Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1875-05-26 / 42. szám
felfogás szerint pedig az, kinek rangja, vagy pénze nincs. E két sark körül forog itt a világ s az ezek előtt levett kalapok egy egész phalanx szolgaszemélyzet porig hajtott fejeit engedi láttatni. Igaz, hogy mostani viszonyaink olyanok, miszerint itt nálunk e két tényezőnek valóságos urnak kell lennie; igaz, hogy népünk egy része a tudatlanság következtében az önérzet mivoltának niveausáig nem emelkedhetett s hogy ép e tudatlanság követeltet az utóbbi tényezővel rendelkező emberek részéről olyat, mivel fölényét bebizonyíthatja ; de az is igaz, hogy ez valóban szomorító egy igazság! Ezt pedig megváltoztatni csak a kedélyvilág kimivelése által lehet. Vájjon mikor jő el az idő, melyben helyén láthatjuk e tekintetben a társadalmat? •S még csak előre nem is sejthetjük! Az új intézmények behozták a népiskolák felállítását, megteremték a reáltanodákat, ipariskolákat s más efféle intézményeket. Mily szép dolog, gondolja az ember magában s külsejét tekintve valóban az. De tekintsünk egy kissé belsejébe! Én nem mondom, hogy az újabb kor e tekintetben nem jobb a „régi jó időknél“; gyanusitni nem szándékom senkit s annál kevésbé az igen tisztelt kivételeket! Azonban ha tapasztalataimhoz hű akarok lenni, meg kell vallanom, hogy sokszor a pénz, vagy a rang igen sokat nyom a „nevelő“ (!) tanító urak érdemfokozati mérlegében s az urficskáknak nagyon keveset kell tanulni arra nézve, hogy 10-20-sza magasabb gradust kapjanak, vagy hogy a vizsgán átessenek. Gyönyörűséges egy dolog! — de hát a társadalom világnézete ebben ugyan semmi különöst nem lát s még a mélyen tisztelt tanító urak sem tartják ezt főben járó dolognak. Nevelnek (?) annélkül, hogy valódi nevelőkké képesítve volnának; tanítják az igazságot (?) annélkül, hogy igazat tanítnának; mivelik a gyermeket annélkül, hogy maguk gyermekek ne volnának; tudományt, nevelést, lelkiismeretet, igazságot hirdetnek, de ők e fennebbiekről sem helyes érzékkel sem fogalommal nem birnak. Aztán haladjon a társadalom, s ne szokjék bele a külsőségek imádásába, mikor a gyermeknek fogékony lelkét ily körülmények tartják fogva. Én azt hiszem, hogy e ferdeségek előmozdítóit (minthogy a tény nagy mérvben alapja az önzés kifejlődésének) egy utókor átka, megvetése fogja kisérni. — — Emancipáljuk magunkat! Mindegyre elszalad a toll kezünkben. Vájjon valóban elszalad? Én azt hiszem, hogy nem oly nagyon, higyyék el kedves olvasóink, hogy az ily merev válaszfalaknak a nyers (rolt) kedély szolgál alapjául s teremti meg a különböző természetellenes kasztok bizarr substantiáját. Mint a posvány büzhödt iszapjában a sivár, táperő nélküli gomba, épugy nő ma az emberi kebel iszapos környezetében a miveletlenség tespedő élet nélküli gombája s hálózza Le undok szalagaival a ma már mindenben (csak az értelemben nem oly szabad társadalmat. — Lánczolatosan haladtunk végig gondolatainkon, lánczolatosan fejtegettük eszméinket, tekintsünk vissza az alappontra s láthatjuk feladatunkat. Nem mondtam sokat azzal, hogy az emberiség egyik félvilága van hivatva arra, hogy amit a másik fővilág elrontott, azt helyre igazítsa! Gondolkozzunk s emancipáljuk magunkat az értelemben! „A férfi geniusa az ész, a nőé a tiszta gyöngéd érzelem.