Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)

1883-06-20 / 168. szám

Szerkesztőség : Bar­átok­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. II. évi folyam. ESTI KIADÁS Kiadó-hiv­atal : Barátok-tere, Athenaeum-épü­let, földezint. Előfizetési du : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. .................................................. 2 frt. 3 hónapra ............................ 6 » 6 hónapra .................................................... 12 » Az esti kiadás postai különk­ü­déseért felüdl­fizetés negyedévenként .............. 1 » Budapest, 1883. szerda, június 20. 168. szám. Táviratok: Bécs, jun. 20. A »Wiener Zeitung« több törvény szentesítését közli, ezek közt a belföldön épült tengeri gőzösök adómentességére, a herpilje-trieszti és sivecic­­knini államvasutakra, a stry­beskidi vasútvonal ki­építésére, a hannsdorf-ziegenhalsi helyi érdekű vasút­ra, az osztrák kikötői illetékre, a gácsországi trans­­versalis vasút elágazásainak kiépítésére szükségelt póthitelre és a bregenzi komp­ közlekedésre vonatkozó törvényeket. Páris, június 20. A »Graulois«, egy ál­lamférfinak, Cseng marquis khinai nagykö­vettel folytatott beszélgetését közli. E szerint Cseng marquis constatálta, hogy a helyzet kevésbbé feszült, mint volt; azon reményé­nek adott kifejezést, hogy a Tonking-kérdés békés megoldást nyerend s azt véli, hogy ösz­­szetűzés esetén az európai hatalmak egysze­rűen csak a nézők szerepét fogják játszani. Páris, június 20.) Eredeti távirat.) A madagaskári küldöttség, mely hónapokkal ezelőtt hirtelen elutazott Párisból és megsza­kította a franczia kormánynyal az alkudo­zást, visszatért ide és kihallgatáson volt Ferry kormányelnöknél. Ferry csütörtökön fogadja Cseng chinai követet, Páris, jún. 20. (E­r­e­d­e­t­i távirat.) A­­Na­tional hivatalos forrásból állítja, hogy Cseng chinai követ utasítást kapott az alkudozás megkezdésére és arra való törekvésre, hogy mind a két állam által el­fogadható egyezséget iparkodjék kötni. A chinai kö­vetségben nem mondanak le arról a reményről, hogy a kölcsönös engedélyek segítségével China, becsületét kímélő egyezség fog létre jönni. Valamennyi tudósítás­ból azt lehet következtetni, hogy a lapok pessimista né­zetei ellenére, nem lehet szó Francziaország és China diplomatiai viszonyának megszabadításáról. Kattaro, jun. 20. (Eredeti távirat.) A török csapatok az utóbbi csatákban döntő sikereket vívtak ki az albánok ellen. Az al­bánok szétszórattak, a törökök pedig posi­­tióikba nyomultak előre. A Montenegrónak átengedett terület átadása tehát rövid időn meg fog történni, ha valami véletlen eset nem jön közbe. (N. fr. Presse.) London, jún. 20. A felsőház a részletes tárgya­lásnál is elfogadta azon törvényjavaslatot, mely sze­rint sógor és sógornő között törvényes házasság köt­hető. Dalhousie a tárgyalás alatt indítványt je­lentett be az iránt,­­ hogy törvény visszaható ereje, a törvény létrejötte előtt kötött házasságokból szárma­zó gyermekekre korlátoztassék. Trieszt, június 20. A tengeri hatóság kerületi parancsnokánál, tegnap az angol hajóraj tiszteletére fényes ünnepély rendeztetett, mely a mai hajnali órákig tartott. Az ünnepélyre 600 vendég volt meg­­hiva. Hay altengernagy és az angol tisztek az an­gol néphymnussal fogadtattak. Zanzibar, jún. 20. Tamataveból érkezett hírek szerint a francziák a legjelentékenyebb két vámhiva­tal és a howák fővárosába vivő utak megszállásával czéljukat elértnek tekintik és korántsem szándékoz­nak Tananarivóba menni, hanem bevárják a howák meghódolását, mi nem késhetik soká. Xeres, jun. 20. A »fekete kéz« 17 tagja közül, kiket Blanco meggyilkolásával vádoltak, heten ha­lálra, nyolc­an pedig életfogytiglani kényszermunkára ítéltettek. Marosvásárhely, jun. 20. József főherczeg Gr­r­a e f­adlatussal özvegy Knöpflerné fogatán Szt.