Nemzet, 1883. február (2. évfolyam, 31-58. szám)

1883-02-22 / 52. szám

Szerkesztőség : Barátok­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részei, illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. . ESTI KIADÁS Kiadó-hiv­atal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................ 2 frt. 3 hónapra ................................................ 6 » 6 hónapra ................................................ 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként ......................... 1 » II. évi folyam. Budapest, 1883. csütörtök, február 22. 52. szám. T­áviratok. Páris, febr. 22. A hivatalos lap a minisz­térium megalakulását közli. A minisztérium akként alakult meg, mint már jelezve volt. Bizonyosnak mondják, hogy Ferry ma alá­­iratja azon rendeleteket, melyek által a had­seregben szolgáló herczegek állásaikból el­­mozdíttatnak.­­ Páris, febr. 22. Az új cabinetet különö­sen az opportunista hírlapok fogadják ked­vezően. London, febr. 22. (Eredeti távirat.) A Duna-conferentia tegnapi ülésében Gran­ville a conferentia határozatát olvasta föl, mely által Szerbiának az a kérelme, hogy a conferentiában résztvehessen, visszautasítta­­tott. A határozat azzal lett indokolva, hogy a conferentiának nem állott jogában alterálni azon európai bizottságszerű jelleget, melyet annak a szerződések biztosítottak. Azután Mohrenheim olvasott föl egy hosszú emlék­iratot Oroszországnak a Kilia-ágra támasztott igényeire vonatkozólag. Oroszország a kizárólagos rendelkezési jogot követeli a Kilia-ágon és azt a jogot, hogy ott minden munkálatokat foganatosít­hasson, az európai commissio minden felül­vizsgálatának kizárásával. A bizottság ezek ellenében azt az ajánlatot tette, hogy Orosz­ország óhajtásait megegyezés létrehozása czél­­jából ajánlólag terjeszti az európai bizottság elé. Mohrenheim emlékirata a conferentia minden tagja előtt ismeretlen volt s legalább is meglepő hatást — ha nem kellemetlen be­nyomást tett a tagokra. Granville a conferentia nevében arra kérte Mohrenheimot, hogy a tagok számára a memorandumból másolatokat készíttessen. E másolatok valószínűleg már a napokban szétosztatnak. — Mohrenheim kijelentette, hogy még részletesebb utasításokat és nyilat­kozatokat vár a legközelebbi udvari futár ál­tal, s reméli, hogy azokat már a legközelebbi ülésen közölheti a conferentiával. Megbízható értesülések szerint Francziaország semmi ne­hézségeket sem fog útjába gördíteni Oroszor­szág kívánságainak. Francziaország nem tartja indokolatlannak Oroszország kívánságait, mert az Ocsakov-torkolat Kilia ágának mindkét partján Oroszország a souverain. Francziaország azt sem fogná ellenezni, ha például Románia a Szent György ágat hajóz­hatóvá szándékoznék tenni. Az a körülmény, hogy a párisi szerződés mindhárom torkolatot az európai bizottság alá helyezi, nem képez akadályt Oroszország óhaj­tásai ellenében, mert a bizottság már a Sulina torkolat mellett nyilatkozott. Oroszország te­hát követelheti magának a Kilia-ágat. Igaz, hogy Francziaország maga is bizonyos ga­­rantiákat követel Oroszországnak különben jogosult igényeivel szemben, s reméli, hogy azokat Oroszország készséggel meg is adja. Az angol nézet nem megy ennyire, azonban nem föltétlenül kedvezőtlen Oroszországra nézve. A többi hatalmak nézete e kérdésben még nem ismeretes, azonban bizonyosnak lát­szik, hogy egy vagy két hatalom