Nemzet, 1883. április (2. évfolyam, 89-118. szám)

1883-04-19 / 107. szám

Melléklet a »Nemzet« ápril 19. 107-ik számához ORSZÁGGYŰLÉS­ A képviselőhöz Illése Április 18-én. A képviselőház, miként már esti lapunkban is említettük, mai ülésében a részletügyletről szóló tör­vényjavaslatot tárgyalta. A tudósitást erről közgaz­dasági rovatunkban adjuk. Az 1881. évi zárszámadások. Következik erre a zárszámadási bizottság jelen­tésének tárgyalása az 1881. évi zárszámadások meg­vizsgálása tárgyában. Lukács László előadó: T. ház ! Midőn a zárszá­madási bizottságnak az 1881. évi államzárszámadás megvizsgálása körül kifejtett tevékenységéről ezennel számot adni szerencsém van, azon kedvező helyzetben vagyok, hogy a­mennyire a körülmények és a tárgy fontossága, megengedik,nem fogom hosszú időre igény­be venni a t. ház nagybecsű türelmét. Miként a bizottság jelentéséből látni méltóz­­tatnak, a zárszámadási bizottságnak számítása az 1881. évi államzárszámadások végeredménye tekin­tetében teljesen megegyező az államszámszék számí­tásával, úgy, hogy a tisztázott végösszegeket tekintve, ugyanazon eredményekhez jutott, mint maga az ál­lamszámszék, habár némileg más után. És ez épen természetes, ha méltóztatik tekintetbe venni, hogy az államszámszék az 1881. évi zárszámadás összeállítá­sánál szem előtt tartotta azon határozatot, a­melyet a t. ház a múlt évben az elszámolás ügyében 1881. jegyzőkönyvi száma alatt hozott és a mely határozat, miután ahhoz a főrendiház is hozzájárult, országgyű­lési határozattá vált. Ezen határozat, a­mint talán emlékezni méltóz­­tatnak, oda irányul, hogy az állami kiadások, a­me­lyeket nem a költségvetési törvény, nem is a póthitel törvénye, hanem már külön e c­élra alkotott törvé­nyek engedélyeznek, a­nélkül, hogy a törvényben az engedélyezett összegek nagysága számszerűleg meg­állapítva­ volna, jövőre nem úgy tekintetnek, mint addig tekintettek ; nem oly kiadásoknak, a­melyeknek efectuálásában a kormány törvényileg nyert jogkörét túllépte, tehát nem úgy számoltassanak el, mint elő­irányzat nélküli kiadások, hanem úgy, a­hogy a ter­mészetüknek megfelel, mint oly kiadások, a­melyek szintén törvényen alapulnak, törvény által engedé­lyezettek, egy szóval előirányzottak. Ezen határozat­nak c­élja volt elérni azt, hogy a zárszámadások ál­tal nyújtott adatok alapján azoknak minden további csoportosítása és rectificatiója nélkül mindenki első tekintetre megítélhesse, hogy váljon valamely évben a pénztárilag foganatosított állami zárszámadás ered­ményei mennyiben felelnek meg az előirányzott ered­ménynek, vagyis más szóval, hogy valamely évben a pénzügyi hiány minő viszonyban áll az előirányzott hiánynyal szemben. Miután az államszámszék ezen határozatot, mint szerencsém volt jelezni, foganatosította és ennek meg­­felelőleg rendezte be az 1881. évi zárszámadást, e te­kintetben az különbözik is, még­pedig előnyére a meg­előző évek számadásától és e körülménynek volt kifo­lyása az is, hogy a zárszámadási bizottság az állam­szék által kitüntetett végeredményeken semminemű módosítni és változtatni valót nem talált. Azonban ép azért, hogy az említett országgyűlési határozat ma­gyarázata a törvényhozás intenziójának megfeleljen és hogy az a jövőre nézve félreértésekre alapul ne szol­gálhasson, szükségesnek tartotta a bizottság két átme­neti természetű csekélyebb jelentőségű módosítását eszközölni az államszámszék kimutatásában, neveze­tesen azon kimutatásban, a­melyben az államszámszék az előirányzott bevételeket tüntette ki. Módosította pedig a bizottság ezen kimutatást annyiban, hogy azon összegek közül, a­melyeket a számszék mint 1881. évre praelimináltakat mutat ki, két tételt kihagyott; kihagyta először azon 2 millió forintnyi állami előlegének megtérítését, a­mely a sziszek­szunyi határszéli vasút építésére adatott, és másodszor kihagyta azon 758,260 forintnyi állami előlegnek megtérítését, mely a földrengés által súj­tott zágrábi lakosoknak engedélyeztetett. Az előbbi alapszik az 1880. évi XLIII. tör­­vényczikken, mely