Nemzet, 1883. május (2. évfolyam, 119-148. szám)
1883-05-27 / 144. szám
bi helyen és Aradon jég is esett. Az időjárási tényezők jelen állásában a jövő hétre többnyire meleg időt várhatni, előbb esőkkel és helyenként égiháborúval félbeszaklott, utána tartósabb derengésekkel. A hunyad megyei történeti és régészeti társaság szerdán fogja közgyűlését megtartani. A közgyűlésre, mint halljuk, Pulszky Ferencz a régészeti társulat részéről, Szilágyi Sándor a tud. akadémia részéről és Emich Gusztáv a magyar tört. társaság részéről Dévára utaznak, ahol gr. Kuun Géza vendégei lesznek. Tudósaink Déváról Vajdahunyadra mennek az ásatásokat megnézni; Várhelyen pedig a Mithras-cultus fölásott templomát fogják bővebb tanulmányozás alá venni. E tekintetben kiváló érdemeket szerzett König Pál, akinek buzgalma egyedül tette lehetővé,hogy a nagy érdekű régészeti leletet képviselő templomot, bár romjaiban, föltárva fogjuk láthatni. A hunyadmegyei régészeti társaság, mely az ásatásokat segélyezi, a tudományosságnak már sok becses anyagot szolgáltatott, s mint ilyen, a legnagyobb mértékben megérdemli a fóvárosi tudományos körök érdeklődését és támogatását. — A Budavár bevételének emlékére emelendő honvédszobor pénzalapjának könyveit, alálkrottak e hó 20-án megvizsgálták s rendben találták. Az alap jelenleg 14,353 írt 24 krt tesz ki, mely nagy részben az első magy.art. tiszviselő egyletnél, részben 87 egyesült fővárosi takarékpénztárnál van 6, 5 és 4°/0 kamatra elhelyezve. Alólírottak felszólítjuk az ivtartókat, hogy a gyűjtőíveket s gyűjtésük eredményét, bármilyen legyen is az, a jövő hó végéig a buda- óbudai honvédegylet elnökéhez, dr. Szénássy Sándor orvoshoz, mint a szoborbizottság elnökéhez (Budapest, Attila utcza, saját ház) beküldeni kegyeskedjenek. Felkérjük továbbá az 1848/9. események iránt kegyelettel viseltető honfiakat s honleányokat, hogy filléreiket hozzák áldozatul a czélért, hogy a Budavár falain elhullt hős honvédek emléke megörökíttessék. Alig van már csatahely, melyet emlék nem jelölne, csak épen Budavár hősi megvételét nem örökíti még látható emlékjel, pedig a vár bevétele a 48/49-iki harcznak egyik legkiválóbb fegyverténye volt. Budapest, 1883. május 24. Pyber Károly h. százados, biz. pénztárnok. Jónás László h. százados, biz. számv. tag. Bogdánffy Antal honv. alezredes számv. és biz. tag. Tassi-Becz László h. őrnagy és számv. bizotts. elnök. — A szabadságharcz-szobor ügyének folytonos elhaladásáról veszünk hirt, így a fővárosban kibocsátott és a a II. ker. kivételével a kézbesitő hivatal által kézbesített 10622 gyűjtőívből elfogadtatott 9868, üres telekre jutott mintegy 400 s így el nem fogadtatott mintegy 354. A pénztárnokok kerületenkint a következők: I. ker. vár. Erczhegyi Ferencz ; Krisztina város Rauscher János ; Tabán Mauks János; II. ker. Spitz Gyula; III. kér. Zboray Bertalan ; IV. kér. Bernáth Béla ; V. kér. Falk Zsigmond; VI. kér. Lettner Ede; VII. kér. Tarcsay János; VIII. kér. Sztupa György ; IX. kér. Kurcz Vilmos;X. kér. Kinzl Pál. Az eddigi összes gyűjtés 36,303 frt 56 krra rúg. — Victoria angol királynő csütörtökön ünnepelte 64-ik születésnapját, s ezzel oly kort ért el, milyen a normán hódítás óta csak tizenegy angol uralkodónak adatott meg. Június 20-án lesz 46 éve, hogy ő felsége a trónra lépett. Ezen uralkodási évet csak három király érte el. A királyné 22 év óta özvegy. A királyné saját költségén díszes emléket fog emeltetni elhunyt komornyikának, John Brownnak. Az emlék szürke gránitból lesz, s a crathiei temetőben a királyné jelenlétében fog fölállíttatni. — Kicserélt holttest. Zubriczky András napszámos, e hó 18-án az irgalmasok budai kórházában meghalt. Temetését 20-ára d. u. 3 órára tűzték ki s arra a rokonok is megjelentek. Közvetlenül a temetési szertartás megkezdése előtt kitűnt, hogy a holttest ki van cserélve, és hogy Zubriczky egy más ember holttestte gyanánt már a megelőző napon eltemettetett. A kórház igazgatósága erre azon kérelemmel fordult a fővárosi tiszti főorvoshoz, hogy Zubriczky hulláját kiásathassa és beszentelés és eltemetés végett a kórházba visszahozathassa. A tiszti főorvos a kérelemnek a közegészségi szempontokra való tekintetből ily alakban nem adott helyet, de hogy a rokonok kegyeletérzülete ne sértessék meg, megengedte, hogy a holttest kiásassék, a temetőben beszenteltessék és egy uj sirba eltakaritassék. Ez, a tiszti főorvos