Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-10-18 / 84. szám
biztos azok diadaluk. Mi nem mernék ilyen határozottan állítani, sőt ismerve az ottani intelligens gondolkozását, kilátásba helyezhetjük Ugron úrnak, miszerint „soha semmi sem lesz belőle“, akárhogy verjék félre a nagy harangot. Kállay Béni közös pénzügyminiszter a delegácziók elé kimerítő expozét fog terjeszteni azon állapotok és viszonyok felől, melyeket boszniai utazása alkalmával tapasztalt. A delegácziók ülésszaka mintegy négy hétre fog terjedni. A kormány törvényjavaslatot fog előterjeszteni az iránt, hogy osztrák újonczok a hadsereg újjászervezésének teljes keresztülviteléig két magyar ezredbe ideiglenesen besorozhatók legyenek. Az uj miniszterek kinevezése. A hivatalos lap jelenti : ( ) Felsége a következő legfelső kéziratokat méltoztatott kibocsátani : I. Kedves báró Kemény! , midőn önt földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar miniszteri állásától kegyelemben felmentem, s e minőségben tett sikeres és kitűnő szolgálatai felett teljes elismerésemet nyilvánítom , egyúttal magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán közmunka- és közlekedésügyi magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1882. évi okt. hó 12-én. Ferencz József, s. k. Tisza Sálmán, s. k. II. Kedves gróf 87 és henyi magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán, önt fő kimívelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar miniszteremmé ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1882. évi okt. hó 12-én. Ferencz József, s. k. Tisza Kálmán, s. k. A magyarországi reformákt egyházi Debreczenben tartott országos zsinatának szervezetére és az egyházi törvénykezésre vonatkozó munkálata a vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter által a király ő felsége azt a legfelső helybenhagyási és megerősítési záradékkal hagyta helyben és erősítette meg. A szászok grácziája. Hétfalu, 1882. október 12. Kolozsvár ág. hitv. ev., hitközsége a szász serbesi consistorium hatósága alatt áll, s mint ilyen, az ott üresedésben levő papi állomás betöltése iránt amaz egyházi hatósághoz azon jogos kérelemmel járult, hogy a pályázat magyar egyházi lapban is közzététessék. Azonban ezen méltányos és jogos kérelem merőben tekinteten kivül hagyatott, mivel azon hatóságnak egyedüli hivatalos lapja a „Hermannstädter Deutsches Tagesblatt“. E tény valóban nagy kegy s nagy jóakarat Kolozsvár hitközségével szemben ! Mint tudjuk, Kolozsvár ág. ev. hitközsége oly lelkészeket igényel, akik a magyar és német nyelvet irodalmikig bírják. De azt is tudjuk, hogy Kolozsvár Erdélyben a legelső derék magyar város, s mint ilyen, inkább magyar, de a német nyelvet is biró lelkészt óhajt választani. Ennek elég bizonysága az, hogy a derék, tudományosan művelt egyháztanácsi érdemes tagok a legelső s legtekintélyesebb magyar egyházi lapba — a budapesti Ballagi-féle szaklapba — küldötték be saját egyháztanácsi elhatározásukból, azzal a megjegyzéssel, hogy midőn a pályázók folyamodványaikat a szászsebesi ág. ev. consistoriumhoz benyújtják, erről egyidejűleg a kolozsvári ág. hiv. tanácsot is egy levélben értesítsék. Helyes, jogos, dicséretes a kolozsvári hitközség tanácsának határozata s tett lépése! Ha a szászsebesi consistorium ezt — a méltányosság szempontjából kiindulva — megteszi, az eljárás kifogás alá nem jöhet a pályázat kihirdetését illetőleg. De igy bizony kibújt a szeg a zsákból, kitűnt kegyük s jóakaratuk ékesen. Pedig hiszen korántse volna oka az erdélyi ág. ev. 178,348 szász ajkú létszámnak a 30,300 ág. ev. magyar lélekszám ellen tenni az egyoldalú s csakis német lapban közzétett pályázat által, midőn ez utóbbiaknak is van szavuk, van joguk megkövetelni, hogy a PaPi pályázat itt is, ott is, magyar lapban is kihirdettessék. Annál is