úgy intézkedik, hogy a sziszek­­szunyi határszéli vasút építésére az államkincstár adja a szükségelt összeget azon feltétellel, hogy az u. n. határőrvidéki erdőalap, beruházási alap ezen összeget megtéríteni tartozik, az államkincstárnak akkor, midőn a megfelelő készpénzzel rendelkezni fog. 1881-ben az említett erdőalap ezen összeggel nem rendelkezett és épen azért, midőn az 1881. évi költségvetés összeállittatott, ezen megtérítés a költ­ségvetésben nem is praelimináltatott, mint bevétel. Tehát ugyanazon oknál fogva, mert a törvényben jel­zett felvétel 1881-ben nem következett be, a bizott­ság felfogása szerint nem volt helyes felvenni ezen összeget, mint 81-re előirányzott bevételi összeget a zárszámadásban sem. A­mi a második tételt, vagyis a 758,260 frtot illeti, erről intézkedik az 1881. LX. t.-cz., a­mely azt mondja ki, hogy a földrengés által sújtott zágrábi lakosok által nyert állami előlegek visszatérítendők az államkincstárnak az 1882. évtől kezdve félévi rész­letekben , tehát nem 81-ben, hanem 82-ben. Ennél­fogva ezen összegnek, mint 81-iki bevételnek kimu­tatása ellenkezett a törvény világos szavaival és az­ért úgy ezt, mint az előbbi összeget a bizottság az előirányzott bevételekből kihagyta. Mert habár két­ségtelen az, hogy mindkét összeg, mint állami köve­telés beállítandó volt, de mint előirányzott bevétel nem volt feltüntethető, már a törvénynek határozott intézkedésénél fogva sem. De nem volt megmagya­rázható az imént általam említett országgyűlési hatá­rozatból sem, a­mely határozat intenziójánál és tar­talmánál fogva ezen két speciális esetre nem is alkal­mazható. Ezen átmeneti természetű módosítások daczára, mint volt szerencsém jelezni, a végeredmények vál­tozatlanul maradtak, ezek pedig rövidesen a követ­kezőkben tüntethetők fel: Tekintetbe véve az 1881. évi költségvetési tör­vényt és az ugyanezen évre vonatkozó póthiteltörvé­­nyek és külön engedélyeket nyújtó törvények által megállapított előirányzott bevételeket és kiadásokat, és úgy a bevételből, mint a kiadásból leütve azon összegeket, a­melyek vagy kölcsönökből származtak, vagy kölcsönök conversiójára voltak forditandók és igy 1881-ben állami jövedelemnek nem is tekintendők, igy csoportosítva a tételeket, mutatkozik az 1881. évre előirányzott bevételek és kiadások közt 39 millió 967 ezer forint hiány. Tehát ez fejezi ki az 1881. évi törvényen alapuló előirányzott hiányt. Ha ezzel szem­be akarjuk állítani a ténylegesen bekövetkezet ered­ményeket, ugyanazon csoportosítás mellett, a­hogy előirányoztatok, mutatkozik 48.650.000 frt deficit, úgy hogy a tényleges deficit az előirányzottat felülmúlja 8 millió 107 ezer forinttal. Ezen kedvezőtlen tényleges eredmény nagyobb­részt látszólagos és ebből nem lehet következtetést vonni az előirányzatnak hibás voltára. Annyiban látszólagos a kedvezőtlen tényleges eredmény, a­mennyiben bizonyos megfelelő tételek által ellensú­lyozva vannak. Ugyanis a rendes kezelésnél szőlő dézsma­váltságból előirányozva volt 2.865,250 frt, befolyt pedig 1.232.900 frt, tehát itt a kevesebblet 1.632.349 frt. A dohányjövedékből előirányozva volt tiszta bevétel 17.900.000 frt. Miután azonban ez év­ben nagyobb mértékben kellett dohányt vásárolni, tényleg tett a tiszta jövedelem 15.915.000 frtot, te­hát mutatkozik 2.053.000 frt kevesebb bevétel, mely ellensúlyozva van azon dohán­yanyag szaporulat által mely 1.991.673 frtot tesz. Az átmeneti bevételeknél előirányozva volt ál­lamjószágok eladásából 3 millió­ért, miután azonban a kedvezőtlen viszonyok következtében nem lehetett annyit eladni, tényleg csak 1.358.052 forint folyt be itt a kevesebblet 3.641.947 forint. E részben azonban meg­van az egyensúly az el nem adott államjavak értékében. Ha ezen kevesebbleteket összegezzük, már majdnem itt előáll azon 8 milliónyi összeg, melyet említettem , pedig mint már volt szerencsém megje­gyezni, két tétel ellensúlyozva van, a harmadik pedig, a szőlődézsmaváltság, melynél a kevesebblet oly ter­mészetű, hogy bizonynyal senki sem fogja