Nemzet, 1882. november (1. évfolyam, 62-91. szám)
1882-11-08 / 69. szám
Budapest, november 7. A boszniai viszonyokat és boszniai előirányzatot »beszélte meg«, ma a magyar delegatió négyes albizottsága. És Kállay Béni közös pénzügyminiszter felvilágosításai úgy a felkelés természetéről, mint a reorganisatio művéről és a mostani helyzetről, oly világosak, oly határozott nézetről és gyakorlati felfogásról tanuskodók voltak, hogy a delegáció tagjai — az ellenzékieket sem véve ki — elismeréssel adóztak Kállaynak és azon tudatban szavazták meg a boszniai előterjesztéseket, hogy amennyire csak a viszonyok megengedik, világos képet nyertek a helyzetről és gondoskodva lesz arról, hogy meglepetéseknek kitéve ne legyünk. Ennek nemcsak azért örülünk, mert kilátást nyújt a viszonyok consolidatiójára, és ezáltal a boszniai kiadások apadására, hanem azért is, mert a monarchia érdekeinek és a berlini congressuson elvállalt feladatának, a megszállott területen,, biztosabban meg lehet így felelni. Elsősorban fontossága és pedig nagyfontossága van annak, hogy a helyszíni alapos vizsgálat után volt képes Kállay kimondani azt, hogy a felkelés különböző particuláris okokból eredt, melyeknek megsemmisítésén dolgozik ő, egész reformjával és administratiójával és hogy csakis montenegrói izgatások voltak abban, külföldi tényezőképen részesek. És mikor az ember hallja, hogy milyen czélnélküli, határozatlan indokok és ígéretek sőt leginkább vagyont és életet fenyegető rémezgetések szaporították a fölkelők számát, akkor meggyőződik arról, hogy a tér nincs »aláaknázva« pánszláv és másféle izgatásokkal, hogy a sokat emlegetett »szláv gyűrű« nem ölelte fel a megszállott tartományokat. Úgy, hogy ha ott a fölkelés erélyes leverése által különben is nagyon kijózanított lakosságnak méltányos és erélyes administratiója lesz , akkor a helyi sérelmek megszűnnek, a külföldi befolyás teljesen elzárható lesz és komolyan számíthatunk a tartományok békés hírhatására. Kállay nem az az ember, ki illusiókat tápláljon és igy azt hiszszük, hogy felvilágosításainak szilárd alapja van. Második főmozzanat, mi megnyugtatókig hat az adott felvilágosításokban, az, hogy a tartományokban az állami jövedelmek sokkal állandóbbak és — zavaros idők daczára is — pontosabban folynak be, mint képzeltük volna. Mert zárszámadások és folyó évi tényleges eredmények alapján bizonyíta be Kállay, hogy felesleggel záródó költségvetése reális alapon nyugszik, hogy a zavarok daczára is, alig van visszaesés az állami bevételekben, és hogy most már fejlődnek azok. Ha eddig így volt ez és belkormányzata czéljából Bosznia nem vette igénybe a monarchia pénzerejét, rendes viszonyokkal, jobb administratióval és a forgalom megindult fejlődésével, a catasternek erélyesen munkába vett készítésével, a rablófészkek kipusztításával, az utak javulásával még inkább számíthatni a bevételek fejlődésére. Igaz, hogy Kállay maga említi, hogy a rend és haladás érdekében investitiókra lenne szükség, de megteremtik ezt lassan kint maguk a tartományok, mert ha már most 170,000 frtnyi fölösleget mutat költségvetésük, s ha meggondoljuk, hogy abban a cataster 700.000 forintnyi kiadása — rövid időn — megszűnik, hogy a dohány és sómonopol gyorsan indult fejlődése tart, feltehetjük, hogy másfél-, két millió forintnyi összeg fog Bosznia és Herczegovinának befektetésekre maradni és ez — kamatbiztosítás, vagy direct befektetés, kölcsöntörlesztés, vagy egyenes