Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)
1874-05-23 / 41. szám
Ugyanis a vén Bruder utóbbi időkben azon véleményben volt, hogy a Deákpárt többségre nem juthatván, mint párt meg fog szűnni s a balpárt fog többségre és kormányra jutni. • Most az ideje gondolta magában a ravasz róka a kapu félfánál hagyni az életképtelen pártot, s átcsapni a másik párthoz, mely aranyhegyeket helyez kilátásba. Tur számításameghiúsult, s a kegyelmessége két szék között a földig pottyant. A Deákpárt és clubból csattanós beszédben kilépett s a balpárthoz akart átbalansirozni. E párt azonban elég józan volt a haza elleneit nem fogadni kebelébe, s nem érdemes ilteni a szász követ urakat a hazafias párt tagságára. Az ajtó be lett orruk előtt zárva. E körülmény egy harmadik elő nem látott akadályt idézett elő. Ugyanis a Deákpártban a szász képviselők egy része megmaradt, és így a kilépett tagok győzelme nem volt teljes. Arra kellett tehát minden erővel dolgozni, hogy a Deákpártban maradt egyének megbuktattassanak. Trauschenfels ur erőlködései újabban e körülményre irányulnak. S hisszük, hogy czélját el is fogja érni miután a szász papság és bureaukratia is e nézetet vallja s neki magának jó kolomposai vannak a ,,K. Z.“-ban és Czammer Ede főerdészben, mely utóbbit Szlávy minisztersége alatt 600 frt. évi államsegély mellett a mesterséges haltenyésztés tanulmányozása czéljából Német - és Magyarországon megutaztatott, s ki ma is legőszintébb bámulója és uszályhordozója Volt idő midőn a főerdősz ur is az „ultra“ magyar hitben állott. De „tempora mutantur.“ Trauschenfels ur politikai jelleme a felső-iroltakban határozódik. Az „én“ a „önérdek“ cselkvényeinek rugója. Mggyőződését zsibvásárra viszi s annak áll rendelkezésére , ki többet fizet. Az ily magatartásra mondja a szász ékes nyelven : „Consekventz hist hai ass Jett fanek, vor geght gidet dord Lichen ech.“ Trauschenfels Emil ur politikai magatartása egyszersmind képe a szász nemzet politikai életének is A hazaellenes törekvések, a szennyes agitatiok alkalmakor mindig volt egy tartalékról gondoskodva, mely mig az agitáló rész valódi arczát mutatta, a hatalomnak mosolygó arczát mutassa, s hivatkozhasson komolyabb veszély esetében magára s mondhassa : „Mint én veled tartok s tehát nincs okod a szász nemzet badarságaiért komolyan neheztelni 1848-ban a szász követ urak egy része a hazafias szerepet játszotta, míg másik része a nemzetiségeknek a magyarelent elleni felbujtogatásával foglalkozott. A kiegyezés alkalmakor is e szindarab játszatott szász uralmék által él. Az „ifjú szászpárt“ mely annak idejében annyi port vert fel sem volt egyéb egy rakás hivatalra vágyó egyén pártjánál, vagy mint sokan állítják csak azért alakult e párt, hogy a magyar könnyen kivétségének tápanyagot szolgáltasson, s port hintsenek a jogaira, állami életére féltékeny magyar nemzet szemébe. Az erdélyi szászokról azt mondja egy angol utazó: „E nemzetiség nem bir semmi idealismussal, és igy nincs hivatva valódi műveit néppé, lenni.“ Hogy politikai jellemmel nem bir annak századokon keresztül ecclatans példáit adta. Trauschenfelser politikai szereplésére joggal lehet a szász nemzet büszke; hiszen e jó ura ,,kétkulacsos szász vitézek“ legderekabb speciese. Jó étvágyat hozzá Fővárosi levél. Budapest, 1874. máj. 17-én A jelen politikai constellatiok közt politikáról nem beszélni — mulasztás lenne. Hálátlan dolog ugyan politikával foglalkozni, de mit tegyen az ember, ha az áram magával ragadja. A delegationális tárgyalások — Tisza Kálmánnak ez intézmény ellen ismételt érvelései után is — folyamatba vannak. A legutóbbi ülések egyikén Andrássy megint kitett magáért. Békés nyilatkozatának minden szavát elröpiték a sodronyok szerteszét, s nem is szándékozom finom diplomatiai simasággal körülírt beszédének még nevezetesebb passusait is felemlíteni, csupán csak egy kérdést kockáztatni. Kinek van tulajdonképen igaza, — Andrássynak-e vagy Derby Lordnak, miután a nemes Lord külügyérünk jóslatának épen az ellenkezőjét jövendölte meg. Andrássy békés nyilatkozata után, Derby Lord misteriosus jóslatának — mely nem csak Angliának, hanem egész Európának fejét megzavarta —, semmi alapja sincs. A Times s utánra az egész európai sajtó merész combinatiokban fejtették ki Derby Lord szavaiból Bismark törekvését. Eszerint a Spree mellett komolyan gondolkoznak arról, hogy Francziaországgal ismét kikössenek. — De hol van a casus belli? Erre is megfelel a mindentudó Times. A német kancellár felbiztatja Olaszországot, hogy követelje vissza Francziaországot Savoyát és Nizzát, s ha nem adja, — szenjen háborút. — Németország ily jogosharczban 66-iki hűséges szövetséges társának mindenesetre segélyére leend, s ezzel a franczia revaenche politikának is egy időre útját vágná. Szóval a Times szerint ismételt háború küszöbén állunk. Hogy már most kinek van igaza, Andrássynak vagy Derby Lordnak, azon tessék gondolkozni a világunk. Nekünk nem sok időnk van ily problémák megfejtésére — mióta Ghyczy fináncziánknak hű képét bemutatta. Pénzügyünk expozéja általános megdöbbenést idézett elő. Nem csoda. El voltunk kényeztetve a volt pénzügyminiszterektől. Ha még oly ziláltak voltak is pénzügyi dolgaink, a legrózsásabb reményekkel biztatgattak. Most, midőn a meztelen igazságot halljuknem csodálhatni az általános megdöbbenést. Ily szomorú és száraz igazságot a magyar parlament nem hallott. A képviselőház s a sajtó megelégedéssel fogadta Ghyczy expozéját, csakhogy a megelégedés nem a helyzetet hanem az igazmondást illette. A helyzet szomorú és nem kétségbeejtő mondá Ghyczy, s szerencsés körülmények közt az egyensúlyt még helyreállíthatjuk. Keserves vigasz lesz ez, — de be kell érnünk ezzel is. — A keleti vasút ügyében folyó tárgyalások épen oly szomorú világot vetnek kormányunk eddigi mulasztásaira, mint Ghyczy exposéja a volt pénzügyi operatiokra. Emlékzem iskolai jelenetekre, melyek tökéletesen hasonlítanak a tanácskozások s kikérdezések menetéhez, — csakhogy itt a mentséget és szabadkozást válogatottabb szavakkal mondják el. — Egy alkalommal új fekete tábla készült iskolánk számára. A festék még nem száradott meg egészen, s a pajkos deákok egyike szamárfejet rajzolt rá. Hiába dörzsölték a táblát, nem akart megszabadulni a szamárfejtől. Hogy ki volt a bűnös, nem tudtuk. Egyik a másikra fogta a hibát , s végül mindnyájoknak bűnhődni kellett. Körülbelül ehez hasonló mentegetődzési jelenet folyt le a keleti vasút ügyének első tárgyalása alkalmával. Az exminiszter urak mindegyike szabadkozott hogy ő nem hibás. — Az európai botrány méltó utójátékában van szerencsénk gyönyörködni A legeredetibb vita folyt le a párisi szerződés tárgyalásakor. A kérdőre vont miniszter úr azzal men t ki mindig szeret. Bevéljz. Irta: Tasady Gyula. (Folytatás.) Így töltök el én egy hosszú évet, mig a lány szerepét érzem, élvezem. Volt egy testi lelki jó baráton kiért még véremet is áldoztam volna. Együtt voltun mindég. Az egész városban nem is hívtak másként mit „az elválhatlanok.