Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-09-19 / 75. szám

Bras*ó 1874. J M*,j*Umk ez * lap heten" kint két«zbv nzerdimé» szombatin. Ara s ft. — Filávi« ft. ft.50 A »»«rkesztö irodája: N*syut«za, *02. szám. Kisdő-lhivatal, halpiacz 311 kr. kr. kr. jjegyedik évfolyam 75. szám.__ Szombat, September 29 Politikai, tároadatoi, ssdpirodaloii $$kösgazdászati lap, * r Hirdetési dij : 5 hasábos garmond sorért, vagyr annak helyéért 5 kr. 1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 30 kr. — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint. — Hirdetések fölv* tettnek a kiadóhivatalnál. Előfizetési felhívás a ciirini politikai, társadalmi és közgazdászati lap IV. évfolyamára. Előfizetési feltételek : Október— deczember. . 1 írt. 50 kr. Az előfizetési pénzek a „Nemere44 szerkesztőségéhez, Brassóba küldendők. A femere11 szerkesztősége* Brassó, sept. 16 ár. Zengj hazát és zengj szerelmet . . . Kölcsey-Valamely nemzet élete, jelleme miveltsége dalaiban viszhangzik. Jer elfogulatlan ítész — halld a magyar nép énekeit! Egy dicső múltat találsz ott magyar, spártai hősiességgel, hallod százados sebek fájdalmas panaszát; megérted a hűség, az önfeláldozó hazaszeretet hangját, megismered belőle e népet, mely élni van hivatva és élni fog ! Ennyi érzés csak mivert kebelben férhet meg, csak abból fakadhat. Hazám lelkes ifjúsága! Lehet-e szebb gondolat mint hazát, szerelmet, a jövő szép reményét dalban zengeni el ? S van-e nemzet, melynek dalaiból dicsőbb, magasztosabb) érzés szóljon szivből a szivhez, mint a magyar ? Avagy nem érted a nyelvet, saját szived verését, mely a Hymnusban a hazáért imára hív a mindenség urához? Nem érzed az édes, fájó szerelmet, mely népdalaiban az imádva féltett ifju királynéról szól ? Nem hallod a Rákóczy induló, viharos dallamában a lelkesítő hangokat, ívülen véred rohamosan lüktet, izmaid aczél ruganyosoknak véled, s képzeled, hogy tied a világ?! Énekeljetek hazám szépreményü fiai, hadd viszhangozzanak a Kárpátok lombkoszorúzott bérczei, zengjen dalotok e szép haza délibábos rónáin! Ily gondolatok közt alakultak a dalkürök mindenütt, igy hazánkban is : ébresztői a hazaszeretetnek, önfeláldozó hűségnek, hirdetői az érzelmek finomságának, a keblek nemességének, örökzöld koszorúi a régi nagyságnak, egy szép jövő reményinek, így e mezőn született országos dalszövetségünk, mely központ, a szív, melyből az éltető vér szétágazik, melyben szívdal életünk fellebeg. E központ felé törekszik minden dalegyletünk, ide törekedni feladata. És a brassói magyar dalárda ? Pár tanító, néhány iparos, többnyire segédek tagjai. Oda törekszik nemes buzgalommal, kitartó szorgalommal, hogy hivatásának megfelelhessen, hogy méltó helyét hazánk testvér egyletei között elfoglalhassa. A „Nemere“ t. olvasói tudják 1. évi sept. 1-én a „Nro. lv-ben tartott nyilvános előadásának, s Szt. István nalján a „Nro. 6”-ben lefolyt estélynek hiven ecaetelt leírásából, hogy dalárdánk életrevaló, előbb haladott rövid időn, semhogy iránta jövő legszebb reményeinknek helye ne volna. És mégis csak kis madárként próbált röpkenni, fel fel száll, zeng hazát és zeng szerelmet. Megéljenzik, tapsviharral koszorúzzák — aztán ismét lesz minden a régi , valahol ismeretlen helyen a brassói intelligens magyar ifjúság nem tudom hol próbálgatja