Nemzet, 1882. október (1. évfolyam, 31-61. szám)
1882-10-27 / 57. szám
Kiadó-hititaji : Athenacum-építitt, földtári! Előfizetési du : Patán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................-.......................... 2 frt. 5 hónapra .. .. -...................- •• ............. 6 * 6 hónapra ....................................................... 12 * Azesti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként .. . - - - ~ ESTI KIADÁS SzERKESzTŐaáa: Barátok tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Barátok tere, Athenaeum épület) küldendők. I. évi folyam. Budapest, 1882. péntek, október 27. 57. szám, Budapest, október 27. ). A sajtó egy része még mindig különös érdekességet tulajdonít Ignatiev gróf rrisi utazásának. Tudjuk, hogy egyfelől valami rendkívüli missiót tulajdonítottak a panslavismus ez apostolának, másrészről azt híresztelték, hogy Ignatiev elmebeteg és gyógykezelés miatt utaztatták Párisba, de csakis egy nagy politikai missió ürügye alatt volt ezen útra rábírható. Mindebben van valami, de nem sok. — Mint nekünk Bécsből írják, nem Ignatiev maga, de igenis fia súlyos idegbajban szenved, melynél elmeháborodástól tartani lehet. E miatt Ignatiev gróf Bécsben is consultált, nevezetesen a döblingi intézetben is. — Bécsből pedig Párisba utazott, hogy fiát az ottani gyógyintézetben elhelyezze. Mindamellett bátran fel lehet tenni, hogy Ignatiev, mint magánszemély ez alkalommal is űzni fogja politikai sportjait. De bukása óta állandóan kegyvesztett, és arról, hogy valami missiója volna, szó sem lehet. Pécs és Eszék. A pécsi királyi törvényszék megtette kötelességét az eszéki katastrófa ügyében. Illetékesnek mondta ki magát, s végzéséről az eszéki törvényszéket értesítette. Más határozat nem is volt várható e kiváló törvényszéktől, melynek oldalán oly jeles criminalista áll, mint dr. Illés királyi ügyész. Az ez ügyben történt initiatívát nem tulajdonítjuk magunknak, habár legelőször mi szólaltunk fel s fejtettük ki, hogy nemcsak a magyar, de a Horvátországban hatályban levő bűnvádi eljárás szerint is a pécsi királyi törvényszék illetékes a drávahidi szerencsétlenséggel kapcsolatos bűnügy elbírálására. A pécsi királyi törvényszék bizonyára saját kezdeményezéséből fellépett volna, ellenkező esetben a királyi főügyészség, esetleg a kormány lép vóla közbe, s nyer utasítást a pécsi királyi ügyészség a büntetőper megkezdésére. Csak az lehetett kérdés, várjon be kell-e várni az eszéki törvényszék határozatát. A várakozás opportunitási szempontból helyes lehetett,mert fel kellett tenni, hogy az eszéki törvényszék, az államügyész indítványához képest elutasítja magától az ügyet, s így a conflictusnak még ürügye is mellőztetik Magyarország és Horvátország közt. Az eszéki törvényszék határozata után azonban az összeütközás kikerülhetlenné lett, legalább e bíróság és a pécsi királyi törvényszék közt. Nem valószínűtlen, hogy a horvát ellenzék a conflictust átjátszsza politikai térre. E tekintetben már történtek is és oly szenvedélyes, mint jogilag számbavehetlen kiadások. De bármi történjék, marad bár a conflictus a két bíróságra szorítva, vagy politikai harc is származik belőle , ez nem lehet ok arra, hogy a horvát bíróságoknak engedjünk át oly bűnügyet, melyben úgy a hazai, mint a világ bármely büntetőjoga szerint a magyar bíróságok illetékesek. Nem szőrszálhasogatásról, jogászi veszszőparipáról van itt szó. Amikor hazai bíróságok közt merül fel illetékességi kérdés, az elv, a közjognak való minden praejudicium nélkül elejthető. A gyakorlatban úgyis szokott történni, hogy a korábban való beavatkozás rendszerint eldönti az illetékesség kérdését, ami ugyan nem