felhasználás alakjában — a két milliós költségvetés mellett elég kedvező arány és sok eredményre vezethet. Mert hogy a tartományok a természettől megáldva vannak, azt bizonyítja az a körülmény, hogy a zivataros két év alatt is fejlődni tudtak. Azt hisszük, e korlátok közt megmaradhatunk és mégis üdvös lesz »bosnyák« politikánk, úgy a tartományokra, mint — idővel — a monarchiára nézve. És, hogy a consolidatióra számíthatunk, azt nem csak a felkelés okaiból és lefolyásából következtetjük, hanem abból is, hogy a lakosság particulari hazafisággal bir, és, hogy mohamedán és keresztyén elemei sokkal ellentétesebb érdekkel birnak, hogy sem kifelé való törekvésben megegyezhetnének, (és e nélkül minden felkelés czéltalan); mert amely perczben a mohamedán Törökország felé tendálna, abban a perczben küzdene ellene a szerb elem, és a mely perczben ez Szerbia vagy Montenegro felé hajlanék, szövetségesünk lenne a mohamedán. Negyedik főmozzanatképen kell kiemelnünk Kállay közigazgatási reformját. Ő ugyanis nem tudományos rendszer, hanem a helyi igények szerint járt el; minden hatóságot járásban, kerületben egyaránt egy felelős főben centralizálva szervezett; hadd intéztessék a legtöbb dolog szóval és a járási, kerületi főnök legyen mindenről értesítve és mindenért felelős, így legalább tudják kit kérjenek számon elsősorban Serajevóban és másodsorban Bécsben. Minthogy pedig e közigazgatási szervezet egészen polgári alapra van fektetve , egyszerű és az igényeknek megfelelő lehet, anélkül, hogy alkotmányos szempontból és a jövő fejlődése tekintetében kifogás alá eshetnek. Az új fordulatot mintegy jelzi nemcsak a bosniai költségvetés, hanem a közös költségvetés azon része is, mely a megszállott tartományok katonai kiadásaira vonatkozik. Mert az eddigi 25,232 ember helyett 1883. júliusig 37 ezer embert és azontúl, az év végéig 32 ezer embert tartunk ugyan e tartományokban , de mozgócsapatot szervezünk a rablók végleges kiirtására és ez után kilátásba van helyezve, a consolidatióval együtt, a csapatoknak újabb veszély nélkül való leszállíthatása. Most inkább költünk valamivel többet, mintsem hogy 30—40 milliós meglepetéseknek tegyük ki később magunkat. De ezek — katonai és politikai tekintetek alapján mondhatni merjük — el fognak maradni. Budapest, november 7. A zágrábi báni tábla megváltoztatta az eszéki törvényszék azon végzését, melylyel ez illetékesnek mondta ki magát a drávai szerencsétlenséggel kapcsolatos bűnügyben. E szerint tehát a pécsi és az eszéki törvényszékek közt felmerült illetékességi confliktus szerencsés megoldást nyert. Mi, akik a kérdést felvetettük s a magyar közjog nevében a pécsi királyi törvényszék illetékességének megállapítását követelve kiváló figyelemmel kísértük annak minden prázisát, nemcsak aciónk sikerét, hanem igen fontos jelenséget is látunk a vitás ügy ily elintézésében. Látjuk azon tényt, hogy a zágrábi báni tábla nem politizált, s oly kérdéssel szemben is, melynél a politizálásra plausibilis ürügye leendett, megőrizte függetlenségét és tárgyilagos álláspontját. Azt mutatja ez, hogy Horvátországban a pártszenvedély még nem rombolt le mindent. A Magyarország elleni gyűlölet futótüzét mindenfelé láttak fellobbanni a Dráva és a Száva közt. A zágrábi országgyűlés folytonos botrányok színhelyévé lett. Az a láz, melyet a drávántúli izgatók mesterségesen beoltottak a horvát nemzet testébe, heves convulsiókat idézett elő. De a horvát felső bíróságok