lelke szárnyait, hogy midőn üt az óra, ki érdemelje a hálás közönség tapsait. E babér az iparos osztályé. Büszkén mondtuk ezt, s legyen ez balzsam önök kebleinek, melyeket egy fájdalom tép. S minő fájdalom ? Fájdalom, mély fájdalom, melyet a brassói magyar intelligens ifjúságnak a dalárda iránt tanúsított s folyóton tartó kárhozatos, bűnös egykedvűsége vésett egyletünk kebelébe. Pedig a dalárda megtett mindent, hogy önöket megnyerje , megtalálta, kérte önöket szóval, sőt az elnök nem régen formális kérést intézett önökhöz, hogy pártolják egyletünket, legyenek annak tagjai, tegyék azt nagygyá, vagy ha úgy tetszik, intelligenssé. Még tovább ment a dalárda, önöknek ne togadják több kellemes estélyt rendezett. Mind hiába ! Pedig önök között alig van kettő, kinek ígéretét, vagy, ha úgy tetszik, becsületszavát ne bírnák, hogy működő tag lesz. Várjuk szerény körünkbe és várjuk. Mind hiába! A dalárda czélja nemzeti mivelődés. Ezért küzdeni kinek-kinek szent kötelessége. Ki félre vonul, hazája, nemzete ellen vét. Nem a dalárda, hanem a haza szól hát önökhöz : több erélyt, méltóságteljes komolyság, férfiasabb higgadtságot ! ______ B. S. Válasz az M. P.44 208 számában adott jó tanácsra. A jó tanácsot köszönjük, de annak hasznát nem vehetjük, jó tanács nélkül is iparkodtunk eleget tenni hazafias érdekeink körüli kötelmeinknek, s ha siker nem koronázta törekvésünk, az eredménytelenség nem a mi hibánk. A M. P. meggyőződést szerezhetett volna magának arról, hogy itt és ily ellenekkel, kik szándékosan minden békés egyetértésre való törekvést meghiusitnak, a nyújtott béke jobbot fitymálva utasítják vissza, kik a harczot a végletekig folytatni tűzték ki feladatul, kik a legtisztább valódiságokra pusztán tagadással felelnek, nincs nem lehet kibékülésről szó, mert mi hiába akarjuk azt ha az ellenfél vonakodik. Csodálkozunk egyébiránt úgy a „M. P.“ e magatartásán mint nem kevésbé a „Pesti Napló“ tudósításán, mely az állítólagos teljesen megbízható forrásból nyert értesítések nyomán tudósításainkat valótlanoknak nyilvánítja. Itt csak egy talány előttünk és ez az, hogy mit, kiket tart a „Pesti Napló“ megbízható forrásnak. Sejtelmünk ha nem csal, bizonyosan a mi körünkből való, valamely derék szász atyánkfia közleménye szolgál megbízható forrása alapjául. Hogy pedig az ilyest Hiteles és megbízható forrásnak eszeri el azon nagyon csodálkozunk. Mert hogy oly emberek közleményei kik a külföldi sajtót a legvastagabb rosz akarat, ellenséges indulatból szárazó czikkek aljával lepték el, borzasztóbbnál borzasztóbb koholmányokkal nagy szabású parázisokban mint való tényeket adtak elé a viszonyaink nagyon kevéssé vagy épenséggel nem ismerő külföld elé. Talán a „Pesti Napló“ nem hozott akárhányszor kárhoztató véleményt a szászok államellenes üzelmei felett, s most mégis épen ő tőlök vett értesülést megbízható forrásnak véve lőréinket valótlanoknak nyilvánítja, ez valóban különös. Rég hogy mindazon dolgok lefolytak, melyekre nézve híreink felett pálca töretett. Mi akkor nyomban tettük tudósításainkat, miért van, hogy csak most, ily későre jön reá a cáfolat. Nem lehetet volna azt akkor azonnal, amint helye lett megtenni, mert ha most be lehet azt bizonyítani, hogy akkori tudósításaink valótlanok, úgy bizonyára azon hiteles forrásnak sokkal könnyebb és kevesebb