Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)
1883-01-16 / 15. szám
Szerkesztőség : Barátok-tera, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. ESTI KIADÁS Eladó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .....................................................V 2 frt. 3 hónapra .......................................................... 6 * 6 hónapra .......................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül*fizetés negyedévenként ........ .. .. » 1 XII. évi folyam. Budapest, 1883. kedd, január 16. 15. szám. Táviratok» Cattaro, jan. 16. (Eredeti távirat.) Csetinyéből jelentik, hogy Radonics külügyminiszter, Plamenácz hadügyminiszter és Cserovics pénzügyminiszter lemondtak a Bozso Petrovics belügyminiszterrel való differentia miatt. A fejedelem fentartotta a végleges elhatározást. Radonics konstantinápolyi követté, Cserovics niksicsi kormányzóvá van kijelölve. (»N. fr. Presse.«) Berlin, jan. 16. Az Ausztria-Magyarországgal, Németalfölddel és Belgiummal az iránt kötendő szerződések, hogy a határkerületekben az orvosoknak hivatásuk gyakorlása kölcsönösen megengedtessék, s a birodalmi gyűlés elé terjesztettek. Páris, jan. 16. A »Figaro« Napoleon herczeg manifestumát közli, melyben a herczeg a jelenlegi helyzetet bírálja és a napóleoni örökséget maga számára követeli. Lyon, jan. 16. (Az anarchisták pere.) Krapotkin herczeg bebizonyítani törekszik, hogy nincs nemzetközi összeköttetés, vázolja politikai életét és úgy nyilatkozik, hogy ő a munkások sorsának javítására egyedül a vagyonnak egyezség által megállapított kisajátítását tartja alkalmas eszköznek. Nem ő ültette át Francziaországba az anarchiát, hanem Proudhon és az 1848-ik év gondolkodó fői. Ez eszme folyton terjed. Krapotkin az internationálét és a comomunet hozza fel példaképen, melyek az üldözés által csak növekedtek és végül kijelenti, hogy az elitélés proselytákat teremtene és bebizonyítani törekszik, hogy az 1872-iki törvény ő reá nem alkalmazható. London, jan. 16. A »Times«-nak jelentik Kairóból : Serif pasa értesítette a franczia főconsult, hogy miután Angolország lemondott az ellenőrzésről, az egyptomi kormány tudni óhajtaná, miként vélekedik a franczia kormány e lépés felől. Temesvár, január 16. (O. É.) A helybeli evangélikus egyház közgyűlése, mint egyetemes felügyelőre, Péchy Tamásra adta egyhangú szavazatát. A főrendiház f. évi január hó 17-én d. e. II órakor illést tart. A m. kir. igazságügyminiszter a következő rendeleteket bocsátotta ki. Az 1881. LXIII. tcz. által a volt Abaujmegyéből Zemplénmegyéhez csatolt Alsó- Regmecz, Felső-Regmecz, Kis-Bányácska, Kis-Kázmér, Mátyásháza, Mikóháza, Vilyvilyi pusztával) és Biste községek, törvénykezési tekintetben a kassai kir. törvényszék kerületében fekvő zsadányi kir. járásbíróság területéből a sátoralja-ujhelyi kir. törvényszék kerületében levő sátoralja-ujhelyi kir. járásbiróság területéhez, továbbá ugyancsak a volt Abaujmegyéből Zemplén megyéhez csatolt Felső-Golop község Alsó-Golop jelenleg is zemplénmegyei községgel együtt szintén a kassai kir. törvényszék kerületében levő abauj-szántói kir. járásbiróság területéből a sátoralja ujhelyi kir. törvényszék kerületében fekvő szerencsi kir. járásbírósághoz, — végül a fentebb érintett tcz. által Ung megyéből szintén Zemplén megyéhez csatolt Izbugya község, a beregszászi kir. törvényszék kerületében fekvő szobránczi kir. járásbiróság területköréből a sátoralja ujhelyi kir. törvényszék kerületében levő nagymihályi kir. járásbiróság területköréhez csatoltatnak. Ezen rendelet 1. évi február 1-én lép hatályba. Hunyad megyebeli Alpestes község, törvénykezési tekintetben a dévai királyi törvényszék kerületében levő dévai királyi járásbiróság területéből a vajdahunyadi királyi járásbíróság területéhez csatoltatott. Ezen rendelet folyó évi február hó 1-én lép hatályba. