Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-09-18 / 75. szám

bölcsesége ki is jelölte azon irányt, amelyben halad­nunk kell, ha a bajt gyökerében orvosolni akarjuk. Halasztást nem tűrő, első és legfőbb teendőnk­nek tartjuk mi is a pénzügyeink rendezését s az ál­lamháztartásban a súlyegyen mielőbbi helyreállítását. Azt hisszük mi is, hogy a magyar állam tekintélye, hitele­s állami létének biztosítása egyaránt követeli, parancsolja ezt. Ismerjük mi is a rendezés nagy ne­hézségeit. Tudjuk, hogy e nehézségektől visszariadnunk nem szabad, tudjuk, hogy el kell mennünk a takaré­kosság azon legvégső határáig, ameddig az állam fen­­tartása s fejlődése veszélyeztetése nélkül elmehetünk ; tudjuk, hogy a szükség úgy hozván magával, készen kell lennünk a legnagyobb áldozatokra. Meg vagyunk győződve arról is, hogy egyoldalú, csupán pénzügyi intézkedések és rendszabályok a bajt gyökeresen nem orvosolhatják. Rendezni kell a hitel-, közgazdasági és közlekedési viszonyokat, gondoskodni kell az adóképesség emeléséről, a termelés, kereske­­­­delem és ipar fejlesztése által­ javító kezekre, össz­hangzatos reformokra van szükség, a közigazgatás, az­­ igazságszolgáltatás, a közoktatás terén, szóval az ál-I lámáiét csaknem minden ágában. És mert a bajt egész nagyságában érezzük s an- I nak orvoslását törvényhozói állásunkból folyó elutasít-' ?1 hatlan kötelességünknek tartjuk, teljes odaadással vár­■ juk és veendjük tárgyalás alá mindazon javaslatokat,­­ a­melyeket Felséged királyi kormánya elé terjesz-t teni fog. Örömmel értesültünk Felséged fejedelmi nyilat­­kozatából, hogy a kormány a bankkérdés megoldására egész buzgalommal törekszik. Teljes készséggel fogjuk e törekvést támogatni, mert a bankkérdés jog- és czél­­szerű megoldása hitelviszonyaink javulásának egyik el­­engedhetlen alap­feltétele. Nagy fontossággal birnak azon tárgyalások is, a­melyek az 1867. XVI. t. czikk némely szabványainak módosítása iránt folyamatban vannak. Bizonyára nem rajtunk fog múlni, hogy azok mielőbb megnyugtató eredményre vezessenek. Ami pedig az 1867. és 1868-ban tíz évre kötött, s a jelen országgyűlés alatt tárgyalás alá veendő egyez­ményeket illeti, biztosíthatjuk Felségedet, hogy ide vo­natkozó elhatározásainkban a Felséged iránti őszinte ragaszkodás, szeretett hazánk java és a méltányosság tekintetei lesznek irányadók. Mi is a méltányosság köl­csönösségében látjuk a megnyugtató megoldás leg­nagyobb biztosítékát. Élénk örömmel tölti el szívünket Felséged azon biztató reménye, hogy a béke, a legújabban felmerült események daczára sem fog megzavartatni. Felséged hű népei boldogságában keresi és találja fel a trón és az állam erejét. E boldogság egyik feltétele az állandó béke. Hisszük, reméljük, hogy Felségednek sikerülni fog azt minden lehető bonyodalommal szemben állan­dóan fentartani. . Azok után, a­mik a határőrvidéki polgárosítás érdekében, Felséged saját kezdeményezése folytán a közelebbi időben történtek, nem kell ismételnünk azo­kat, a­mik a magyar szentkorona területi épségének­­ teljes helyreállítására nézve a közelebbi országgyűlé­sek válaszfelirataiban foglaltatnak. Ezúttal csa°k azon meggyőződésünknek adunk kifejezést, hogy Felséged ! ismert bölcsessége kellő időben és alkalommal bizo­nyosan meg fogja találni azon módokat, amelyek az e­­ tekintetben fenforgó, általunk is jól ismert, nehézségek­­ elhárítására szükségesek’ , Felséges úr! Mi a lefolyt évek során a fejedelmi bölcseség­­ még megújuló jelenségeivel találkozunk. Engedje meg f leséged, hogy az ország jelen komoly helyzetében i­s egész bizalommal oda fordulhassunk, ahol válságos pillanataiban a nemzet vigaszt és segélyt talált; fe­­­séged atyai jó szivéhez, alkotmányos érzületéhez és emelkedett lelkéhez. , , Kik máskülönben mély tisztelettel vagyunk. Császári és apostoli királyi Felségednek Buda­pesten, legalázatosabb szolgái Magyar-, Morvát-,­­és Szlavonországoknak országgyülésileg egybegyült kép­viselői. A fekete koldus. — Regény. — Irta: Feral Pál. Fordította: Körössy László. (Folytatás.) Ugy­e, akkor már nem térhetnék többé vissza a Rumbrye kastélyba? — Hogyne, édesem . . . Hisz szivesen látnak azok, kivált ha már három tánczot ... ne csak ne komorodjál úgy el. Nem folytatom tovább No, ami a játékot illeti . . . — Már nem akarok játszani. — Úgy, úgy . — kérdé nyugtalanul Carral. No, tégy úgy, ahogy tetszik. Xavér hallgatott. Csapongó phantasiája végre megpihent. De mintha a véletlen is Xavér megromlására szerepelt volna, ebben a pillanatban Alfréd lépett feléjük Kerambles úr karján. Talán már tizedszer mondja el az este nagy sze­rencséjét. — Becsületemre, Karambles úr — mondá ő — ez az Imbert de Presme . . . tán csak ismeri Imbert de Presme urat ? Büntessen meg az isten, ha Sydney lordtól tízezer fontot nem nyert! — Milyen után léphetnénk hát föl ? — Hisz te már nem akarsz játszani. — Igazad van. De mégis, mondd csak el hogy miképen lehetne mégis föllépnem.­­— Szegény fiatalt — mondotta szánakozva a mulatt. Xavér félrevonta őt. — Én játékos vagyok! — mondá halkan Carral. Hallod-e, Xavér , játékos vagyok. . . Épen azért nem akarom, hogy te is azzá légy. Iszonyú szenvedély ez. . . Carral őszintén beszélt. Minden szavát a szivéből vette. Lelkesülten, csaknem tragikusan ,szónokolt. — De játszál egyetlen egyszer, — folytatá, — mert első ízben rendesen nyerni szoktunk­. He törd meg beszédemet, hallgass tovább. Amit mondok, az igaz : akinek szerencséje van, az mindig nyerhet . . . Meglehet, hogy ne­ked lesz szerencséd. . . Figyelj ! Ne salonban játszál, mert akkor kész a botrány. Sem a nyilvános játék­házban, mert ott is meglátnának, hanem másutt. . . Én tudok egy titkos helyet. . . Játékbarlangot ugy­e ? — tőré meg undor­ral Xavér. - Mi közünk van nevéhez? Jeles emberek for­dulnak meg ottan — de nem szabad megneveznem őket. Ez a fő. — Nem, oda nem megyek!­­- mondá Xavér. Ekkor távolról megint Alfréd szavait hallotta: • • • Vigyen el az ördög, ha nem nyert fia ezer fontot. . . Elmegyek! Igen elmegyek, mégpedig volna. Majd együtt megyünk — mondá a mulatt, dia­dalmazó mosolyát elrejtve. A termek megürültek. Xavér és Carral távozni akartak. Midőn Xavér elbúcsúzott, Rumbrye úr a közé nyujtá neki és igy szólott: — E napokban falura megyünk, hoggy a hó utolsó napjait ott élvezhessük. Remé­lem fiatal barátom, hogy ön is­ meg fog engem tisztelni meglátogatásával. Ez a véletlen meghívás nagy