Nemere, 1875 (5. évfolyam, 1-104. szám)

1875-07-07 / 54. szám

54. szám.__________Sepsi-Szentgyörgy, Szerda, 1875. julius 7.________Ötödik évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Filpiacz, Jak­ots Áron­­féle h­áz, hová a lap szel­lemi részét illető közlemé­­nyek küldendők. Kiadó-hivatal: P­o­ll­ák M­ó­r könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­tesen intézendők.NEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer, szerdán és szombaton. Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve Egész év . 6 ft. — kr. Félévre . 3 ft. — kr. Negyedévre 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyílt tér sora 15 kr. Előfizetési felhívás a czirál politikai, társadalmi és közgazdászati lap II. félévi folyamára. Előfizetési feltételek : Julius—decz . . . 3 frt — kr. Julius —szept. ... 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a „Nemere“ kiadó­­hivatalának Pollák Mór könyvnyomdája Sepsi- Szentgyörgyön küldendők. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani — miután felesleges példányokat nem nyomattathatunk. A „Nemere“ kiadóhivatala. Budapest, július 2. A főváros megválasztotta képviselőit. Deák Ferencz, Wahrmann Mór, Jókai Mór, Horn Ede, Házmán Ferencz, Pauler Tivadar és Csernátony Lajos azok. A nagy izgalom véget ért. A fő­város nyugodt. Hisszük, hogy a főváros polgá­rai meg lesznek elégedve képviselőjükkel. Budapest hazánk fővárosa, annak ügyét, annak érdekét kell, hogy minden honfi e hazá­ban szivén viselje. A A nemzet kulturális, társadalmi és tudo­mányos elő­haladásában mindig annak fővárosa volt hivatva előre törni s működésének gyümöl­cseit az egész országban széthinteni. És mert hazánkban a politikai élet olyan, mely a szo­­c­iális élet minden rétegzetébe behatással bír — igen nagy fontosságot tulajdonítunk mi a fő­városi képviselő-választásoknak. És ezeket figye­lemmel kísérni nemcsak a fővárost magát, de a vidéket is kompetensnek tartjuk. Nekünk Budapest, mint az ország fővárosa, kiválóan figyelmünk tárgyát képezi. Meg va­gyunk győződve, erős a hitünk e tekintetben, hogy sok kérdésben a főváros érdeke azonos az országéval,­­ sok kérdésben mi vidékiek és úgy óhajtjuk a főváros előhaladását, mint maga a főváros polgársága. Egy nemzetnek fő­városa iránt meleg ragaszkodást, fonó szerete­­tet kell tanúsítani, mert ma már a művelt Eu­rópában kultur­állam egy nagy, egy szép, egy gazdag, egy hatalmas főváros nélkül semmi sze­repet nem vihet El most, midőn az egész országban vissz­hangozva lettek azon kívánságok, hogy Magyar­­országnak már itt van az ideje, hogy ne csak nyers termeléssel foglalkozzék, mely mellett el­vesz és csak gyarmat állam lesz, hanem igen­is foglalkozzék az iparral és kereskedéssel, mely az időjárás szeszélyeitől függetlenül képes a haza polgárainak jólétét biztosítani — most kétszeres készséggel emlékezünk meg a fővárosi választásokról, mint amelyeknek sikere fontos tényező arra nézve, hogy e kívánságok való­suljanak. Budapest első­sorban emperiális város, hol az ipar és kereskedésnek új lendületet, nagy emelkedést, erős áramlatot kell magára öltenie. Szívünkből óhajtjuk, hogy fővárosunk, melyre minden magyar büszke végre az ipar és keres­kedelem hatalmas emperiális helye legyen, hogy elfoglalhassa az európai városok sorában azt a helyet, melyre ő földrajzi fekvésénél, tevékeny és hazafias polgárainál fogva annyira méltó. És e tekintetben a megválasztott képviselőknek jut egy nagy feladat, hogy hazánk fővárosának ér­dekében mindent, ami erejükből kitelik, megte­gyenek. Meg is ígérték ezt egyenként a kép­viselők, hangsúlyozták is beszédeikben. Remél­jük, hogy nem is lesz elhangzott kiáltás, mert a megválasztott képviselők becsületbeli köteles­ségüknek fogják tartani oda hatni hogy végre, valahára az ország fővárosában az ipar és keres­kedelem, mely egyedül biztosíthatja a jólétet , megizmosodjon és életképes legyen. Hisszük és reméljük, hogy nemsokára el­jön