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, január 16. A képviselőház ma ismét igen kevéssé látogatott ülésben, folytatta a tegnap átalánosságban elfogadott pénzügyi javaslat tárgyalását. Mindjárt az 1. §-nál felszólalt Madarász József s utalva arra, hogy adóügyről van szó, képviselők pedig kevés számban vannak jelen, követelte a névsor felolvastatását. Megszámláltatván a szavazatok, kitűnt, hogy az 1. §-t elfogadta 60, nem fogadta el 45 képviselő. A szavazás eredményéből kitűnt egyúttal az is, hogy a ház határozatképes. A részletes tárgyalásban csak a 12. §-nál támadt discussio, hol Lázár Ádám határozati javaslatot terjeszt be, mely szerint a kormány utasíttatnék, hogy még ezen ülésszak alatt terjesszen be javaslatot a jövedéki bírságok szabályozása iránt, de Szapáry miniszter azon kijelentése után, hogy ezen kérdés a kormány körében tanulmányozás tárgyát képezi, a ház mellőzte a határozati javaslatot. Ezután tárgyalás alá vétetett a pénzintézeteknél elhelyezett tőkékből folyó jövedelemnek megadóztatásáról szóló javaslat, melyet Hegedűs Sándor előadó indokolt egy hosszú beszédben, melyet figyelemmel hallgatott a ház. A javaslat ellen szólt Gaál Jenő (világosi), ki szerint a javaslat alapeszméje nincs kellőleg átgondolva, kiindulási pontja el van tévesztve s már azért sem fogadja el részletes tárgyalás alapjául, mert azon pénzügyi politikának képezi egyik lánczszemét, mely czélját soha sem fogja elérni. Helfy Ignácz szintén ily értelemben nyilatkozott, egyúttal megbotránkozásának adva kifejezést a feltűnő közöny felett, mely ilyen nagy fontosságú javaslat tárgyalásakor mutatkozik a házban. (Alig hogy Helfy bevégezte beszédét, a ház tetemesen benépesült.) Szapáry pénzügyminiszter felelt az ellenzéki érvelésekre. Utalt arra, hogy Ausztriában is van ily törvény, s nem hat károsan a takarékpénztárak működésére, s arra, hogy a pénzintézetek értekezletén nem vettek részt a legtekintélyesebb, legszolidabb intézetek, de igen olyanok, melyek közül sokaknál igen nagy a különbség az általuk fizetett és az általuk szedett kamatok között s e kényelmes helyzetet továbbra is fentartani szeretnék. A szélsőbalról még Prónay Dezső báró szólt röviden a javaslat ellen. Itt a tárgyalás félbeszakíttatván, megadattak a tegnap jelzett miniszteri válaszok két interpellációra. Először Tisza Kálmán felelt Istóczynak. A választ, melyet a ház tudomásul vett, alább közöljük. Ugyancsak tudomásul vette a ház Ráday miniszternek is a válaszát, melyet Lizs képviselőnek adott a fehér megyei katonaelszállásolási ügyben. Ezzel az ülés véget ért.* A képviselőház ülése január hó 16-dikán. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Péchy, Tibád, Fenyvessy. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szapáry gr., Trefort, Széchenyi gr., Pauler, Kemény K., Ráday gr., Bedekovich. Előzetes bejelentések. Elnök az ülést d. e. 101/2 órakor megnyitván, az utóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja Porubszky Jenő képviselő levelét, melyben egészségének helyreállítása czéljából egy havi szabadságidő engedélyezését kéri. Megadatik Nagy Zoltán és társai, paulisi szőlőbirtokosoknak kérvényét, melyben a regálénak államilag leendő megváltása iránt esedeznek. A vág-sellyei róm. kath. esperességi kerület papságának és világi híveinek kérvényét, melyben az egyházi s vallásos sérelmeiknek orvoslásáért esedeznek. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. A fogyasztási adók. Következett a napirend: az 1881. évi IV. t.ez. hatályának a kávéfogyasztási adóra nézve megszüntetéséről és a cukor és sörfogyasztás megadóztatására vonatkozó határozmányainak módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A 1. §. felolvasása után Madarász József megszámláltatni kéri a képviselőket, miután úgy látja, hogy a ház nem határozatképes. A jegyzők megszámlálván a képviselőket, kitűnt, hogy 105-en vannak jelen s az 1. §. 