­­Györgyre hajtatott. Vele ment rendes kísérete is. A főherczeget Kovács polgármester és Lázár rendőrfőkapitány a város végéig elkísérték. — Bánffy b. főispán, Henneberg altábornagy, Pacor, Mangesius tábornokok, Janky alezre­des, továbbá Kraft és Gunesch őrnagyok dél­után 12 és fél órakor kikocsiztak. Kassa, június 20. Az utóbbi napokban Zem­plén­ és Szepes megyék egyes vidékeiről nagy esőzéseket jelentenek. Ujhelyen tegnap jégeső volt. Kassán tegnap dél óta esőzés állott be, mely a levegőt egészen lehűtötte. Az eső kis megszakítás­sal folytonos. Az abnormális idő mindez ideig nem okozott károkat, lomnál, törvényes forradalomnál. Ez határozott elej­tése azon collectiv despotismusnak, a­mely az abso­­lutismust követte. Ez a komoly esemény, a­mely szükségképpen kezdete sok másnak, feltűnő ellentétbe hozta az osz­trák kormány külügyi és belügyi politikáját. Kifelé azon az úton marad, ez a kormány, a­melyen Andrássy gróf járt, Németország szövetségese ma­rad, a hármas szövetség mellett, Oroszország ellené­ben Németországra támaszkodik. Benn azonban elejti a német pártot a szláv párt kedvéért. Mert az egyen­lőség igazságosság a szlávok győzelmét, a többség törvényes győzelmét jelenti. A tények igazolni kezdik ezeket a szavakat. A cseh tartománygyűlés föl van oszlatva, a választások meg fogják szabadítani néhány nap múlva Husz Já­nos és Zsiska János hazáját a német kisebbség igájá­tól. A választások Cislaibhaniában kétség nélkül ál­talában ezt a példát fogják követni. A választás ered­ménye az egész birodalomban mindenütt olyan lesz, mint Csehországban. A szláv áramlat növekedik és ki fog csordulni, és a szlávok annál mérsékeltebbek lesznek, minél inkább közeledik napjuk. Csehek, lengyelek, ruthének, szlovének karöltve járnak minden villongás elnémul köztük, és irántuk idegen elemeket is magukkal ragadnak, például Ti­rolban az olaszokat, továbbá ebben az országban és máshol a németek egy részét. Krajnában a centra­lista német pártnak le kellett mondania a küzdelem­ről. Szaporodik tudnillik azon német osztrákok száma, a­kik a szlávokkal való kiegyezést többre becsülik az elporoszosodásnál. Mi lesz ebből a nagy mozgalomból ? Annyi bi­zonyos, hogy az európai politika csomója a Duna mel­lett van most. Bizonyára Németországban is foglal­koznak vele. Azon német lapok, a­melyek a hármas szövetségnek Francziaország és Oroszország ellen irányzott harczias terveit oly föltűnő módon fejteget­ték, most leereszkednek és megengedik, hogy Ausztria szláv elemei kevésbbé lesznek megbízhatók ebben a harczban, de az ausztriai szlávokat Lengyelország­gal akarják ellensúlyozni. Elfelejtik azonban, hogy ha van a világon gyógyíthatlan ellenszenv, a lengyelek Po­roszország ellen táplálnak ilyent. A lengyelek azon kezek közül, a­melyek kétség nélkül feléjük nyújtat­­nának, Poroszországot ragadnák meg legutoljára. De megtörténik-e valaha ez a sokat hirdetett háború, várjon néhány vagy sok év­­múlva ? A »ke­vésbbé megbízható elemek«, a­melyekről szó van, nemsokára kormányra kerülnek Ausztriában és pe­dig forradalmi válság nélkül, sőt a dynastia javára. Ha a szlávok fognak uralkodni Bécsben, fog-e Ausz­tria hadat indítani Oroszország ellen ? Természete­sen oly Oroszország ellen kellene harczolnia, a­mely meg akarná valósítani a régi álmot, minden szláv nép bekeblezését. De