ellenkező értelemben fog nyilatkozni. E pillanatban a nagykövetek élénk sürgönyváltást folytatnak kormányaikkal, és kétségtelen, hogy a legkö­zelebbi ülés még nem fogja a conferentiának zárülését képezni. (N. fr. Pr.) London, febr. 22. A »Daily News« értesülése szerint a Duna-értekezlet a jövő hét közepe táján be­fejezi munkálatait. Bécs, febr. 22. A képviselőház ülése. Taaffe gr. miniszterelnök a Stein és Mautern közti dunai híd ügyében hozzá intézett interpellációra válaszolva, kijelenti, hogy a tárgyalások már folynak Alsó-Ausz­­triával egy vashíd létesítése iránt. Legkedvezőbb lesz a kérdés elintézésére azon időpont, midőn határozattá válik, hogy a krems-sankt­­pölteni vasútvonal kiépíttessék. Időközben a fahíd ki fog javíttatni. A hajóközlekedés nincs akadá­lyozva. A földbirtokok egyesítéséről szóló törvényja­vaslat harmadszori olvasás után vita nélkül elfogad­tatott, valamint másodszori és harmadszori olvasás után megszavaztatott az idegen községek tulajdonát képező erdőterületek egyesítéséről szóló törvényjavas­lat is. Róma, febr. 22. A »Moniteur de Roma« megc­áfolja ama hírt, hogy a német császár a pápa utolsó levelére válaszolt. Debreczen, február 22. (Eredeti távirat) De­genfeld Imre holttestét, mely hajnalban érkezett ide, a vonatnál nagy néptömeg várta. A reggeli vonattal Téglásra utaztak a gymnasiumi és académiai tanári­kar, a főiskolai cantus, továbbá a zenedeegylet és a Tisza biztosító intézet képviselői, valamint igen nagy közönség. Városunkban számos középületen gyászlo­bogó leng. Debreczen, febr. 22. (Eredeti távirat.) Degenfeld Imre gr. teteme ma reggel kilencz órakor a téglási családi sírboltban elhelyez­tetett. Csáfvány téglási lelkész mondott megható imát a koporsó fö­lött ; a debreczeni főiskolai énekkar két gyászdalt énekelt. Városunkból sokan utaztak át a temetésre, kik délben visszaérkeztek, a különvonat, mely a család­tagokat vitte, délután háromkor utazik át városunkon a fővárosba. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 22. Criquette. Regény. Irta: Ludovlc Halévy. (Folytatás.) 13 A vitatkozás veszekedéssé élénkült, s végre annyira komolylyá vált, hogy Laveline megunva a sok beszédet, kapta kalapját és köpenyét s hirtelen el­távozott. Criquette még mindig a földön hasalt, s egy papírdarabot kapkodva, ingerelte a kutyát. A herczeg elrohanása olyan gyors volt, hogy mielőtt észrevette volna, rátaposott Criquettenek egyik ke­zére. Criquette fölsikoltott fájdalmában és reszketve állott föl. — Ez már elviselhetetlen, ez a gyermek min­dig az utamban van! S megfogva karját, tiz lépésnyiről odalóditotta a kerevetre. Fölébredt benne a kozák! Criquette tán­torogva hajolt a pamlagra, s föl sem merte emelni a fejét. — Bocsánatot kérek, . . . nem kellett volna itt lennem. Rosita letérdelt Criquette mellé, s átölelte őt karjaival, mintha meg akarta volna védelmezni. A gyermek fájdalmas sikolyát hallva, Aurélie is elősie­tett, s a salon egyik ajtajának küszöbén megállóit. Laveline magához tért. Ő nem volt rossz termé­szetű. Erőszakos, durva tette őt magát is megbor­­zasztó. . — Én, mondá Criquettenek, én kérek tőled bocsánatot. Nem cselekedtem helyesen. Megütöt­telek. — Nem, herczeg, nem. — Mutasd a kis kezedet. — Nem tesz semmit . . . hisz az semmi. .. csak az ijedtség ... a félelem . . . egyéb okom a ki­áltásra nem volt. — Ne haragudjál... ne sírj többet. Majd kül­dök a számodra