Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)

1876-09-21 / 79. szám

79. szám. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök 1876. szeptember 21. (Rendkívüli kiadás.) VI. évfolyam Szerkesztőségi iroda: Brassai utcza 60. sz a­tt, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Po­­­sák Mór könyvnyom­dája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérm­en­­tesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ed© hirdetési ügynöksége Budapesten Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap, és a háromszéki „Háziipar-egylet“ hivatalos közlönye. megjelenik ezen lap heten kint kétsszer, szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben lázhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész év . . 6 ft. — kr. Fél év . . . 3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos pozitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyiktter sora 15 kr. A legnagyobb czékely nincs többé! Az aristokratia eszményképe, a talpig ha­zafi, a becsületesség mintaképe, a polgári és honfi erények megtestesülése gr. Mikó Imrének földi porai kedden délután 4 órakor tétették le az ország részvéte mellett ősei sírboltjába Ko­lozsvárit. A lefordított czimer-paizs a gr. Mikó-csa­­lád utolsó férfi tagja kinyik­át jelzi. Kihalt a hazafias és polgári erényekben gazdag család : elköltözött a dicső család leg­nagyobb fia gr Mikó Imre is. Egy nemzet áldása kisérte a nagy néhait, kihez hasonlót csak századok szülnek a sír­jába. Van miért sirni egy országnak nagy fia sírja felett, benne oly fiút vesztett el, kire jó, balsorsában biztosan számíthatott. Van okunk nekünk székelyeknek kényezni Mikó halála felett, mert benne érdekeink leghőbb pártolóját, a székelység atyját, a legnagyobb székelyt vesztettük el. Borongó kedélylyel kerdjük : jön-e valaki helyébe, ki a székely közmivelődésnek oly buz­gó és önzetlen bajnoka legyen ? A székelységnek mindig voltak dicső nagy fiai, kik a székelység és nemzet diszét képez­ték, de bizton mondhatjuk el: egy sem volt köztük e néphez oly hű, áldozatkész, egy sem vetélkedhetett Mikóval, a polgári erényekbe! utólérhetlen Mikóval. ,,Letört a mi fejünknek koronájai: legnagyobb jóltevőnk, gyámolitónk költözött el ! A nagy férfi, a nemes jellem emléke, ki oly örökbecsű tényekkel örökítette meg nevét Három­­ken, mindig kiolthatatlanul élni fog keblünk­ben, élni fog, mig a székely él, mig nem fog elfajulni a székelyvér, melynek minden cseppje drá­ga gyöngyöt ér. Őrködjék a nagy hazafi szelleme fölöttünk, nemes példája lelkesítsen, hogy a székelység anyagi és szellemi felvirágzását eszközölhessük. Emlékét, nagy tetteit megörökíti a törté­nelem, megörökíti Háromszék monumentális épülete a ,,Mikó­-tanoda“, mely fenállását az Ő bőkezűségének köszönheti. Áldásunk kisérte a nagy hazafit sírjába. Nyugodjanak porai békében! Hídvégi gr. Mikó Imre temetése. Kolozsvár, szeptember 19-én. — Eredeti tudósítás. — A megrendítő hírre, hogy a legnemesebb szív megszűnt dobogni, hazánk kü­lönböző vidékeiről foly­tonosan gyülekeztek a résztvevők , de különösen a tegnap esti vonatok csaknem mind a temetésre siető közönséggel voltak ter­helve. A mai nap kora reggel­től kezdve a nagy halott középutczai lakása körül fe­kete ruhás csoportok hullámzottak, délelőtti 11 óráig az ország különböző vidékeiről begyűlt rokonkeblek, a nagy halott tisztelői még egyszer megszemlélték a nagy nemes lélek porsátorát — egy elnyomott mély sóhajjal, egy pár könycseppel mondottunk utolsó is­­tenhozzádot. A nagy nemes lélek földi porhüvelyén a kiállott végtelen kinok mély nyomokat hagytak; de azért első tekintetre föl lehetett ismerni azt a ked­ves nemes alakot, melyet­­­­ekik láttunk, ismertünk — soha, soha nem fogunk elfeledni. A halál gyötrel­mei megkímélték a nemes arczvonásokat. A ravatal­hoz földig feketébe bevont folyosón és előtermeken jutottunk be. Azon teremnek, hol a ravatal volt fel­állítva, menyezete, alsó padlása, oldalfalai ezüstszegé­­lyű­ fekete posztóval voltak bevonva. Az aracene, cana­s más zöld lombozatú virá­gokkal körülvett ravatalon, ezüstös diszítésű, zöld fo­lyondárral körülvett érczkoporsóban nyugodott a fá­radt vándor teste. Öltözete fekete díszmagyar ruha, finom atlasz párnákon