Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)
1876-09-19 / 78. szám
78. száza. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1876. szeptember 19. (Rendkívüli kiadás.) VI. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Bransai utcza 60. sz alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Pollák Mór könyvnyomdája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége BudapestenNEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászai, lap, és a háromszéki „Háziipar-egylet“ hivatalos közlönye. megjelenik ezen lap heten kint kétszer: szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve: Egész év . . 6 ft. — kr. Fél év . . .3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyiktór sora 15 kr. Halnak, halnak, egyre halnak Színe, java a magyarnak. Hallottac te hazánk s egyházunk a gyászhírt, hogy egy oszlopoddal újra kevesebb van ! ? A nemzetnek nagy halottja van, Háromszéknek édes gyermeke halt meg ! Gróf Mikó Imre, az erdélyi részek Széchenyije, hosszú és kínos szenvedés után megszűnt élni. ..A hét letelt, a szombat este itt, kinyugszom végre fáradalmait“ — elmondható magáról a nagy hazafi, nemzetének első napszámosa. Az a szív, mely elég nagy volt, hogy egy haza lakóit magához ölelje, megszűnt dobogni hosszas szenvedés után folyó hó 16-án. Ki nemzetéért annyit munkált, ki a művelődésért annyit áldozott : annak emléke nem kér oszlopot érezből. Az egyetlen fiát vesztett apa árva nemzetét fogadta gyermekéül, nemes szive nem tört meg a fájdalom súlya alatt, hanem helyet adott azon nagy, emberiséget átölelő szeretetnek, melynek annyi nemes jelét vagyunk szerencsések leírhatni. Szerette hazáját s az most benne egyik lánglelkli, fáradhatlan tevékenységű fiát siratja. Szerette nemzetét s tett érte annyit, mennyi elég a halhatatlanságra. Nála a hazának szent szerelme nem szóvirágok, hanem tényekben nyilvánult. Szerette a várost, melyben lakott s megajándékozta ritka ízléssel rendezett kerttel ; az ő müve az, hogy közepén „Múzeumunk“ emelkedik, hogy legyen hova tegyük nemzeti ereklyéinket — ásvány és növény kincseinket. Szerette a müveit népet s azt akarta, hogy mi se álljunk hátrább, 60000 írttal segített, hogy tanodánk legyen, mely nevét viselje és dicsőítse századokon keresztül, mig a székely él, mig nagy fiainak emléke lelkesíti. Szerette az irodalmat s nevét büszkén viselik velős történeti munkái. Szerette nemzetét, rajongott nyelvéért s hogy a nemzetnek — annak nyelvének biztos asyluma legyen — felállította szellemi és anyagi áldozatok árán Kolozsvárit az állandó magyar színházat Szivén, lelkén hordozta nemzete anyagi jólétét s hogy nemzetének fejlett gazdasági viszonyai lehessenek, felállitá az „erdélyi gazdasági egyletet“. Az elnyomatás idejében az ő5 szelleme élesztette fel a nemzet közérzületét, az Ő szelleme, lankadatlan munkássága ébresztette az erdélyrészi magyarságot újból életre és nemzeti életre. Mikó székely volt — szerette a székely népet nagy lelke egész hevével, lelkesedett és tett a székely érdekekért — gyámolttá e nemzet fiait tanács, anyagi segély, nagy példái által. A bodoki ev. ref. egyházat, mint virágos kertet ápoló, a sepsi-szentgyörgyi ev. ref. gymnasium alapitói sorában mint legelső — és legnagyobb összeggel alapitó — jelentkezik. Az ev. reformátusok szentgyörgyi gymnasiumát anyagi segélyben részesítette mindig — s élete végperczeiben 60 ezer forint nagyszerű alapítványnyal biztosítá a nagy ember nagy nevéről elnevezett „Mikó-tanoda" fenállását. Székely volt a nagy ember, a magasztos jeben, minden izében, büszkén vallotta magát mindig székelynek. Háromszékre mint szülőföldére, mindig kegyelettel emlékezett vissza , egyszer itt időzése alatt így nyilatkozott: Jól esik lelkemnek, ha Háromszékre jöhetek, úgy képzelem, mintha minden ki ismerőskép köszöntette, mintha minden falevél istenhozottal fogadna. Szerette