Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)
1883-01-16 / 15. szám
JIXADÓ-BTVATASÍ : Barátok tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Portig küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggelire esb kiadva együtt: 1 hónapra -....................- •• ...................... 2 írt. 8 hónapra ®* 8 hónapra ................................................... 12 * Az esti kiadás postai különkttődéseárt felüdlfizetés negyedévenként . 1 » REGGELI KIADÁS II. évi folyam. Budapest, 1883. kedd, január 10. a.1.11... . "■. .. Barátok tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. hirdetések ■gy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Baritok-tere, Athenaeum épület) küldendők. 15. szám, Budapest, január 15. Még egy szó a takarékbetétek megadóztatásához. (D. A.) A pénzügyi bizottság a múlt hóban tárgyalta le a takarékbetétek megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatot. A törvényjavaslat némileg ugyan módosítva lett, de a módosítások oly jelentéktelenek, hogy a törvény lényege csaknem egészen változatlan maradt. A pénzügyi bizottság a maga részéről tehát helyeslőleg fogadta azon álláspontot, melyből kiindulva, a m. k. pénzügyminiszter az említett javaslatot az országgyűlés elé terjesztette. Ha már ily hivatott fórum nyilatkozik a miniszteri javaslat mellett, az mindenesetre figyelemre méltó jelenséget képez azon lezajlott mozgalommal szemben, mely a javaslat elvetését czélozza. Tudjuk, hogy e mozgalom mikép keletkezett, valamint mindnyájunk előtt ismeretes azon körülmény is, hogy a vidéki takarékpénztárak jó sokáig haboztak állást foglalni. A fővárosi intézetek azonban kivétel nélkül távol tartották magukat. Nincs jogunkban ezekről feltenni, hogy elhatározásukra valami separatistikus hajlamok gyakoroltak volna befolyást, de annyi bizonyos, hogy maguktartása elsősorban annak köszönhető, hogy kellő világosságban, mert közvetlenül látván a helyzetet, módjuk volt, helyes képet alkotniok nemcsak azon tényezők befolyásáról, melyek a pénzügyminisztert vezérelték, hanem arról is, hogy mely nyomós érvek követelik a takarékbetétek megadóztatását. Sajnos, hogy a fővárosi intézetek ezen példája a vidéken követésre nem talált, pedig, ha van oly ágazata közéletünknek, melynek okvetlenül a főváros után kellene indulnia, úgy ez bizonyára azon tevékenység, mely anyagi érdekeink előmozdítására van hivatva. Nem is hiányzott erre az impulzus. Már évekkel ezelőtt, az 1873-iki nagy válság alkalmával láttuk, hogy nem csak a mentőeszmék, hanem a mentőeszközök is innen eredtek és nyujtattak. Csak azon szorult helyzetre utalunk, melybe a vidéki takarékpénztárak azon időtájt jutottak, midőn az 1873-iki catastropha hatása nyilvánult, a midőn virágzó telepek, gyárak, és más intézetek nyomtalanul eltűntek, csak azért, mert a bizodalom, a hitel végkép megrendült és nem volt, ki pénzét még jó kamatozás mellett is kockáztatni merte volna. A fővárosi intézetek akkor alakították a Magyar hitel-segély-egyletet, mely daczára rövid fennállásának, igen jelentékeny szolgálatokat tett a vidéki takarékpénztáraknak és egyéb pénzintézeteknek. A Magyar hitel-segély egylet feloszlásával ismét válság előtt állottak a vidéki intézetek. Sok terv és javaslat közül talán egy sem talált annyi ellenzésre, mint az, mely a Magyar hitelsegélyegyletet a hazai első takarékpénztárral kívánta helyettesíteni. A kemény harcz és tusa vége mégis az volt, hogy a vidéki pénzintézetek a hazai első takarékpénztárhoz fordultak, így jött létre azon váltóleszámítolási üzlet, mely egész a mai napig a hitelező és az adós intézetek kölcsönös megelégedésére fennáll. Ha tehát a fővárosi pénzintézetek veszély idején áldozatot nem kíméltek, ha útmutatást és eszközöket nyújtottak oly actióra, mely az érdekelt vidéki