helyes, de végeredményében egyre megy ki, akár a pécsi, akár p. o. a kaposvári királyi törvényszék ítél első folyamodásilag, mert a fellebezés mind a két törvényszéktől a budapesti királyi táblához és Curiához jő. Az eszéki törvényszéktől azonban a fellebbezés Zágrábba megy. Horvát bíróságok ítélnének nemcsak magyar vádlottak felett (ami gyakran megtörténhetik), de magyar területen elkövetett bűntett miatt támadt perben. Itt már nemcsak a bűntett elkövetési helyéről, de az állam területéről van szó. Horvátország a magyar királyság területe, de nem szoros értelemben vett magyar terület. Ha mi ellenkezőt állítanánk, okoskodva a honpolgárság elvéből s a közlekedési ügy közösségéből, bizonyára a horvátok tiltakoznának leghevesebben ellenünk. De a dolog nem így áll. Ha Horvátország minden tekintetben közös magyar terület volna is , az igazságszolgáltatás tekintetében nem az, mert a horvát justitia egészen külön van választva a magyartól. Horvátországnak teljes igazságügyi autonómiája van. Mi tehát a horvát autonómiát védjük, mikor az eszéki törvényszék illetékessége ellen tiltakozunk. De követeljük egyszersmind a magyar közjog érvényesítését, melyre nézve nem lehet közönyös, hogy magyar területen elkövetett büntetendő cselekmény felett horvát bíróságok ítéljenek; most még a legdühöngőbb Dávid urak is szívesek lesznek elismerni, hogy a magyar justitia legalább is van annyira független a horváttól, mint ez amaitól. A kérdésben tehát egyedül a territorialitás elve dönt. És azért nem helyeselhetjük a pécsi királyi törvényszék határozatának azon indokát, mely az illetékességre nézve fontosnak jelenti ki azon körülményt is, hogy az alföld-fiumei vasút igazgatósága Budapesten székel. Ez igenis fontos lehet — bár itt sem mindig — magánjogi, p. o. kártérítési ügyekben, de nem a büntető perre nézve. Hiszen ha ez az elv a büntetőjog terén dönthetne, akkor a nyilván horvát területen történt vasúti szerencsétlenségek esetén is mindig a magyar bíróságok lennének illetékesek, ami pedig ellentétben volna a magyarhorvát kiegyezés szellemével, s praejudiciumot idézhetne fel ránk nézve is esetleg Ausztriával szemben. Az ügy jelen stádiumában legérdekesebb azon kérdés: mi történik akkor, ha a horvát bíróságok ragaszkodni fognak illetékességükhöz? Praktikusan úgy lehetne megoldani a kérdést, hogy a vádlottak az eszéki törvényszék idézésére nem jelennek meg, utalva arra, hogy a pécsi királyi törvényszékhez már idéztettek. A magyar hatóságok pedig nem foganatosítanák az eszéki törvényszék megkeresését. S így aztán e törvényszék kénytelen volna a pert megszüntetni, vagy örök időkre felfüggeszteni. Ezt a megoldást azonban vádlottak érdeke miatt sem tanácsoljuk, mert kellemetlenségek támadhatnának, ha esetleg a horvát hatóságok kezébe kerülnek. Magyarország és Horvátország közt pedig sem ezen, sem átalában az illetékességi ügy nem függhet a levegőben. Meg kell oldani a rendelkezésre álló alkotmányos eszközzel. A bíróságoktól a megoldás csak azon esetben várható, ha a zágrábi felső bíróságok megváltoztatják az eszéki törvényszék végzését. Ellenkező esetben csak egy expediens van : a minisztertanács. Ismételten utaltunk erre, s most újra kijelentjük, hogy amíg külön törvény nem intézkedik a magyar és horvát bíróságok közti illetékességi összeütközésekről, addig csak a minisztertanács lehet hivatva dönteni, tekintet nélkül arra, hogy a conflictus nem bíróság és a közigazgatás, hanem bíróság és bíróság közt forog fenn. Törvény hiányában dönt az analógia és az állampolitikai érdek. BEKSICS GUSZTÁV: A románok panaszai és kívánságai. *) (Saját levelezőnktől) Nagy-Szeben, okt. 26. (0.g.) A románság 153 kiküldöttje teljes