egy szép kis játékot. . . Szeretnél valami játékot kapni ? — Bizony szeretnék, mondá Criquette, könyvin keresztül mosolyogva. Laveline eltávozott, de az ajtónál, mielőtt kilé­pett volna, visszafordult. — Úgy van, mondá Rositához, nekem nem volt igazam ... de neki nem kellett volna itt lennie . . . s ezt nem én mondtam, hanem ő maga. Eltávozott. Egy óra múlva hozott egy bérruhás szolga egy kis zenegépet, melyet ha játszattak, a te­tején levő majomfigura hegedült, huny­or­gatta a sze­meit, kinyitotta az ajkait, kimutatva fehér fogait. Criquette egy alacsony széken ült s a­mint nézte az újon kapott ajándékot, semmi örömet az arcra ki nem fejezett. Sőt inkább egy kis szomorúság sötétíté el­vonásait. Majom ! S­őt e majom Pascalra emlé­keztető ! XVI. Aurélie és Rosita ez idő alatt töprengtek a helyzet fölött. Rosita, valahányszor komolyabb körül­mények közé jutott, mindig igénybe vette az Aurélie tanácsát, s majdnem mindig az ő tanácsa szerint tör­tént az, a­minek történnie kellett. Aurélie rendkívül jó érzékkel bírt, nyugodt volt, s nagyon okos. Modora és gondolkozásmódja sokkal felülhaladta helyzetét. Lassan, tisztán beszélt érthető, rövid mondatokban. Beszédében nem volt soha aljas vagy triviális. Rosi­­tának százszor is mondották: »Az ön komornájának valóban olyan előkelő kinézése van.« Aurélie orto­­graphiája mindig tárgya volt Rosita bámulatának. Soha hibát el nem követett. Használta a legnagyobb könnyűséggel a válogatott formákat. S hála e tulaj­donságának, Rosita a saját körében olyanul volt is­­meretes, mint a­ki nagyon jól írt, mert leveleinek legnagyobb része Aurélie szövegezése nyomán, s az ő írásával készült. Aurelie, daczára mindez érdemeinek, mindig megmaradt állásának korlátai között, sohasem igye­kezett úrasszonyával bizalmaskodni, még ha egészen bizalmas volt is beszélgetésük, mindig megtartotta a legilledelmesebb tartózkodást. Nem volt sem fecsegő, sem kiváncsi, s maga nem szerette sem a fecsegőket, sem a kiváncsiakat. Már tizenöt éve lakott ugyanab­ban a házban, de soha senki, még Rosita sem pillant­hatott benső élete módjába. Sohasem kapott levele­ket, s látogatói sem voltak. Soha el nem ment hazul­ról, ha csak azért nem minden harmadik hónapban, hogy beszélgessen egy váltóügynökkel, ki hajdan a ház bizalmasai közé tartozott. E homályos és titokteljes magaviselet egy na­pon annyira ingerelte Rositát, hogy Auréliet ki akarta vallatni, de ez határozottan felelt. — Nagyon hálás volnék asszonyom iránt, ha en­gem múltam felől nem kérdezne. Az én életem egy része igen nagy küzedelmek, nehéz körülmények, sok búbánat között folyt le. Én ezekre visszaemlékezni nem szeretek. Ne kényszerítsen arra, hogy fölidézzek most olyan dolgokat, amelyek rám nézve fájdalmasak, kínosak. Én önt hűségesen szolgálom, az kétségtelen. Hagyjuk aludni a múltat nyugodtan. Mindazáltal az 1860-ik év első hónapjaiban Aurélie barátságot kötött egy bizonyos Guarena asz­­szonynyal, ki nehány héten át Rositához járt, hogy neki leczkéket adjon a spanyol nyelvből, a legsajátsá­gosabb természetű nyelvoktatásokat. Volt Rositának akkor egy szerepe, melyben nyolcz vagy tiz monda­tot spanyolul kellett mondania, s Guarena asszony hivatása abból állott, hogy betanította Rositát foly­tonos ismétlésekkel e pár szó helyes kimondására. Guarena asszony mintegy 60 éves, száraz, so­vány, hideg, de eléggé művelt kinézésű agg volt. Min­dig