“ — Ezzel eleget mondtam. Valamint az ember lényegének mikénti alakulására nézve az életmód különböző phasisai: az égaly befolyása, az egyén eredeti jellege, a táplálkozás s e táplálkozásnak az agyra s viszont az agynak a lélektani mozzanatok által az egész nagy orgánumra való hatása: ép oly nagy jelentőségű a társadalom terrészetében amaz életműködési processus, mely ép egésséges concret orgánumot van hivatva producálni. Az emberiség haladásban s e haladást jelző kisebb részletekben nem volt talán soha nagyobb fontosságú életgyökér, mint a külsőségeknek a belső substantiák szerinti összhangzata, az észnek az érzelemmel való kérdéses megegyezése. Az magyarázza meg kézzelfoghatólag az indusok, persák s más a kedélyvilág túlságos befolyása alatt álló intuitiv népeknek a természettel meghasonlott világnézeteit. Ez teszi a görögöket a valódi természet uraivá — általánosan szólva — teremti meg Darwin szerint a természet s isten fogalmának egy egységes s részarányos alakban való nyilvánulását; ez választja el a természetet a vallástól a keresztyénségben s zárja ki az embert a megismerés nagy épületéből. (Folyt, következik.) filM. A mi „Pünkösdünk.“ A barczasági magyar falvak egyikében lakom. Ugy hívják Hosszufalu . . . Ünnep szombatja van. Beszánt a fárasztó munka. Fészerbe vonták a fakószekeret, az ekéket, a kifáradt marhák nyugosznak, pihennek, hadd érezzék ők is a bekövetkezendő nagy ünnep jótékonyságát. Fehérítik a csinosan épült házakat . . . Látom készülve az ősi erényeiben, szokásaiban, de egyszersmind hibáiban is megcsökönyösödött munkás magyar népet. Sül a kalács. Szaga messze terjed. Boszantja orrát a gyermekeknek e kellemes szag. Kifáradtak a várakozásban. De bezzeg örülnek, midőn anyjok a kormos szénvonóval húzza ki a fonott „hatosokat“, túrós, tojásos lepényeket, a gömbölyűen pöffeszkedő czipókát, melyek oly szép rendetlenségben diszeskednek az ereszben egy padon, vagy ha már ott nem fér a földön. Sóvárgó szemeket vet a párolgó kalácsokra Sári, Furus és Andir türelmetlenül várják, hogy egy kissé hüljön. Anyjuk megtör egyet. Egy kissé lágyan találtam hagyni a tésztát, vagy a kemencze nem volt eléggé meghevítve“ — mondja a kalácsot vizsgálva. Na de azért jóízűen nyomják be Sáriék — s mindhárman egy-egy jó lumaczczal kezökben, kiálltak a kapu eleibe.* * * . — „Kívánom, hogy sok pünkösd első napját érjenek számos esztendőkön keresztül — erővel, egészséggel megelégedéssel“ e szavakkal Üdvözlik egymást, ősi szokás szerint, a jó ismerősök, rokonok, barátok, komák, sógorok. Pünkösd első napja van . . . Megkondul a sugártorony harangja. Templomba seregei a falu apraja, nagyja. A reszkető öreg siet hálát mondani hosszas éveiért; a férfi a meglett kor éveiben sikert, áldást kérni nemes tettére; az ifjú segélyért esdeni, hogy küzdhessen előbb előbb! — a gyermek is imára nyitja ajkait . . . Megszólal az orgona méltóságteljes hangja -------fölzeng az ének: „Jövel szent lélek az isten, töltsd be sziveinket bőven!“ . . . Elhal az ének. Néma csend áll be. — Oh mily nemes e némaságnak hangja!! . . . Megszakad a csend, pünkösdi örömhangon szól a nagyszámú nyájhoz a hű pásztor egy gyönyörű beszédben, mely lekötve tartá hívei figyelmét. — A szép szavakkal, fölemelkedettséggel, mély érzelemmel írott egyházi beszéd három részre volt felosztva: Egyház, haza és család. Gyönyörű szent háromság! —------Nagy lelkesültséggel figyelmeztette a híveket mindhárom iránti kötelmeikre. — Különösen kiemelendő beszédének második része, melyben hazánk szép és gyászos napjait, derék fiainak dicső elhunytát, nagy őseink szép, követésre méltó példáit, a mostani hazafiaknak hazájokérti lelkesedését, munkásságát oly hiven és igazán ecsetelé! . . . A nép szent lélekkel beteljesedve, gazdagodva, megkönnyebülve oszlott el az isten házából —„Adjon Isten boldog felviradást a holnapi szent napra!