öszszeállításban nyújtja »Emlékiratát«, melynek keletkezése is érdeket keltett, s azóta sajtó és közönség várva-várta megjelenését. Sérelmeik — úgy tartják — számosak. A magyar monarchia népei közül egy sem szenved annyit, mint a román azért, hogy valamint a múltban, úgy ma is teljes odaadással ragaszkodik nemzetiségéhez és nyelvéhez. A közigazgatás és kormány polczától azonfelül el van ütve, ifjú nemzedékének még a gondolat is tiltva van őseire, fényes múltjára, s mi több: élet-halál harcz előtt áll, mert végenyészettel fenyegetik ! .. . . A conferentia czélja voltmegállapítani, hogy jövőre a magyarországi és erdélyi románok a most divó osztrák-magyar politikai eljárással szemben milyen állást foglaljanak el, és megfelelni arra a kérdésre, hogy ezután vegyenek-e részt a képviselőválasztásokban vagy egyátalán semlegesek maradjanak?« Három nap és egy éjjel tanácskozott a gyülekezet s eredményéül egy programmal szolgált, mely a múlt czikkben letárgyalt sérelmi pontok kifolyásaként a következőkben foglalható össze: »A románság kikel azon sajnos állapotok ellen, miket a mostani kormány férfiai teremtettek az unió, a nemzetiségeket illető, a közoktatási, a városhatósági és főkép a választási törvény által Magyarországon és különösen Erdélyben.« A nemzetiségi párt — írja a »Memorial« — törvényes téren mozogva működik s a következő jogok birtokáért küzd: 1. Kívánja Erdélyt illetőleg az autonómiának megnyerését. 2. Kívánja a román nyelvnek románoktól lakott területen törvényes alapú behozatalát és pedig úgy az administratio mint az igazságszolgáltatás terén. 3. Elvárja, hogy románoktól lakott helységekben az állam román születésű hivatalnokokat alkalmazzon, a nem románok közül pedig csak olyanokat, kik románul írni és olvasni tudnak s a román *) Emlékirat, melyet a román választók képviselőinek 1881. év május hó 12., 13. és 14. napján Nagy-Szebenben tartott közgyűlése megbízásából szerkesztet és kiadott az ez alkalommal kiküldött bizottság, Nagy-Szebenben. — A bizottság kiadása, 1882. Ára írt. (144 lap). (Memorial compus si publicat din insarcinarea conferentei generale a representantilor alegetorilor romani adunati la Sibiiu In dilele din 12, 13, 14 main st. n. 1881 prin comitetul seu emis cu acea occasiune. Sibiiu, 1882.) népszokásokat jól ismerik. Továbbá követeli, hogy a mostani gyakorlat egyszer mindenkorra véget érjen, amennyiben oly egyének nyertek hivatalbeli alkalmazást, kiket a nép sem ismer, meg akik maguk sem ismerik a népet. 4. Kívánja a nemzetiségek egyéni jogairól szóló törvénynek újra átvizsgálását és az öszszes törvények becsületes és tisztességes keresztülvitelét (!). 5. Kívánja a felekezeti egyházak és iskolák autonómiájának, mint nemzetiségi dolgoknak kiküzdését és fentartását. Továbbá a román iskolák és más nemzeti közművelődési intézetek fentartási költségét az állami kincstárból tartja fedezendőnek, arányban a vér- és vagyonáldozatokkal, miket a román nemzet a hazának hoz; s végül megszüntetését követeli azon törvényeknek és rendeleteknek, melyek a román nemzetiség feladata ellenére szolgálnak. 6. Kívánja az átalános választási jogon alapuló választási törvények megteremtését vagy legalább annak kimondását, hogy minden egyenes adót fizető polgár választási joggal legyen felruházva. 7. Minthogy az állam virágzása polgárainak nagy számától függ , azután meg egyes nemzetiségek pártfogása és mások elnyomása következtében elégedetlenség támad, s megzavarodik az állampolgárok közti csend, mi kölcsönös gyűlölködésekre szolgáltat alkalmat: a nemzeti párt küzdeni akar minden, a magyarosításra vonatkozó törekvés ellen, mely az állami közegek részéről közvetve vagy közvetetlenül nyilvánul és pedig mint nem hazafias eljárás ellen. 