Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)
1884-01-14 / 6. szám
tárgyalást szombaton, melyen 391 tagja a háznak jelent meg. A herczegprimás a püspöki kar nevében kijelentette, hogy ők nem fogadják el a javaslatot. Az ellenzéki kormány egyaránt a legnagyobb erőt fejtették ki és ha az osztrák indigenok nincsenek az ellenzék segítségére, a javaslat győz, így azonban a javaslat 200 szavazattal 191 ellenében, — tehát 1 szavazattal ismét elvettetett. Az ülés — melynek lefolyását jövőre egész terjedelmében fogjuk ismertetni — igen zajos volt. Az üzenetet alighanem a hétfői gyűlésen küldik le az alsóháznak, mely elé mat már harmadizben kerül a kérdés. XáJBCJSA. Ль. farsang.*) Adjon Isten jó nap ! megjöttem, látjátok, Kéretlen, hivatlan toppanva hozzátok. Kéretlen, hivatlan, de még sem váratlan, — Mindenfelé nyitott ajtóra akadtam. Kedves vendég tudom az ily vig czimbora. A kinél nyakig áll mindig a csutora, S ez nem is a maga számára van tele, Az egész világot kinálgatom vele. Nono, csak módjával ! ne rohanjatok rám, Valakinek még biz megakad a torkán . — Csutoráról szóltam, s már mind körül fognak, Nagy mértéke lehet itt az égő szomjnak. — Ha szomjaztok, jól van, töltök mindenkinek, Látom a kinálást senki sem veti meg, Nem szégyelős most még a vászoncseléd se, S a gyerekeknek is kikerül a része. 4 . Lám-lám ! uram bocsá ! majd el is feledtem, Pedig ott forognak mindig az eszemben, — Én édes fiaim, barna madaraim, Vig utam végéig, kisérő társaim ! Jöttek elő, jörtek, onnan a sarokból, Az ilyen gyantától a vonó jobban szól . *) Mutatvány Kuliffay Ede hátrahagyott költeményeiből, melyeket most rendez sajtó alá e lapok szerkesztője. Ugye lestetek rám , mikor jövök meg már ? Ne legyen nektek is jó napotok egy pár. S most félre a búval, csupán a húr sirjon, Jobb ha marad otthon a kit a bánat nyom, Vigadni a jelszó ! — most én parancsolok, S nekem szót fogadni nem oly nehéz dolog. Ki nem tudja a sort, de már rakná lába, Megtanulja tőlem, csak álljon glédába, — Mert, habár szakállam és hajam hófehér, Tüzem, kedvem, erőm száz legénynyel felér. Szeretnek is ezért faluban, városban, Hisz a hova lépek vigasság van ottan, Kedvencze vagyok rég menyecskének, lánynak, Ha jövök, utánam tán csókot is hánynak. S hogy harag ne legyen vagy itt, avagy amott: Egy percz alatt öltök százféle alakot, Repülök, rohanok..........és igy vagyok jelen Ugyanegy időben valamennyi helyen. — Szóljon a muzsika, csapjon a kedv lángra, Nehogy kárba veszszen az idő, mert drága. Hisz egyszer jöhetek egy évben hozzátok, S nektek sincs több, csupán egy fiatalságtok. Aztán van egy bátyám, aki mindig kerget, Mért is említettem ! Íme, már közelget. De azért vigadjunk, rajta mig ide jut, Akkor pegig hintsünk fejünkre — hamut. Kuliffay Ede. — 22 — ............................ ■ .... ■ Vidéki levelezés. Brassó, 1884. január 9. Tekintetes szerkesztő ur ! „Hadd szóljék hát az a csöndes !“ azt mondják a dombszögi kaszinóban. De mit is szóljak ? Ígéretemet be kell váltanom, nehogy a „Határszéli Közlöny“ méltó és esetleg bősz haragját magamra zúdítsam. Oly csendben élünk itt a Czenk alatt, uram, hogy a holtaktól csak abban különbözünk, hogy mi a föld felett — ők alatta nyugosznak ; és ha egyikmásik merne is beszélni, egyszersmind fel akarván minket ezredéves álmunkból zaklatni, akkor az úgynevezett „Beschwichtigungs Hofräthe“ czimű urak eltompítják bennünk a nemes érzületet. Gyepre tehát ! Becses lapja jó benyomást tett az itteni magyarságra, sőt mondhatom, a szászok is örömmel olvassák, annál is inkább, mert örülnek azon, hogy oly békés és békéltető szellemben működik, s előre is biztosíthatom szerkesztő urat a nagy sikerről. A megyei tisztújítás óta — bár azelőtt is — halotti csend van. A mi jó uraink nyugodt és csendes emberek, — értem a hivatalnokokat s különösen a megyeieket. Ők dolgoznak és nem bíbelődnek egyébbel. Mellékhivataluk, egynek kivételével, tudtommal nincs, legfelebb ha valamelyik gyenge fizetésénél fogva kénytelen gyermekeit — házi tanító hiányában — tanítani. Oh, uram ! ha még egyszer a világra jönnék, csakis