helyettesének jelenlétében, e hó 22-én reggel 6 órakor meg is történt. — Utczai botrány. A szövetség utcza és Kerepesi ut sarkán, tegnap egy fiatal ember, pajkosságból több nőt szólított meg, kiket azután insultált is. Egy rendőr illedelmességre figyelmeztette az ifjút, ki azzal felelt, hogy a rendőrt arczul ütötte. A rendőr erre le akarta tartóztatni a bántalmazót, ez azonban rárohant a rendőrre, földhöz vágta, s dulakodás közben annak egyik ujjába harapott. Többen, a járókelők közül a rendőr segítségére siettek, de nem bírtak a dühöngővel, mígnem egy második rendőr is a helyszínére sietett, s társa segítségével a suhanczot megkötözte. Ezalatt roppant néptömeg gyűlt össze a helyszínen, már a rendőrségre kísérték a megfékezettet, midőn a néptömeg közül egy izmos férfi rontott elő, a letartóztatott segítségére kelve, a rendőröket tettleg bántalmazta. Több rendőrnek kellett közbelépni, hogy azután a szintén megkötözött másik férfit is a terézvárosi kapitánysághoz kisérhessék. Ott bennök a már több ízben büntetett "Weisz Károly, kutcsináló és Hesz Gyula faczér kereskedősegédre ismertek. Mindkettőjöket átadják a fenyitő törvényszéknek. — Mulatságok. A csángók javára több fiatal ember junius hó 2-án a svábhegyi Eötvös-villában tánczestélyt rendez. Az evangélikus egyházi ének-egye- sület szerdán, 1883. évi junius hó 6-án a városligeti Klemens-féle helyiségében tánczczal egybekötött zártkörű dalestélyt rendez. A budapesti kereskedő ifjak társulata szombaton, június hó 9-én a városligeti Klemens-féle helyiségben zártkörű tánczmulatságot rendez. A tiszta jövedelem a magyar hírlapírók nyugdíjintézete javára fordíttatik. A tánczmulatság kedvezőtlen idő esetén sem halasztatik el. Abudapesti Önkéntes tűzoltó egylet június 3-án (vasárnap) a rákospalotai park vendéglő helyiségében részben a csángó testvérek és részben az egylet vigalmi alapja javára tartandó tánczvigalommal egybekötött tavaszi mulatságot rendez. A budapesti rer. fiiskolákban a nyilványos vizsgálatok június hó 9-től 20-ig tartanak, építési munkák nemcsak a kocsi-, hanem a gyalogközlekedést is szerfelett megnehezíti. A fővárosi színházvizsgáló bizottság tegnap ülést tartott, melyen három ügy került tárgyalás alá. Elsősorban tárgyaltatott a gyapju-utczai német színház igazgatójának beadványa, melyben tudatja, hogy a színházak tűzbiztonságára nézve előírt rendszabályokat életbe akarja léptetni, de kéri a bizottságot, hogy az úgynevezett színpadi »záporeső« készülék felállításának kötelezettsége alól mentse fel és pedig azért, mert ez a készülék gyakorlatilag nem bizonyult czélravezetőnek s ez ok miatt már a népszínháznál is mellőztetett. A bizottság helyet adott a kérelemnek. Az alkotmányutczai czirkus telkének 5 évre szólott bérlete ez év julius havában lejár, minek folytán a haszonbérlő Gregerson a bérletnek újabb 5 évre való meghosszabbítását kéri. A bizottság, tekintve azt, hogy oda, hol jelenleg a czirkusz áll, egy reáliskola és kereskedelmi akadémia felállítása terveztetik, ez ügyben egyelőre nem határozott, hanem be fogja várni a szerződés lejártát, s az esetleges új szerződés meghosszabítását az építkezések megkezdésétől teszi függővé. Végül a népszínházban elrendelt átalakítási munkákra vonatkozólag a népszínházi bizottság által bemutatott tervek kerültek tárgyalás alá. A népszínházi bizottság ugyanis e terveket megfelelőleg a tanács határozatának elkészíttetvén, azokat a tanácsnak bemutatta azzal a kérelemmel, hogy azok kivitelére a szokásos engedélyt mint építészeti hatóság adja ki. E tervek az e részben véleményadásra hivatott magánépítési hetes bizottságnak hétfőn tartott ülésén előterjesztettén, a bizottság azok érdemleges tárgyalásába nem bocsátkozott, hanem előbb kikérendőnek vélte a színházak vizsgálatára kiküldött állandó bizottság véleményét a tekintetben, váljon a bemutatott tervek szerinti átalakítások megfelelnek-e azon követelményeknek, melyek a tanács határozatában kifejezést nyertek. E megállapodása a hetes bizottságnak szerintünk teljesen incorrect volt, mert a hetes bizottság hivatása hatáskörénél fogva tisztán a terveknek műszaki szempontból való megbírálásában áll, s arra, hogy ezt megtehesse, a színházvizsgáló bizottságnak általa kikért véleményére legcsekélyebb szüksége sem volt. E felfogást osztotta ma a színházvizsgáló bizottság is, amennyiben a tervek érdemleges tárgyalásába nem bocsátkozott, hanem