8. Mindezek felett a szabadság kérdéseiben, valamint az administráció terén felmerülő szükséges reformok ügyében, továbbá gazdasági és financiális tekintetben, illetőleg az állami terhek viselésében (melyek immár tűrhetetlenekké váltak!) a nemzetiségi párt testvériesen fog közreműködni mindazon körülmények számbavételével, melyek a nép érdekében és a nép jólétére nézve mindenek felett számot tesznek. 9. A dualizmus kérdése nem lévén ma napirenden, a nemzeti párt fentartja magának a jogot, hogy arról annak idején nyilatkozhassék. E hilen ez pont a »Memorial« összfoglalata egyúttal. A testes irat azután külön-külön kifejti a románság álláspontját. Két kérdés körül fordul meg a dolog: a románság a magyar állameszme szilárdulásában halálórája bekövetkezését érzi, másrészt pedig autonómiájának megnyerése által örök időre biztosítani akarja magát minden hasonló kísérlettel szemben. Mindegyik kérdést részletesen bemutatjuk. A román nyelv helyzete Ausztria-Magyarországon (64. lap) »élet-halál« kérdés az összes románságra nézve, hanem a jövőt tekintve, végtelen fontosságú a kormányra nézve is. Eddigelé kevésbé ismerte a felvilágosodott világ, pedig a világnyelvnek, a latinnak latin testvére : itt az idő most már, hogy Európa tudomást szerezzen róla, értéke szerint mérlegelje s rangja előtt tisztelettel meghajoljon. A »Memorial« alkalomszerűnek tartja ezúttal egy visszapillantást tenni azon európai kormányokra, melyek évszázadokon át használták hivatalos és közigazgatási nyelvül a latint. Magyar-, Erdély- és Horvátországban nemcsak egyházilag dívott, hanem a törvényhozás terén is, azaz az állami hivatalok minden ágában. Körülbelül 1570-ben kezdettek gyakorlatba hozni egy nyelvet, mely félig latin, félig magyar volt, míg a habsburgi dynastia alatt megint a latin lett uralkodóvá. A magyarok csak II. József idejében ébredtek öntudatra s ezóta kezdték nyelvüket félteni és önérzetesen művelni. II. József ugyanis hivatalos nyelvül a németet ocrogálta, mikor nemzeti nyelvük lehetetlensége körében vergődni látta a magyarokat. Felocsúdik hirtelen a nép, ellenállni kezd, jogait követeli s az uralkodó, mert korán fogott eszméje létesítéséhez, visszavonni kényszerül minden rendeletét, egy tollvonással semmisítve meg összes munkálkodása eredményeit. Önkénykedése mély nyomokat hagyott a nép szivében : tanult, okult. Már az 1790—91-ks év országossá akarta tenni a latin helyében a magyar nyelvet, holott még 1809-ben is oly elemi fokon állt az, mint akár száz évvel azelőtt. Sitt a »Memorial« hosszú okirat töredéket közöl annak bebizonyítására, hogy a szegény, gyarló nyelv és a nemzeti álmodozás nem tarthattak lépést egymással. Az előadási nyelv a középiskolákban, lycaeumokban, akadémiákon és egyetemeken minden szak latin nyelven folyt, a magyar nyelv vizsgálatai pedig csupa játékszerül szolgáltak. Alig 1830. óta, hogy a M. T. Akadémia megnyílt, történik csak komolyabb művelése a magyar nyelvnek. »A tanulmányozások és fáradozások teljes dicséretet érdemelnek — folytatja, — sőt bámulatot keltenek, hogy az utóbbi ötven év alatt ez az ázsiai nyelv annyira fejlett és gazdagodott, hogy gondolatok tolmácsolására alkalmatos, az európai nyelvekben található fogalmakat el tudja sajátítani, sőt államnyelvvé emelkedik. E tények — következtet folytatólag — oda szólnak, hogy Magyarország a természetes analógiát elfelejti, s mikor a váratlan és természetszerű okokból előállt fejlődés alapján kormányra juttatja nyelvét, ignorál egy nálánál fejlettebb, régibb és kormányra legalább is szintoly mértékben alkalmas nyelvet: a románt. Következik a bizonyítás. Az »Emlékirat« ismét történelmi térre csap át. Nyomról-nyomra követjük lépteit. A román nyelv, melyet szintén tíz millió — román születésű — ember beszél különböző államokban, el van terjedve Erdélyben, a Bánságban, a tulajdonképeni Magyarország egyes megyéiben és Bukovinában ; beszélik azonfelül magyarok és szászok nagyrészt, akik kétségkívül azért tanulják el a román nyelvet, mivel a közös megértés czéljából egymásét nagyon nehezen tudnák elsajátítani. 