a kormányt azért felelősségre vonni, hogy e követelések behajtá­sánál nagyobb szigorral nem járt el. Azonban ha mindezeket tekintetbe veszszük is, nem lehet kétségbe vonni, hogy ezen 48.065.000 fo­rintnyi hiány igen jelentékeny összeg és szembe állít­ván az 1881-iki tényleges deficittel, a­mely 41 millió 900 ezer frtot tett, első tekintetre hanyatlást kellene constatálnunk. Azonban, te­hát, ha igazságosan aka­runk ítélni, nem szabad ezen összegeket egy átlag venni figyelembe, hanem szükséges az egyes külön ke­zelési ágakat megvizsgálni. Négy ily kezelési ág van. A rendkívüli közösügyi pénzkezelésnél azt látjuk, hogy ezen kezelésnél a különböző bevételek és ki­adások körülbelül egyformák 1880-ban úgy mint 1981-ben, tehát különbözet a kettő közt­ nincs, vagy legalább igen jelentéktelen. A­mi azonban a rendes kezelést illeti, tehát azon kezelést, mely az államház­tartás állásának megítélésénél a legnagyobb pontos­sággal bír, azt látjuk, hogy 1881-ben a rendes bevéte­lek és kiadások közti viszony majdnem 4 millióval kedvezőbb, mint az előbbi évben, tehát az állandó ter­mészetű bevételek és kiadások közti viszony 1881-ben nem vált rosszabbá, sőt javult, a bevételek kedvezőtlen eredménye tehát csak k­is átmeneti kiadásokra és ille­tőleg a beruházásokra súlyosodik és azt látjuk, hogy valósággal 1881-ben e viszony kedvezőbb, mint az előző évben, habár nem szabad figyelmen kívül hagy­nunk azt, hogy 1881-ben az átmeneti pénzkezelés nemcsak a conversióval, hanem árvízi védekezéssel és más ilynemű munkálatokkal terheltetett, szóval előre nem látható költségek fordultak elő. A­mi a bankházakat illeti, 1880-ban 61­ 2 mil­ió, 1881-ben 15 millió 872 ezer forint, tehát 1881- ben két és félszer nagyobb összeg fordíttatott beru­­házásokra, mint az előző évben. A beruházások pe­dig, habár ezek oly tételek közé tartoznak, melyet mindenki a legszívesebben szavaz meg, miután ellen­súlyozva nincsenek, kétségkívül az állami mérleg megrontására bírnak nagy befolyással. Mindenesetre constatálni kell azt, hogyha ezen beruházásokat nem veszszük figyelembe és kihagyjuk a számításból, a­mint hogy ki is kell hagynunk, ha helyesen akarjuk az összehasonlítást megtenni, azt látjuk, hogy az 1881-ik év 3,262,000 írttal kedvezőbb eredménynyel záratott be, mint a megelőző év. Ezeket kívántam a tényleges eredményre vonatkozólag megjegyezni. Szükséges még röviden kimutatnom a úgyne­vezett jövedelmi mérlegre a bevétel­i kiadás közt mutatkozó különbözetet, mely nem kevesebb, mint 70 milliónyi jövedelmi hiány túlnyomó nagy része, törvé­nyen alapuló s a költségvetés keretén kívül álló ke­zelésnek, a nagyobb mérvű pénzügyi műveleteknek képezi következését. Egészben véve e jövedelmi hiány három csoportra oszlik. Az első csoport, mely vala­mivel több 10 milliónál az 5 százalékos papírjáradék kibocsátásával kapcsolatos árfolyamveszteség követ­kezménye. A második csoport, mely nem egészen 55 milliót foglal magában, a 6 százalékos aranyjáradék egy része bevonásának, illetőleg a 4 százalékos arany járadékból 200 milliónyi névértékű kölcsön ki­bocsátása közti differenciának következménye, tehát egy szóval a conversiónak képezi természetes követ­kezését. Végre a harmadik csoport a tulajdonképeni jövedelmi hiány, mely 5 millió 249 ezer frtot tesz, az állami igazgatás egyes ágazatai, és a többi adós­ságkezelési ágazatok közt oszlik meg. Látható ezekből, hogy a 70 millió túlnyomó nagy része törvényen alapuló hiány olyan, mely a conversió­­ból s az 4°/0-ás papírjáradék kibocsátásából szárma­zott, mely nem előre nem látott, sőt igen­is előre látott és természetes következménye azon nagymérvű pénz­műveletnek. Hogy ezen különbözet a jövedelmi hiány­ban szerepel, okául szolgál azon körülmény, hogy mióta zárszámadásaink vannak, azóta az ily termé­szetű nyereségek és veszteségek mindig be voltak fog­lalva a jövedelmi hiányban, más­részről azon körül­mény, hogy ha egyáltalában megkívántatik, hogy mérleget készítsünk, a jövedelmi mérleg csak úgy fog tökéletesnek tekintethetni, ha úgy