megtartották érintetlenségüket s tudják pártatlanul kezelni az igazságszolgáltatást még akkor is, mikor a pártszenvedély hullámai heves dagálylyal törnek be Themis csarnokába. Nemcsak a horvát bíróságoknak válik ez becsületére, de egyszersmind Horvátországnak , mert valamint az utczai csődületek, országgyűlési botrányok árnyat vetnek a horvát viszonyokra, és úgy egész Horvátországra rávilágít azon egy-egy sugár, mely a drávántúli politikai gőzkörből az igazság erejével kivillámlik. De midőn a zágrábi báni tábla dicséretes tárgyilagossággal igazságot adott a magyar közjognak, mégis politikai szolgálatot tett Horvátországnak. Ha helybenhagyja az eszéki törvényszék végzését, s bírói után a kérdés megoldatlannak bizonyul, a conflictus többé nem a pécsi és eszéki törvényszék, de Magyarország és Horvátország közé ékelődik s ekkor egészen politikai jelleget öltött volna. Ez esetben ugyanis, mint ismételten kifejtettük, bár a konflictus bíróság és bíróság közt forgott fenn, a minisztertanácsnak kellett volna döntenie. Sőt a mi felfogásunk szerint már első és végleges fórumban a minisztertanács leendett illetékes a kérdés eldöntésére , mert a zágrábi tábla nem lehet hivatva magyar és horvát bíróság közti conflictus fölött való határozatra, valamint nem dönthetnének hasonló esetben a budapesti felső bíróságok sem. A báni táblához nem is ily positív címen került az ügy, hanem egészen negatív alakban. Úgy, hogy az eszéki ügyészség illetéktelenség címén megszüntetési indítványt terjesztett elő, mire a törvényszék illetékességének megállapításával válaszolt. Ezt a választ appellálta az ügyészség a báni táblára, mely csak annak kimondására volt jogosítva, hogy az eszéki törvényszék nem illetékes, a pécsi királyi törvényszék illetékességének pozitív megállapításába azonban nem bocsátkozhatott. A kérdés szerencsére ily negatív formában is eldönthető volt, mert az eszéki törvényszék illetéktelensége, az ügyészeti indítványhoz képest, e törvényszék felettes hatósága által, ki lévén mondva, mi sem gátolja többé a pécsi királyi törvényszék eljárását. A minisztertanács ellenben csak positív alakban nyilatkozhatott volna, s pedig a magyar közjog értelmében akként, hogy nem az eszéki, hanem a pécsi törvényszék illetékes. S a Drávántól torzsalkodó pártok okvetlenül levonták volna napi harczaik közé ezt a nagyfontosságú kérdést. A túlzók mindenesetre azt kiáltották volna, hogy Magyarország erőszakot követ el Horvátországon, megsérti annak igazságügyi autonómiáját, s a minisztertanács annál inkább jogtalanul avatkozott bírói ügybe, mert a magyar törvény is csak azon esetben ruházza fel döntési joggal, ha bíróság és közigazgatási hatóság közt merül fel illetékességi összeütközés. A báni tábla elejét vette a jogosulatlan izgatottságnak, s egy újabb horvát gravamennek. Tisztán birói convictión alapuló határozata tehát ennyiben politikailag is hasznos. A kérdésnek ily szerencsés megoldása azonban nem odázhatja el azon indítványunkat, hogy a magyar és horvát bíróságok közti illetékességi összeütközéseket törvény által kell szabályozni. Ez indítvány egyébiránt hatalmas támaszt nyert az időközben megjelent magyar bűnvádi eljárási javaslat 33. §-ában, mely ily törvényt kilátásba helyez. Talán az esetek ritkasága volt oka, hogy conflictus-törvényről mindeddig nem gondolkodtunk. De ki állhat jót, hogy az élet innéttől nem vet fel gyakran az eszékihez hasonló komoly kérdéseket. S akkor a magyar