Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-04-20 / 32. szám

32. szám. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. Csütörtök, április 20. ---------------------------------------------------« Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, Matheovics-tele ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal : сБегиMein- 9ТЕагЕ KÖNYVNYOMDÁJA hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. A hirdet­mények és nyiltte­­rek dija előre fizetendő. Politikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászat­­ lap. Huzatai©« • XII. évfolyam. ■ — - - ® Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ér helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve : Egész évre 6 írt — kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyréért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. ........................................ ...............—_ 1 ________­­9 Potsa József, Sepsi Szentgyörgy, 1882. április 19. Alig képzelhető Háromszékmegyére nézve meglepőbb s váratlanabbal kellemetlen hir, mint, a mit a tegnap hozzánk érkezett budapesti lapok az „Orsz. Ért..“ után megyénk főispánjáról közöltek. A rövidke hir ennyi : ,,Szentiványi Gyula, brassói főispán, ki fog­­neveztetni a maros­vásárhelyi királyi táblához bíróul s helyét Potsa József, háromszék­­megyei főispán foglalja el. Egy ízben hasonló hir szor­ongásáról mi is tettünk említést, de egyszersmind illetékes helyről nyert értesülésünk alapján meg is jegyezhettük, hogy a­m­ennyiben ez megyénk főispánjára vonat­koznék, minden alapot nélkülöz Azóta csakugyan kevesebbet beszéltek ilyen változásról még Buda­pesten is , ma már azonban komolynak látszó czél­­zattal jelent meg az Orsz. Értesítőben s a kor­mányhoz közel álló nagyobb lapjaink is tudomást vettek róla. Mi, a­kiket ezen eshető változás oly kezéből érdekel, nem elégedhetünk meg annak egyszerű regisztrálásával , sokkal érzékenyebben sújtja e megye közigazgatási és társadalmi érde­keit, hogysem szó nélkül engedjünk megvalósulni egy oly feltevést, mely alapjában nyílt hadüzenet lenne Háromszék megye fejlődő és rendszeres tár­sadalmi és közigazgatási állapotainak. Az államkormányzatnak ma már bensőbb czéljai vannak a főispánokkal, kik nemcsak arra hivatvák többé, hogy külső fényt és tekintély­t köl­csönözzenek a megyének ; ma a főispán az állam­­eszme képviselője, annak czéljai megtestesítése ké­pezi minden irányban hivatását és feladatát. El lehet mondani : talán sehol sem megy oly biztos lépéssel egyetlen megye sem a közös czél megva­lósításában előre, mint épen Háromszék megye. — Azon kellemes összhang, mely itt a közigazgatás czéljait a társadalmi érdekekkel az állami existen­­czia kívánalmainak megfelelően oly szoros viszony­ba hozta, — összekötő kapcsát, mozgató erejét és éltető lelkét Potsa Józsefben találta meg. El lehet mondani : soha kinevezés szerencsésebb egyetlen megyére nem volt, mint a Potsa Józsefé Három­székre nézve. A­kik e megye fejlődő viszonyait látják, s összemérik a mai állapotokat a régiekkel, bizonyos önérzettel mutatnak rá azon férfiúra, kinek valódi hivatottsága van a megyei élet kormányzására. Háromszékmegyét irigyelni kezdik az ország vala­mennyi megyéi, mert a székely nép szorgalma és természettől nyert munkaképessége megtalálta, azon irányt, melyben értékesítheti tehetségét s fölemel­heti magát a küzködés bajai közül oda, a­hol a polgári jólét kezdődik. Azon országos figyelem és érdeklődés, mely­ben a háromszéki háziipar magasabb lendülete ré­szesült, azon fényes elismerés és magas kitüntetés, mely a székely szövőipart lépten-nyomon éri, meg­annyi hangosan szóló szózat Potsa József főispá­nunk megyeigazgatási vocatioja mellett. Mikor a székely háziiparnak ekkora népszerűséget szerzett, azt bizonyította be azzal, hogy Háromszék megye igazgatását illetőleg nemcsak a tanácsterem falain belül, nemcsak a közigazgatás erélyes vezetésében éri el czélját az államkormányzat, hanem főkép akkor, h­a a nép, mely felett uralkodik, legutolsó rétegében is boldog. Ezen általános jólétnek és