Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)
1883-06-21 / 169. szám
Budapest, június 20. A budapesti sajtó egyszerűen csak tudomásul vette az ismeretes franczia történész politikai naivságát. A bécsi sajtó egy része azonban megvezérczikkezi. De nincs köszönet benne, amint leczke alá fogja a magát politikába ártó franczia tudóst. Mély húr rezdül meg a centralista lapok vezérczikkeiben. Húr, melyet az alkotmánypárt lapjai néha gondosan rejtegetnek ugyan, de az első érintésre mindig ugyanazon alaphangot adja. Azon alaphangot, mely átvonul az osztrák-németség politikai küzdelmein, mint a főária valamely zeneművön. S a zenemű az alkotmánypárt lapjaiban mindig ugyanaz, nem változik soha. Mint a vén kintorna, régi, elavult darabokat hajtanak folytonosan. A németség kizárólagos uralma, ez a gondolat nemcsak politikai elméletüknek, hanem egyszersmind a monarchia létkérdésének sarkpontja. Minél kevésbbé fordul a világ e sarkpont körül, annál bizonyosabb a veszedelem. Sőt ma az egyik bécsi lap még ezen az állásponton is túlmegy. A régi Ausztria emlékét eleveníti fel, s bámulatos logicával kisüti, hogy tulajdonképp a francziák okai mindennek. Nem a csehek, lengyelek, s általában az autonomisták szorították minoritásba a németeket, hanem a francziák. Ők slavisálják meg a monarchiát. Ők , ugyanazon szerencsétlen francziák, kiknek tudósai nem képesek különbséget tenni ruthének, horvátok, románok és magyarok közt, s kik azt hirdetik Henri Martin által, hogy a lengyelek jobban gyűlölik a poroszokat, mint az oroszokat, s a hármas szövetség, sőt az osztrák-magyar monarchia meg fog bukni, mihelyt a csehek fognak végleges uralomra kerülni Bécsben, mert ezek az orosz háborúba nem fognak belemenni: ugyanezen most siránkozó francziák idézték fel Ausztria- Magyarországra mindezt a veszedelmet. Mikor? Miként? A válasz egyszerű és világos. Solferino és Magenta által. A francziák sohasem értették meg Ausztriát, nem ismerték annak belső lényegét. Nem tudták, hogy az Olasz- és Németországban állást foglaló Ausztriát, ha nem létezik, nekik kellett volna feltalálniok. Amíg Ausztria benne volt a Bundban, s benn volt Lombardiában és Velenczében, addig útját állta a német és olasz egységnek. Ellensúlyozta, pórázon tartotta Poroszországot. Olaszországot nem engedte nagy hatalommá, sőt európai tényezővé válni. Francziaország tehát komoly versenytárs és veszélyes ellenség nélkül állt Európa nyugatán. És mégis a francziák voltak, akik Solferinonál és Magentánál megbontották a régi Ausztria épületét. A porosz fegyverek azután könnyen fellökhették Sadovánál. A többi mind magától következett. Nemcsak a dualizmus, hanem az osztrák szlávok felülkerekedése is. Az ily történeti visszapillantások ellen nekünk nincs kifogásunk. Azzal sem törődünk, hogy az osztrák-németek saját képzelt martyrumságuknak részesévé akarnak tenni másokat is. Ha a socios habuisse malorum elvében olcsó vigasztalást találnak, ez sem a mi gondunk, habár kétkedünk, hogy a francziák mellüket verve elmondják a nekik tanácsolt meaculpát, s beálljanak a sorba a babiloni vizek mellett, hogy a régi Ausztria bukása felett siránkozzanak. Sőt egyáltalán nem szándékszunk az osztrák belvillongások fölött újból véleményt mondani, s a németség és szlávság harczából, Henri Martin nyomán, következtetést vonni a jövőre. Csak arra az alaphangra utalunk, mely minden alkalommal megcsendül a bécsi centralista lapok czikkeiben. A régi Ausztria sírjából felcsendülő hang az, s még mindig elég erősen