állam, mely Horvátországnak autonómiát adott, de ez autonómia által feltételezett intézményekről megfeledkezett, mindig megoldatlan problémákkal fog szemben állni. S a horvát magas biróságok tán nem mindig lesznek ily elfogulatlanok, mint voltak a jelen esetben. De mint már érintettük, e biróságok nincsenek is jogosítva az ily confliktusok felett dönteni. Az eszéki esetben csak a szerencsés forma segítségével volt lehetséges a megoldás. Mind e szempont feltétlenül követeli a törvényhozási rendszabályt, melyre azonban a magyar és horvát különböző (bírói és közigazgatási) hatóságok összeütközéseire való tekintetből is szükség van. Hogy a competentia-kérdések elbírálására előbb-utóbb külön fórumra lesz szükségünk, ez az 1869: IV. t.-czikkből is kitűnik. A minisztertanács csak ideiglenesen bir jogosultsággal. De mert nincs kilátásunk, hogy oly hamar felállíthatjuk e külön fórumot, egyelőre meg kell elégednünk a rendelkezésünkre álló eszközzel. Mi legalább ez ideig egyedül azt tartjuk elfogadhatónak, hogy a minisztertanács legyen a competentia forum a magyar és horvát bíróságok közti conflictusok esetén. Törvény hiányában más expediens amúgy sem volna. De ez törvény által mondandó ki, hogy ne kelljen minduntalan az analógiára, vagy az ultima ratióra hivatkozni. Ma délután több órai minisztertanács tartatott, mely folyó ügyek mellett több a képviselőház elé terjesztendő törvényjavaslat megállapításával foglalkozott. A váczi választókerület szabadelvű pártjának vidéki küldöttsége ma tisztelgett Ráday Gedeon gróf honvédelmi miniszternél s ez alkalommal díszes kötésbe foglalva egy — a választók jelentékeny részének névaláírásával ellátott — bizalmi s egyszersmind üdvözlő iratot nyújtott át. A küldöttség nevében Erdélyi József vörösegyházi református lelkész intézett üdvözlő beszédet a miniszterhez. E szép s igazi szónoki ihletségű beszédben kifejtett érvek s az idiző okok, amelyeknél fogva a választókerület szabadelvű pártjának vidéki közönsége is szintén sietett a minisztert üdvözölni: igen élénken tükrözték vissza azon nagyra becsülést és ragaszkodást, melynek Ráday Gedeon e párt részéről örvendhet ma is. Sőt tekintve azon határozott érzelemnyilvánulást, amelyet a váczi szabadelvű párt tagjai az utóbbi időben magában a kerületben nyíltan hangoztatnak s a melynek a küldöttség leplezetnül s formális tüntetéssel adott kifejezést, következtetni engedi, hogy a váczi kerületben a szabadelvűpárt az utolsó választásnál szenvedett vereség folytán nem csüggedt, hanem ellenkezőleg önérzetes tudatában van gyarapodó erejének. Gróf Ráday a rokonszenv e meleg nyilvánulása által — maga előtt látván a választókerület majdnem valamennyi községének képviseletét — mélyen meg volt hatva; s habár tartózkodás nélkül kívánt s adott is kifejezést forró köszönetének a párt elekötelező figyelméért, de őszintén nyilatkozott a személyére vonatkozó jövőbeni esetleges combinatiók tekintetében , mert — úgymond —én szerencsésnek érzem magamat egy oly — részemről nagyrabecsült — kerületet képviselni, amelyet elhagyni saját akaratomból nem fogok soha; s jelenlegi választóim bizalma oly drága én nekem, hogy önmagam önérzete iránti vétket követnék el, ha azt még csak gondolatban is megsérteném.