Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-09-19 / 78. szám

78. száza. Sepsi-Szentgyörgy, kedd, 1876. szeptember 19. (Rendkívüli kiadás.) VI. évfolyam. Szerkesztőségi iroda: Bransai utcza 60. sz alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Po­ll­á­k Mór könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmen­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ede hirdetési ügynöksége BudapestenNEMERE Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászai, lap, és a háromszéki „Háziipar-egylet“ hivatalos közlönye. megjelenik ezen lap heten kint két­szer: szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben házhozhordva vagy vidékre postán küldve: Egész év . . 6 ft. — kr. Fél év . . .3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyik­tór sora 15 kr. Halnak, halnak, egyre halnak Színe, java a magyarnak. Hallottac te hazánk s egyházunk a gyász­­hírt, hogy egy oszlopoddal újra kevesebb van ! ? A nemzetnek nagy halottja van, Három­széknek édes gyermeke halt meg ! Gróf Mikó Imre, az erdélyi részek Széche­nyije, hosszú és kínos szenvedés után megszűnt élni. ..A hét letelt, a szombat este itt, kinyugszom végre fáradalmait“ — elmondható magáról a nagy hazafi, nemzetének első napszámosa. Az a szív, mely elég nagy volt, hogy egy haza lakóit magához ölelje, megszűnt dobogni hosszas szenvedés után folyó hó 16-án. Ki nemzetéért annyit munkált, ki a mű­velődésért annyit áldozott : annak emléke nem kér oszlopot érezből. Az egyetlen fiát vesztett apa árva nemze­tét fogadta gyermekéül, nemes szive nem tört meg a fájdalom súlya alatt, hanem helyet adott azon nagy, emberiséget átölelő szeretetnek, mely­nek annyi nemes jelét vagyunk szerencsések leírhatni. Szerette hazáját s az most benne egyik lánglelkli, fáradhatlan tevékenységű fiát siratja. Szerette nemzetét s tett érte annyit, men­nyi elég a halhatatlanságra. Nála a hazának szent szerelme nem szóvirágok­, hanem tényekben nyilvánult. Szerette a várost, melyben lakott s mega­jándékozta ritka ízléssel rendezett kerttel ; az ő müve az, hogy közepén „Múzeumunk“ emelke­dik, hogy legyen hova tegyük nemzeti ereklyé­inket — ásvány és növény kincseinket. Szerette a müveit népet s azt akarta, hogy mi se álljunk hátrább, 60000 írttal segített, hogy tanodánk legyen, mely nevét viselje és dicső­ítse századokon keresztül, mig a székely él, mig nagy fiainak emléke lelkesíti. Szerette az irodalmat s nevét büszkén vise­lik velős történeti munkái. Szerette nemzetét, rajongott nyelvéért s hogy a nemzetnek — annak nyelvének biztos asyluma legyen — felállította szellemi és anya­gi áldozatok árán Kolozsvárit az állandó ma­gyar színházat Szivén, lelkén hordozta nemzete anyagi jó­létét s hogy nemzetének fejlett gazdasági viszo­nyai lehessenek, felállitá az „erdélyi gazdasági egyletet“. Az elnyomatás idejében az ő5 szelleme élesz­tette fel a nemzet közérzületét, az Ő szelleme, lankadatlan munkássága ébresztette az erdély­­részi magyarságot újból életre és nemzeti életre. Mikó székely volt — szerette a székely né­pet nagy lelke egész hevével, lelkesedett és tett a székely érdekekért — gyámolttá e nemzet fiait tanács, anyagi segély, nagy példái által. A bodoki ev. ref. egyházat, mint virágos kertet ápoló, a sepsi-szentgyörgyi ev. ref. gym­nasium alapitói sorában mint legelső — és leg­nagyobb összeggel alapitó — jelentkezik. Az ev. reformátusok szentgyörgyi gymna­­siumát anyagi segélyben részesítette mindig — s élete végperczeiben 60 ezer forint nagyszerű alapítvány­nyal biztosítá a nagy ember nagy nevéről elnevezett „Mikó-tanoda" fenállását. Székely volt a nagy ember, a magasztos jeb­en, minden izében, büszkén vallotta magát mindig székelynek. Háromszékre mint szülőföldére, mindig ke­gyelettel emlékezett vissza , egyszer itt időzése alatt így nyilatkozott: Jól esik lelkemnek, ha Háromszékre jöhetek, úgy képzelem, mintha minden ki ismerőskép köszöntette, mintha minden