fáradságába került volna a bizonyítás, ha azonnal teszi. Úgy látszik azonban, hogy a Pesti Napló nem át át a szem f elé tartott fátylon, nem látja itt a tervszerű számítást, mely az események feledésbe merüésének lehetőségére van alapítva. Csinerjük mi már jól e furfangos eljárást, s legkevésbé sem zavar meg a vaklárma, mely csak a figyelem elvonására van irányozva. Azonban a dolog érdemleges részére áttérve röviden csak azt jegyezzük meg, hogy igaz ugyan, és mi nem is állítottuk, miszerint a lövész egyletek czimer nélküli zászlóikat ne használták volna, midőn városunkba bevonultak, de hogy más színű, mint sárga kék, veres, kék veres sárga szinü lobogók nagy számmal ne használtattak volna, különösen a lövész ünnepély, ezzel kapcsolatos diszlakomák és egyleti bál szinhelyéül szolgált lövölde épületén túlnyomólag, ily állításnak határozottan ellentmondunk. Nem vettünk ugyan magunknak fáradságot számszerint feljegyezni az ily színű lobogókat, azonban azt határozottan állítjuk, maga a Hiteles külső is beismerni, hogy egy, állítása szerint ,nagysága által a többieket sokkal felülmúló magyar zászló is lett használva. Hogy ez nagyobb lehetett, mint a más színűek közül a kisebbek, ezt sem tagadtuk, s mértéket sem vettünk róla, hogy pontosan meghatározhattuk volna, hogy hány perczenttel halad meg egy más színű lobogót, de az áll, hogy a többi lobogók özönében majdnem észrevehetlenné vált. Itt nem is az a ténykérdés, hogy mekkora volt a magyar lobogó, hanem az, hogy használtattak-e más színű lobogók, erre pedig mint már beismerve van, igent kell mondanunk. Világos tehát, hogy a tüntetés, a ministeri rendelet meg nem tartása megtörtént, mert a ministeri rendelet ünnepélyes alkalmakkor csak magyar lobogókat rendel használni, hogy e rendeletet mennyire lehet bővebb köntösbe bújtatni, mi azt nem tudjuk. Mi szorosan szó szerinti értelmében vettük azt, mert mi nem éreztük magunkat hivatottaknak a legfelsőbb rendeleteket kibúvókul szolgáló értelmezésekkel kísérni, hanem mint jó honpolgárok kötelességünknek tartottuk s éreztük azt megtartani. Ennyit tartottunk szükségesnek a megbizható forrásból merített értesítésre válaszul a „M. Polg.“ részére. A „M. Polg.“ viszonyainknak csak hallomás utáni megítéléséből származtatható adott jó tanácsa, tessék azonban azon szép missió keresztülvitelet megkísértendő csak pár napra lerándulni, hogy közvetlen tapasztalatán alapuló véleményt mondhasson, s ennek megfelelőleg adhasson is jó tanácsot. Egyébiránt alig hisszük, hogy a „Pesti Napló“ e tanácsadással megbízta volna. A „M. P.“ ellenséges indulatát rég ismerjük. De hidje e! tisztelt laptársunk tolakodó jóakarata tanácsával nagyon rész gascheftet csinált magának. Egy részben ostobaság oly ügybe avatkozni melyet kellőleg nem ismer, más részről nem kért jó tanácsai által nemzetiségi bűnbe is esik. A hívatlan tanácsadónak ajtót szoktak mutatni. Továbbá következetlen önmagával és lapja irányával tisztelt laptársunk. Mert mikép veheti át egy túl jobboldali lap igen legális közleményét túl oppositionális lap, s minő okon commentálhatja annak közleményét felhívás nélkül, kérdjük a gyanúsíthatás látezste nélkül ? Mi megváltjuk sokat gondolkoztunk a „M. P.“ jóakaratot lehelni látszó tanácsai indokain. Azt tudtuk, hogy lapunknak már a régebbidőből nem jóbarátja.