Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)

1883-01-29 / 28. szám

böző vallásfelekezet létezik, a törvény­hozás üdvös mű­ködésének előfeltételét az képezi, hogy többségében létezzék azon érzet és öntudat, hogy van valami, a­mi magasabban áll a hitfelekezetnél és ez az ország fenn­maradásának érdeke. (Élénk helyeslés jobb- és balfe­­lől.) Mert te­hát, ha a törvényhozók többsége vallás­­felekezet iránti rokon­ vagy ellenszenv által vezérel­tetik, ha mindenki jogot érez magában megtámadni egy vallásfelekezetet és azt a vádlottak padjára hur­­czolja, a törvényhozás működése többé nem állam­fenntartó, hanem állambontó lesz. (Ugy van­ jobb- és balfelől.) És az alapjaiban minduntalan felkavart tár­sadalom mélyéből oly szenvedélyek fognak támadni, a­melyek nemcsak a törvényhozás, hanem az alkot­mányosság üdvös működését is megbénítandják. Országos szempontból fogom e kérdést tár­gyalni és ezt annál könnyebben tehetem, mert az előttem felszólalt kitűnő képviselő urak igazolták azt, hogy a tapolczai kérvény éle nem is annyira a zsidó hitfelekezet, mint a modern állam alapja ellen van intézve. (T­gy van­ jobb- és balfelől.) Intézve van az azon jogelv ellen, a­melyet nem lehet egy civilizált államban tagadásba venni, hogy a hitfelekezet, a val­lás és a polgári jogok közt semmiféle kapcsolatnak nem szabad létezni. (Helyeslés bal- és jobbfelől) in­tézve van azon elv ellen, hogy az állam nem nézi, hogy micsoda vallásfelekezethez tartozik valaki, ha­nem tekinti az egyént, mint embert és amennyiben ez polgári kötelességét teljesíti ember és ember,polgár és polgár és polgár között különbséget nem tesz.Haszta­­lanul törekesznek ezen elv consequentiája alól kibújni azok, kik azt mondják, hogy ők nem a zsidó vallás, nem a felekezeti szabadság ellen izgatnak, hanem a zsidó kérdést fajkérdésnek tekintik és e szempontból akarják azt megoldani. Ez kifogása és ürügye volt minden időben azoknak, akik a vallásegyenlőség ellen törtek, akik a hitfelekezetek szabadságát üldözték. (ügy van jobb és balfelől.) Nagy történetírók mint Macaulay és Buckle nagy munkáikban igazolják, hogy minden időben az állam és a társadalom érdekének köpenyébe bújt a vallási fanatismus, mert tudta, hogy ha nem vesz fel álarc­ot, már az akkori időben sem talál követőkre és hívőkre, (ügy van­ bal és jobbfelől.) Ezen elv ne­vében irtották ki a mórokat Spanyolországban; ezen elv nevében üldözték a katholikusokat Erzsébet alatt Angolországban, mert mint ezt Buckle meg­­egyzi, már háromszáz év előtt röstelték az emberek annak bevallását, hogy a lelkiismereti szabadság el­len törnek ; ezen elv nevében irtattak ki a protestán­sok Francziaországban, annak nevében tagadták meg a katholikusoktól Angliában a polgári jogokat a múlt század végéig, mert azt állították, hogy a katholikus vallásfelekezet szervezete ellentétben áll Nagybritta­­nia alkotmányával. És ma, midőn minden ember el­ismeri azt, hogy az emberiség legszebb erejét paza­rolta el azon meddő vallási küzdelmekre, akarják önök e küzdelmet Magyarországba átültetni ? (Élénk tetszés jobb és balfelől) egy oly országba, a­melyben hat különböző vallásfelekezet él, a­melyben a vallá­sok iránti türelmesség nemcsak a magyar faj nemes érzületének, hanem mondhatom államfentartó ösztö­nének képezi jellemvonását ? (Élénk tetszés jobb és balfelől.) Hármas szempontból emelnek vádat a magyar zsidóság ellen: közgazdasági, vallási és társadalmi szempontból. Közgazdasági szempontból hangzik felénk a vád, hogy a magyar zsidóság nem termelő, nem productív osztálya az országnak, hogy a magyar zsidóban a­ spe­­culatív irány a túlnyomó, a­mi az ország közgazdasági érdekeivel ellenkezik. Egyátalán nem tagadom azt, te ház, hogy az elnyomás hosszú évei alatt a zsidóságban fejlődtek bizonyos hibák, melyek azonban nem az ő bűnök, hanem a viszonyokban rejlenek. Természetes dolog, t. hát, hogy ha évszázadokon át egy vallásfelekezet kizáratik mindazon foglalkozás­okból, melyek neme­sebb becsvágyat ébreszthetnek, melyek azon tudatot ébresztik, hogy vannak magasabb érdekek az anyagi­aknál, akkor sokakban elsorvad a nemesebb érzelem, mert az csak az egyenjogúságnak, a politikai és társa­dalmi traditióknak képezheti eredményét. De nem az a kérdés, hanem az, hogy mikép fejlődött a helyzet a polgári egyenjogúsítás óta. És itt merek hi­vatkozni a házban mindazokra, kiknek ítélete szenvedély által el­vakítva nincsen, hogy 1867. óta nem történt e lényeges átalakulás. (Úgy van!) Százával, ezrével tódulnak a zsidó fiatal emberek azon pályákra, melyek a classical műveltséggel járnak, hol a léleknek nemesedése