az állampénztár kezelésével, mint az állam követeléseivel és adósságai­val kapcsolatos nyereségeket és veszteségeket is ma­gában foglalja. Ezeket kívántam az általános részre nézve meg­jegyezni, részletekbe nem kívánok bocsátkozni, hanem csak egyszerűen jelzem, hogy mindazon felvilágosítá­sok, melyek a részleteknél az ellenzék indokolásául szolgálnak, a bizottság jelentésébe befoglalva vannak. A bizottság ez indokokat vizsgálat alá véve, azon meggyőződésre jutott, hogy azok a valóságnak meg­felelnek, hogy tehát a zárszámadásilag mutatkozó eltérések indokolva vannak. Ez alapon bátor vagyok kérni, méltóztassék a t.­hát a zárszámadási bizottság jelentésében foglalt határozati javaslatokat elfogadni s a kormánynak ez által a zárszámadásilag mutatkozó eltérések tekintetében a törvényszerű fölmentést megadni. Fröhlich Gusztáv kifogásolja, hogy akkor, mi­kor a földtehermentesítési alapnak földtehermentesí­­tési pótlékokból is fölöslege van, a földtehermentesí­tési kötvények törlesztésére szükséges összegek be­­szerzése czéljából mégis papírjáradék bocsáttatik ki. Ennélfogva a következő határozati javaslatot ajánlja elfogadásra: »A képviselőház utasítja a kormányt: 1. egy oly törvényjavaslat beterjesztésére, melynek alapján a földtehermentesítési adópótlékból befolyó összegek azon feleslege, mely nem vétetik igénybe, ezen adós­ság kamatoltatására és tervszerinti törlesztésére, ezen adósság rendkívüli törlesztésére fordíttassék; 2. mi­után pedig a földtehermentesítési pótlék ez idő sze­rint már szedetik, a földtehermentesítési adósság ka­­matoltatását és tervszerű tőketörlesztését, illetőleg terjeszszen be a kormány egy javaslatot, mely hatá­lyon kívül helyezi az 1880. IX. t.-cz. 3. §-át.« A napirend: Az idő előrehaladván, az elnök megállapítja a holnapi ülés napirendjét. E szerint először a ma elfo­gadott törvényjavaslat fog harmadszor felolvastatni. A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 18. 47 A Domokosok. Regényes történet. Irta: T©Hsa,­ HS^Zór. Asszonyok versenye. (Folytatás.) — Kívánom, hogy kilásd. De ha nem találnád itt meg, ha nem ismernél rá, bizony visszaadom az erszény aranyad. Azzal parancsot adott a kadmna az eunuchok­­nak, hogy hozzák fel az udvarba mind a kertben dolgozó rabszolgákat, a­kiknek még tisztességes kiné­zésük vagyon. Azokat ott sorban felálliták s akkor Damokos Tamásné végig haladt a sor előtt, arczaikba nézett, busán fejet csóvált és visszatért a kadm­ához, a ki hölgyeivel együtt a kastélynak egy aranyrácsos kö­­röndjéből nézte ezt a szemlét. — Az én uram nincsen ezek között. Ekkor Kalme azt parancsolá, hogy tereljék fel a többi rabokat a bőrgyárból, a­kik ott dolgoznak. Egyszerre nem fértek el mind az udvarban, csak úgy csapatonként hajtották fel őket.­­ Ezek már elzüllött, marezonaalakok voltak, naptól agyon­égett, szenvedésektől elkényszerült arczokkal, félig mezítelen, rongygyal tél-túl fedett sovány tagokkal; karjaik, lábszáraik a bőr csávától sárgára, feketére, vörösre edzve. Kín ezeket látni, végig szemlélgetni. Damokos Tamásné sorba járt előttük, végig nézett rajtuk s csüggedten tért vissza: »egy sem az én uram!« Egyre nyomorultabb alakok csoportját terelték eléje. A könytül alig látott már. Azok között sem volt még Damokos Tamás. Most aztán Kalme parancsot adott, hogy hoz­zák elő a bőrgyárból a foglyokat. Ezek végzik a leg­­kínzóbb munkát, melyre azokat szokták kárhoztatni, a­kik vagy szökési kísérlettek meg, vagy a váltság­díjukra hiába várattak. Ezek nem emberi alakok már, hanem kisértetek! Ilkának a szive úgy elszorult, mintha hegy­­ feküdnék rajta, mikor ez ijesztő alakok eléje lépdel­tek, arczuk elcsúfítva, megcsonkítva, Isten képe kitö­rülve róla. Oh mily szívfájdalom őket igyen látni, egy kedves alakot közöttük keresni! De mégis megtalálja! Arczát szétmarczangolhatták, de azt a büszke fejhordozást el nem vehették tőle. A szennytől feke­te, a rongytól undok alakban ráismer az ő kedvesére, s oda rohan hozzá, öleli karjával, elhalmozza forró csókjaival s mondja édes szóval ennek az elundoki­­tott arcznak: »én angyalom! én szivem bálványa!