rezeg, úgy, hogy bizonyos, bár szűk körben visszhangot képes kelteni. És mi azt hiszszük, igen rossz tactka az alkotmánypárt részéről, mikor, bár önfeledt pillanataiban, e hang közege gyanánt szolgál. Még rosszabb tactia, midőn a régi osztrák hagyományok és saját sorsa között összefüggést, solidaritást keres. Legrosszabb, mikor magát a régi Ausztriával azonosítja. Ez az Ausztria meghalt feltámaszthatlanul, megszűnt megmásithatlanul. S hogy egyszersmind a monarchiát romjai alá nem temette, azon bátor és gyökeres politikának köszönhető, mely a régi traditiókkal szakítva az uj Ausztria-Magyarországnak létet adott. A régi Ausztriát saját politikája verte meg, s nem a francziák, Solferinonál és a poroszok Sadovánál. Hivatását nyugaton és nem keleten kereste. Eszközeit nem a szabadságban és alkotmányosságban, hanem az absolutismusban találta meg. Két ponton állt szemben saját létfeltételeivel. Két rugó lökte az örvény felé. Solferinonál s Magentánál nem a francziákkal állt szemben, hanem a kor szellemével és saját hivatásával. Épp igy Sadovánál. A csatát tehát el kellett vesztenie, s ez szerencse volt rá nézve a szerencsétlenségben. A franczia és a porosz lökés valódi hivatásának útjára vetette vissza. A vaskényszer egy rég feledett igazság felismerésére bírta. Keleti hivatásának felismerése és az alkotmányosság mentette meg e monarchiát a végenyészettől, de nem a régi bajok utóhatásaitól. Hol állna ma a monarchia, ha ahelyett, hogy nyugati nagyhatalom akar vala maradni, már rég keleti hivatásának élne? Ha a Spanyolország, Olaszország és Németország miatt vívott nagy küzdelmei elmaradnak, s a rengeteg pénz- és véráldozatokat keleti hivatásának termőföldjébe fekteti be. Keleti kérdés ma már aligha volna. Az európai viszályok tizkatlana már rég csak hamut rejtene. Nagy történelmi pillanatokban ki is gyűlt ez eszme világa néhány osztrák politikus elméjében. A magyar hivatásnak a monarchia által való megvalósítása már-már alapjává lett az osztrák politikának. A nyugati nagyhatalom politikája azonban végre is győzött, s az örvény széléig vitte el a monarchiát. Ezeket a traditiókat felújítani tehát politikátlan, a régi Ausztriával azonosítani magukat anachronismus és egyszersmind ügyetlenség az osztrák-németek részéről. A magentai és solferinói emlékekkel szállva szembe, a korszellemmel hadakoznak, mely a régi Ausztriát elseperte. Hadakoznak a monarchia létfeltételeivel, melyek feltétlenül érvényesülnek. Meddő küzdelmet folytatnak a jelennel és a jövővel egyaránt, melyek közül az egyik már érvényesült, a másik érvényesülni fog. És sem népfajnak, sem politikai pártnak nem lehet érdekében az, hogy a megváltozhatlan múlttal azonosuljon, s egy letűnt létnek futó árnyéka gyanánt szerepeljen a jelenben. Nem lehet, nincs érdekükben ez az osztrák-németeknek. Ausztriára nézve tudunk különbséget tenni a közvélemény és a hírlapok, az osztrák-németek és sajtójuk között. Mi sokkal nagyobb véleménynyel vagyunk az osztrák németekről, mint a bécsi sajtó, kedvetlen pillanataiban, maga hiszi. Mi ki tudjuk jelölni az osztrák németség helyét és hivatását a monarchia új keretében. Módosult, de azért nem kevésbbé szép hivatás. Sőt sokkal szebb, mint melyet a múltra nézve magára disputált. Összevág ez a hivatás a monarchia hivatásával, mely amellett hogy Kelet felé irányul, alkotmányos és culturhivatás. Amely népfaj annyira bir az alkotmányosság feltételeivel, hogy, bár bizonyos túlhajtással, a szabadság egyedüli osztrák képviselőjének tartja magát, s