szükségképen kizárja a kapzsiságot; a tanítói, a tanári, orvosi és mérnöki pályán az abstract tudományok terén versenyeznek az országnak jeleseivel, és ha nem is érték utol idősb testvéreiket, annyi bizonyos, hogy szorgalommal tö­rekszenek előmozdítani a nemzeti kultúrát és úgy az ipar, mint a kereskedés terén érdemeket szereznek maguknak. Én nem tagadom, hogy vannak zsidók, a­kik piszkos pénzüzletekkel foglalkoznak, hanem viszont megvárom, hogy legyen az antisemitákban annyi er­kölcsi bátorság, annyi igazságérzet, hogy bevallják, hogy a magyar zsidók az ipar terén jelentékeny érde­meket szereztek. Hát a malom-, karton- és a szesz­fa­ipar terén nincsenek-e a zsidóknak érdemei. És ha a vidéken vannak egyesek, a­kik csalják a népet, ezzel szemben áll azon tény, hogy a főváros gabna kereske­delme, mely nagyobbrészt zsidók kezében van, Európa­­szerte oly hitelt élvez és oly tiszteletet vívott ki, mely ismét Magyarország mezőgazdáinak válik előnyére. Azt mondják, hogy a zsidóság inproductív foglalko­zást űz és ezen vádnak adatokkal bebizonyítására egyetlen képviselő sem vett még magának fáradsá­got. Ez tehát puszta állítás, puszta gyanúsítás. Én képes vagyok az ellenkezőt statistikai adatokkal be­bizonyítani. Kezemben vannak az 1881-ik évi fővárosi népszámlálás főbb adatai. (Halljuk!) Mit igazolnak ezek ? Azt, hogy a fővárosban lakó zsidó vallású férfiak közül 200/° foglalkozik ipar­ral, 230/° kereskedéssel, 150/° testi és szellemi mun­kával, hogy pl. a fővárosban 36,985 zsidó férfi közül 223 foglalkozik földműveléssel, van közöttük 166 pék, 241 mészáros, 1842 szabó, 620 czipész, 177 asztalos, 215 lakatos, 330 iparos művészettel foglalkozó, 464 könyvnyomdász, 209 kárpitos. Van 554 terményke­reskedő, 270 fűszer kereskedő, 649 vászon- és rőfös­­kereskedő, 66 könyvkereskedő, 1958 napszámos, 417 ügyvéd, 224 orvos, 237 író, színész és gépművész, 221 tanító. Simonyi Iván (közbeszól.) Hát az uzsora hol van ? Chorin Ferencz : Nem tudom, várjon mindenki, a­ki pénzüzlettel foglalkozik, uzsorát űz-e egyszer­smind ? Hogy mennyi köztük uzsorás azt a népszám­lálás ki nem derítheti. (Úgy van!) Vannak köztük, a­kik uzsorával foglalkoznak, ez kétségtelen, de az is igaz, hogy azokért az egész vallásfelekezetet felelőssé tenni nem lehet. Simonyi Iván: Nem is tesszük! Chorin Ferencz: Azt hiszem, te­hát, ezen ada­tok eléggé igazolják azt, hogy azon vád, mintha a magyar zsidók csupán úgynevezett inproductív fog­lalkozást űznének, mintha nem volna bennök termelő kedv és képesség, semmi erkölcsi, de semmi tényleges alappal sem bír. A másik vád vonatkozik a zsidók egy részének vallásos hátramaradottságára-Elvitázhatlan tény, hogy felső Magyarországon a zsidóság között nagy a hátramaradottság. De én kérdem más ott lakó felekezetűeknél nem található e babona és hátramaradottság ? Hát csak a zsidóság egyik részére áll az, hogy ők vallási tekintetben nem emelkedtek magasabb fokra? A felső magyarországi zsidók vallási hátramaradottságának két oka van. Egyik Galiczia közelsége és az a szerencsétlenség, hogy Galicziából sűrűn jönnek át a fanaticus rabbik, ezek a népet ámítják és oly­­anokat terjesztenek, me­lyek a mivelt zsidó vallásos meggyőződésével is a leg­határozottabb ellentétben állanak. Másik oka az ott lakó népnek hátramaradottsága, mert a felföldi nép­nek miveltsége ép annyira különbözik az alföldiétől, mint a felföldi zsidó miveltsége az alföldi zsidó mi­­veltségétől. Legyünk igazságosak : nemcsak magukban a zsidókban van a hiba, hanem a hátramaradottság oka climaticus, ethnograficus és nemzetiségi viszo­nyokban rejlik. (Helyeslés jobbfelől.) Azt mondják, hogy a mi­veit zsidókat éri a fe­lelősség, hogy ők nem tettek hitsorsosaik miveltségi állapotának emelésére semmit. Az 1868-ban egybegyült congressus alapszabá­lyai egészen modern, egészen szabadelvű alapon akar­ták szervezni a hitközségeket, a papnöveldéket, az is­kolákat , mert a congressus tudta, hogy a vallásra nem dogmatikus fejtegetésekkel, hanem az iskolák és lelkészek által lehet csak hatni. (Helyeslés.) És mi történt a szervezettel? Mikor ez ellen az orthodox zsidók kérvényt adtak be a képviselőházhoz, 1870. márczius 18-án azt a határozatot hozta a ház, hogy a szervezeti szabályok senkire nem kötelezők, ami ál­tal azon szabályok kötelező ereje megsemmisült. A congressusi párt kérvényt nyújtott be, felderítve figyelmet érdemlő emlékirattal azon veszélyeket, me­lyeket e határozat nemcsak a zsidókra, hanem a ma­gyar culturára és haladásra fognak előidézni. A kép­viselőház hosszan tárgyalta e kérvényt s 1871. már­czius 31-én a következő határozatot hozta. »A kérvény kiadatik tanulmányozásul a vallás- és közoktatási miniszternek a netalán benyújtandó törvényjavaslatnál leendő figyelembe vétel végett.