a székelyt s tett érdekeiért annyit, mennyit más senki. Mint miniszter, mint államférfi, mint egyes ember, a nemzet anyagi és szellemi felvirágzása volt a nagy lélek hazafias munkálkodásának legnagyobb czélja. És nemcsak mint államférfi magaslott ki ő a haza nagy fiai sorából: ember volt ő a szó legnemesebb és magasztosabb értelmében, nyomort, ínséget enyhitett, könyeket törölt s a nyomor- és ínséggel küzdők édes atyja volt. Rágalom nem fért magasztos lelkületével össze: tiszta, szép jellemű, önzetlen ember és hazafi volt, melyhez hasonlót csak századok szülnek egy nemzet disze, büszkeségére. „Halnak, halnak, egyre halnak Színe, java a magyarnak.“ Mi lesz nemzetünkből! ? Jönek-e az elhunyt jelesek helyébe újak, kik az utánuk maradt tátongó űrt betöltsék ? A sors a csapások egész sorával látogatta meg nemzetünket, e nemzetmégis él, e nemzet mégis fejlődik, hovatovább erősödik. Erős bennünk a hit, hogy e nemzet jó nemzője ezutánra is az elhunyt nagy ősökhöz méltó utódokat fog e nemzetnek adni, kikre ő sokat szenvedett haza egész büszkséggel tekinthet. Egy emberrel újra kevesebb, ki űrt hagyott maga után. Gróf Mikó Imre a hazafiság, a hit- és az emberszeretet apostola — nincs többé. A halál angyala keze reszketett, mikor a nemes élet fonalát elmetszé. Olyan kevesen vagyunk s abból is annak kell hiányozni, ki százakkal felért munkásság, áldozatkészség és hazafiságban. Mi, kikre kiáradt a nemes szív szeretetének melege, s annyi jelét birjuk jóságának, megrendült kebellel tekintünk a jövőbe, keressük a férfiút, ki elég nagy leend azon űrt betölteni, mely Mikó után maradt hátra. Ha áldozatkészséget tanulni elzarándokolunk márvány sírboltjához , azon vigaszszal átérünk vissza, hogy a porrész van benne, a földszülötte s ő glóriával által lépte azt. Tegyük a hervadhatlan babért nemes hamvai fölé s ejtsünk egy szivünk mélyéből fakadó könyvt a lefordított czimer-paizsra. Legyen előttünk háromszékiek előtt a nagy és dicső hazafi, a legnagyobb székely és páratlan emberbarát emléke szent; állítsunk keblünkben a nagy emberhez legméltóbb és legmaradandóbb emléket. Hídvégi gr. Mikó Imre. Született 1805. September 4. Meghalt 1876. September 16-án. Gr. Mikó Imre életrajza. Hídvégi gr. Mikó Imre valóságos belső titkos tanácsos, kir. főpohármester, a Lipót-rend nagykeresztese, a török Medzsidje rend I. oszt. tulajdonosa, volt erdélyi kincstárnok és m. kir. köztr. közr. miniszter, a m. tud. akadémia tiszteletbeli és igazg. tagja az erdélyi muzeum-egylet, a magyar történelmi társulat, az érd. orsz. gazdasági egylet elnöke, az érd ev. ref. egyházkerület főgondnoka a tb. a tb. 1805-ben, szept. 4 én Háromszéken, Zabolán született, nagyatyja, gróf Mikes Zsigmond háromszéki főkirálybiró és nagyanyja Ugrón Juliánna házánál, hovfi édesanyja, gr. Mikes Borbála látogatására ment volt s hol néhány nap múlva meghalt; atyja , gróf Mikó György. Az anyáról árván maradtak, a nagyapai háznál nagy figyelem alatt nevekedtek ; később a nagyapa és nagyanya alsó-fehérvármegyei marosujvári történeti bilit kastélyokba költözvén ki, a gyermekek a közel eső nagyenyedi collegumban tanultak 1813 tól 1824-ig. Imre gróf oly jelesen, hogy a tanári kar az igyekezeti rovatba e jellemző osztályzást irta : társai felett kitűnő — eminens supra commilitones. Még ez évben törvényes gyakorlatra Maros-Vásárhelyre ment s 1825-ben a római polgári és hazai összes jogfolyamokból és törvénykönyvekből ismét feltűnő vizsgát tett le. A kir. tábla elnöke a tudós és iró. Székely Mihály márczius 19-ki levelében így ír felőle az öreg nagyapának : „Nem tehetem, hogy az öcsém magaviseletével megelégedésemet ki ne nyilatkoztassam. . . . Imrének igen szép készülete s amellett passiója a munkához, igaz Geschäftsmannak termett mivelt ember, vár volna neki egy órát is elveszteni ilyetén készülete nem használásával. Öröme lehet a méltóságos gróf urnak, s én nem kevésbé atyafiság és barátság, mint hazafiui érzésnél fogva osztozom örömében“. Már a királyi táblán léterében Alsó-Fehér-, Kolozs-, Torda-vármegyék, úgy Maros- és Háromszék közgyűléseit meglátogatván, mindenik törvényhatóság táblabirái közé vette fel. 1826-ban a kir. főkormányszékhez tiszteletbeli jegyzővé esküdt, előbb egy évig a kezelési ágaknál szolgált a szükséges formák és kezelés megismerése végett. 