Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)

1883-01-16 / 15. szám

Szerkesztőség : Barátok-tera, Athenaeum-ép­ül­et, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. ESTI KIADÁS Eladó-hivatal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .....................................................V 2 frt. 3 hónapra .......................................................... 6 * 6 hónapra .......................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül*­fizetés negyedévenként ........ .. .. » 1 X­II. évi folyam. Budapest, 1883. kedd, január 16. 15. szám. Táviratok» Cattaro, jan. 16. (Eredeti távirat.) Csetinyéből jelentik, hogy Radonics külügy­miniszter, Plamenácz hadügyminiszter és Cse­­rovics pénzügyminiszter lemondtak a Bozso Petrovics belügyminiszterrel való differentia miatt. A fejedelem fentartotta a végleges el­határozást. Radonics konstantinápolyi kö­vetté, Cserovics niksicsi kormányzóvá van kijelölve. (»N. fr. Presse.«) Berlin, jan. 16. Az Ausztria-Magyarországgal, Németalfölddel és Belgiummal az iránt kötendő szer­ződések, hogy a határkerületekben az orvosoknak hi­vatásuk gyakorlása kölcsönösen megengedtessék, s a birodalmi gyűlés elé terjesztettek. Páris, jan. 16. A »Figaro« Napoleon herczeg manifestumát közli, melyben a herczeg a jelenlegi helyzetet bírálja és a napóleoni örökséget maga szá­mára követeli. Lyon, jan. 16. (Az anarchisták pere.) Kra­­potkin herczeg bebizonyítani törekszik, hogy nincs nemzetközi összeköttetés, vázolja politikai életét és úgy nyilatkozik, hogy ő a munkások sorsának javítá­sára egyedül a vagyonnak egyezség által megállapí­tott kisajátítását tartja alkalmas eszköznek. Nem ő ültette át Francziaországba az anarchiát, hanem Proudhon és az 1848-ik év gondolkodó fői. Ez eszme folyton terjed. Krapotkin az internationálét és a comomunet hozza fel példaképen, melyek az üldözés által csak növekedtek és végül kijelenti, hogy az el­itélés proselytákat teremtene és bebizonyítani törek­szik, hogy az 1872-iki törvény ő reá nem alkal­mazható. London, jan. 16. A »Times«-nak jelentik Kai­róból : Serif pasa értesítette a franczia főconsult, hogy miután Angolország lemondott az ellenőrzés­ről, az egyptomi kormány tudni óhajtaná, miként vé­lekedik a franczia kormány e lépés felől. Temesvár, január 16. (O. É.) A helybeli evan­gélikus egyház közgyűlése, mint egyetemes felügye­lőre, P­é­c­h­y Tamásra adta egyhangú szavazatát. A főrendiház f. évi január hó 17-én d. e. II óra­kor illést tart. A m. kir. igazságü­gyminiszter a következő ren­deleteket bocsátotta ki. Az 1881. LXIII. tcz. által a volt Abaujmegyéből Zemplénmegyéhez csatolt Alsó- Regmecz, Felső-Regmecz, Kis-Bányácska, Kis-Káz­­mér, Mátyásháza, Mikóháza, Vily­­vilyi pusztával) és Biste községek, törvénykezési tekintetben a kassai kir. törvényszék kerületében fekvő zsadányi kir. járás­bíróság területéből a sátoralja-ujhelyi kir. törvény­szék kerületében levő sátoralja-ujhelyi kir. járásbiró­­ság területéhez,­­ továbbá ugyancsak a volt Abauj­megyéből Zemplén megyéhez csatolt Felső-Golop község Alsó-Golop jelenleg is zemplénmegyei község­gel együtt szintén a kassai kir. törvényszék kerületé­ben levő abauj-szántói kir. járásbiróság területéből a sátoralja­ ujhelyi kir. törvényszék kerületében fekvő szerencsi kir. járásbírósághoz, — végül a fentebb érintett tcz. által Ung megyéből szintén Zemplén me­gyéhez csatolt Izbugya község, a beregszászi kir. tör­vényszék kerületében fekvő szobránczi kir. járásbiró­ság területköréből a sátoralja­ ujhelyi kir. törvényszék kerületében levő nagymihályi kir. járásbiróság terü­letköréhez csatoltatnak. Ezen rendelet 1. évi február 1-én lép hatályba. Hunyad megyebeli Alpestes község, törvényke­zési tekintetben a dévai királyi törvényszék kerüle­tében levő dévai királyi járásbiróság területéből a vajda­hunyadi királyi járásbíróság területéhez csa­­toltatott. Ezen rendelet folyó évi február hó 1-én lép hatályba. ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, január 16. A képviselőház ma ismét igen kevéssé látogatott ülésben, folytatta a tegnap átalá­­nosságban elfogadott pénzügyi javaslat tár­gyalását. Mindjárt az 1. §-nál felszólalt Ma­darász József s utalva arra, hogy adóügyről van szó, képviselők pedig kevés számban van­nak jelen, követelte a névsor felolvastatását. Megszámláltatván a szavazatok, kitűnt, hogy az 1. §-t elfogadta 60, nem fogadta el 45 kép­viselő. A szavazás eredményéből kitűnt egy­úttal az is, hogy a ház határozatképes. A rész­letes tárgyalásban csak a 12. §-nál támadt discussio, hol Lázár Ádám határozati javasla­tot terjeszt be, mely szerint a kormány uta­­síttatnék, hogy még ezen ülésszak alatt ter­jesszen be javaslatot a jövedéki bírságok sza­bályozása iránt, de Szapáry miniszter azon kijelentése után, hogy ezen kérdés a kormány körében tanulmányozás tárgyát képezi, a ház mellőzte a határozati javaslatot. Ezután tárgyalás alá vétetett a pénz­in­té­zet­ek­nél elhely­ez­ett tőkékből folyó jövedelemnek megadóztatá­sáról szóló javaslat, melyet Hegedűs Sándor előadó indokolt egy hosszú beszédben, melyet figyelemmel hallgatott a ház. A javaslat ellen szólt Gaál Jenő (világosi), ki szerint a javas­lat alapeszméje nincs kellőleg átgondolva, ki­indulási pontja el van tévesztve s már azért sem fogadja el részletes tárgyalás alapjául, mert azon pénzügyi politikának képezi egyik lánczszemét, mely czélját soha sem fogja elérni. Helfy Ignácz szintén ily értelemben nyilatkozott, egyúttal megbotránkozásának adva kifejezést a feltűnő közöny felett, mely ilyen nagy fontosságú javaslat tárgyalásakor­­ mutatkozik a házban. (Alig hogy Helfy be­végezte beszédét, a ház tetemesen benépesült.) Szapáry pénzügyminiszter felelt az el­lenzéki érvelésekre. Utalt arra, hogy Ausz­triában is van ily törvény, s nem hat káro­san a takarékpénztárak működésére, s arra, hogy a pénzintézetek értekezletén nem vet­tek részt a legtekintélyesebb, legszolidabb in­tézetek, de igen olyanok, melyek közül so­kaknál igen nagy a különbség az általuk fizetett és az általuk szedett kamatok között s e kényelmes helyzetet továbbra is fentar­­tani szeretnék. A szélsőbalról még Prónay Dezső báró szólt röviden a javaslat ellen. Itt a tárgyalás félbeszakíttatván, meg­adattak a tegnap jelzett miniszteri válaszok két interpellációra. Először Tisza Kálmán felelt Istóczynak. A választ, melyet a ház tudomásul vett, alább közöljük. Ugyancsak tudomásul vette a ház Ráday miniszternek is a válaszát, melyet Lizs képviselőnek adott a fehér megyei katonaelszállásolási ügyben. Ezzel az ülés véget ért.* A képviselőház ülése január hó 16-dikán. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Péchy, Tibád, Fenyvessy. A kormány részéről jelen vannak: Tisza, Szapáry gr., Trefort, Széchenyi gr., Pauler, Kemény K., Ráday gr., Bedekovich. Előzetes bejelentések. Elnök az ülést d. e. 101/2 órakor megnyitván, az utóbbi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után be­mutatja Porubszky Jenő képviselő levelét, mely­ben egészségének helyreállítása czéljából egy havi szabadságidő engedélyezését kéri. Megadatik­ Nagy Zoltán és társai, paulisi szőlőbirtokosoknak kérvé­nyét, melyben a regálénak államilag leendő megvál­tása iránt esedeznek. A vág-sellyei róm. kath. espe­­rességi kerület papságának és világi híveinek kérvé­nyét, melyben az egyházi s vallásos sérelmeiknek orvoslásáért esedeznek. Kiadatnak a kérvényi bizottságnak. A fogyasztási adók. Következett a napirend: az 1881. évi IV. t.ez. hatályának a kávéfogyasztási adóra nézve megszün­tetéséről és a c­ukor és sörfogyasztás megadóztatá­sára vonatkozó határozmányainak módosításáról szó­ló törvényjavaslat részletes tárgyalása. A 1. §. felolvasása után Madarász József meg­­számláltatni kéri a képviselőket, miután úgy látja, hogy a ház nem határozatképes. A jegyzők megszámlálván a képviselőket, ki­tűnt, hogy 105-en vannak jelen s az 1. §. 