Nemere, 1876 (6. évfolyam, 1-108. szám)
1876-09-21 / 79. szám
79. szám. Sepsi-Szentgyörgy, csütörtök 1876. szeptember 21. (Rendkívüli kiadás.) VI. évfolyam Szerkesztőségi iroda: Brassai utcza 60. sz att, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó-hivatal: Posák Mór könyvnyomdája, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Hirdetéseket elfogad Braun Ed© hirdetési ügynöksége Budapesten Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap, és a háromszéki „Háziipar-egylet“ hivatalos közlönye. megjelenik ezen lap heten kint kétsszer, szerdán és szombaton Előfizetési feltételek: helyben lázhoz hordva vagy vidékre postán küldve: Egész év . . 6 ft. — kr. Fél év . . . 3 ft. — kr. Negyed év . . 1 ft. 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos pozitsorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyiktter sora 15 kr. A legnagyobb czékely nincs többé! Az aristokratia eszményképe, a talpig hazafi, a becsületesség mintaképe, a polgári és honfi erények megtestesülése gr. Mikó Imrének földi porai kedden délután 4 órakor tétették le az ország részvéte mellett ősei sírboltjába Kolozsvárit. A lefordított czimer-paizs a gr. Mikó-család utolsó férfi tagja kinyikát jelzi. Kihalt a hazafias és polgári erényekben gazdag család : elköltözött a dicső család legnagyobb fia gr Mikó Imre is. Egy nemzet áldása kisérte a nagy néhait, kihez hasonlót csak századok szülnek a sírjába. Van miért sirni egy országnak nagy fia sírja felett, benne oly fiút vesztett el, kire jó, balsorsában biztosan számíthatott. Van okunk nekünk székelyeknek kényezni Mikó halála felett, mert benne érdekeink leghőbb pártolóját, a székelység atyját, a legnagyobb székelyt vesztettük el. Borongó kedélylyel kerdjük : jön-e valaki helyébe, ki a székely közmivelődésnek oly buzgó és önzetlen bajnoka legyen ? A székelységnek mindig voltak dicső nagy fiai, kik a székelység és nemzet diszét képezték, de bizton mondhatjuk el: egy sem volt köztük e néphez oly hű, áldozatkész, egy sem vetélkedhetett Mikóval, a polgári erényekbe! utólérhetlen Mikóval. ,,Letört a mi fejünknek koronájai: legnagyobb jóltevőnk, gyámolitónk költözött el ! A nagy férfi, a nemes jellem emléke, ki oly örökbecsű tényekkel örökítette meg nevét Háromken, mindig kiolthatatlanul élni fog keblünkben, élni fog, mig a székely él, mig nem fog elfajulni a székelyvér, melynek minden cseppje drága gyöngyöt ér. Őrködjék a nagy hazafi szelleme fölöttünk, nemes példája lelkesítsen, hogy a székelység anyagi és szellemi felvirágzását eszközölhessük. Emlékét, nagy tetteit megörökíti a történelem, megörökíti Háromszék monumentális épülete a ,,Mikó-tanoda“, mely fenállását az Ő bőkezűségének köszönheti. Áldásunk kisérte a nagy hazafit sírjába. Nyugodjanak porai békében! Hídvégi gr. Mikó Imre temetése. Kolozsvár, szeptember 19-én. — Eredeti tudósítás. — A megrendítő hírre, hogy a legnemesebb szív megszűnt dobogni, hazánk különböző vidékeiről folytonosan gyülekeztek a résztvevők , de különösen a tegnap esti vonatok csaknem mind a temetésre siető közönséggel voltak terhelve. A mai nap kora reggeltől kezdve a nagy halott középutczai lakása körül fekete ruhás csoportok hullámzottak, délelőtti 11 óráig az ország különböző vidékeiről begyűlt rokonkeblek, a nagy halott tisztelői még egyszer megszemlélték a nagy nemes lélek porsátorát — egy elnyomott mély sóhajjal, egy pár könycseppel mondottunk utolsó istenhozzádot. A nagy nemes lélek földi porhüvelyén a kiállott végtelen kinok mély nyomokat hagytak; de azért első tekintetre föl lehetett ismerni azt a kedves nemes alakot, melyetekik láttunk, ismertünk — soha, soha nem fogunk elfeledni. A halál gyötrelmei megkímélték a nemes arczvonásokat. A ravatalhoz földig feketébe bevont folyosón és előtermeken jutottunk be. Azon teremnek, hol a ravatal volt felállítva, menyezete, alsó padlása, oldalfalai ezüstszegélyű fekete posztóval voltak bevonva. Az aracene, canas más zöld lombozatú virágokkal körülvett ravatalon, ezüstös diszítésű, zöld folyondárral körülvett érczkoporsóban nyugodott a fáradt vándor teste. Öltözete fekete díszmagyar ruha, finom atlasz párnákon nyugvó testére brüsseli