inkább, mivel az egyenes befolyás és a döntő választás kizárólag az illetékes választójogosultak szabad elhatározásától függ és feltételeztetik. Akik kétszer is meggondolják és férfias komolysággal latba vetik, hogy kit válaszszanak körükbe élethosszig tartó működésre, hivataloskodásra. Ezen egyoldalúság tehát ki nem menthető, hanem igenis elítélendő, megrovandó. Egy olyan erdélyrészi legelső és kiváló nagyfontosságú misszióval bíró egyházközség, mint Kolozsvár, méltán s teljes joggal megkövetelheti, hogy Erdély és Magyarország 5 egyházkerületének minden lelkésze megtudja, hogy ott az egyik papi állomás elhalálozás folytán megüresedett. Hogy igy nyerhessen ott tért s alkalmazást az, a ki magában hivatottságot érez, a ki okmányai, tudományos műveltsége, szónoki kiváló képessége, irodalmi és társadalmi munkássága s miveltsége alapján azon állásra legérdemesebb, a ki a választójogosultak bizalmát, köztetszését leginkább megnyeri. Miért rendelkezik a haza, az egyház kitűnő hazafiakkal, egyházi férfiakkal, ha ezek közül egyik vagy másik épen a nyilvánosság képviselője, a sajtó által egyoldalú nemzeties irányban kíméletlenül leszoríttatik? Miért áldozza fel idejét a tudomány, műveltség után vágyó lélek, miért emészti fel erejét s tehetségét a szakmunkásság körében híven dolgozó férfiú, ha a separatistikus irány egyenesen elzárja előle az utat és módot onnan, hol hivatottságát, kitűnő szakkészültségét értékesíthetné és jobb jövőjét megalapíthatná ? Úgy tudom, hogy a szászsebesi ev. consistoriumnak is ugyanazon egyházi alkotmányos törvényei vannak meg, mint épen a brassói egyházmegyei consistoriumnak ; mégis ez utóbbiak — dicséretükre legyen mondva — midőn a hosszú falusi ev. papi állomás megüresedett, a pályázati hirdetést nemcsak a „llemannstädter Deutsches Tagesblatt“-ban, hanem egyszersmind a budapesti „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap“-ban is, mint tekintélyes magyar szaklapban közzétették. Igaz, hogy az imént nevezett papi állomás nem igényli feltétlen a német nyelv tökéletes leírását, mivel ezen hitközség tiszta magyar nyelvű , de mégis szükséges az, hisz a nyelvismeret itt is csak tudománynak, ismeretnek, műveltségnek tudatik be, mint akárhol a világon. E tekintetben a költő is így szól a többek közt: „Nyelvét más népeknek tanuld hogy általa Megismerd, a mi még ismerve nem vala“. Szó, a mi szó, az utóbbi egyházi hatóság helyesen járt el a pályázat kihirdetésénél , ellenben az előbbi a méltányosság elvétől eltért, az érdekközösség szempontját mellőzte, az egyoldalúság hibájába esett! Gondolom, hogy az eféle mondások nem valami kedves hangok a mi nyelvi ellentáborunk egyes elfogultjai előtt. Mindamellett azonban — bocsánat érezte, mert alkotmányos országban szabad sajtó mellett az eféle vétségeket a lelkiismeret szava nem engedheti szó nélkül elhallgatni. De még különben is a sajtóról gyarlóságom igy vélekedik : nagy hatalom ez, mert a tudomány, ismeret terjesztője, a mi vetődés, haladás zászlóvivője, a szép, jó és nemes tettek fejlesztője, a közerkölcsiség ápolója, a nyilvánosság szóvivője, az igazság őre, az ártatlanság védője, a megtámadott védbástyája, a közbajok orvosa, a közsebek gyógyítója, a közakarat kifejezője, a viszszaélések megtorlója, a hibák megrovója, a ballépések elítélője, a félszegség rendreutasítója, az egyoldalúság vesszője, a részakarat ostora és a gonoszság dorongja; szóval a szabad sajtó igen nagy hatalom; ez egy nyilvános országos tekintélyű nagy úr ! Mint ilyent respektáld azért illőleg te is, elfogult embertársam, ha mindjárt az író maga nincsen is tán kedved szerint alkotva, ha tettei által nem bírhatja is kegyeidet ! Neked is van hazád, egyházad, nemzeted, közügyed, közérdeked; a tér előtted is nyílt és szabad, a költő neked is mondja: „Hass, alkoss, gyarapits — s