Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-01-16 / 5. szám

5. szám. Szerkesztőségi iroda: Főpiac, Csutak-féle h­áz,­­ hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal : Pillák Mór könyvnyomdája hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendő!­. «iMSzaki Sepsi-Szentgyörgy, 1879 Csütörtök, január 16, IX. évfolyam. Megjelenik ezen lap heten-­ kint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési feltételek : Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . . 6 frt — kr. Fél évre ... 3 frt ■— kr. Negyedévre . . 1 frt 50 kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Q­.|?epra ВВВПШ ■II .1 УЩ1||11Ц politik; társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. ш és a tiszpsc-szeBlgjSi*g|| ira mivas a IX. évfolyamára. Előfizetési feltételek : jan.—uiárcz.us .......................| irt 50 lit*. jan—június....................................3 írt — kr*. jan—december.............................0 írt — lír. Külföldre egész évre .... 8 írt —■ kr. Az előfizetési pénzek­­ „Nemere“ kiadó­hivatalának Poll­á­r M a г könyvnyomdájába Seps. -Szen­­tgy­örgy­re kill der­dő. Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani, miután felesleges példányokat nem nyo­maltathatunk. A „Nemere“ kiadóhivatala. Budapest, 1879 január 9. ny. Egyik múltkori cikkünkben bebizonyí­tottuk, hogy a Tisza-kormány egész fennállá­sának ideje óta az évi költségvetések megbíz­hatóságára, alaposságára törekszik, hogy e célt az 1877-ik évben annyira elérte, hogy a való­ságos deficit pár százezer forinttal kevesebbre ütött ki az előirányzottnál, hogy szigorú gaz­dálkodással s a jövedelmek szaporításával a de­ficit folytonos apadását éri el s hogy e becsü­­letes s bizalomra törekvő pénzügyi gazdálko­dása által egyrészt biztos kilátást enged pénz­ügyi zavaraink végleges kitisztázására, mig más részt a külföldi tő­kének irántunk támadt gya­núját, bizalmatlanságát felengeszti, bizalmat ger­jeszt s evvel állami hitelünket újjá alkotja, ki­bontakozásunk lehetőségének nagy mértékben való megkönnyítésére. Most, mióta a most kezdődő 1979-ik év költségvetését a kormány alkotmányszerű meg­­bírálás végett az országgyűlés elé terjeszté, e költségvetésben újabb indokokat találunk fen­tebbi meggyőződésünknek további indokolásá­ra S azon körülmény, hogy még a Tisza kor­mánynyal szemben a kákán is csomót kereső ellenzéki journalistika is sokkal szel­debben nyi­­latkozi­k az új budgetról, mint egyéb támadásai s eddigi eljárása után várni lehetett volna, a mellett bizonyít, hogy e költségvetést realitá­sának oldaláról megtámadni épen nem lehet, hogy az hű képét adja várható bevételünknek s kiadásainknak s ne­m iparkodik amazok rá­gy­itásával s emezek kicsinyítésével az országot s a külföldet valódi pénzügyi állapotunk iránt csalódásba ringatni, hanem festi a képet úgy, a­mint van, a maga mezítelen valóságában , a külföld előtt bizonyítva, hogy pénzügyi gazdál­kodásunk becsületes s takarékos voltában s az egyensúlyra törekvésében megbízható, míg ide­haza a figyelmet arra irányozza, hogy a ma­gyar állam még komoly pénzügyi bajokkal küzd s igy a terhek csökkentéséről ez idő szerint szó nem lehet, kilátást nyújt azonban a kibon­takozásra a kitartó munka s szigorú takarékos­ság elvének megvalósítása esetén s egyúttal e két elv alkalmazásának parancsoló szükségére mutat a magán­gazdaságok boldogulhatásának tekintetében is. A költségvetés a jelen év hiányát 22 mil­lióra teszi, tehát (kerek számban beszélve) egy