a keleten új tények mutatkoznak: Európa délkeletén lakó kis népek, a­melyek eddig vetélked­tek és veszekedtek egymással, a bolgárországi szlá­vok, a görögök, románok a kölcsönös közlekedést és érdekeik kiegyeztetését kezdik tekinteni egyetlen eszköznek, a­melylyel biztosíthatják függetlenségüket. Azon hosszú kerülőutat, a­melyen Bulgária fe­jedelme Moszkvába ment, mindenki elég jellemzőnek tarthatja. Ha Oroszország jelölte ki ezt az utat és az általa nyilvánított tendentiát, azt lehet következtetni, hogy lemondott a kis államok elnyeléséről oly fölté­tellel, hogy Ausztria is lemond. A jövő kétség nélkül sötét, de kedvező az a kilátás, hogy a keleti népek végre ki fognak egyezni, a­helyett, hogy Németország érdekében egymást marczangolnák. Azt lehet és kell remélni, hogy ugyanez fog történni az osztrák-ma­gyar monarchia keleti felében Trans­­lajthaniában a magyarok, szlávok és románok közt. Egy rendkívül ravasz politika Kelet felé szorította Ausztriát, hogy összeveszítse Oroszországgal. De ab­ban a mértékben lesz szlávvá, a­melyben előhalad ez után. Egészen ellenkező szellem lép a németség szel­leme helyébe. Mi lesz a hármas szövetségből a szláv Ausztriában ? Nem fog-e elmozdulni ? Az a politika, mely elérte ezt a czélt, az eredményben lelheti záto­nyát is. Hova tart ez a politika ? Az ismeretlen felé. Henri Martin. Henri Martin senator Ausztriáról. Henri Martin franczia senatornak Ausztriáról szóló és a »Liede« által közölt levele, melyet kivo­natban már ismertettünk igy szól: »Azon szives megemlékezésbe, a mely,első le­velemet ismertette, egy hiba csúszott be. Én nem utaztam Németországban, és az a levél, a melyet ma küldök önnek, nem Németországra vonatkozik, ha­nem Ausztriára. Midőn előbbi levelemben Olaszországgal való viszonyunkról beszéltem, vonatkozást tettem egy má­sik országra, a­mely Olaszországnak szomszédja, Ausztriát értettem. Az osztrák-magyar monarchia nyugati felében, Cislaibhaniában, valóban oly poli­tikai jelenségek mutatkoznak, a­melyet nálunk a közvélemény nem részesített elég figyelemben, pedig ezek nagyon érdekelnek minket. Az osztrák reichs­­rath ülésszakának bezárásakor olyasmit mondott Taaffe gróf kormányelnök, a­melylyel akkor nem fog­lalkoztunk Francziaországban és a­mely sokkal fon­tosabb, mint Mancini beszédje, a­mely oly nagy zajt ütött. A reichsrathi német párt képviselői fölszólítot­ták a kabinetet politikájának megváltoztatására. A miniszterelnök azt felelte, hogy nem fogja megváltoz­tatni és hogy a kormány tekintettel akar lenni vala­mennyi nemzetiség jogaira, tisztelni fogja mindegyik nemzetiség jogait és egyenlő lábra akarja állítani a nemzetiségeket. Szavainak értelme legalább ez volt. Egyenlőség ugyanazon állam polgárai közt! Nálunk ez egyszerű, majdnem banális dolognak látszik. De oly államban, ahol a kormányzás egyik faj praeponde­­rantiáján alapult, nem jelent kevesebbet ez forrada- Scharf Móricz. (Saját külön tudósítónktól.) Nyíregyháza, jun. 19-én. —■ Vezessék be Scharf Móriczot! mondá az elnök erőteljes hangon. A csöndesen suttogó tömeg között egy pillanat­ban halk moraj futott végig, aztán sik­ csönd állott be; mindenki az ajtó felé fordult, sóvárgóan, kíván­csi arczc­al, kidülesztett szemmel, visszafojtott lélek­zettel. Olyan kínos némaság volt a teremben egy pár perczig, s e csönd annyira elfoglalt mindenkit, hogy alig vehetők észre, mint jött be, csak azt láták egy­­szerre, hogy a teremben, a bírák előtt áll Scharf Mó­ricz, ez a nevezetessé lett fiú. S mialatt bejött, az alatt az elnök elmondá, hogy rendkívüli körülmény kényszeríti