60 szóval 45 ellen változatlanul elfogadtatott. A 12. §-nál (illetékességi és felebbezési orvos­lat) Lázár Ádám hosszabb indokolás után a követ­kező határozati javaslatot nyújtja be: »A képviselő­ház utasítja a pénz- és igazságügyi minisztert, hogy az 1868. évi XXI. tcz. 108. §-a szerint fentartott és az 1874. évi XL. tcz. által a törvényhozás további intézkedéséig meghosszabbitott jövedéki biróság eljá­rása végleges szabályozása czéljából még ezen ülés­szakban törvényjavaslatot terjesszen elő. Szapáry Gyula pénzügyminiszter: T. ház! Hogy ezen jövedéki kihágásokra vonatkozó szabályo­kat, és az arra alapított eljárást szabályozni kell, az kétséget nem szenved, de méltóztassanak megen­gedni, ez oly munka, melyet sem azon idő alatt, mely a határozati javaslatban foglaltatik, sem az egész büntető eljárástól elkülönítve elkészíteni nem lehet. Bátor vagyok a t. háznak bejelenteni, — a­mint erről bizonyára tudomása is van a t. ház sok tagjá­nak — hogy e kérdés tárgyalás alatt van, és­pedig nem oly czélból, hogy előterjesztése elhalasztassék, de mindenesetre csak összeköttetésben az egész bün­tető­eljárással lehet azt előkészíteni, a­zt külön elő­terjeszteni pedig felfogásom szerint hibás eljárás vol­na, valamint káros volna alkotni az eddigitől eltérő második provisoriumot. Arra kérem tehát a t. házat, méltóztassék tu­domásul venni azt, hogy e kérdés az előkészítés stá­diumában van, de azon idő alatt, mely a határozati javaslatban foglaltatik, nem helyezhetem kilátásba a javaslat előterjesztését, s így kérem a t. házat, hogy a határozati javaslatot mellőzni méltóztassék. (He­lyeslés a jobboldalon.) A ház erre mellőzvén a határozati javaslatot, a törvényjavaslatot részleteiben is változatlanul el­fogadta. A takarékpénztári betétek. Tárgyalás alá vétetett ezután a pénzintézetek­nél elhelyezett tőkékből folyó jövedelem megadózta­tásáról szóló törvényjavaslat. Hegedűs Sándor előadó: T. ház! Ha valaki eltekint összes közgazdasági viszonyainktól és pénz­ügyi helyzetünktől, s azzal az eszmével állunk eléje, hogy a takarékbetéteket 10°/0-kal meg akarjuk adóztatni, az ezen intézkedést mindenesetre igen könnyen elítélheti. De ha hitelviszonyaink teljes is­meretéből indulunk ki, ha tudjuk azt, hogy államház­tartásunknak még mindig jelentékeny deficitje van, dac­ára annak, hogy a vagyon és kereset, valamint a jövedelem majdnem minden ágazata és minden nyil­­vánulása, igen jelentékeny teher alá van vonva; ha tekintetbe veszszük azt, hogy nálunk a takarékpénz­tári és betét­üzlet általában egészen sajátságos és a külföldi példáktól eltérő fejlődést vett ;­­ hogy takarékpénztáraink nem oly természetű intéze­tek, milyenek a külföldön vagy például csak a szom­széd Ausztriában is, nem községi, nem jótékony, hu­mánus intézetek, hanem kifejlettebb erős, nagy bank­intézetek, melyek a banküzlet minden ágát talán túl­ságos és természetüknek nem is megfelelő mértékben űzik, ha tekintetbe vesszük azt, hogy ezek igen jöve­delmező vállalatokká alakultak át, miben igen jelen­tékeny része van azon körülménynek, hogy egyfelől az alaptőkék és a betétek közt igen sok helyen óriási úgy­szólván a soliditást veszélyeztető különbség van, a­mennyiben a betétek sokszorosan meghaladják az alaptőkét, és így a legkisebb válság esetében igen ve­szedelmes körülmények állhatnak elő, akkor min­denesetre legalább is méltányosnak és pénzügyi hely­zetünkből kiindulva épen szükségesnek fogjuk tar­tani, hogy a tőkének azon haszna, mely a takarékbeté­tekben kilvánul, szintén méltányos megadóztatás alá kerüljön, legalább azon irányban, melyben