pénzintézetekre nézve legalább is azonos volt a létkérdéssel és fennállásuk biztosításával, mennyire inkább lehetett volna várni, hogy a vidéki pénzintézetek a szőnyegen levő tárgyra nézve is elsősorban azok tanácsa és szavára fognak hallgatni, akik hasonlíthatlanul kritikusabb körülmények közt elég elszántságot és képességet tanúsítottak valóban létező bajok orvoslására? Úgy látszik azonban, hogy a vidéki takarékpénztárak ezt elfeledték, mert azon hasznos szolgálatok után, melyeket a fővárosi pénzintézetek jóakaratából és áldozatkészségéből élveztek, legalább a jelen kérdésben, igen furcsa állást foglaltak el. Azon viszony, mely a fővárosi nagy pénzintézetek és a vidéki takarékpénztárak közt, hosszas összeköttetésből fejlődött ki, ennél kelletlenebb illustrátiót alig nyerhetett volna és valóban bajos elhinni, hogy az utóbbiak, mielőtt az országos gyűlésre egybejöttek beható tanulmány tárgyává tették volna a neheztelt törvényjavaslatot, mert máskülönben az országos gyűlés tárgyalásai nem zárták volna élénkbe azon nagymérvű tájékozatlanságot, mely a törvényjavaslat célja és hordereje iránt egyrészt az érdekelt intézetek körében uralgott, másrészt pedig kívülről is szítva lett. A pénzforgalmat és a hitelügyet érintő dolgokban tudvalevőleg semmi sem boszulja meg magát úgy, mint a kellő alaposság hiánya. Ez szüli a sok félreértést, mely elől gyakran sem maguk az érdekeltek, sem a nagyközönség ki nem térhetnek, úgy, hogy a leghelyesebb pénzügyi intézkedés is, ha annak megvalósítására kerül a sor, ok nélkül egészen rideg fogadtatásban részesül. Nincs is tehát azon mit csodálkoznunk, hogy a szóban levő törvényjavaslat tárgyában oly felszólalások történtek, melyek nemcsak a modern közgazdasággal, hanem a mindennapi tapasztalatokkal is merőben ellenkeznek. E felszólásokból ugyanis nem annyira a biztos tárgyismeret, mint inkább a szenvedélyesség hangja azon álokoskodás is ki, mintha a pénzügyminiszter javaslatában merényletnél egyebet nem czélozna a vidéki takarékpénztárak ellen. Elképzelhető tehát, hogy az argumentumokkal is, melyekre e felszólalások támasztják, e helyütt komolyan foglalkozni nem lehet. De mert másfelől meg vagyunk győződve arról, hogy a takarékpénztárak balvéleménye csak addig állhat fenn, míg felvilágosítva nincsenek és míg ki nem bontakoznak elfogultságukból, mely lehetetlenné teszi, hogy magasabb szempontból ítéljék meg a miniszter javaslatát, ennélfogva nincs kizárva azon kedvező fordulat, hogy a takarékpénztárak elvégre szívesen fognak a jobb meggyőződésüknek engedni. Mindenekelőtt megjegyezni kívánjuk, hogy a felmerült vita hevében senki részéről egy szóval sem lett kétségbe vonva a takarékpénztárak üdvös hivatása, sőt ellenkezőleg, a sajtó és közvélemény egyhangúlag azon nézetnek adtak kifejezést, hogy a takarékpénztárak Magyarországon valóban szükséget pótló intézményt képeznek. Ez különben nem is csoda, mert ha vannak hazánkban oly vállalatok, melyek az utolsó évtizedek óta úgy a kormány, mint a nagyközönség támogatásában bőven részesültek, akkor bizonyára ezek közé számíthatók a takarékpénztárak, melyek életbeléptetését és fokozódó népszerűsítését azok jelenlegi létszáma legjobban illustrálja. Máskép alig lehetne elképzelni és örvendetes tényül kiemelni, hogy Magyarország ma a takarékpénztárak oly hálózata fölött rendelkezik, mely bátran kiállja a versenyt más nemzetek hasonlemű intézményeivel. Annnál meglepőbb tehát, hogy a takarékpénztárak szószólói úgy állították oda a törvényjavaslatot , mintha az a takarékpénztárak létfeltételeit támadná meg. Pedig ha fontolóra veszszük, hogy a pénzügyminiszter csak közvetett és igen szerény reményeket köt a törvény életbeléptetéséhez, a pénzügyi bizottság pedig az ebből eredő adóbevétel fejében 1.800.000 írtnál többet épenséggel