falevél is­tenhozottal fogadna. Szerette a székelyt s tett érdekeiért annyit, mennyit más senki. Mint miniszter, mint államférfi, mint egyes ember, a nemzet anyagi és szellemi felvirágzása volt a nagy lélek hazafias munkálkodásának legnagyobb czélja. És nemcsak mint államférfi magaslott ki ő a haza nagy fiai sorából: ember volt ő a szó legnemesebb és magasztosabb értelmében, nyo­mort, ínséget enyhitett, könyeket törölt s a nyomor- és ínséggel küzdők édes atyja volt. Rágalom nem fért magasztos lelkü­letével össze: tiszta, szép jellemű, önzetlen ember és hazafi volt, melyhez hasonlót csak századok szülnek egy nemzet disze, büszkeségére. „Halnak, halnak, egyre halnak Színe, java a magyarnak.“ Mi lesz nemzetünkből! ? Jönek-e az elhunyt jelesek helyébe újak, kik az utánuk maradt tátongó űrt betöltsék ? A sors a csapások egész sorával látogatta meg nemzetünket, e nemzet­­mégis él, e nemzet mégis fejlődik, hova­tovább erősödik. Erős bennünk a hit, hogy e nemzet jó nemzője ezutánra is az elhunyt nagy ősökhöz méltó utódokat fog e nemzetnek adni, kikre ő sokat szenvedett haza egész büszkséggel te­kinthet. Egy emberrel újra kevesebb, ki űrt ha­gyott maga után. Gróf Mikó Imre a hazafiság, a hit- és az emberszeretet apostola — nincs többé. A halál angyala keze reszketett, mikor a nemes élet fonalát elmetszé. Olyan kevesen va­gyunk s abból is annak kell hiányozni, ki százakkal felért munkásság, áldozatkészség és hazafiságban. Mi, kikre kiáradt a nemes szív szereteté­­nek melege, s annyi jelét birjuk jóságának, meg­rendült kebellel tekintünk a jövőbe, keressük a férfiút, ki elég nagy leend azon űrt betölteni, mely Mikó után maradt hátra. Ha áldozatkészséget tanulni elzarándoko­lunk márvány sírboltjához , azon vigaszszal átérünk vissza, hogy a porrész van benne, a föld­­szülötte s ő glóriával által lépte azt. Tegyük a hervadhatlan babért nemes ham­vai fölé s ejtsünk egy szivünk mélyéből fakadó könyvt a lefordított czimer-paizsra. Legyen előttünk háromszékiek előtt a nagy és dicső hazafi, a legnagyobb székely és páratlan ember­barát emléke szent­; állítsunk keblünkben a nagy emberhez legméltóbb és legmar­adandóbb emléket. Hídvégi gr. Mikó Imre. Született 1805. September 4. Meghalt 1876. September 16-án. Gr. Mikó Imre életrajza.­ ­ Hídvégi gr. Mikó Imre valóságos belső titkos tanácsos, kir. főpohármester, a Lipót-rend nagykeresz­tese, a török Medzsidje rend I. oszt. tulajdonosa, volt erdélyi kincstárnok és m. kir. köztr. közr. minisz­ter, a m. tud. akadémia tiszteletbeli és igazg. tagja az erdélyi muzeum-egylet, a magyar történelmi társu­lat, az érd. orsz. gazdasági egylet elnöke, az érd ev. ref. egyházkerület főgondnoka a t­b. a t­b. 1805-ben, szept. 4 én Háromszéken, Zabolán szü­letett, nagyaty­ja, gróf Mikes Zsigmond háromszéki főkirálybiró é­s nagyanyja Ugrón Juliánna házánál, hovfi édesanyja, gr. Mikes Borbála látogatására ment volt s hol néhány nap múlva meghalt; atyja , gróf Mikó G­yörgy. Az a­nyáról árván maradtak, a nagyapai háznál nagy figye­lem alatt nevekedtek ; később a nagyapa és nagyanya alsó-fehérvármegyei marosujvári történeti bilit kasté­lyokba költözvén ki, a gyermekek a közel eső nagy­­enyedi collegu­m­ban tanultak 1813 tól 1824-ig. Imre gróf oly jelesen, hogy a tanári kar az igyekezeti ro­vatba e jellemző osztályzást irta : társai felett kitűnő — eminens supra commilitones. Még ez évben törvényes gyakorlatra Maros-Vásárhelyre ment s 1825-ben a római polgári és hazai összes jogfolya­mokból és törvénykönyvekből ismét feltűnő vizsgát tett le. A kir. tábla elnöke a tudós és iró. Székely Mihály márczius 19-ki levelében így ír felőle az öreg nagyapának : „Nem tehetem, hogy az öcsém magavi­seletével megelégedésemet ki ne nyilatkoztassam. . . . Imrének igen szép készülete s amellett passiója a munkához, igaz Geschäftsmannak termett mivelt em­ber, vár volna neki egy órát is elveszteni ilyetén ké­születe nem használásával. Öröme lehet a méltóságos gróf urnak, s én nem kevésbé atyafiság és barátság, mint hazafiui érzésnél fogva osztozom örömében“. Már a királyi táblán léterében Alsó-Fehér-, Kolozs-, Tor­­da-vármegyék, úgy Maros- és Háromszék közgyűléseit meglátogatván, mindenik törvényhatóság táblabirái kö­zé vette fel. 1826-ban a kir. főkormányszékhez tisz­teletbeli jegyzővé esküdt, előbb egy évig a kezelési ágaknál szolgált a szükséges formák és kezelés meg­ismerése végett. 