a kereset úgy­szólván legkisebb nyilvánulásaiban is az állam­­háztartás fentartásához hozzájárul. S a takarékbetétek, valamint a takarékpénztá­rak és hitelintézetek átalában eddig sem voltak ná­lunk tehermentesek. Hogy tisztán a betétekre szorít­kozzam, méltóztatnak tudni, hogy az 1869 : XV. tcz. két százalék, az 1875: XXV. tcz. pedig három száza­lék illetékkel terhelte ezeket, bélyeg czimén. Most tehát tulajdonkép a tehernek hét százalékkal való fokozásáról van szó. Mindenesetre jelentékeny emelkedés. S így te­kintetbe kell vennünk egyrészt azon alapot, melyre kirovatni javasoltatik, másrészt annak az alapnak természetét és az adónak esetleges következményeit. Mert azok az aggodalmak, melyek nem a fővárosi, de a vidéki pénzintézetek részéről és a napilapokban ezen rendszabály ellen felhozattak, nem annyira az adónak méltánytalanságát és igazságtalanságát tá­madják meg és nem állítják arányba többi közter­­heinkkel és nem is állíthatják arányba, mert akkor alárendelt és teljesen indokolható teherként tű­nik fel. Nem vonják kétségbe azt sem, hogy az intézetek nagyobb tehert képesek elviselni és nagyobb mértékben képesek járulni az államháztartás terhei­­hez. A­mi ellen a kifogás és az aggodalom irányul, az a teher azon mértéke, mely kiszabatik, és azon módja, miként kiszabatik. A panaszok és aggodalmak ezen rendszabály ellen, hangsúlyozom , nem a budapesti intézetek részéről, melyeknél az ország összes betéteinek egy­harmad része van elhelyezve, hanem a vidéki intéze­tek részéről merültek fel, és ez figyelemreméltó mo­mentum, mert legalább annyit bizonyít, hogy az üz­letnek létfeltételei ellen ezen rendszabály irányozva nincs, mert ha irányozva volna, azon ismeret és azon érdek, melylyel e téren a fővárosi intézetek is bír­nak, bizonyára felszólalásra indította volna ezeket is. De azért nem v­onható kétségbe az, hogy a vi­szonyok különböző volta, és az intézeteknek külön­böző ereje, különböző összeköttetései és különböző üzlete más szempontok alá helyezi bizonyos tekintet­ben a vidéki intézeteket; tehát ha aggodalmak és panaszok, legalább nyíltan, a fővárosi intézetek ré­széről ezen törvényjavaslat ellen nem merültek fel, ebből még nem következik az, hogy nem szükséges a bírálat azon panaszokkal és azon aggodalmakkal szemben, a­melyeket a vidéki intézetek részéről hal­lottunk. A kifogás és a főaggodalom, a­mely e tekintet­ben a javaslatnak főintézkedése, a 10°/0 betéti adó el­len felhozatik, ezekben összpontosítható. AlO°/0 adó a betéteket visszariasztja, a kölcsönöket megdrágítja és az intézeteket ezen két után egyszersmind meg­rontja és természetes dolog egyúttal, hasznukat is csökkenti. Az áthárítással függ tehát össze mind­az a kifogás, a­mely e kérdésben a törvényjavaslat ellen felhozatik és a­mint méltóztatik tudni az áthárítás theóriása a nemzetgazdaságban még theoretice sincs teljesen kiképződve, annál kevésbé mutatható ki an­nak nyilvánulása a gyakorlatban. Ez a legnehezebb feladatok egyike, a­meylyel valaha a tudomány fog­lalkozott és egyike a legminutiosusabb és a legcon­­cretebb alakban megoldandó kérdéseknek akkora mikor a gyakorlatban való vizsgálatról és elbírálásról van szó. És azért a vádat és a kifogást e javaslat ellen átalánosságban felállítni úgy, a­mint azon kérvények­ben van, a­melyek a törvényjavaslattal kapcsolato­san a t. házhoz benyújtottak, nem lehet azért, mert apodictice azt mondani, hogy a betétek ezen arány­ban terhelve lesznek és ennek következtében apodic­tice azt mondani, hogy a kölcsönök ezen arányban drágulni fognak, és a hitelviszonyok ezen arányban romlani fognak; nem apodictice azt mondani, hogy a hitelintézetek jövedelme és üzletköre ezen arányban romlani s ennek következtében ezen mértékben csök­kenni fog, egyátalában nem lehet; még­pedig annál kevésbbé, mert kombinált tényezőkkel