különösen a mely népfaj a culturának oly hatalmas tényezője, mint az osztrák németség, az a népfaj könynyen megtalálja és megtarthatja helyét a monarchia túlsó felében. Az a népfaj nem ignorálható és nem nullifiálható. S ha beletalálja magát az új viszonyok keretébe, s ha számol a változhatlan tényezők követelményeivel , a béke és az erő eleme lesz, hatalmasan közrehat a monarchia közös hivatásának előmozdítására. Ez azonban nem érhető el a régi traditiók emlegetése és minduntalan való felújítása által. Képviselői beszámoló: Fehérmegye vaáli járásából írják lapunknak: Szétoszlott az országgyűlés, megjött beszámoló beszédet tartani Sizs Gyula képviselő úr. Felhasználja vasárnapunkat s gyér publicum s végtelenül lanyha érdeklődés mellett tartja ellenmondásoktól hemzsegő beszédét. Szánandó dolog, hogy az ellenzék tények elferdítésével akar tért foglalni, bár ez ránk, szabadelvűekre nézve igen örvendetes, mert csak szilárdítja azon meggyőződésünket, hogy a mostani kormány igenis van oly erős, mely a még meglevő nehézségeket elháritani bírja, ellene ily érvek kovácsoltatnak. Lizs úr beszéde, a törvénytiszteletet — mely pedig a közrend első feltétele — nem segíti elő, midőn a pórnép előtt azt mondá, hogy az országgyűlés a lefolyt szakban egy törvényt se alkotott a nemzet javára és a polgárok jólétére. Hogy milyen siralmas állapotban sínylik hazánk, — úgymond Lits— megmondja az asztalfiókban levő kékkönyvecske, mily borzasztó az adónövekedés. Ezzel a fegyverrel ma már alig fog hatást tenni a gondolkodó polgároknál. — Különben a törvények ócsárlása közben Lits úr nekivágtatott a hadmentességi adónak, hogy ez is milyen igazságtalan. — De már azt a publicum se tűrhette, mert felszólalt, »de bizony igazságos az.« Tagadta továbbá, hogy a kormány a deficit közül kibontakozni akarna, Lits úr elhallgatta a valót, mert hisz tudnia kell, hogy gróf Szapáry épp a deficit végmegszüntetését vette munkálatba. Eltekintve Lizs úr pártállásától, szomorúan kell constatálnunk, hogy az övéhez hasonló beszédek éppen nem hatnak a közjó és a hazafiság helyes fejlesztésére, sőt ellenkezőleg megzavarják azt, megingatják a törvény tiszteletét, s vallásos gyűlölködést teremtenek, mikor a tisztelt képviselő »árendás zsidó« stb. kifejezésével egyeseket állított bűnbakul. De hát a választások nincsenek már messze, s Lizs úr rettentően ajánlja magát, hogy ő a honmentő, tehát jövőre is válaszszák meg. Kétlem, hogy megtörténjék, mert hiába, ez a kerület is belátja már, hogy a sok szó hideg köpönyeg, üres tányér, helyes tettek, azok boldogítják a hont. A közjegyzői intézményről szóló törvény módosítását célzó törvényjavaslat, az igazságügyminisztériumban már elkészült, s mint értesülünk, a szövegének végleges megállapítása iránt, az érdekelt minisztériumok kiküldötteiből alakítandó bíróság által folytatandó tárgyalások, holnap f. hó 21-én fogják kezdetüket venni a Szászok eloláhosodása. Egyik erdélyi levelezőnk, a szász nemzetiségi kérdésről írván nekünk, kiemeli, hogy szász nemzetiségi politikát leginkább II.