a haza fényre derülj“ Hass, hogy a népek és nemzetek kapcsoltassanak össze a szeretet kötelékeivel ; alkoss, hogy olvadjanak össze a szabadság, egyenlőség, testvériség szent gyűrűjébe; nagggyá, dicsővé alkotja e hazát és benne boldoggá teszi a népeket és nemzeteket. Libertás. — 334 — A Petőfi-szobor leleplezése. Budapest, 1882. október 15. Az időjárás nem igen kedvezett az ünnepélynek, süni, komor fellegek borítják az eget, de tartalmuktól szerencsére megkímélték azon 10 ezrekre menő közönséget, mely nem tartozván ama kiválogatottak közé, kik a Petőfi arczképével ellátott névre szóló meghívók segélyével a díszterembe bejuthattak, az akadémia előtti térségen foglalt helyet, élénk bírálatnak vetve alá az egymásután felrobogó hintók és bérkocsikban ülők öltözékét és kemény szóharczokat viva azok némelyike kiléte felett. Benn a Petőfi koszoruzott mellszobrával ékített díszterem már 10 óra előtt zsufolásig megtelt a főváros társadalmának színe-javával. Ott láttuk Tisza Kálmán, Kemény dr., Pauler, Trefort, Ráday, Szapári és Széchenyi gróf minisztereket; azországgyűlés képviseletében Péchy Tamás elnököt, Visontai Kovács László háznagyot, Pejacsevics gróf és Fenyvesi Ferencz jegyzőket, ■— a fentebbiek Tisza miniszterelnök kivételével, majdnem valamennyien díszmagyarban; továbbá a magyar tudományos akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság legkiválóbb tagjait. Edelsheim-Gyulay báró tábornokot és számos honvéd törzstisztet, Ivánka, Wahrmann, Mirady Gábor, Csanády Sándor és számos más képviselőt, Andrásy Aladár gróf, Zichy Géza gróf, Mednyánszky Árpád bárót és a főrendiháznak számos tagját. Ott voltak még Ráth Károly és Kammermayer polgármesterek, mint a főváros képviselői, azonkívül igen sok főúr, képviselő, író és művész. Pontban 10 órakor Ráth Károly polgármester rövid tartalmas beszédben üdvözle a megjelenteket és az ünnepélyt megnyíltnak nyilvánítva átadja a szót Jókai Mórnak. A nagy költőnek a lehetőségig egyszerű fekete magyar öltönye kellemes ellentétet képez az előtte szólott főpolgármester fényes diszmagyarjával. Mély csend uralkodik, midőn a világhírű író benső indulástól remegő hangon megkezdi szónoklatát. A közönség osztatlan figyelemmel csüggött a szónok ajkain, mohón szívta magába az utánozhatlan remek szónoklatnak minden egyes szavát, és csak néha-néha tört ki az el nem fojtható lel -kesedés hangja a meghatott kebelekből. Röviden, tömören, szívhez szóló bensőséggel találó jellemvonásokban vázolta Magyarország első írója, ifjúkori barátjának, Magyarország első költőjének, életrajzát. A freneticus tetszés zaj és lelkesült éljének vihara remegtette meg a dísztermet, midőn szónok e szavakkal végzé beszédét: „Jó, hogy hamvait széthordták a szelek, minden magyar embernek jut belőle egy szem“. Erre a polgármester rövid szavakban felhívta a hallgatóságot, hogy kövesse őt a szobor leleplezés tulajdonképeni ünnepélyének színhelyére. Az óriási közönségnek pózna lánczolatott tartó rendőrök által viszszatartott sorfala között haladt a hivatalos menet, a zászlókkal, czímerekkel és tarka szőnyegekkel pazaron díszített Dunasoron végig a Petőfi térre, hol a szobrot terítő szürke lepel csak körvonalakban engedi látni az ünnepeknek sikerült emlékét. A szobrot körítő ízléses rácsozat, úgyszinte a szobor talapzata és az e kettő között elterülő zöld pázsit, a virágok, koszorúk és szalagok egész özönével volt borítva. A koszorúk száma bátran tehető kétszázra. Itt Ráth Károly főpolgármester lépett az emelvényre, lelkes szavakban tolmácsolta azon érzelmeket, melyek minden magyar ember szivét éltekti , legnagyobb költője szobrának láttára. Szónoklata befejeztével mintegy varázsütésre, hullott le a lepel és szemeink előtt állott a tisuzár Adolf által mintázott gyönyörű szobor. A közönség, mely még a szomszédos házak