60 szóval 45 ellen változatlanul elfogadtatott. A 12. §-nál (illetékességi és felebbezési orvoslat) Lázár Ádám hosszabb indokolás után a következő határozati javaslatot nyújtja be: »A képviselőház utasítja a pénz- és igazságügyi minisztert, hogy az 1868. évi XXI. tcz. 108. §-a szerint fentartott és az 1874. évi XL. tcz. által a törvényhozás további intézkedéséig meghosszabbitott jövedéki biróság eljárása végleges szabályozása czéljából még ezen ülésszakban törvényjavaslatot terjesszen elő. Szapáry Gyula pénzügyminiszter: T. ház! Hogy ezen jövedéki kihágásokra vonatkozó szabályokat, és az arra alapított eljárást szabályozni kell, az kétséget nem szenved, de méltóztassanak megengedni, ez oly munka, melyet sem azon idő alatt, mely a határozati javaslatban foglaltatik, sem az egész büntető eljárástól elkülönítve elkészíteni nem lehet. Bátor vagyok a t. háznak bejelenteni, — amint erről bizonyára tudomása is van a t. ház sok tagjának — hogy e kérdés tárgyalás alatt van, éspedig nem oly czélból, hogy előterjesztése elhalasztassék, de mindenesetre csak összeköttetésben az egész büntetőeljárással lehet azt előkészíteni, azt külön előterjeszteni pedig felfogásom szerint hibás eljárás volna, valamint káros volna alkotni az eddigitől eltérő második provisoriumot. Arra kérem tehát a t. házat, méltóztassék tudomásul venni azt, hogy e kérdés az előkészítés stádiumában van, de azon idő alatt, mely a határozati javaslatban foglaltatik, nem helyezhetem kilátásba a javaslat előterjesztését, s így kérem a t. házat, hogy a határozati javaslatot mellőzni méltóztassék. (Helyeslés a jobboldalon.) A ház erre mellőzvén a határozati javaslatot, a törvényjavaslatot részleteiben is változatlanul elfogadta. A takarékpénztári betétek. Tárgyalás alá vétetett ezután a pénzintézeteknél elhelyezett tőkékből folyó jövedelem megadóztatásáról szóló törvényjavaslat. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Ha valaki eltekint összes közgazdasági viszonyainktól és pénzügyi helyzetünktől, s azzal az eszmével állunk eléje, hogy a takarékbetéteket 10°/0-kal meg akarjuk adóztatni, az ezen intézkedést mindenesetre igen könnyen elítélheti. De ha hitelviszonyaink teljes ismeretéből indulunk ki, ha tudjuk azt, hogy államháztartásunknak még mindig jelentékeny deficitje van, dacára annak, hogy a vagyon és kereset, valamint a jövedelem majdnem minden ágazata és minden nyilvánulása, igen jelentékeny teher alá van vonva; ha tekintetbe veszszük azt, hogy nálunk a takarékpénztári és betétüzlet általában egészen sajátságos és a külföldi példáktól eltérő fejlődést vett ; hogy takarékpénztáraink nem oly természetű intézetek, milyenek a külföldön vagy például csak a szomszéd Ausztriában is, nem községi, nem jótékony, humánus intézetek, hanem kifejlettebb erős, nagy bankintézetek, melyek a banküzlet minden ágát talán túlságos és természetüknek nem is megfelelő mértékben űzik, ha tekintetbe vesszük azt, hogy ezek igen jövedelmező vállalatokká alakultak át, miben igen jelentékeny része van azon körülménynek, hogy egyfelől az alaptőkék és a betétek közt igen sok helyen óriási úgyszólván a soliditást veszélyeztető különbség van, amennyiben a betétek sokszorosan meghaladják az alaptőkét, és így a legkisebb válság esetében igen veszedelmes körülmények állhatnak elő, akkor mindenesetre legalább is méltányosnak és pénzügyi helyzetünkből kiindulva épen szükségesnek fogjuk tartani, hogy a tőkének azon haszna, mely a takarékbetétekben kilvánul, szintén méltányos megadóztatás alá kerüljön, legalább azon irányban, melyben a kereset