Nemzet, 1883. április (2. évfolyam, 89-118. szám)
1883-04-27 / 115. szám
8-ának reggeli 10 óráját tűztem ki. Felkérem a tör- vényhatósági bizottság tisztelt tagjait, hogy ezen értekezleten minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Kelt Szombathelyen, 1883. évi április 22-én. Széll Ignácz s. k., alispán. — Ötven évig a király szolgálatában. A király első komornyikja, Hannakampf Antal, a napokban fogja megünnepelni szolgálatának 50 éves jubileumát. Hannakampf Antal 1831. januárban lépett I. Napóleon fiának, a reichstadti herczegnek szolgálatába s itt maradt a herczeg haláláig, 1832. július 22-ig. 1833. ápril 26-án, tehát ezelőtt egy félszázaddal, Ferencz király egy decretummal unokájának, az akkor harmadféléves Ferencz József főherczegnek szolgájává rendelte, mely állomását ugyanazon évi május 1-én foglalta el. Később pár évig királyunkon kívül Miksa és Károly Lajos főherczegeknek is szolgája volt. Mikor Ferencz József trónra lépett, első tette volt Hannakampfot magánkomornyikává nevezni ki, 1848. deczember 2-án. Hannakampf urát ennek minden utazására elkísérte. Egy ilyen alkalommal történt, hogy III. Napóleon 1867-ben a salzburgi császári összejövetelkor látni szerette volna azt, kinek karjai közt a reichstadti herczeg kiadta lelkét s ekkor Hannakampftól elfogadta emlékül a herczegnek egy hajfürtjét. Érdekes, hogy Hannakampf félszázados működése alatt egy pap szabadságot sem kért s egyszer sem volt beteg. Ő felsége, ki minden érdemet megjutalmaz, ha komolnyikáról sem feledkezett meg, többször kitüntette s többször becses ajándékokkal lepte meg. A külföldi uralkodóktól is számos kitüntetést kapott. A jubiláns, ki 75 éves, még erős, egészséges öreg ember s Bécsben mindenki ismeri. Hasonlatossága Vilmos német császárhoz bámulatos. Mikor Augusta császárné Bécsben időzött, bemutattatta magának Hannakampfot s meglepte a férjével való csodás hasonlatosság. — Füzesséry Géza országgyűlési képviselő, mint magyar királyi szabadságolt állományú huszárszázados ügyében a Ludovika-akadémia épületében ma délután 4 órakor tartatott meg Kutassy ezredes elnöklete alatt összehívott tiszti gyűlés. A gyűlésen megjelentek a Budapesten tartózkodó öszszes honvédtisztek. Ruttner Kálmán százados az ügyet az ismert adatok alapján röviden előadta, mire Kápolnay P. István alezredes rövid, de hatásos védelme után a tiszti gyűlés minden vita nélkül és egyhangúlag Füzesséry Géza százados becsületét kifogástalannak nyilatkoztatván, a további becsületügyi eljárást szükségesnek nem találta. A tiszti gyűlésnek határozata folytán ezen ügy katonai tekintetben további eljárásra nem adhat okot. A gyűlésen, melynek lefolyása igen ünnepélyes volt, jelen volt Füzesséry Géza is. Midőn az elnök az eredményt enuntlálta, a tisztek zajos éljenzésbe törtek ki. — Eljegyzés: Urbánek Sándor, az első hazai takarékpénztár számtisztje, eljegyezte Gradl Birike kisasszonyt, Gradl Adolf leányát. — A szabadságszobor ügye. A főváros IX. és X. kerülete kivételével a gyüjtőiveket már szétosztották. Sok házi úr nem fogadta el a gyüjtőivet, sokan pedig nem tudják, hogy mire lesz a gyűjtés. A X. kerületbe holnap megy ki a központi iroda vezetője a már kész gyűjtőivekkel, míg a IX. kerület vagy két nappal később kapja meg gyűjtőiveit. Vidékre megküldettek : Arad, Heves, Hont, Krassó- Szörény, Sáros, Sopron, Szathmár, Szilágy és Tolnamegyékbe ; továbbá Bakabánya, Bártfa, Beszterczebánya, Dobsina, Eger, Érsekújvár, Gyöngyös, Győr, Hajdu-Szoboszló, Jász-Árok-Szállás, Jolsva, Késmárk, Kőszeg, Kunhegyes, Kun-Szt.-Márton, Leibitz, Losoncz, Makó, Munkács, Nagybánya, Nagy-Bőcze, Rimaszombat, Rozsnyó, Sepsi-Szent-György, Szatmár, Szászváros, Szilágy-Somlyó, Szombathely, Teke, Temesvár és Vajda-Hunyad városokba. Legújabban a következő bizottságok megalakulása jelentetett be: 1. Bács-Bodrog megyéből, elnöke: Schmausz Endre alispán, biz. tagok: Gombos Gábor polgármester Zentán, Késmárky Béla szolgabiró Szántován, Deák Zsigmond Almáson, Alföldi József Apatinban, Latinovits Gyula O-Sziváczon, dr. Eremin György Palánkán, Kolozsváry Sándor Ó-Futtakon, Schick Mátyás Kulán, Császár Péter Topolyán, Matkovits Lajos Zentán, Gombos Béla Ó-Becsén, Nikolics Svetiszlav Titelben és Raics Miklós Zsablyán. 2. Kis-Küküllő megyéből. Elnök: Frits Rezső dicső-szt-mártoni szolgabiró; biz. tagok : Réz Mihály hosszú-aszói, Derzsi János erzsébet-városi és Horváth Albert Radnóth járási szolgabirák. 