szemfödő borult, lábainál lefordított családi czimerei, melyeket a nagy halott még életében elkészíttetett. A lefordított családi czimerek a család utolsó férfi tagjának elhunytát jelezték, e czimerek alatt két fekete párnán a Lipót-rend nagy keresztje és láncza s a török Medzsidje-rend jelvényei valának. Feje felett ezüst diszitésü fekete mennyezet vonult végig, mely alatt nagy ezüst csillagban a grófi kilenctágu korona fát lett. A ravatal körül a városi bizottság tagjai állottak őrt. Tizenegy órakor vége jön a halott-szemlélésnek Ekkor megjelentek a ravatal körül az elhunyt utódai, kétségbeesett fájdalomkifejezéssel arczukon. Ezután jöttek a különböző egyletek, testületek küldöttei koszorúikkal a következő sorban : Sz. kir. város Kolozsvár, erdélyi ev. ref. egyházkerület, erdélyi muzeum-egylet, erd. gazdasági egylet, kolozsvári nemzeti színház választmánya, ev. ref. főápoló Maecenást, humánus bajnokot, ihletett honfiút, a szabadság magas eszméjének buzgó veterán bajnokát, áldozatkész Mentort, királyához is hű, csak másokért élő becsületes polgárt, nagy államférfiul fedez a koporsó . . . Babérokat neki! örök zöld lombokat tegyetek sírjára, mert Mikó Imrének helyét nem pótolja egyhamar senki se! ............... ................Ifjú nemzedékek jönek és tűnnek el; mikor lesz azok közt még egy Mikó Imre? . . . Néma fájdalommal állunk meg nevednek nagy emléke előtt. Suttogva mutatunk rád az unokáknak; ajkunk rebegése imába olvad át, nyugodjál csendesen..1 s .• V. patrix ra • tanoda, m. kir. tudományos egyetem, kereski iparkamara, dalegyletek és zeneconservatonszínház intendánsa Korbuly Bogdán, rét. egyházmegye, m kir. tud. egyetem, dinó-egylet, Kolozsmegye közönsége, sugyi ev. ref. középtanoda, m. keleti vasút nagy enyedi ev. ref. collegium ifjúsága, szkváros Gyulafehérvár közönsége, sz. kir. Maros-Vásárhely közönsége, nagy-enyedi ev. ref. coll. elöljárósága, háromszékmegye közönsége, Udvarhely város közönsége, özv. gr. Rhédey Jánosné. Csaknem mindedik koszorú babér- és kaméliaevelekből készült V, rösnyi széles fehér selyem atlasz szalagokon aranybetűkkel jelezve egyik szalagon: „Hídvégi gróf Mikó Imre emlékének“, másik szalagon a testület neve. A ravatal és koporsó a szó teljes értelmében el volt borítva ezen szebbnél szebb koszorúkra. Délután 6 órakor megkondultak valamennyi templom harangjai, a nagy piaczot főként pedig a belső magyar utczát gyászolók ezerei lepték el. Kezdetét vette a gyászszertartás. Az elhunyt végakarata szerint a gyász-isteni tisztelet az elhunyt házánál a koporsó körül tartatott, a gy.-isz.-tiszteletre a halottas házhoz az elhunyt utódain s közelebbi rokonain kívül előre nyert belépti jegyek mellett mindenik testület és küldöttség részéről csakis egy tag jelenhetett meg, így is zsúfolásig telt a két nagy terem és a folyósók. Fél négykor megrendült a szivet rázó gyászdal, ennek végeztével a ravatal mellett Nagy Péter ref. püspök fájdalomtól remegő prófétai alakja emelkedett föl. Nagy Pétermáival mindig megindítja a szivet, oh, de most látszott, hogy a főpásztor gróf Mikóban kisebb pártfogóját, atyját, barátját, testvérét, a Vix áilása alatt álló egyházkerületek utolsó legerősebb támaszát, bőkezű Maecenását temei. A mély fájba!- tépett szívből fakadó ima szavai a szivek mélyéig is múltak ; mintha egy hattyúdalt, egy gyászhymnust, egy magasztos ódát hallottunk volna elzengni; imájában mintegy kisírta, elzokogta mindnyájunk fájdalmának okát, nagyságát, aztán a föld keserveitől a nagy veszteség fájdalmától tépett kebleket megnyugvást, vigaszt keresni, felemelte a mindenható trónusához, a vigasztalás istenéhez. Ima után a koszorúkkal díszített gyászkocsira tétetett a koporsó és megindult a gyászmenet a a sírkert felé. A gyászmenetben az előre kitűzött sorrendben vonultak a koporsó előtt és koporsó után a különböző testületek, küldöttségek a temető felé. A magyar-utczát, nagy piaczot, torda-utczát és a temető-utczát több ezerekre menő sokaság lepte el, az ablakok gyászba öltözött nőktől voltak elfoglalva, itt-ott a házfedelekre is felhatolt a nézőközönség. Körülbelőlfél ötkor érkezett a menet a sírkápolnához, melyet a nagy halott