úgyszólván legkisebb nyilvánulásaiban is az államháztartás fentartásához hozzájárul. S a takarékbetétek, valamint a takarékpénztárak és hitelintézetek átalában eddig sem voltak nálunk tehermentesek. Hogy tisztán a betétekre szorítkozzam, méltóztatnak tudni, hogy az 1869 : XV. tcz. két százalék, az 1875: XXV. tcz. pedig három százalék illetékkel terhelte ezeket, bélyeg czimén. Most tehát tulajdonkép a tehernek hét százalékkal való fokozásáról van szó. Mindenesetre jelentékeny emelkedés. S így tekintetbe kell vennünk egyrészt azon alapot, melyre kirovatni javasoltatik, másrészt annak az alapnak természetét és az adónak esetleges következményeit. Mert azok az aggodalmak, melyek nem a fővárosi, de a vidéki pénzintézetek részéről és a napilapokban ezen rendszabály ellen felhozattak, nem annyira az adónak méltánytalanságát és igazságtalanságát támadják meg és nem állítják arányba többi közterheinkkel és nem is állíthatják arányba, mert akkor alárendelt és teljesen indokolható teherként tűnik fel. Nem vonják kétségbe azt sem, hogy az intézetek nagyobb tehert képesek elviselni és nagyobb mértékben képesek járulni az államháztartás terheihez. Ami ellen a kifogás és az aggodalom irányul, az a teher azon mértéke, mely kiszabatik, és azon módja, miként kiszabatik. A panaszok és aggodalmak ezen rendszabály ellen, hangsúlyozom , nem a budapesti intézetek részéről, melyeknél az ország összes betéteinek egyharmad része van elhelyezve, hanem a vidéki intézetek részéről merültek fel, és ez figyelemreméltó momentum, mert legalább annyit bizonyít, hogy az üzletnek létfeltételei ellen ezen rendszabály irányozva nincs, mert ha irányozva volna, azon ismeret és azon érdek, melylyel e téren a fővárosi intézetek is bírnak, bizonyára felszólalásra indította volna ezeket is. De azért nem vonható kétségbe az, hogy a viszonyok különböző volta, és az intézeteknek különböző ereje, különböző összeköttetései és különböző üzlete más szempontok alá helyezi bizonyos tekintetben a vidéki intézeteket; tehát ha aggodalmak és panaszok, legalább nyíltan, a fővárosi intézetek részéről ezen törvényjavaslat ellen nem merültek fel, ebből még nem következik az, hogy nem szükséges a bírálat azon panaszokkal és azon aggodalmakkal szemben, amelyeket a vidéki intézetek részéről hallottunk. A kifogás és a főaggodalom, amely e tekintetben a javaslatnak főintézkedése, a 10°/0 betéti adó ellen felhozatik, ezekben összpontosítható. AlO°/0 adó a betéteket visszariasztja, a kölcsönöket megdrágítja és az intézeteket ezen két után egyszersmind megrontja és természetes dolog egyúttal, hasznukat is csökkenti. Az áthárítással függ tehát össze mindaz a kifogás, amely e kérdésben a törvényjavaslat ellen felhozatik és amint méltóztatik tudni az áthárítás theóriása a nemzetgazdaságban még theoretice sincs teljesen kiképződve, annál kevésbé mutatható ki annak nyilvánulása a gyakorlatban. Ez a legnehezebb feladatok egyike, ameylyel valaha a tudomány foglalkozott és egyike a legminutiosusabb és a legconcretebb alakban megoldandó kérdéseknek akkora mikor a gyakorlatban való vizsgálatról és elbírálásról van szó. És azért a vádat és a kifogást e javaslat ellen átalánosságban felállítni úgy, amint azon kérvényekben van, amelyek a törvényjavaslattal kapcsolatosan a t. házhoz benyújtottak, nem lehet azért, mert apodictice azt mondani, hogy a betétek ezen arányban terhelve lesznek és ennek következtében apodictice azt mondani, hogy a kölcsönök ezen arányban drágulni fognak, és a hitelviszonyok ezen arányban romlani fognak; nem apodictice azt mondani, hogy a hitelintézetek jövedelme és üzletköre ezen arányban romlani s ennek következtében ezen mértékben csökkenni fog, egyátalában nem lehet; mégpedig annál kevésbbé, mert kombinált tényezőkkel és igen