3. Pozsony városából. Elnöke: dr. Gervay Nándor ügyvéd; biz. tagok: dr. Vutkovich Sándor akadémiai tanár, Soltz Rezső gyógyszerész egyúttal pénztárnok, Neiszidler Károly és Scharitzer Győző háztulajdonosok. — A gépkezelők és fütók nyilvános vizsgája az állami középipartanodában (VIII. Kodzafa-utcza 28 ményezte a m. Curia könyvtárának megkezdett s szép sikerrel haladó felállítását, melyre tetemesb összeget adott; ő alakíttatta át saját költségén annak rideg és szemetes udvarát kellemes kertté. De ki tudná elszámlálni mindazon hazai czélokat s intézeteket, melyeket felkarolt, ápolt, segélyezett? Szóval, ő az angol aristocratia bölcs példáját követve, Marmontel nézetében volt, a ki a nemességet oly előlegnek tekinti, melyet az állam tettek s érdemek által nemes férfiak maradékainak ad, azon várakozásban, hogy az neki gazdagon visszapótoltatik. Ez érdemeit a magyar tudomány s művészet is igyekezett meghálálni a maga részéről. A m. akadémia, az igazgató tagot, tiszteletbeli belső tagjává is választotta, hogy az ülésekben szavazattal bírjon, s ő ezt, saját szavait ismétlem, oly örömmel fogadta s oly kitüntetésnek vette, melynél bármely magas hivatalt s érdemjelet sem tartott az ambitió méltóbb tárgyának; a m. k. tud. egyetem tiszteletbeli jogtudorrá nevezte ki,mire ő nagyobb alapítvány felajánlásával válaszolt; a műegylet pedig remekül sikerült arczképével díszítette fel tanácstermét, mely legjobb minden arczképei közt, s melyet megtekintésre ajánlok minden tisztelőjének, ki komoly, férfias napsütötte arczát, hatalmas fejét erős nyakán, szigorú homlokát, sötét, lelkes, kifejezéses szemeit az életben nem ismerte. De nem láttuk őt az anyagi nyereségre irányzott pénzintézetek, bankok és consortiumok elnöki vagy igazgatói székén, mint nem láttuk egykor Deák Ferenczet, mert a pénzszagú vállalatokat nem tudta megegyeztetni állása s egyénisége tiszta és szeplőtlen méltóságával. Buzgó részt vett a tudomány, költészet és művészet, a vallásosság és jótékonyság előmozdítására alakult intézetek gyűléseiben, s nem maradt el, még ha félbeteg volt is, ha az akadémia, a gazdasági egyesület s a földhitelintézet vette igénybe bölcs tanácsát, de nem ment el vitatkozni az osztalékok, a részvénytársaságok nyereményeinek zsebredugása felett, melyek ma oly sokak részéről a lelkes ékesszólás s nemes felhevülés egyedüli tárgyait képezik. — Nem kell, hogy e részben mindenki Mailáth legyen; jól teszik, kik az anyagi téren is érvesítik életrevalóságukat, csak azt akarom mondani, hogy az »egyoldalú« anyagiság nem dicsősége a nemzetnek szám) május hó 4-én pénteken délelőtt 9 órakor fog megtartatni egyidejűleg a gyakorlati vizsgálattal Ugyanezen napon délután 3 órakor cséplési gyakorlat tartatik az államvasutak gépgyárában (kőbányaút). — Küldöncz szolgálat Páris ostroma alatt Steenackers, ki a franczia nemzeti kormány alatt a posta- és táviróügyek vezetője volt, egy megjelenendő könyvében érdekesen mondja el, hogy az ostromolt Páris, mint igyekezett híreket és tudósításokat átküldeni a németek ostromlá zárévén. Eldugni a sürgönyöket, rendkívüli leleményességet fejtett ki. Volt rá eszközünk tömérdek, én csak a legfőbbeket említem legelső sorban, a csizmasarkak ezeket külön készítették, üresre, s hogy rájöhessenek, apró darabokra kellett vágni az egész csizmát. A kettős sipkaernyő, kettős üres gombok, bot fogantyúja, kifúrt szivar, egy csomó szivarkapapír, melynek közepében láthatlan tintával voltak írva a sürgönyök, hamis kifúrt fog, zongorahangoló kulcs, egy zsebkés nyele, ketté vágott rézpénzdarab, mogyorónagyságu elefántcsontgolyó, amit a küldött veszély pilanatában elnyelhetett, s másnap megtalálta újra.« — De minden eszközünk, volt legyen bár még olyan furfangos is,’semmit sem használt olyan ellenséggel szemben, mely a kémkedés terén maga is szakértő volt, s ismert minden ilyen fogást. A küldönczöket, mihelyt észrevették őket, rögtön elfogták, s vitték egy tiszt elé. Rövid kihallgatás után levetkőztették tetőtül talpig, s összedarabolták fehérneműit, sipkáját, csizmáját mind. Ha nem találtak semmit, visszaadták a rongyokat, s adtak még hozzá néhány puskatuslökést, ha panaszkodni mert. Ha azonban nem bíztak benne, akkor kapott egy elefánt hajtót felülről és egy lónak való lövetet, ami aztán kihozta az esetleg lenyelt golyót is Ha épen semmit sem találtak, akkor elkergették a pokolba.