Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-02-14 / 13. szám

Aesopus meséje a maguknak királyt kért békák­ról beteljesedjék rajtuk. Végül a magyar kormány figyelmébe ajánl­­juk a „Siebenbürgisch deutsches Tageblatt“ czímű napilapot, melynek minden száma hemzseg az államellenes bűnöktől. Ha a hazafias indok­ból hibázó hazafiak ellen hacsak a bűntény lát­szata is forog fenn tud a legszigorúbban eljárni, sokkal inkább kötelessége az e garazna s még a legközönségesebb élet fogalmai szerénti loyali­­tással sem biró lap iránt. — Mi ezentúl többet foglalkozunk vele.'*) Videant consules. — Hatását, elérkezettnek találta az időt arra, hogy összes lovasságával, sergünk zömére vesse magát— a terv sike­rült, az ige testé vált, és a lovasság rohama más for­dulatot adott a nagy küzdelemnek. A hely fekvése az ellenség lovasságának nem en­gedvén szárnycsapások avagy tulszárnyalatokat — már e természeti jelenség által arra lettek utalva, hogy minden erejükkel a középén mozogjanak. Grottenhjelm tehát összes lovas erejét Jáád és Huss között az utóbbi helység közvetlen közelében concentrálván, onnan rendelte ostromra. A 83-ik zászlóaljt a válság pillanatra épen ágyú­fedezeten találta, s bár ébren ugyan, de mégis megle­­petve, mert őszgabonában állván, egyfelől a magas gabona által zárva volt előttünk a láttér. Bem az ágyuk élén állván, a csapást azok hatásai által vélte parérozhatni, de mert e roham a csata ne­továbbja volt, egy csalódással gazdagodott. E nagy áramlattal szembe táborunk lovasai is a síkon álltak, de mind ők, mint pedig mi mindnyájan a nagy özön által elboríttattunk. Agyúink elnémulván Goyer parancsnok vezénylete alatt csodálatos módon meghátráltak, Bem pedig az utolsó pillanatban egy folyó patak árkán átugratva, oltalmunk alá dobta magát. Az ellenség lovassága mind a 83., mint pedig a velünk párhuzamban álló 12-ik honvédzászlóalj által élénk tüzeléssel fogadtatott, mindez azonban nem volt többé elegendő arra, hogy visszavetett ágyúink sora­kozván, az együttes működés tovább folytattathassék. A Don és ukránai kozák csordák megfogyva bár, de törve nem, csatavonalunkat több meg több helyt át száguldozták, s gyönge fegyverzetű tartalé­­kunkat bomlásnak indították. A csata ilyetén magaslatán, ránk tört még a ter­mészet is, vihar­­­eső és füstöt vegyülve, annyira el­boritotta a láthatárt, hogy biztos irányban nem lehe­tett mozogni. Azon perezben midőn seregünk zöme a láthal­­hatatlan döfést kapta, az ellenség két szárnya, Rusz mögé volt hátra vetve, mieink pedig minden födött positiónak, és még az ellenség balszárnyán, néhány mozdithatatlan ágyúnak birtokában. Daczára ez előnynek a csatatér fel lett adva, és a visszavonulás az egész vonalon csaknem egy időben megkezdetett. .. Bem a megingatott centrummal 'Táádnak tartott, mielőtt azonban a faluba beérkeztünk legyen sikerült az ellenségnek a déli részét felgyújtani, és ez ismét , egy második ellenakadály lett, mennyiben a tábori szerekkel a tűz között kellett elvonulni, de boszantóbb volt ennél még azon eset, hogy csaknem éppen a leg­szorosabb helyt egy lőszer­kocsinak tengelye letörött, s az által­a visszavonulás megakadt, a gyalogság ugyan nehezen mehetett, de ágyuk kocsik és lovasság, fel lett tartóztatva. (Folytatás» következik.) — 50 — A ki többé nem akar szeretni. (Beszély.) Irta: E. Zudali Gyula.­­ (Folytatás.) Eddig a napló. Váljon igazak voltak-e szavai, érzelmei? Érzé az alig 19 éves hölgy hogy van szivében megy úr, mit a világ be nem tölthet, megrezdült-e keblében egy has, melynek lételét addig meg nem ismerő, vagy csak az elkényeztetett divath­ölgy megsértett büszkesége szólalt föl a mellőztetés, az észre nem vevés miatt? Ki tudja? Ki láthat át az éjszakán, s a nőszivek rej­télyein. Elég az hozzá, hogy Clementinében csakugyan óriási változás történt, mi Gellértit csaknem magán­kívül ragadta örömében. ő csak azt hitte eddig, hogy neje senkit sem szeret csak ő magát, hogy semmi sem érdekli őt, csak a külsőségek, a fölületesség — és tudta őt azért men­teni. Hisz ki ismertette volna meg őt a szív nemesebb