« És mit tett az akkori vallás- és közoktatási miniszter Pauler Tivadar úr ? Nem terjesztette be a törvény­­javaslatot, hanem szentesítette külön az orthodox iz­raeliták szervezeti alapszabályait és ez által ketté szakította a magyar zsidóságot és lehetetlenné tette a haladottabb zsidóknak befolyást gyakorolni elmara­dott hitsorsosaikra. De a congressusi párt, ezzel még nem fejezte be kötelességét, hanem a minisztert sürgették, hogy azon alapból, mely Haynau alatt ke­letkezett, állítson fel egy zsidó rabbi-képezdét, a­mely Magyarországot műveit, magyar érzelmű izraelita hit­szónokokkal lássa el. S mi történt akkor ? 1874-ben az orthodox izraeliták ismét tömegesen kérvényeket nyújtottak be a képviselőházhoz, hogy a törvényho­zás ne engedje meg a miniszternek egy ilyen rabbi­­képezde felállítását. S mit tett akkor a törvényhozás ? Leszavazott minden határozati javaslatot, úgy, hogy 1874-ben semmi határozat nem hozatott, s az ügy az ország nagy kárára, ismét évekkel háttérbe szoríttatott. Végre 1877-ben Trefort jelenlegi miniszter úr meg­emberelte magát: 1878-ban felállította Budapesten a rabbi­képzőt. Én felszólítom a t. képviselő urat: szerencséltesse meg ezen intézetet látogatásával, és azt hiszem, nagy örömmel és megelégedéssel fogja tapasztalni, hogy az milyen szellemben vezettetik,hogy abból mily hivatott papok fognak kikerülni, s meg vagyok győződve, el fogja ismerni, hogy az intézet hazafias, magyar, modern alapon van szervezve. Azonban az orthodoxok 1880-ban újra petitiót nyújtottak be a törvényhozáshoz a czélból, hogy hely­telenítse Trefort közoktatási miniszter ezen intézke­dését. Nagy vita folyt a házban. Akkor mondotta el Molnár Aladár boldog emlékezetű barátom azon be­szédét, melyre a t. képviselő úr hivatkozik, de a­me­lyet Molnár Aladár nem azért mondott el, hogy fegy­vert szolgáltasson a magyar művelt zsidóság ellen, (T­gy van a jobb oldalon) hanem hogy figyelmeztesse a képviselőházat, hogy kötelessége intézkedni ez ügy­ben, ha nem akarja, hogy olyan rabbik árasszák el Magyarországot, mint az általa idézett Rabbi-Hillel, a­ki olyan tanokat hirdetett, a­melyek nemcsak a magyar állameszmével, de azt hiszem minden állam­eszmével a leghatározottabb ellentétben állanak. Most tisztelt képviselőház a törvényhozáson van a sor, ha csakugyan szükségét látja, tenni ebben az ügyben valamit. Méltóztassanak törvénybe iktatni a zsidó autonómiát, és én biztosítom a tisztelt képvi­selőházat, hogy néhány évtized alatt az állapotok javulni fognak. Vagy ha a képviselőház nem akarja ezt tenni, ragadja kezébe a kezdeményezést a tisztelt kormány. (Élénk helyeslés a bal- és a szélső balolda­lon.) Őrizze ellen azon iskolákat, melyek az ortho­doxok hitszónokait szolgáltatják ; ne engedje, hogy a külföldről importáltassanak oly rabbik, a­kik a ma­gyar történelemben, a magyar nyelvben járatlanok . (Élénk helyeslés) de ne tessék szemrehányást tenni a művelt zsidóknak, hogy hitsorsosaikkal nem foglal­koztak volna , mert ha valaki, ők érzik fájdalmasan a felsőmagyarországi zsidók hátramaradottságát. Az utolsó szemrehányás társadalmi szempont­ból emeltetett. Azt mondják, a zsidók nem olvadtak be elég gyorsan a magyar nemzetbe. T. képviselőház! Hogy ez az ellenvetés nagy részben jogosulatlan, ezt már a különböző pártokból felszólalt képviselő urak megmutatták. Én most csak annyit akarok mondani e kérdésre vonatkozólag: a vallások közötti ellenszenv lerontására egy eszköz van, ez a műveltség: minél jobban terjed a műveltség és a tudomány, annál inkább ledöntetnek azon válasz­falak, melyek a különböző felekezeteket egymástól elválasztják, mert művelt emberek közt sem a dog­ma, sem a hit, sem az egy Istennek így vagy amúgy imádása különbséget nem tesz. A másik tényező a rokonság, a házasság. Lehetővé kell tenni, hogy a különböző vallásfelekezetek, oly országban, a­hol 7 felekezet lakik, a más vallást követőkkel egybekel­hessenek. Akkor meg vagyok győződve, hogy azon ellenszenv nagy részben le fog lohadni. (Helyeslés balfelől.) T­gy vagyok meggyőződve te­hát, hogy egy ha­zafias magyar politikusnak csak egy politikát lehet követni, s ez a beolvasztás, az assimilatió politikája. Nincs annyi magyar ember Magyarországban, hogy vissza lehetne utasítani azon kezet, mely mint test­vérkéz nyujtatik a magyarnak, mely biztosítja a ma­gyart, hogy be fog olvadni a nemzetbe. (Tetszés.) Az assimilátió politikáját támogattam és követ­tem mindig. Ezt