-Szebenben emlegetnek, s hogy Brassóban csak helyi érdek, a hétfalusi magyarságtól jogtalanul eltulajdonított nagy terjedelmű erdőségek birtoka forog szóban, — azután így folytatja: »Ami Segesvár, Medgyes, Kőhalom és más szász vidékeket illet, van egy tünemény, mire sem a nagyszebeniek, sem a magyar kormány nem figyeltek még idáig, és ez az, hogy a szászság, különösen Régen vidékén nagy mértékben kezd eloláhosodni. Az már régi dolog, hogy ha egy szebenmegyei és egy brassóvidéki szász egymással összetalálkozik, kénytelenek oláhul beszélni, mert ha anyanyelvükön szóllanak, nem értik meg egymást. Li-Hung-Sang a tonkingi kérdésről. Li-Hung-Sang fogadta Sanghaiban a »New-York-Herald« tudósítóját, aki elbeszéli, hogy Li Hung-Sang kineveztetett a chinai táborkar parancsnokává, nemcsak jó diplomata, hanem ismeri is a katonai mesterség legújabb vívmányait. A chinai sereget és hajóhadát teljesen újjászervezte. A chinai kormány őt bízta meg, hogy tárgyaljon Tricouval az új franczia követtel. A pekingi udvar nélkülözhetlennek tartotta őt, mert nem engedte meg, hogy sokáig félrevonulva gyászolja anyját. Az amerikai lap tudósítója szerint Li-Hung- Sang több ízben értekezett már Tricouval. Az ultimátum, melyet Tricon átnyújtott a chinai meghatalmazottnak, nem ismeri el Chinának Annám fölötti suzerainitását, és kijelenti, hogy a Tonkingban talált chinai katonák mint rablók fognak agyonlövetni, és hogy hadüzenetnek fog tekintetni, ha chinai hajók csapatokat szállítanak Annámba. A franczia kormány megtérítését kívánja azon költségnek, amelybe China magatartása következtében elindított franczia expeditió fog kerülni. Li Hung-Sang nem érti, hogy mekkora dicsőséget kereshetne Francziaország a chinai nép elleni háborúban, amely nép békés, iparkodó, fél a háborútól és a megaláztatáson kívül minden compromissumot elfogadna, hogy kikerülje a háborút. »Rendeletet kaptam, mondta továbbá Li Hung- Sang, hogy hagyjam abba az anyámért való gyászt és vegyem át a négy déli tartományban a parancsnokságot. »Sanghajba jöttem, hogy egyezkedjem Tricouval, őszintén kívánva jó viszonyban maradni Francziaországgal, ha különben a franczia kormány is hajlandó erre. Sok fáradságomba került a kiegyezés Bourcevel és azt hittem, hogy minden akadályt elhárítottunk. De nagy meglepetésemre tapasztaltam, hogy semmit sem végeztünk és hogy Francziaország kétségbe vonja Chinának Annám és Tonking fölötti suzerainitását. Pedig hogyan lehet ebben kételkedni. A chinai hadak emlékezetet meghaladó idő óta hivattak Annámba a zavargások elnyomására. Ez a királyság a mi tributariusunk. Rendes időben nem avatkozunk belügyeibe , mint önök, amerikaiak, nem avatkoznak Ohio vagy Texas helyi ügyeibe, ámbár ezek kiegészítő részét képezik az egyesült államoknak. Annamban lázadások törtek ki a fejedelmek ellen, dynastiák változtak, de a kormány mindenkor megfizette a tributumot Chinának. A francziák azon ürügy alatt, hogy üldöztetnek a katolikus missionariusok, elfoglaltak Annamból hat tartományt. China a taipingok lázadása idejében, minthogy veszedelemben forgott a dynastia, nem segíthette vasallusát. Decazes herczeg kényszerítette Annamot oly szerződés aláírására, mintha nem ismerné Chinának souverain jogait. Kormányom tiltakozott és érvényesítette elidegeníthetlen jogait. Feleletet erre nem kaptunk. Francziaország most ez aj expeditiót indítja. Hogy újabb területet foglalhasson el, azt mondja, hogy a kereskedelem előtt meg kell nyitni China déli vidékeit. Én tiltakoztam és azt mondtam Bource- nak, hogy az ország békében van, így tehát minden útt nyitva áll a franczia kereskedők előtt, nincs tehát fegyveres expeditióra szükség, mert China maga is elég erős megoltalmazni az idegen kereskedőket. Mi conventiót kötöttünk Bourceval, de Challemes-Lacour visszautasította. Én hivatkozom a nagy franczia nemzet becsületességére és igazságosságára. Mert azt hiszem, hogy nem fog támogatni oly minisztériumot, amely lábbal tiporja China jogait. Mindig