és igen külön­böző, részben helyi, részben átalános hatású viszo­nyokkal van dolgunk. Hogy a terhet, ha az kiszabatik, valakinek vi­selni kell, ez kétségtelen és ha én arra vállalkoznám, hogy a t. ház előtt bizonyítgassam, hogy ez tulajdon­kép nem teher, hogy ez elenyészik, hogy ez érezhető nem lesz, akkor igen nevetséges álláspontot foglal­nék el. (Úgy van­ balfelől.) Erről t. hát, szó sincs. A­mire itt vállalkozha­­tom, és a­mit meggyőződésből tehetek, csak az, hogy a tehernek elosztását, elviselhetőségét bizonyít­sam, aránylag a többi terhelt, a vagyonnak és a ke­resetnek többi megterheléséhez képest; mert abban a peretben, a­melyben be van bizonyítva s azt hiszem, hogy ezt tüzetesen bizonyítni sem kell — hogy a tő­ke és kereset minden nyilvánulásában adó alá kerül nálunk és bizonyára legalább oly százaléknyi adó alá mint a­mennyi itt a betétekre nézve javasoltatik, abban a pere­ben az adó méltányossága és arányos­sága nem vonható kétségbe; de azután következik bebizonyítása annak, hogy azon alap, a­melyre ki­­rovatik, megbírja-e azt és hogy abból nem származ­nak-e azok a nagy nemzetgazdasági veszedelmek, a­melyeket a kérvények némelyike e tekintetben ki­fejtett. S ép azért, mert e kérdés és ennek eldöntése nem apodieticus állításokban, de egyszerűen, egész őszinteséggel csak hozzávetőlegesen indokolható, mert ily kérdéseknél mindenütt, a­hol a nemzetgazdaság­ban áthárításról van szó, komoly bíró, a­ki a viszo­nyokat és a dolog természetét ismeri, nem állíthatja fel­tétlenül, hogy azoknak hatása így vagy úgy, ilyen vagy amolyan irányban fog nyilvánulni s azért nem fogad­hatom el az állítást átalánosságban, már csak azért sem, mert mind a három tényező, mely itt szóba jö­het : a betét, a kölcsön és az intézetek jövedelme egy­formán vagy egyike azoknak kizárólagosan nem érez­heti úgy, hogy abból következtetést lehetne vonni annak más irányban való káros következményeire nézve. Vagy hogy rövidebben, szabatosabban fejez­zem ki magamat: nem lehet azt mondani, hogy ha 10 százalékkal terheltetik a betét, tehát visszavonul a betét, és ugyanakkor azt is állítani, hogy a kölcsön is drágul és az intézetek jövedelme is csökken. Mert igen természetes, ha átháríttatik a be­tétre a teher, akkor nem fogja azt megérezni a ka­matláb és az intézetek jövedelme és viszont, ha át­háríttatik a teher az intézetek jövedelmére, nem fogja azt megérezni a betét és a kölcsönkamat. De épen azért, mert e tényezőket egyenként vizsgálni nem tartom lehetségesnek és mert az áthárítást egé­szében nem tartom kiszabhatónak, azért mindegyiket vizsgálat alá veendőnek tartom és állítom azt, hogy igenis kétségbevonhatlan, hogy minden a helyi­, a hi­tel- és pénzügyi viszonyoktól fog függni. Hogy ez adó mily mértékben oszlik fel és mily arányban lesz vi­selhető ezen különböző tényezők által és épen ebben gyökerezik azon állításom, hogy ez a legtöbb esetben bizonyos arányban feloszlik és ennek következtében sokkal kevésbé lesz érezhető, mint ezt azok állítják, a­kik annak veszedelmét jósolják. De te­hát, állíthatom azt is, hogy a betéteknek nagymértékű csökkenése — mert ez állíttatik — és ezáltal az intézeteknek azon veszedelme, a­mely főleg a vidéki intézetekre állíttatik, nem következik be, mert a pénz valahol elhelyezést keres és a tőke, vál­lalat, üzlet, kereset, a birtok sokkal inkább meg van adóztatva nálunk, hogysem abból a szempontból, mert itt a betét tíz százaléknyi adó alá tétetik, az intéze­tektől visszavonul és más elhelyezést keres. De állítják azt, hogy vannak adómentes állam­papírok, a­melyekben elhelyezést kereshet, tehát ki­­vonatik az intézetektől a pénz. Azt nem lehet tagadni, hogy maguknál az intézeteknél elhelyezett nagy ösz­­szegek közül, a­melyek körülbelül 90 millióra rúgnak, igen nagy összeg adómentes állampapírokból áll és a pénz így