az idő, midőn örömteli kebellel fogja tapasz­talni minden honfi, hogy hazája fővárosa, oly poletra emelkedett, mely méltán versenyezhet a többi nagy világ­városokkal. A főváros veszélyben. — Junius 26-dika volt. Egyike a legforróbb na­poknak. Már a délelőtti órákban alig lehetett kiállani a nap melegét. Izzadt az egész főváros. Hivatali helyi­ségekben is, de különösen az egyetem előadási ter­meiben oly tikkasztó hőség uralkodott, hogy a hall­gatóság kabát nélkül volt kénytelen a válságos percze­­ket megelőzőleg az előadásokat végig hallgatni. Az aszfalt­burkolat a hatvani- és váczi utczákban, a Gizella-téren s a Corson is — bár ez utóbbi bur­kolat nem oly olvadékony — annyira fellágyult a nap hevétől, hogy a járókelők lábnyomai minden lépés után meglátszottak. E hőség csak az esteli órák közeledtével hagyott alább, ekkor azonban már azért, hogy megborzadjunk következményeitől. A természet szeszélyének a rombolásokban most egyik netovábbját kellet átélnünk. Délután 6 óra volt, midőn az alább hagyott hő­séget kezdetben üdítő, de már sikkor is kétes jövőjű szél váltotta fel. Majd nagyobb lett erőben ez és hullni kezdett az eső. Még mindig reméltünk s veszélytől nem is tartva, olvastunk egy társasággal künn­y szabadban ernyő alatt. Azonban a szél és­­eső egyszerre, a dörgés és a környéket átszelő villámokkal viharrá nőtte ki magát. A szabadból a terembe vonultunk. Ekkor kezdődött úgy 7 óra tájban a valódi zivatar. Az előbbi szélből orkán lett, az esőt galambtojás nagyságú jég hullása váltotta fel. Az ég elborult, Ré­mes volt az egész láthatár képe még onnan is hol nézhettük azt. Az utczák és udvarok csatornái sebes patakok medréül szolgáltak. Az ezekből kiomlott ár pinezék s ily fele lakásokat keresett fel. Kevés kivétellel meg is teltek azok mind s a lakosokat az ár kiűzte a szabad ég alá, hogy sok közü­lök ott lelje halálát. A jég az ablakok nagy részét beverte. A falak­ról a vakolatot a széllel egyesülve lehordta. Az udvarokból az egyetlen kapun, mint valami edényből ömlött ki a víz, hogy az utczán folyóvá egyesüljön. Pusztulásnak indult minden, mi útjában állott a fergetegnek. 10 percz lefolyása után a jégeső szűnt, de a zápor a még mind­g tartott s az orkánnal karöltve rombolt. Félóra alatt a terem, hol voltunk, az udvaron perczenként emelkedő ár által ellepetett — s bár ve­szélytől nem lehetett tartani itt, némelyek a még csak a lábfőt elfedő vízből kimenekültek az utczára, hogy jobban átázzanak. Mi lent maradtunk s védtük a víztől magunkat úgy, amint lehetett. Azonban nem kellett soká. A zápor megszűnt, a viz alább szállt s termünk egy kis ideig volt viz alatt, aztán csak vizes volt még. Aztán kiindultunk, hogy a zápor után felfrissült légben üdülhessünk s a netalán okozott károkat megfigyel­hessük. Néhány ablaktábla romlásán kívül alig gondol­hattunk nagyobb kárt még ekkor — hisz födél alatt voltunk s nem is láthattunk onnan sokat. Ami pedig fent elmondatott — csak másoktól hallván azt — alig tartottam én is valónak. — Pedig fájdalom, mennyire igaz volt! A körültekintést, hogy kiindultunk a többé nem kellemetes tartózkodási helyünkről, a Duna-soron kez­­­­dettük meg. A hallottak elkezdettek bizonyosakká lenni. A kétkedést meggyőződés váltotta fel. Az alduna-soron alig van ház ma, melynek ab­­lakaiból csak pár is egészen ép volna. A csak most ültetett fiatal akáczfák az egész duna-soron letördelt gályák s összehasogatott leveleik­kel tanúskodnak a kiállott zivatarról. A lánczhidfő­nél levő két szép lombos akácz le­töretett, koronája a földön gyászolja a múltat. Túlfelöl — Budán nagy vizár ömlött a Dunába, de még sem halál, sem ház összeomlásról nem lehetett hallani semmit. * * m V49 óra volt este. Szokatlan szinü felhőforma lepte el a budai várat. Tűz volt! Még­­ kellett, hogy a később bekövet­­etzett veszély borzasztóbb legyen. Minek is félig telt pohár!? A tűzoltók készültek Budára s mi is. Amazok az alagútnak tartottak , mi követtük