ajánlom azoknak is, kik a zsidó val­lással szemben ellenszenvet táplálnak. Szeressék jobban a hazát, mint a­hogy gyűlölik az ellenséget: ezt mondta a nagyemlékű Deák Fe­rencz. Ha vannak itt még egyesekben ellenszenvek, fegyvereztessék le azokat a hazának közös érdekei által. (Tetszés.) És meg vagyok győződve, hogy ezen mozgalom nem sokára ki fog küszöböltetni a magyar társadalom testéből. Ez az álláspont az, melyet én e kérdésben egé­szen tárgyilagosan elfoglalok. Magától értetődik, hogy elfogadom a határozati javaslatot, melyet a kérvényi bizottság előterjesztett. (Általános élénk helyeslés és tetszés.) Széll György a zsidókérdést egyenesen agrár­kérdésnek tartja, melynek igazolására statisztikai adatokra hivatkozik. A budapesti törvényszéknél mint első folyam­odású bíróságnál az évenként beadatni szokott keresetekből 95°­0 esik a zsidók által folyóvá tett polgári keresetekre, a bűnügyekben pedig mint vádlottak szintén 90—95%-ban jelentkeznek. Erre hivatkozva, felhívja szóló a ház figyelmét, hogy Ma­gyarországon egy éven át 211,790 ingatlan­birtok cserélt gazdát, a­mi körülbelül 200 milliót képvisel. Ebből az iménti statistikai adatokra hivatkozva, vég­rehajtás útján forgalomba jött mintegy 20,000 par­cella, a­mely körülbelül 20 milló frtot képvisel. Az ingatlanság értéke az ily tömeges végrehajtások kö­vetkeztében 1875-től fogva négy éven át 1185 frt át­lagárból leszállott csaknem 700 frtra. Egy éven át a magyarországi ingatlanokra be­­kebeleztetik 150 millió frt új teher, négy év alatt be­kebeleztetek 720 millió forint. Már most, ha az előbbi statistikai adatokat ve­szi t­­i, hogy Budapesten, de az egész országban a zsidók által a polgári ügyekben 90°­0 peres ügy léte­tik folyamatba, nagyon természetes dolog, levonhat­juk azt a következtetést, hogy ebből a forgalomból 20000 parcella birtok adatik el évenkint végrehajtá­sok útján ; körülbelől ennyi végrehajtást foganatosít­tatnak a zsidók. Szóló ezután bizonyítgatja, hogy a zsidóknak életczéljuk a kapzsi vagyonszerzés s ennek szolgála­tában áll az emancipatió. El kell tehát ezt törülni, vagy módosítani s azért pártolja Verhovay határo­zati javaslatát. Krisztinkovich Ede: Midőn az ország oly hely­zetben van, hogy az egyik perczben felmutathatja a büntetőtörvénykönyvet, mely Európa bármely előreha­ladott államának büntetőtörvénykönyvével vetélkedik és a másik perc­ben az emancipatió után azt mondja, hogy az egyik vallásfelekezethez tartozó polgártársak nem méltók az emancipatió által elért jogok érvénye­sítésére, akkor azt árulja el, hogy nincs kellő felfo­gása megérteni azt, hogy a törvényhozás, ha va­lamely vallás államellenes czélokat követ, csakis a büntetőtörvénykönyv alapján indíthatja meg a re­pressiv eljárást. A népet tanítani — úgymond — szóló, — az értelem átalánosítását előmozdítani kötelessége nem­zetünknek, hisz csak az imént olvastam azt, hogy mi­dőn a keresztény felekezetek a képviselőház egyik bi­zottságában jogaik érvényesítésére hivatkoznak: nem az országnak, nem a parlamentnek omnipotentiájától várják az ügyek eldöntését, hanem a létesített béke­kötésektől ; m­ily helyzetben, vagy ezzel szemben mérlegelni egyik vagy másik vallásnak tanait, azt hiszem sokkal rosszabb, mintsem a hazafias köteles­­get teljesítve egy szívvel, lélekkel lelkiismereti sza­badságot pronunciálni. — Elfogadom a kérvényi bi­zottság véleményét. Kiss Albert nem csatlakozik sem Verhovay, sem Istóczy indítványához, hanem elfogadja a kér­vényi bizottság ajánlatát, mert meggyőződése szerint incidentaliter, egy beadott módosítványnyal ilyen compact, bonyolódott, összefűzött kérdést alaposan megoldani nem lehet. Hanem a kormánytól kéri, reméli és elvárja, hogy ezen téren vegye kezébe a kezdeményezést és ne tartogassa a vallás- és közok­tatásügyi miniszter fiókjában az izraelita congressus munkálatait évek után is, tovább és tovább, kezdje meg az egyháznak szervezését, kérje be hitfeleiket — úgymond szóló — hadd mutassák meg ők, hogy kik hát azok a valódi előrehaladó izraeliták, a­kik midőn a zsidó kérdés felmerül, mindig hangosan fel­­jajdulnak, hadd ismerjük meg őket, hogy őket a vád a többiekért ne érje, másfelől pedig hadd ismerje fel a haza, hogy kik azok a Galicziából eredő elvekkel saturált polgártársaink, kik e nemzet kíméletére nem érdemesek, mert hisz mienk e haza és nekünk első és fő kötelességünk e hazának és nemzetünk jövőjének fentartása. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ugron Gábor: Most midőn egy kérvény fekszik a ház asztalán, mely a zsidók emancipatiójának el­törlését kívánja, én nem látok ebben egyebet, mint egy nagy visszaesést, egy nagy reactiót. És már ma­gában az, hogy ily kéréssel lehet fordulni a magyar parlamenthez, mutatja azt, hogy Magyarország réte­geiben a reactio érdekében megkezdett agitatio már mily mértéket vett, mily eszközöket és fegyvereket használ fel. (Tígy van­ a szélsőbaloldalon.) Mert kétségtelen, te­hát, hogy mindig voltak és lesznek fanaticusok, kik előbb felgyújtják a kereszté­nyek és nem keresztények közti gyűlölet üszkét, hogy aztán, miként Spanyolországban, ha a mórok és zsi­dók ki vannak üldözve, meggy­új­thassák az eretnekek lábai alatt a máglyát. Nem fogok a kérdés érdemébe és lényegébe bo­csátkozni, tekintve a hosszas vitát, a­melyben e kér­dés kellőleg megvitatva jön. (Halljuk !) De felemel­tem szavamat azért, hogy visszautasítsak minden soli­­daritást a függetlenségi párt részéről, azon t. képvi­selőtársainkkal szemben, a­kik akár a tapolczai kér­vényt s így az emancipatiónak eltörlését támogatták, akár pedig annyira léhák voltak......... Elnök: Kérem a t. képviselő urat, ne méltóz­­tassék ily kifejezést használni. Ugron Gábor, hogy a kérvényi bizottság véle­ményével ellenkező határozati javaslatot aláírják; de mert a kérvényi bizottság határozati javaslatát elfo­gadják, felszólalásaikban épen a kérvényi bizottság véleményével szemben a kérvényeket pártolják. Ez könnyelműség azon ember részéről, a­ki teszi önma­gával szemben, de lelkiismeretlenség azon párttal szemben, a­mely tiltakozik az ellen, hogy azonosíttas­­sék az antisemiticus felfogás azon párt eljárásával, a­mely párt a jogegyenlőséget mindig elvei incarnátió­­jának, a maga fő princípiumának tekintette és minden következtetést ebből vont le. (Élénk helyeslés a szélső­baloldalon.) Nem hallgathatom ezt el szó nélkül azért, ne­hogy künn a világ azt hihesse, hogy a függetlenségi párt és némelyek azon képviselők közül, kik e párt tagjainak látszanak lenni, egy nézetben volnának, avagy csak hogy azok a függetlenségi pártnak előre tolt piomnierjai volnának, oly elveket hirdetvén, me­lyeket a függetlenségi párt nem akar magáénak val­lani. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Midőn ezt kijelentem, teszem azért, hogy kije­lentsem, hogy azon elveket és azok consequentiáit mint az anarchia és a reactio consequentiáit ezen párt perhorrestálja. Szóló Kossuthra hivatkozik, ki egy levelében kijelentette, hogy szégyen és botrány, mikép Magyar­­országon még zsidókérdés is lehetséges. S azon ha­tározat után, melyet e kérdésben a függetlenségi kör hozott, szóló kötelességének tartja minden solidari­­tást visszautasítani az antisemitikus törekvésekkel. (Élénk tetszés) Pártolja a kérvényi bizottság határo­zati javaslatát. (Helyeslés) Szalay Imre: Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk!) Minthogy Ugron Gábor t. képviselő úr jónak látta azon határozati javaslatot, a­melyet, a­mint kijelentettem, collegialitásból írtunk alá Istóczy Győző képviselő úrnak, léhaságnak nevezte, én e ki­fejezésre nem tartom szükségesnek reflektálni azért, mert a t. elnök úr kötelességét tudva, ez ügyben már intézkedett; annyit azonban engedjen meg mégis a t. ház s nemcsak a háznak akarom mondani, amit mon­dandó vagyok, hanem az egész országnak. (Derült­ség) hogy azt kérdjem, vájjon pártjának érdekeit me­lyikünk képviseli jobban, mi-e, kik daczára annak, hogy Ugron Gábor képviselő úrnak az nem tetszik, azon pártnak régi harc­osaiként meg akarnak és meg fognak maradni ? (Egyes zajos helyeslések a szélsőbal­oldalon.) vagy pedig az-e, aki a clubban megvitatan­dó dolgot a ház elé tárja. (Helyeslések a szélsőbalon.) Herman Ottó : T. ház 1 Személyes kérdésben nagyok bátor szót kérni. (Halljuk!) Ugron Gábor t. képviselő úr akként hivatkozott rám, mintha én teg­­nap a párt nevében tagadtam volna meg a solidari­­tást. Constatálni kívánom, hogy én erre felhatalmazva nem lévén, csupán csak a magam nevében személye­sen tagadtam meg a solidaritást Simonyi Iván J. kép­viselő úrral szemben és constatálom egyszersmind azt is, hogy én részemről soha sem mernék azon párt ne­vében itt szót emelni, mielőtt én a párt részéről erre mandátumot nem nyertem. (Zajos helyeslések a szélső­bal­oldalon.) Ugron Gábor: Személyes kérdésben kell meg­jegyzést tennem s igen rövid és érthető leszek. Felhozatott az, hogy clubba való nyilatkozat volt, melyet én tettem. Én te­hát, azt tartom, hogy egy párthoz tar­tozni nem elég, annak a pártnak ügyét komprom­it­­t­álni és beléletet zavarni, hanem szükséges, hogy az összetartozandóság érdekében és az elvek egységében nyilatkozzék. (Helyeslés.) És ha egy párt a maga körében valamit