őt arra, hogy a fiút ne abban a rendben, a­mint külön következnék, de most hallgassa ki: valami merénylet volt, a­mint kire terjedt, ez a körülmény. Hogy két lengyel zsidó a megyeház falán keresztül akart mászni, s megcsípte őket a harangozó. Mit akartak ott ? talán lopni ? vagy rabolni ? S éppen a megyeházba mernének betörni ilyen szándékkal, — jól tudva azt, hogy ott folyton áll őr? vagy Scharf Móriczot akarták megszöktetni? vagy megölni ? az őr daczára ? S megtudtak szökni a vakmerők, mikor a harangozó már megcsípte őket ? alig hihető. A rendkívüli körülményt elfogadta a kö­zönség, mert nem tudta, hogy micsoda, a merényletet senki sem fogja elhinni, mert tudja, hogy mi akar lenni. A híres fiú most előttünk állott, s nézhettük. S ez sokkal könnyebb, mint leírni is azt, hogy milyen hát ? Avagy lehet-e leírni, jellegzetesen olyannak az arczát, a­ki csak pufók s fejletlen fiúgyermek ? Hogy a száját el-elgörbíti, hogy muszkavászon a ruhája, hogy a szemeivel bambán tekint, s igyekszik minél kevesebbet széttekinteni, mindabból meg nem tudják magyarázni azt: minő mód lehetett e fiú segítségével megcsinálni mindazt, a­mi tavaly Eszlár óta történt ? A fiú, amint bejött a terembe, mintha mene­külni akart volna attól a súlytól, amit a közönség te­kintete reá gyakorolt, s különösen, mintha attól félne, hogy atyjának, vagy a vádlottak valamelyiké­nek szemrehányó tekintete érheti, — egyenest oda lépett az elnök asztala előtt elhúzódó korláthoz, an­nak fájába belekapaszkodott, s ott állott meg veszteg. Néhány perczig folyt valami vita az elnök és a védők között, s ezalatt érdekes volt megfigyelni a fiút. A keze folyton reszketett, ujjaival idegesen billegette a korlátot, s húzogatta a saját kabátját, mint a rossz diák, aki szepeg a leczke elmondása előtt. S e hason­­at később meglepő módon bizonyult be tökéletesnek. Azon idő alatt, amíg várnia kellett, hogy kérdezzék, s amíg csupán az elnök által föltett kérdésekre vála­szolt, egyetlen egyszer hátra nem nézett. Kétségkívül hatalmas érzésnek kellett lennie annak, mely tel­jesen leigázta benne azt a kíváncsiságot, mely bizony­nyal fölébredt volna hasonló helyzetben minden fiúban megnézni azt, ki van hát abban a nagy közönségben, mely most olyan feszülten lesi az ő szavait. Hogy ez érzés milyensége iránt kétség nem lehet, azt fölös­leges volna kifejteni. S aztán elkezdett vallani, mint a­hogy az iskolá­ban felelnek; előbb az aprólékos kérdésekre mindig hűen azt felelte: igenis, s aztán, midőn megkérdezték tőle, hogy mit látott, elkezdte a mondókáját egy ma­gas hangon, azon ledarálta, megmaradva a fenső sima hangon mindvégig, aligha­nem egyetlen lélekzettel az egészet, mint egy megindított óramű, mely az arra szolgáló rántásra lemuzsikálja a maga darabját. Amint egynéhány mondatot ez a fiú lemorzsolt, a közönség tagjai csak egymásra néztek, s általános volt a vélemény, hogy ha a bűn lehetősége még min­dig fenn forog, az bizonyos, hogy e fiú így, e szavak­kal, e modorban, csak előkészítés folytán vallhatott. S ezzel a közönség már le is számolt a fiúval, mintha nem is lett volna többé: az érdeklődés egész erejével fordult az apa és a többi vádlottak felé, hogyan vise­lik magukat mind e vallomások alatt ők. S a látvány, amit az apa, Scharf József nyúj­tott, megdöbbentő volt; az öreg ember, olyan végte­len csüggedéssel, annyi kétségbeesett lemondással nézett maga elé a földre, mialatt fia reczitált, mintha összeroskadna fájdalom alatt, melyet fia magaviselete miatt érez, azért, hogy szivét ennyire elfordithaták tőle, sőt ellene fordíthaták, s