« Egyébiránt kijelenti Ráday, hogy reá nézve a váczi választókerület szabadelvű pártjának jelen kitüntető figyelme nagy megtiszteltetés, s abban egyszersmind fényes erkölcsi elégtételt talál a múltra nézve, a minek viszonzása neki mindenkor kedves leend s biztosította a pártot, hogy ő benne úgy a kerület, valamint az egyes választók — annyiszor a mennyiszer a szükség hozná magával — kész barátra találandnak. A magyar delegáció hadügyi albizottsága holnap délelőtt 10 órakor ülést tart, melyben a rendkívüli hadi szükséglet még el nem intézett czímei fognak tárgyalás alá kerülni. Fél 12 órakor a tengerészeti albizottság tart ülést, melyben az előadó jelentése fog hitelesíttetni; délután a zárszámadási albizottság tart ülést. Csütörtökön este 6 órakor a magyar delegáció külügyi albizottsága tart ülést, pénteken délután 4 órakor a magyar delegáció ÖSSZ ülést tart, melyben az albizottsági jelentések fognak előterjesztetni. Lehet-e községi képviselő testület tagja ugyanazon község vadászati jogának bérlője ? Lőcséről írják lapunknak, hogy Szomolnok város azon határozatát, amelylyel a városi vadászati jog a város jegyzőjének adatott bérbe, Szepes megye közigazgatási bizottsága azon okból, mert a községi képviseletnek oly egyének, kik a községgel bérleti viszonyban állanak, nem lehetnek, közbevetett felebbezés folytán feloldotta. A közigazgatási bizottság ezen határozata a belügyminiszter felülvizsgálata alá bocsáttatván, ez közelebb kelt leiratában azon indokolással, hogy a vadászati jog bérletéből a község pénztárába befolyó javadalom, a község más egyéb bérleti javadalmaival (a törvény másképen nem rendelkezvén) egyenlőül lévén tekintendő, a közigazgatási bizottság vonatkozó határozatát nem találta megváltoztatandónak. A kivándorlás kérdéséhez. Torontál megye közigazgatási bizottsága a f. é. első feléről a kormányelnökhöz tett jelentésében a kivándorlási ügynek ezen megyében mibenléte felől a következő megnyugtató értesítést foglalja magában: Hazafiai örömmel jelentjük, hogy megyénk területén a kivándorlási mozgalom, mely az elmúlt év őszén már-már aggasztó mérveket kezdett ölteni, teljesen megszűnt. Az elemi csapások által oly sokszor sújtott nép, mely az ínségtől és nyomortól elcsigázva kezdett kétségbeesni egy jobb jövő fölött, és üdvét egyedül a kivándorlásban vélte feltalálhatni, miután a vetőmagra szorulók, törvényhatóságunk közvetítése mellett kölcsönnel, az éhínséggel küzdők a magas kormány által élelemmel elláttattak, a kedvező aratási kilátások által kecsegtetve újra remélni kezdett, megrendült bizalma újra helyreállt, és keblében a kivándorlási hajlamot elfojtva, ismét ősei hazája szeretetének s az ősei földjéhez való hű ragaszkodásnak adott helyet. Ennek hatása azon örvendetes tényben nyilvánul elsősorban, hogy az egész megye területéről csak két család vándorolt ki, éspedig a módosi járásból, és hogy az egyes községekben különösen az elmúlt év végével észlelt kivándorlási mozgalmak, végképen megszűntek. A hivatalok irálya. Az utóbbi időben egy kolozsvári és egy budapesti egyetemi tanár között eszmecsere tárgyát képezte a hivatalos nyelv tisztításának, javításának kérdése és módozata. Arra pedig okot és alkalmat szolgáltatott az »Ellenőr« folyó évi 363-ik számában »Styl-reform a bíróságoknál« czím alatt megjelent közlemény. Ezen közleményben jelezve volt, hogy a budapesti kir. ítélő táblánál mozgalom indult meg az úgynevezett hivatalos nyelvből a még mindig használatban levő, de annak természetével és fejlődésével öszsze nem férő és más nyelvekből kölcsönzött kitételek és irály alakzatok mellőzése, s azok helyett alkalmasabb magyar kifejezések használatba vétele