különböző, részben helyi, részben átalános hatású viszonyokkal van dolgunk. Hogy a terhet, ha az kiszabatik, valakinek viselni kell, ez kétségtelen és ha én arra vállalkoznám, hogy a t. ház előtt bizonyítgassam, hogy ez tulajdonkép nem teher, hogy ez elenyészik, hogy ez érezhető nem lesz, akkor igen nevetséges álláspontot foglalnék el. (Úgy van balfelől.) Erről t. hát, szó sincs. Amire itt vállalkozhatom, és amit meggyőződésből tehetek, csak az, hogy a tehernek elosztását, elviselhetőségét bizonyítsam, aránylag a többi terhelt, a vagyonnak és a keresetnek többi megterheléséhez képest; mert abban a peretben, amelyben be van bizonyítva s azt hiszem, hogy ezt tüzetesen bizonyítni sem kell — hogy a tőke és kereset minden nyilvánulásában adó alá kerül nálunk és bizonyára legalább oly százaléknyi adó alá mint amennyi itt a betétekre nézve javasoltatik, abban a pereben az adó méltányossága és arányossága nem vonható kétségbe; de azután következik bebizonyítása annak, hogy azon alap, amelyre kirovatik, megbírja-e azt és hogy abból nem származnak-e azok a nagy nemzetgazdasági veszedelmek, amelyeket a kérvények némelyike e tekintetben kifejtett. S ép azért, mert e kérdés és ennek eldöntése nem apodieticus állításokban, de egyszerűen, egész őszinteséggel csak hozzávetőlegesen indokolható, mert ily kérdéseknél mindenütt, ahol a nemzetgazdaságban áthárításról van szó, komoly bíró, aki a viszonyokat és a dolog természetét ismeri, nem állíthatja feltétlenül, hogy azoknak hatása így vagy úgy, ilyen vagy amolyan irányban fog nyilvánulni s azért nem fogadhatom el az állítást átalánosságban, már csak azért sem, mert mind a három tényező, mely itt szóba jöhet : a betét, a kölcsön és az intézetek jövedelme egyformán vagy egyike azoknak kizárólagosan nem érezheti úgy, hogy abból következtetést lehetne vonni annak más irányban való káros következményeire nézve. Vagy hogy rövidebben, szabatosabban fejezzem ki magamat: nem lehet azt mondani, hogy ha 10 százalékkal terheltetik a betét, tehát visszavonul a betét, és ugyanakkor azt is állítani, hogy a kölcsön is drágul és az intézetek jövedelme is csökken. Mert igen természetes, ha átháríttatik a betétre a teher, akkor nem fogja azt megérezni a kamatláb és az intézetek jövedelme és viszont, ha átháríttatik a teher az intézetek jövedelmére, nem fogja azt megérezni a betét és a kölcsönkamat. De épen azért, mert e tényezőket egyenként vizsgálni nem tartom lehetségesnek és mert az áthárítást egészében nem tartom kiszabhatónak, azért mindegyiket vizsgálat alá veendőnek tartom és állítom azt, hogy igenis kétségbevonhatlan, hogy minden a helyi, a hitel- és pénzügyi viszonyoktól fog függni. Hogy ez adó mily mértékben oszlik fel és mily arányban lesz viselhető ezen különböző tényezők által és épen ebben gyökerezik azon állításom, hogy ez a legtöbb esetben bizonyos arányban feloszlik és ennek következtében sokkal kevésbé lesz érezhető, mint ezt azok állítják, akik annak veszedelmét jósolják. De tehát, állíthatom azt is, hogy a betéteknek nagymértékű csökkenése — mert ez állíttatik — és ezáltal az intézeteknek azon veszedelme, amely főleg a vidéki intézetekre állíttatik, nem következik be, mert a pénz valahol elhelyezést keres és a tőke, vállalat, üzlet, kereset, a birtok sokkal inkább meg van adóztatva nálunk, hogysem abból a szempontból, mert itt a betét tíz százaléknyi adó alá tétetik, az intézetektől visszavonul és más elhelyezést keres. De állítják azt, hogy vannak adómentes állampapírok, amelyekben elhelyezést kereshet, tehát kivonatik az intézetektől a pénz. Azt nem lehet tagadni, hogy maguknál az intézeteknél elhelyezett nagy öszszegek közül, amelyek körülbelül 90 millióra rúgnak, igen nagy összeg adómentes állampapírokból áll és a pénz így helyeztetik el. Azonban