hogy élete talán fia miatt úgy van veszélyben, mint egy gyilkosé. Egy ideig hát bólingatott, keserű megnyugvással abban, amin változtatni nem bir, végre kitört: — Nem tudom kiállani, hogy idebenn legyek addig, amig ez a fiú beszél! — kiáltott föl. Az elnök szelíd szóval megnyugtató. S a fiú darált tovább. S amikor akadt egy vád­lott, aki azt mondá, hogy ő nem értette a vallomást, elmondta a Móricz még egyszer — szórul­ szóra. A többi vádlottak közül egy sem látszott tö­rődni azzal, hogy Scharf Móricz miket mond ellenök; közömbösen néztek maguk elé, mintha egészen tisztá­ban volnának azzal, hogy Móricz beszámíthatlan, hogy az, mit mond, nem is érdemes a szóra. A fiú csak beszél tovább. S szavaiban annyi a logika, olyan kapcsolatosság azok összeválogatásában, annyira cor­rect, dátumai annyira pontosak (például, amikor azt kérdezték tőle, hogy hány órakor történt ez vagy amaz, úgy felel rá: 1882. ápril n-ikén délután »n« órakor, — a legkimerítőbb készséggel.) Ez az ijesztő jártasság a válaszolásban, ez a rögtönös készenlevés minden kérdésre, ez a szóbőség, — odavető árnyát védők arczára is, akik előbb csak elhűltek, később pedig mikor látták, hogy milyen tökéletes fiúval van dolguk, akkor­­ mosolyogtak. De amikor hiába figyelmezteté az elnök a fiút, hogy vallani nem köte­les, hogy gondolja meg, saját apját vádolja meg má­sik három emberrel együtt azzal, hogy gyilkoltak, hogy másik négy bűnrészes a gyilkosságban, é­s fia ugyanazzal a gépies hangsúlylyal, azzal a válto­zatlanul daráló hanggal beszélt tovább, akkor Eötvös Károlyból kitört a fölháborodás s igy szólt az el­nökhöz: — Méltóztassék megkérdezni a tanút, hogy nem mondaná-e el e vallomását a versben ? Az élet gunyjának maró látása alatt egyet moz­dult a közönség, s a tárgyalás folyt tovább. Részleteit a táviró megvitte már, mire e sorok festéket látnak. S bizonnyal kiegészítik abból olva­sóim e kép hiányait, hogy mint s mennyire hiába kö­vetelte azt Schwarcz, hogy az ő szemébe nézzen, mikor reá vall, hogy mint pökte arczul a fiata. Buxbaum a Móriczot, mikor ő róla is elmondta vád­jait, nekem csak annyit kell hozzátennem, hogy Mó­ricz mindezek daczára megmaradt a szerepében, ren­dületlenül, csak egyben nem tudott hű lenni ahhoz, amit elkezdett: szemébe nézni annak, a­kire vallott, nem bírt, s nem merte, mert nem bírta volna néme­tül elmondani azt, a­mit magyarul mondott, da­czára minden, követelésnek. Kétségtelen, hogy erre a védők súlyt fognak fektetni. S még csak néhány szót a vádlottakról. Az tudvalevő hogy a vádlot­tak nagyobb része magyarországi falusi zsidó vuklis, kaftános valamennyi; a börtön leveg egyiken-másikon meglátszik ugyan, a­mennyiben fa­kóvá tette arczukat, de legtöbbje elég jól néz ki arra, hogy ezt felőle állítani túlzás legyen. Néha-néha ki­tör belőlük a falukban levő vérmesség, s olyankor dü­hösen szakítják félbe a vallót, az elnök figyelmezte­tései daczára. De a legcsekélyebb jelre, a leghalvá­nyabb mozdulatra úgy engedelmeskednek, mint a­ki­ket nagyon szigorú iskolában tanítottak meg a vak­engedelmességre. A vádlottak mind nyugodtan, határozottan tisztán felelnek, de az elnök választékos stílusát nem értik meg mindig, ami sok kellemetlenséget idéz elő. — A maguk törvénye egyenlően tiltja-e azt, hogy a keresztényeket sem szabad megölni, valamint a zsi­dókat ? — úgy hallottam, felelé a vádlott közömbös hangon, amivel azt akarta mondani, (amint pár percz múlva kiderült), hogy hallomása szerint a keresztények­nek is van ilyen ártalmatlanságot parancsoló törvényük. De a közönség sietett hamar eliszonyodva