pontosan érkezett a leczke kitűzött órájára, de Rosita, a­ki rendesen el volt foglalva, legtöbbnyire arra kérte Aurélie által, hogy várjon egy kissé . .. Ez a »kissé« mindig elfoglalta háromnegyed részét annak az időnek, mely a spanyol lecskére volt szánva. Aurélie, a legnagyobb meglepetésére Rositá­nak, ilyenkor mindig ott maradt Guarena asszony mellett társaságnak. Kétségtelen, hogy a két nő ez­alatt megismerkedett egymással, és a leczkék végé­vel ez ismeretségnek nem jön vége. Az ezután követ­kező öt hónap alatt Guarena asszony nagyon gyak­ran meglátogatta Auréliet . . . Meglehetősen hosszú ideig szoktak volt együtt beszélgetni . . . Végre ápril havában kijelenté Aurélie Rosita előtt, hogy szándé­kában van ezentúl minden hónapban egy-két napi szabadságot venni magának. Ilyenkor rendesen ko­rán reggel ment el hazulról, és csak este ment a szín­házhoz. Július elején egy reggel a szolgák kikémlelte­­ték Auréliet a grommal. A fiú egy órával később haza érkezett. Aurélie az északi vasúthoz ment, ott váltott magának menetjegyet, hogy hová ? Azt Cé­lestin meg nem tudhata, minthogy bizonyos távol­ságra kellett tőle maradnia. De miután Aurélie el­utazott, leírta mindazon főbb állomásokat, melyek irányában mennie kelle. Ez állomások voltak: Beau­mont, Méry, Beauvais, Saint Omer, Amiens, Le Tré­­port . .. Egyebet róla meg nem tudtak. Tehát Rosita és Aurélie tanácskoztak. A ko­­morna, fölötte illedelmesen, a herczegnek adott igazat. — De hát mit tegyünk ? . . . mondá Rosita, Elkergessem Criquette-et ? . . . Soha! — Erről nincs is szó, asszonyom. Ha el lehetne venni a gyermeket a színháztól már ma is, s beadni egy nevelőbe, kétségkívül az volna a legokosabb do­log ... De Criquettenek szerződése van, s az igaz­gató el nem bocsátja, amíg csak Cri­ck­ a színlapon marad. — Tehát mit tegyünk ? mit tegyünk ? — Criquette aludjék oda fönn, nálam .... ott lehet még nappal is. A herczeg nem fogja őt többé látni, s vége lesz minden akadékoskodásnak. — Erre magam is gondoltam ... de nem mer­tem önnek róla szólani . . . attól tartottam, hogy kel­lemetlen lesz önre nézve .... — Rám nézve semmi sem kellemetlen, a­mivel asszonyomnak szolgálhatok. — Aztán nem is addig van ... én úgy vettem észre, hogy ön nem szereti Criquette-et. — Dehogy asszonyom, felelt fagyos hangon Aurélie, szeretem én Criquette-et, nagyon szeretem, annyira szeretem, amennyire én szeretni képes va­gyok . . . Asszonyom nagyon jól tudja, hogy én ér­zelgős nem vagyok. — Ön tehát magához veszi ? — Igen .... ez sokkal illedelmesebb lesz a gyermekre nézve. Nem jó az, hogy annyira egy le­gyen az ő élete asszonyoméval, s hogy egész napját dologtalansággal töltse el. Majd én tanítani fogom egy kissé írni, helyesen írni, egy kis földrajzra is . . . Igyekezni fogok rajta, hogy valami dolga mindig legyen. — Oh! helyes . . . nagyon helyes... Nos, ebben hát megnyugodtunk. Egészen más, fölötte egyhangú, és szomorú élet kezdődött most Criquettere........Nem volt többé más szórakozása, csak a színház, azaz a saját szerepe és Pascal. De milyen bosszú volt egész napja Aurélie mellett, Aurélie minden reggel tanította két óra hosszán át. A tanulás mindig mondatolással kezdő­dött, melynek tárgyául a biblia szövege szolgált. S mialatt Criquette irta a bibliát, visszaemlé­kezett azon diktálásokra, melyeken Pascallal olyan so­kat mulattak, nevettek .... Az inkább vidámság volt mint tanulás! S annyira megkapta néha a visszaem­lékezés az előbbi bohóságokra, drámai töredékekre, hogy egyszer a helyett, hogy: »az Ur szelleme annyi­ra megszállotta Dávidot,« — azt irta: »az ur szel­leme megszállotta Buridánt.