boldogságnak egyen­gette útját Potsa József Háromszéken. Egy szép és erős épület falait rakta meg, mely meg tudjon küzdeni, ha kell, még az elemi csapások okozta viharokkal is ; az épület készült hova­tovább na­gyobb szorgalommal, segített a jó építőmesternek a székely nép szeretete és odaadó bizalma is. — Most aztán, mikor csak a tetőzet hiányzik erről az épületről — most kivenni kezéből a munkát és ott hagyni a művet befejezetlenül, hogy az idő lassanként megeméssze : annyi volna, mint sírját megásni azon megyének, mely az életbe vetett re­­ménynyel, saját szorgalmába helyezett önbizalom­mal emelte föl fejét s indult a jólét utjának főis­pánja szilárd vezetése alatt. Brassó város igen nevezetes pont lehet nem­zetiségi, kereskedelmi vagy vámpolitikai tekintetek­ből és esze erélyes főispánra ott nagyon is szükség lehet ; de Háromszék megye, habár e mellett csu­pán nemzetgazdasági és népmivelődési szempontok szólnak, semmivel sem áll Brassó megye mögött. S ha ehhez vesszük még azon feltűnően kellem­es helyzetet, hogy Háromszék megye közigazgatásánál bizonyos élénkség, az egyes közigazgatási ágak között szerves összefüggés és egységes szellem t­pasztalható , hogy a megyei régebbi zajos közgy­iű­lések helyett ma komoly, férfias tanárokozások ter­me lett a megyeház ; hogy pártviszályok nem szak­­gatják föl a polgárok közt azon testvéries kötelé­ket, mely a közjó előmozdításában egymás mellé helyezte őket ; ha számba vesszük azon virágzó intézményeket, a­mik a közelebbi pár év alatt nyertek életet , akkor ama hirt, hogy Potsa József, mindezeknek éltető szelleme, itt hagyja e megyét, s a legkomolyabb aggodalmak között fogadja min­den polgár. És épen azért, mivel Háromszék megyének ennyi s oly szép, megvalósításra szánt czéljai van­nak, melyeket csak a megkezdett utón és alapo­kon érhetünk el, — nem szabad elhinnünk a bu­dapesti lapok hírét- A me­­miben pedig ezen czélok csak Potsa József által érhetők el, megyénk főispánjának tőlünk megválni tel­jes lehetetlen. (?) A „Nemere“ tárczája: Eppur si move. Francziából: Perdi Emil. (Folytatás és vége.) VIII. Orbán nem akarta a vétkes halálát. Ő magát akarta biztosítani a felől, hogy Galilei ne beszéljen és ne írjon többé a föld forgásának kér­déséről, vagyis hogy oly rémületbe ejtse őt, mi biztosítja hallgatagságát s ezért a per minden ag­gályai közt , csak a legutolsótól kímélte meg őt, — csak attól, mi reá nézve nem birt érvénynyel. Nem mutatta magát olyan kegyetlennek, mint a­hogy Berti Domokos hiszi, de többé nem is tanú­sított a vádlott iránt sem részvétet,­­sem elnézést, miként róla ezt igen gyakran fölteszik. Érdekes ismételni, mivel Berti Domokos nyilatkozata sze­rint az a legvilágosabb eredmény, hogy Galilei perének különböző szakaszai nincsenek jelenetek­re beosztva, mint valami előadásra szánt színmű, mely roppant szigorral elrémíti a Copernicus ta­nainak híveit, míg a színfalak mögött a vétkessel szelíden bánnak el. A tortúrával való fenyegetés, esküvel való visszavonatása állításainak, a bezá­ratás valósággal megtörtént tények és nem — a­mint hitték — egyszerűen a nagyon férfias tudó­sokhoz intézett intő­ jelek. A római udvar eleinte kevesebbet foglalkozott a közönség képzelődésé­nek elfojtásával, mint Galilei kézrekerítésével. A forradalmár szellem vala az, melylyel szemben először a szemé­tére való tekintetből a legszelí­debb eszközöket használták, de a mely a vértör­vényszék ,­kedvezésére a Párbeszédek­ben feltűnő gúnynyal felelt vissza, mely kelepczébe kerítette a kézirata megvizsgálásával megbízott egyént, mely első kihallgatása alkalmával tréfálódott bíráival, sőt talán az uralkodó főpappal, hogy most már örök hallgatásra legyen kárhoztatva, el vezetvén őt a lelki gyötrelmek lépcsőjén a rémület legvég­ső határáig. Ünnepélyes megesketése egyszersmind annyi volt, mint merőben elzárni a Copernicus tanaihoz visszavezető utat. Hogyan is térhetett volna visz­­sza, miután nyilvánosan eretneknek bélyegezték, miután ő maga megígérte, midőn erre kötelezték, hogy feladja az ily eretnekségben gyanús