« —■ Az egyetemi növénykert (üllői-út) nyitva van d. e. 7—12 és d. u. 2—7 óráig. — Nemzetközi sakk-congressus Londonban. Ma (26-án) kell programm szerint a londoni Victoria Hallban a nemzetközi sakkversenynek megkezdődnie. A versenyre, — mely »mester« czimet ad a győztesnek, — minden országból, még az óczeán túlsó partjáról is sereglettek együvé sakkisták. Legtöbb sakkozó természetesen angol. Az összesereglettek között vannak olyan nevezetes sakkozók, mint Bird, Blackburne, Mason, Skipworth, Steinitz, Zuckerforth, Rosenthal, Csigoryn, Winawer, English és dr. Noa (Magyarországból.) Amerikából részt vesznek a versenyen Mackenzie és Sellmann. A győztesek számára hat díj van kitűzve: 300, 175, 125, 100 és 75 font sterling. Máj. 9-én, 10 és 11-én nagyszerű sakkünnepély is lesz élőalakokkal, melyet a Household Brigade tisztjei és legénysége fognak eljátszani. E játék vezetésére English és Rosenthal urakat kérték föl . A rászedett sah. A persa sah nemrég küldött ajándékba a bokbarai kánnak több zenélő órát,tükröt s több efféle apróságot. Amit a kán azzal viszonozott, hogy a sahnak hat olyan odaliskát küldött, akik közül még egy sem töltötte be a tizenhatodik évet. A lányokat azonban útközben elrabolták kísérőiktől a turkománok. Nasr. Eddin mindenik odaliskért fölajánlotta nap és oroszlán-rendjeleit s még négy lovagi rend jelét de az okos turkománok azt felelték, hogy egy szép odalisk többet ér a legszebb rendjelnél. Végre a sah kénytelen volt minden odaliskért 4000 frank váltságdíjat fizetni. Milyen nagy volt azonban a teherán udvar álmélkodása, midőn az odaliskok megérkeztek, s kiderült, hogy a turkománok az ifjú lányok helyett a régibb odaliskákat küldtek a saját háreméből! Indiai lapok szerint a sah véres bosszút esküdött a turkománokra,s azért nem lehetetlen, hogy legközelebb ki is fog törni a persa-turkomán háború. — Százötvenezer ember víz nélkül. Ez a tragikomikus eset történt meg múlt vasárnap jó Köln városában. Ennek oka az volt, hogy a városi vízvezetéknek főcsöve megrepedt, kimondhatlan riadalmat és határtalan zavart okozva. Szerencse, hogy ez éjjel történt, tizenkét órakor. A kiömlő víztömeg oly óriási volt, hogy a szomszéd utczákat pár perc alatt két láb magas víz borította, mely azután a pinczébe folyt. Bár a »tűzoltóság« a vad elemnek némileg gátat szabott, a kár, melyet a víz úgyszólván pár pillanat alatt okozott, mégis igen jelentékeny. Különösen borzasztó látvány tárul föl ott, hol a katasztrófa történt. Mintegy húsz négyszöglábnyi területen a víz a talajt fölemelte, s a kövezet darabjait házmagasságnyira dobálta föl. Nagyobb baj nem történt, minthogy sok embert fölriasztott édes álmából a víz okozta moraj. Másként állana a dolog, ha ez az eset nappal történik, mert eltekintve attól, hogy az illető utczán sok ember jár-kel, a kocsiforgalom is jelentékeny, azonfölül minden öt percben megy egy lővonatú kocsi. Ha tehát nappal történik ez az eset, könnyen nagy szerencsétlenségnek lett volna okozója. A megrepedt csövet, mely 3 láb átmérőjű, lehető hamar helyettesíttetni igyekeznek. Mindenki remeg attól a gondolattól, hogy mi történnék, ha tűz ütne ki azelőtt, míg a vezetéket helyre nem állítják. Füvárosi krónika. Öngyilkossági kísérlet. Libenauer Hermin 18 éves pinczérnő ma reggeli fél hat órakor múzeum-körút 35. sz. a. lakásán öngyilkossági szándékból három csomag gyufaoldatot, melyet már 3 nap óta tartogatott, megivott. Tettét azonban csakhamar észrevették és még élve a Rókus kórházba szállították. Azért akarta megölni magát, mert kedvese pörlekedett vele. Eltűnt kereskedő-tanoncz. Odry Gergely kereskedő tanoncz, ki ily minőségben Odry István vasutcza 18. sz. alatti fűszerkereskedőnél volt alkalmazva, tegnap d. e. főnöke rendeletére egy másik kereskedőhöz ment, és többé nem tért vissza. Az eltűnt tanoncz 14 éves pacséri (Bácsmegye) születésű, szőke hajú, csinos fiu. Eltévedt gyermekek. Ma délelőtt 10 óra tájban egy szöszke, csinos arczú, mintegy 4 éves gyermek ment végig a kigyó utcán, hosszú zsinórra kötött üres tepsit vonva maga után kocsi gyanánt. Egyszerre azonban megállt, körülnézett és keservesen sírni kezdett. A járókelők megszólították, de a gyermek folytonosan csak azt ismételte, hogy haza akar menni. Miután azonban se nevét se lakását megmondani nem tudta, átadták a kigyótéren állomásozó rendőrnek, aki a gyermeket a rossz tepsivel együtt, melyet a kisded semmi áron nem akart visszahagyni, a rendőrségre vitte. Kőbányán szintén talált a rendőrség tegnap délután egy eltévedt 4—5 éves gyermeket, kit a két elöljáróságnak adtak át. Egy betörő katona ruhában elfogva A városligetben tegnap délután egy az Este ezred egyenruhájába öltözött katona ittas állapotban nagy zajt csapott bántalmazta a járókelőket. A terézvárosi kapitányságra vitték, hol Barth Zsigmond híres betörőt ismerték fel benne. Az egyenruhát egy Eibuk nevű katonától kapta kölcsön. Átadják fenyítő törvényszéknek, azoknak a forgalomból való azonnali kitiltása szükséges. A