azokat azon megjegyzéssel, hogy azok épen az ő építési programmja alapján készültek, műszaki szempontból való megbírálás végett a hetes bizottságnak visszaadta. Kiváncsiak vagyunk arra, meddig fognak még a tervek az egyik bizottság kezéből a márkéba sétálni. Az azonban tény, hogy ha a tervek jóváhagyása csak egy hétig késik is még, a népszínházban az átalakítási munkák a kitűzött időre, v. i. julius 1 jére foganatosíthatók nem lesznek s ez esetben a felelősség semmi esetre sem a népszinházi bizottságot, hanem magát az ezen átalakítások kivitelét folyton sürgető hatóságot fogja terhelni. Fővárosi ügyek. — A belügyminiszter — mint értesülünk — dr. Vaskovits Jánosnak engedélyt adott arra, hogy az »Istenhegy«-en vizgyógyintézetet állíthasson fel. Az új intézet Vaskovics János városmajori vizgyógyintézetének mintegy kiegészítő részét képezendi. — A zugligeti uj útnak, mely a Laszlovszkytól a »Fáczán«-hoz vezet fel, építési munkálatait mad.u. Kamermayer Károly polgármester behatóan megtekintette, s utasításul adta az építést vezető városi közegeknek, hogy az építési munkákat lehetőleg siettessék, hogy ekként az út a forgalomnak minél előbb átadható legyen, annál is inkább, mert az Törvényszéki csarnok. May Vilma bűnügyében a kir. tábla az első bíróság által hozott vádhatározatot feloldotta s pótvizsgálatot rendelt el. Az ügyiratok jelenleg Be nk e vizsgáló bírónál vannak. A sikkasztó vasúti vállalkozót, Schanzer Henriket a törvényszék vád alá helyezte. Miután a vádlottra a bécsi Landesgericht is igényt tart, Schanzer ügyének Budapesten leendő elbírálása s esetleg büntetésének kiállása után, az osztrák bíróságnak ki fog adatni. Erdős Bálint és társai bankjegyhamisítási bűnperében — miután az ügyészség a vádlottak előállításáról távirati úton intézkedett — ma megkezdték az új végtárgyalást. Az ítéletet csak holnap fogják kihirdetni. Fegyelmi ügy a Curián. Heidendorfi Conrad Károly medgyesi aljárásbíró ellen azért indíttatott meg a fegyelmi eljárás, mert f. évi január 20-án a csendőrök 8 embert kisértek be Medgyesre, kiket az aljárásbiró 10 napon át fogva tartott, a nélkül, hogy a büntető perrendtartás 153. §-a értelmében, 24 óra alatt kihallgatta volna őket. Az aljárásbiró nyilatkozatra szóllíttatván fel, beigazolta, hogy ő bűnvádi keresetekkel túl lévén halmozva, a letartóztatás napján folyamodványt küldött az erzsébetvárosi törvényszékhez, kérve, hogy ezen ügy oda vonassák be, a kihallgatásnak pedig nem akart elébe vágni. A törvényszék e kérelemnek jan. 25-én tartott ülésében helyt is adott, de arról az aljárásbiró csak febr. 1-én értesült. Mindezek alapján a marosvásárhelyi kir. Ítélőtábla, Conrád Károlyt az 1871.évi VIII. t.-cz. 20. §-nak a) pontjába ütköző vád, s annak következményei alól felmentette, de kisebb rendetlenséget látván fenforogni, az iratoknak az erzsébetvárosi kir. törvényszék elnökéhez leendő áttételét rendelte el. Ezen ítélet ellen úgy a kir. ügyész, mint panasztott felebbeztek. A Curia a kir. tábla ítéletét megváltoztatván, Conrád Károlyt a kötelesség mulasztásban vétkesnek találta, s rosszalásra ítélte. Mint vádló Seffer főügyészi helyettes szerepelt. Elitélt csendbiztos, Csanády Antal bajai csendbiztos, továbbá Csáthy János, Nagy Bocskoros Mihály és Jónás János azzal voltak vádolva, hogy Hajnal Pál és Bordás Mihály ó-moraviczai lakosokat törvényellenes eszközökkel kényszerítették egy bűntett bevallására, továbbá hogy a 63 éves Drobnyák Jánosnét, bár a nála tartott házmotozás alkalmával szembeötlő gyamok nem merült fel, oly formán vallatták, hogy farkasgúzsba kötötték és talpát öt perczen át a tüzes kályhánál pirították. A szabadkai törvényszék Csanádyt 3 évi, a felelős őröket pedig 11 évi börtönre ítélte. A királyi Curia a Csanádyra rótt fogságot, múlt év szept. 26-án hozott végzésével, két évre szállította le. Csanády felfolyamodott, hogy büntetésének megkezdése halasztassék el, miután egészségi állapota nem engedi meg, hogy Szabadkára szállíttassák át. A kir. főügyészség azonban e kérelmet figyelmen kívül hagyva, intézkedést tett, hogy Csanády a bajai fogházban kezdje meg büntetését. Ezen intézkedés a legközebbi napokban fog foganatosíttatni. IV. ker. községi főreáliskola növendékei, 6-án pedig a ref. főgymnasium növendékei tornáznak. A magyarországi gazdatisztek és erdészek segély-és nyugdijegyesületének választmánya f. hó 29-én d. e. 9 órakor a Köztelken ülést tart. Tárgyak 1. Az ügyvezető jelentése az egyesület tevékenységéről az áprilisi közgyűléstől fogva. 