Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)
1882-09-17 / 75. szám
75. szám. Sepsi-Szentgyörgy 1882. Vasárnap, szeptember 17.•----------------—---:------—0 Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-titeza, Matkeovics-féle ház, hová a lap szellőim részét illető közlemények küldendők. A hirdetmények és nyiltterek dija előre fizetendő. NEM "RE. Politikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati lap. A „Háromszékháziipar egyesülete" hivatalos közlönye« Kiadó hivatal: este mint i 01cci fi KOXVVXVOMDÁJA, hogy a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendője, XII. évfolyam. • —» Megjelenik ezen lap hetenkint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési év helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve. Egész évre 6 írt — kr. Fél évre 3 írt — kr. Negyedévre 1 írt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 11 kr. Bélyeg-díjért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. • - - ------• Az angolok győzelme. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. szept. 16. „Teb-el-Kaljir be van véve, 40 ágyú elfoglalva, Arabi serege szétrobbantva“. Egy ily tartalmú sürgönyr érkezett Londonból. E kik az Egyptom elleni hadjárat, s nem lehetetlen, hogy az egész hadjáratnak befejeztérg jelentené s teljesen igazolná Wolseleynek sokak által kifogásolt ama „geniális diversió“-ját, melyvel a hadjárat bázisát Alexandriából s illetőleg a Földközi tenger egyptomi partjáról a Szuez-csatornára s Tzmailiára helyezte át. A tulajdonképeni hadjárat, ha azt a Szuez kanálisnak az angolok általi megszállására következő első összeütközésektől számítjuk, húsz napja tart. Az angoloknak első nagyobb összeütközése az egyiptomiakkal Magfar és Mahuta mellett volt, s ezekben Willis egész első hadosztálya s Lowe egész lovas dán dara részt vett 16 ágyúval. A völgy, melyen az angoloknak Zagazig irányában előnyomulni kellett Wadi Tumilat — az arab sivatagnak egy mélyedéséből áll. Az egyptologok szerint a történet előtti időkben erre vette útját a Nílus egy ága a Timszá- és Keserűtavon át a Vörös tengerbe. A fáraók alatt itt volt az a csatorna, mely a Nílust a Vörös tengerrel összeköti. A völgy ma félig-meddig sivatag, Izmaiba mellett futó homok, délebb nyugatra már szilárdabb a talaj, sőt köves. Augusztus 26-ikáig az angolok Mahsamáig jutottak el s elérték a bibliai Ramzest a Gózen földjén s közel hozzá Pithomot, a hol a fáraók számára sártéglát szárítottak Izrael fiai. A vidék termékeny része egész az édes vízi csatornáraszorítkozik, mely Kairóból kiindulva, két ágra szakad, az egyik Izmailiának, a másik Szueznek vévén útját. Ezen hadjárat alatt nagy szerepet játszottak e csatorna zsilipei. 26-án az időőrsi lovasság egész a kasszaszini zsilipig jutott el. Aug. 28-án meleg napja volt az angoloknak. Reggeli 2 óra tájban erős ágyúzás hallatszott Kasszaszin felől, s 11-kor jött a jelzés, hogy az ellenség közeleg. Graham tábornok 2 ágyújával eléje nyomult s a tüzelés megkezdődött. De ütközetre nem került a dolog, s csak miután a legénység egész nap ott állott az árnyéktalan, rekkenő melegben s a gyalogság főzni, a lovasság leszerszámozni kezdett, támadt az ellenség — és pedig komolyan. Csak Drury Lowe tábornok vakmerő mozdulata, melylyel az ellenségnek lovasságával hátába, kerül, mentette meg az angolokat a legnagyobb kudarcztól. — Ezen csatával mutatta meg Arabi pasa először, hogy komolyan számba veendő ellenség s a csapatai demoralizált voltáról keringő minden hit csak valótlanság. Kasszaszin bevételével az angolok erős poziczióhoz jutottak, melyet siettek is fölhasználni s azonnal berendezték akkép, hogy visszavonulás esetében felvehesse őket, s egyúttal élelmezési állomásul szolgáljon. Az egyptomiak fölérezték a kasszaszini állás megerősítésének veszélyes voltát s mialatt saját állásaikat megerősíteni siettek, szept. 