tanács a körlevelet tárgyalván, azt a budapesti kereskedelmi kamara ellenészrevételei alapján a közgyűlésnek egyszerű tudomásvételre ajánlja. — A tabáni templomtér rendezése. A mérnöki hivatal bejelentette, hogy a tabáni templomtér rendezése tárgyában az egyezség már minden egyes háztulajdonossal létrejött s igy végre a régótavárt rendezés megtörténhetik. A tanács ennélfogva intézkedett, hogy a szükséges munkálatok mielőbb megindittassanak. — A krisztina városi színkör ügyét a tanács a legközelebbi közgyűlés elé terjeszti s a szinkör átadására ismét Krecsányi Ignácz színigazgató hozatott javaslatba. A Vigadó környékén nagyobb bálok alkalmával tudvalevőleg nagyon bajos közlekedni. A rendőrség e bajon akként vél segíthetni, ha a kocsiknak csak a Vigadó-utczán engedtetnék meg a közlekedés, a Deák-utcza ellenben a gyalogmenők részére tartatnék fenn. A tanács azonban ezt csak a hangversenyek alkalmára engedte meg, a bálok alkalmára pedig akként intézkedett, hogy a kocsik mindkét utczán közlekedhessenek ; elrendeltetett továbbá, hogy a gyalogjárók részére a duna felőli csarnok fog nyitva tartatni. — Kinevezések. A tanács Novák Sándort a IX. ker. polgári fiúiskolához, Kleeberg Octaviát pedig a várbeli polgári leányiskolához ideiglenes tanítóknak nevezte ki. — A zenekedvelők termében az állandó színházvizsgáló bizottság által javasolt évrendszabályok és átalakítások foganatosítását a tanács elrendelte, egyúttal pedig kimondotta, hogy míg ezen munkák teljesen befejezve nem lesznek, addig a teremben semmiféle nagyobb előadás nem tartható. — Új iskola. A II. ker. Batthyányi-utczai elemi iskola osztályainak, túlzsúfoltsága folytán a tanács a közelfekvő Kimnach-házban három új tanteremre szükséges helyiségeket bérelt ki.• Apró hírek. Matolay Elek elhalálozása folytán a tűzoltói bizottságba Máttyás Aristid küldetett ki. A tanács megengedte, hogy a népszínházban létesítendő szerelő —nyílások csak a többi átalakítással együtt eszközöltessenek. — Két fehér hattyút adott Tisza Lajos kit biztos megkeresése folytán a főváros Szeged városnak ajándékba. — Az adófelügyelő a kerületi elöljáróságokat szombatra e hó 28-ikára értekezletre hivta össze a napszámok adója tárgyában. — Zúzott kő- és kavicsszállitás. Tanácsi megbízásból egy bizottság megvizsgálta Oszeczky és Lany visegrádi tabánhegyi kőbányáját s annak véleménye alapján a tanács a folyó évre próbaképe bányából rendelte ellátni a II-ik kerület útjait zúzott trachyttal. Köbméteren főt 90 kijával fizettetik. Ha az anyag jónak bizonyul, kilátásba helyeztetett a vállalkozóknak, hogy 84-re és 85-re is szállíthatnak. Az I. és III. kerület, valamint az egész pesti oldalra nézve útfentartási anyagul Wallenfeld Károlylyal köt a tanács szerződést zúzott trachytra. Az apátkutit köbméterenkint 5 frt 70 krjával, a kerekhegyit 5 frt 27 krjával fizeti a város. Ezen szállítás három évre szól. Ugyancsak három évre köttetik szerződés Dittrich és Wallenfelddel szentmihályi bányakavicsra, aminek köbmétere 2 frt 50 kr—3 frt minőség szerint. — Adókivetés. A VII. kerületi adókivető bizottság f. évi ápril 26-án 5270—5282 uj helyrajzi számok alatt összeirt adóköteles felek III-ad osztályú kereseti adóját fogja tárgyalni. Fővárosi ügyek. — A főváros a csángókért. A tanács javasolja a közgyűlésnek, hogy a csángóegyletbe alapító tagul lépjen be és hogy az 50 frtos tagdíjat 1000 forinttal váltsa meg. Megemlítendőnek tartjuk még, hogy a mai ülésben, minden egyes tanácstag belépett a csángóegyletbe alapító vagy rendes tagnak. — A szabadságszoborra begyült adományok 3 és 31l2°lo gyümölcsöztetés mellett a pesti hazai első takarékpénztárnál lőnek elhelyezve. A takarékpénztár a napokban arról értesítette a tanácsot, hogy a hazafias czélra való tekintettel, az említett pénzek után 4°/0-ot fog fizetni. A tanács ezen szép ajánlatért köszönetet mondott. A villás gyufák kitiltása tárgyában Komárom város közönsége kérvényt intézett a képviselőházhoz, s egyúttal azt pártolás végett minden egyes törvényhatóságnak is megküldötte. E kérvényben az állíttatik, hogy a villás gyufák az egészségre, különösen pedig a fogakra roppant káros befolyást gyakorolnak és így Törvényszéki csarnok. Spanga Pált tegnap szembesítették Pitély Mihálylyal. Az utóbbi nagyon meglepettnek látszott, mikor Spangát meglátta. A szembesítés azokra a körülményekre történt, melyekre nézve eltérő vallomást tettek. Mindkét vádlott megmaradt állítása mellett s igy a szembesítésnek nem volt meg a kívánt eredménye. Schanzer Henrik, sikkasztással és csalással vádolt vasúti vállalkozó bűnügyében a vizsgálat be