nem irányzott elő, méltán lehet következtetni, hogy a törvényben foglalt rendelkezés alig bír más hivatással, mint helyes, az eddiginél egészségesebb irányba terelni a takarékpénztárak üzletét. Erre már valóban szükség volt. Mert, ha behatóbban vizsgáljuk a takarékpénztárak fejlődését az utolsó évtized alatt, úgy lehetetlen azonnal fel nem ismernünk azon aránytalanságot, mely egyes üzletágaik közt létezik, ami arra mutat, hogy takarékpénztáraink még mindig azon régi kerékvágásban mozognak, mely a 40-es évek elején keletkezett. Csakhogy számításon kívül hagyták azon körülményt, hogy azóta a közgazdasági tevékenység lényeges változáson ment keresztül. A kereseti viszonyok súlyosabbak, a pénzforgalom gyorsabb, a hiteligények nagyobbak lettek. A helyzet ezen változásával szemben természetesen a takarékpénztárak jól felfogott érdeke is követeli, hogy egész lényegük és üzleti politikájuk más irányt kövessen. Hogy fejletlen hitelrendszer mellett a takarékpénztárak meg tudtak felelni a támasztott igényeknek, az épen nem feltűnő. A nagy közönség takarékossági hajlammal mindig brit és a takarékpénztárak ritkán voltak betétek hiányában, a betétek pedig ép elegendők voltak az ugyanakkor észlelt hitelszükséglet kielégítésére. Ide járult még az is, hogy a takarékpénztárak az időtájt nem foglalkoztak annyi üzletággal, mint jelenleg, mert ha igaz is, hogy működésük némelykor a locális téren túl terjeszkedett, tevékenységük nagyjában véve mégis arányban állott a rendelkezésre levő eszközökkel, mintegy jeléül annak, hogy a takarékpénztárak a conservativ üzletelvektől el nem tértek. Napjainkban azonban a takarékpénztárak ily szűk korlátok közt nem maradtak és tevékenységüket oly széles alapra fektették, hogy bármelyiknek is alapszabályait tekintsük, majd mindegyikben egészen bankszerű üzletkört fogunk találni. Ez magában véve még nem volna baj. De ha figyelembe vesszük, hogy széles üzletkörben csak tetemes tőkékkel lehet mozogni és akkor is minden eshetőséget számba kell venni, nehogy az egyik vagy másik üzletág fennakadjon, valóban felettébb kívánatosnak látszik, hogy a takarékpénztárak csakis oly üzletágakban működjenek, melyek rendeltetésük és természetüknek leginkább megfelelnek. A takarékpénztárak hatáskörének megállapítása egyike azon problémáknak, melyek helyes megoldásától függ az intézménynek egész jövője. Azt tudjuk, hogy az 1840-es évek óta hazánkban alakult takarékpénztárak mind a fennállott bécsi udvari cancelláriának 1844. szept. 26-án kelt regulativuma alapján jöttek létre. Ezen regulativum volt a takarékpénztárakra mérvadó mindaddig, mig az 1875 : XXXVII. törvényczikk által a kereskedelmi törvény életbe nem lépett. Ezen törvény azonban a takarékpénztáraknak csakis részvénytársaságszerű szervezetével foglalkozik, azok üzletkörét ellenben érintetlenül hagyja, Így tehát az említett regulatívumban foglalt határozatok, ami a takarékpénztárak üzletkörét illeti, egész máig könnyen érvényben maradhattak. Pedig elérkezettnek látszik annak ideje, hogy a takarékpénztárak üzlete e regulatívumnál időszerűbb és alkalmasb alapra helyeztessék, hogy a takarékpénztárak és a velük érintkező felek oly garantiákra tehessenek szert, melyek az üzleti biztonságot és a kölcsönös bizodalmat egyaránt emelik. A pénzügyminiszter javaslata e részben némi előkészületnek tekintendő. Amidőn ez a takarékbetéteket megadóztatja, helyreüti egyúttal azon különbséget, mely egyrészt a tőkekamat adó alá jutó tőkék és másrészt a takarékpénztáraknál elhelyezett pénzeknek megadóztatása körül eddig fennállott. A takarékbetétek részére mostanáig biztosított kiváló jelleg ezentúl meg fog szűnni és miután a tőkék, akár takarékpénztáraknál, akár magánkezeken helyezvék el, adózás tekintetében egyforma elbánás alá jutnak : a közönség mindenesetre