Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1875-10-27 / 86. szám
uralomnak vágót szakítani. A telet mindenesetre tartsák ki, s tavaszra azután úgy pénzügyileg, mint hadászatiig tönkre lesz téve Törökország ! Az újvidéki „Zásztava“ Strossmayer püspöknek a menekülő felkelők részére nyújtott adományát említvén, újból felhívja a szerb főpapokat, adakozzanak ők is a már a szerencsétlenné lett felkelő családok részére. A patriárchának évi jövedelme legkevesebb 100 000 frt., amire Ivacskovics mint 12,000 jövedelmű román metropolita épen nem számított, s mégis mindegyre késik az adakozással. A „Zászló“ Milán fejedelmet is felszólítja az adományozásra, nemkülönben az Obrenovics Milos egyéb örököseit is, kik a „Gallmeyerekre“ tömérdek pénzt költenek, a szegények kényeinek felszólítására azonban nincs pénzük. A szlavofil laibachi „Slovenski Narod“ egy f. hó 14-én Szt.-Pétervárott kelt levelezést közöl. A levelezés így hangzik: Nagy fordulat történt az orosz közönségnél. Ezelőtt uralkodott apthia minden ügy irányában, mely a szlávságot illette, a legnagyobb lelkesültség által fel van váltva. Ha a herczegovinai felkelésnek nem is lenne már következménye ennél, ez is elég, de ha azt vesszük észre, hogy az orosz lapirodalom, mely eddig Mae-Mahon beszédjeivel, vagy közép-ázsiai eredményekkel hasábjait töltötte, mert testvéri bajjal foglalkozva, azokkal (t. i. a felkelőkkel) minden aggódás nélkül rokonszenvez, és a többieket is nagylelkű tettekre és a kegyes adományokra buzdítja fel. Nincs oly társadalmi réteg Oroszországban amely a többi szlávok sorsa iránt oly annyira nem érdeklődnék, hogy annak javítása czéljából áldozatokat ne tenne. Erre felszámítja az egyesek által befolyt öszszegeket és még a kilátásba levő adományokat, melyek (a levelező szerint) igen jelentékeny hányadra emelkednek. Minden kormányzóságban több bizottság létezik. Az asszonyok szép példával előre mennek, stb. Nevezetes azonban az, hogy a levelező az orosz közönség véleményét a harcz kimenetelére vonatkozólag így ecseteli: „az orosz nemzet reménye nem képes a consulok tevékenységén túlmenni! Amit a diplomatia fog végezni, azt az oroszok szentnek tartják — de — úgy végzi — azt hiszem azért, mert Oroszország a a felkelőket tettlegesen támogatná, akkor ez európai háborút idézne elő — amire Oroszország szemlátomást nincsen készen. A kézdivásárhelyi munkaképtelen szegények ápolására hivatott Stephanie menház alakuló közgyűlését folyó hó 10-én tartotta meg. Az ideiglenes bizottmány, mely a létesítés nagy munkájára vállalkozott volt, alig egy éve vette kezébe ez ügyet s fényes tanujelét adta őszinte igyekezetének, lankadatlan buzgósága és lelkiismeretes munkálkodásának, mert oly szép eredményt mutatott föl, minőt hasonló Ügynél hazánkegyik városában is hasztalan keresünk. A délelőtt Vili órakor kezdődő közgyűlésre oly nagy számú díszes közönség jelent meg, minő ritkán gyűl össze városunkban, mert gyönyörű vasárnap lévén, mindkét vallásfelekezet templomából az imádkozó nép lelkészeivel együtt eljött az intézet is, s néhány negyedóra múlva ünnepélyesen fel is szentelt helyiségébe, hol az ideiglenes bizottmány elnöke méltóságos báró Szentkereszty Stephánie ő nagysága a megjelenőket egy szivet, lelket elragadó beszéddel üdvözölve, nyitotta meg a gyűlést. Ezt követte a titkári jelentés s az ideiglenes bizottmánynak elnök bárónő e méltósága által kifejezett lemondása. Megható volt a jelenet, midőn e pillanatban a nagyközönség kifejezte elismerését a kezdet nehézségeivel küzdő bizottmány, de különösen