1842-en innen erőszakos próbákat tettek a magyar nyelv megtanultatására, de kevés sikerrel. Ilyesmire a román nem szorult, mert egyik-másik néptár■a jó szántából elsajátította, a mennyiben jól felfogott érdeke ezt úgy hozta magával azon természetes oknál fogva, hogy a nagyobb számú lakosság nyelvét átvenni és beszélni igen kedves valami az átalános községre nézve. Az irodalmi kezdet a román nyelvben majdnem egy időre esik a magyaréval. T. i. az első zsoltáros könyv az első irodalmi termékük, melyet 1577-ben Brassó állított ki. Ezután a latin nyelvrokonság ügyének ejti sorát. A román közel ága az olasz, spanyol stb. nyelveknek, a műkifejezéseket ezekkel együtt mind a latinból kölcsönzi. Mind e jelenség nagyon megkönnyíti a munkát, míg a magyarban, mivel egymagán áll, roppant nagy az ingadozás. A román nemzet conferentiája követeli tehát: »Hogy a kormány ex lege hozza gyakorlatba az administrativ és törvénykezés terén az összes, román lakókkal biró megyékben a román nyelvet.« Más körülmények közt és más államokban, hol a szabadságnak helyes felfogása divatozik, a román conferentia jelen kérése feleslegesnek tűnnék föl, mert egy törvényhozó testületnek sem áll hatáskörében eltiltani, hogy az egyén gondolatait és érzéseit kifejezhesse beszédszervei által, épúgy mint nem tartozik jogához ráparancsolni a szélnek, hogy ne fújjon, az ökörnek hogy ne bőgjön és a madaraknak, hogy ne énekeljenek. Ha eddig Magyarországon ilyesmi megtörtént, az a zsarnokság jele! Francziaország és Anglia nyelve nem erőszakoskodások útján vált átalánossá, világnyelvvé, hanem jeles tulajdonságai és korlátlan fejlődése tették azzá. A török egy polyglott ország felett állt, de azért nem jutott eszébe brutális módon és erőszakkal nyelvét más népekre erőszakolni, hanem belátva, hogy az arab nyelv mennyivel gazdagabb és előbbrevaló mint a török, ezt fogadta be a palotákba és a hivatalos ügyek nyelvéül. Svájczban háromféle nép lakik: franczia, olasz és német, s mind a háromnak nyelve alkalmazásnak örvend nemcsak a magánéletben, hanem az iskolákban, irodalomban és államügyekben is, pedig a németek túlsúlyban vannak. A nyelv kérdése tehát egy országban sem okozott oly szomorú jeleneteket, gyűlölködést, ellenségeskedést, sőt a vérontást, mint Magyarországon. Nagy rovás ez, de nagysága nő azáltal, hogy a magyar román társát brutális erőszakkal akarja nemzetiségéből kivetkőztetni! Tévednek, akik azt állítják, hogy egy állam csak egy nyelvvel lehet erős: bátran történhetik hivatkozás a görögökre, zsidókra és Spanyolországra, mely az egynyelvűség hajhászása miatt virágzásának tetőpontjáról hirtelen lehanyatlott. Oroszország Lengyelországból ki akarta irtani az ősi nyelvet, s elfojtani a hangot, melyen a honfifájdalom megszólalni vágyott ; azonban szigorú eszközeivel, ezer meg ezer szuronyával sem győzhetett, mert e nemzet még jobban műveli az elnyomatás és üldözés napjaiban irodalmát és nyelvét, mint annakelőtte. S milyen képet nyújt a nyelvek alkalmazása a hivatalos életben? Vannak Magyarországon és Erdélyben farizeus politikusok, kik elismerik, hogy ama nagyszámú népnek, mely nemzeti irodalommal bir s homogén nyelvét más államok hivataloskodásába fölvétette, theóriában van joga követelni, hogy itt is