2. A fogyasztási szövetkezet életbeléptetése és annak kezelése iránti határozat. 3. A tiszteletbeli választmányi tagok névsorának összeállítása és az ezeknek szétküldendő okmányok kiállítására vonatkozó intézkedés. 4. Indítványok és azok tárgyalása. — Az általános munkás betegsegélyző és rokkant pénztár egyesület beküldte 1882-dik évről szóló számadását, melyből kiemeljük, hogy az egylet tiszta vagyona jelenleg 73.163 frt 81 kr. Tizenhárom évi fönnállása alatt az egylet kiadott. Segélypénzt betegeknek 507,047 frtot, temetkezési járulékokat 68,428 frt, kórházi ápolásokért 49,211 frtot, gyógyszerekre 145,266 frtot, egyleti orvosok díjazására 119,005 frt stb. Az egyesület küldöttei az. évi június hó 17-én tartják rendes közgyülésöket.Az országos magyar gazdasági egyesület kertészeti szakosztálya f. hó 29-én (kedden) délután 4 órakor ülést tart s ennek tárgyát Magyarország gyümölcstermelésének emelése és a gyümölcsészeti központ létesítésének kérdése fogja képezni. Irodalom, színház és művészet. A népszínházban a bécsi vendégszereplés előtt még csak öt előadás lesz és pedig színre kerülnek holnap vasárnap »A fütty«, hétfőn »A tót leány«, kedden »A sárga csikó« mindhárom Blaha L. asszonynyal, aki Erzsike szerepében hosszabb időre búcsúzik el a népszínház közönségétől. Szerdán a személyzet nagy része »A falu rosszá«-ban, csütörtökön a másik rész Hegyi Arankával együtt »Liliben vesz búcsút. Pénteken délelőtt a rendes személyvonattal a társaság Bécsbe utazik, ahol szombaton »A piros bugyelláris«-ban fogja magát bemutatni. A népszínház, mely nyolcz esztendei fenállása óta egymásután több mint két napig sohasem szünetelt, egész júniusban zárva marad. — A nemzeti színház jövő heti műsora. Vasárnap, május 27-én a’»A vizkereszt,« Gabányi úr mint vendég; 28 án »A hol unatkoznak,« 29-én »Bűvös vadász,« 30-án »Három kalap,« »Tücsök a hangyáknál,« Gabányi úr utolsó vendégjátéka ; 31-én »Philemon és Baucis,« »Satanella,« június 1-én »Az attaché,« »A nyelvtan,« 2-án »Próféta,« 3-án »Ibolyafaló,« 4-én »Idegen nő.« — »Történelmi Reflexiók« a czime egy 30 lapra terjedő füzetecskének, mely Paskay Gyulának a »Vágvölgyi Lap«-ban megjelent néhány czikkét tartalmazza. A szerző panaszkodik, hogy nemzetünk történetírása oly hiányos és azzal az érdekes felfedezéssel gazdagítja történetírásunk bibliographiáját, hogy »Römer Flóris, az akadémia nagynevű főtitkára uj kincsházat tárt fel, midőn megismertetett bennünket Martinovics és társai viselt dolgaival.« Ez a hir is megéri a 30 krt, mibe a füzet kerül. — A nemzetközi egészségügyi és demographiai congressus munkálatai (1882. szeptember 4-től 9-ig) külön kis füzetben is megjelennek. A legújabban megjelent s hozzánk is beküldött füzet Körösi Józsefnek, a fővárosi statisztikai hivatal igazgatójának értekezését tartalmazza a demographia tudományos helyéről és határairól. A magyar jogi műnyelv alapelvei és törvényei czím alatt Bakos Gábor terjedelmesebb kötetben ismerteti a magyar jogi műnyelv eredetét, kifejlődését és állapotát, a nyelvújítás alapelveit és törvényeit és az idegen jogi műszók kölcsönvételét és meghonosítását. A munka, mely e szakban első kísérlet, bár szorgalomra mutat, sem nem kimerítő sem nem tökéletes. Legtöbb haszna még a hozzá csatolt szómutatónak van, mely az elfogadott műszavakat röviden bírálja. A könyv ára 1 frt 20 kr. — Pósa Lajos költeményei. A vidéki kiadványoktól s különösen vidéki költőink verses köteteitől tetszetősen elütő, csinos alakban, szép kiállításban jelentek meg Pósa Lajos költeményei. Pósa Lajos a vidéki hírlapirodalom egyik tevékeny, törekvő munkása, kinek különösen a szegedi újságok felvirágoztatása ügyében van igen sok érdeme. Jelen kötete, melyben verseit összegyűjtve, bocsátja a közönség elé, nemcsak külalakjára, hanem tartalmára nézve is elüt a vidéki poéták versfüzeteitől. Nem üres lyrai zengeményekkel van tele, hanem inkább cultiválja a népies balladákat s az alföldön annyira divatozó három-négy verszakos apró románczokat, melyek között nem egy sikerültet találtunk. A szép kiállítású kötet Szegeden Endrényi L. és társánál jelent meg. — Vas Gereben(Radákovits József) élete és munkái czim alatt érdekes mű hagyta el a sajtót. Irta dr. Váli Béla, ki az egykoron oly népszerű krő emlékét újítja föl gonddal összeállított munkájában, tőrül metszett alakjai és zamatos nyelvészete Vas Gerebennek a legjobb emlékezetet biztosítják . Váli midőn élete történetét vázolja, műveit jellemzi egyúttal írói és sajtóviszonyait is ismerteti ama kornak, mely csak nem rég tűnt le s mégis jóformán már feledésbe ment. Hálás tárgy, melyet a szerző ügyesen aknázott ki. A munka ára 50 kr. Idegenek névjegyzéke. Május 26. Angel királynő szálloda: Br. Bánffy Z. főisp. Maros. Tallián B. alisp. Torontál. — Gr. Pejacsevics L. bán Horvátország. — Br. Szentkereszty Sz. bírt. Erdély. — Szegedy Gy. birt. Acsád. — Dr. Blum E. ügyvéd, Bécs. — Borbély L. igazg. S.