czéljából. Azon törekvésnek vagy jobban mondva kísérletnek, habár kisebb keretben, máris van némi eredménye, ami idővel bizonyára gyarapodni fog. Az eredmény abból áll, hogy a jelzett mozgalom megindulása óta az említett kb. ítélő tábla nagyon sok oly határozatot hozott, melyben sem latinismus, sem germanismus nem fordul elő. Semmi esetre sem közönyös dolog, hogy ezen törekvésre vagy annak irányára nézve nyelvészeti tekintetben irányt adó szakembereink mit mondanak, csak azt ne kívánják, hogy a bírák e tekintetben vitatkozásba bocsátkozzanak velük. Arról azonban meg lehetnek győződve, hogy alapos figyelmeztetéseik, helyes úthaigazításaik követőkre fognak találni, csak az átalakulás természetének és követelményeinek megfelelő türelmet tanúsítsanak. Azzal ugyanis tisztában vagyunk, hogy nemcsak a bíróságok, de más hivatalok irálya is változtatást és javítást igényel. Arra nézve pedig a felsőbb hatóságok vannak hivatva, melyeket az alárendelt hivatalok rendszerint követni szoktak. Eddigelé a hivatalok irályának mivelése, fejlesztése és helyesebb irányba terelése már csak azért sem volt nagyobb mértékben tapasztalható, mert az irány tekintetében irodalmi kitűnőségeink is többször ellentétes véleményt nyilvánítottak. Az idő folyamán tisztulni fognak a nézetek és bizonyára több és nagyobb tért fog elfoglalni a fentjelzett mozgalom is. Mert hiszen mi szolgált okául azon mozgalomnak ? A megszokás folyamán elfogadott és használatban levő kifejezések minőségének taglalása és azon felismerése azon körülménynek, hogy azok között vannak olyanok, melyek a nyelv és a helyes irály természetével meg nem férnek, és épen azért czélra vezetően tovább nem használhatók. Ha tekintetbe veszszük, hogy a hivatalok határozatai és intézkedései gyakori esetben a szak- és napilapokban nyomtatásban is megjelennek s mint olyanok közkézen forognak, magára a nagyközönségre nézve is nem mellékes dolog azok fogalmazásának minősége, irányának tisztasága. A helyes kitételek elsajátításának, a helytelenek mellőzésének igen alkalmas közvetítői lehetnek. Csakhogy igen természetesen mint minden egyébben, itt is a tárgyilagossággal kapcsolatos fokozatosság biztosíthatja a kellő sikert. Míg egyfelől szükséges felkelteni az érdeklődést mindazokban, kik fogalmazással és a fogalmazványok felülvizsgálásával foglalkoznak, addig másfelől legalább egyelőre mellőzendő a túlszigor gyakorlása a fogalmazványok irányára nézve, mert ha szélsőségekre viszszük a dolgot, inkább ártunk, mint használunk az ügynek. Aki huzamosabb időn át megszokott bizonyos iránymódozatot, habár meggyőződött annak hiányairól és hibáiról, főleg ha nagyobbfokú elfoglaltatása miatt gyorsan kell dolgoznia, az ügyek gyors elintézésének rovására fogja keresni a czélszerűbb és szabatosabb kitételeket. Ha valaki szabatosan, jobban mondva kifogástalanul akar fogalmazni, annak jól meg kell ám gondolnia, hogy mit és hogy is. Erős akarat mellett azonban meglehet azt szokni. Ilyen akaratnak kell átlengeni öszszes hivatalnokaink törekvését, ha nyelvünk jövőjére és fejlődésére sikerrel közremunkálni akarnak. Csak egy pár év múlva is nagy változás és eredmény lesz tapasztalható, ha hivatalnokaink, mellőzve legalább a kirívó magyartalanságokat, a szabatos irályra figyelmet fordítanak. Bármely hivatalos elintézéssel lehet hatni a nyelv fejlesztésére. Azért nemcsak a bíróságok, hanem az ország öszszes hatóságai irályának idomulni kell a szabatosság követelményei