érzelmeivel? Ki szólt volna hozzá a hideg családi körben valódi szeretet, őszinte bizalom hangján? És most csak azt látta, hogy neje egészen meg­változott. Hogy háziasabb, nőiesebb, angyaliabb. Hangjaiban az érzelem reszketegsége, kezei de­­lejszerű forrósága, szemeiben a reménykedő epedés mind azt sugák Gellértinek, hogy Clementin szeret, hogy a leghatalmasabb Istenség az ő szivéhez is meg­találta az utat. Csoda-e, ha a nők közül merőben tapasztalatlan férfi, ki nején kivül más nővel 10 perczig sem be­szélt, nem is gondolhatott egyebet, minthogy ha ez érzéketlen szívben is megszületik a szerelem eszméje annak tárgya nem is lehet más, mint ő, férje az Isten és világ előtt­ a férj, ki életét is örömmel adná oda nejének egy szerelmes mosolyáén. — Természetes, hogy ez a kis remény aztán, azt a csekély nyugalmát is elvéve, mit a reménytelenség még keblében meghagyott. — A szép asszony magaviselete Repkényi figyelmét sem kerülheté el. Ő is felismerte Clementinben az érzelmek hul­lámzását, de hogy azok Gellértiért égnének, perczig sem gondolá. Legfölebb azt hivé, hogy a szép nő ellenállhatlannak hitt kaczér haditervei, valami nem mindennapi ellen­­­állásra akadtak ez egyszer s ez a lázas kedély csak * A h­ierarch­ia és társadalmi viszonyaink. Az emberi nem egyes osztályai, egyes egyénei vallásos érzülete, az ellenkező nézetek, természetszerű alapokon nyugvó vagy reátukmált meggyőződésszerű elvek — hála a haladás, mivettség halhatatlan zászló­vivőinek — nem idéznek többé az ó vagy középkor véres és hajmeresztő drámáihoz hasonló jeleneteket elő. — Az emberi nem élete folyamában a Szent-Bertalan éjek bizonyára nem ismétlődnek többé s nem lesznek a fanatismus átkos iskolájából kikerült s jesuitice dres­­sirozott Arbues Péterek és Torquemada-k, kik Isten legnagyobb dicsőségére autodafe-ket rendeztek, s az ártatlanul elitéltek kínaiban ördögi természetükkel meg­egyezőig és úgy gyönyörködni tudtak, mint Moloch - isten bálványimádó papjai az áttüzesített bálvány-isten gyomrába vetett ártatlan kisded sajjaiban. — A világ az emberinera sokat, igen sokat köszön­het a vallás és Isten czége alatt az emberi nem testén éledő polgpoknak; mert ők teremtői mindazon in­tézményeknek s a kijelentett vallás, erkölcs­ elvei közé becsusztatott erkölcstelenségi dogmáknak, melyek az emberi nem előhaladását századokon keresztül aka­­dályozák, mely ha e szoknyás zsarnokok nincsenek bizonyára a társadalmi élet minden irányában a kép­zettségnek százszorta magasabb fokán áll. Századunk fejlettebb társadalmi viszonyai, az em­ber egyéniségének nagyobb mérvben kialakulta­k az általános mivettség nagyobb foka mellett egy egyénnek is, ki a miveit névre legkisebb igényt tarthat — a kü­­lönböző felekezetek dogmáiról nem lehet, nem szabad kicsinylőleg vagy elitélőleg nyilatkozni, hanem bár­mely vallást, a vallásos meggyőződést minden egyes egyén szent és sérthetlen tulajdonának kell tekintenie, mely tulajdont nem szabad avatatlan vagy szennyes kerekkkel érinteni. Minden egyes egyénnek jogában, szabadságában áll a lelki üdvet — vigaszt azon vallás elveiben keresni — melyben épen tetszik. A vallás szent és sérthetlen tulajdona minden egyénnek, csak annak kül­képviselői, társadalmunknak e Dei gloria privilegizált osztálya vonhat magára túlkapásai, kap­zsisága, a vallás, a moral elveivel ellenkező eljárásai által élesebb vagy enyhébb kritikát. Azon egyének, kik a mentis restrictio neve alatt erkölcstanná emelik a csalást, az amphi­­b­o­­­o­g­i­a tanában szentesítik a hazugságot, — a directio intentionis segélyével büntelenné tesznek minden bűnt s a probabilismus­­ban korlátlan szabadságot engednek az ember erkölcsi né­zetében, s minden czélt az eszközök szentesitőjévé tesznek — s az erkölcstant tetteink örök és változhat­­lan irányadóját és biráját orgazdává, keritővé, sza­­tocscsá aljasitják, kiknek istenek az érdek és I­aszón, kik a „vétkezzél bár mennyit, csak gyónj meg és ál­dozzál“ — „a czél határozza meg valamely cselekedet erkölcsiségét“ s a „czél szentesíti az eszközöket“ elveket zsebek megtöltésére s hatalmak