helyeztetik el. Azonban ha vizsgáljuk a be­tétnek és más ily elhelyezési módnak természetét, az hiszem, abból némi megnyugvást lehet meríteni. A betétek, ha oly természetű pénzek lennének, a­me­lyek könnyen elhelyezhetők adómentes állampapírok­ban, akkor már nem lennének a takarékpénztáraknál, mert igen természetes dolog, bárki megteheti magá­nak a számítást a kamatláb változása az árfolyamok változása szerint, hogy elhelyezés tekintetében, ha egyátalában előnyösebb a tőkének ezen nemére nézve az állampapírokban való elhelyezés, az nem ezen adó által idézhető elő, hanem az már a legtöbb esetben eddig megvan , mert a betétek után fizetett kamat és az állampapíroknak árfolyamunk szerint kiszámí­tott kamatlába minden esetre az állampapírok elő­nyére bizonyos differenciát tüntet fel, legtöbb esetben és ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy az intézetek ily nagy mértékben helyezik el adómentes állampapí­rokban pénzeiket és azt hiszem, hogy sem a hitelre, sem a hitel forrásaira nézve az különbséget nem tesz, hogy a pénz ezen intézeteknél vagy másutt lesz-e el­helyezve. Mert ha azon papírokban, a­melyek a hitelin­tézetek által vásároltatnak, vannak is állandó elhe­lyezések, a­melyek mint pl. a tartalékalapok változás alá nem esnek és forgalomba nem hozatnak, azonban a tőkének egy része ily módon két okból helyeztetik el: először, mert a mérlegcsinálásnál igen kedvező tényezőt képez az intézetekre nézve az, hogy adómen­tes papírokkal számolva jövedelmek egy részét adó­m­­entesíthetik és másodszor a jövedelmezőség tekin­tetében ez bizonyos magas kamattal jövedelmező jö­vedelmi forrás és ez mindenesetre azt mutatja, hogy elhelyezés tekintetében a pénzintézetek épen azon szempontok által vezéreltetik magukat, melyekből esetleg vezéreltetik magukat a magánosok is, ha oly természetű pénzek felett rendelkeznek, melyeket így elhelyezni lehet. S ha nem ezt tapasztaljuk te­hát, hanem ellen­kezőleg azt, hogy évről évre szaporodnak a betéte­sek ; ha azt tapasztaljuk, hogy az ezen betétek után esedékes kamatok nem is fizettetnek legnagyobb részben ki, hanem mint a jelentéshez csatolt kimuta­tásból kitűnik, 78 százalékban hozzácsatol­tatnak úgy­szólván évről évre a tőkéhez, ez azt bizonyítja, hogy e pénzek nem oly természetűek és nem olyanoktól származnak, a­kik a betéteket némi csekély kamat­­változás következtében onnan kivonnák, a speculáció előnyös voltának kiszámításával állampapírokba kí­vánnák elhelyezni, hanem oly természetű pénzek, melyeket bizonyos rövidebb vagy hosszabb időre el akarnak helyezni azok, kik akár helyzetüknél, akár észjárásuknál, akár viszonyaiknál fogva nem gondol­nak arra, hogy máskép helyezzék el a pénzüket. És ha a betéti kamatok folytonos változása és a különbség, mely néha egy, sőt másfél százalékkal mutatkozik a pénzpiaci hullámzása szerint nem volt oly befolyással ezen intézkedésekre, hogy mint a sta­tisztikai adatok mutatják ezeknek csökkenését, elő­mozdította volna, sőt az észlelhető, hogy ideiglenes csökkenés után újra visszajönnek a betétek, noha a kamatláb nem változott, ez azt mutatja, hogy ha egész összegben is rá rovatnak ezen betétekre az adó nem fogja maga után vonni az intézetek azon veszé­lyeztetését, melyet jósoltak, ámde az egész összegben való kirovásról semmi esetre szó sem lehet. Én azt hiszem te­hát, hogy ezeknek a pénzelhelyezéseknek természetéből és pedig adatokra építve állításomat, lehet következtetni azt, hogy a betétek veszélyeztetve nincsenek. A másik a­mit felhoznak ellenvetésül, az hogy a kölcsön meg fog drágulni. Én te­hát, itt sem fog­lalhatok el merev álláspontot, itt sem állíthatom, hogy ez nem fog bekövetkezni, mereven nem állítha­tom, miután ismerem a vidéki helyzetet és az üzlet természetét hogy nem fog előfordulni eset, hogy e mi­att vidéki egyes intézetek