megyei pénztárnokságra adnám magam! . . . De újságot hallok. A brassói magyar dalárda — úgy látszik — belátta, miszerint a dalkörrel, mely utóbbi egylet Háromszéken már babérokat aratott, nem képes versenyezni. Az egyezség, mint mondják, küszöbön van, de a dalkör nevét, melyet véres verejtékkel szerzett magának, nem akarja feladni. Óhajtandó volna csakugyan, hogy a két egylet egyszer valahára belátná, miszerint Brassóban két egylet nem virulhat. A dalárda a napokban fogja tartani tisztújító közgyűlését és ekkor az a kérdés is alighanem szóba kerül s el fog döntetni. Apropos, uram ! Czelder Márton felső-bányai lelkész ur még mindig hallgat. Talán meghalt a jó öreg. Nehezen várjuk Czelder ur védekezését, avagy eltűrheti-e az őt ért támadásokat ? Akkor sohasem válik belőle sem tanfelügyelő, sem királyi tanácsos. Csodálom, hogy Czelder Márton úr még nem ismeri a csíziót. Szívesen megsúgnám neki, hogyan lehetne belőle tanfelügyelő és kir. tanácsos. Menjen be Oláhországba. Maradjon ott egy pár évig és visszajőve. Írjon egy pár kormánylapban, hogy ő Romániában harczolt és majdnem elvérzett a magyar ügy védelmében. Egy szégyenletes futás alkalmával annyira meghűtötte magát, hogy most télen-nyáron nagy téli kendőt kell, hogy nyakán viseljen. Mutassa be magát Trefort miniszternek és azonnal kinevezi tanfelügyelőnek. Mint tanfelügyelő pedig írjon czikkeket, hogy mily üdvös eredménynyel működik ő mint tanfelügyelő ; azonkívül írasson czikkeket Justus, Veritas, Nemo, Pluto és Sinceritas álnevek alatt a saját tanítóival. Bocsájtkozzék polémiába Libertásokkal,lső és 2ik atyákkal, fenyegesse az illető makontenseket Szamos-Ujvárral, fordítson román czikkeket, fúrja be magát polgári körökbe, beszélje reá a szegény népet, hogy válaszszák meg Tereforopolusz atyánkat tiszteletbeli elnöknek, mert a kultuszminiszter és egy iparoskor között nagy a nexus. Lépjen fel országgyűlési képviselőjelöltnek, sürgönyözze a világba, hogy nagyszerű programmbeszédet tartott (de hol ?) , és garantírozok, hogy rövid idő múltán elnyerendi a királyi tanácsosi czímet. Örömmel konstatálhatom a szállingózott hírek ellenében, hogy az igazságügyér úz elismerőleg még nem engedte nyugdíjba menni Pánczél Joachim tör- I vényszéki bíró urat, belátva, hogy egy ilyen nagy érdemekben megőszült bírót mégsem lehet oly gyorsan nyugdíjazni. Legközelebb egy víg operett fog Brassóban műkedvelők által adatai. Szövegét B. ismert író, zenéjét F. ismert zeneszerző juttatta. Czime leend : „Hámán, vagy a ritka becsület, avagy : egy nyúl megment egy férjt, ki nejét felakasztotta.“ A történet helye : China. — Az egyes szerepek kitűnő kezekben lesznek. Különösen a czimszerepben ismét F. urat fogjuk látni, ki évek előtt két színdarabban és néhány vígjátékban mint műkedvelő nagy elismerést szerzett magának. Eddig csak a működőket, illetve a darabban előforduló főszereplőket vagyok bátor b. olvasóival tudatni: 1. Paczalosiku, chinai nagyvezér és igazságot szolgáltató kaimakam, azaz igazságügyér. 2. Hainan, igazságot szolgáltató enouch egy vidéki bíróságnál. Dr. Turella egy jeles orvos, ki mindennel foglalkozik csak a gyógyászattal nem. Híres szónok, de rendesen ostobákat beszél. 3. Jesaia, egy bigott vallásu uzsorás. Országos csaló. Pénzváltókkal előszeretettel szokott geschäftelni, szép házai vannak Chinában és arról ismeretesek, hogy mindegyikben évenként egy pár öngyilkos véget szokott vetni életének. Ha-ba-kuk, egy magas rangú katonatiszt a chinai honvédek táborában, egyszersmind a chinai fővezér adiátusa, Kungfu bíbornok, ugyancsak Chinában. Vallásos rajongásaiban a legnagyobb gazemberekért is audiencziára megy. A darab meséje röviden ez : Hainan országszerte ismeretes volt arról, hogy megvesztegetteté magát, behunyt szemmel dugta zsebre a pénzeket. Egy alkalommal egy chinai szőcs felakasztotta nejét és megszökött. Mielőtt azonban útnak indult, egy európai nyulat küldött Hamannak ajándékba és ez az egész ügyet eltussolta. Paczalosiku erre el akarta Ilaraant bocsájtani , de a többi czinkoetársak, illetve Hamannak jó emberei ezt megakadályozták. Végre Haman mégis elbocsájtatik, de a chinai nagyvezér gazdagon megajándékozta. — Mint látszik, a víg operette szövege nagy bolondságot foglal magában, de zenéje igen kitűnő. Végül még azt írhatta, hogy nem írok semmit. Közelebbről azonban ismét meg fog szólalni a csöndes. — — Bécsi levél, Bécs, 1884. január 7. Kedves Nagysám ! „Már meg ...!?