minél nagyobb körben kiterjesztésére megalapiták, kik a telivér jesui­­tismusban a család szentélyét, a jog, a létezhetés, a moral, a vallást támadják meg, minden egyes állam­ban, mely államiságának legkisebb öntudatára ébredt a megvetés — utálat s az államilag üldözés tárgyai voltak. Spanyolország a világ legkatholikusabb országa ellenök nyilatkozott, s a világ legkatholikusabb és leg­tekintélyesebb intézete a „Sorbonne“ kimondta felettük a halálos ítéletet. A „kényelmes moral“ lovagjai, az emberi­nem felvilágosultsága, Isten­ országa terjedése ellensé­geivel a miveit világrész minden egyes állama harczban áll, s menekülni igyekszik a hierarchia nyomasztó ha­talmától, mely századokon keresztül intézményei véd­­sánczai mögé rejtődzve az emberiség magasabb érde­keivel semmit sem gondolt, sőt annak hiszékenységét isteni hivatásával ellenkezésben előnyére kizsákmányolni törekedett s a felvilágosultság ellensége volt mindig. Igen ! mert igen jól tudta, hogy a hol ennek országa kezdődik — ott semmisül saját hatalma meg. — Né­metország vette fel s folytat a hierarchia önző uralma ellen legerősebb harczot, Schweiz követi, s az állam­­hatalmat az állami élet minden irányában parancsoló hatalommá igyekszik tenni. A küzdelem általános physikai mint morális fegy­­verrel. A Magyar állam erkölcsi hatalmát veti a demo­­ralisatió megátalkodott apostolaival semben mérlegbe csak: tettleges küzdelemre sem erő, sem tér nincs s az idő még nem jött el. Állami életünk minden irányban megrázkódásoknak van kitéve — a létfenn­tartási küzdelmek akasztják meg ereinkben a vért és igy nem kívánatos a társadalmi bajok tetőzése. Magyar papságunk a világ leghazafiasabb papsága volt, mely a hazafias érdekekért sok esetben élni-halni kész volt, és igy a tanusított érdemek előtt meghajolnunk kell. Hogy ne az önző testületi, egyéni érdek vezette hierarchiánkat is még a magasztalt, de többnyire csak látszólagos hazafias tettekben is túlnyomólag — tagad­hatatlan ; de lett légyen az indok bár minő az objec­­tivitás előtt meghajolnunk kell, s óhajtanunk, hogy papságunk ne tagadja meg múltját, s legyen továbbra is hazafi és jó honpolgár Államunkban kezdettől a legnagyobb vallástüre­lem uralkodott, s honpolgáraink sok esetben vallás, külömbség nélkül egyesülten állottak passiv és activ épen azon erő elnyomó hatalmának ellent, mel egyik rész vallását mint államvallást az állam minden kegyeivel protegálá s együtt — lobogtaták a „pro patria et libertate“ zászlóját. A békés egyet­értés lánczolata csak néha-néha szakasztatott meg, s akkor is a germanizáló — nemzetiségünket megsem­misíteni törekvő egyes monarchák által, kiknek egy Kolonics s egy nagy Pázmány fanatikus meggyőződés­ből vak — eszközei voltak. Állami életünk minden irányban óriási megráz­kódásoknak van kitéve — az anyaföld nyög a rette­netes fájdalmak alatt, s az elpártolt gyermekek kaján örömmel dobzódnak fájdalmai felett. Ne tetézzük ba­jainkat, tiszteljük egymás meggyőződését, keressük az emberben csak egyedül az embert, bízzuk erősebb keléletü államokra a harczot, hadd egyengessék szá­munkra is az utat. Az óra ütni fog nálunk is, melyben a bíboros asszony szolganépe hatalma az általános ér­vényű erkölcsi elvek parancsoló szava előtt megtörik. Addig az egyedüli czél a szent haza java s a köz­érdek legyen. Figyelő. *) E szász circumspectussággal irt czikksorozatot valamelyik jóakaró szász atyánkfia küldötte (Heinrich Ballmann) a „Frankfurter Journal“ 32. számába be, s miután e lap idézett száma megjelent prudens és circum­­spectus urasága egy számot egyes betűket tiszta voná­sokkal jelölten szerkesztőségünknek küldött meg. Mi az egyes betűket szavakká öntöttük azok sorrendje szerint, s következő tétel állott azokból elő: „Wer soll euch Magyaren denn vom Bankrott retten als Deutschland ? Wenn ihr so wathet gegen uns Brüder, lassen wir auch euch umkommen.“ (Szerk.) Brassó, 1874. febr. 6-án. A brassói gőzfürdő csaknem három évi szünetelés után czélszerüen berendezve e hó 3-án újra megnyílt és ezzel városi és vidéki közönségünknek egyik főohaja

Next