sok kellemetlenséget fog kikerülni, az adókincstár pedig azon helyzetbe jut, hogy megszűnvén a különféle adókulcs alá tartozó tőkék cathegóriája, a tőkekamatadó nyilvántartását és beszedését könnyebben fogja eszközölni. De a takarékpénztárakat az érdekli leginkább, hogy várjon mily befolyással leszen az új törvény a takarékbetétek állagára. A felelet erre igen egyszerű. A törvény befolyása alatt a betétek nem fognak ugyan gyarapodni, de minden valószínűség szerint az eddigi törzsbetétek megmaradnak. Ha a takarékpénztárak betétei csak harmadrészének is lehet ily törzsbetétszerű jelleget tulajdonítani, még mindig oly óriási törzstőke áll rendelkezésükre, hogy az untig elegendő a takarékpénztári rendes üzletek zavartalan vitelére. A törvény hatása legelsőben abban fog nyilvánulni, hogy az újonnan keletkezett tőkék nem betétként, hanem beruházásul oly értékpapírokban fognak elhelyezést keresni, melyek a pénzpiac időnkénti állása szerint legtöbb biztosítékot és legnagyobb jövedelmet nyújtanak. A közönség azon része, melynek tehát kedve lesz az adott alkalmat felhasználni, állami czimletek, vasúti elsőbbségi kötvények, záloglevelek stb. beszerzésére, az bizonyára nem fogja nélkülözni a kellő tapintatot és tájékozottságot sem. Végre is itt van már ideje annak, hogy a közönség saját meggyőződése és legjobb belátása szerint járjon el, felesleges pénzeinek gyümölcsöző befektetésében. Ez annyival kívánatos, mivel a gyámkodás, egészen eltekintve attól, hogy a gyámkodó bizonyos mérvben szintén felelősséget vállal magára, inkább ártalmas mint hasznos befolyást gyakorol a közönség elhatározására, kivált miután a pénz- és hitelforgalom mai fejlettségénél fogva, oly számos formáit ismerjük már a tőkebefektetésnek, hogy a nagyközönség e tekintetben könnyen nyer útbaigazítást. Nincs arra semmi szükség, hogy az államhatalom vagy bárki más avatkozzék oly természetű ügyekbe, melyek kifejezetten a magángazdaságot illetik. Meg vagyunk arról is győződve, hogy a közönség hamar fogja magát beletalálni az új helyzetbe, a takarékpénztárak pedig, midőn mentesülnek oly betétektől, melyek esetleg torlódást is idézhetnének elő, kárt valóban nem szenvednek, sőt ellenkezőleg önként fogják létesíteni azon helyes arányt, melyet üzleteik egymás közt főleg azért nélkülöznek, mivel a betétek rohamos növekedésével szemben, bármennyire is gondoskodnak azok lehető hasznosításáról, kénytelenek e betéteket túlnyomólag oly üzletágakra fordítani, melyek folytatása tulajdonképen nem az ő hivatásukhoz tartozik. Ilyen például a jelzálogüzlet, melynek terén mai napság a záloglevelek kibocsátására jogosított bankok méltán visznek vezérszerepet. A takarékpénztárak sajátos természetük és azon oknál fogva, mert takarékbetéteket, tehát idegen vagyont kezelnek, sokkal helyesebben cselekednének, ha oly üzletágakra szorítkoznak, melyek az általuk elhelyezett vagy kiadott tőkék mindenkori mobilizálását lehetővé teszik. A múlt év őszén ülésezett jogászgyűlésen is szóba jött a takarékpénztárak üzlete, és pedig ha jól emlékszünk, arra való tekintettel, hogy vajjon mily törvényes garanciák volnának nyújtandók a betevőknek szemben azzal, hogy ez intézetek jelzálog-üzletet is folytatnak ? Ez azért érdemel figyelmet, mert sejteni engedi, hogy a jelzálog-üzlet belterjes vitele mellett beállhatnak oly körülmények, melyek képtelenné teszik a takarékpénztárakat a betevők jogainak épségben tartására. De mindettől is eltekintve, kétségtelen, hogy a takarékpénztárak jelzálogkölcsönei nem is oly előnyösek, mint ez első pildataira látszik. A takarékpénztárak kölcsönei nem rendezték be törlesztésre, holott a záloglevelek kibocsátására jogosított intézetek kölcsönei után évente fizetendő annuitásokban a kamatokon kívül már a törlesztés is benfoglaltatik. A