kamatlábukat bizonyos idő­re felemelni nem fogják és igy ezen állításomat azt hiszem ellenállítással esetleg bekövetkező tényekkel könnyen meg lehet c­áfolni, de azt állíthatom, hogy a kamatláb átalában most már nem függ sem egyes intézetektől — még a vidéken sem — sem pedig a betéti intézetektől. A tőke részben állampapírokban, részben iparvállalatokban, részben más nagyobb in­tézeteknek már oly concurrentiát képez most még a betéti intézeteknek is, hogy ezek kamatlábukat ön­kényesen bármely körülménynél fogva meg nem szab­hatják, ezeknek az átalános kamatlábhoz nem ugyan stricte nem a numerus szerint de bizonyos hullám­zásban és időközökben alkalmazkodniok kell. Ezen versenynek tulajdonítom én azt, hogy nézetem szerint egyfelől az adó egész mértékben a kölcsön kamatok­ra kiszabható nem lesz, és hogy állandó és hátrányos hatással a kölcsönök drágítása tekintetében nem lesz. Igaz, hogy fenmaradt ezen felosztásban a 3-ik tényező, az intézetek jövedelme. S megvallom, hogy a­mennyire a helyzetet megítélem, legvalószínűbbnek tartom, hogy nemcsak a fővárosban hol azt hiszem általában, de a vidéken is legtöbb helyen csakugyan leginkább és legnagyobb arányban az adót ez fogja viselni. De én azt hiszem, hogy ez méltányos is, he­lyes is, elviselhető is. Mert ugyancsak jelentésem mellé voltam bátor egy kimutatást csatolni azon ma­gas osztalékokról, melyeket az intézetek a részvénye­seknek évről-évre adnak. Ez ugyancsak egy évről van feltüntetve és hozzáteszem, mert félrevezetni nem akarok, megvallom, hogy kedvező évről van felvéve, tehát nem állíthatom, hogy ilyen arányban nyilvá­nulnának évről-évre az osztalékok, mert tudom, hogy a korábbi években nem mindig volt így, hogy jövőre sem lesz mindig így valószínűleg. De hogy Magyarországon az üzleti nyereség, a kereset, a tőkekamat egyátalán, aránylag legalább, még mindig a legnagyobb valószínűséggel ily üzle­teknél jövedelmez legnagyobb mérvben, azt az eddigi adatok alapján, azt hiszem, minden túlzás nélkül lehet állítani. Ha tehát ezen jövedelem bizonyos terhet nagyobb mértékben visel, mint viselt eddig, azt hi­szem ez ellen sem méltányossági, sem közgazdasági szempontból nem lehet kifogást tenni. Mert ez adónak megítélésénél kétségtelenül egyszersmind pénzügyi szempontból is ,ki kell indul­nunk. Ha nem lenne reá szükség, akkor ilyen, úgy­szólván rendkívüli természetű, adóhoz folyamodni bizonyára nem kellene. Ha lennének, kik ezen adó ellen azon szem­pontból képeznének ellenzéket, mert ezen jövedelem az államnak más után biztosabban, olcsóbban, köny­­nyebben biztosítható, ezeknek álláspontja lenne leg­erősebb, és azt hiszem, egyszersmind a legigazságo­sabb. De ha már azon kényszerűségben vagyunk, s azt hiszem, hogy ezt senki nem fogja kétségbe vonni, hogy az állam bevételeit fokoznunk kell, azt hiszem ipar­kodnunk kell a jövedelmeknek minden ágait úgy ki­keresnünk, s azok közt a terheket úgy felosztanunk,­­ hogy a méltányos és arányos teherviselés soha egé­szen el nem érhető ideájához legalább bizonyos mér­tékben közeledjünk. És én bátor vagyok állítani, hogy azon 1 mil­liót meghaladó tiszta jövedelem, melyre ez adóból számítani lehet, oly nehezen lenne a mostani jövedel­mek fokozása által elérhető, hogy például az egyenes adókat 1,1 százalékkal kellene fokozni, hogy belőlük ennyire számíthassunk, noha még akkor sem lenne biztos ezen jövedelmi fokozódás. Ezek olyan tekintetek, melyek elől elzárkóz­nunk nem lehet s ezen tekintetek előtt meghajolva, volt a pénzügyi bizottság azon helyzetben, hogy a t. háznak ezen törvényjavaslatot ajánlja. De egyszersmind a dolog természetéből és azon kényszerűségből, hogy az adóalap megtartható és ki nem játszható legyen, volt kötelessége a pénzügyi bi­zottságnak, hogy a törvényjavaslat szövegét úgy fo­galmazza, a­mint különben a kormány szándéka is