van ,fejezve. Az ügyiratok a kir. ügyészségnél vannak indítványtétel végett. Egyesületek és társulatok. — A szt. László-társulat választmánya ma Schlauch Lőrincz püspök elnöklete alatt ülést tartott, mely mindenekelőtt elhatározta, hogy a közgyülés azon napon tartassák meg, melyen az országgyülés őszi ülésszaka fog megnyittatni. Dr.Wolafka Nándor papnöveldei tanulmányi felügyelő fölkéretett, hogy a közgyűlésen fölolvasást tartson. Ezután az elnök jelentette, hogy Göndöcs Lajos iskolai igazgató, a Bukovinából hazatelepített székelyek ügyében az országos Csángóbizottság által kiküldött tagokkal Bukovinában járván, onnan négy fiút hozott magával, oly czélból, hogy azokat itt felneveltesse s mint tanítókat vagy papokat hazájokba visszaküldhesse. A négy kis fiút, igen értelmes s egészséges gyermekeket, bemutatta a választmánynak. Dr. Balogh Sándor ügyvéd társalelnök indítványára — miután Budapest főváros községe két fiúról fog gondoskodni — a választmány két gyermek nevelésére évenkint 400 fitot ajánlott föl, mely segélyösszeg f. évi ápril 1-től évnegyedenkint előre fizetendő Göndöcs Lajos igazgató-tanító kezéhez, kinél a gyermekek elhelyezve maradnak s kinevelésükről s oktatásukról gondoskodni köteles. A társulat ezen 400 frt évi segélyösszeget addig fizeti, mig védenczei a gymnasiumi osztályba nem lépnek. A társulat akkor lépéseket teend, hogy részökre ingyenes fölvételt eszközölhessen ki valakat a. tápintézetben. Elhatároztatott továbbá, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr keressék föl, h hogy ezen bukovinai székely ifjak neveltetési költségeihez segélylyel járuljon. Schlauch Lőrincz püspök fölemlítvén, mikép az 1874. évi közgyűlés elvben kimondta, hogy a Magyarországba betelepítendő első székely községnek ezer forintot ad segélyképen tempom- és iskolaépítésre, tekintettel arra, hogy a Pancsova mellett letelepített bukovinai római kathoikus magyaroknak nemsokára templomra és iskolára lesz szükségük, elérkezettnek látja azon alkalmat, hogy a közgyűlés elvi határozata nemsokára a megvalósulás stádiumába lépjen. Óhajtaná ennélfogva, hogy a választmány terjeszsze indítványképen a legközelebbi közgyűlés elé, hogy az határozná el, miszerint a Szent László-társulat a Pancsova vidékére hazatelepitett bukovinai magyarok által építendő első r. kath. templom és iskolaépitési költségeire hétezer forintot ad segélyképen, mely összeget akkor szolgáltatandja ki, midőn az építkezés már tényleg megkezdetik. E végre már most évenkint bizonyos összeget tegyen félre a társulat. A választmány a püspök indítványát lelkes éljenzéssel fogadta s a közgyűlésnek a legmelegebb ajánlattal fogja előterjeszteni. Most bejelentettek a következő hagyományok : néhai Zabovszky László volt szebeni püspök 500 frt hagyománya, néhai Fogarasy Mihály erdélyi püspök ezer frt hagyománya befizettetett a társulat pénztárába. Néhai Gyenes József czimzetes kanonok, nyugalmazott mihálytelki alesperes-plébános 36 forintot, néhai Németh József veszprémi kanonok 100 forintot, néhai Csémy Péter czimzetes kanonok moson-szent-jánosi plébános 10 frtot, Benke Mihály nagyigmándi plébános 5 forintot, néhai Cservény János szigetmonostori plébános 5 frtot hagyományozott a társultnak. A titkár jelentette, mikép dr. Kozma Károly Irodalom, színház és művészet. — A nemzeti színház igazgatósága Turella Emma kisasszonynyal a szerződést most már véglegesen megkötötte. Első fellépte szombaton, május 5-én lesz Leonora szerepében a »Trobadour«-ban. — Új regények. A Révay testvérek, e buzgó és vállalkozó cég kiadásában, újabban ismét két regény jelent meg. Czimeik: Tévesztett utak, regény két kötetben, irta: Beniczkyné Bajza Lenke. A két kötet ára 2 frt. — A Szabad szó vértanúi, regény a harminczas évekből, két kötetben, irta: P. Szathmáry Károly. Ez utóbbi árát nem találtuk följegyezve. — A peleskei nótárius május 1-én tartandó előadására szóló azon előjegyzett jegyek, melyek szombaton ki nem váltatnak, vasárnap másoknak fognak eladatni. A bérelt helyek vasárnap délig tartatnak vissza a bérlők rendelkezésére. — Magyar színészek a felvidéken. Liptó-Szent- Miklósról írja levelezőnk. Városunkban, hol szellemi szórakozásra ritkán kínálkozik alkalom, mindig örömmel üdvözöljük, ha hire jár, hogy valami színtársulat ajánlkozik egy pár kellemes estére. Egy fél év óta a »fekete sas« czímű szálló nagy termét, hol a szini vagy műkedvelői előadások tartatni szoktak, a magyar társalgási kör foglalta el. E változás által sokára le is kellett volna mondani a színielőadások által előidézett élvezetről, ha történetesen egy üres bolti