életében elkészítetett maga és szerettei számára. A sirkápolna * egy igen szép szélben épült épület, melynek homlokzatát óriási gyászszalagot képező fekete posztó segélyezte, cser- és folyondárkoszorúkkal díszítve. A koporsó a aírbolt előtti ásványra helyeztetett, a sírbolt előtt a kolozsvári dalegylet szívet rázó felséges gyászdala után kolozsvári polgármester Simon Etek tartott gyászbeszédet. (E gyászbeszédet alább teljes szövegében közöljük.) Ezután még egyszer felzengett a gyászdal. Éa feltört e zárok kebléből egy elfojtott sóhaj : Ki fogja az elhunyt nemes, nagylélek helyét pótolni? Tétovázva kereste lelkünk, s végre is kényes szemeink nem találva meg a kit kerestünk, e vigasztalan fájdalommal tértünk vissza a temetőből : „Nem ad kárpótlást ... . Nem — ad nem, nem föld, nem ég nem ad Mikink helyébe mást!“ Nyugodjál csendesen drága halott! Isten veled nemes nagy lélek ! Emléked élni fog örökké sziveinkben, élni fog nemes tetteidben ! Ir Gr. Mikó Imre sírjánál, I Sepsi Szentgyörgy, 1876. szept. 20. „Fekete lobogók lengnek a szélben, gyászos bú ködével megfestik az utat“, fekete búbánat borul a népekre, ráborul a szívre. Isten keze érzik súlyos csapásokon . . . . Oda lett egy nemzet classikus vezére, meghidegült testtel, porladozó része pihenni szállott le csendes skr ölébe.................. Isten keze érzik súlyos csapásokon! Halál birodalma, sötétség országa, nemzetünk fiait, nagyjait kívánja; s nem volt elég neki: még többet is kívánt; befogta szemeit a sok jeles után gróf Mikó Imrének. Mintha irigyelné Erdély- Magyarország egyetlen nagy kincsét, meglévő örömét, mintha a halálnak fájna a rokonszenv, s remegő félelem, melylyel Mikó Imre utolsó napjait halálos ágyánál oly féltve őrizte. Keserű gúnyjával szólott a nemzetnek: „elviszem fiadat magammal a sírba a többiek után................ Isten keze érzik súlyos csapásokon ! Megnehezült a lóg; a fájdalom nehéz keserves órái szűnni nem akarnak : gróf Mikó Imrét is el kellett veszteni a szegény magyarnak. Sírját körül állja a nemzet bánata s ezek között első, legmélyebb fájdalmát Háromszék érzi csak. Ki volt neked Mikó, mit vesztettél benne, csak most tudod, mikor nincs a földön többé. Tudományod őrét, szellemi kincsedet, • • • • • Székely nép fiai, „atyáto k” emlékét őrizzétek hiven ! Hullassatok könnyet a drága porokra; mert Mikó Imrének minden gondolata, szivének, lelkének minden akarata, csak értetek bevült. S ha néma sírjánál lehajtott fejetek a jövőt illető bus sejtelmekben ég: lesz-e nemzetünknek szellemóriása, lesz-e egy Mikó még; ha zokogó kebled sejteni nem tudja a a veszteség után nemzeted jövőjét: borulj kegyelettel sírjára Mikónak ! Mert ő nemzetednek fényt és dicsőséget, tiszteletet s nevet szerzett ország előtt, szerzett világ előtt. Omolj térdre székely gróf Mikó Imrének drága pora előtt ! ! Te pedig, nagy lélek, nyugodjál csendesen ! . . Álmod ne zavarja hazád jajgatása ! Lásd virulni tovább székely nemzetedet fényben, dicsőségben égi lakásodból. Emléked szivünkben, késő unokáink késő nemzedékén, örökre ott ragyog. Történetünk lapja aranyozva hozza születésed napját, s történetünk lapja gyászbetűkkel sir most halálod óráján. Nyugodjál csendesen ! . . Az édes anyaföld teremjen feletted illatos virágot, sirod legyen nekünk székely gyermekeknek szent és szent örökre . . . • Barbarossa. Simon Elek beszéde gr. Mikó Imre koporsója fölött. — A sírboltnál. — Fájdalmas kötelességet teljesítek, tisztelt halotti gyülekezeti midőn városunk nagy halottjának, ki egyszersmind Magyarország halottja, hídvégi gróf Mikó Imre, kir. főpohárnokmester s valóságos belső titkos államtanácsosnak sírjánál a közrészvétet és közbánatot tolmácsolni megkísértem. A harangok süni zúgása — ezek a múlandóság szomorú ária — a koporsót körülállók gyászolók serege és a temetőt megnépesitő közönség borús magulata élénken fejezik ki azt, hogy Kolozsvár s vele a magyar nemzet egyik hű és nagy fiának itt és eperesben ismét gyászünnepet ül. Egy magasabb rendű szellem költözött fel közülünk, melynek, távozása pillanatra elsötétítni látszik szellemi életünk láthatárát, hézagot hagy maga után a társadalomban egy férfi.