felzúdulni. A terem, — talán mondanom is fölösleges, — zsú­folva volt, a hőség rendkívül nagy, s a megyeház előtt a tárgyalás idejét megelőzőleg nagy néptömeg, melyet Solymosi Jánosné érzékenyitett el hangos zokogással. A tisza­eszlári eset tárgyalása. (Eredeti távirat.) Nyíregyháza, junius 20. — Második nap. Scharf József, Wollner Hermann, Taub Smánuel és Junger Adolf ülnek. Elnök : A tegnapi napon megszakadt végtár­gyalás folytattatni fog. Ugyancsak a tegnapi napon Eötvös védő úr kérdést tett az iránt, hogy a végtár­gyalásra való idézés Scharf Móricznak mikor s ki által rézbesittetett, és azt ki vette át. (Felmutattatik a kézbesitési iv, mely szerint az idézést május 20-án Scharf Móricz sajátkezüleg vette át.) Vezessék be Solymossy Jánosnét. (Megtörténik.) Egy beadvány nyuttatott be hozzám, mely Solymossi Já­nosné keze keresztvonásával ellátva és két tanú által előttemezve van. E beadványhoz meghatalmazás van csatolva S­z­a­l­a­y Károly ügyvéd részére. A kér­vényben kéri Solymossiné, hogy ő, mint pana­szos magát itt a tárgyalásnál a nevezett ügyvéd által képviseltethesse. Van-e ellene észrevétel? Szeyffert Ede főügyészi helyettes: A kérelem ellen nincs kifogásom. Tegnap is kijelentettem már, hogy Solymossinét nemcsak tanúnak, de érdekelt élnek is tekintem. Nincs tehát az ellen kifogásom, hogy a tárgyalás folyama alatt képviseltesse magát. Elnök: (A szavazóbírákkal halkan folytatott rövid tanácskozás után) Ezennel kijelentem a tör­vényszék azon határozatát, hogy Szalay Károly ügyvéd úrnak, mint Solymossi Jánosné meghatalma­zottjának a tárgyalásnál hely adatik. (Szalay Károly ügyvéd helyet foglal a szak­értők asztalánál.) Következik Scharf József kihallgatása. Az álta­­ános kérdésekre előadja: született Hajdu-Nánáson, 43 éves, izraelita, 3 gyermek apja, foglalkozására nézve suszter és egyházfi Tisza-Eszláron. Csekély va­gyonú, írni-olvasni tud, büntetve nem volt; négy évig volt Eszláron alkalmazva, míg el nem fogták. Elnök: Megértette a felhozott vádat? Vádlott­­:Igen. Elnök : És mit felel e vádra ? Vádlott: Azt felelem, hogy nem igaz semmi. Elnök: Ismerte Solymossi Esztert ? Vádlott: Nem ismertem; lehet, hogy láttam, de nem ismertem. Elnök: De vannak bizonyságok, melyek amel­lett szólnak, hogy igenis ismerte. Vádlott: Lehet. Elnök : Mondja meg azt, hogy Móricz fiát min­dig atyai bánásmódban részesítette-e ? Vádlott :­Igen, mindig. Elnök: És ő ? Vádlott: Ő, mint gyermek......... Elnök : Jól viselte magát ? Vádlott: Jól viselte magát mindig. Elnök: Mondja meg azt, hogy a múlt évi zsidó­­húsvét előtti szombat napot és délelőttöt miként töltötte ? V­ádlott: Csak az imaházban voltunk 8 órától egész 10—11 óráig, azután én magam kezemmel zár­tam be a templomajtót. Ekkor feleségestől, 3 gyerme­kestől együtt asztalhoz ültünk. Ebédeltünk. Nem tör­tént semmi sem abból, a­mit itt beszélnek. Egy szó sem igaz belőle, sem­­ semmi a világon. Elnök: Mondja el tovább, hogyan töltötte a napot ? Vádlott: Lefeküdtem, hevertem, aludtam. Este­felé, akkor elmentem a korcsmároshoz, Süsmanhoz, ki Móricz keresztapja. Ott voltak ezek a vidéki em­berek (a többi vádlottra mutat), mert Süsman egyúttal kurátor. Onnan együtt mentünk a templomba, estefelé. Az ima úgy fél óráig tartott. Ezután elmen­tek Lichtman Móriczhoz vacsorára, én pedig vissza bementem a házamba. Ein : Estefelé volt-e valahol? Vádlott: Estefelé voltam Lichtmannál. Elnök: Kivel volt ott ? Vádlott :Móricz fiammal együtt. Elnök: Meddig voltak? Vádlott: Nem sokáig, egy negyed vagy fél óráig. Elnök: Este még volt-e valaki a templomban az imádság után is ? Vádlott: Voltak,igen is. Elnök: Kik voltak ? Vádlott: Lichtmann, Grossberg, Süs­man, Brenner, Einhorn. Elnök: Mi czélból voltak ezek ott ? Vádlott: Nekik volt valami izé.. .. Mindegyik, hogy is nevezzem, a korcsmárosok. Süsman és Ein­­horn árendások és volt köztük valami kis perlekedés. Egyik olcsóbban mérte a pálinkát, mint a másik, és megválasztották Lichtmant, mint főcurátort, és Brei­­nert és Grossberget, hogy őt (pár pillanatig vár) — én nem tudok úgy beszélni, mint Móricz fiam, mert őtet tanították. Mondom azt akarták, hogy egyezze­nek ki, ne bántsák egymást, mert mindegyik fizet árendát, és ha egyik olcsóbban méri, nem mennek a másikhoz, úgy egy óra hosszat voltak, amíg egy két­­krajczáros gyertya elég. Elnök: Mikor mentek el ? Vádlott: Úgy 8 órakor. Elnök : Szokásos az, hogy ilyen ügyek a tem­plomban egyenlíttessenek ki ? Vádlott: Igen, a templom pitvarában ott gyű­lést tartanak, valahányszor valami előadódik, mert nekünk nincs törvényszék vagy faluháza, a­mint szo­kott lenni, hanem a templom pitvarában szokták azt elvégezni. A­mikor elvégezték, én azután bezártam az ajtót, bementem házamba feleségestől. Móricz aludt már, ez a szegény zsidó (Wollnerre mutat) is ott volt az asszonynyal és két gyerekkel; szalmát vittem be nekik. Elnök: De az állíttatik, hogy a templomban sokkal későbbi időben is voltak. Vádlott: Az nem igaz. Elnök : Sőt, hogy jóformán egész hajnalig égett a gyertya. Vádlott : Az nem igaz. Egy két krajczáros gyertya szokott égni, de az sem volt egész, mert már péntek este is égett belőle. Elnök : Midőn bírói nyomozás volt és a zsinagó­ga pitvara megvizsgáltatott, akkor annak földjén egy bizonyos helyen frisebb tapasztás találtatott, mint a többiben. Vádlott: Egy fél esztendővel, vagy 8 hónappal az­előtt volt az már ott berakva. Elnök: Midőn ön felkérdeztetett az iránt, hogy miként jött ez létre, mit felelt arra ? Vádlott: Hogy nincs kipadimentumozva a föld, kikopott egy helyen, éppen a­hol az asztal áll. A cu­rátor azt parancsolta, hogy csináljam egyenesre, hogy az asztal ne billegjen. Móriczczal hozattam polyvát, vizet és becsináltam; azután vizet öntöttem rá, hogy Korniss Ferencz elnök néhány perc­czel után nyitja meg a törvényszéki ülést, padján Schwarcz Salamon: A B­u­x tapadjon Azt a földet találták ott. Felelek én min­denféle lyukról, hasadékról, ha ott van valami. Elnök : Kiván-e akár közvádló úr, akár a védő ügyvédek közül valaki vádlotthoz még kérdést in­tézni ? Szeyffert: Bátor leszek vádlotthoz néhány kér­dést intézni. (Scharf Józsefhez.) Mondja meg ne­kem azt, hallottuk, hogy szombati napon a házi teen­dők elvégezésére maguk keresztényeket tartottak, kik teljesítették ezen teendőket. Scharf József: Egy szombati asszonyom van, Bátori Gáborné, a­ki erre a czélra fel van fogadva.­­Szeyffert: Szerződéssel van felfogadva vagy másképpen ? Scharf József: Nem szerződéssel, hanem mint jó szomszéd, miután nekünk szombati napon nem szabad tehenet megfejni, a gyertyát levenni és fel­tenni, szóval dolgozni. Szeyffert: Hogyan tudta az asszony, mikor kell a dolgot elvégezni ? Scharf József: A legkisebb gyereket átküldtem hogy eredj, hívd el Bátorinét, vagy leányát. Szeyffert : Ki szokott rendesen átjönni ? Maga az asszony, vagy leánya ? Scharf József: Az anyja, néha a leánya is. Szeyffert Ede : Megtörtént-e az, hogy szombati napon akár maga az asszony, akár a leánya nem je­lent meg ? Scharf József: Azt bizonyosan nem tudom, én elmentem a templomba és a feleségem csinált valami intézkedést. Szeyffert­: Ápril 1-je a múlt esztendőben neve­zetes nap volt. Nem