helyiség rövid időre nem kegyelmez rajtunk. A vidéki színészek ezen kínálkozó alkalmat nem is akarták elszalasztani, mert rövid idő alatt három színtársulat fordult meg nálunk. Az első kettő német volt, a harmadik magyar. A második német társulatnak oly rosszul folytak dolgai, hogy útiköltségüket sem kereshették meg. Most Füredy Alajos igazgatása alatti magyar társulat mulattatja a közönséget, mely elég pártolásban is részesíti azt. egri kanoni és Papnöveldéi igazgató 100 forinttal a társulat alapitótagjává lett. Bemutattatott Tulok József csákányi plébános levele, ki múlt évi május 1-én községében fióktársulatot alapított s a szépszámú tagoktól az első év eredményeként 24 frt 50 krt küld be a társulat czéljaira. A választmány köszönettel vette az adományt A pénztári kimutatás szerint a társulat alapítványi tőkéi,készpénzben 9.165 ft 75 kr, értékpapírokban 36.750. Megszavaztattak a következő adományok: a bud. kath. legényegyletnek 50 frt, a ferenczvárosi Mária intézet, a szürke nénikék ferencz-, józsef-, teréz- és krisztinavárosi intézeteinek czéljaira egyenkint 40 frt, a kolozmányi r. kat. kath. iskola kibővítésére 50 frt, a medgyesi r. k. templom javítási költségeire 100 frt; a prevesoi (Albániában) r. kath. missióház és kápolna helyreállítási költségeire 100 frt. Dr. Arányi Lajos indítványt nyújtott be írásban, hogy a társulat saját czéljait hogyan mozdíthatná elő templomi emléktáblák, halotti obulusok, keresztelési bérmálási stb. emléklapok készíttetése és elárusítása által s e terjedelmes és behatóbb tanulmányozást igénylő indítvány áttétetett a Göndöcs-Mallár-féle indítvány tanulmányozásával megbizott bizottsághoz. A jegyzőkönyv hitelesítésére Lonkay Antal és Borszéky Soma tagok kérettek föl. — A honvéd egyletek orsz. központi választmánya hosszas szünetelés után ma délután ismét ülést tartott Krivácsy József elnöklete alatt s több folyó ügyet intézett el. A közgyűlés napjául május hó 27-ike tűzetett ki. — Az országos honvédsegélyző egylet február hó 27-ére hirdetett, de a tagok kellő számban való meg nem jelenése miatt elhalasztott közgyűlését május hó 2-án déli 12 órakor fogja megtartani a képviselőház első számú termében — tekintet nélkül a megjelenendő tagok számára. A magyar heraldikai és genealógiai társaság ápril hó 28-án, szombaton d. u. 5 órakor, a Magyar tudományos akadémia Kisfaludy-termében választmányi ülést tart, melynek tárgyai: Nagy Gyula vál. tag értekezése» A turulról.« Majláth Béla vál. tag ismerteti Péter alnádor 1298-iki czimeres pecsétjét. Folyó ügyek, s ezek közt az »Ügyrend« tervezetének elkészítésére kiküldött bizottság jelentése. — Az országos nőiparegyletből. Kollár Lajos fölkéri mindazokat, akik az országos nőiparegylet tagjai közé való belépésre a »budai kör« részéről nyertek felhívást, hogy aláírási ívüket folyó hó végéig Békey Imréné úrnőhöz (Kalap utcza 5. sz ) vagy hozzá (II. főút 3.) okvetlenül küldjék be. A ferenczvárosi kisdedóvóegylet e hó 22-én tartotta meg közgyűlését, Dobronyi János elnöklete alatt. A titkár felolvasott évi jelentése szerint az egyletnek, ingatlanán kívül 2776 frt 56 kr. készpénze van. A közgyűlés Kolláry József pénztárnoknak a felmentvényt megadta s köszönetet szavazott. Tárgyalták még ezután Békey Imre tanfelügyelő átiratát, melyben az egyletet az óvodai nedves földszinti épület átalakítására hívja fel. Ez átirat már az ez ügyben kiküldött építési bizottságnak adatott ki, hogy javaslatát mielőbb terjeszsze be. Idegenek névjegyzéke. Április 26. Angol királynő szálloda : Holländer E. igazg. Miskolcz. — Ixel S. orvos, Miskolcz. — Móbus P. kers. Drezda. — Koos S. igazg. Miskolcz. — Gorthum O. kers. Czefeld. — Tesiis 8. kers. Zenta. — Klein S. kers, Bécs. Arany sas szálloda : Krausz I. őrnagy, Bécs. — Bocsánczi A. alispán, Zilah. — Dr. Lánczky L. ügyvéd, Nagy- Bánya. — Brody A. ügyvéd, B.Gyula. Erzsébet szálloda: Lovag Ahsbabs L. képv. Tállya. — Hegedűs S. földb Kun-Szs.-Miklós. — Deák L. földbirt, Kecskemét. — Dr. Vuja Gy. förvés, Arad. — Lukácsik S-nó mérnök, Taksony. — Dr. Jákó I. tanár, N.-Kikinda. — Hegedűs P. tanár, N.-Kikinda. — Fodor L. tanár, Beszterczebánya. — Lakner B. tanár, Puszta-Toó. — Horváth B. titkár, Letenye. — Weiner I. hird. M.-Vásárhely. — Herzfeld M. kers. Pozsony. Fehér ló szálloda: Melnyay G. földbirt. Erdély. — Bartha I. földbirt. Turkeve. — Hekker A. földb. Bánát. — Hemmer G. hird. Temesvár. — Leitner A. hird. Pozsony. Tukál I. kers. Pozsony. — Horváth F. kers. Beregszász. — Morvay Zs. keresk. Turkeve. — Fehér J. kersk. Szeged. — Gyarmay A. kers. Szinaja. Fehér hattyú szálloda, Hima J. földb. T.