“ Nem történt semmi sem, mit egyi vagy másikunk ne tudott volna. Közös akarat volt közöttünk, pedig minden tekintetben ellentétek varántén barna, ő szőke, én csendes, ő víg, én magyar, német volt. Neve: Limp Fülöp. — Oh, de szép is az, midőn két test egy lélekké egyesül, s valódi barátság lehetett az, mert erélyes, nemes lelkek lehetnek csak barátok; aljasak közt nem állhat fenn a barátság. Jegyzé meg az idegen. Limp igen szép tudományos műveit, badeni herczegségből származó fiatal ember volt. A hová ő ment, mindenütt hol édes, hol fájó emléket hagyott maga után a leányos házaknál. Kedves társalgó s kitűnő zongora játszó volt. Úgy annyira, hogy Pozsony város leányai a kolondulásig mind szerelmesek voltak belé. Ő ezt igen jól tudta. A szerelmi kalandok mindennaposok voltak nála s mégis, mivel évek múlva sem lehetett megtudni hogy voltaképen melyik nőt szerette valaha — ha ugyan szerette valamelyiket, s ezáltal nem egyszerre adatott alkalom arra, hogy a nők lángoló szívei, a szereletaféltés kínjaiban haldokoljanak Rendesen eljártunk együtt a leányok mulatságaiba alkalmam volt találkozni Etelkával is. A leány, kiről beszélek, egy kereskedő leánya volt. Olyan kereskedőé, ki tovább nyujtózkodék, mint a takarójaért, a ki előkelősdit szeretett játszani nejével együtt, s leányát rangján fölül neveltető. Nincs a világon nagyobb átok, mint az ily álláson fölüli nevelés; mert azon szenvedély, mely ha ki nem elégittetik, némely embert a szerencse minden egyéb dományainak dacára boldogtalanná lehet a nagyravágyóé. Folytatók látogatásainkat Etelkánál: Fülöp ritkán én ritkábban, sőt mondhatom, igen is gyakran. Nem akarom megsérteni Etelkát, de már föntebb tettem egy nevelésére vonatkozó megjegyzést, így tehát bátran kimondhatom, hogy elfogult felületes hiú volt, a külszínre sokat adott. Nincs az ily körülményű és nevelési kis városi hölgynél gyarlóbb istenteremtése, kivált, ha egy kissé nagyon is nagy leány. Mindezt maga is elismerte később. Későn! Természetes, hogy a külszínre sokat tartó leánynak inkább hízelgett a mindenki által bálványozott Fülöp hódolata, mint az én egyszerűen valódi szerelmem Különben nem vádolható ő, hogy Fülöpöt választotta. Talán minden nőként tett volna szintén. Egy szép napon délután, midőn mindkettőnknek szabad időnk volt, újra együtt ültünk, Fülöp a pamlagon, én íróasztalom előtt. Társalgásaink tárgya rendesen tudományos kérdések körül forgott, de e délután csak szerelemről folyt a szó Sándor roppant nagy füstöt bocsáta ki, szivarja hamvát veregette le s egykedvű nyugodt hangon kérdé: — Mond igazán, szereted-e Etelkát? Fülöp őszintén akart felelni s mondásétovázva : — Szeretem is nem is! — Sokáig gondolkoztál, mielőtt feleltél volna, — hanem gondolkoztál-e már a következményről is? Mit gondolsz, nőül veszed őt? Erre Fülöp hamar kész volt felelettel. Ki gondol mindjárt a nősülésre ? Furcsa volna ha az ember minden szép leányt akivel megismerkedik, azonnal nőül akarna venni! Ha szereted, Fülöp, akkor úgy kellene tenned. Mondom úgy kellene tenned. — De ő kaczér, szívtelen teremtés. — Szó nincs róla, hogy szüleim is megengednék. Azon kívül magam sem akarom; kereken mondom, hogy nem akarom. — Akkor hát hagyj békét a leánynak, mert én szeretem! — Békét hagyják? Hisz ami azt illeti, én békét hagynék, de ő nem hagy békét, ő! Ő szerelmes belém nagyon, s ez a baj. Egyébiránt aprónkint el fogom magamtól szoktatni, hogy észre nem veszi, midőn már nem szeret többé. Nőül nem veszem soha ! Nem is megyek hozzá, inkább soha. S Sándor nem beszzélt többé Fülöppel Etelkáról. Hanem igen lelkiismeretes ember voltam. Nem tudtam lelkemre venni, hogy Etelka játék tárgyául szolgáljon valakinek. Egy szép délután felmentem hozzá. (Folytatás köv.) _ 162 —