Nemere, 1879 (9. évfolyam, 1-104. szám)

1879-09-21 / 76. szám

76. szám. Szerkesztőségi iroda ! Sepsi-Szentgyörgyön a vet. kollégium épületében, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők-Kiadó hivatal : 1 POLLÁK JRÓ A könyvnyomdája és könyvkereskedése, hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézen előre. Sepsi-Szentgyörgy, 1879. Vasárnap, szeptember 21. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lap. A „Háromszék háziipar-egylet" hivatalos közlönye. IX. évfolyam. Megjelenik ezen Uphetenkint kétszer: " csütörtökön és vasárnap. ELŐFIZETÉSI FELTÉTEK Helyben házhoz hordva, vagy , vidékre postán küldve Egész évre . . 6 frt — kr. ! Fél évre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . 1 frtn kr. Hirdetmények dija : 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. I Előfizetési feltételek : Október deczember .... 1 frt 50 kr Egy hóra.................................— frt 50 kr. Egész évre................................6 frt — kr. Külföldié egész évre .... 8 frt — kr. Az előfizetési pénzek a »Nemere« kiadóhivatalának Bernstein Má г könyvnyomdájába Sepsi-Szentgyörgyre küldendők. ЦрЦТ* Előfizetőinket szívesen kérjük előfizetéseiket megújítani, miután felesleges példányokat nem nyomaltathatunk. ~~Щ0ЦЦ Sepsi-Szentgyörgy, 1879. szeptember 17 én ®©гшш1вт Шшткэ a „Nemere“ kiadó tulajdonosa. Az afghán háború* Az angol félhivatalos hírek tagadni akarják, hogy az emir a lázadókhoz csatlakozott. De kétségtelen az, hogy Afganistánban nagymérvű forradalom tört ki s hogy e forradalom a Néva partjáról kapott szikrát. Oroszország a győzelmes angol hadjárat után sem adta fel a játszmát. Újra kezdte s ha elveszti ismét, újra fogja kezdeni azt. Ezért sietős a dolga azon brit csapatoknak, melyek Kabul ellen nyomulnak előre. Ezért okoz ismét s fog okozni fejtörést az angol politikusoknak az afgán kérdés. Ami az ügy katonai részét illeti, Anglia egy pillanatig sem táplálhat aggodalmat hadi vállalatának sikere iránt. Az angol csapatoknak sokkal kevesebb akadályokkal kell megküzdeniök, mint a múlt hadjárat alkalmával. A brit hadvezénylet kezében vannak India kapui, a híres szorosok. Az angol főhaderő máris erőszakolt menetekben nyomul Kabul ellen. A magas hegyi utakat nem fogja eltorlaszolni a téli hó, mielőtt Anglia birtokába vesz Afga Faztáísban minden stratégiai pontot, s mielőtt a forradalom legyőzetik. Az árulók, a gyilkosok elveszik méltó büntetésüket. A vad hegyi népek ismét meg fognak hódolni a világhódító angol hatalom előtt. A helyzet azonban ennek daczára változatlan lesz. A jelenlegi, vagy egy új emir hódolni fog a brit jelvények előtt — amíg kellő haderő fog tekintélyt biztosítani azoknak. De aztán újra kezdődik a régi játék, Oroszország cselszövénye, az Anglia elleni izgatás és egy újabb forradalom. Sajátságos azon metamorphózis, melyen Anglia afgán politikája átment. Ez a politika a negyvenes években okkupácziójára, hódításra irányult. Az 1842-diki katasztrófa azonban arra bírta az angol politikusokat, hogy e tartomány elfoglalásáról lemondjanak. Csak arra törekedett, hogy Kabulban az angol befolyást túlsúlyban tartsák. Ezt elégnek tartották az indiai gyarmatok biztosítására. Beaconsfield ezt a felfogást kiegészítette egy újabb szemponttal. Afganisztán okkupáczióját ő sem tartotta szükségesnek , csak a szorosokat követelte Anglia számára. Meg is szerezte s így örökre bezárta Oroszország előtt India kapuit. A jelenleg kitört forradalom azonban megmutatta, hogy Anglia afgán politikája további