takarékpénztári kölcsönök nem alkalmasak azon czélokra, melyek megvalósítása végett a földbirtokos jelzálog-kölcsönt szokott felvenni. A számító gazda súlyt helyez arra, hogy az elvállalt teher törlesztését lehető könnyen eszközölhesse, ez pedig inkább lehetséges, ha a kölcsön utáni annuitások egyenletesen megoszlanak azon egész törlesztési időtartamra, amelyre a kölcsön szól, mintsem ha a kamatokat évek során át fizetni tartozik, a tőkével azonban folyton hátralékban van, kivévén természetesen azon ritka esetet, hogy ez utóbbit idő előtt, esetleg részben vagy egészben vissza tudja fizetni. Ebből kitűnik, hogy a takarékpénztárak a jelzálogkölcsönbe ruházott pénzeiket, abból bármikor és rázkódtatás nélkül ki nem vonhatják. És még ha hozzátesszük, hogy a betétek tömeges visszafizetésének szüksége sincs kizárva, könnyű belátni, hogy a takarékpénztárak jelzálog kölcsönüzlete sem a részvényesek, sem a betevők, sem végre a jelzálogos adózókra nézve nem nyújt épen kecsegtető kilátásokat. Ami különösen a földbirtokosokat illeti, ezek helyzete a kölcsönök rögtönös felmondása által annál válságosabbá lehet, mivel a felmondás ténye őket rendszerint előkészületlenül találja. Ellenben a záloglevél-kölcsönök mellett, mindig feltéve, hogy az azok után járó annuitások pontosan fizettetnek a hitelező bank pénztárába, a földbirtokosok e hátránynak nincsenek kitéve, ők minden körülmények közt biztosak lehetnek arra nézve, hogy a kölcsönök visszafizetése idő előtt követeltetni nem fog. Egyebektől eltekintve, főleg ezen okok indíthatták a gazdasági köröket és egyesületeket is arra, hogy a földbirtokos-osztály szüntelen figyelmébe ajánlják a törlesztési kölcsönöket és valóban önhittség nélkül lehet állítani, hogy addig, míg hiányában vagyunk tökéletesebb hitelintézményeknek, földbirtokosaink a legnyugodtabban vehetik igénybe a záloglevelek kibocsátására jogosított bankok kölcsöneit. Különben maga a törvényhozás is tett intézkedést ez irányban, a mennyiben az 1881. LXX. törvényczikkely a jelzálogkölcsönök átváltoztatására nézve bélyeg- és illetékmentességet engedélyezett. A földbirtokosok azonban máig nem igen vették ezen kedvezményt igénybe, amit hajlandók vagyunk azon véletlen körülmények tulajdonítani, hogy földbirtokos osztályunk e törvény rendeltetéséről és fontosságáról nem biztán kellő tájékozással. Mindazáltal reméljük, hogy az ezen törvényben, a kölcsönök convertálása érdekében az 1886. év végéig biztosított kedvezmény írott malaszt sohá nem fog maradni, és hogy félbirtokosaink élve az alkalommal, igyekezni fognak mielőbb átváltoztatni takarékpénztári kölcsöneiket. Fejtegetéseink közben a fentebbiek önkénytelenül tolultak előtérbe, miután tagadni nem lehet, hogy a takarékbetétek megadóztatására vonatkozó törvényjavaslat közvetett után, a takarékpénztárak reformját is elő fogja idézni. E reform haladékot nem szenved és akármily nehézségekbe is ütközzék annak keresztülvitele, egyfelől a felesleges tőkéknek állampapírokba,vasúti elsőbbségi kötvények- és záloglevelekbe stb. stb. való elhelyezése, és másfelől a takarékpénztárakbó a mezőgazdasági biztosítás. Az országos m. gazdasági egyesület szövetkezeti szakosztálya tegnap délelőtt 11 órakor a Köztelken Dessewffy Aurél gr. elnöklete alatt a szövetségbe lépett gazdasági egyesületek II. nagygyűlése elé terjesztendő ügy előkészítése tárgyában ülést tartott, melyen jelen voltak Somssich Pál, Kerkápoly, Károly, gróf Keglevich István, Lónyay Gábor, Szilágyi Virgil, Sváb Károly, Dr. Wagner László, Dorner Ede, Tavaszy Antal, Koppely Géza, Manlicher Róbert Galgóczy Károly, Dr. Szabó Ferencz, Bossányi Endre, Ordódy Lajos jegyző. Az elnök az ülést megnyitván, röviden előadja, hogy a gazdasági egyesület igazgató-választmánya a mezőgazdasági biztosítás ügyéről dolgozatot