-Földvár. — Lövy L. kers. Szente B. — Tausig S. kers. Kulay. — Bauch K. iparos, Glagovetz. — Kis J. iparos, Béla. — Spitzer M. gazdász, Felcsut. — Bergl I. gazd. A-Irsa. — Kis J. szemlész, Heves. Holzwarth-Frohner szálloda, Baier Gy. gőzmalomt. N.-Sz.-Miklós. — Schreyer I. gyáros, Drohobicz — Szojka G. főmérnök, Szeged. — Möbius A. magánzó, Hamburg. — Schmid K. kers. Bécs. — Kaiser N. kers.Bécs. — Bardach S. kers. Bécs. — Hein M. kers. Körmöczbánya. — Weiszer J. kers. S.-Szt.-Miklós. — Friedmann B. kers. S.-Szt.-Miklós. — Flögl L. kers. Trautenau. — Klein I. kers. B.-Szent- Kereszt. — Breuer I. kers. Szolnok. — Schmidl L. keresk. Gyöngyös. — Schillinger E. kers. K.-Jenő. Hungária szálloda : Kiszely L. járásbiró, Váralja. — Gmeiner Gy. gyáros, Brassó. — Porr H. gyáros, Brassó. — Kruss V. gyáros, Bécs. — Beiter Gy. kers. Bécs. — Abelsberg A. kers. Temesvár. — Höschel N. keres.- Versecz. — Feistmann A. kers. Nürnberg. — Schneider K. kereskedő, Frankfurt. István föh. szálloda, Bondy tőzsér, Páris. — Demarché K. tőzsér, Páris. — Répásy Nagy Malvin birt. N.-Várad. — Spengler Anna mgrónő, Frankfurt. — Zdenkó S. méri, Komárom. — Marque H. főmérő, London. — Dr. Spitzer B-né orvosné, Szabadka. — Dr. Král L.-né ügyvéd, Szabadka. — Elefanti J. vállalk. Szeged. London szálloda : Br. Bangabé C. k. a. Sofia. — Br. Bangabé B. igzó, Sofia. — Bundsman F. igazg. Bassin. — Winkler I. birt. Osztalenka — Leotár A. birtokos, Bors. — Moter I. bird. Bécs. — Weinberger I. kers. Bécs. Magyar kiráy szálloda : Lukács A. birt. D.-Pentele. — Benes Gy. mérn. K.-Terenye. — Manina Gy. mérn. Szeged. — Philip B. hird. N.-Kikinda. — Papp B. igzó, Temesvár. — Lakath M.-né magánzó, Baróth. — Baray I. titkár, Szeged. — Czirklpach B. számtartó, Alba. — Stern A. kers. Barcs. — Neustadl L. kers. Bonfalfa. — Picard L. keresk. Páris. — Freund L. kers. B.Csaba. — Lobi E. kers. Cservenka. — Stäuber I. kers. Bz.-Lörincz. — Pollák J. keresk. Temesvár. — Hembsch H. kers. München. — Rosenfeld M. kers. Sopron. — Mildner A. keresk. Szeged. — Gorniák J. kers. Przmysl. Nemzeti szálloda: Baba S. birt. Szeged. — Hurly S. birt. Bábolna. — Dalmi Mari birt. Debreczen. — Sziataczky Katalin birt. Abony. — Blaskovits A-né birt. Abony. — Freisler A. mér . Bécs. — Széllé Zs. Ibiró, Dunaföldvár. — Arany S. ügyvédj. Félegyháza. — Müller Gy. kers. Berlin. — Rosenfeld M. kers. Halas. Pannónia szálloda: Domby K. birt. Kraszna. — Lázár G. birt. Kraszna. — Scheffcsik J. polgárm. Szolnok. — Somogyi F. ügyvéd, Szolnok. — Sántha D. ügyvéd, Tasnád. — Mihallovits J. mérn. Kunfélegyház. — Joó K. zenetanár, Szentes. — Grün N. gabnakers, Karlsburg. — Schwarcz S. kers. Eger. — Pólyák S. jegyző, Karácsond. — Puskás F. birt. Szilágy-Somlyó. — Feldman M. kers, Czegléd. — Miskolczy I. aljárásbiró, Szakolcza. — Dr. Lábos E. orvos, Szentes. — Institoris I. orvos, Arad. — Dr. Kováts J. főorvos, Békés. — Kégl S. földb. Szt.-Király. Páris szálloda, Schopf A. földb. Kolozsvár. — Reich M. gőzmalomt. tingvár. — Grotte V. mgró, Léva. — Boskovic D. kersk. Versecz. — Goldmann I. keresk. Ó-falu. — Kohn M. kers. Abony. — Spitzer N. kers. Temesvár. — Schmid J. kers. Kikinda. — Kerschek O. kers. Bécs. Schmidt-Orient szálloda: Mohos K. földb. Macsola. — Szepessy J. földb. Fogaras. — Magury G. kers. Buscsuk. — Szikla G. és családja mérnök, Szolnok. — Szépey F. mérn. Ért. — Komlósy D. törvénysz. bíró, Debreczen. — Braun S. kers. M.-Pécska. — Feuer A. fakersk. Tokaj. — Lipkay K. jegyzősegéd, Gyöngyös. — Luck K. és neje, Bécs. — Maurer L. hird. Bécs. — Berger S. kers, Kassa. Tigris szálloda , Singer L. ügyvéd, Szombathely. — Csiky K. magánzó, Győr. — Kolenovits B. igró, Győr. — Walder B. kers. Nak. — Singer H. keresk. Győr. — Krausz T. kers. Bécs. — Stern M. kers. Paks. — Janesch T. kereskedő, Cili. Vadászkürt szálloda : Bakonyi Gy. birtokos, Ludas. — Szabó K. birt. Félegyháza. — Szabó Fanni birt. Félegyháza. — Milánovits A. orvos, Esztergom. — Badinits I. jogász, Eger. — Breuer Zs. jogász, Tata. — Gober S. kers. Bécs — Grosch W. kers. Bécs. — Peterff T. kers. Temesvár. Kivonat a hivatalos lapból. Ápril 26. Árverések a fővárosban. Berger E. 1793 írtra b. ingói X. Kőbánya Mázsa utcza. 8544. sz. május 7. — Eisenberg József és neje 481 írtra b. ingói VII. István tér 9. sz. május 1. — Hermann Márton 323 írtra b. ingói II. Medveutcza 29. sz. május 2. Árverések a vidéken. Bene István 3464 írtra b. ingót május 17. Paks. — Milits Péterné 2168 írtra b. ingatl. május 26. Szeged — Gerdetz Fülöp 1911 írtra b. ingat. május 21. Versecz.,—Győri Zsuzsanna 3811 írtra b. ingatl. augusztus 13. M.