szerint. Nem lehet feladatunk a hatóságok egyes kiadmányaiból példákkal és idézetekkel támogatni azon állítást, hogy a hivatalok irályának sok tekintetben javításra van szüksége. Hivatalnokaink tudják azt nagyon jól, hogy mit kell a hivatalos irályból kiküszöbölni s mivel kell azt helyettesitni. A kifejezések megválasztásánál és használatánál pedig az legyen irányadó, hogy szívesebben veszszük a jónál a jobbat, s a jobbnál a legjobbat. Meglehet, hogy felszólalásunk hézagos, nem részletezi és fejti ki a dolgot eléggé, de ha az által az iránytadó körök és egyének figyelmét sikerült megnyerni, a hivatalok iránya, valamint a törvények és rendeletek irányszerkezete rövid idő alatt igen örvendetes átalakuláson megy keresztül, aminek nyelvünk fejlődésére vonatkozó jótékony hatását elfogulatlanul senki kétségbe nem vonhatja. Arra ösztönöz minket az előrehaladott nemzetek példája is, melyeknél nyelv szelleme ellen oly vétségek, mint a mi nálunk megszökött hivatalos irályban, a legritkábban vagy soha elő nem fordulnak. Már csak azért sem közönbös a hivatalok irályának minősége, mert tiszta magyaros kifejezésekkel világosabbá és érthetőbbé válik a hivatalos nyelv és az önként fogja maga után vonni az ügyvédi kar s a hivatalokkal érintkező közönség irályának idomulását is. Magára a hivatalnoki karra, illetőleg öszszes mindnyájunkra nézve nagyon kívánatos, hogy irályunk lehetőleg megfeleljen a jó ízlésnek, a kritika követelményeinek, s minél gyérebben forduljon abban elő gáncsolható, kifogásolható kitétel, a mit egyesitett erővel könnyen elérhetünk. Dr. SZÉKELY JÓZSEF: Osztrák ügyek. A morvaországi földmivelő gyűlésnek, mely Brünnben tartatott és melyen nagyszámmal jelentek meg Morvaországból a német parasztok, erősen német nemzeti színezete volt, a mint ez az első resolutióból is látszik, melyben, kimondják, hogy »rendithetlen hűséggel ragaszkodnak a császárhoz és birodalomhoz«, de a mellett »minden ügyben a német és haladó álláspontot vallják magukénak « Hogy minő kérdésekben hozott a gyülés határozatokat, már említettük. Érdekes, hogy gyűlés után bankett volt, melyen Promher kiemelvén a paraszt gyűlés eminens német nemzeti szellemét, azt mondá: »már-már azt hitte és várta az ember, hogy II. József császár belép a gyülésterembe s igy szól: »Látva titeket, morvaországi német parasztok, most már hiszem, hogy nem hiában dolgoztam. Ti, késő unokák, megértettetek engem.« Bécs-Józsefvárosban a választási mozgalmak az utolsó pillanatban igen éles jelleget öltöttek. Az a választógyűlés, melyen mind a három jelölt megjelent és beszélt, szépen folyt le, s mindenki azt hitte, hogy azzal be vannak fejezve a választási mozgalmak és nincs más hátra, mint maga a választás, mely ismét Kronawetternek fogja adni a mandátumot. De az utóbbinak ellenségei gyorsan új gyűlést hívtak össze, melyre Suess innen Budapestről extra utazott le, hogy Kronawetter ellen beszéljen, a mit a tegnap tartott gyűlésen meg is tett, intve a választókat, hogy csak olyan embert válasszanak képviselőnek, a ki a kerület becsületére válik.