az egész ügynek lelke, szelleme, a lankadatlan erélylyel és kitartással működő elnök báró Szentkereszty Stephanie méltósága iránt és Székely Iván ev. ref. lelkész ur által inditványoztatta, hogy a tett fáradozásokért hálás köszönet jegyzőkönyvileg is örökittesék meg. A fekete koldus. — Regény. — Irta: Feral Pál. Fordította: Körössy László. (Folytatás.) — Nem, nem! — kiáltá a marquise — az ilyen levél még . . . — Igaza van! Kegyedet nem szabad gyanúsítanom sohasem, senki előtt sem. Majd én fogom megírni azt a levelet. Csak aztán tudassa Rumbrye úrral azt, hogy kegyed meghitt engem is. — Ám legyen meg. — A többi az én dolgom. Holnap, jó úrnőm, találkozunk a Rumbrye kastélyban. A mulatt eltávozik. Alig ért a szabadba, őrülten kaczagott föl. Az elhaladó emberek bolondnak tartották őt. — Gyilkolni fogok — mondá magában — de aztán az ura leszek, nem pedig a rabszolgája. Meg fogom törni a szép kigyó fejét. És aztán . . . azután . . . hah! azután mily borzasztóan meg fogom magamat boszulni! . . . Carral egy kávéházba fordult be és gyorsan néhány szavat írt le. Azután ráírta Xavér czimét és elküldötte. Xavér már otthon volt és nagyon csodálkozott azon, hogy Carral a mai esemény óta nem is jelent meg előtte. A koldus mit sem szólott neki arról a levélről, melyet Carral titkon a rendőrséghez írt, így a fiatalember, legkevésbé sem gyanakodott Carralra. És nem is volt ideje, hogy gyanakodhatott volna valakire. Sorsa néhány óra óta csodálatosan megváltozik. Most már volt múltja és jövőben is remélhetett. Családja története nagyon szomorú történet volt. Most már van neve is. Xavér szerette volna megismerni azt a nőt aki édes anyja és aki úgy megkeserítette az édes atyja életét Gazdag akart lenni, hogy Heléna mellé léphessen. Most, mint rendesen mindenki akkor, ha váratlan szerencse éri, teljesülni látta vágyait. Ilyen gondolatokba volt merülve, midőn halkan kinyílt az ajtó. A fekete koldus lépett be, Thóna alatt egy kis csomaggal. — Fiatal uram! — mondá ő — itt hozom a sajátját. Ekkor a csomagot az asztalra téve és ilyen szavakkal fordult Xavérhoz. — Tán szememre fogja hányni, hogy olyan sokáig magamnál tartottam, de én olyan boldog valék, ha ezekre az ereklyékre tekinthettem. Különben hisz azelőtt úgy sem ismerte az ereklyék történetét Xavér eltalálta a csomag tartalmát. Tisztelettel bonta föl a csomagot és az asztalra rakta azokat az ereklyéket, miket már megismertettünk. — Így tehát mindent megkaptam, amit atyám hagyott reám. Neptun aggódva tekintett Xavérra. — Bocsásson meg . . . mondá a fekete koldus. Xavér nem hallotta. — Szegény jó atyám . . . sóhajtá a fiatal ember. — Majd visszaveszem — mondotta a koldus szomorúan. — Mit akar visszavenni, édes barátom ? — Úgy gondoltam . . . olyan nehezemre esik megválnom tőlük. Elhoztam, de . . . A fekete koldus fölsóhajtott. — De most már egészen magányosan leszek padlásszobámban — folytatá — most már semmim se lesz tőle. Ha azt fogom mondani: „én jó uram !“ meg fogja-e ő azt akkor hallani ? — Tarcsd meg tehát az ereklyéket — mondá meghatva Xavér — téged inkább megillet, mint engem. Neptun fölkiáltott örömében. — Ezer hála és köszönet, oh én jó uram ! Maga majdnem olyan jó, mint ő. Ekkor egy szolga egy levélkét hozott be. Mig az ifjú a levelet olvasta, arczán öröm derült végig, mi a koldus arczán is visszatükröződött. — 346 — A közgyűlés átvéve a jogot, melylyel az intézet ügyeinek jövőbeni vezetéséről egy állandó bizottmány megválasztása által gondoskodhatott, annak megtörténtéig is tisztelettel felkérte elnökül báró