“ — Jó éjszakát! — — — 166 — Miért kellett Ádámnak az almába harapni ? (Számokkal bebizonyítva.) (Gauthier után.) Bocsássanak meg. olvasók, hogy számokkal untatom önöket. Ezen számok csak pár perczig maradnak száraz számok, azután következtetéseikben a phantasiának fognak tág tért nyitni. A paradicsomi bűn és az ég urának büntetése szolgáltatja az alapot e számításokra. A biblia tudvalevőleg azt, állítja, hogy az emberiség élve maradt volna, ha Ádám apánk nem lett volna elég gyönge az almába harapni, és így magát, mint az első papucshősét a világegyetemnek megbélyegezni. A halál tehát egy harapás következése, és ha Ádám apánk egésségesebb ételnél marad, még most is élne és örvendhetne unokáinak előrehaladása felett. Most tehát csak az a kérdés, maradt volna-e elég kényelmes helye, vagy jobban mondva, hogy nézne ki a föld, ha Ádám apa és Éva anya minden utódával életben maradt volna ? ! / Végy elő iront és papirost kedves olvasóm, és ellenőrizz engem, mert ily számokkal, minőkkel mi dolgozunk, könnyű a tévedés. Vegyük, hogy minden házaspár az Ádám házból átlag véve csak három utódot adott e szép világnak, (a valósághoz viszonyítva, a feltétel nem túlzott); vegyük továbbá, hogy Adám apánk születésétől mostanig csak 6000 év folyt le, és az ember csak 30 éves korában képes gazdagítani a világot egy kis polgárral, amint látjuk mind oly feltétel, mely a valóságnak nem épen felel meg. Ha tehát az ember szaporodását Ádám óta, 200- szor vesszük, viszonyítva 2 őt (egy házaspárt) 3-hoz gyermek) kapunk egy mértani haladványt, melynek első tagja 2, mutatója és a tagok száma 200. Hogy ezen mértani haladványt összeadhassuk, következő képetet használjuk, mely a mi esetünk szerint S (Summa)—4 [(3/a)tü0—1]. Ha ezen képletet megállapítottuk, vegyük elő csak a s logár táblákat és azon eredményre jövünk, hogy ha Ádám idejéből az emberek mind élnének, most a létszám — csekélység — 661. 180 quintillio volna. Látom tisztán, mily gúnyos mosoly vonul el ajkidon, szeretetre méltó olvasóm, és tisztán vélem hallani. Nos, tehát volnánk mostanában 661.180 quintillio, minek untatsz tehát e száraz számokkal, és végre azt mondod, hogy most a világban 661.180 quintillio ember volna. Megbocsásd, ha bátran szemedbe nézve azt állítom, hogy e számot gépileg kimondtad, és csak megközelítőleg sem képzeled, mit jelent ez. Néhány gyakorlati példa megmutatja, hogy helyes volna-e vélekedésed e szám felől. Lássuk csak: Az egész föld felülete 9 millió négyszög mértföld, vagy kisebb méretben: nem, egész 5347 billió négyszög láb. Tegyük föl, hogy Ádám óta egy ember sem halt volna meg, helyezzük el tehát az emberiséget. Mily nagy teret adhatunk egy embernek? Egy négyszög lábat talán ? Egy négyszög láb, igaz, nem sok, és ha az emberiséget úgy kellene elhelyezni, ember ember hátán, hogy egy négyszög lábat foglaljon el mindenki, a helyzet persze nem a legkellemesebb, de azt hiszed, a hely elég lesz, beleszámítva a tengerek felületét is? Sajnálom, de meg kell mondanom, hogy csalódó drága olvasó, mert ha így laknának is az emberek, (mint