nyugvó testére brüsseli szem­födő borult, lábainál lefordított családi czimerei, me­lyeket a nagy halott még életében elkészíttetett. A lefor­dított családi czim­erek a család utolsó férfi tagjának elhunytát jelezték, e czimerek alatt két fekete párnán a Lipót-rend nagy keresztje és láncza s a török Medzsidje-rend jelvényei valának. Feje felett ezüst diszitésü fekete mennyezet vonult végig, mely alatt nagy ezüst csillagban a grófi kilenctágu korona fát lett. A ravatal körül a városi bizottság tagjai állot­tak őrt. Tizenegy órakor vége jön a halott-szemlélésnek Ekkor megjelentek a ravatal körül az elhunyt utódai, kétségbeesett fájdalomkifejezéssel arczukon. Ezután jöttek a különböző egyletek, testületek küldöttei ko­szorúikkal a következő sorban : Sz. kir. város Kolozsvár, erdélyi ev. ref. egyház­kerület, erdélyi muzeum-egylet, erd. gazdasági egylet, kolozsvári nemzeti színház választmánya, ev. ref. fő­ápoló Maecenást, humánus bajnokot, ihletett honfiút, a szabadság magas eszméjének buzgó veterán bajno­kát, áldozatkész Mentort, királyához is hű, csak má­sokért élő becsületes polgárt, nagy államférfiul fedez a koporsó . . . Babérokat neki! örök zöld lombokat tegyetek sírjára, mert Mikó Imrének helyét nem pótolja egy­hamar senki se! ............... ................Ifjú nemzedékek jönek és tűnnek el; mikor lesz azok közt még egy Mikó Imre? . . . Néma fájdalommal állunk meg nevednek nagy emléke előtt. Suttogva mutatunk rád az unokáknak; ajkunk rebegése imába olvad át, nyugodjál csendesen.­­.1 s .• V­. pa­tr­­ix ra • tanoda, m­. kir. tudományos egyetem, kereski iparkamara, dalegyletek és zeneconservaton­­­színház intendánsa Korbuly Bogdán,­­ rét. egyházmegye, m kir. tud. egyetem, dinó-egylet, Kolozsmegye közönsége, su­­gyi ev. ref. középtanoda, m. keleti vasút nagy enyedi ev. ref. collegium ifjúsága, sz­kv­áros Gy­ulafehérvár közönsége, sz. kir. Maros-Vásár­hely közönsége, nagy-enyedi ev. ref. coll. elöljárósága, háromszékmegye közönsége, Udvarhely város közön­sége, özv. gr. Rhédey Jánosné. Csaknem mindedik koszorú babér- és kamélia­­evelekből készült V, rösnyi széles fehér selyem atlasz szalagokon aranybetűkkel jelezve egyik szalagon: „Híd­végi gróf Mikó Imre emlékének“, másik szalagon a testület neve. A ravatal és koporsó a szó teljes értel­mében el volt borítva ezen szebbnél szebb koszorúk­ra­. Délután 6 órakor megkondultak valamennyi temp­lom harangjai, a nagy piaczot főként pedig a belső magyar utczát gyászolók ezerei lepték el. Kezdetét vette a gyászszertartás. Az elhunyt végakarata szerint a gyász-isteni tisztelet az elhunyt házánál a koporsó­ kö­rül tartatott, a gy.-isz.-tiszteletre a halottas házhoz az el­hunyt utódain s közelebbi rokonain kívül előre nyert be­lépti­ jegyek mellett mindenik testület és küldöttség ré­széről csakis egy tag jelenhetett meg, így is zsúfolásig telt a két nagy terem­ és a folyósók. Fél négykor megrendült a szivet rázó gyászdal, ennek végeztével a ravatal mellett Nagy Péter ref. püspök fájdalom­tól remegő prófétai alakja emelkedett föl. Nagy Péter­­máival mindig megindítja a szivet, oh, de most lát­szott, hogy a főpásztor gróf Mikóban k­i­sebb pártfogóját, atyját, barátját, testvérét, a Vix ái­lása alatt álló egyházkerületek utolsó legerősebb támaszát, bőkezű Maecenását teme­i. A mély fájba!-­­ tépett szívből fakadó ima szavai a szivek mélyéig is múltak ; mintha egy hattyúdalt, egy gyászhymnust, egy ma­gasztos ódát hallottunk volna elzengni; imájában mint­egy kisírta, elzokogta mindnyájunk fájdalmának okát, nagyságát, aztán a föld keserveitől a nagy veszteség fájdalmától tépett kebleket megnyugvást, vigaszt ke­resni, felemelte a mindenható trónusához, a vigasztalás istenéhez. Ima után a koszorúkkal díszített gyászko­csira tétetett a koporsó és megindult a gyászmenet a a sírkert felé. A gyászmenetben az előre kitűzött sor­rendben vonultak a koporsó előtt és koporsó után a különböző testületek, küldöttségek a temető felé.