hivatalos használatot nyerjen nyelve, de ellenvetésül felhozzák, hogy ez a dolog nagy nehézségekkel járna s utóvégre is az állam és polgárság kárára lehetne. Ez hitvány kifogás, minden alap nélkül való ! Ha ezelőtt száz meg száz évvel keletkezhetett állam több nemzetiségből alkotva, akkor hogyne állhatna fenn is, ha egyszerre többnyelvű administratióra kényszerült ? . . . Magyarországon 1848-ig a latin nyelv volt a hivatalos; azután az absolutismus idején a nagyobb városokban, mint Budapesten, Pozsonyban, Kassán, Temesváron stb. a német, s csak lassan kint lépett életbe a megyéknél és egyes városoknál a magyar nyelv használata, meg törvényes alkalmazása. Erdélyben ezalatt a román nyelv divatozott egyházi és közösségi ügyekben, de zavart sohasem okozott. Magyarország administratiója még ma is ázsiai, úgy ahogy magyar kézen kifejlődött, honnét tehát a jog egy népfaj teljes elnyomásához ? Ezek voltak az okok, hogy a programm nyolcadik pontját megalkothassa a conferentia. t. i. hogy »a szabadság kérdésében különösen, valamint a szükséges reformok ügyében« határozta el testvériesen közreműködni mindazon tényezőkkel, melyek megóvhatják az ország érdekeit és a lakosok jólétét. A mai románságnak úgy, mint az ősöknek szent meggyőződése az, hogy a magyar államban lehet respectálni az egyes nemzetiségek nyelvét anélkül, hogy az államra kár háramolnék, így aztán mellőzni való a magyarositás eszméje! Azon kísérletek, hogy a többi nyelv kiirtassék s csupán a magyar nyelv álljon mindenek fölött, sohasem fog sikerülni. Nyolczszáz év óta laknak a magyarok románok közt és egyik a másikra nem lehetett annyi hatással, hogy áthasonuljon. S el fognak telni még más századok is, de a román mindenkor szent kincseként akarja őrizni nyelvét és egyéni érzületét; s ha eddig meg tudott élni egy közös hazában, miért ne lehetne ezután is békében és egyetértésben a magyarokkal ? »Ezek szerint nem tűrheti el többé a román nép a maga körében oly hivatalnokok választását vagy kinevezését. kik nem ismerik a román nyelvet, nem a mostan fennálló képviselő-választási törvényt, mint olyant, mely a román nép szemében a legélesebb gúny játéka! A felsoroltak az első kérdést, vagyis a nyolcadik pont mellett a legfőbb jogsérelmeket érdeklik. Tartózkodtunk ezúttal minden subjectív nyilatkozattól, hogy 1. olvasó zavartalan vizsgálgathassa a bizottság állításait. Mindenesetre kiváló példája a »Memorial« ez ügyet érdeklőleg a legfurább logikának és legönkéntesebb combinatioknak. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. e. 10 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt tartott ülésén folytatólag tárgyalta az 1883. évi államköltségvetést. Az ülésen a bizottság tagjain kívül a kormány részéről jelen voltak: Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Ludwigh és Márffy min. tanácsosok, továbbá "Weckerle és Hilbert oszt. tanácsosok. Következett Hegedűs Sándor előadása melett a pénzügyminisztérium költségve-tésének tárgyalása. Ezen tárcza központi igazgatása czimén előirányoztatik 737,338 frtnyi összeg, mi a múlt évi 733,604 írttal szemben több 3784 írttal. Az előirányzat észrevétel nékül elfogadtatott, valamint megszavaztattak a következő előirányzatok is: Központi állami pénztár előirányzata: 60,873 frt, a pénzügyi igazgatóságok 836,346 frt, kiadási előirányzata; az illeték kiszabási hivatalok és illetékkezelési számtisztek szükségleteire 458.026 frt. A bizottság e czimnél figyelmébe ajánlja a kormánynak Hegedűs azon indítványát, hogy a rendes kiadás XVI. fejezet 19. czimében foglalt jutalmak és segélyek, valamint az illeték behatási költségek rovatai is e helyen és czimben írassanak elő a jövő költségvetésben. Továbbá