ha vizsgáljuk a betétnek és más ily elhelyezési módnak természetét, az hiszem, abból némi megnyugvást lehet meríteni. A betétek, ha oly természetű pénzek lennének, amelyek könnyen elhelyezhetők adómentes állampapírokban, akkor már nem lennének a takarékpénztáraknál, mert igen természetes dolog, bárki megteheti magának a számítást a kamatláb változása az árfolyamok változása szerint, hogy elhelyezés tekintetében, ha egyátalában előnyösebb a tőkének ezen nemére nézve az állampapírokban való elhelyezés, az nem ezen adó által idézhető elő, hanem az már a legtöbb esetben eddig megvan , mert a betétek után fizetett kamat és az állampapíroknak árfolyamunk szerint kiszámított kamatlába minden esetre az állampapírok előnyére bizonyos differenciát tüntet fel, legtöbb esetben és ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy az intézetek ily nagy mértékben helyezik el adómentes állampapírokban pénzeiket és azt hiszem, hogy sem a hitelre, sem a hitel forrásaira nézve az különbséget nem tesz, hogy a pénz ezen intézeteknél vagy másutt lesz-e elhelyezve. Mert ha azon papírokban, amelyek a hitelintézetek által vásároltatnak, vannak is állandó elhelyezések, amelyek mint pl. a tartalékalapok változás alá nem esnek és forgalomba nem hozatnak, azonban a tőkének egy része ily módon két okból helyeztetik el: először, mert a mérlegcsinálásnál igen kedvező tényezőt képez az intézetekre nézve az, hogy adómentes papírokkal számolva jövedelmek egy részét adómentesíthetik és másodszor a jövedelmezőség tekintetében ez bizonyos magas kamattal jövedelmező jövedelmi forrás és ez mindenesetre azt mutatja, hogy elhelyezés tekintetében a pénzintézetek épen azon szempontok által vezéreltetik magukat, melyekből esetleg vezéreltetik magukat a magánosok is, ha oly természetű pénzek felett rendelkeznek, melyeket így elhelyezni lehet. S ha nem ezt tapasztaljuk tehát, hanem ellenkezőleg azt, hogy évről évre szaporodnak a betétesek ; ha azt tapasztaljuk, hogy az ezen betétek után esedékes kamatok nem is fizettetnek legnagyobb részben ki, hanem mint a jelentéshez csatolt kimutatásból kitűnik, 78 százalékban hozzácsatoltatnak úgyszólván évről évre a tőkéhez, ez azt bizonyítja, hogy e pénzek nem oly természetűek és nem olyanoktól származnak, akik a betéteket némi csekély kamatváltozás következtében onnan kivonnák, a speculáció előnyös voltának kiszámításával állampapírokba kívánnák elhelyezni, hanem oly természetű pénzek, melyeket bizonyos rövidebb vagy hosszabb időre el akarnak helyezni azok, kik akár helyzetüknél, akár észjárásuknál, akár viszonyaiknál fogva nem gondolnak arra, hogy máskép helyezzék el a pénzüket. És ha a betéti kamatok folytonos változása és a különbség, mely néha egy, sőt másfél százalékkal mutatkozik a pénzpiaci hullámzása szerint nem volt oly befolyással ezen intézkedésekre, hogy mint a statisztikai adatok mutatják ezeknek csökkenését, előmozdította volna, sőt az észlelhető, hogy ideiglenes csökkenés után újra visszajönnek a betétek, noha a kamatláb nem változott, ez azt mutatja, hogy ha egész összegben is rá rovatnak ezen betétekre az adó nem fogja maga után vonni az intézetek azon veszélyeztetését, melyet jósoltak, ámde az egész összegben való kirovásról semmi esetre szó sem lehet. Én azt hiszem tehát, hogy ezeknek a pénzelhelyezéseknek természetéből és pedig adatokra építve állításomat, lehet következtetni azt, hogy a betétek veszélyeztetve nincsenek. A másik amit felhoznak ellenvetésül, az hogy a kölcsön meg fog drágulni. Én tehát, itt sem foglalhatok el merev álláspontot, itt sem állíthatom, hogy ez nem fog bekövetkezni, mereven nem állíthatom, miután ismerem a vidéki helyzetet és az üzlet természetét hogy nem fog előfordulni eset, hogy e miatt vidéki egyes intézetek kamatlábukat