1831-ben tiszteletbeli fogalmazóvá, 1834-ben tiszteletbeli titkárrá, 1835-ben tiszteletbeli udvari titkárrá lett, 1837-ben az erdélyi országgyűlés szabad választása s az udvar megerősítése következtében kir. kormányszéki tanácsossá lett, 1838-ban a nagy-enyedi ev reform. főiskola felügyelőgondnokává, 1840-ben az erdélyi ev. ref. státus egyik közfőgondnokává választatott. És itt szükségesnek látjuk előbb politikai pályája, irodalmi és egyesületi működése főbb momentumait érinteni. Amint előtte a kir. kormányszéki tanácsossá választással a politikai pálya megnyilt, szép és jó, igazság és jog, haza és közügy iránt fogékony szíve, élénk felfogású lelke, egy szegény legény szorgalmát meghaladó munkássága, valamint le- és felfelé bizalmat ébresztő modora s megnyerő nyájassága gyorsan emelték őt a nemzet és kormány bizalmában mind fontosabb és magasabb hivatali állomásokra. Erdély egyik féltett kincse a kolozsvári nemzeti színház volt. Az 1841/3—5 országgyűlés választása közmegegyezéssel törvényczikkileg bízta rá e kincset. És ő annak érdekében minden időben mindent megtett. 1850 ben a hatalom erőszakkal elvette , ő hivatkozott a törvényre, melyet a király megerősítet s nemzeti vagyonúnkat visszavivta, a színházi országos választmány az ő elnöksége alatt újra lön szervezve, annak hazafisága s az ő folytonos anyagi áldozatai 1852-ig fentartották, akkor a nemzetet részvétre hivta fel s tetemes tőkét gyűjtött össze ; később 1861-ben dr. Kemény Ferencczel a nemesi felkelési alap (70—80,000 forint) átadását eszközölték ki a felségtől s igy a színházon is tetemes javítást tétetve, egy kis erköltetlen tőkét teremtett számára s ezáltal jövőjét megállapította. 32 évig volt a választmány elnöke, s az intézet főpártfogóját látta benne, az egész ország pedig tisztelettel viseltetett érette személye iránt . . . 1847-ben az ország választása folytán erdélyi királyi kincstárnokká lett. Ismét oly hivatal, melyet a fejedelem az alkotmány ellenére, önhatalmúlag, bizalmát biró, saját kinevezésétől függő elnökökkel szokott évek óta betölteni, azon okból, mert a kamarai összes javak és pénzek főlőkezelését más kezekben nem látta biztosnak. Gróf Mikóban ország és fejedelem egyaránt bízott. Erdély fejedelmi kincstárát megerősittetése után azonnal átvette s általános volt a benne való megnyugvás. 1848 elején a lemondott báró Józsika Samu helyére erdélyi udvari canczellárságra hivatott, de a felségnél személyes udvarlás mellett el nem fogadhatását°igazolván, felmentetett. Ugyanakkor gr. Teleki József, a kormányzó Pestre távozván, Erdély kormányát előbb kincstárnoki hivatalánál fogva, — majd a fejedelem parancsából ő vitte. Eközben október 16 — 17-én a székely nemzet az agyagfalvi térre és nemzeti gyűlésre jött egybe. A fejedelem akarata s a nép választása ismét egyesült benne. A százezeren felüli népgyűlés az ő vezetése alatt a rend legkisebb megzavarása nélkül folyt le, s elérve lett a czél, hogy a székely nemzet Brennus kardját a felháborodott elemek küzdelmének mérlegébe vethesse. 1848 decz. 12-én névleg visszaállítva volt a kir. kormányszék határozatánál fogva egy az ország szomorú helyzetét feltüntető emlékiratnak, mely a katonauralom és az oláhok által szervezett külön kormány eredeti leveleivel és intézkedéseivel volt támogatva, a fejedelmi trón zsámolyához juttatása végett Bécsbe küldetett, s választ sem nyerve, az ország forradalomban léte indokából