­­ A magyar-utczát, nagy piaczot, torda-utczát és a temető-utczát több ezerekre menő sokaság lepte el, az ablakok gyászba öltözött nőktől voltak elfoglalva, itt-ott a házfedelekre is felhatolt a néző­közönség. Körülbelől­­fél ötkor érkezett a menet a sírkápolnához, melyet a nagy halott életében elkészítetett maga és szerettei számára. A sirkápolna * egy igen szép szélben épült épület, melynek homlokzatát óriási gyászszala­got képező fekete posztó segélyezte, cser- és folyon­­dárkoszorúkkal díszítve. A koporsó a aírbolt előtti ásványra helyeztetett, a sírbolt előtt a kolozsvári dal­­egylet szívet rázó felséges gyászdala után kolozsvári polgármester Simon Etek tartott gyászbeszédet. (E gyászbeszédet alább teljes szövegében közöljük.) Ez­után még egyszer felzengett a gyászdal. Éa feltört e zá­rok kebléből egy elfojtott sóhaj : Ki fogja az elhunyt nemes, nagylélek helyét pó­tolni? Tétovázva kereste lelkünk, s végre is kényes szemeink nem találva meg a kit kerestünk, e vigasz­talan fájdalommal tértünk vissza a temetőből : „Nem ad kárpótlást ... . Nem — ad nem, nem föld, nem ég nem ad Mikink helyébe mást!“ Nyugodjál csendesen drága halott! Isten veled nemes nagy lélek ! Emléked élni fog örökké sziveink­ben, élni fog nemes tetteidben ! Ir Gr. Mikó Imre sírjánál, I Sepsi Szentgyörgy, 1876. szept. 20. „Fekete lobogók lengnek a szélben, gyászos bú ködével megfestik az utat“, fekete búbánat borul a népekre, ráborul a szívre. Isten keze érzik súlyos csapásokon­­ . . . . Oda lett egy nemzet classikus vezére, meghide­­gült testtel, porladozó­­ része pihenni szállott le csen­des skr ölébe.................. Isten keze érzik súlyos csapásokon! Halál birodalma, sötétség országa, nemzetünk fiait, nagyjait kívánja; s nem volt elég neki: még többet is kívánt; befogta szemeit a sok jeles után gróf Mikó Imrének. Mintha irigyelné Erdély- Magyarország egyetlen nagy kincsét, meglévő örömét, mintha a halálnak fájna a rokonszenv, s remegő féle­lem, melylyel Mikó Imre utolsó napjait halálos ágyá­nál oly féltve őrizte. Keserű gúnyjával szólott a nem­zetnek: „elviszem fiadat magammal a sírba a többiek után................ Isten keze érzik súlyos csapásokon ! Megnehezült a lóg; a fájdalom nehéz keserves órái szűnni nem akarnak : gróf Mikó Imrét is el kel­lett veszteni a szegény magyarnak. Sírját körül állja a nemzet bánata s ezek között első, legmélyebb fáj­dalmát Háromszék érzi csak. Ki volt neked Mikó, mit vesztettél benne, csak most tudod, mikor nincs a földön többé. Tudományod őrét, szellemi kincsedet, • • • • • Székely nép fiai, „a­ty­á­t­o k” emlékét őrizzétek hiven ! Hullassatok könnyet a drága porokra; mert Mikó Imrének minden gondolata, szivének, lelkének minden akarata, csak értetek bevült. S ha néma sír­jánál lehajtott fejetek a jövőt illető bus sejtelmekben ég: lesz-e nemzetünknek szellemóriása, lesz-e egy Mikó még; ha zokogó kebled sejteni nem tudja a a veszteség után nemzeted jövőjét: borulj kegyelettel sírjára Mikónak ! Mert ő nemzetednek fényt és dicső­séget, tiszteletet s nevet szerzett ország előtt, szerzett világ előtt. Omolj térdre székely gróf Mikó Imrének drága pora előtt ! ! Te pedig, nagy lélek, nyugodjál csendesen ! . . Álmod ne zavarja hazád jajgatása ! Lásd virulni tovább székely nemzetedet fényben, dicsőségben égi lakásod­ból. Emléked szivünkben, késő unokáink késő nemze­dékén, örökre ott ragyog. Történetünk lapja aranyozva hozza születésed napját, s történetünk lapja gyász­­betűkkel sir most halálod óráján. Nyugodjál csendesen ! . . Az édes anyaföld teremjen feletted illatos virá­got, sirod legyen nekünk székely gyermekeknek szent és szent örökre . . . • Barbarossa. Simon Elek beszéde gr. Mikó Imre koporsója fölött. — A sírboltnál. — Fájdalmas kötelességet teljesítek, tisztelt halotti gyülekezeti midőn városunk nagy halottjának, ki egy­szersmind Magyarország halottja, hídvégi gróf M­i­k­ó Imre, kir. főpohárnokmester s valóságos belső titkos állam­tanácsosnak sírjánál a közrészvétet és közbána­tot tolmácsolni megkísértem. A harangok süni zúgása — ezek a múlandóság szomorú ária — a koporsót körülállók gyászolók serege és a temetőt megnépesitő közönség borús magulata élénken fejezik ki azt, hogy Kolozsvár s vele a ma­gyar nemzet egyik hű és nagy fiának itt és e­peres­ben ismét gyászünnepet ül. Egy magasabb rendű szel­lem költözött fel közülünk, melynek, távozása pilla­natra elsötétítni látszik szellemi életünk láthatárát, hézagot hagy maga után a társadalomban­ egy férfi.

Next