« Mikor Aurélia elővette Criquette írását, hogy átolvassa és kijavítsa, Criquette-nek volt része a dorgálásban ... de az nem volt szigorú, mert Au­rélie igyekezett kerülni minden rideg, durva szót. Sőt azon törekedett, hogy amennyire lehet, gyöngéd le­gyen, csak hogy nem volt hozzá elég gyakorlata. Megtanulni azt a gyöngédséget, melylyel gyermekek iránt viseltetni kell, nem lehet, ahol velünk született tulajdonságok szükségesek, hajlandóság . . . szen­vedély . . . Magunkat megszerettetni valaki által legkönnyebb annak az útján, hogy mi is szeretjük e valakit; csak hogy Aurélia nem szerette Criquette-et , amennyire foglalkozott vele, tette azt nyugodt, gon­dolkozó törekvéssel, igyekezettel. Este Pascal így szólott Criquette-hez: — Szomorú az arctod. Aurélie kisasszony talán rosszul viseli magát irántad ? — Nem, nem viseli magát rosszul. Hálátlan volnék, ha azt mondanám: Ő jószivü . . . Igen, jószivü . .. Megcsókol minden reggel és minden este. Csak­hogy, talán ostobaság, amit mondok, ostobaság, de igaz, ő csókolni nem tud ... A mama tudott. . . Ah ! nem olyan ő, mint a mama ! Aztán, látod, Pascal, én azt hiszem, hogy más, mint a mama, sohasem lehet olyan, mint a mama. (Folyt, köv.) Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 6 órakor értekezletet tart. Az uj franczia minisztérium. A párisi hivatalos lap ma közli az uj miniszte­rek kinevezését. Ferry kormányelnök elődje volt Gambettá­­nak és 1881. nov. 9-én mondott le a tunisi kér­dés miatt. Challeme­­-Lacour külügyminiszter 1827- ben született Avrancheban. A Saint-Louis lyceumban kitűnő sikerrel tanult; 1846-ben belépett az Ecole normáléba. Innét 1849-ben távozott és kineveztetett paui, 1851-ben a limogesi lyceumban phylosophia tanárává. 1852-ben mint gyanús ember börtönben ült néhány hónapig Parisban, azután kiutasittatott az országból. Nevét főképen, mint publicista szerezte. 1870. évben Rhône­ megye préfetjévé neveztetett ki, de az előzetes béke aláírása után lemondott. A képviselő­házban 1874-ben és 1875-ben kitűnt néhány ékes­szóló beszédje által. 1876-ban senatorrá választatott. 1879-ben berni követté neveztett ki, az utóbbi időben pedig londoni nagykövet volt. "W­a­­­deck-Rousseau belügyminiszter Gam­­betta cabinetjében is belügyminiszter volt. Martin Feuillet igazságügyminiszter ed­dig ismeretlen ember. Thibaudin hadügyminiszter az előbbi cabi­­netben is ezt a tisztséget viselte. Charles Brun tengerészminiszter 1821-ben született Toulonban. Az École polytechni­­queból 1840-ben lépett ki és ettől kezdve 1875-ig a tengerészetnél volt alkalmazva mint mérnök. 1871- ben a nemzetgyűlésbe választatott és a gauche ré­­publicaine padjain ült. 1876-ban senatorrá válasz­tatott. Tirard pénzügyminiszter Ferry régi minisztériumában kereskedelmi és földmivelési mi­niszter volt. Baynal közmunkaügyi miniszter szintén ismeretlen. Méline földmivelési miniszter 1828-ban szü­letett. 