« Kalme nem állhatta ki tovább ezt a jelenetet, kirohant a körönd ajtaján , nem törődött vele, hogy férfi szem látja fátyoltalan arczát, odarohant az ölel­kezőkhöz. — Menjetek előlem! Takarodjatok innen! Ne öleljétek itt egymást, ha én látlak! Itt a pénzed asz­­szony! Vedd vissza a váltságdíjad! Azzal oda veté az erszényt a lábaihoz Ilkának. — Nem akarnád őt kiadni? kérdé megretten­ve Ilka. — De kiadom ingyen! Damokos Tamás még most is büszke volt! Rongyos, szurtos és ijesztő! De még mindig kevély. — Vedd fel azt az erszényt, mondá a nejének s add vissza az úrasszonynak. Ennyit kértek értem, ennyit adnak értem. — És én még­sem veszem vissza, mondá Kal­me , s most már ő is versenyre szállitá a maga büsz­keségét. Most vettem Ahmet bégnek a levelét, a­mely mást parancsol; hallgasd meg, nem fogod megbánni. (Mint azt a másik levélolvasást, gondold ma­gában.) Mikor azt elolvasta Kalme, az eltorzítot arcznak is volt ragyogása. — Lásd, monda a levél elolvasásával, Kalme, s a feleséged ilyen hűséges volt hozzád. — Tudtam ént azt mindig! kiáltá Damokos Tamás, keblére szorítva édes egyetlenét. — No hát vedd vissza a pénzed! — Még­sem veszem vissza, Monda Tamás. Ha­nem ha kegyelemosztó napod van, fogadd el hát ezt a váltságdíjat nem értem, hanem kétszáz fogoly­társamért, kik velem együtt jutottak rabságba. Add ki őket, hadd jöjjenek ők is velem. — Jól van. Vidd őket magaddal. De ha a ra­bokat nem adhatom ingyen, szabad nekik adnom egyéb útravalót. Gyalog hosszú az út, ott künn a mé­nesem. Válaszsz ki belőlük annyi paripát, a bányán vagytok, magyar rabok. S aztán nehogy a moldvai oláhok, kozákok, fegyverteleneket megcsúfoljanak, itt van a fegyvertár, vigyetek belőle magatokkal kar­dot, lándzsát, a mennyit elbírtok. De még az sem illenék, hogy útközben fosztogatásokból tartsátok magatokat: útiköltségnek vegyétek el tőlem ezt az erszény aranyat. S ezzel a sokat utazott kétezer arany megint csak visszavándorolt a Damokos Tamás kezébe. Még utoljára majd a Kalme marad győztes az asszony­­versenyben. Most már Ilka asszony könnyező szemekkel fordult hozzája: — Óh úrasszonyom! Mivel háláljam én meg ennyi jóságodat ? Mit adhatok én te neked ezért. Kalme szemei úgy égtek, ragyogtak. — Add ide egy pillanatra azt a kis kölyköt a karodról, hadd csókoljam össze. Ilka odanyújta két kezével a kis szégyenkedő pirospofájú angyalkát. Kalme odaragadta azt a keb­lére mind a két karjával, s elhalmozta arczát, sze­meit, homlokát forró csókjaival; a könny, mint a zá­por, úgy szakadt szeméből, egy hosszú pillanatig olyan boldognak álmodta magát, mint az a másik asszony. Akkor visszadobta a gyermeket hevesen az anyja keblére. — Fogjad ! vigyed! S most már szaladj előlem a kincseiddel: a­mig jókedvemben találsz, a­mig föl nem ébredek haragos kedvemre; mert akkor, nem tu­dod, hogy nem öllek-e agyon, s elveszem tőled az ura­dat és a gyermekedet! De úgy megijedt ettől a fenyegetéstől Ilka asz­­szony, hogy egy pillanatig sem maradt ott állva, hanem a két kezével megkapta egyfelől az urának, másfelől a nagyobbik fiának a kezét, a kisebbiket a nyakába ül­tette lovazva s úgy futott ki velők a nyitott várkapun, mint a ki lopott kincset visz magával. Csak azután, hogy a kapun kívül voltak, s látta, hogy senki nem kergeti, tért magához, s azt kérdé az urától: — De várjon Buzdurgán márra, ha hazakerül, helyeselni fogja-e azt, hogy a felesége ennyi rabot el­bocsátott s még lovat, fegyvert is adott nekik ? — De bizony nem fogja. — Talán meg is haragszik érte a feleségére ? — De nagyon megharagszik. — Mit fog vele tenni? uram Jézus! — Bőrzsákba varratja s beledobatja a nagy víz­esésbe. — Hogy az ur Isten pusztítsa el őtet, mielőtt hazaérkezne! — Magam is azt kívánom neki! (Talán nem is tette volna azt hozzá Damokos Tamás, ha előre tudta volna, hogy az Ur Isten meg­hallgatja ugyan azt a kegyes óhajtást, hanem épen ő rá fogja bízni annak végrehajtását.