készíttetett az egyesület titkára által, ki a múlt hóban kimerítő előadást tartott róla a gazdakörben. Az ott kifejtett eszmék a nagygyűlés elé tárgyalási pontozatok alakjában lesznek térj esztendők. A szakosztály feladata e pontozatokat megállapítani. Erre rövid eszmecsere fejlődött ki, miként tárgyalandók a kérdő pontok, és foglaljon-e a szakosztály a kérdések megállapításával állást mellettük, vagy sem. Somssich Pál, Kerkápoly Károly, gróf Keglevich István és Galgóczy Károly nyilatkozatai után a kérdő pontok megállapítása határoztatott el. Az Ordódy Lajos titkár által készített szöveg tárgyaltatván. Az első pont olvastatott, mely így hangzik: »A mezőgazdaság érdekében elégséges-e az, ha a biztosítás ügye egyoldalúlag csak részvénytársulati alapon fejlesztetik ?« a szakosztály észrevételt nem tett, hosszasabb és igen kimerítő vita fejlődött ki azonban a második pontnál, mely azt kérdi, hogy »ha a részvénytársulati alapon való fejlesztése a biztosítási ügynek a mezőgazdaság igényeinek meg nem felel, helyeslendő-e az, hogy a) az épületek biztosítása, a Szászország és Svájczban elfogadott alakban, államilag szerveztessék ? b) a biztosítás egyéb ágaiban a kölcsönösség elvére fektetett társulatok létrehozatalára törekedjünk? c) és mily változtatások lennének eszközlendők a kereskedelmi törvény 453. §-ára ! «■ Keglevich István jobban kitüntetni kívánja az állam beavatkozását és törvényesen kimondandónak véli a kötelező biztosítást, de úgy, hogy az állam eszközölje azt, mert a verseny által a jelenleg túl drága díjak olcsóbbakká válnának. Somssich Pál szerint a biztosítási ügy fejlődése nálunk kívánatossá teszi, hogy a társulatok versenye is elősegítessék. Az általános kötelező biztosítást a gyakorlatban nehezen kivihetőnek és az állami kezelést elképzelhetetlennek tartja. Az állami jégkár biztosítás szerinte kevésbé nehéz, mint a tűzbiztosítás. A szövetkezetektől, a díjak csökkentését nem várja, mert tapasztalás azt nem mutatta. De azért a verseny érdekében a szövetkezetek elősegítésétől nem idegenkedik. Kerkápoly Károly bár nem sokat remél az ily kezdeményezésektől, mégis pártolja az eszmét, mert törvényeink útjában állanak a szövetkezetek létrehozatalának. A kötelező biztosítás kimondása túlhajtás, mert ezzel csak a termelési költségeket emelnék. Az állami biztosítás eszméjét elveti s elégnek tartaná a szövetkezeti alap ajánlását, a részvénytársaságok mellett, mert nézete szerint az állammal mindent végeztetni nem szabad, s elég, ha a társadalmi tevékenység útját egyengetjük, bár a szövetkezetek mellett sem bizonyos, hogy a díjak olcsóbbak lesznek. Ordódy Lajos titkár behatóan indokolja a kérdőpontok szövegét s a mellett érvel, hogy az olcsóbb díjtétel oly fontos, hogy azzal szemben az államosítás ellen felhozottak, eltörpülnek. Szilágyi Virgil szerint, ha a biztosítási ügy nemcsak társadalmi, hanem állami érdek is, akkor az államnak kell a cselekvés terére lépni. A részvénytársulatok, versenyétől a díjak csökkentésére nézve nem sokat vár, mert e társulatok között mindig hallgatag megegyezés jön létre a díjak tekintetében. A kötelező biztosítás sikerére nézve felhozza, hogy 1848-ban Pesten tényleg fennállott a biztosítási kötelezettség és pedig eredményesen. De míg az állami közigazgatás más nem lesz, az állami biztosítás eszméjét megvalósíthatónak nem tartja. Jól szervezett administratiónál azonban az állami biztosítást elfogadná. Koppély Géza a szövetkezeti biztosítás mellett szól, s számbeli összehasonlítást közöl a társulati és szövetkezeti díjtételek közt. Somssich Pál az állami biztosítást kivihetetlennek mondja és gyakorlati példákkal indokolja, hogy az állam kezelése egyenesen hátrányos a biztosításra. Kerkápoly Károly a kötelező biztosítás gyakorlati kivitelének még sok nehézségeit