-Óvárott, — Horváth Vendelné 3033 írtra b. ingatl. május 24. Ságh. — Puskás Balászné 9079 írtra b. ingatl. május 7. Dombiratos. — Losonczy István 1181 írtra b. ingatl. május 2. Tótfalu. — Szuhányi Sándor és neje 3364 írtra b. ingói május 8. Szatmár.— Bernrieder László 12890 írtra b. ingói május 2. Pakson. Csődök. Kuthy Győző ellen csődbiztos Orsai Vilmos, tömeggondnok Beinitz Márk junius 12. Szaboka. Smilovits Sarolta ellen csődbiztos Medvég Mihály, tömeggondnok Komjáthy Sándor július 25. Beregszász. Becsánczi testvérek ellen csődbiztos Bárány Lukács, tömeggondnok Munteanu Ágoston Augusztus 10. Deési Papp Szilárd ellen a csőd megszüntetett B.Gyula. Időjárás április 26. reggeli 7 órakor. Az időjelző-intézet távirati jelentése. Jelek magyarázatai: © = szélcsend ; O **= tiszta, derült ® = ‡/, felhős ; 3 = V= felhős ; ©==*/* felhős ; © =borult • = eső ; * = hóeső ; A = jég == = köd ; 00 = gőz £ = zivatar, villám. Áttekintése a mai időjárásnak : Európában: A nagy légnyomás (763—764) Olaszországban, a depressió (755—756) a Kárpátok északkeleti részében van. — Mérsékelt szelekkel Közép-Európa változó felhőzetű, esőkkel. — A hőmérséklet kevéssel kisebbedett. Hazánkban: Különböző irányú mérsékelt szelek mellett a hőmérséklet kissé alább szállt, a légnyomás délnyugaton nagyobb, keleten kisebb lett. — Az változó felhőzetű. — Esők az ország minden részében voltak, Budapesten, Aradon és Szolnokon égiháborus jelenségekkel. — Az e hó 19-én előrejelzett idő esőkkel, változó jellegével végéhez közeledik s derülő jelleget öltve jövőre szárazabb lesz, kissé hűvösebb éjjelekkel. Kilátás a jövő időre. Hazánkban, Nyugaton derűs, keleten változó felhőzetű időt várhatni, helyenkint esőkkel. . . I 1 Szél A hold , heg ntanya és mérséklet Csapa- Felhő-Állomások nyomás feje Celsius, dék%latt «t»700+ (1—12) fokban_________________ 1 Arad........................... 60.7 NT 4 9.3 .£30 © Besztercze................. — — — — — Beszterczebánya .. 58.4 ÉNY 1 10.9 14 0 Budapest ................ 60.5 NY 2 7.7 £ 6 O Csáktornya............ 61.5 D 2 10.2 — © Debreczen............ 59.2 K 49.4 4 © Eger........................... 60.0 K 27.0 10 a Eszék..................... — , — ~ — Fiume......................... 62.6 ÉK 1 10.9 — © Késmárk................... 59.8 K 18.3 4 5 Keszthely ............... 61.0 K 27.7 5 © Kolozsvár................ 59-2 * * K 1 7.4 — © Magyar-Óvár......... 61.3 NY 1 8.0 3 Q Akna-Szlatina .. .. 58-9 K 2 7.8 16 •: Nagy-Enyed ........... 60.0 ÉK 1 10.0 — © Nagy-Szeben.. .. .. 5®-2 NY 2 8.5 33 Nagy-Várad ............ — — — — — Orsóvá............ .. .. 61.8 © 8.6 25 •: Paccsova................... 60.7 ÉNY 4 10.4 12 © Selmeczbánya .. .. — ÉNY 5 4.4 5 0 Sopron........................ 60.2 © 5.6 17 O Szatmár-Németi .. 58.2 D 3 8.6 12 • Szeged....................... 59.6 NY 2 9.0 3 0 Sepsi-Szt-György 58.7 ÉNY 1 8.2 8 © Szolnok ................... 60.2 © 8.8 116 ® Temesvár..... 61.8 D 2 10.0 32 © Trencsén................... 58.6 © 7.0 9 ® Ungvár...................... 57.7 DK 48.8 9 • Zágráb ..................... 62.4 NY 17.6 — © Bécs............. 61.4 NY 17.4 90 Bregenz................ 61.6 © 2.6 — O Konstantinápoly— — — — — Lesina..................... 62.9 ® 12.1 — O Pola............................ — — — — — Prága................. .. 60.8 DNY 3 6.0 1 3 Sulina...................... — — — — — Serajevo.................... 61.0 © 9.0 9 © Színházak. Budapest, péntek, április 27-én, Nemzeti színház. Fedora. Dráma 4 felvonásban. Irta Victorien Sardou. Személyek: Ipanof Lorisz Nagy Imre Le Siriex Bercsényi Grets Egressy Kouvel Mihályi Tsiles Szigeti I. Dr. Loreck Gyenes Dr. Müller Molnár Boros Kőrösmezei Desiré Hetényi Szohub Prokop Gonda Dimitri Adorján B. Cziril Pintér Lasinszky Boleszlasz Császár Bazil Sántha Bomazof Fedóra Helvey L. Szokares Olga Lendvayné De Tournis-né Györgyné Ockar báróné Békessy I. Marka Császárné Holnap, szombaton. Bignio Lajos ur. csász. kir. udv. dalművész vendégjátékául : Teli Vilmos. Opera 4 felvonásban. Népszínház. BLAHA L. assz. mint vendég, Favartné. Operette 3 felvonásban. írták A. Duru és H. Chivot. Ford. Erva Lajos és Fái J. Béla. Zenéjét szerzette Jaques Offenbach. Személyek: Favart Victor Favartné Blaha L. Cotignac Kassai Suzanne L.-né Jenei A. Hector Kápolnai Pont-Sablé Solymosy Biscotin Komáromi Babette Vidomé Jeaneton Zárainé Larose Karikás J. Joli-Ooeur V. Kovács Holnap, szombaton : Blaha Lujza a. mint vandég, A tót leány. Eredeti népszínmű dalokkal felvonásban. Kezdete 7 órakor. Főszerkesztő: Jólsai Istór. Felelős szerkesztő: Na'isi laaire.