­ (Vége következik.) azután folytattatik a zárszámadási bizottság jelenté­sének tárgyalása. Végül a közadók kezeléséről szóló törvényjavaslat fog tárgyalás alá vétetni. Élés vége d. u. 1/43 órakor. A főváros közgyűlése. — ápril 18. A főváros mai közgyűlésének legfontosabb moz­zanatát azon indítvány elfogadása képezte, hogy jövőre a főváros iskolái polgári iskolai szaktanfolyammal bő­vítessenek ki. Kétségkívül örvendetes hatást fog gya­korolni ez a polgári iskolák minden igaz barátjára és utánzásra lel majd országszerte, mert csak így válnak a polgári iskolák igazán azzá, minek szánva vannak: értelmes kereskedőket, iparosokat és gazdákat képző szakiskolákká. Említést érdemel továbbá, hogy a közgyűlés ismét 25 új tanítói és tanítónői állomás szervezését, továbbá az Országúton új iskola építését rendelte el. A többi tárgyak közül még az ó­budai temető tárgyában beadott monstre-kérvény érdemel említést, mely azonban érdemileg nem nyert elintézést. Az ülés folyamáról tudósításunk a következő: A közgyűlés megnyitása után R­á­t­h főpolgár­mester melegen emlékezett meg az elhunyt M­a t­o- r­a­y Elekről, ki szakértelmével és hazafias buzgal­mával a főváros ügyeinek sok éven át szolgált. A köz­gyűlés a haláleset felett fájdalmát jegyzőkönyvileg fe­jezte ki. Elnök bemutatta a bíráló választmány határozatát, melynél fogva a virilista tagok közül hat mandátumát veszti, mivel qualificatiója megszűnt. Ezek helyébe a póttagok közül behívatnak: Hein­rich Ferencz, Vaskó Endre, V­a­r­h­e­i­m János, Báthori Mihály, Werderber István, Luczen­­sa­a­c­h­e­r Pál. Matolay helyére belép dr. V­é­g­h Arthur. Ezután Harsányi Adolf interpellált. A pol­gármestert az iránt kérdé: Van-e tudomása arról, hogy több fővárosi képviselő a leszámítoló és pénz­­váltó bank igazgatótanácsában ül, mely bank pedig a fővárossal szerződési és leszámolási viszonyban áll ? E körülményt megegyeztethetőnek tartja-e az 1872 36. t.-cz. 23. és 28. §-aival ? Ha nem tartja megegyez­­tethetőnek, minő intézkedést szándékozik tenni? A polgármester a választ a jövő közgyűlésen adja meg. Most a múlt közgyűlésről vissza maradt egyet­len tárgyat: Apaticzky K. kőbányai halottkém felfolyamodványát tárgyalták, hogy a rákosfalvai szolgálatokért kocsib­ér átalány adassék neki. Számos felszólalás után a közgyűlés a tanács határozatát meg­változtatván, Apaticzkynak évi 100 frt kocsibér áta­lányt szavazott meg. Majd Viola tanácsnok adott elő kisebb gaz­dasági tárgyakat. Hat kőbányai sertésállástelek el­adása végett tartott árverés eredményét jóváhagyták. Nyolcz kőbányaligeti telek pedig a főváros tulajdo­nába visszakerülvén, azok 2—6 frtnyi kikiáltási árral (□ ölével) újra elárvereztetnek. Egy molnár-utczai városi telek Szarvassy Sándornak évi 50 írtért bérbe adatik. Hornig Józsefnek megengedték, hogy a Krisz­tinaváros felőli vár­bástya tövében kioszkot épithessen. A régi ferenczvárosi temető mellett levő nyílt lovagló hely iránt a katonai hatósággal a szerződés még öt évre meghosszabbittatik. A budai katonai lövölde ki­bővítéséhez kellő m. e. 2600 négyszög­ölnyi területet a hadmérnökkari igazgatóságnak megadja, de az egész területért ezentúl 40 frt évdijat tartozik fizetni. A Kemniczer­ utczában fekvő 4022 hrsz. telek eladása jóváhagyatott, úgy szintén jóváhagyták egy budai telek megvételét a gyámtartalék alap javára. A VI. ker. előljárósági hivatalhelyisé­gek átalakítására 725 frtot megszavaztak. Verder­ber István mint gyám felfolyamodását átiratási díj tárgyában a jogi bizottsághoz utasították. Bejelentik, hogy a liquidáló bizottságba három jelölt közül 64 szavazattal Mandl J. Ignácz választatott meg. A bérkocsiszabályrendeletre a belügyminiszter által tett észrevételek szellemében pótolt szöveget el­fogadták. A főváros részéről a leszámítoló és pénzváltó bank felügyelő bizottságába ismét Horváth János tanácsos és Fuchs Gusztáv biz. tag küldetnek ki. A Kassovitz-féle és a Schlechta-féle szegényházi ala­pítványok felől készített alapítói okiratokat a közgyű­lés egyhangúlag jóváhagyja. A központi vaspálya­társaságnak a zugligeti vonalon a