tetőzetét és párkányzatát is ellepte, lelkesült eget verő éljenriadalma fogadta a lélekemelő látványt. Az éljenzés lecsillapultával a főváros egyesült dalegyletei adták elő a 68-ik számú llodich ezred zenekarának kísérete mellett, a Hubert által Petőfinek „Tied vagyok, tied hazám, e szíve lélek“ kezdetű költeményére szerzett férfi négyesével, mire Nagy Imre, a nemzeti színház tagja lépett az emelvényre, hogy Endrődi Sándornak az ünnepély alkalmára irt és a Petőfi-társaság által pályakoszorúzott költeményét aranycsengésű hangjának egész varázsával, művészetének egész erejével elszavalja. Végre Reményi Antal, a szoborbizottság jegyzője, rövid beszédben átadta a szobrot a polgármesternek, kérte őt, hogy gondozza és ápolja azt külsőleg úgy, mint ahogy ápoljuk szívünkben emlékét annak, kinek tiszteletére e szobor emeltetett. Каш monnayer polgármester válaszolt néhány szóval e beszédre, mire a zene- és énekkar az „Isten áld meg a magyart“ elzengésével bezárta az ünnepély programmját. Soha még ünnepély fényesebben nem sikerült, mint a mai ; a rend egyetlen egy perezre sem zavartatott meg. M. P. Magyar szili fisze Brassóban. Brassó, 1882. okt. 10. Bényei István, igazgató, dráma-, vígjáték-, népszínmű és operette színtársulatával megérkezett városunkba s ma már harmadszor mutatja be magát a szinpártoló közönségnek. Ide jövetelének egyébiránt némi történelme is van, amint alább következik. Köztudomású dolog, hogy a magmérhetlen károkat okozott színházi katasztrófák következtében az egész világ színházai szoros vizsgálat tárgyai lettek. Besorozták a brassói Redoute ot is a budapesti, bécsi és más világhirűekkel a „színházak“ sorába s bizottság küldetvén ki megvizsgálására, alkalmatlannak találtatott előadások tarthatására. És ezzel a brassói Redoute nem igen fénylő napja bizonytalan időre, némelyek szerint örökre, foment. Mert nem igen akadt vállalkozó, hogy a beteges testet, a szó szoros értelmében elrongyosodott Redoute-unkat helyreállítsa, hasznavehetővé tegye. Végre mégis rászánta magát Luis a sokáig nélkülözött színházat roppant áldozattal — az előre megállapított tervek szerint — teljesen helyreállította. ágatott uj, kényelmes kis bejáratokat, a régit megbővitette, ajtót megnagyitotta s az egész Ridoute-ot ellátta a szükséges vízvezetékkel. Mikor aztán minden kézen volt, pityamallatni kezdett, s mikor Bényei szerződésre lépett L. úrral, a lelkes bérlővel, hogy magyar színészekkel szentelje fel a megtisztult temüket, me, a Redoute napja ismét feljött! Hanem ez (már t. i. hogy legelőször is magyarul dicsérik ott az Urat) nem tetszett P. városi mérnök atyánkfiának s az elleni potentiával (melynél ő állítólag 100 esetben 99-szer a várost orránál fogva vezeti) azt diktálta, hogy: nem lehet (magyar) szini-előadásokat tartani, mert én nem akarom, azaz, hogy, ejengje no, hogy is mondjam? a vízvezetékek nem jók. Szegény L. úgy mérgelődött erre, hogy azt monda, hogy amiga lesz a Redoute bérlője, hát ott sem németül, sem oláhul nem dicsérik az ur.it Lényeinek pedig, ki már útban volt felénk, azt távirta, hogy lm Brassóban akar játszani, hát ne jöjjön ide, hanem maradjon K.-Vásárhelyt. Hanem Bényei a városi tanács meglepetésére, 1. mérnök ur nagy boszuságára s U. ur és a magyarság nagy örömére egyszerre, a mondott időre, beköszöntötten hozzánk, s° hála érette derék főispánunk ő méltóságának, előadásait a Redoute-ban meg is kezdette. íme, ez a Bényei idejövetelének rövid története. Az a jó hírnév, melyet a „Nemere“ Bényei úr színtársulatáról szerte hordott, úgy látszik, reánk sem volt minden hatás nélkül való. Ezt bizonyítja a tegnapi előadás alkalmával „jól megtelt“ színház. Olyan közönséget láttunk együtt, mint régen nem, amelyben nem csak a magyarság minden rangú osztálya, hanem az idegen nemzetiségűek is — habár gyéren — képvi.