-Tarján. — Weisse T. mgzó, Bécs. — Dr. Sonnenfeld S. mgzó, N.-Várad. — Schnap Gy. mérnök, Varasd. — Bereck 8. kers. Boroszló. — Kulits P. kers. Mitrovitz. — Vaszilkovits N. kers. Orsová. — Maties P. kereskedő, Sabatz. — Gatics J. kers. Sabatz. — Jotinovics M. keresk. Sabatz. — Samuely H. kers. N.-Várad. — Prager K. kereskedő, Bécs. Arany sas szálloda, Harangi M. birt. M.-Kövesd. — Grünbaum M. birt. Aszód. — Boronkay Gy. birt. Tass. — Dr. Bencsek J. ügyvéd, Aszód. — Jogschir J. hivatalnok, M. -Óvár. — Pekarek J. vendgl. Aszód. — Harangi L. a m. bizt. társaság képviselője, Miskolcz. — Nagy A. mérnök, Szentes. — Lang L. mérnök, Csabai. — Illés Gy-né mgzó, Nyitra. — Jancsár M-né mgzó, Nyitra. Európa szálloda: Br. Nordenflukt B. birt. Mecklenburg. — Dr. Yuchetich J. kanonok, Zágráb. — Mr. Blavier E. vez. felügyelő, Pária. — Mr. Bontbone H. magánzó, Oravicza. — Mr. Blavier E. mgzó, Oravicza. — Messey O. mgzó, Páris. — Garnier G. mgzó, Páris. — Wallnöfer A. operaén, Bécs. — Dreyfuss Gy. kers. Marseilles. — Alff M. kers. Vestpfalen. — Mohr A. kers. Westpfalen. — Killer M. kers. Vestpfalen. — Pick M. kers. Zsomboly. — Cohen M. kers. Mainz. Erzsébet szálloda: Br. Bornemisza K. földb. Nagy- Debrek. — Évva A. nyug. kir. táblai elnök, S.-A.-Tijhely. — Özv. Sámuel P.-né földbirt. Előszállás. — Szerdahelyi J. földb. Szabadka. — Németh M. földb. Veszprém. — Apáthy L. tvszéki biró, Bpest. — Dr. Schön V. főorvos, S.-A.-Ujhely. — Strisch J. birdl. Százavella. — Weisz J. hivatala, Gyöngyös. — Lang M. kers. Losoncz. — Danielis L. kereskedő, Igló. Fehér ló szálloda , Dr. Lexner J. ügyvéd, Bécs. — Dr. Galambos J. ügyvéd, Makó. — Kardos J. földbirtokos, Jászapáti. — Horváth A. földbirt. Szabolcs. — Schröder J. igró, Lemberg. — Emmer J. gyáros, Bécs. — Schwarcz M. nyersberkers. Debreczen. — Szigeti B. kers. Kolozsvár. — Schützer J. kers. Pécs. — Gebhardt P. kers. Brünn. — Gibbon A. kers. Kolozsvár. — Schütz L. kers. Brassó. — Wigner J. kers. Czegléd. — Wiener J. kers. Nagyvárad. — Vincze J. Szücsm. Kolozsvár. Fehér hattyú szálloda : Adler L. kers. Győr. — Temmer M. tollkersk. N.-Becskerek. — Csengery M. birt. Debreczen. — Löwinger A. kers. Tata. — Gans J. tanuló, Tata. — Gutfreund M. gazd. Szécsény. — Sonnenschein J. kersk. Dömsöd. Holzwarth-Frohner szálloda , Karczag B. földb. Kanna. — Herzfeld J. mgrd, Bécs. — Braun M. mém. Bécs — Schwab A. mérnök, Bécs. — Rasim K. keresk. Bécs. — Brünner H. és neje, Bécs. — Spitzer V. kereskedő, Bécs. — Hirsch A. kers. Bécs. — Pekarek M. kers. Bécs. — Szeffimi Gy. kers. Bécs. — Kuffler R. birt. Zsolna. — Michl P. mérn. Eszék. — Bailing S. kers. München. — Feldmann K. kers. Ipolyság. — Grosz J. kers. Komárom. — Freud S. keresk. Olcsanicza. Hungária szálloda: Moskovits G. birt. Körtvélyes. — Manescu Fanni birt. Smirna. — Br. Ozsegovits L. birtokos, Kreucz. — Eéry G. mérnök, Sz.-Fehérvár. — Diószeghy J. igazg. S.-A.-Ujhely. — Kazapinovics L. ügyv. Pancsova. — Entligen K. jogász, Pancsova. — Martin F. mgzó, München. — Spielmann E. mgzó, Kassa. — Milus Mária magánzónő, Szolnok. — Chris J. erdőm. Pancsova. — Kerl C. K. gyáros, Karlsbad. — Weiss M. kers. Bécs. — Hoffmann 8. kers. Thomas J. kers. Bécs. — Bamberger M. kereskedő, Bécs. — Gramberg N. kers. Pancsova. — Mohr G. kers. Hamburg. — Vogel B. kers. Odrau. — Loew N. kers. Károlyváros. — Sipos M. kers. Sziszek. — Bakmann A. épitész, Pancsova. István föh. szálloda, Nagy Gy nó birtokos, Gyúró. — Gábor J. hird. Szeged. — Grossner S. gyáros, Bielitz. — Gayer F. kers. Bielitz. — Krebs J. kers. Bpest. — Tarnay B. bérlő, Vadas. London szálloda, Schulz K. igazgató, Temesvár. — Dellantio M. épitész, Merán. — Wally E. épitész, Pulkan. — Passner A. mérn. München. — Spanna H. gyáros, Berlin. Sgol J. kers. Bécs. — Popovits