meg­vitatott­, legyen minden egyes képviselőben annyi kö­telességérzet, hogy saját eljárását szabja annak ha­tározatához, vagy pedig tudja levonni azon consequen­tiat a melyet Kossuth Lajos nagy hazánkfia levont. És ha valaki ezt a consequentiát, annak daczára, hogy érthetően van kimondva, nem akarja levonni, annak szükséges ott, a­hol legelső alkalom nyílik, azt ismételni. De tovább megyek. Azt mondja Herman Ottó­­. képviselőtársam, hogy nem nyilatkoznék a párt ne­vében soha, hogy ha arra külön meghatalmazása nem volna. Midőn a párt elfogadta azon határozati javas­latot, a­melyet elfogadott és midőn ezen választ adta, az ellen tiltakozni kell. A válasz az, hogy elvárja, hogy a párt határozatának magukat alárendeljék és ezen párthatározat elfogadása után mindenki, a­ki a pártnak tagja, kötelességének ismerje, hogy annak res­­pectálását megvárhatja. Tehát joga van mindenkinek,a­kik ezen párthoz tartoznak és nem akarják ezen párt­tól az ország közvéleményét és a civilizált világ be­csülését elvonni és én azt mondom, hogy t. képviselő­­társaim sokkal okosabban teszik, hogyha el nem ké­nyeztetve a pártnak eddigi enyhe eljárása által, a párt határozatának alárendelik magukat. (Helyeslés.) Elnök : T. ház! Én tudom azt nagyon jól, hogy a t. házra mindig kínos benyomást tesz, midőn egy képviselő személyes kérdésben kénytelen felszólalni; de Ugrán képviselő úrnak erre teljes joga volt, mert személyesen meg volt támadva, és a többi ezen czí­­men felszólalt képviselő uraknak is, mert habár sze­mélyesen megnevezve nem voltak is, de mindig mint­egy reájuk lehetett mutatni, hogy bizonyos tekin­tetben érintve vannak. A ház gyakorlata azt hozza magával, hogy ily esetben az illetők felszólalása meg­­hallgattassék. Egyébiránt kérem a t. képviselő ura­kat, méltóztassanak a személyes támadásokat, melyek ily felszólalásokat aztán maguk után vonnak, a­meny­nyire lehet mellőzni. (Helyeslés.) Simonyi Iván szintén személyes kérdésben szólal fel s Herman tegnapi felszólalására reflektálva kijelenti, hogy Herman annyit ért a gyakorlati poli­tikához, mint ő a pókászathoz. Szólásra senki sem lévén feljegyezve, elnök a vitát bezárja. Berzeviczy Albert előadó : Bármennyire mél­­tánylom a t. háznak azon mondhatni türelmetlen vá­gyát, hogy e kellemetlen vitán egyszer valahára, már átessünk, mégis tekintettel azokra az ellenmondó dolgokra£, a­melyek itt kimondottak,­ tekintettel a két ellenindítványra, tekintettel azon sajátságos ké­telyekre kérdésekre és magyarázatokra, melyekkel a bizottság javaslata találkozott, az előadói zárszó jo­gával kénytelen vagyok élni, de igyekezni ..fogok beszédemet a lehető legrövidebbre szabni. Örven­­detesebb lett volna, ha e vita mellőztetik vala, de ha már egyszer megtörtént, eredményeként két ör­vendetes tényt is jegyezhetünk fel. Az egyik az, hogy e vita folyamán bebizonyult, hogy a magyar képvise­lőházban nincs oly párt, sőt nincs oly párttöredék sem, mely a jogegyenlőség elvét megdönteni óhajtaná s az oly kérelmet, mint e kérvényben foglaltatik, helyesel­né. (Helyeslés) A másik tény az, hogy a mint e vita alatt be­bizonyult, az antisemita agitatiónak vezérei, úgyszin­tén azok, kik ez agitatióban többé kevésbbé osztoz­nak, egymással ezen egész mozgalom czélja iránt, s ez iránt, hogy meddig menjenek és hol álljanak meg, s mit akarnak, mit nem akarnak, tisztában nincse­nek. (Úgy van) A legkülönbözőbb értelmezéseket, a legkülönbözőbb álláspontokat hallottuk jeleztetni. Az egyik az egészet vallási, egyházszervezeti kérdés­nek, a másik faji, a harmadik policiális, a negyedik agrár­kérdésnek tekinti. Az egyik hozzá akar nyúlni a jogegyenlőség elvéhez, a másik nem. Az egyik el­fogadja a bizottság javaslatát, a másik ellenzi azt. Egy szóval, bebizonyult, hogy az egész mozgalomnak, mely a legutóbbi időkben már oly praetenciókkal lé­pett fel, mintha benne rejtenék Magyarország jövő politikájának kulcsa, ez egész mozgalomnak semmi meghatározott czélja, de még csak tisztázott értelme sincs, semmi más tendentiája nincs, mint az izgatás és a zavar maga, melyet támasztott, s melyet önczél gyanánt látszik fentartani törekedni. (Helyeslés.) Ama felszólalt t. képviselő urak közöl csak Széll György és Kiss Albert képviselő urak beszédeire kívánok röviden néhány megjegyzést tenni. (Halljuk!) Széll György t. képviselő úr vádolta többek közt a zsidókat azzal, hogy nem akarnak magyaro­­sodni, hogy németek, és azok maradnak. E tekintet­ben hivatkozott fővárosi példákra. Nem akarok e részben statistikai adatokkal lépni fel, csak egy bizo­nyítékra akarok hivatkozni. Azon mozgalomban, mely nemrég a Schul-Verein ismeretes agitatiója folytán megindult, pro és contra különböző czikkek és röpira­­tok jöttek nyilvánosságra. A többek közt megjelent egy röpirat, melynek czíme: »Deutsche Wahrheiten u. magyarische Entstellungen.