“ No, ne tessék haragudni, ezúttal nem azért kerestem fel, hogy holmi unalmas históriákkal gyötörjem ; érdekes, igen érdekes tárgyam van. Vájjon mi lehet ez ? Ugyebár, már alig állja a várakozást, de csak nem kívánhatja, hogy ne csigázzam fel egy kissé kíváncsiságát , egyelőre ezt, a dolog folyamában — étvágyát. Úgy bizony, mert amiről irni akarok, nem más, mint Bécs legújabb kiállítása. Megértünk egy „Koch-Kunst-Ausstellung“-ot. Hiába nyaggatom azt a szótárt, nem vagyok képes illő szót találni erre a „Kochkunst“-ra. Mégis csak élelmes emberek azok a bécsiek! Miután elkápráztatták a vén Európa szemeit villanyfénynyel, előállnak egy nem kevésbbé szemkápráztató és ínycsiklandozó „főzőművészeti“ (ez aztán csak mond valamit !) kiállítással. Igen, tisztelt aszszonyom, most kegyetlen van a sor csodálkozni ; én már úgy félig-meddig túlestem rajta. De hogy már nyújtsak is valamit a sok ízlelendő közül, felkérem, hogy kövessen. A „Gartenbau Gesellschaft“ előtt vagyunk. „Már ez bosszantó ! még mindig csak előtte s s nem a terem közepén.“ Kis türelem, asszonyom , hisz látja, nem mi vagyunk az egyedüliek, kik bebocsátásra várnak. Kizártak, mert annyian vannak benn, hogy egy hulló gombostű is nagy nehezen érné a padlót. Végre valahára kiszállinkoznak a jóllakottak — értem platonire — s mi nyomulunk előre. Szorosan mellettem maradjon, asszonyom, mert ha elszakítanak egymástól, csak künn találkozhatnánk ismét. íme, az első teremben vannak felhalmozva Béce legelőkelőbb vendéglőseinek legválogatottabb ételei. Van itt minden, mit szem, száj kíván, az egyszerű reggelitől a legfényesebb lakomáig. Eterspecziálhtá-yok megszámlálhatlan mennyiségben s a legkülönfélébb alakban, mindmegannyi ujonan faragott elnevezéssel ellátva. Itt gyönyörű pecsenyék, ott ismeretlen halak, itt egyszerű sütemény, ott még híréről sem ismert torták, s igy megy ez folytonos a változatosságban. De siessünk, tisztelt nagyság, hogy el ne mulaszszuk, mint készítenek ott egy lukullusi lakomát a nyersanyagból a képzelhető legrövidebb idő alatt. Megizleljük. No, ha nem láttam volna, hogy előttem készítik, azt mondom vala, hogy ez legalább varázserők befolyása alatt jött létre. Ily gyorsan és ily tökéletes ! „Hát az ott mi ?“ Egy óriási pyramis emelkedik az ég felé a csokoládéból , mellette Beethoven mellszobra, egész Az oláh kérdés és az oláhok.*) III. Rövid tanulmányunk előbbi részében vázoltuk azt a jeltékeny szerepet, melyet az oláh eredet kérdésének megvilágításában a magyar tudomány vitt, mit azért tartottunk különösen kiemelendőnek, mert az oláhság bizonyos elemeinél ez a körülmény is sokat nyom a latban s komoly tudósok kutatásaiban politikai tendentiákat keresve s nemzetiségük egy újabb sérelmet találva, mintegy megnyugtatni akarják magukat akkor, midőn azok érveit egyszerűen ignorálják. De mielőtt tovább mennénk, még egy magyar tudósról, Edelspacher Antalról kell megemlékeznünk, ki az oláh nyelvnek a magyarra gyakorolt hatását tette vizsgálódás tárgyává s kutatásainak eredményét „Rumán elemek a magyar nyelvben“ czimű értekezletében közölte. Edelspacher összesen 100 oly szót talált, mely az oláh nyelvből került a magyarba. Ezek legnagyobb része csak a legújabb korban jutott nyelvünkbe; a középkori magyarban nem találunk oláh elemeket, annál kevésbbé az ó-magyarban, a mi annál feltűnőbb és jellemzőbb, mert a közép magyar nyelv számos emlékei Keleti Magyarországból származnak, sőt egyik bibliafordítás 1466-ból Moldvában, T a t г - s ban készült. S az a 100 kölcsönvett szó is főleg a csángó és székely tájszólásban fordul elő; az irodalmi nyelvbe nem került egy sem . Edelspacher pár szóban levonja nyelvészeti tanulmányainak ethnologiai *) Lásd a „Nemere“ múlt évi folyamának 91. it 95. számnak