Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)
1874-04-22 / 32. szám
Brassó, 1874. BVMI——MM II I in ....in Negyedik évfolyam. 32. szám. Szerda, április 22. Megjelenik ez a lap heti-iiktint U^lszer • azord&nie is szombaton. A r a: Égiszívre . . . t ft. — ler Félévre ft. — II... Negyedévre ... I ft. 51) It.. . A szerkesztő irodája: Halpiacz 311. szám, Kiadó - hivatal ugyanétt,— Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap, — Hirdetési dij 5 hasábos gamoml sorort, vagy annak helyéért 5 kr. 1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr. — Bélyegdij minden iktatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések felvétetnek a szerkesztőségnél. Előfizetési felhívás a czimű politikai, társadalmi és közgazdászati lap IV. évfolyamára. Előfizetési feltételek: Április—június . 1 írt. 50 kr. Április—szeptember . 3 „ — , Április—deczember . 4 „ 50 „ Az előfizetési pénzek a „Nemere“ szerkesztőségének Brassóba, halpiacz 311. szám alatt küldendők. A „Nemere“ szerkesztősége. Gondolatok az országgyűlés újbóli megnyíltakor. A vacationak vége. Az országház pedellusa meghúzta csengetyűjét s a kis deákok, — azaz pardon, a nagy honatyák ismét összegyűlnek, részint friss erővel munkálkodni a pihenés után, részint egyéb fáradalmakat kényelmesen kipihenni a sándor-utczai palota termeiben. Ha valaha nemzet érdekelten, várakozásteljesen csüngött képviselői működésén, úgy bizonyára a magyar nézhet most az ő parlamentjére, reménykedés és aggódás között. Mert hiszen nem kevesebbről van szó, mint megmenteni, révbe vezérleni hazánknak, a deficitek hullámaiban rár-már sülyedező hajóját. Hogy valóban a pénzügy ez idő szerint, a „nervus rerum gerendarum,“ eléggé bizonyítja ama ténykörülmény , hogy egyetlen financz-kapacitás maga elszánása képes volt tekintélyt kölcsönözni egy egész kormánynak s a különböző pártárnyalatok közt a szenvedélyes zaj helyett várakozó csöndet eszközölni. Ez vérmes reményeket táplál, amaz hitetlenül csóválja fejét — s tán nem egészen alaptalanul. Mert igaz, hogy — a biblia szerint — semmiből teremtette Isten a világot, de abban, hogy ezt a tehetségét halandó gyermekeivel — ha mindjárt pénzügyminiszter s azon felül Ghyczy Kálmán is az — megosztotta volna: elegendő okunk van kételkedni. De akármint álljon a dolog: annyi szent, hogy most mindenki finanszier. A poéta szegre akasztja lantját s a verslábak helyett kamatlábakat tanulmányoz, a művészt a maga excentricus világában egyszerre szörnyen kezdi érdekelni a valuta kérdés az idealista egész jóindulattal töri fejét a bankkérdés mikénti megoldása felett, sőt a szép nőajkakon sem épen ritkaság egy-egy kis elmefuttatás adórendszerünket — vagy a börze speculatiót illetőleg. Talán nekünk is megbocsátható, ha megadva magunkat a korszellemnek szintén egy kis pénzügyi helyzetfestésbe bocsátkozunk. Van hazánknak egy területileg kicsiny, de morali tér nem utolsó részecskéje . Jelenleg még „„Székelyföld-nek hívják. Nemsokára pedig úgy fogják nevezni, hogy: „Nyomorok földe.“ Szegény kis vidék ! Eddig sem lehetett pénzügyi dagálytól félteni , most pedig meg van az a szerencséje, hogy az általános ínség közepette is, mint csaknem példátlanra, mutathat saját speciális nyomorúságára. Valóban megérdemlené, hogy hongyűilésünk minisztériumunk errefelé is fordítsa egy kissé tekintetét, mert az ily helyzeten csakis államilag lehet és kell segíteni. Hogy mekkora Székelyföldön a pénzszükség, annak illustratiojául csak ama tényt hozzuk fel, hogy tőkepénzeseink, ha rendkívüli nyerészkedésről, azaz: a lehetőségig magas kamatokról álmodoznak, álmaik utópiája gyanánt elsősorban a Székelyföld, különösen Háromszék szerepel. A szegény szekély kisbirtokos, shogy csekély földecskéjét megmivelhesse, kénytelen tőzsérekhez fordulni s boldognak tartja magát, ha 50—60 százlékra sikerül egy kis pénzre szert tennie — felebaráti könyörületességből. Kell-e mondanunk, hogy hova vezet ez ? Kell-e mondanunk, hogy az el nem bírható kamat már magában is, pár év alatt fölemészti a közbirtokos egész vagyonát ,mint tönkretenné bizonyára a nagy földbirtokot is? Kell-e mondanunk, hogy igen sokan vannak, kik a könnyű nyereség kilátásától