második Binpár le­fektetésére az engedély kiadatik. A közegészségi bizotság indítványára újabb fel­­terjesztés fog intéztetni a kormányhoz, hogy miután egyéb alkalmas terület a pesti új temető számára nem mutatkozik, mint a már előbb kiszemelt város terület Kőbányán, hagyja jóvá a közgyűlési ha­­tározatot. Most felolvasták 2377 ó-budai lakosnak felfo­lyamodását az Ó-Budára kitűzött új temető ellen. A terület szerintük igen vizenyős és a hozzá vezető út sok pénzbe kerülne. Bár előadó jelenti, hogy az ide­vonatkozó határozat már részben foganatosítva van, pl. a tvkönyvbe temetőnek van már bevezetve stb., de Máry Gyula, Végh János, dr. Sághy Gyula és R­á­c­z oly irányban érveltek, hogy a kérvény adas­sék ki a tanácsnak a bennefoglaltak tüzetes fontolóra vétele végett, addig pedig, míg véleménye beérkezik, az ezen terület tárgyában folyamatban levő tárgya­lások akasztassanak meg. R­á­­­h főpolgármester azonban utalva arra, hogy a temetőhöz a város már 16 parczellát meg­szerzett, ki is fizetett s csak egy telek ügyében foly­nak még tárgyalások, a­mik esetleg egy újabb terü­let kijelölésének útjába nem állnak, — indítványozta, hogy a közgyűlés előbbi határozatának érintetlenül hagyása mellett a kérvényt a tanácshoz azzal adja a közgyűlés, hogy annak pontjai felől tüzetesen nyilat­kozzék. Ezen indítvány egyhangúlag elfogadtatott. A tanács 25 újabb tanítói állomás szervezése iránt tesz javaslatot Dr­asko­­vi­cs J. a fővárosi elemi tanügy hanyatlásáról kezd beszélni, mire nagy zaj támad s ő folytonos zaj közt fejtegeti, hogy a gyermekek erkölcse hanyatlik, igen sok a vásott tanuló. Midőn elnök figyelmezteti, hogy nem erről van szó,­­ azon indítványnyal lép elő, hogy az elemi iskolákban is gymnasiumi tanári qua­­lificatióval bíró tanerők tanítsanak a fővárosban. (Nevetés! Zaj) Ezen különös indítvány felett Hun­fal­vy János röviden megc­áfolta Yaskovics azon állítását, hogy a fővárosi elemi tanügy hanyatlik, az meg a legfonákabb volna, ha az elemi iskolákban tanárok működnének, mert ő mint egyetemi tanár az egészen más czéllal bíró elemi tanításra nem merne vállal­kozni — a közgyűlés napirendre térvén, a 25 taní­tói állomás szervezését egyhangúlag elfogadta. Ezután elfogadták a dunagőzhajótársaság aján­latát, hogy a hajógyári telepen elemi iskolát épít, s megszavazták ezen iskolába a felszerelést s megadták a tanerőket; egyúttal a gőzhajótársulatnak jegyző­­könyvi köszönetet szavaztak. Most Hubonay József indítványa nyomán készült azon tanügyi bizottsági vélemény olvastatott fel, hogy elvileg mondassák ki az összes fővárosi pol­gári főiskolák oly megtoldása kereskedelmi ipari vagy gazdászati szaktanfolyamokkal, hogy az alsó 4 osztály tananyaga marad a­mint van. A felsőbb 3 osztályban pedig szaktárgyak taníttatnak. A II kerületben pedig már a jövő tanévre ily módon váljék kereskedelmi középiskolává a polgári főiskola. Ezen indítvány ellen csak Békey Imre tan­­felügyelő szólt, mert szerinte az határozottan a törvénybe ütközik. Ő csak egy helyes mó­dot tud czélravezetőnek s ez az: Írjon fel a főváros a közoktatási miniszterhez, hogy a polgári iskolai tan­tervet módosítsa akkép, hogy mellesleg a 4., 5. és 6-ik osztályokban kereskedelmi tárgyak is tanít­tathassanak. Darán­i Ignácz tetszés közt szól a fölfogás ellen. Kezében van az 1868: 38. t.-cz. mely­nek 79. § a semmikép se tiltja a polgári iskolák jelenleg tervezett átalakítását. A mellesleg való tanítás félrendszabály, a­mi­ből haszon nincs. Szólót illetékes helyen biztosították is, hogy a főváros ezen szándéka semmi akadályba nem ütközik a kormány részéről. A polgári iskola még egy meg nem állapodott intézmény: az apa nem tudja, mire nevelje belőle a fiát. Azért idomítsuk az iskolát a gyakorlati élet igényeihez. A II. kerületben az iskola, hite szerint fog teremteni tanítványokat is. (Zajos helyeslés) Ballagi Mór sem tudja felfe­dezni a törvénynek azon §-át, a­mibe ezen javaslat ütközik. Szükséges kenyérkereseti pályát csinálni a polgári iskolai képzésből. Hogy fogunk-e szerezhetni