« E röpirat szerzője, dühös haraggal fordulván a magyarosodási mozga­lom ellen, kiemeli, hogy ezen mozgalomban senki sem vesz oly élénk részt mint a zsidók. Azt hiszem, ezen az ellenség részéről tött bizonyítékot, a t. képviselő úr is respectálni fogja. Kiss Albert t. képviselő úr beszédét illetőleg csak azt kívánom megjegyezni, hogy egyes kebellá­­zító csalási esetek felhozása, melyek, elhiszem hogy úgy adták magukat elő, mint ő felhozta, nem bizo­nyíthat semmit arra nézve, hogy egy egész vallásfe­lekezetet megrendszabályozni kelljen. Ily esetekre nézve provisio másutt, mint a büntető törvénykönyv­ben nem kereshető és nem található. És én azt ki­­hiszem, hogy a t. képviselő úr maga sem kívánja, hogy a büntető törvénykönyv egy külön fejezetben rendelkezzék a zsidók ellen. (Helyeslés.) Simonyi J. képviselő úr beszédével nagyon be­hatóan nem akarok foglalkozni, mert meg vagyok győződve, hogy ha polémiám csak fél annyira nyúlna, mint a­mennyire az ő beszéde nyúlt, üres ház előtt kellene azt bevégeznem. (Derültség.) Hogy egyéb­iránt menynyire veszélyeztetik Simonyi J. képviselő úr nézetei a kérvényi bizottság határozati javaslatát, azt illustrálja legjobban azon körülmény, hogy ő Is­tóczy I. képviselő úr indítványa mellett tulajdonké­pen csak egy érvet hozott fel, s ez az volt, hogy fel­állított egy képzeleti zsidóországot, és azt mondotta, hogyha ilyen ország léteznék, abban a zsidók nekünk magyaroknak polgárjogot nem adnának. Természetes tehát, hogy nekünk is így kell el­járnunk ellenükben. Ez mindenesetre nagyon kényel­mes módja az argumentatiónak, de vajmi kevés em­bert képes kapacitálni. Igen hatásos volt az igen­­. képviselő úr beszédében az az ünnepélyes gyámolta­lansági nyilatkozat is, melyet ő az összes keresztény tár­sadalom nevében koczkáztatni jónak látott, midőn kimondta, hogy a keresztény társadalmat az állam­nak kell lábra állítania és minden módon istápolnia, mert különben a zsidóság által minden ponton meg­veretik és elnyomatik. Hiszen az ilyen állítás való­ságos antichristianismus nem antisemitismus jellegével bír, mert ilyen lealacsonyító, siralmas, nyomorult szín­ben a keresztény társadalmat még soha senki sem tüntette fel, mint a képviselő úr (Helyeslés. Sokkal kevésbé ment végletekig Verhovay kép­­viselő úr beszédjében, kinek mielőtt határozati javas­latára reffectálnék, előbb egy némileg személyes ter­mészetű észrevételére tartozom válaszszák A képvi­selő úr szólván az én doctrinair szabadelvüségemről ezeket mondá : »Ez a doktrinair szabadelvűség, mely egy eszmét átvesz a német tudományosság tanköny­veiből és ezt az eszmét képviseli ott is, a­hol épen neki, mint Sáros megye képviselőjének a legkevésbé kellene ezt tennie; tekintettel kell lennie a népván­dorlás ama folyamatára is, a­mely épen Sáros megyé­ből keres a tengeren túl kenyeret és hazát. Ez embe­reknek e hazából távozniok kell, mert e föld nem ad többé nekik kenyeret, amaz elemnek bevándorlása kö­vetkeztében, a­mely kiszorítja őket hajlékukból. Ehhez hasonló szemrehányással lépett fel elle­nem Ónody képviselő úr is. Én azt találom, hogy az ilyenféle beszédek és megtámadások nagyon hasonlí­tanak a kortes eszközökhöz és azért azokat valami na­gyon komolyan venni nem akarom. (Helyeslés jobb­felől.) de kénytelen vagyok kijelenteni, mégis azt, hogy megyém érdekeit és speciális viszonyait isme­rem, és hogy a­hol azokat itt a házban érvényesíteni kötelességemnek látandom, azokat a kötelességeket ér­vényesíteni fogom; azonban engedje meg a t. képvi­selő úr, tiltakoznom kell az ellen, miszerint azon me­gyét, a­melyet nekem is szerencsém van itt képviselni, annak lakosságát és érdekeit úgy tüntesse fel bárki is, mintha azok megkívánnák, hogy az állam szabad­elvű alapintézményei megdöntessenek vagy valamely vallásfelekezettől annak törvényadta jogai elvonassa­nak. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ily particuláris érdekeket sem Sáros megyében, sem sehol az országban el nem ismerhetek. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Különben a t. képviselő úr be­széde abban culminál, hogy bizonyos osztályozást állí­tott fel az álszabadelvűség különböző neméről. Ennek egyik neme azon doctrinair szabadelvűség, a­melylyel mint mondom engem vádolt, és a­mely szerinte a maga eszméit a német tudományosság tankönyveiből merit. Ez­t a képviselőház nem doctrinalt szabadelvü­ség mert ezt a szabadelvűséget, a mely a polgári tár­sadalmi jogokat nem vallásfelekezetek szerint méri és osztja, Európa minden szabad állama a törvényeibe iktatta és intézményeiben megvalósította. Nem mi kölcsönöztük a németektől szabadelvű­­ségünket, de a t. képviselő urak kölcsönözték az anti­­semitismust azoktól. Ezt a szabadelvűséget mi a magyar politika szelleméből merítettük, a­mely min­dig szabadelvű volt, és amely az olyan követelménye­ket, minek e kérvényben foglaltatnak, mindig vissza­­utasította. (Élénk helyeslés jobb felől.) Elismerem, hogy létezik az ál-szabadelvűségnek különböző neme. Többek közt egyik neme az, amelyet én is ismerek, a­mely kijelenti általánosságban, hogy a jogegyenlőség elvét bántani nem akarja, de azután előáll egy csomó kivételes rendszabállyal, amelyek nem a társada­lomnak ilyen vagy olyan viszonyára, vagy állapotára vonatkoznak, hanem egyetlenegy vallásfelekezet hívei ellen irányulnak. A t. képviselő úrnak határozati ja­vaslata és beszéde ezen nemét a szabadelvűségnek tük­rözi vissza. És ebben van oka annak is, hogy mért nem­­ fogadom el a képviselő úr határozati javasla­tát. (Élénk helyeslés jobb felől.) Ezen határozati javaslatot nem fogadhatom el először azért, mert a felhozott hét rendszabály közül négy kizárólag csak a zsidók ellen irányul, másodszor azért, mert az­által, hogy a képviselő úr ezen indít­ványt a tárgyalás alatt levő kérvénynyel hozta kap­csolatba, ezen indítvány úgy jelenik meg, mint más oldalról jövő és más alakú indokolása és támogatása a kérvénynek. (Helyeslés jobbfelől.) Ónody képviselő úr beszéde a polémiára kevés anyagot szolgáltat. A képviselő úr érveinknek és állí­tásainknak komolyságát és számbavehetőségét vonta kétségbe. Sajnálom, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy mi összes érveinket és állításainkat ezen lesújtó nyilatkozat után is fentartjuk teljes mértékben. (De­rültség. Helyeslés jobbfelől.) Nem kevésbbé volt meg­lepő t. hát azon állítás, melylyel Szalay képviselő úr állott elő. Ő, miután tudatta azt, hogy ő és társai Kecskemétre csakis a rend fentartása végett mentek (Derültség) és miután a tapolczai kérvénynek azon ártatlan kívánságát, hogy a zsidó emancipatió vonas­sák vissza, azzal véli igazolhatónak, hogy a tapolczai vidéken a zsidók rontják a bortermelők üzletét, ezek után egy új érvvel lépett fel az antisemitismus mel­lett, azt mondta ugyanis, hogy minálunk a zsidók te­nyésztik és támogatják a socialismust. Ha tehát a társadalom és az állam a socialismus ellen, mint köz­veszély ellen akar fellépni, akkor első­sorban a zsidók ellen kell fellépnie. Ezen állítás nagyon meglepő, épen a t. képvi­selő úr ajkáról. Hiszen a t. képviselő úr ép oly jól tudja, mint én, hogy a socialismus tulajdonképen a munka harcza a tőke ellen. Már most a képviselő úr és társai minduntalan azt hangoztatják, hogy miná­lunk a tőke a zsidók kezében van, hogy a zsidóság monopolizálja a tőkét. Már bocsánatot kérek, ha ez igaz, a­mit épen a képviselő urak állítanak, hogy ez­után a zsidóság épen oda törekedjék, hogy megtá­madja, megingassa azt, amiben saját ereje rejlik, ez oly határtalan esztelenség volna, amit a zsidókról, azt hiszem, még a legnagyobb ellenségük sem teheti fel. (Helyeslés jobbfelől.) Széll György: Mert a tőke nem helyettesíti a munkát! Simonyi Iván : A socialismus negatív, romboló természetű, azért pártolják a zsidók. Berzeviczy Albert előadó: Különben, habár ebben Szalay képviselő úrnak nincs is igaza, egyben el kell ismernem, hogy határozott fölénye van fölöt­tem (Halljuk!) Ugyanis ő a ház asztalán fekvő vala­mennyi határozati javaslatot egytől egyig elfogadta. Előbb aláírta, — habár mint mondja, csak collegiá­­lis szívességből — Istóczy képviselő úr indítványát, azután aláírta Verhovay képviselő úr indítványát és végül elfogadta a kérvényi bizottság javaslatát. E szerint azt hiszem, hogy a t. képviselő úr győzelme egé­szen biztos, (Élénk derültség jobb felől.) neki a t. ház mindenesetre igazat fog adni, mert a három határo­zati javaslat közül — több nem lévén, egyet határo­zati javaslattá emelni kell. (Derültség.) Hanem ennek a némileg komikus körülmény­nek van egy komoly oldala és erre kénytelen vagyok reflektálni. A képviselő úr azt mondja, hogy azért jár el így, mert kívánja, hogy ezen ügynek megbeszélése által a kérdésben világosság terjedjen. Már én meg­vallom, azt hiszem, hogy ha a hozandó határozat iránt már előzetesen ily fogalomzavar támad, az kevéssé­­ alkalmas arra, hogy a kérdésben a világosságot ter­­­­jeszsze. (Úgy van!) Egyébiránt belenyugszom ebbe is, nem kuta-

Next