említi föl, míg Keglevich István gróf az állami kényszerbiztosítás eszméjétől nem kíván elállani. Galgóczy Károly, Tavaszy Antal, Lónyay Gábor, Szilágyi Virgil felszólalásai után megállapodtak abban, hogy a kérdő pontba, az állami biztosítás eszméje ne vétessék föl, ne az épületek biztosításának kötelezettsége kimondassék. A tárgyalást csütörtökön folyó hó 18-án folytatja a szakosztály, vitatására s a mezőgazdaság ügyeinek hathatósabb felkarolására a kereskedelmi- és iparkamarák szervezetének megfelelő mezőgazdasági kamarák állíttassanak fel, de a kérdést nem tartották még elég érettnek s az eszme mindannyiszor abban maradt. Most az országos magyar gazdasági egyesület és a gazdakör karöltve szándékoznak az eszmét feleleveníteni s kérelmezni a miniszternél a mezőgazdasági kamarák felállítását. Tekintettel arra, hogy nálunk a mezőgazdaság, az ipar és kereskedelem ügyei egy minisztérium hatáskörébe tartoznak, de még általánosságban a mezőgazdaság érdekei emezekétől egészen el nem választhatók, a mezőgazdasági kamarák, mint a jelenleg fennálló kereskedelmi- és iparkamarák szakosztályai lennének felállítandók önálló tanácskozási joggal, határozatai azonban mindenkor a közös ülés elé terjesztetnének és csak azután válnának jogérvényesekké. A választási jogot pedig mindazok a termelők gyakorolnák, kik oly földterületet bírnak, melyen okszerű, rendezett gazdászat űzhető. Az iparosok hitelügyének szervezése. Az országos iparegyesület igazgatósága által az iparosok hitelügyének szervezése tárgyában kiküldött bizottság megbízásából Mudron y Soma az egyesület igazgazgatója vázlatos tervezetet dolgozott ki, melynek főbb pontjai a következők: A szövetkezet czélja, tagjai hiteligényeinek lehetőleg olcsó kölcsönök nyújtása által eleget tenni, s egyszersmind a tagok takarékbetéteinek gyűjtése s gyümölcsöztetése által azok hitelképességét előmozdítani. A szövetkezeti tagok harmadik személyek irányában egyetemleges felelősséggel tartoznak, azonban csak törzsbetéteik erejéig. A szövetkezet tartama határozatlan időre van szabva. Az egyes tagok törzsbetéteiket csak 3 évi felmondás után vonhatják vissza, ha már a felmondás előtt eleget kell tenniök a szövetkezet irányában elvállalt minden kötelezettségeiknek. Ellenben jogában áll a tagoknak törzsbetéteiknek szabályszerű átruházása által a szövetkezetből előbb is kiválni. A szövetkezet tagja lehet minden feddhetlen jellemű egyén vagy jogi személy, ki magát legalább egy törzsbetétrészlet lefizetésére , illetőleg megszerzésére kötelezi. A szövetkezetből való kiválás bekövetkezik : a) a tag elhalálozása; b) hatóságilag igazolt elszegényedés és c) kötelezett fizetéseinek elmulasztása miatti kizárása folytán. A szövetkezet tőkéje áll: a) a tartalékalapból, mely a belépési és átruházási díjakból és a tiszta nyereség bizonyos 1 0-ából alakul és a szövetkezet összeségének tulajdonát képezi; b) meghatározatlan számú 50 frtos törzsbetétekből, melyek két hetenkénti 1 frtos (50 kros) befizetésekből és az időközben járó nyereségrészletekből alakíttatnak; c) a segélyalapból, mely az üzlet nagyobb mérvű megkezdhetése végett bizonyos határidőn belül visszafizetendő és a kamatozás tekintetében elsőbbséggel bíró kötvények kibocsátása által képeztetik. A szövetkezet a következő üzletágakra terjeszti ki működését: a) tagjainak kölcsönöket nyújt, a hitelrészes tagoknak kölcsönös jótállása alapján; b) tagjainak előlegeket ad nyersanyagokra, árukra és értékekre; c) ipari fekvőségek és beruházások, vagy állami, hatósági steff. szerződésekből folyó járandóságok lekötése mellett, vagy jelzálogi bekeblezés mellett akár folyószámlahitelt, akár váltóleszámítolási hitelt nyújt tagjainak; d) tagjaitól takarékbetéteket fogad el kamatozás végett ; e) tagjai által benyújtott bankváltókat leszámítol