Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1875-07-07 / 54. szám
54. szám.__________Sepsi-Szentgyörgy, Szerda, 1875. julius 7.________Ötödik évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Filpiacz, Jakots Áronféle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Pollák Mór könyvnyomdája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők.NEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Megjelenik ezen lap hetenkint kétszer, szerdán és szombaton. Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve Egész év . 6 ft. — kr. Félévre . 3 ft. — kr. Negyedévre 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Előfizetési felhívás a czirál politikai, társadalmi és közgazdászati lap II. félévi folyamára. Előfizetési feltételek : Julius—decz . . . 3 frt — kr. Julius —szept. ... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadóhivatalának Pollák Mór könyvnyomdája Sepsi- Szentgyörgyön küldendők. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani — miután felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A „Nemere“ kiadóhivatala. Budapest, július 2. A főváros megválasztotta képviselőit. Deák Ferencz, Wahrmann Mór, Jókai Mór, Horn Ede, Házmán Ferencz, Pauler Tivadar és Csernátony Lajos azok. A nagy izgalom véget ért. A főváros nyugodt. Hisszük, hogy a főváros polgárai meg lesznek elégedve képviselőjükkel. Budapest hazánk fővárosa, annak ügyét, annak érdekét kell, hogy minden honfi e hazában szivén viselje. A A nemzet kulturális, társadalmi és tudományos előhaladásában mindig annak fővárosa volt hivatva előre törni s működésének gyümölcseit az egész országban széthinteni. És mert hazánkban a politikai élet olyan, mely a szociális élet minden rétegzetébe behatással bír — igen nagy fontosságot tulajdonítunk mi a fővárosi képviselő-választásoknak. És ezeket figyelemmel kísérni nemcsak a fővárost magát, de a vidéket is kompetensnek tartjuk. Nekünk Budapest, mint az ország fővárosa, kiválóan figyelmünk tárgyát képezi. Meg vagyunk győződve, erős a hitünk e tekintetben, hogy sok kérdésben a főváros érdeke azonos az országéval, sok kérdésben mi vidékiek és úgy óhajtjuk a főváros előhaladását, mint maga a főváros polgársága. Egy nemzetnek fővárosa iránt meleg ragaszkodást, fonó szeretetet kell tanúsítani, mert ma már a művelt Európában kulturállam egy nagy, egy szép, egy gazdag, egy hatalmas főváros nélkül semmi szerepet nem vihet El most, midőn az egész országban visszhangozva lettek azon kívánságok, hogy Magyarországnak már itt van az ideje, hogy ne csak nyers termeléssel foglalkozzék, mely mellett elvesz és csak gyarmat állam lesz, hanem igenis foglalkozzék az iparral és kereskedéssel, mely az időjárás szeszélyeitől függetlenül képes a haza polgárainak jólétét biztosítani — most kétszeres készséggel emlékezünk meg a fővárosi választásokról, mint amelyeknek sikere fontos tényező arra nézve, hogy e kívánságok valósuljanak. Budapest elsősorban emperiális város, hol az ipar és kereskedésnek új lendületet, nagy emelkedést, erős áramlatot kell magára öltenie. Szívünkből óhajtjuk, hogy fővárosunk, melyre minden magyar büszke végre az ipar és kereskedelem hatalmas emperiális helye legyen, hogy elfoglalhassa az európai városok sorában azt a helyet, melyre ő földrajzi fekvésénél, tevékeny és hazafias polgárainál fogva annyira méltó. És e tekintetben a megválasztott képviselőknek jut egy nagy feladat, hogy hazánk fővárosának érdekében mindent, ami erejükből kitelik, megtegyenek. Meg is ígérték ezt egyenként a képviselők, hangsúlyozták is beszédeikben. Reméljük, hogy nem is lesz elhangzott kiáltás, mert a megválasztott képviselők becsületbeli kötelességüknek fogják tartani oda hatni hogy végre, valahára az ország fővárosában az ipar és kereskedelem, mely egyedül biztosíthatja a jólétet , megizmosodjon és életképes legyen. Hisszük és reméljük, hogy nemsokára eljön az idő, midőn