6-án lovassággal kémszendét indítottak, melyre másnap komoly támadás intéztetek angol hadállások ellen. De még komolyabb volt Arabi támadása szept. 9-én. Ebben állítólag 11 ezer gyalog, öt század lovas, 22 ágyú és 300 beduin vett részt, s czélja nem kevesebb, mint Kassasin elvétele volt. Az egyptomiak hajnali 3 órakor rohantak ki Tel-el-Kebirből s homlokban s balszárnyán támadták meg az angol hadállást, mialatt Szalihie felől egy 2500 emberre becsült szakasz balszárnyukon rohanta meg az angolokat. Ali Ferni volt a vezér, s nem a vezényleten múlt, hogy a támadást siker nem követte. Maguk az angolok beismerik, hogy helyzetük egy ideig igen kritikus volt-Az arabok rohamának visszautasításával megindult a Tel-el-Kebir melletti erődített tábor ellen az akció. Még aznap, szombaton, a főhadiszállás Izmailból Kasszaszinba jön áthelyezve, az angol hadállások legelőbbre tolt pontjára. Vasárnap nyomban megindultak a Makuta melletti ezredek, az u. n. testőrdandár Connaugth herczeg alatt, kinek helyét a Nefisében állomásozó csapatok foglalták el. A skót hadtest Slamlev és Alison tábornokok alatt az indiai csapatok maradékával Nefisében találkozva, hétfőn csatlakozott a többi haderőhöz. Az igy Wolseley alatt egyesített egész sereg két hadosztályba osztatott, melyből az első Graham tábornok és Connagth herczeg dandáraiból alakult, a második az Alison skótjaiból és Macpherson indiai csapataiból. Amannak Wilis, az utóbbinak Hamleyson a parancsnoka, míg a lovasság Wilkinson és Ewart, a tüzérség 54 ágyúval Goodenough alá helyeztetett. Az édesvízi csatorna mindkét pártján előnyomuló ekkér felállított sereg vívta meg tehát azt a döntő csatát, melynek lefolyásáról még nincsenek részleteink. Még azt se lehet pontosan meghatározni, hogy mennyi volt e seregben a kombattans szám szerint. Az ellenegy számát az angolok táborában a csata előtt néhány nappal 50—60 ezerre becsülték, nem is számítva a beduinokat! No de ez már ismert taktika az angoloknál s arra szolgál, hogy annál kedvezőbb színben tüntesse föl vitézségüket. Aligha csalódunk, ha Arabi számbavehető haderejét Telel-Kebirnél nem tesszük nagyobbra. 25 ezer embernél. A „Nemere“ tárczája. Ahol a Tisza ered. Irta Tóvölgyi Titusz. (Folytatás.) Mikor Columbus már közel volt Amerikához, s a hajókosárban ülő tengerész földet észlelt, úgy mereszthető szemeit, mint ahogy mi meresztettük, hanem azért egyikünk sem merte száján kiereszteni ezt a szót, hoktty , torony! Mert hátha nem az? Talán valami fehér szikla, avagy égi tünemény, de még ha menyország is, hova nem akarunk menni testamentum-csinálás nélkül és elevenen, mily szomorú csalódás lett volna reánk nézve falu helyett, kik meg vissza akartunk térni a feleségeinkhez. Mig végre a kaftános polgártárs öröme nyilatkozott hangban legelőször, s „toronyt“ kiáltva egy elemébe jött e keresztényi jelvény látásán, mivet Ábrahám kebelének megpillantása bizonyára nem okozott volna neki. Tíz percz múlva aztán mindnégyünk által konstatálva lett, hogy valóban torony! Itt fatemplom fenyő tornya volt az, mely a sötét égkupola alatt gyertya-egyenesen állva úgy fehérlett előttünk, mint az az isten mentő ujja. Tehát csakugyan igaz, hogy mindenütt, tengerek végtelenségében, puszták sivatagában, rengetegek mélyében, de az Isten mindenütt jelen vagyon. torony tehát, valóban torony. hogy kis, szerény fa templom nem magas tornya, de a hitet, a vallást képviselve, oly magasztosan áll e szikla szörnyetegek közt a hegyek rémes hasadékainak fenekén, mint D miel próféta állt az oroszlánok barlangjában, tudva tudván, hogy mindeneknek ura az, kit ő itten képvisel. Közelebb érve a templomhoz, még ki lehetett venni, hogy a keresztnek négy kisugárzása van, s hogy az Istennek ez a háza, a görög egyház alapjára támaszkodik. Falu azonban nem volt körülötte, szétszórva egy két fa viskó, aztán legközelebb a templomhoz kicsinyke ház, meghajlott