őket. A lánczhídon túl nagymennyiségű iszapon kellett áthatolnunk. Az alaguton keresztül szaladtunk. Túl megálltunk, tovább menni lehetetlen volt, mert a krisztina­városi színkör mellett óriási víztömeg rontott a Slorváth-kertnek. A bérkocsik — számra mintegy 10 en — szin­tén nem vihették utasaikat a déli vaspályához. A vérmező mellett — a vár alatt elhaladó utat kerestük tehát fel. Ez járható volt egészen. Innen szét is nézhettünk. A fogaskerekű vaspálya mellett levő téglagyár égett le részben. A tűzoltók a víztől csak távolról néz­hették szintén azt. A vérmező a hegyekről lerohanó s az országutat is átvágó ártól el volt lepve. Az országúton így közle­kedni szintén nem lehetett. A közeli házakból költözködtek, vagy a vizet mérték a szerencsétlen lakosok, de még nem sok helyen volt veszély. Ekkkor még csak kezdődött: az ár még nem ért volt le a hegyekről a völgybe. Újra dörgött, de hatalmasan, mintha a föld is rengett volna belé. Háromszor oly borzasztóan gyönyörű villám ha­sította át a jéget — félkör — majd 3-szoros Z-betű alakjában, melyhez hasonlót nem láttam soha. Nagy cseppek kezdtek ekkor hullani ismét s mi, kik egy óra alatt — a h­atvani­ utczából indulván ki — a várat megkerültük. Vaső­kor a Mátyás-templom­tól ismét szaladva kerestünk menhelyet egy solid ven­déglőben, hol aztán éjfél után 1 óráig rekedtünk az eső miatt. Ekkor csillagos és volt s kellemes szél lebbent el fejeink fölött. Hazamentünk. A Duna-soron kellett egyedül végig sétálnom. Közepén voltam annak — a tüzőrség előtt — midőn a túlsó oldalról hosszantartó recsegés állított meg. A tűzoltók azt mondták: a harmadik ház omlott már össze, pedig a 13-ik is lehetett már ez, csakhogy a többi összeomlása nem volt Pestről hallható. Tovább mentem. Végre a veszély nagysága fe­lett monologizálva haza érkeztem , s aztán álmaim fűzték tovább magán­beszélgetésem. Eddig még keveset láthatott mindenki a veszély­ből s annak a csendes Pest sem tulajdonított nagy­­fontosságot- Th­aisz kapitány még nem is sejtette azt. A rendőrség még nem sietett segítségére a szerencsét­leneknek. Másnap azonban rémülettel beszélt a vihar pusz­tításáról mindenki. A katonai parancsnokság báró Schwerzführer ve­zetése alatt sietve küldött segélyt a szerencsétlenek­nek. Nyolc­-tíz drabant is megjelent ekkor s Thaisz főkapitány is megjelent reggeli 9 órakor a szomorú helyen, de későn egy kicsit. Az éjjel elmulasztottakat kipótolni nem lehetett. Csak egyesek áldozatkészségé­nek lehet köszönni, hogy a halottak nem kétszereződ­tek meg. Bauer Mihály 1. esküdt, dr. Löblin K. orvos s Berthel Lajos 22 éves ifjú jó példával mentek előre. Ez utóbbi 8—10 embert mentett már ki a veszélyből, midő­n végre a s­ácz fürdőnél nagylelkűségének áldozatja lett — a romok — s habok közt eltűnt örökre. A vihar pusztítása legnagyobb a Rácz- és Krisz­tinavárosokban, Tabánban s a Zugligetben. A Krisztina­városban az egészen és félig össze­­dült házak mintegy 1­3 ra tehető. Zongora, csillár, ka­napé, bölcső, képek hevernek mindenütt a vízben s pocso­lyákban. A Cséke-ház egészen összeomlott, több fűszer­­kereskedés egészen oda van s némelyiknek félig meg­maradt felirata hirdeti csak a szebb eltelt időket. Kávéházak, boltok teltek meg vizzel, mely aztán be­­iszapolt, hasznavehetetlenné tett mindent. Némely hely tele van a vasútról lehordott slipperekkel is. Legtöbb kár azonban a szőlőkben történt. Itt nem csak az idei termés, de a megelőző évek mun­kái is romba döntöttek. Néhol egy tőke sem maradt. Máshelyt meg mázsás kövekkel van elborítva. A Rácz városban volt a legnagyobb veszedelem. Apák, anyák, gyermekek kétségbeejtő hangjai vegyül­tek a vihar okozta recsegés közzé. A Mauksch-féla 2 emeletes ház összeomlott. Innen egy wertheim szek­rény több értékes irománnyal együtt örökre eltűnt. A pincze és földszinti lakásokban sokan meg­­faltak. Tegnap a Rochus-kórházban 16 halottat láttam mind vizbefult volt. A budai János-kórházban.

Next