1872-ben beválasztatott a nemzetgyűlésbe. Grévy minisztériumában belügyminiszteri államtitkár volt egy hónapig és Morcére belügyminiszterrel együtt ő is lemondott. Mint a képviselőház tarifa-bizottsá­gának tagja 1880-ban védelmezte az új tarifa pro­­tectionista irányát a szabad­ kereskedők ellen. Cochéry távirdaügyi miniszter va­lamennyi köztársasági minisztériumban ezt a tisztsé­get viselte. Hérisson kereskedelemügyi miniszter 1831- ben született. A Saint-Louis lyceumban tanult és ügyvéddé lett. 1864-ben, bekevertetek a Tizenhárom perébe és elítéltetett. Ő is foglya volt a nemzetgyű­lésnek. 1878-ban képviselővé választatott és az union républicaine tagja lett. országgyűlés, Budapest, február 22. A vadászati- és fegyveradóról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalását folytatta ma a képviselőház. Következett a 6. §., melynél Balogh Géza, Fekete Lajos, Er­nuszt Kelemen, Széchenyi Pál gróf, Jónás Ödön, Madarász József és Szapáry miniszter szólaltak fel, illetőleg adtak be módosítvá­­nyokat, melyek közül elfogadtatott Balogh, Ernuszt és Jónás Ödöné, kié ul, 7. §-nak lé­tetett és azt tartalmazza, hogy hegyi vidéke­ken a birtokosok és bérlők saját területükön vadászjegy nélkül is lelőhetik a medvét és farkast. Fekete Lajos módosítványával a sza­vazatok megszámláltatván, 99 szavazat volt a módosítvány ellen és 95 mellette. A 7., most 8. §. változatlanul fogadtatott el. A következő 8., illetőleg 9. §-nál élénk discussió fejlett ki. Ugyanis e §-ban állapítta­­tik meg a vadászati adó egy évi összege tizenkét forintban. Ezen adó­tételnek 6 fztra leszállítása iránt módosítványt adott be Gyurgyik Gyula, ki azt hosszabb beszédben indokolta. Hasonló szellemben, a p­ártra való leszállítás mellett nyilatkoztak még Almássy Sándor, Lázár Lajos, Csanády Sándor, Né­meth Albert és Ugrón Ákos. A­z eredeti szövege mellett szólaltak fel Bánffy Béla gróf és Szapáry pénzügyminisz­ter, ki az államháztartás rendezésének min­denek fölött álló érdekét és szükségét hang­­súlyozó s kijelenté, hogy ha a képviselőház, valamint a főrendiház p­ártra szállítná le a tételt, ő nem érezhetne magában hajlan­dóságot, hogy ezen törvény végrehajtásához segédkezet nyújtson. Erre következett a név szerinti sza­vazás, melynek eredménye a következő: a § változatlan elfogadása mellett szavazott 141 képviselő, ellene 112; távol volt 193 képviselő. E sokat vitatott szakasz igy elfogadtat­ván, a többi §§, alig támasztottak némely eszmecserét s a 49. §-ig egy-két igen csekély módosítással elfogadtattak. Még csak hét sza­kasz van hátra, melyek a holnapi ülésben fognak tárgyaltatni. A további napi­rend­­r­e nézve kimondta a ház, hogy a középis­kolai javaslatot márczius 5-én veszi tárgyalás alá. Ezzel az ülés eloszlott.­­ A képviselőhöz Illése február hó 38-én. Elnök: Péchy Tamás. J­e­g­y­z­ő­k: Rakovszky, Pejacsevich gr., Feny­vessy. A kormány részéről jelen vannak: Szapáry gr., Trefort, Széchenyi gróf, Pauler, Bede­­kovich. Elnök az ülést d. e. 101/4 órakor nyitotta meg. A tegnapi ülés jegyzőkönyve felolvastatván, az elnök azon észrevételével hitelesíttetett, hogy az uzsoráról szóló törvényjavaslaton a főrendiház által tett módosítások előzetes tárgyalás végett a jogügyi bizottsághoz utasíttatnak. Interpellate a háznagyhoz. A napirend előtt felszólal Csanády Sándor, T. képviselőház! A napiren­det megelőzőleg egy kérdést, illetőleg interpellate akarok intézni a t. háznagy úrhoz. (Halljuk!) A ház­szabályok 207. §-a ekkép szól: »A hivatalos iratok­nak és nyomtatványoknak a ház tagjai közt leendő kiosztásáról a háznagy gondoskodik. Magániratokat vagy hirdetményeket az ő engedelme nélkül e házban szétosztani nem szabad.