Szentkereszty Stephanie ő méltóságát s jegyzőül Nagy Gábort a volt ideiglenes bizottmány titkárát. Tán sehol szebb rendben választás nem történt, mert ismeretes volt ugyanis a nagy közönség előtt mindenik, ki az intézetért minden tőle kitelhetőt szíves örömmel megtett, de miután az alapszabály szerint csak 20 tagot lehetett választani, szinte aggódva gondolt rá az ember, hogy vájjon mikép jusson kitüntetés általi elismerés mindenik hű munkásnak úgy, hogy mégis a legmunkásabbak ki ne maradjanak, azonban e nehézségen a legszebb módon lett segítve azáltal, hogy látszott, miszerint bármelyik jelöltessék ki, az őszinte igyekezettel teljesítendi kötelességét, míg mások is magukat sértve nem érezik, hanem abban fognak versenyezni, hogy mutassák meg, miszerint mint nem bizottmányi tagok, jövőben is örömest tesznek meg mindent az intézet javára, így teljesen egyhangú felkiáltások alapján az állandó bizottmány (3 évre) következőkép alakíttatott meg. Elnök: báró Szentkereszty Stephánie ; alelnök : id. Pap Andrásné ; titkár : Nagy Gábor ; (pénztárnok választása az alapszabály értelmében a kezelő bizottság joga lévén, addig is a pénztárnoki teendők végzésére felkéretett Szőcs József.) ; bizottmányi tagok lettek : Benkő Dánielné, Benkő Pál, Csiszár Mihályné, Csiszár Pál, Hankó Lászlóné, id. Jakab István, Kovács Áronné, id. Kovács Istvánná, Kölönte László, id. Kupán Józsefné, Molnár Jósiás, Nagy Dánielné, id. Nagy Lázárné, Pap András, Szabó Mózesné, Székely Istvánná, Szőcs Józsefné, Tóth Istvánná, Tóth Samu, Wellenreiter György. Ezután több fontos és az intézet ügyeire nézveényeges érdekkel bíró határozatok hozatván, a legszebb rendben vezetett gyűlés mindjárt 12 óra után véget ért, hogy egy más magasztos és párját szintén ritkán található ünnepélynek adjon helyet. Ugyanis ez alkadalmal szenteltetett fel az uj helyiség, melyet Kézdi- Vásárhely város közössége volt szives közelebbről vásárolva az intézetnek ajándékozni, s felszenteltetett az intézet gyönyörű zászlója is, melyet a fáradságot nem sajnáló elnök, báró Szentkereszty Stephánie ő méltósága volt kegyes ajándékozni. Ez ünnepélyre a termek már épen kicsik voltak, az udvarra ment ki a díszes közönség s ott az Isten gyönyörűen mosolygó szabad ege alatt várta a zászlóanyának, Kézdi-Vásárhely város egyik köztiszteletben álló polgárnőjének, idősbb Tóth Istvánná, Kovács Ida úrasszonynak megérkezését, aki derék férjével s hat kedves kis koszoruleánynyal nemsokára megjelenvén, az ünnepély kezdetét vette. A dalárda éneke után rom. cath. esperes mélt. Bálint kanonok s tiszteletes Székely ev. ref. lelkész urak végezték a szertartásszerü szentelést, előbb a telek s később a zászlóra vonatkozólag és mindketten vallásosan felemelkedett szép beszéddel tették emlékezetessé ezen ünnepélyt. A szokásos ünnepélyességek mellett rudjára felszegzett zászló, a városi törvényhatóság képviselője tekintetes Balogh Sándor tanácsos úr által, melegen mondott szavak kíséretében adatott át a bizottmánynak, mely lelkes elnöke felhívására ott nyíltan ígéretet tett, hogy legfőbb s legnemesebb czélu törekvésének tartandja az intézet felvirágzása érdekében mindent elkövetni. A bizonyára sokáig élénk s kedves emlékben maradó ünnepélyt a dalárda rekesztette be egy dallal, melynek elzengése alatt a zászlóanya szép kezdeményezése folytán minden legkisebb felhívás nélkül, önkénytes adakozások is történtek, melyek által épen 100 írttal gyarapodott az intézeti alapvagyon. Mindezeket befejezésül kisérte a zászlóanyánál rendezett ízletes ebéd, mely szintén kedélyes