millióval többre a tavalyinál, mely emelkedés teljesen indokolva van a monarchia tavalyi rend­kívüli költségei által. Igaz, hogy e költségek még nem teljesen vannak a költségvetésbe föl­­véve, mivel azok egy részének delegationális megszavazása hátra van -- s így az év végén, most az előirányzatnál okvetlenül nagyobb lett a valóságos deficit ; azonban vigasztaló azon körülmény, hogy az új budget a tavalyi ki­egyezésnek várható pénzügyi eredményeit nem irányozza elő oly mérvben, mint a­hogy azt vérmesség s tá­bizakodás veszélye nélkül várni lehet, nevezetesen a vámok emelkedése rendes jövedelmeinknek nagy részét felszabadítja a kö­zös költségek fedezésének kötelessége alól s e rész a mai oldalról növekedő deficitet csökkenti ismét Az ellenzéki sajtó azonban — valószínüleg at aliquid fecisse iideatur — egyhangú azon állításában, hogy az idei deficit jelentékenyen nagyobb lesz az előirányzottnál. S ez állításuk bizonyítására nagy számításokba mélyednek s az a furcsa e számításokban, hogy eredményeik rendkívüli módon különböznek egymástól ; — egyik 20, másik 30, sőt akad olyan is, mely 60 millióra teszi a várható deficitet s valemeny­­nyinek az a számítási kiindulási pontja, vagyis a várható nagyobb deficit iránti állításuk valósá­gát azon állításuk valóságából vezetik le, mely szerint a múlt évi okkupáció költségeinek mil­liói a költségvetésben nincsenek felvéve Ámde az a jó a dologban, hogy ez állítás, mint fen­tebb érintők, csak egy részben igaz. Az okku­­pációnak a delegációk által megszavazott költ­sége igenis szerepel az előirányzatban ezen évre eső 1 millió 800 ezer forint kamatterhével . Igaz, hogy az 1878 iki okkupácionális költség­ből még 41 millió és 1879-ről 13 millió van a a delegációk által megszavazatlanul, mely ösz­­szegeket a delegációk még csak jövő hóban fognak megszavazni s igy azok kamatterhét a költségvetésbe fölvenni nem lehetett s igy ezek kamatterhe minden esetre növelni fogja a de­ficit elő­rányzott összegét; ámde e még meg nem szavazott összegnek 54 mil­ló súlyából ránk Magyarországra 16 milli­ó jut s ez összegnek 1.350.000 forint kamatterhe van s ez aránylag csekély összeg -el fog csak nőni nagyobbra elő­irányzott deficitünk nagysága. Az ellenzéki sajtó számításainak sarkalatos hibája az, hogy az összes kiadásokat veszi fel s nem azoknak ez évre eső kamatait Ez eljárás egyszerűen absurdum Az okkupicié költségeit nem rendes bevételeinkből, hanem fájdalom­­ kölcsönből fedeztük, mely kölcsön hosszabb időre szóló törlesztésre vétetik fel, így tehát Töredékek egy ezután megírandó naplóból. (A kóristák.) Hol is hagytam el ? Igen ! azt ígértem, hogy Izsó Miklósról fogok csevegni. Nem olyan könnyű dolog az, mint az ember gondolná. Izsó egy óriás szellem, egy pályája hajnalán elhunyt képzőművész volt. Mint h­a én is a képző, illetőleg a festő­művészet terén kontárkodom most. Nosza hát, tegyünk úgy, mint a nagy festő­művé­szek : ford­ítsunk egy kis gondot a háttérre, az ár­nyalásra, hogy képünk annyival szebben dombo­rodjék ki.* Néhány napig nem voltak vendégeim. — Már csodálkozni kezdtem. De im ! „Mi zaj riad, mi nép tolong ? !“ „Szem. K.lepfás, minő karaván !