D. kers. Versecz. — Mahr J. hird. Kossut. Magyar király szálloda: Chiás A. birtokos, Udine, Tuszkan W. mérnök, Péterfa. — Dr. Lang A. felügyelő, Kassa. — Lobi V. gazd. Szivácz. — Mayer K. postamester, Szabadka. — Moises J. gyáros, Bécs. — Schnitzer A. gyáros, Bécs. — Robert A. gyáros, Bécs. — Kohn T. gyáros, Bielitz. — Schwimmer J. gyáros, Kassa. — Weit T. gyáros, Brünn. — Pickier A. gyáros, Beietz. — Klein H. gyáros, Győr. — Wachtel M. kers, Vágujhely. — Weisz M. gyáros, Mike. — Mendl E. gyáros, Gabloncz. — Lauter A. gyáros, Württemberg. — Strasser J. gyáros, Dombóvár. — Krausz S. gyáros, Szolnok. Strasser S. gyáros, Siófok. Nemzeti szálloda: Bartalovics F. cs. kir. kamarás, Pozsony. — Szalay A. törvsz. biró. Szombathely. — Érti F. birt. H.-Timár. — Demerácz M. birt. Paks. — Haneli F. birt. B.-Gyarmat. — Nagysury L. birt. Szegszárd. — Mandel J-né birt. Nyir-Bátor. — Brody J-né birt. S.-Sz-Péter. — Váczy H. birt. Érsekújvár. — Gaber G. birt. Losoncz. Gubner Gy. birt. N.-Abony. — Vojnits G. birt. Szabadka. — Újfalussy J. birt. Szatmár. — Farkas A. birt. R.-Szombat. — Dr. Bodnár S. orvos, T.-Roff. — Kovács S. ügyvéd, Losoncz. — Dr. Halász O. kir. jegyző, Monor. — Zacke K. gyáros, Láttka. — Fabriczius S. gyógysz. Herk.-fürdő. — Steuer J. kers. Gyöngyös. — Poliak H. kers. N.-Becskerek. Pannónia szálloda, Boér K. képv. Dengeleg. — Biró M. mérnök, Szabadka. — Palme F. mérnök, Teschen. — Király V. ügyvéd, N.-Várad. — Ott B. jegyző, Keczel. — Raáb B. tisztv. Zombor. — Kalics D. tanár, Újvidék. — Melczer A. erdőfelügyelő, Munkács. — Pollak S. kereskedő, Lugos. — Rosenthal S. kers, Temesvár. — Pollak A. kers, Karansebes. — Grünfeld D. kers, Medgyes. — Hersch A. kers, Medgyes. — Schwarz J. Pollkers. Pozsony. — Pollak S. kersk. Pozsony. — László M. bérlő, Szente. — Melis M. pénztárnok, Szarvas. Páris szálloda : Bethsolener J. bérlő, Szőreg. — Mayer L. gyáros, Igló. — Fürst J. keresk. Palánka. — Klein J. kers. Arad. — Schlesinger B. keresk. Arad. — Ohlbaum L. kers. Szilágysomlyó. — Kulpin J. kers. B.-Csaba. — Kulpin A. kers. B.-Csaba. — Steiner A. kers. Ürmény. — Weinberger L. kers. Ürmény. — Schenk M. keresk. Ürmény. — Goldschmidt J. utazó, Bécs. Smiedt-Orient szálloda , Gyömörey F. és családja, Szolnok. — Szegedy G.-né földh.sné, Mező-Tur. — Márialaky J.-né és családja, Debreczen. — Zagrózky Gy. tanfelügyelő, M.-Sziget. — Dömötör K. mérnök, Szabadka. — Horseczky M. és neje állomásfőnök, Fiume. — Znimetzky B. ügyvéd, Jászberény. — Hosztelnik H. gyáros, Frankstadt. — Buber A. M. kers. — Jaegersdorf. — Czatkover 8. kers. Jaegersdorf. — Gistl G. hirl. Komárom. —Paneth L. kersk. Friedek. — Schmidt F. gyáros, Mistek. — Honeczy Gy. körjegyző, Buják. — Donáth L. kerek. Mélykút. — Antony A. ügyvéd, Gyöngyös. — Bauer F. tanár, Szeged. Tigris szálloda : Papp L. keresk. Brassó. — Aján M. kers. Szamosujvár. — Brüll M. krs. Újvidék. — Lorchy J. kers. Brood. — Singer M. Bács. — Lakovitz J. kereskedő, Teriszansza. — Loschitz L. kersk. Bezdán. — Bachrach M. kers. Bezdán. Vadászkürt szálloda : Partsetits F. főispán, Újvidék. — Takáts J. birt. Tata. — Szemző Gy. birt. Bács. Színházak. Budapest, vasárnap, május 27-én. időjárás május 26. reggeli 7 órakor. Az időjelző-intézet távirati jelentése. Jelek magyarázatai: © = szélcsend ; O = tiszta, derült; © = v. felhős ; 9 = v. felhős ; © = */. felhős ; 9 =borult; • = eső; = hóeső ; A=jég; — = köd ; OO — gőz; = zivatar, villám. Áttekintése a mai időjárásnak : Európában: A nagy légnyomás (783—764) a continens déli, a depressió (755—756) annak északi felében van. — Mérsékelt szelkkel az idő Közép-Európában részben derült, részben változó felhőzetű, délen derült, meleg‘ rri - - » “ , neszben délies, részben északnya- H 8 szelek mellett a meleg délen nagyobb, a jéggal gyengáton kisebb lett, északkeleten keveset változott, fia az idő meleg, csendes, napos, felhőssel váltakozó. Kilátás a jövő időre. Hazánkban: Átalában napos, felhős -borússal váltakozó idő várhatni, helyenkint esőkkel és égiháboruval. Kivonat a hivatalos lapból. Május 26. Árverések a fővárosban. Küffner József és társa 761 írtra b. ingói V. váczi-körut 56 sz. május 81. — Hirt Pál 1110 forint és 50 krra b. ingói IV. Egyetem-utcza 9. sz. május 30. Árverések a vidéken. Bényi József és neje 5594 frt és 87 krra b. ingói junius 11. Técsőn. — Br. Szentkereszty Pál 3770 írtra b. ingói május 29. Segesvárt. — Strommer