elcsábíttatva 15-20%/ó-ra tőkéket gyűjtenek be s rövid időn „alteram tantum“ot meghaladó nyereséget mutatnak ki? Pedig ne tessék hinni, hogy könnyelmű adósságcsinálások esete forog fenn. A szigorú kényszerüség ez. A földész nem hagyhatja földet parlagon, melyért az adót kérlelhetlenül fölhatják. Ha pedig ily módon produkált kenyerébe beleharap, valóban elmondhatja , hogy földjének egy darabjával verte el éhét. A kiskereskedő szintén kénytelen kölcsönhöz folyamodni, hogy hitelezőit, az illető határidőkben, kielégíthesse, mert az üzlet mindenfelé ,ki többé nem akar szeretni. (Beszély.) Irta: E. Indali Gyula. (Folytatás.) V. Repkényi Dezső teljesen úgy cselekedett, mint Shakespeare tanácsos „Rentes és Juliánban, midőn a hősnek azt mondja, hogy: „uj kint szerezz hul megunt kínodra.“ Az uj kin meg volt teljesen. Hanem bizony nem valami édes kínok voltak Dezsőre nézve. Számtalanszor elgondolta magában, milyen közel állt ő a boldogsághoz, csak kezét kellett volna kinyújtania, hogy övé legyen a legszebb kicsi kéz, a legforróbb kebel. És ő eldobta magától. Pedig érezte, tudta hogy szereti. Tudta, hogy utolsó álma ez szivének, melyből ha fölébred, nem marad számára egyéb a sivár, költőieden valónál. És ő erőszakosan fölébreszté magát. Mert a Jolán már csaknem elmosódott emléke fenyegetőleg múlt föl keblében. Elgondolta, mily magasztos, tiszta, boldogító volt az érzelem, mely öt e lánykához köté. Elgondolta: minő kedves angyali lény volt Jolán, mily véghetetlen volt a szerelem, mit iránta mutatott; akárhányszor esküt tett volna reá, hogy e gyöngéd lény az ő szerelme nélkül elhervadna, felsorvadna, mint a napsugártól megfosztott virág. Elgondolta: minő lehetetlen eszmének tartotta ő a valahai elválás legtávolabbi gondolatát is, szerelme mámoros, hitteljes tavaszán. És mégis megtörtént. A tiszta homlok áruló, a szemek lángja hazug volt. Hol van a hit, mely meg ne törnék, ily tapasztalás után? Odaengedhetné-e magát boldogságának bizalom- teljesen a Róza karjai közt? Ki biztosítja róla, ha nem lesz-e ő is második Jolán? Oh a hit, a bizalom oly félénk madárka: ha egyszer elriasztották, nehezen lehet ismét viszszacsalogatni. Repkényi tehát azt hitte, hogy teljesen igaza van, hogy férfias büszkeségéhez méltóan cselekedett. De egy mégis igen nyomta lelkiismeretét. Nem úgy beszélt-e ő Rózával, mint egy ifjú szerelme tárgyával szokott? Nem volt-e minden szava egy-egy elburkol vallomás ? És ez bizonyos, hogy a leányka nem közönyös iránta. Másként miért borulna arcra lángba ha velem találkozik ? Miért őrizte volna hosszú éveken keresztül azt a szál virágot, mint szent ereklyét ? Sokkal több romlatlan érzelem volt az ifjúban, semhogy meg ne döbbent volna a gondolattal: földúlni egy ifjú leány szív nyugalmát anélkül, hogy visszaszerezni tudná azt ? (Folytatása következik.) Csevegések egyről — másról. (Üzlet) Pénz............. Ki ne ismerné azon nagy hatalmat, mely békéiban tart, midőn azt hisszük hogy mi rendelkezünk felette ? mely áldást hozó angyal és kárhozatba döntő daemon egyszersmind? Ki az, kit ne vakítana el a pénz csillogó fénye s ne bájolna el kellemes csengése (mert csengő pénzről beszélek.) Hol van a kis gyerek, mely ne mosolyogna elébe; hol a leányka, ki közönyös volna iránta; az ifjú, ne sóvárogna utána; a férfi vagy ősz, ki ne törekednék birtokára ? Pénz! .... Ez azon északi sark, mely felé irányul egész tevékenységünk iránytűje, mely felé evez életünk hajója, s mely — ha azt sikerült elérnünk — hideggé tesz a szép és nemes iránt, s megfagyaszt bennünk minden érzelmet. — Gyerekkorában „Pénz kisasszony“ legkevésbé sera birt valami kellemes alakkal, termetét szögletesség vagy elferdült kerekdedség jellemző, arcza pedig olykor valódi torzképet mutatott. Ez időben mostoha viszonyok közt élt; minden támasztól megfosztva, igen meglátszott rajta az egyszerűség és nyers erő hatása. (A spártaiak pénze, például, vaskos, durva, csekély értékű vasrudakból állott, hogy egyszerre sokat magával hordani és elkölteni ne lehessen.) Nemsokára aztán az — akkor már hatalmas — „Üzlet“ fogadta őt örökbe s látszik, hogy eljárása helyes volt, mert ma már egészen adoptáltjára kell támaszkodnia.