1831-ben tiszteletbeli fogalmazóvá, 1834-ben tiszteletbeli titkárrá, 1835-ben tiszteletbeli udvari titkárrá lett, 1837-ben az erdélyi országgyű­lés szabad választása s az udvar megerősítése követ­keztében kir. kormányszéki tanácsossá lett, 1838-ban a nagy-enyedi ev reform. főiskola felügyelőgond­nokává, 1840-ben az erdélyi ev. ref. státus egyik közfőgondnokává választatott. És itt szükségesnek látjuk előbb politikai pályá­ja, irodalmi és egyesületi működése főbb momentumait érinteni. Amint előtte a kir. kormányszéki tanácsossá választással a politika­i pálya megnyilt, szép és jó, igazság és jog, haza és közügy iránt fogékony szíve, élénk felfogású lelke, egy szegény legény szorgalmát meghaladó munkássága, valamint le- és felfelé bizal­mat ébresztő modora s megnyerő nyájassága gyorsan emelték őt a nemzet és kormány bizalmában mind fontosabb és magasabb hivatali állomásokra. Erdély egyik féltett kincse a kolozsvári nemzeti színház volt. Az 1841/3—5 országgyűlés választása közmegegyezés­sel törvényczikkileg bízta rá e kincset. És ő­ annak érdekében minden időben m­indent megtett. 1850 ben a hatalom erőszakkal elvette , ő hivatkozott a törvény­re, melyet a király megerősít­et s nemzeti vagyonún­kat visszavivta, a színházi országos választmány az ő elnöksége alatt újra lön szervezve, annak hazafisága s az ő folytonos anyagi áldozatai 1852-ig fentartották, akkor a nemzetet részvétre hivta fel s tetemes tőkét gyűjtött össze ; később 1861-ben dr. Kemény Ferenc­­czel a nemesi felkelési alap (70—80,000 forint) áta­dását eszközölték ki a felségtől s igy a színházon is tetemes javítást tétetve, egy kis erkölt­etlen tőkét te­remtett számára s ezáltal jövőjét megállapította. 32 évig volt a­ választmány elnöke, s az intézet főpárt­fogóját látta benne, az egész ország pedig tisztelettel viseltetett érette személye iránt . . . 1847-ben az or­szág választása folytán erdélyi királyi kincstárnokká lett. Ismét oly hivatal, melyet a fejedelem az alkot­mány ellenére, önhatalmúlag, bizalmát biró, saját kinevezésétől függő elnökökkel szokott évek óta be­tölteni, azon okból, mert a kamarai összes javak és pénzek főlőkezelését más kezekben nem látta biztos­nak. Gróf Mikóban ország és fejedelem egyaránt bí­zott. Erdély fejedelmi kincstárát megerősittetése után azonnal átvette s általános volt a benne való meg­nyugvás. 1848 elején a lemondott báró Józsika Samu helyére erdélyi udvari canczellárságra hivatott, de a felségnél személyes udvarlás mellett el nem fogadha­­tását°igazolván, felmentetett. Ugyanakkor gr. Teleki József, a kormányzó Pestre távozván, Erdély kormá­nyát előbb kincstárnoki hivatalánál fogva, —­ majd a fejedelem parancsából ő vitte. Eközben október 16 — 17-én a székely nemzet az agyagfalvi térre és nem­zeti gyűlésre jött egybe. A fejedelem akarata s a nép választása ismét egyesült benne. A százezeren felüli népgyűlés az ő vezetése alatt a rend legkisebb meg­zavarása nélkül folyt le, s elérve lett a czél, hogy a székely nemzet Brennus kardját a felháborodott ele­mek küzdelmének mérlegébe vethesse. 1848 decz. 12-én névleg visszaállítva volt a kir. kormányszék határoza­tánál fogva egy az ország szomorú helyzetét feltünte­tő emlékiratnak, mely a katonauralom és az oláhok által szervezett külön kormány eredeti leveleivel és intézkedéseivel volt támogatva, a fejedelmi trón zsá­molyához juttatása végett Bécsbe küldetett, s választ sem nyerve, az ország forradalomban léte indokából

Next