fedelével de fehér falakkal, a mit ily helyen látni ritkaság. Ez a görbe fedelű kis ház a sugár tornyú templom mellé simulva, úgy nézett ki, mint egy összetöpörödött anyóka, délezeg fia mellett, abban lévén most már minden öröme, minden gyönyörűsége. Megálltunk a kis házikó előtt, és elkezdtünk tanácskozni, hogy mit tevők legyünk. Az eső mindig jobban esett, a sötétség mindegyre feketébb lett, s a hegyorrok óriási körvonalai kísértetiesen néztek ki a sötétszürke borult ég alatt, mintha azok tartották volna a meny boltozatát. Szél nem fújt, a csendesség nagy volt. A völgyön végig s a hegyekről lehallatszott a pásztorok kiáltása, vihogása. Bár halkan beszélgettünk a ház előtt, de a nagy csendben eléggé hallható zaj volt az mégis. Ki lakik itt, mi lakik itt? kérdeztük egymástól. Pap-e? Tanitó-e ? Vagy valami zsidó haszonbérlő? De hát bárki lakik is, be kell kopogtatnunk és éjjeli szállást kérnünk, még ha a padláson is, mégis jobb lesz, mint valami pocsolyában henteregni. És amint így beszélgettünk, tűnődtünk, tanácskoztunk, megnyílt a házikó ajtaja és kilépett azon egy vén asszony, taréjos nagy fejkötővel a fején, kezében guzsallyal, arczán harag és indulattal, az orra pedig epe színű vasból volt ! Tehát kilépett azon a vasorrú bába? Tombolt mérgében és verte guzsalyát a falhoz. Mit akartok itt az én házam előtt ? Takarodjatok innen, a míg haza neem jó uram, a hét fejű sárkány, mert az tudom, széttép benneteket? De nem így volt. Kilépett azon egy fiatal ember, modora kedves volt, hangja barátságos és biztató, szívesen fogadta üdvözletünket és udvariasan hajtotta meg magát előttünk. E váratlan jelenség mindhármunkat határozottan meglepett. Magyarul beszélt, oly tisztán, mint mi, hanem modora sokkal udvariasabb volt mint a mienk. Előadtuk neki, hogy kik vagyunk, mik vagyunk és mi járatban vagyunk. Azonnal kezet szorított mindnyájunkkal, és bemutatta magát mint lelkészét azon falunak, melyet ugyan nem lehet látni mert szét van szórva a hegyek közt, de a mely falunak legújabb magyarosított neve Borkút, az ő neve pedig: Románétz Béla. És ezzel ismerősökké lettünk. Engemet karon fogott és bevezetett, társaimat pedig behívta szerény hajlékába, hol vendégeiül fogadott, felajánlván mindenét, a mivel csak rendelkezik. Képzelhetni, hogy mily hatást gyakorolt reánk e fogadtatás. A kedves arczu mi veit fiatal emberben itt a vadon közepén, valóságos nemzünkét láttuk. Zavarban voltunk és nem bírtuk eléggé beletalálni magunkat ez óriási változásba. Csak perczekkel előbb még lakatlan rengetegben, üvöltő vadak barlangos sziklái közt, s perczek múlva már barátságos szobában, hol szívesen mosolygott felénk minden, s egy oly művelt, előzékeny, szives és vendégszerető házigazdával szemben, amilyet bizony soha, de soha nem képzeltünk volna egy ilyen helyen. S íme, itt ismét bbizonyultak ama szavak: akkor jelen meg a mentő, mikor legnagyobb szorultságban van az ember. Nem lehet tehát csodálni, ha az első pillanatokat e varázslat hatása alatt töltöttük el. Mikor aztán kiment belőlünk zsibasztó deleje a meglepetésnek, a házigazdánkat hozzánk ha- Politikai hírek. Mint Bécsitől írják, gr. Csáky Albin, szepei főispán lesz a közlekedésügyi miniszter, államtitkára pedig Záhorszky Albin miniszteri tanácsos. A légy átéli ügyekre vonatkozólag a belügyminiszter e napokban kibocsátott körrendeletével utasította az összes közigazgatási bizottságokat, hogy az 1881. évi junius végével folyamatban maradt s a folyó junius hó 30-áig gyámhatósági intézkedés alá jutott hagyatéki ügyek elintézésének előhaladását kitüntető kimutatásokat a megyei városi és községi árvaszékektől kívánják be, s azokat — a netaláni hátralékokra nézve tett intézkedéseiknek bejelentése mellett — i. é. október hó 20-ig terjeszszék fel. A külpoltikai viszonyokat, illetőleg különösen fontosnak tartja egy berlini távirat azt a körülményt.