« Ezt megelőzőleg dr. Friedjungtól megjelent egy »nyílt levél dr. Kronawetterhez,« melyben az utóbbi durva és kiméletlen támadásoknak van kitéve, mire Kronawetter hasonló hangon adta meg a választ. A Suessék gyűlésével egyidejűleg Kronawetter barátai is új gyűlést hívtak össze, melyen jelöltjük ismét programmbeszédet tartott nagy tetszések között. Ennek végeztével egyhangúlag a következő határozati javaslat fogadtatott el: A »Zu den drei Hackeln« nevű vendéglő termében ma összegyűlt józsefvárosi választók mélyen sajnálják a dr. Kronawetter ellen használt harczmodort, minthogy abban közviszonyaink demoralisatióját látják. Azt tartják, hogy a magánélet mozzanatait nem szabad politikai discussióba vonni, mivel ez által lehetetlenné tétetik a képviselők működése. Egyidejűleg merőben elvetendő eszköznek tartja, hogy ezen jelszó által: »A németség veszélyben van!« — az Ausztriában lakó nemzetiségek egymás ellen ingereltessenek. Végül a választók azon merészség feletti felháborodásuknak adnak kifejezést, melylyel egy dr. Friedjung egy a választókhoz intézett gyalázó iratában nagyrabecsült volt képviselőnket, dr. Kronawettert megtámadta. Az egybegyűltek dr. Kronavetterben azon elv képviselőjét tisztelik, mely a benne rejlő igazságnál fogva Ausztria javára fog szolgálni. KÜLFÖLD. Említettük már, hogy Rende párisi nuntius átnyújtotta megbizó levelét a franczia köztársaság elnökének. Rende nuntius ez alkalommal, a párisi hivatalos lap szerint, a következő szavakat intézte Grévy elnökhöz: »A szent atya, minthogy be akarja bizonyítani, hogy mekkora súlyt fektet a franczia kormánynyal való szíves viszonyra, megbízott engem, hogy haladék nélkül foglaljam el azt az állást, amelyet elődöm cardinálissá való előléptetése után hagyott el. Ő azt az utasítást is adta nekem, hogy az ön hazafiságába ajánljam, elnök úr, az egyház érdekeit, amelyeknek a nemzet jólétével való benső összefüggése nem kerülheti el az ön hazafias és bölcs belátását. Ami engem illet, a kit kedves emlékek csatolnak ehez a nemes országhoz, a melyet kora ifjúságomtól szeretni tanultam, engem felséges souverainem jóakaró érzelmei fognak csak vezetni és semmit sem fogok elmulasztani, a mi erőmből kitelik és ahoz járulhat, hogy megtartsam a Francziaország és a szentszék barátságos viszonyát és minél inkább megszilárdítsam. Ezen nemes és hasznos czél elérésében számítok az ön jóakaró támogatására, elnök úr, valamint az ön kormányáéra is.« A köztársaság elnöke ezt felelte a nuntiusnak: »Apostoli nuntius ur! Engem nagyon megilletett a Francziaország iránti szeretet és a jólétéért való kívánságok, amelyeket ön a pápa nevében nyilvánított. Kérem önt, hogy tolmácsolja ő szentségének hódolattal teljes hálámat. Legyen ön bizonyos, apostoli nuntius úr, hogy folytonos gondoskodásunk tárgya lesz a vallást megillető oltalom és a szentszékkel való kitűnő viszony ápolása. Köszönetet mondok önnek a Francziaország iránti személyes rokonszenvért. Ez ország örülni fog, hogy önnek viszont szíves vendégszeretet nyújthat, kormányánál pedig mindenkor teljes támogatásra fog ön találni és oly bizodalomra, aminőt csak óhajthat ön.« Marét képviselő, az intransigens balpárt vezére, múlt vasárnap adott számot választóinak, Páris 17. kerülete lakóinak. Beszélt a múlt ülésszakról és azt állította, hogy a képviselőházban és az országban nem elég nagy a szabadság és az oka a kényes helyzetnek. Ő is tiltakozott, mint Clémenceau, az utóbbi merényletekben való erkölcsi részesség ellen és elítélte az erőszakos szabadító eszközök használatát. Az igazi gonosztevők az anarchisták összeesküvéséről szóló hamis hírek szerzői velük együtt a türelmetlen katolikusok, akik nyomást gyakorolnak a munkásokra. A szónok egyetértésre intette ezután választóit. Nem látjátok, hogy mozognak a monarchisták ? Nem látjátok miképen nőnek a