bizonyos időre felemelni nem fogják és igy ezen állításomat azt hiszem ellenállítással esetleg bekövetkező tényekkel könnyen meg lehet cáfolni, de azt állíthatom, hogy a kamatláb átalában most már nem függ sem egyes intézetektől — még a vidéken sem — sem pedig a betéti intézetektől. A tőke részben állampapírokban, részben iparvállalatokban, részben más nagyobb intézeteknek már oly concurrentiát képez most még a betéti intézeteknek is, hogy ezek kamatlábukat önkényesen bármely körülménynél fogva meg nem szabhatják, ezeknek az átalános kamatlábhoz nem ugyan stricte nem a numerus szerint de bizonyos hullámzásban és időközökben alkalmazkodniok kell. Ezen versenynek tulajdonítom én azt, hogy nézetem szerint egyfelől az adó egész mértékben a kölcsön kamatokra kiszabható nem lesz, és hogy állandó és hátrányos hatással a kölcsönök drágítása tekintetében nem lesz. Igaz, hogy fenmaradt ezen felosztásban a 3-ik tényező, az intézetek jövedelme. S megvallom, hogy amennyire a helyzetet megítélem, legvalószínűbbnek tartom, hogy nemcsak a fővárosban hol azt hiszem általában, de a vidéken is legtöbb helyen csakugyan leginkább és legnagyobb arányban az adót ez fogja viselni. De én azt hiszem, hogy ez méltányos is, helyes is, elviselhető is. Mert ugyancsak jelentésem mellé voltam bátor egy kimutatást csatolni azon magas osztalékokról, melyeket az intézetek a részvényeseknek évről-évre adnak. Ez ugyancsak egy évről van feltüntetve és hozzáteszem, mert félrevezetni nem akarok, megvallom, hogy kedvező évről van felvéve, tehát nem állíthatom, hogy ilyen arányban nyilvánulnának évről-évre az osztalékok, mert tudom, hogy a korábbi években nem mindig volt így, hogy jövőre sem lesz mindig így valószínűleg. De hogy Magyarországon az üzleti nyereség, a kereset, a tőkekamat egyátalán, aránylag legalább, még mindig a legnagyobb valószínűséggel ily üzleteknél jövedelmez legnagyobb mérvben, azt az eddigi adatok alapján, azt hiszem, minden túlzás nélkül lehet állítani. Ha tehát ezen jövedelem bizonyos terhet nagyobb mértékben visel, mint viselt eddig, azt hiszem ez ellen sem méltányossági, sem közgazdasági szempontból nem lehet kifogást tenni. Mert ez adónak megítélésénél kétségtelenül egyszersmind pénzügyi szempontból is ,ki kell indulnunk. Ha nem lenne reá szükség, akkor ilyen, úgyszólván rendkívüli természetű, adóhoz folyamodni bizonyára nem kellene. Ha lennének, kik ezen adó ellen azon szempontból képeznének ellenzéket, mert ezen jövedelem az államnak más után biztosabban, olcsóbban, könynyebben biztosítható, ezeknek álláspontja lenne legerősebb, és azt hiszem, egyszersmind a legigazságosabb. De ha már azon kényszerűségben vagyunk, s azt hiszem, hogy ezt senki nem fogja kétségbe vonni, hogy az állam bevételeit fokoznunk kell, azt hiszem iparkodnunk kell a jövedelmeknek minden ágait úgy kikeresnünk, s azok közt a terheket úgy felosztanunk, hogy a méltányos és arányos teherviselés soha egészen el nem érhető ideájához legalább bizonyos mértékben közeledjünk. És én bátor vagyok állítani, hogy azon 1 milliót meghaladó tiszta jövedelem, melyre ez adóból számítani lehet, oly nehezen lenne a mostani jövedelmek fokozása által elérhető, hogy például az egyenes adókat 1,1 százalékkal kellene fokozni, hogy belőlük ennyire számíthassunk, noha még akkor sem lenne biztos ezen jövedelmi fokozódás. Ezek olyan tekintetek, melyek elől elzárkóznunk nem lehet s ezen tekintetek előtt meghajolva, volt a pénzügyi bizottság azon helyzetben, hogy a t. háznak ezen törvényjavaslatot ajánlja. De egyszersmind a dolog természetéből és azon kényszerűségből, hogy az adóalap megtartható és ki nem játszható legyen, volt kötelessége a pénzügyi bizottságnak, hogy a törvényjavaslat szövegét úgy fogalmazza, amint különben a kormány szándéka is