örömteli kebellel fogja tapasztalni minden honfi, hogy hazája fővárosa, oly poletra emelkedett, mely méltán versenyezhet a többi nagy világvárosokkal. A főváros veszélyben. — Junius 26-dika volt. Egyike a legforróbb napoknak. Már a délelőtti órákban alig lehetett kiállani a nap melegét. Izzadt az egész főváros. Hivatali helyiségekben is, de különösen az egyetem előadási termeiben oly tikkasztó hőség uralkodott, hogy a hallgatóság kabát nélkül volt kénytelen a válságos perczeket megelőzőleg az előadásokat végig hallgatni. Az aszfaltburkolat a hatvani- és váczi utczákban, a Gizella-téren s a Corson is — bár ez utóbbi burkolat nem oly olvadékony — annyira fellágyult a nap hevétől, hogy a járókelők lábnyomai minden lépés után meglátszottak. E hőség csak az esteli órák közeledtével hagyott alább, ekkor azonban már azért, hogy megborzadjunk következményeitől. A természet szeszélyének a rombolásokban most egyik netovábbját kellet átélnünk. Délután 6 óra volt, midőn az alább hagyott hőséget kezdetben üdítő, de már sikkor is kétes jövőjű szél váltotta fel. Majd nagyobb lett erőben ez és hullni kezdett az eső. Még mindig reméltünk s veszélytől nem is tartva, olvastunk egy társasággal künny szabadban ernyő alatt. Azonban a szél éseső egyszerre, a dörgés és a környéket átszelő villámokkal viharrá nőtte ki magát. A szabadból a terembe vonultunk. Ekkor kezdődött úgy 7 óra tájban a valódi zivatar. Az előbbi szélből orkán lett, az esőt galambtojás nagyságú jég hullása váltotta fel. Az ég elborult, Rémes volt az egész láthatár képe még onnan is hol nézhettük azt. Az utczák és udvarok csatornái sebes patakok medréül szolgáltak. Az ezekből kiomlott ár pinezék s ily fele lakásokat keresett fel. Kevés kivétellel meg is teltek azok mind s a lakosokat az ár kiűzte a szabad ég alá, hogy sok közülök ott lelje halálát. A jég az ablakok nagy részét beverte. A falakról a vakolatot a széllel egyesülve lehordta. Az udvarokból az egyetlen kapun, mint valami edényből ömlött ki a víz, hogy az utczán folyóvá egyesüljön. Pusztulásnak indult minden, mi útjában állott a fergetegnek. 10 percz lefolyása után a jégeső szűnt, de a zápor a még mindg tartott s az orkánnal karöltve rombolt. Félóra alatt a terem, hol voltunk, az udvaron perczenként emelkedő ár által ellepetett — s bár veszélytől nem lehetett tartani itt, némelyek a még csak a lábfőt elfedő vízből kimenekültek az utczára, hogy jobban átázzanak. Mi lent maradtunk s védtük a víztől magunkat úgy, amint lehetett. Azonban nem kellett soká. A zápor megszűnt, a viz alább szállt s termünk egy kis ideig volt viz alatt, aztán csak vizes volt még. Aztán kiindultunk, hogy a zápor után felfrissült légben üdülhessünk s a netalán okozott károkat megfigyelhessük. Néhány ablaktábla romlásán kívül alig gondolhattunk nagyobb kárt még ekkor — hisz födél alatt voltunk s nem is láthattunk onnan sokat. Ami pedig fent elmondatott — csak másoktól hallván azt — alig tartottam én is valónak. — Pedig fájdalom, mennyire igaz volt! A körültekintést, hogy kiindultunk a többé nem kellemetes tartózkodási helyünkről, a Duna-soron kezdettük meg. A hallottak elkezdettek bizonyosakká lenni. A kétkedést meggyőződés váltotta fel. Az alduna-soron alig van ház ma, melynek ablakaiból csak pár is egészen ép volna. A csak most ültetett fiatal akáczfák az egész duna-soron letördelt gályák s összehasogatott leveleikkel tanúskodnak a kiállott zivatarról. A lánczhidfőnél levő két szép lombos akácz letöretett, koronája a földön gyászolja a múltat. Túlfelöl — Budán nagy vizár ömlött a Dunába, de még sem halál, sem ház összeomlásról nem lehetett hallani semmit. * * m V49 óra volt este. Szokatlan szinü felhőforma lepte el a budai várat. Tűz volt! Még kellett, hogy a később bekövetetzett veszély borzasztóbb legyen. Minek is félig telt pohár!? A tűzoltók készültek Budára s mi is. Amazok az alagútnak tartottak , mi