vidámsággal folyt le, fűszereztetve a kedves zászlóanyára, vendégszerető derék férjére, az intézetet létesítő elnök bárónő ő méltóságára, köztiszteletben álló édesapjára báró Szentkereszty István úr ő méltóságára, esperes mélt. Bálint Károly kanonok urra, az intézet felvirágozására, annak bizottmányára s több jelen levő vendégekre tett pohár köszöntök által. Nagy. Elnöki megnyitó beszéd a kézdi-vásárhelyi munka-képtelen szegények menházának 1875. október 10-kén tartott alakuló közgyűlésében. Igen tisztelt közgyűlés! Hálát adok a mindenhatónak, hogy áldását árasztotta törekvésünkre, s kegyelmével sikerült nekünk rövid ideig folytatott működés után a kézdivásárhelyi szegény és munkaképtelen öregek ápolására hivatott menházat felállítva, e nemes czélu jótékony intézetet rendes mozgásba inditni! Nagyfontosságu intézmény ez a városra nézve, mely nemcsak tanúbizonyságot teszen lakóinak emberbaráti könyörülő érzéséről, de annak jóléte és szellemi művelődésének is bizonyára nagy mérvben elősegítője leend! Azért akik e várost valódilag szeretik s előmenetelét igazán óhajtják, azoknak lehetetlen, hogy az intézet fejlesztésén ne munkálkodjanak! Egy ilyen intézet, mely egyfelől az önzéstelen, meleg emberségi érzelmek fejlesztésére, másfelől a munkásság és takarékosság hasznos erényeinek ébresztésére szolgál, kétségkívül igen nevezetes tényező a közművelődés ügyében, átláthatja mindenki, hogy nagyon szélesre terjedt közérdek, mely itten minket munkára hív, s arra hathatósan buzdít. Siessenek tehát mindnyájan velünk kezet fogva előrehaladását eszközölni s irántai szent kötelességüket teljesíteni. Hogy még csak a munka kezdetén vagyunk, ezt talán fejtegetnem is szükségtelen, miután bizonyítja az, hogy eddig a városnak csak 9 szegényéről tudtunk gondoskodni, holott még számosak azok, kiket a menház fel kell hogy karoljon! addig tehát a kitartó munkával megállanunk nem szabad, mig a városnak minden odatartozó szegény és munkaképtelen öregének szánandó sorsán nem könnyítettünk és őket valamennyieket az ínség és nyomortól meg nem mentettük. Kétségkívül az adakozók is szívesebben fogják áldozataikat meghozni, ha koldulóktól véglegesen meglesznek kimérve, mint jelenben, hol a menházon kívül még egyesekre is kell figyelmüket forditaniok? Számtalan teendő vár még reánk a jótékonyság ezen tágas mezején s olyan teendő, mely megpróbálja a lelkes város értelmiségének és elöljáróságának, jótékonysági és hazafias érzetét. A munkától visszarettenni pedig nem kell! A bensőleg nemesen érző és munkaszerető lélek tevékenysége fokozódik, amint maga előtt működésre újabb és újabb tért lát, és lankadó ereje a kitartó szorgalom alatt újra elevenül, mert neki ez tápláléka s egyszersmind öröme és gyönyörűsége. Aztán azt soha nem lehet feledni, hogy akárkinek élete csak annyit ér, amennyit azzal és a jó istentől nyert ajándékokkal mint az ész, tudomány és vagyon, a köznek hasznára volt; mivel minden egyéb múlandó és a legtartósabbnak vélt boldogság is csak egy szép szivárványhoz hasonlítható, mely épen akkor tűnik el szemeink elől, midőn leginkább gyönyörködünk benne! Közjóra szánt munka adja ezért az életnek mind főbb boldogságát, mind valódi érdemét. Mivel azonban a legernyedetlenebb szorgalommal vezetett munka után is eredményre nem számíthatni, ha nem járul hozzája az egek urának áldása, annál fogva ezt kérem én a mai közgyűlés tanácskozására s azt kérem a valósítandó állandó bizottmány működéseire, hogy szent hivatásuknak minden léptét egyetértően, önfeláldozólag s semmi nehézséget nem