Antal 2976 frt és 70 krra b. ingói junius 7. Pozsony. — Tőkey Luiza lefoglalt ingatl. julius 23. Szent-Endre. — Czvepák János lefoglalt ingatl. julius 17. Kanyarcz. —Kodreán Tógyer 5000 írtra b. ingatl. aug. 23. Kis-Jenö. — Missi Vaszalje 2740 írtra b. ingatl jul. 16 Félegyháza. — Volheimer Jónás 590 írtra b. ingatl. julius 2. Tapolya. Tegze Zsigmond 7695 fetra b. ingatl. julius 5. Szatmárnémet. Müller József 2425 frt és 90 ltra b. ingói május 30. Lugodon. Kucsa István 692 írtra b. ingatl. julius 23 Gyarmat. Bicskey Zsigmondné 400 írtra b. ingadl. junius 19. Tápió-Bicskén. Flore Szilárd 25.611 frt és 50 ktrab. ingatl. jun. 28. Barra. Csődök. Rudolf Schenk ellen csődbiztos Takács Dénes, tömeggondnok Kánia József September 6. Sopron. Löwy Bernhard ellen csődbiztos Berky Károly, tömeggondnk Lazányi Béla julius 9. Veszprém. Bory Iván ellen csődbiztos Öllé László, tömeggondnok Imre Miklós julius 4. Eger. Koch Bernhard ellen a csőd megszünttetetett Temesvárt. Főszerkesztő: Jókai Egór. Felelős szerkesztő: "Visi Imre. Nyílt tér. A FESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK 458 váltó üzlete, Budapest, SDorettya-vitca lesz. Vesz és elad értékpapírokat, érez nemeket a napi árfolyam szerint Schaumann Gyula gyógyszerész urnak Stockerauban. Miután már egy éve elmúlt, hogy az ön kitűnő hatású emésztőporának használata által borzasztóan gyötrő gyomorbajomból tökéletesen kigyógyultam, kötelességemnek tartom, az én porait a környékemben levőknek nemcsak ajánlani, hanem szegényebb sorsú gyomorbajban szenvedőknek hébe-hóba egy fél dobozzal ajándékozni, mert jól esik lelkemnek, ha valakin ily bajban segíthetek, és e porok használata által eddig minden gyógyítási kísérlet sikerült. Kérem tehát, szíveskedjék nekem ismét postai utánvét mellett egy doboz emésztőport küldeni. Lechner E., gazdász-segéd. Kapható a készítőnél, mezőgazd. gyógyszerész Stockerauban, s valamennyi gyógyszertárban Ausztria-Magyarországban. Egy doboz ára 75 kr. A legkevesebb mennyiség 2 doboz, s utánvét mellett küldetik. 553 Kéjutazók és katonáknak. Berger-féle kátrány-szappannal való fördés vagy mosdások az izmok ruganyosságának fentartása s a bőrnek fertőztelenitése czéljából a legkitűnőbb eredménynek. Kapható darabja 35 krval valamennyi gyógyszertárban. Valódi egyedül csak akkor ha a Berger-féle védjegygyel van ellátva. 642 45 „MARGIT“ gyógy-forrás-viznek növekvő fogyasztása a viz kétségbevonhatlan gyógyha-1 tásának következménye és szerencsés vegyi összetétele- I nek bizonyítéka. Mint unikum különös elismerést vívott I ki csekély szabad, de gazdag félig kötött szénsav-tartalma. G.ógytam tekintetben kiter fedt alkalmazást nyer általában a légző-, emésztő- Sat. szervek burutos bántalmainál. Borral bénálva máris Interjú oral Hamisítások elkerülése tekintetéből figyelmeztetjtik a t. ez. közönség, szükségletét csak jól ismert helyekről beszerezni. KIZÁRÓLAGOS FŐRAKTÁR : 278 m. k. udv. szifilitónál, Budapest, Erzsébet-tér 7. Úgyszintén minden gyógyszertárban, fűszereskedésben és vendéglőben. TÖKÉLETES pótléka az anyatejnek! A Liebig-féle pnlem kivonatpora a magra Liebig által hitelesített módszer szerint állítva «15 a Hell G.-féle gyógy- és vegytermékek gyárában (ezéktt Hopfgartner A. Stögl által Bécs állítva elő), 15 év óta a legjobbnak bizonyult, számtalan orvos által a legjobb gyemektápszerek elismerve a Liebig-féle gyermekleveskivonat por mind a más egyébkésítmény feleszta az előnnyel bir; a vérképző- és meleget előidéző anyagokat helyesebb arányokban tartalmazza mint a gyermektáplisztek, a megromlásnak nincs kitéve, nem valami mesterséges tápszer mely a tejet kiszorbaná, han ma tehé-1 jhz csupán azon azon alkatrészeket adja meg melyek azt az anyatejjel azonosítják, igen jól megtüretik s a legolcsóbb tápszer, mivel ebből egy palaczkkal alig lesz annyi idő alatt elhasználva mint más készítményből 4 dobozra Minden palaczk mellé egy 19 évi tapasztalatokra alapított használati utasítás van mellékelve. Ára egy palaczknak I frt o. é. egy kettős pal. 2 frt. SV* Raktikak a gyógytárakban. 