követtük őket. A lánczhídon túl nagymennyiségű iszapon kellett áthatolnunk. Az alaguton keresztül szaladtunk. Túl megálltunk, tovább menni lehetetlen volt, mert a krisztinavárosi színkör mellett óriási víztömeg rontott a Slorváth-kertnek. A bérkocsik — számra mintegy 10 en — szintén nem vihették utasaikat a déli vaspályához. A vérmező mellett — a vár alatt elhaladó utat kerestük tehát fel. Ez járható volt egészen. Innen szét is nézhettünk. A fogaskerekű vaspálya mellett levő téglagyár égett le részben. A tűzoltók a víztől csak távolról nézhették szintén azt. A vérmező a hegyekről lerohanó s az országutat is átvágó ártól el volt lepve. Az országúton így közlekedni szintén nem lehetett. A közeli házakból költözködtek, vagy a vizet mérték a szerencsétlen lakosok, de még nem sok helyen volt veszély. Ekkkor még csak kezdődött: az ár még nem ért volt le a hegyekről a völgybe. Újra dörgött, de hatalmasan, mintha a föld is rengett volna belé. Háromszor oly borzasztóan gyönyörű villám hasította át a jéget — félkör — majd 3-szoros Z-betű alakjában, melyhez hasonlót nem láttam soha. Nagy cseppek kezdtek ekkor hullani ismét s mi, kik egy óra alatt — a hatvani utczából indulván ki — a várat megkerültük. Vasőkor a Mátyás-templomtól ismét szaladva kerestünk menhelyet egy solid vendéglőben, hol aztán éjfél után 1 óráig rekedtünk az eső miatt. Ekkor csillagos és volt s kellemes szél lebbent el fejeink fölött. Hazamentünk. A Duna-soron kellett egyedül végig sétálnom. Közepén voltam annak — a tüzőrség előtt — midőn a túlsó oldalról hosszantartó recsegés állított meg. A tűzoltók azt mondták: a harmadik ház omlott már össze, pedig a 13-ik is lehetett már ez, csakhogy a többi összeomlása nem volt Pestről hallható. Tovább mentem. Végre a veszély nagysága felett monologizálva haza érkeztem , s aztán álmaim fűzték tovább magánbeszélgetésem. Eddig még keveset láthatott mindenki a veszélyből s annak a csendes Pest sem tulajdonított nagyfontosságot- Thaisz kapitány még nem is sejtette azt. A rendőrség még nem sietett segítségére a szerencsétleneknek. Másnap azonban rémülettel beszélt a vihar pusztításáról mindenki. A katonai parancsnokság báró Schwerzführer vezetése alatt sietve küldött segélyt a szerencsétleneknek. Nyolc-tíz drabant is megjelent ekkor s Thaisz főkapitány is megjelent reggeli 9 órakor a szomorú helyen, de későn egy kicsit. Az éjjel elmulasztottakat kipótolni nem lehetett. Csak egyesek áldozatkészségének lehet köszönni, hogy a halottak nem kétszereződtek meg. Bauer Mihály 1. esküdt, dr. Löblin K. orvos s Berthel Lajos 22 éves ifjú jó példával mentek előre. Ez utóbbi 8—10 embert mentett már ki a veszélyből, midőn végre a sácz fürdőnél nagylelkűségének áldozatja lett — a romok — s habok közt eltűnt örökre. A vihar pusztítása legnagyobb a Rácz- és Krisztinavárosokban, Tabánban s a Zugligetben. A Krisztinavárosban az egészen és félig összedült házak mintegy 13 ra tehető. Zongora, csillár, kanapé, bölcső, képek hevernek mindenütt a vízben s pocsolyákban. A Cséke-ház egészen összeomlott, több fűszerkereskedés egészen oda van s némelyiknek félig megmaradt felirata hirdeti csak a szebb eltelt időket. Kávéházak, boltok teltek meg vizzel, mely aztán beiszapolt, hasznavehetetlenné tett mindent. Némely hely tele van a vasútról lehordott slipperekkel is. Legtöbb kár azonban a szőlőkben történt. Itt nem csak az idei termés, de a megelőző évek munkái is romba döntöttek. Néhol egy tőke sem maradt. Máshelyt meg mázsás kövekkel van elborítva. A Rácz városban volt a legnagyobb veszedelem. Apák, anyák, gyermekek kétségbeejtő hangjai vegyültek a vihar okozta recsegés közzé. A Mauksch-féla 2 emeletes ház összeomlott. Innen egy wertheim szekrény több értékes irománnyal együtt örökre eltűnt. A pincze és földszinti lakásokban sokan megfaltak. Tegnap a Rochus-kórházban 16 halottat láttam mind vizbefult volt. A budai János-kórházban.