egy éves önkéntességi jogot e tanodát végzet ifjaknak, a miatt — úgy­mond — ne fájjon a fejünk. Szólt még Lutter Nándor főigazgató a ta­nácsi javaslat mellett. A polgári főiskoláknak a szer­vezetét eddig nem találtuk el, most lépünk a helyes útra. S a­ki nem hunyja be szemét, látnia kell, hogy kereskedelmünk csak szinleg, csak mázra magyar, s hogy gyökeresen magyar kereskedelmünk legyen, arra kell teremteni szakiskolát, mint most akarnak. Annál inkább ajánlja, mert semmi törvényes akadá­lya nincs. Austriában a 7 éves tanfolyamú reálisko­lát végzett tanítvány nyer egy éves önkéntesi jogot, ezek a növendékek is fognak nyerni. (Zajos helyes­lés.) A közgyűlés majdnem egyhangúlag elfogadja a Párisi színházak. — Delibes új operája: »Lakmé.« — — ápr. 15. A jelenkori franczia zeneszerzők közül Deli­­fa­e­s r ő­­ túlzás nélkül lehet állítani, hogy burokban született. Világrendítő sikere még nem volt s mégis, többé-kevésbbé, az egész művelt világon — a­mit némi pretensióval »Európának« kérek olvasni — ismerik és kedvelik. Egyénisége megnyerő; művé­szi egyénisége kellemes. Igaz ugyan, hogy ő opera­szerző számba kíván vétetni, de eddig, kivált két hal­létjének: »Sylviának« és »Coppéliának« köszöni hír­nevét. Még tán annak a — majdnem azt merném mondani: moliérei — »Király mondta« czimü víg operának, mely extra muros (s kivált Bécsben és ná­lunk) nagyobb sikert aratott, mint intra. Már a történeti tárgyú »Jean de Nivelle« nem hagyta el a franczia határt. Délibes Leo még fiatal ember: 1836-ban született s máris emberül megtett szép útra tekinthet vissza. Ha magyar ember volna, már két év előtt meg­­ütették volna vele zeneszerzői huszonötéves jubileu­mát, mert húsz éves korában került színre, egy kis színpadon »Deux sous de charbon« czímű nem ke­­vésbbé kis operettje, a­mire egyébiránt Delibes nem igen s­zeret emlékezni, s ha akadt még­is néhány fran­czia lap, mely emlékeztette őt rá, ez csak arra vall, hogy még itt sem ismerik eléggé a tapintat ama mű­vészetét : honnan kell számítani egy író vagy mű­vész nyilvános működését ? Delibes is, mint minden hivatott ember, a­ki nem épen »lángész«, sokat tapogatózott: eleintén az operette felé fordult s féltucatot meghaladó operette­­sei közül a mi vidéki színpadainkon tán még most is játszák a »Petaud király udvarát.« Első komoly műve — s tán ez az ő számára kijelölt út! — »Source« (»Forrás«) című ballet volt, mely az itteni nagy operában került színre, szép sikerrel. Hét évvel azután lépett föl Delibes azzal az őszintén vig dal­művel, melynek »Király mondta« a kifejező czíme, melynek azonban itt a Francziaország történetében dátumot jelölő dalsorsa volt. 1873. május 24-én adták először e kellemes zenéjű operát s a premiére alatt, az első és második felvonás közt, a folyosókon Thiers bukásának hire terjedt el. Ezentúl az uj operával senki sem törődött, mindenki az uj kor­mányt, sőt az uj kormányt orra át találgatta s mi­vel Párisban a premiere-től függ minden (a miből persze a művészet igaz érdekeire nézve sok visszá­ság következik) az új operának épen nem volt meg­érdemelt sikere, s Bécsben, a gyászos emlékezetű »Komische Oper«-ben magam is nagyobb sikerét láttam, mint a­milyenről az akkori párisi lapokban most olvasok. Delibes finom zenéjű, dallammal telt zeneszer­ző ; tehetsége hajlékony, alkalmazkodó, de valódi tehetsége (a­mi alatt művészi önállóságot értek) mégis, úgy látszik, az egészen könnyed opera vagy ballet-zenére utalja. Műveit, tanult zenész (az itteni zeneképzőben a compositio tanára) s azért tehetségé­nek befogadó könnyedségével a legkülönfélébb gen­­reok Rrodusán is átugrik; de egyéniségének bélyegét valósággal csak arra nyomja, a­miben, mint benne magában, könnyedség, gondtalanság, derültség van. De tán elég is ennyi a zeneszerzőről magáról , é­s bevezetésnek aligha­nem sok is. De szükségesnek tartom e személyes bemutatást, hogy a­mit — néhány megjegyzést — tegnap szinre került új művére meg­tenni fogok, ne gáncsnak tűnjék föl. Mert Delibes tegnap a? »Opera comiquet»

Next