és esetleg viszleszámitol. A szövetkezet az országos iparegyesület védnöksége alatt áll. A keleti tanfolyamok a kereskedelmi akadémián leendő felállítása ügyében a közoktatásügyi miniszter által egybehívott enquéte tudvalevőleg a tanfolyam módozatainak megállapítására szűkebb körű hármas bizottságot küldött ki. E bizottság beható tanácskozás után megállapította a módozatokat s azt a miniszter elé terjesztette. A tanfolyam felállításának tehát most már semmi akadály sem áll útjában. A petróleum-üzlet kikötőinkben. A trieszti kikötőbe az 1882. évben behozatott 280,635 hordó, 37,160 láda petroleum,mi összesen 417,697 mázsát tesz ki; e szerint a trieszti kikötő petroleum-behozatala az 1881. évi importtal szemben 49,879 hordóval és 33,717 ládával vagyis összesen 82,102 méter mázsával csökkent. A fiumei kikötő petroleumbehozatala azonban 124,492 hordó, 37,000 láda, vagyis összesen 191,249 méter mázsát tett ki. A trieszti kikötő petroleumbehozatala az 1881. évvel szemben tehát 19-65 százalékkal csökkent, ellenben a fiumei behozatal 85,25 százalékkal emelkedett. Ez adatok világosan megcáfolják azt a föltevést, hogy Fiume az osztrák kikötővárossal versenyezni képtelen. Mai számunkhoz egy év melléklet van csatolva. vékenységének nagyobb mobilitása és ennek következtében összes hitel- és pénzforgalmi viszonyaink javulása oly jelentékeny vívmányokat képeznek, melyekért érdemes az eddigi elvekkel végkép szakítani és a takarékpénztárak üzletének oly irányt adni, mely képesíti azokat, hogy minden körülmények közt eleget tehessenek az irányukban támasztott követelményeknek. Mindenesetre a kormányé az érdem, hogy e kérdés folyamatba hozta és ha van, ami reája és a nagy közönségre, de a takarékpénztárakra nézve is egyaránt megnyugtató, ez az, hogy a takarékbetétek megadóztatása minden rázkódtatás nélkül fogja a helyzet változását maga után vonni, ami nemcsak az államháztartás, hanem hazánk közgazdasági jólétének szempontjából is szerfölött kívánatos. KÖZLEMÉNYEK. Mezőgazdasági kamarák. Mezőgazdáink és termelőink részéről több izben merült fel már óhaj az iránt, hogy a mezőgazdasági kérdések szakszerű meg kőbányai sertésüzlet. A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — Január 15. Csendes üzlet mellett az árak nem változtak — Magyar öreg nehéz 59 — 60, fiatal nehéz 62—62közép 61 — 82, könnyű 58 — 60. Szedett nehéz 58 — 59, közép 57 — 58, könnyű 56 — 57. Romániai bakonyi nehéz 60—62 átmeneti, közép 58—59 átmeneti, könnyű 56—57 átmeneti, eredeti nehéz-----átmeneti, könnyű---------átmeneti. — Szerbiai nehéz------------átmeneti, közép 58—59 átmeneti, könnyű 56—57 átmeneti. — Hízó 1 éves élősúlyban 4°/« levonással 50—56, 2 éve« 53—56 — Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 45 ki. és 4*/ levonással kilogrammonkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, melyek mint átmenetiek adattak el, a vevőnek páronkint 8 arany forint vám fejében, megtéríttetik. Budapesti áru- és értéktőzsde. Január 15. SabonaÜzlet. (Délutáni tőzsde.) A délután folyamán csak egyetlen kötés jött létre és pedig elkelt 1500 mmázsa tengeri május—júniusra 6,14 forintjával. Az üzlet teljesen lanyha menetű s forgalom nélkül volt. Értéktőzsde. (Esti tőzsde.) A párisi liquidate miatt, mely most folyik, gyenge a tőzsde. Jegyzéseink a következők : Magyar 4 százalékos aranyjáradék 86.60 —85.55. Magyar 5 százalékos papirjáradék 84.471, —84.80. Osztrák hitelintézet 282.90—281.50—282. — Magyar hitelbank 272.50—271.50. — Magyar leszámítoló bankrészvények 89.25—89.50. — Osztrák államvasuti részvények —. A zárlat 6 órakor gyenge maradt. Zárlati áraink: Új aranyjárad. 85.55—. papirjáradék 84.80. Osztrák hitelrészvény 282.10. — Magyar hitelrészvény —.—. Leszámítoló 89.50.— Osztrák m. államvasuti részvények —.—. Szilárd.