kiegészítésre szorul. Habár Anglia bírja a szorosokat, Afganistán tartósan nem bírható arra, hogy az angol tekintélyt és érdekeket tiszteletben tartsa. A kabuli brit misszió mindig azon veszélyben fog forogni, hogy a muszka pénzen megvásárolt embrek legyilkoltatják azt. A brit politikusoknak tehát kettőre kell elszánniuk magukat. Vagy fel kell adniok Afganisztánt, amit — a szorosok birtokában — az indiai gyarmatok veszélyeztetése nélkül megtehetnek, —■ vagy pedig okkupálniok és meg kell szállniok s pedig kellő haderővel Afganisztán több pontjait. Nem egész Afganisztánt, hanem csak a főbb városokat , mert az egész afgán föld megszállása túlhaladná Anglia katonai erejét. A tapasztalás megtaníthatta Angliát, hogy az ázsiai népek csak a hatalom imponáló jelvényei előtt hajolnak meg tartósan. Bár tudják, hogy később megbüntettetnek, fellázadnak, mihelyt nem érzik nyakukon a parancsoló kéz szorítását. Az a kérdés tehát, hogy Anglia biztosítani akarja-e afganisztáni állását s meg akarja-e akadályozni jövőre a kabuli vérfürdőket? Ha igen, úgy nem elég csak missiót, hanem jelentékeny haderőt kell tartania az afgán fővárosban. Igaz, hogy ez pénzbe kerül , de Anglia már sokszor megadta árát fösvénykedésének — mindig beteljesedvén rajta a közmondás, hogy a fösvény kétszer költ. Az oly hatalmi állással, minőt Anglia elfoglal a világ négy részében, nagy terhek járnak. Minden gyarmatosító állam példája megmutatta, hogy a gyarmatok csak addig maradnak meg, míg az anyaország katonailag elég erős azok megvédésére. Anglia már többször volt azon helyzetben, hogy legszebb, legdrágább gyarmatait csak egyes fiainak hősi erőfeszítése és önfeláldozása tartotta meg. Az Afrikában és Ázsiában egymásután ismétlődő katasztrófák bizonyára arra fogják bírni az angol politikusokat, hogy a takarékossággal szakítsanak ott, ahol az roszabb a túlköltekezésnél. Ami pedig az afgán háborúnak Európára való hatását illeti, bizonyos, hogy ez a hatás most sokkal kisebb, mint volt a keleti forrongás idejében. S most Anglia helyzete kedvezőbb. Nem kénytelen Európában is vigyázni Oroszország kezére, hanem egész figyelmét és erejét az afgán kérdés gyökeres megoldására fordíthatja. És azt hisszük, gyökeresen fogja is megoldani. F—r. Guido Berni, — Breisach után. —■ A bolognai régi boltives házak egyikében egy ősz férfi ül, hosszan elnyúlva ódon bőr karosszéken. Komoly figyelemmel hallgatja fiát, kis Violádból mesterileg játszik. Tiszta, képzett lélek tükröződik az ifjú arczáról. Szép, fekete szemei kérdőleg csüngnek az agyon, olykor egy játszi mosoly vonul át kölcsönösen mindkettő ajkán. — Köszönöm Guidó, köszönöm ! szól az agg buskomor hangon. Tudom, te is örülsz előmeneteleden s kedves előtted is az idő, mit nekem szentelél. Kedves gyermekem ! Te miattam tanultál zenét, hogy nyomasztó magányosságomat élvezetessé tedd Fájdalom, Guidó ! mindketten egyedül vagyunk. Rokonaid, édes anyád meghaltak; magam is a halál küszöbén állok; napjaim hanyatlanak, rendeltetésem s czélom bár nincs elérve ! Ha neked ily korán hátra kell maradnod, mondd édes Guido, mi lesz belőled ?... — Oh atyám! — kiált fel keserűen az ifjú — ne beszélj e szomorú állapotról. — De mond hát, mihez kezdesz te akkor, ha téged itt hagylak ? — Festő leszek atyám ! — Festő !... viszonzá az ősz, s fejét szomorúan keblére hajtja. Veszélyes ábránd! A művészet csak agyrém, megcsalt remények kietlen világa, a küzdés és nyomor útja. Feleded e mennyit sirt Herven? Feleded a világ igaztalanságait s a nagyok szeszélyeit ? Nem tudod e mily meredek a szerencse útja, az az út, melyről Dante maga mondja: „az zord, kietlen“. Oh nem fiam ! hogy szerencsés légy : nem ezt az utat kell választanod, az nem boldogít soha. — Atyám ! — felelt az ifjú nemes elhatározással — daczolok a sorssal ; nyomort, s talán halált is hozhat sorsom, de nem félek; csak egy kincset adjon! — dicsőséget, vagy hírt szerzek vagy elveszek. — Szegény Guidó ! E két szóval állott fel az öreg Dániel, kezeit keresztbe téve, fel s alá járkált szobájában. — Hallod-e fiam ? Nem akarok fájdalmat szerezni neked, sem ízlésed s hajlamod ellenére tanácsot adni, ha valóban van reá tehetséged. A lángész isten ajándéka. Szántszándékosan nem akarom elfojtani ez égi adományt ?... Nem, de félek csak áltatod magad vele. Ne vitassam tovább? — Mentsen ég, hogy e kérdés felett magam ítéljek, de hallgatnom kell, mesteredre, Calvaert Dyonisra, ki a benned mutatkozó irányt sehogysem szívelheti. Ha én nem kértem volna sokáig őt, rég kizárt volna műterméből. — Ah ! mondja keserűen Guidó ; ebből is fölismerhető a nyers, erőszakos, flandriai. S hiszed-e atyám, hogy az ihletség egy oly mester vezetése alatt szülemlik meg, ki tanítványai verésére fekteti a súlyt. — Tette-e reád kezeit valaha ? — E tekintetben semmivel sincs több előjogom a többieknél, felelt az ifjú szomorúan. — Úgy !? majd más erkölcsre tanítom ! kiált az ősz magasan felemelkedve. — Te valóban sohasem javítod meg atyám Calvaert vad természetét. Az öreg maga körül huzva öltönyét, megcsókolá fia homlokát s fölemelt fejjel eltávozott. Mikor egyedül maradt Guido, elveté hegedűjét s egy oldalszobába nyitva, festőállványt hoza ki, melyen vászon volt kifeszítve. Festékeit előszedve, a szoba világos részére helyezi az állványt, szemei örömtől sugárzottak, csak atyja előtt nyilvánított rövid előkészítésért. A vásznon a madonna-kép fénylett. Ruhája a szokott sötét szín helyett, rózsa- s violakék színnel festve, mi a szemre kápráztatólag hatott. A nyugodt lelkű szűz szemei fia csodáinak szemlélésében voltak elmerülve; a kellemes vékásokon az édes boldogság derült mosolya derengett. Röviden oly festmény, milyet csak álmaim lehet, milyet a művész elkezd s befejez a nélkül, hogy mester vagy iskola mellett törné magát. Milyet ő húsz éves korában festhet, azon korban, mikor a művészetnek költői oldala nem ismer semmi akadályt. Guido szabadon kezelé ecsetjét, oly könynyedséggel, mint a flandriai mester műtermében nem lehet tapasztalni. Nem csak a vágy, kedvezé őt, más indoka ösztönző e kép elkészítésében : atyját akarta vele meglepni. Örömittasan gondolt reá, mint fogja ékitni atyja szobájában az imazsámolyt. Mintegy két óráig festhetett. Gyors léptek rázák fel. Gabio, Guido ha cselébe jött sebesen, kérve urát rejtse el munkáját, mert atyja Calvaerttal őt nyomba követé. Guido e váratlan megzavartatásra egészen elveszité léleknyugalmát. Ép álványa előtt ecsetjét s festékeit rendezé, midőn az ajtó küszöbén atyja a mesterrel megjelent. ____ — Mit mondtam !? — Kiálta Calvaert mester — az ön fia háládatlan, haszontalan, makacs. Megveti a művészet törvényét s tanácsaimat. Szememben nem fogja idejét ily haszontalanságokra pazarolni, maradjon itten, mulatni, hadd ámítsa az istent, s önt színeivel. — S mi akar ez lenni? Fehér, mindenütt csak fehér ! Semmi árnyalat, semmi élet ! Badarság ! Ha önt Signor Dániel nem akarnám kímélni, e vásznat itt e helyit szaggatnám szét lábaimmal. — Egy ujjal se rá ! — kiáltja az ifjú Guido erőteljesen. E kép atyám számára készül.