« Van szerencsém tehát azon kérdést intézni a háznagy úrhoz, van-e tudomása arról, hogy mai na­pon itt a házban egy kérvény osztatott szét, a­mely németül is van szövegezve, még­pedig az első helyen a német szöveg áll. Én az ily eljárást nem tartom a ház méltóságával megegyeztethetőnek. Itt nem sza­bad, nem lehet magyar képviselőnek lenni, a­ki a magyar nyelvet tökéletesen nem bírja, és ha van ilyen valaki, menjen haza Németországba, de itt ne szerepeljen. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Kérem a háznagy urat, méltóztassék az általam tett kér­désre, interpellátióra, nyilatkozni azért, hogy a kö­rülményekhez képest a ház a további teendők iránt intézkedhessél Kovách László háznagy: T. ház! Azon szabályt, melyre t. barátom Csanády Sándor képviselő úr hi­vatkozott, hogy az irományok kiosztásáról a háznagy gondoskodik, igen jól ismerem, valamint a második pontot is, mely szerint nem hivatalos, tehát magán­iratok csupán a háznagy engedelmével oszthatók ki. Azon iratot, a­melyről most szó van, nekem bemutat­ták és én azt szokás szerint megnéztem és azt talál­tam, hogy nem oly irat, melyet szétosztani nem lehet­ne, mert tárgyilagos, és oly kérdésre vonatkozik, mely legközelebb foglalkoztatni fogja a házat. Azt, hogy német nyelven is van szövegezve, nem tartottam oly akadálynak, a­mely miatt az szét ne osztathatnék, mert magyar nyelven is van szöve­gezve. Szerintem felesleges ugyan, hogy valamely kérvény több nyelven adassék be, de ha megtörténik, az szerény felfogásom szerint, a ház méltóságát nem sérti, és így ez nem képez oly iratot, melyet a ház t. tagjai közt szétosztani nem lett volna szabad. (He­lyeslés jobbfelől.) Egyébiránt méltóztassék a t. ház rendelkezni, és én jövőre ahhoz fogom magamat tartani. (He­lyeslés.) Csanády Sándor : T. ház! Engem a t. háznagy urnák nyilatkozata nem nyugtat meg, mert szerintem, ha már német nyelven is szövegezve van a kérvény, legalább a magyar nyelvnek kellene első helyen lenni. (Felkiáltások: Hisz az van az első helyen!) Elnök : T. ház ! A kiosztott kérvény ugyanaz, melyet a képviselőházhoz is benyújtottak és én csak arra vagyok bátor a t. képviselő urat figyelmeztetni, hogy nézetem szerint a magyar nyelvű szerkezet van elül, mert az egésznek rubrumán a felül a ma­gyar van és azután német. Különben hiszem, miután a kérvény a házhoz is beadott, külön intézkedés szük­sége e tekintetben fenn nem forog (Helyeslés.) A fegyver- és vadászati adó. Következik a napirend: a fegyver és vadászati adóról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. A 6 § így szól: A vadászati adó alól kivételnek : a) a külhatalmak követei és consulai, valamit a követsé­gek és consulátusok személyzetének tagjai, ha nem belföldiek ; b) a vadászterületek tulajdonosainak, vagy bérlőinek szolgálatában álló vadászcselédek; c) a vadak gondozására és vadászterületek őrzésére alkalmazott cselédek; d) a mező- és erdőgazdaságnál alkalmazott csőszök, pásztorok, erdőkerülők; e) a hatóságilag fölesketett erdőtisztek, erdőőrök és a kir. erdőfelügyelőség személyzete. Az ezen §, b), c), d) és e) pontjai alatt említett egyének csak azon erdőbirtokos összes erdő- és vadászterületén, a kirá­lyi erdőfelügyelőség tagjai pedig illető szolgálati területükön viselhetnek vadászatra is használható fegyvert, a­hol alkal­mazva vannak, más területen a fegyverviselésre és a vadászat