változatlanul elfogadtattál: az adófelügyelőségek és azok segédszemélyzete czimén előirányzott 776,116 frt; állami pénztár Zágrábban 16,304 frt; az adóhivatalok czimén előírt 1.135,794 frt kiadási tétel; a pénzügyi, illetőleg vám- és adóőrség szükséglete 2.100.000 frt, melynél az átruházási jog a személyi járandóságok között adatik meg; — a jogügyi igazgatóság czimén 61.818 frt; a kincstári ügyészségekre 87.149 frt; pénzügyi törvényszékek Horvát-Szlavonországban 5695 frt; és az állandó kataszter czimén 404,330 frt. — A tárgyalás további folyamáról reggeli lapunkban. Táv ira tok. A francziaországi forrongások. Páris, okt. 27. (Eredeti távirat.) Az anarchisták zavargását illetőleg az egész minisztérium egyetért abban, hogy erélyes intézkedésekhez kell nyúlni az ily gonosz támadások ismétlődésének megelőzése végett. A kormány eddig nem bír bizonyítékkal arról, hogy Párisban is fognak történni merényletek. A kormány azt hiszi, hogy meg fogja nyerni a képviselőház többségének, nevezetesen Gambetta pártjának beleegyezését. Ami a chalonsi esküdtszéki tárgyalás elnapolását illeti, a bíróság elnöke eleinte be akarta fejezni a tárgyalást, de miután bizonyítékokat szerzett arról, hogy néhány esküdt élete veszedelemben forog, felfüggesztette a tárgyalást, az iratokat és bizonyítékokat pedig elküldte az igazságügyminiszternek, aki helyben hagyta az elnök eljárását. A minisztertanács is szentesítette már a tárgyalás elnapolását. A »Paris« közli az anarchisták szervezetét, továbbá az egyes csoportok főnökének lakását, úgyszintén a főnökök nevének kezdő betűit. E lap szerint Párisban és vidékén lakik a bizottságnak 16 tagja, 58 csoportfőnöke és 1156 tag. A porosz választások: Berlin, okt. 26. Eddig 376-an választottak meg, kik közül 130 a conservativ, 42 a szabadelvű-conservativ, 79 a közép, 53 a nemzeti-szabadelvű, 17 a secessionista, 32 a haladó, 3 a welf, 11 a lengyel, 2 a dán és 5 a szabadelvű párthoz tartozik. Kettőnek pártállása ismeretlen. A megválasztottak közt vannak : Kameke, Lucius és Maybach miniszterek is. Berlin, okt. 27. Eddig 425-en választottak meg, kik közül 133 a conservativ, 46 a szabadelvű-conservativ, 92 a közép, 63 a nemzeti-szabadelvű, 19 a secessionista, 38 a haladó, 17 a lengyel, 2 a dán, 3 a welf, és 5 a szabadelvű és 1 a demokrata párthoz tartozik. Ezeken kívül megválasztatott 5 miniszter, Maybach két helyen is. Frankfurt egy demokrata és egy haladó pártit választott. Merénylet a szerb király ellen. Belgrád, okt. 27. Egy bécsi lapnak azon jelentése, hogy Markovics merénylő nő Pirozsanácz miniszternél ezelőtt három héttel esedezett volna, hogy járjon közbe Milán királynál hosszasan húzódó pere ügyében, teljesen alaptalan. A merénylő nő soha sem fordult a miniszterhez. Egyptomi ügyek. Páris, okt. 27. (Eredeti távirat.) Az angol kormány Egyptomot illető javaslatokat tett Francziaországnak és pedig közvetlenül és egyedül Francziaországnak. E javaslatok fölött most alkudozik a két állam egymással. London, okt. 27. Dilke az alsóházban kinyilatkoztatta, hogy az occupationális hadsereg költségeire nézve nem köttetett szerződés. A franczia-tunisi egyezségről még nem érkezett hivatalos jelentés s a kormánynak van oka hinni, hogy a hírlapok jelentései a sudáni állapotokról — melyek kétségkívül meg vannak zavarva — túlzottak. London, okt. 27. Az alsó- és felsőház a kormány indítványára az ellenzéki vezérférfiak támogatása mellett elhatározta, hogy a hajóhadnak és hadseregnek köszönet szavaztassák. Gladstone alkalmas időben Seymournak és Wolseleynek évi járadékot szándékozik indítványozni. A felsőház november 10-ig elnapolta magát. London, okt. 27. Dike az alsóházban kinyi-