“ A legmagasabb tenor és a legmélyebb bassus hangok zúgása, zengése, sivitása, mormogása, mo­raja hangzik ablakom alatt. Mielőtt felocsúdhattam volna meglepetésemből : ám lélekszakadva, ajtóstól egymás hátán lőnek zsiráféhoz hasonló pipaszárlá­­bak tetején egy óriás kráglis, borotvált sáppadt arc , mellette egy potrohos hústömegből alig ki­látszó, hasonlóan borotvált arcú borzas fő stb. stb., mind-mind az ellentétek netovábbjai. Ez ellentétek csak egy pontban találkoztak: mindenik arcán az élet és halál közti rémület után a szerencsés me­nekülés feletti öröm látszott. — Ti—ti, na—n­agy, fő—ti—tiszteletes ur engedje meg, — szólott a zsiráf tenor hangon da-­ dogva-hebegve — engedje meg, hogy isten kitűnő papjának zsámolyánál adjunk hálát istennek, hogy életünket a szörnyek fekete szörnyeinek szarvaitól megmentette. Mi is papok, Thalia papjai vagyunk, de a mi istenünk detronizáltatván, nem menthetett volna meg minket, ha a mostan uralkodó és élő istennek szolgája közelében nem lettünk volna és itten biztos asylumot nem találtunk volna. De uram ! — szólok mosolyogva — mi baja önöknek ; azt látom, hogy szinészek, de egy szót sem értek abból, a­mit ön beszél. Sok beszéd sze­génység. Telepedjenek le, ki hova lehet. Én isme­rem önöket , önök a­­—i dal- és népszinmű-szin­­társulat kóristái. Nálam cifra szavak nélkül is nyug­helyet és frisitőt találnak. — De engedelmet kérek, — szólott mély bas­sus hangon az a gömb ember, a­ki k­tt néha a buffo szerepeket is adta. — Méltóztassék ide nézni ! És aztán a tréfás felén mutatta az ő nadrágjának (engedelmet kérek) „kimondhatatlanjának“ 2 arasz­nyi repedését. — Ez nem tréfa ! „E sebhelyek, az ég tanúm . . . .“ Tán még tovább is szavalt volna dörgedelmes han­gokon, ha hahotázva be nem toppan egy fiatal barátom és el nem beszéli röviden Thalia papjai­nak élet-halálharcát. Az átutazó művészek, a­míg a szekeres étetett, mint régi ismerőst, meg akartak tisztelni engemet Egy szűk sikátor-utcán indultak hozzám. Épen akkor jött a bivalcsorda s odaszori­­totta őket egy fordulónál a szűk utcába. Ennyi szörnynyel szemben egy nehány lépésnyi távolság­ban, mintha Amerika vadonaiban a vad kiválókkal szemben állottak volna, azt hivék, visszafelé futni késő. Utca neki­ a zsiráf tenorista feltalálja ma­gát, a másfél öles korláton átugrik. Egyéb szeren­csétlenség nem történt vele, csak az, hogy sárgás­fehér csikós nadrágjának egyik szárával a szomszéd uram trágyája levébe pottyant. S mivel, mint Me­gyerinek,­­ „csak egy kabátja“, az én tenoristám­nak is „csak egy nadrágja volt“ s minthogy történetesen ez is tarka volt : igen furcsán nézett ki rajta a kávészinti volt. A jó példa ragadós. Thalia tizenkét hőse, ki jobbra, ki balra, ki a sövény­, ki a deszkakerítésen kapaszkodik s mindenik igy ad hálát istennek a szomszéd kertjében : „Átugrottam a palánkon Átesém, Hogy megingott bele májam És vesém.“ Csak a szegény gömb ember, a b­assista­ buffo, az lett az áldozat ; ő tudnillik az ő súlyos mivoltá­val nem tudott oly könnyen emelkedni „excelsior“, fennakadt a sövénykerítés karójában, mélységes mély hangon énekelvén azt a keserves nótát, me­lyet az alföldi bikákkal szemben énekelt a peles­­kei nótárius. A bivalcsorda e rokonhangokra így válaszolt : „ki bömböl a mi torkunkkal ?“ Ils megbokrosodva vették körül bivalbocsnak vélt bassista társukat, érzékeny anyai hangokon válaszolván a bassista nyögéseire, jajgatásaira. De a gondviselés mindig ott van legközelebb hol arra legnagyobb szükség van; az említettem fiatal barátom a kétségbeesés pillanatában interve­niált és megszabadította a gömb embert. Én váltig ajánlom a falusi óvszert az ijedség elle­n , hogy igyanak egy-egy pohár hideg vizet.­­ Nem, nem uram ! „Inkább meghalni kész, Semhogy hideg vizet igyék A bassista színész“, szavalta a gömb ember.

Next