befolyással vol­n a vér jövő sorsára nézve, kívül már hajnalodni kezdett. A hintók hosszú sorban még mindig a vendé­geket várták. A kocsisok nagy részt aludtak. A Rumbrye kastélyban lassan-lassan mély csönd kezdett uralkodni. A fény kialudt ablakaiból. A lépcsőkről lemenő hölgyek elrejtették arczukat, mert azok nappal rendesen sápadtak voltak. Most csupán csak a hintók zaját és a szolgák kiáltásait hallhattuk. Xavér és Carral nagy nehezen végre mégis talál­tak egy bérkocsit, mely őket Saint-Germain-des Prés terére vitte. — Tehát elmegyünk oda holnap ? — kérdé Car­ral, mielőtt nyugodni tért volna. — Mindenesetre! — válaszold Xavér. VI. A servandoni után. Midőn másnap a mi két barátunk fölébredt, már de­­l ideje is elmúlt. Carral gyorsan kiugrott ágyából és a toilette-hez ült. Xavér lassúbb volt. Azt álmodta, hogy megint a Rumbrye kastélyban volt, lát Helénát, de közéje és kedvese közé Lefobre des Ballées Alfréd állott, ki mindig ilyen szavakra emelte csábító ajkait: — Becsületemre! Tízezer font sterling! Midőn Xavér is öltözött, még mindig kétkedés­ben volt, hogy várjon elmenjen-e, vagy pedig maradjon. De azután eszébe jutottak azok a szavak, miket Carral mondott: — Hisz először mindig nyerünk ! . . . — Csak egyszer megyek oda — moha magában az ifjú. Jó ha tapasztalunk, jobb, ha mindent személyesen is megismerünk. Mikor Xavér Carral szobájába ment, barátját az íróasztal előtt találta. Kolozsvár, 1875. szept. 8-kán. Tekintés szerkesztő úri A kolozsvári tűzoltó-egylet működéséről kívánom az olvasó­közönséget, pontosan értesíteni, amely min­den bizonynyal figyelmet érdemel. A tűzoltó-egylet f. hó 5-kép délután 5 órakor tartá 5 évi fenállásának évfordulóját. Midőn az egylet tagjai mindnyájan a tűzoltó-egylet udvarán egyen dísz­­ruhában jelentek meg, katonásan rendbe állva, Kőszeg­vári Gyula főparancsnokuk fényes üdvözlő beszédet intézett hozzájuk, kitartásra s az egylet iránti tiszte­letre buzdítván mindnyájukat. Ezután megkezdődtek a külömbféle mászási gya­korlatok, fel a harmadik e­m­e­l­e­t­i­g és onnan vissza külömbféle mászási létrákon. A mászásokat mindnyájan nagyon csinosan és szabályszerűen vitték véghez. Ennek végeztével elmentek sétálni a Széchenyi­­térre. Rövid idő múlva tűzriadó volt hallható, mikor minden tűzoltó nagy gyorsasággal futott a tűzoltó-egy­let udvarára, hogy a maga jelzett kötelességét ponton végezhesse. Ez egy nagyszerű tűzeset törté­netét jelképezte. 7—8 perc­ alatt a harmadik emelet tetején voltak láthatók a csővezetők. Megjegyzendő, hogy ezen idő alatt állíttattak össze a mászó létrák is Bámulatos gyorsaságot fejtettek ki, nem csak a má­­szók és csővezeték, hanem egyszersmind a szivattyú is, mert amint a csővezeték a fedélzeten vol­tak, már a víz készen állott a fecskendésre. Külön­ben bámulatos gyorsasággal lehet a vizet szivattyú segítségével a helyszínére teremteni, ha a viz 3 hec­­taméter távolságra esik is a tűztől, csak tömlő legyen elég, képesek bármely távoli kút vagy folyóból a leg­bővebb vizet a helyszínére szolgáltatni, csak tömlő le­gyen elég, mely által hoszabbittassék Ezen eljárással képesek a legnagyobb tűznek is rövid idő alatt véget vetni. Következtek a leereszkedő és leugró