volt és a­mint az az indokolásból is kitűnik, ho­gy mindazon tőke, legyen az bármily c­élú és alkalma­zású, a­mely általában betétre alkalmaztatik és betét bármily formában, akár folyó­számlára, akár könyvre történjék is, adó alá essék egyszerűen azért, mert az ezen kérdésben néha indokolható és szükségesnek tartható kivételek a legveszélyesebbek, mivel a dolog természete szerint a betét és a folyó­számla fölött, akárki nevén van is, feltétlenül rendelkezhetni, és így, hogy ha valamely c­ímen kivételeket teszünk, könnyen felhasználható ez arra hogy az adó alól ki­búvások fordulhassanak elő. Másfelől iparkodott a bizottság a törvényjavas­latnál oly szöveget adni, hogy kettős megadóztatás elő ne fordulhasson és mivel a különböző pénzintéze­tek üzleti összeköttetéseiből származik az, hogy a tő­kék ma itt, holnap ott szerepelnek, vigyázni kellett arra, hogy ezek kamatja utáni jövedelem csak egyszer essék adó alá. Ezt a szövegben megfelelőleg felvettük, és azt hiszem megtaláltuk a helyes arányt, hogy a status quo e tekintetben sem az államra, se a pénzin­tézetekre nézve ne változzék. Ezeket tartottam szükségesnek­­, képviselőház, a törvényjavaslat indokolására felhozni, különösen hangsúlyozva, hogy sajátságos viszonyainknál, úgy pénzügyi, mint a takarékpénztári intézeteinknek fej­lődéséből és betéti üzletünknek természetéből kell kiindulni akkor, midőn e törvényjavaslatot megítélni akarjuk, mert a külföldi példákat e tekintetben ha­zánkra alkalmazni csakugyan nem lehet. Ajánlom a t. háznak a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk he­lyeslés jobbfelől). Gaál Jenő világosi, a törvényjavaslatot elfogad­­hatlannak tartja, már maga a kiindulási pont is té­ves. A kormány ugyanis abból indul ki, hogy nálunk a tőkét a többi termelési ágakhoz képest lehet meg­adóztatni. A mi országunk tőkeszegény, a tőkét tehát közvetlenül nem szabad sújtani. De a javaslat szer­kezete is el van hibázva; alapgondolatra nincs helye­sen átdolgozva. Ebből azon visszásság keletkezik, majd hogy az új adó az adósra fog átházamolni. A tőke nem fog ezentúl a termelés felé tereltetni, ha­nem egy része tétlenül fog heverni. Szaló szerint csak részben igaz az állítás, hogy a takarékpénztárak nagy osztalékot adnak. Kifogásolja e javaslatot azért is, mert az lánczszemét képezi ama pénzügyi politiká­nak, mely czélhoz vezetni nem fog soha. Élvezi a ja­vaslatot (Helyeslés a baloldalon.) Helfy Ignácz szerint itt nemcsak egy adónemről van szó, hanem az ország egész hitalszervezetének megtámadásáról. Megrójja azt a közönyösséget, mely e javaslat irányában minden párton nyilvánul. Ha a kormánypárt új adókat akar a népre vinni, legyen itt, szavazzon. Védelmezi a takarékpénztárakat. Ha ál­dozni kell valamely hazafias közügyre, e pénztelepe­ket mindig első sorban látjuk. Pártja nevében hatá­rozati javaslatot ad be, mely szerint a törvényjavas­lat ne fogadtassák el. Ezután Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter és Prónay Dezső dr. szólaltak fel, mire reggeli lapunk­ban még visszatérünk. A Wimpffen-ügy. Itt félbeszakíttatván a tárgyalás, következtek az interpellációkra adott válaszok. Tisza Kálmán miniszterelnök: (Halljuk.) T. képviselőház! Méltóztatnak rá emlékezni, (Halljuk) hogy Istóczy Győző képviselő úr a múlt napokban egy interpellációt intézett hozzám, melynek tartalma következő: (olvas) 1. Van-e tudomása a t. miniszterelnök úrnak azon, több budapesti lap által is közölt tényről, hogy gróf­­Wimpffen párisi osztrák-magyar nagykövet a­ki m. é. deczember 30-án Páris egyik utczáján főbe­lőtte magát, báró Hirsch bankárhoz intézve egy le­velet hagyott hátra, melyben a szerencsétlen nagy­követ Hirsch bárót egyebek közt azzal vádolja, hogy a monarchia keleti vasúti politikájára vonatkozó hi­vatalos eljárásában őt is megvesztegette, s hogy ő, a

Next