a hering) de azért csak 5347 billió embernek volna helye. Hol marad a többi? Csak nem fogod állítani, hogy egy négyszögláb nagy terület egy embernek, de gazdálkodnunk kell a helylyel és több embernek kell lakni egy négyszög lábon. Azt mondom, hogy ez sem járja. Azt megengedem, hogy 3, 5, 10 embert tehetsz egy négyszög lábra, ámbár ez is a valóság határát átlépte, hanem segítve a dolgon ezáltal sem lenne. Mert hogy az emberiséget elhelyezzük, nem 3, nem 5, nem 10, hanem 123 trillió embert kellene egy négyszög lábon összepréselni. De hogy ezt nem tudod létrehozni, meg fogod engedni. De ha nem járja az egymás mellé, járja az egymás fölé. Ne törődjünk a többi embertömeggel semmit csak azon egy emberrel, ki az első legjobb négyszög lábon van, például azon emberrel, ki kényelmesen ül székeden, mig te ezen borzasztó sorokat olvasod. Azon helyre melyet ezen ember elfoglal, még 123 trillió tart igényt reá, és hogy ezen 123 trilliót kielégítsük, csak némileg is nyúljunk azon módhoz, hogy rakjuk az embereket egymás vállára, a másodikat az első vállára, a harmadikat a másodikéra, a negyediket a harmadikéra és így tovább, a 123 trilliót végig. Ezen mód szerint tehát minden egyes ember, mint a lisztes zsákok egymás mellé rakva, egy élő oszlopot képezne, mely oszlop — emlékszel még rá — 5347 billiószor ismétlődnék. De ne törődjünk a többi oszloppal, csak azon oszloppal, mely székedből emelkedik ki, és melynek legalsó tagja te vagy : mit gondolsz, mily magas egy ily oszlop? Gondold, hogy minden ember csak 4 láb magas — te magasabb vagy, tudom bizonyosan — úgy a számítás nagyon egyszeri; azon eleven oszlop 492 trillió láb magas lesz, vagy 20,000 billió földrajzi mértföld. A legfelsőbb tagja ezen oszlopnak, legifjabb unokád, vegyük fel már 1000 milliószor messze volna tőled, mint a nap. Képzeld most ezen oszlopot minden n Pümnkösd másod napjára viradtunk . .. Minőj az utczán, miféle sürgés-forgás?! Mindenki szeméből öröm sugárzik. A gyermekek ingak, ugrándoznak. A lelkesedés ma nagyobb, mint tegnap vala. Még az idő is kedvesebb, szebb! Az ég derült, legkisebb folt se vehető rajta észre. Ünnepel ma a természet is — s mint az előzményekből látszik, valami ünnepély akar lenni s az okozza azon magas örömet, azt a nagyszerű kedvet, mely folyton nő, emelkedik. — „Azt mondta a tanító úr, hogy aztán templomozás után gyűljünk fel az iskolába, hogy a majálisra menjünk szép rendben“ — igy szól Inka tanuló társaihoz . .. Ugy ne!.. . én akartam megmondani, hogy ama zaj s magas kedv okozója — s aminek a gyermeksereg ugy örül, hogy szinte kibújik a bőréből — nem más, mint a ma délelőtti isteni tisztelet után tartandó majális. — s az az Inkka Inár kifecsegte. Na de már mindegy! . . . Tehát majális. ... — S nem megérdemli-e ez, hogy őrüljünk rajta?! De bizony meg kivált ha az ritka madár, vagy olyan virág, mely csak hat évben egyszer virágzik ! Ez elött itt a majális a fiatalságnak rendes évi ünnepélye volt. Tiszteletes Molnár Victor volt e közkedvességű mezei ünnep kezdeményezője. Ezelőtt 6 évvel tartatott az utolsó majális. Lehet-e csodálkozni tehát, ha most,midőn e kedves mulatság ismét mutatja magát, újból életbe lép: annyira őrül mindenkit?! ... De hah! Zúg a nagy dob. Jönnek. Mind közeledik-közeledik a hang. Örömrivalgás hallatszik . . . A kobra hangja is kivehető már! Itt vannak . . . Szent Klepiás! Milyen lelkéből hozza Faraó 9 unokáját