'll Főszétküldési hely: HEIX G. Troppau. Főraktárhelyiség:: Budapesten Török J. gyógyszerésznél. Hirdetmény: Testory Antal I s. cs. és kir. szab. lámpa és fémárukgyára Budapest és Kőbányán csődtömege. A Testory Antal-féle csődtömeg összes áruinak nagybani eladása Weisz M. Mór urra ruháztatott. Addig mig a készlet tart asztali-lámpák, függő-lámpák, konyha-lámpák, kerti-gyertyatartók stb. bírósági becsei szerint a beszerzési áron alul, készpénz fizetés vagy utánvét mellett eladnak. Ismét árusítók a megrendelés mérve szerint a legnagyobb fírleengedésekben részesittetnek, Mintakönyvek és árjegyzékek ingyen és bérmentve. Megrendelések intézendők WEISZ M. MÓR-hoz sugár-ut 26. A Testory Antal csődtömegének raktára nagy és kicsinybeni eladása. 728 MAz junius 1-én 1 200.000 forint nyerhető egy I§64 M igérvénynyel.] Egész 4 forint, fél 2* 4 forint és helyes". "*cs. MPnrTP“ Ch. cohn. Stefansplat* 9. sz. »MustrUA Wollzeile 10 és 15 978 kladdhivatalának váltóüzlete. Nemzeti színház. GABÁNYI ÁRPÁD urnak, a kolozsvári színház tagjának fellépteül : VIZKERESZT, vagy: a mit akartok. Vígjáték 5 felv. Irta Shakspeare. Fordította Lévay József. Személyek: Orsino Mihályfi Sebastian Horváth Antonio Egressy Curio Szimai Valentin Faludi Böffen Tóbiás Szigeti J. Keszeg Andor Gabányi ur Malvolio Újházi Fábián Szigeti I. Ba Ihócz Vízvári Olivia Fái Sz. Viola Jászay M. Holnap, hétfőn : A hói unatkoznak. Vigjáték 3 felv. Kezdete 7 órakor. Népszínház. BLAHA L. assz. mint vendég. A FÜTTY. Eredeti népszínmű dalokkal 4 felvonásban. Irta Nyirő Sándor. Zenéjét Serly Lajos. Személyek : Bus Pál Tamássy Kata, felesége Pártényiné BLAHA L. asz. Tihanyi Klárné Szabó Solymosi Horváth Mezei Rákosi Szidi Katicza, Vig Péter Sára, felesége Peti, fiuk Penna Márton Gubics Az alispán Alispánná Izé, szolgabiró Kassai Sáp, esküdt Újvári Öregbiró Kovács Deres Jóska Vidtor Egy rongyos Eőry Holnap, hétfőn : Blaha Lujza a. mint vendég. A tót leány. Eredeti népszínmű dalokkal 3 felvonásban. Kezdete fél 8 órakor. ÖZDI ÁVOS-,, , , fianya és mérséklet Csapa- Felhő-Állomások ereje Celsius- déli-%, set _____________ ^»700+ (1—12) fokben Arad............. „ •• .. 61.3 DK 4 17.1 — 0 Besztercze................. — — — — — Beszterczebánya .. 58.8 ÉNY 2 15.1 — · Budapest ................ 59.3 D 1 14.8 — • Csáktornya................ 58.5 DNY 2 16.6 — 0 Debreezen........... 60.2 K 2 18.2 — 0 Eger............................ 60.4 É 2 14.0 — ® Eszék.......................... — — — — Fiume......................... 61-1 16.8 — O Késmárk.................... 60.3 D 3 11.3 — © Keszthely ................ 59.9 K 1 17.6 — 9 Kolozsvár................ 60.1 NY 1 13.2 — 3 Magyar-Óvár......... 59.4 ÉK 1 16.8 — 6 Akna-Szlatina .. .. 60.4 D 1 11-6 9 Nagy-Enyed ........... 61.9 DNY 1 13.0 — © Nagy-Szeben......... 60.3 DK 2 11.6 — 9 Nagy-Várad ............ 59.3 D 2 15.1 O Orsóvá....................... 61.0 © 16.2 — 9 Pancsova.................. 60.2 DK 2 17.8 — © Selmeczbánya .. .. 59.4 ÉNY 4 16.4 — 0 Sopron........................ 58.5 © 18.3 — O Szatmár-Németi .. 58.5 DK 2 13.0 — 9 Szeged....................... 59.1 D 1 17.2 — 0 Sepsi-Szt-György 60.0 ÉNY 2 14.0 — 9 Szolnok ................... 60.3 © 16.6 — 9 Temesvár................ 61.9 DNY 2 20.0 — 9 Trencsén.................... 58.9 ÉNY 2 11.3 — ® Ungvár....................... 58.1 ÉK 2 13.8 — 9 Zágráb ..................... 59.4 DNY 1 15.8 — O Bécs........................ 59.7 © 15.8 — O Bregenz................... 58.4 DK 1 15.8 — O Konstantinápoly.. — — — — ~ Lesina.................... 61.8 DK 1 18.0 — O Pola............................ 60.8 K 3 19.6 — O Prága.......................... 59.0 D 1 13.8 — O Sulina........................ — — — — Sarajevo.................... 62.0 D 14.0 — O Egyesületek és társulatok. — Az állat-és növényhonosító társaság évi közgyűlését holnap, vasárnap fogja megtartani az állatkertben i. e. 11 órakor. Tárgya a közgyűlésnek: az évi jelentés és mérleg előterjesztése, a választmány kiegészítése stb. — Közgyűlés után társasebéd lesz az állatkertben. — Az orsz. izr. tanító egyesület e hó 23-án tarott ülésében a Lederer-féle 1000 frtos alapítvány kamatát Freund Sámuel veszprémi beteg tanítónak ítélte oda. Az országos daláregyesület holnap vasárnap délelőtt 10 órakora a nemzeti zenede nagytermében rendkívüli közgyűlést tart, melyen az ország majdnem összes daláregyesületei képviselve lesznek. .Az érdekes közgyűlésen a király-hymnus ügye, a jövő évi miskolczi datárünnepélyre vonatkozó intézkedések és egyéb, az egyesületet érdeklő művészi kérdések kerülnek tárgyalás alá. & — A nemzeti tornaegyletben a zártornázások május 30-án kezdődnek az egyleti finövendékekkel, június 2-án a mintagymnasium növendékei, 4-én a