gyakorlására csak akkor vannak feljogosítva, ha vadászati adót fizetnek. Az ezen §-ban megállapított adómentesség igazolásául szolgál: az a) alatt említett egyéneknél a vadászati ingyen­jegy (33. § ), a b), c) és d) pontok alatt említett egyéneknél a fegyveradó-ig­azolvány (33. §.), az e) pont alatt említett egyé­neknél pedig az eskübizonyítvány eredetije vagy hiteles másolata. Az erdőőri szakiskolák hallgatói azon kedvezményben részesíttetnek, hogy a 8. §-ban egy évre megállapított vadászati adó felét fizetik. Balogh Géza a vadászati adó alól a szőlőpász­torokat is kivétetül indítványozza, azért módosítványt nyújt be, mely szerint a 6. §. d) pontjában e szó után »mező« tétessék »szőlő.« Fekete Lajos módosítást nyújt be, mely szerint a b), c), d), e) pont alattiak ne vétessenek ki a vadá­szati adó alól, hanem annak felét fizetni legyenek kötelesek. Ernuszt Kelemen a szakasz 7-ik bekezdését a következő szövegezésben ajánlja elfogadásra: »Ezen szakasz b), c), d), e), pontja alatti személyek az azon vadászterületen, melyen alkalmazva vannak, vadá­szatra is használható fegyvert csak a vadászterület tulajdonosának, illetőleg bérlőjének engedélye mellett viselhetnek és csak a vadászati törvény korlátai közt vadászhatnak ; más területeken azonban a vadászatot, még a vadászati törvény korlátai közt is csak a vadá­szati adó lefizetése mellett gyakorolhatják.­ Széchenyi gróf miniszter Balogh módosítására megjegyzi, hogy a szőlő eddig mindig a mezőgazda­sághoz számíttatott, ennélfogva felesleges külön a szőlőpásztorokról említést tenni. Fekete módosításá­hoz szóló nem járulhat, de Ernuszt módosítását elfo­gadja, mint a­mely a szöveget világosabbá teszi. Jónás Ödön a 6. §. után a következő új 7. §-t indítványozza : »Oly vidékek, hol farkasok vagy med­vék elszaporodtak, azokat a birtokos, illetve a bérlő saját területén elpusztíthatja azon esetben is, ha va­dászati jegy­gyel ellátva nincsen. Azok, kik a vadá­szatról szóló törvény 19. és 21. §-aiban körülírt hiva­talos vadászatra meghivatnak, azokban részt vehetnek a nélkül, hogy vadászati jegygyel ellátva legyenek.« (Helyeslés). Madarász József a szakaszt a bizottsághoz in­dítványozza visszautasittatni és pedig oly szövegezés végett, hogy az a) és b) pontok hagyassanak ki s az erdőőri szakiskolák hallgatói egészen mentessenek fel a vadászati adó alól. Thaly Kálmán pártolja Madarász indítványát s egyúttal azon kérdést intézi a kormányhoz, váljon monarchiánk külföldi követei és consulai az illető államokban szintén ki vannak-e véve a vadászati adó alól, mert ha igen, akkor szóló már a magyar ven­dégszeretet elvénél fogva is elfogadja az a) pontot. Szapáry dr. miniszter megjegyzi, hogy átaláno­­san bevett szokás, hogy a külföldi diplomatiai testü­letek tagjai sehol semmi néven nevezendő adót nem fizetnek. Különben Jónás indítványához hozzájárul, de Madarász határozati javaslatát mellőzni kéri. (He­lyeslés jobbról.) Dobránszky Péter a vadászati adó alól oly vi­dékek lakóit kivétetni indítványozza, hol törvényha­tósági felterjesztés szerint duvadák pusztítanak s ezt a szakasz végére felvétetni kívánja. Harkányi előadó rövid megjegyzése után a sza­kasz Ernuszt és Balog módosításával fogadtatott el. Ugys­zintén elfogadtatott a Jónás által indítványozott új szakasz is. A 7. §. igy szól: »A fegyveradó egy évi összege tesz: a) egy forintot minden darab egycsövű puska

Next