gyakorla­tok a harmadik emeletről, mely 18 méter magasság­ban van. A leereszkedéshez szükséges még az eme­letnél hosszabb búvó­zsák, amelyben egy ember el­férhessen. A zsák felső vége erősíttessék az emeleti ablakba, alól a más száda fogatik a föld szinén rézs­­utason, hogy a leereszkedés gyorsan ne történjék. A felső emeleten a zsákba búnak és kevés idő múlva a földszinén vannak minden sértelem nélkül. Az ugrási gyakorlatok szintén a harmadik emeletről történtek, a­melyeket csak bámulni lehet és bajosan hiszi el, ki nem látta, hogy mikép lehet a harmadik emeletről min­den sérelem nélkül leugrani. Ez forgó lepedő segítsé­gével történik. A földszin­ti­ for­gó-lepedőt­ terjesztenek ki, amely fogakkal van ellátva, ez egy néhány egyén által fogatik, és az ugró az emeletről a lepedőbe ug­rik, hogy miképen kell ugrani, oda gyakorlat és hi­degvér kell. A gyakorlat végezte után a város polgármestere Simon Elek úr beszédet intézett az egylet tagjaihoz, amelyben önfeláldozó fáradozásukért, a város nevében köszönetét fejezte ki, továbbá kitartásra s lankadatlan buzgalomra buzdítá az egyleti tagokat—,feltetté, hogy a három évi működésnek mily fényes eredményét mu­­tatá fel a jelen alkalommal. Végül kijelenti,­­hogy"akik három évtől fogva tagjai az egyletnek, kitüntetési jelvénynyel fognak megjutalmaztatni, amelyeket Kőszegvári Gyula főpa­­rancsnok tűzött személyesen mindenik mellére. Simon Elek úr az egylet tagjait közös vacso­rára szól­ta fel. Hogy itt miképen mentek végbe a pohárköszöntők, azt nem tudom, mert a vacsorán nem volt szerencsém jelen lehetni. Ami a kolozsvári tűzoltó-egyletet illeti, erről is el lehet mondani. Amint Kolozsvár Erdély fővárosa, tűzoltói az első helyet foglalják el. A tűzoló-egy­let működését azért tartom meg­említésre méltónak,­­hogy a többi városok is, hol még szervezve nincs, ébredezni kezdenének. S még faluhe­lyiségen is kár, nem szervezni bármely kevés mértékben is. Mivel sokszor lehet tapasz­talni, hogy egy kevés tűz kiütése alkalmával, amely rendszeresen elfojtható lett volna, Ibily töméntelen károk okoztatnak. Azon intézkedés, mely azért történik, hogy ezáltal a meg­történhető szerencsétlenség elháríttassék, nagy horde­rejű. Fel azért, szervezni kell a tűzoltászatot! Maksai Lázár, tanító. Ifjabb jelenségek a brassóvidéki VII magyar faluk pereit illetőleg. (Folytatás.) Ezeknek egyike sem megállható, mert ugyanis a tisztelt bíróság a tanuvallatás tanulmányozá­sánál bírói teljes meggyőződést szerzene magának a felől, hogy a tanuk igen­is határozottan tudnak és vallanak minden kérdésekre, és igen aprólékosan tud­nak mindent; különben meg kell jegyeznünk, hogy alperes perrendtartásszerűen a tanuvallatásokra észre­vételeit megtenni felszólítatott, a jegyzőkönyv tanúsíí­tása szerint határozottan nyilvánító, „hogy a tanúval­­latásra észrevételei nincsenek.“ Törvényes következés tehát, hogy többé ezek ellen semmi kifogást nem ér­vényesíthet, ha feltéve, de meg nem engedve csekély okai lennének is. A­mi a visszahelyezési időtartamot az­ illeti, arra megjegyezzük csak azt, hogy a fennebb idézett tör­vény és rendeletek által az 1848. évi birtokállapot fenntartása biztosíttatott, ebből folyólag mindaddig.

Next