emlékszik arra, hogy akkor akár maga Bátori Gáborné, akár leánya ott lett volna ? Scharf József: Bizonyosan nem tudom, inkább lehet, mint nem. Seyffert: A gyertyatartók mindig szoktak ott maradni az asztalon ? Scharf József: másnap reggelig, a szombati asszony már tudja kötelességét. Szeyffert: A kérdéses szombati napon a gyertyatartók mikor vetettek le az asztalról és tétet­tek fel a szekrényre ? Scharf József : Csakis másnap reggel, midőn átjött a tehenet megfejni. Szeyffert: Biztosan tudja ? Scharf József: Egy esztendő vagy tizenöt hó­nap után bizonyosan nem tudhatom. Szeyffert: Hiszen alkalma volt felette gon­dolkodni. Scharf József: Arra nem emlékezhetem, hogy a gyertyatartók hogy állottak Szeyffert: Mondja meg, a templomajtót ki szok­ta felnyitni és bezárni ? Scharf József: Vagy én, vagy a fiam. Szeyffert: A múlt év április 1-én volt-e a tem­plomban ? Scharf József: Akkor szombat volt, hogyne lettem volna­ kötelességem ott lenni. Szeyffert: Ki zárta be akkor az ajtót rendesen ? Scharf József: Én vagy a gyerekek, mert a gyerekek ott vártak, már minden szombaton és kiál­tozták, hogy »én viszem be a kulcsot.« Seyffert: Úgy történt akkor is ? Scharf József: Úgy történt. Seyffert: Móricz azt mondá, hogy . . . Scharf József: Móriczot megtanították arra, hiszen gyerek. Seyffert: Miért tanították volna ? Scharf József: Hogy miért tanították, azt az tudja, a­ki tanította. Az bizonyos, hogy tanították. Szeiffert: Mondja meg: látta-e azokat, a­kik eltávoztak a templomból délelőtt ? Scharf József: Igen, addig be sem mentem a házba. Szeyffert: A­kik ott voltak, mindnyájan együtt mentek a faluba? Scharf József: Elmentek. Szeyffert: Kik távoztak el együtt ? Scharf József: Schwarcz elment Taubhoz, Bux­baum Süssmanhoz, a koldus ment Lichtmannhoz, én magamban maradtam azon helyen. Seyffert: Azt mondja ön, hogy mindnyájan együtt távoztak ? Scharf József: Már nem egészen együtt, de láttam, hogy valamennyien távoztak, mert az ablakon utánuk néztem. Szeyffert: Lehetséges, hogy azok visszajöhet­tek volna ? Scharf József: Hogy mentek volna be ? Szeyffert: A kulcs rendesen hol volt ? Scharf József: Felakasztatik az ajtó mögött? Szeyffert: A pitvarban ? A ház ajtaja fölött ? Scharf József: Az ajtó mögött van a kulcsszeg. Szeyffert: Tehát jól van, mondja meg nekem, emlékszik-e azon napra, nem volt-e magánál valaki a szobában délelőtt? Vádlott: Ezen szegény ember (Wollnerre mu­tat). Onnét azután Lichtmann Móriczhoz ment ebédelni. Beteges volt a szegény.­Jól emlékszem, pén­teken délelőtt jött hozzám. Szeyffert: A templom mellett van egy kert, ab­ban Lengyel Jánosné háza oldalán találtak egy fris behányású gödröt. Ki ásta azt ? Vádlott: Ott nem volt gödör, meglehet talán, hogy 3—4 év előtt ástak egyet, de én nem tudok róla. Szeyffert: A gödör meg is lett mérve és megál­­­lapittatott, hogy nem régen lett behányva. Vádlott: Ott nem volt gödör. Mikor a sövény meg lett csinálva, kert sem volt még ott, mert az is van. Szeyffert: A házigazdának tudni kellene arról, hogy ott volt egy gödör. Vádlott: Meglehet, hogy ott volt valamikor verem. Seyffert : De hiszen friss behányása volt a gödör. Vádlott: Az nem lehet. Szeyffert: Szénaboglya---­Elnök: Szalmaboglya. Szeyffert: A szalmaboglya, mely a kertben volt mely tályon állott ? Vádlott: Bátori Gábor sövényeinél. Szeyffert: Milyen magas volt ? Vádlott: Legfölebb másfél öl, vagy talán még egy ölnél sem volt magasabb. Szeyffert: Ott legeltetni szoktak gyermekek te­heneket, vagy libákat ? Vádlott: A boglya alatt? Szeyffert: Annak közelében, 9 óra vádlottak­b­a­n­­.

Next