egyé­neket ? S ennek daczára bírái még nem voltak eléggé biztosítva, még megesketése után is féltet­ték. Eleinte Siennába zárták Piccolomini érsek palotájába, aztán a Florencz közelében levő város­kába, Arcetri­ be azzal az engedélylyel, hogy szü­lei és néhány barátja magános látogatását elfo­gadhatja, azon feltétel alatt azonban, hogy több személy nem gyülekezhetik ott össze a végre, hogy ott velük tanácskozzék. Ezen felül féltek at­tól is, hogy ne közlekedjék idegen s olasz tudó­sokkal. Casstelli atya, az ő régi tanítványa, hiába kért engedélyt meglátogatására, habár megígérte, hogy vele nem fog a föld mozgásáról beszélni. - - Továbbá, hogy a katholikus országok eszméi jár­ványától legyenek megóva, a pápa minden pápai követnek s szintúgy minden inquisitornak elkül­dette amaz ítélet szövegét, mely őt­ sujtá s a fel­­eske­tési okmányt. Florenczben Galilei legkiválóbb tanítványai s barátai, különösen a mathematika tanárai név szerint hivattak össze, hogy meghall­gassák e két okmány felolvasását. Azt hitték, hogy azon a napon, melyen egy oly ügyes, forrásokban annyira bővelkedő s a kö­zönség előtt annyira csodált i­ot elnémítottak, — ugyanegy csapással végeztek a Copernicus tudo­mányával is, eme veszélyes tannal, mely réme vala a theologusoknak, kimozditván a világot köz­pontjából, leléptetvén a földet elsőbbségéből, hogy a napot állítsa helyébe, alkalmat nyújtva a több világ létezésének és a teremtés végének ijesztő föltevésére. Balga erőlködés! a föld mozgásának elmélete felülkerekedett minden kárhoztató ítéle­ten. Nem Galilei az, ki — mint a véghagyomány tartja — kimondá ama hires mondatot :„eppur si move“ (mégis mozog); ez az emberi ész névtelen kijelentése, mely az ő halála után ekkép nyilvá­­ntá hitének halhatatlan igazságát. És itt megállunk. Nem akarunk semmiféle körülírás által levonni amaz okmányok értékéből, melyeket imént analysáltunk. A történelem vív­mánya marad, hogy a XVII. század kezdetén a római gyűlés igényt tartván az egyház képviselé­séhez s az által félre nem ismertetve bíráskodott tudományos kérdésben s azt a tudomány tételeivel ellentétesen oldotta meg. Galilei kimagasló láng­szelleme s ama részvét, melyet szenvedései ger­jesztenek, egy népszerű és tragikus jellemet vará­zsolnak elénk, ámde a nagyon szomorú színmű ál­tal bennünk felkeltett érzelem nem képes elnyomni az ügy komolyságának megfontolását. Alapjában véve azt kellene kitisztázni, hogy a katholikus s ily dolgokban hátramaradozgató országokban a tudománynak sikerült-e magát a flit uralma alól fölszz­abaditni ? Galilei pőre a helyett, hogy e kö­vük­eztetést késleltetné, mint általánosan hiszik, épen ellenkezőleg azt közvetlenül megerősíti. Mi­helyt a római udvar belátta, hogy okta­­nságot követ el azzal, midőn kettévág olyan kérdést,mely nem tartozik az ő illetékessége alá s ami veszély­nek teszi ki magát az által, hogy zavarba ejti a későbbi kort, csupán arra szorítkozott, hogy a tudomány tisztán különböztesse meg a tudás és a hit két külön országát. És ha most nem avatkozik B­elföld. A delegác­­iók elé terjesztendő kormányjavas­­vaslatból kivesszük, hogy a monarchia déli részé­ben és a megszállott területen kitört mozgalmak leküzdésére február hóban megszavazott 8 millió­ért rendkívüli hadi szükséglethez további 23 millió 733.000 frtot kér a kormány, ezen rendkívüli hi­telt a következőkkel indokolván. Az eddigi kato­nai akc­ióknak az a kedvező sikere volt, hogy a felkelés nagyban és egészben elnyomatott és anya­gi és erkölcsi erejében megtörve, ma már csak a rablás jellegét öltötte magára. A rablóbandák erélyes elnyomása, a kivívott sikerek biztosítása, a békés lakosság tartalma a még mindig megzavart rend és biztosság helyre­állítása, és az állandó megszilárdulás művének be­fejezése végett szükséges, hogy a jövő hónapok alatt az ott levő csapatok le nemi szállított szám­ban maradjanak a felkelés területén; azonkívül, gondoskodni kell a csapatok biztosított elszálláso­lásáról, az egyes helységek összekötéséről, a ha­­diszállítmányok tovaszállításáról, a forgalmi utak

Next