volt és amint az az indokolásból is kitűnik, hogy mindazon tőke, legyen az bármily célú és alkalmazású, amely általában betétre alkalmaztatik és betét bármily formában, akár folyószámlára, akár könyvre történjék is, adó alá essék egyszerűen azért, mert az ezen kérdésben néha indokolható és szükségesnek tartható kivételek a legveszélyesebbek, mivel a dolog természete szerint a betét és a folyószámla fölött, akárki nevén van is, feltétlenül rendelkezhetni, és így, hogy ha valamely címen kivételeket teszünk, könnyen felhasználható ez arra hogy az adó alól kibúvások fordulhassanak elő. Másfelől iparkodott a bizottság a törvényjavaslatnál oly szöveget adni, hogy kettős megadóztatás elő ne fordulhasson és mivel a különböző pénzintézetek üzleti összeköttetéseiből származik az, hogy a tőkék ma itt, holnap ott szerepelnek, vigyázni kellett arra, hogy ezek kamatja utáni jövedelem csak egyszer essék adó alá. Ezt a szövegben megfelelőleg felvettük, és azt hiszem megtaláltuk a helyes arányt, hogy a status quo e tekintetben sem az államra, se a pénzintézetekre nézve ne változzék. Ezeket tartottam szükségesnek, képviselőház, a törvényjavaslat indokolására felhozni, különösen hangsúlyozva, hogy sajátságos viszonyainknál, úgy pénzügyi, mint a takarékpénztári intézeteinknek fejlődéséből és betéti üzletünknek természetéből kell kiindulni akkor, midőn e törvényjavaslatot megítélni akarjuk, mert a külföldi példákat e tekintetben hazánkra alkalmazni csakugyan nem lehet. Ajánlom a t. háznak a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk helyeslés jobbfelől). Gaál Jenő világosi, a törvényjavaslatot elfogadhatlannak tartja, már maga a kiindulási pont is téves. A kormány ugyanis abból indul ki, hogy nálunk a tőkét a többi termelési ágakhoz képest lehet megadóztatni. A mi országunk tőkeszegény, a tőkét tehát közvetlenül nem szabad sújtani. De a javaslat szerkezete is el van hibázva; alapgondolatra nincs helyesen átdolgozva. Ebből azon visszásság keletkezik, majd hogy az új adó az adósra fog átházamolni. A tőke nem fog ezentúl a termelés felé tereltetni, hanem egy része tétlenül fog heverni. Szaló szerint csak részben igaz az állítás, hogy a takarékpénztárak nagy osztalékot adnak. Kifogásolja e javaslatot azért is, mert az lánczszemét képezi ama pénzügyi politikának, mely czélhoz vezetni nem fog soha. Élvezi a javaslatot (Helyeslés a baloldalon.) Helfy Ignácz szerint itt nemcsak egy adónemről van szó, hanem az ország egész hitalszervezetének megtámadásáról. Megrójja azt a közönyösséget, mely e javaslat irányában minden párton nyilvánul. Ha a kormánypárt új adókat akar a népre vinni, legyen itt, szavazzon. Védelmezi a takarékpénztárakat. Ha áldozni kell valamely hazafias közügyre, e pénztelepeket mindig első sorban látjuk. Pártja nevében határozati javaslatot ad be, mely szerint a törvényjavaslat ne fogadtassák el. Ezután Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter és Prónay Dezső dr. szólaltak fel, mire reggeli lapunkban még visszatérünk. A Wimpffen-ügy. Itt félbeszakíttatván a tárgyalás, következtek az interpellációkra adott válaszok. Tisza Kálmán miniszterelnök: (Halljuk.) T. képviselőház! Méltóztatnak rá emlékezni, (Halljuk) hogy Istóczy Győző képviselő úr a múlt napokban egy interpellációt intézett hozzám, melynek tartalma következő: (olvas) 1. Van-e tudomása a t. miniszterelnök úrnak azon, több budapesti lap által is közölt tényről, hogy grófWimpffen párisi osztrák-magyar nagykövet aki m. é. deczember 30-án Páris egyik utczáján főbelőtte magát, báró Hirsch bankárhoz intézve egy levelet hagyott hátra, melyben a szerencsétlen nagykövet Hirsch bárót egyebek közt azzal vádolja, hogy a monarchia keleti vasúti politikájára vonatkozó hivatalos eljárásában őt is megvesztegette, s hogy ő, a