féltem Gambettától, hogy felhasználhatja a francziák harczias jellemét, és megvallom, hogy a haláláról szóló hír némi könnyebbséget okozott nekem. Most látom, hogy semmi sem változott. Ha kiütne a háború, China csak kényszerítve fog háborút viselni. Én már voltam egy háborúban mint hazám csapatainak főparancsnoka, lehetek még másikban. Előbb azonban a diplomatia minden eszközét föl fogom használni. Nincs okunk sietni. Az idő legjobb szövetségese Chinának. Mindenek előtt kérni fogom Amerika, Angolország, Németország és a többi állam jó szolgálatait és a franczia közvéleményhez fogok fordulni. Anglia sokat vesztene, ha a franczia hajók körülzárnák kikötőinket. India legalább 250 millió frankot vesztene, mert ennyit kap évenként ópiumért. Amerika vesztessége is igen nagy lenne, ha nem szállíthatna Chinába petróleumot, gyapotot és más árukat. Az amerikai lap tudósítója végül dicsőíti Li- Hung-Sangot, mint olyan embert, aki egyedül képes bevinni Chinába az európai civilisatiót, így vasutakat, távírókat stb. építeni, kis adagokban fogadtatva el őket honfitársaival. A tiszaeszlári tárgyalás. (Saját külön tudósítónktól.) — Második nap. — Nyíregyháza, június 20. A mai tárgyalás rendkívül gazdag volt kínos, izgató jelenetekben és dramaticus incidensekben. Az ülés jelentékeny részét ugyanis a Scharf Móriczhoz intézett keresztkérdések vették igénybe. Ezekhez nagy várakozásokat fűztek, és így nagy feszültséggel néztek eléjük. Különös érdekkel várták a fiú szembesítését édesatyjával. Ez a szembesítés meg is történt és megrendítő mozzanatokra adott alkalmat. Érdekes praeludium volt erre a fiúnak azon kijelentése, hogy apja sokszor rosszul bánt vele és hogy ő ezért haragot és bosszút táplált ellene. Az apa komoly szemrehányásokon kezdte , de ezekre a fiú szemtelenül felelt , nyers modorban hazudtolta meg ; midőn például apja valamit állított, a fiú azzal cáfolta meg, hogy »én meg igy állítom.« Többször rárivallt apjára, igy például azt mondá neki, hogy »maga csak hallgasson.« Mikor az apa feddő hangon kérdé tőle, hogy »mikor a megyénél volt, óhajtotta-e látni őt, az atyját«, a gyermek hidegen, szinte gúnyosan felelé : »Mi hasznom lett volna , tudtam, hogy itt látni fogom eleget.« Arra a kérdésre, hogy kik tartják őt el, hetykén azt felelte a fiú apjának, hogy »ahhoz semmi köze.« E kihívó magaviselet annyira elkeserítette az apát, hogy egy ízben »barom«-nak szidta fiát, azt mondta neki, hogy »szakadjon rá az ég« és végül kijelente, hogy halottinak tekinti fiát. Scharf József több ízben mondta fiának, hogy betanították őt; a fiú erre a szemrehányásra nem talált oly feleletet, melyet rendes kihívó modora után joggal lehetett volna tőle várni. A fiú egyébiránt minduntalan arról beszélt, hogy neki milyen jó dolga volt; kijelentette, hogy ő már nem zsidó; beismerte, hogy egyszer úgy nyilatkozott, miszerint »egye meg a fene valahány zsidó csak van« ; igen elbizakodottan beszélt arról, hogy gomdoskodik majd ő róla a »közigazgatás« és többi közt elmondta, hogy »járt a levéltárban és ott kutatván, látta az Írást,« t. I. a belügyminiszternek ő rá vonatkozó rendeletét. A többi vádlottak nyugtalanul hallgatták az apa és fia közti feleselést; mindegyikük remélte, hogy ő többre fog menni a fiúval; egymásután szembe álltak vele; de ő valamennyiök előtt ismételte, amit már számtalanszor elmondott. Fellépése nem kevésbbé volt biztos és kihívó a védőügyvédekkel és a kir. főügyészhelyettessel szemben. Ez utóbbinak egyik kérdése után kereken kijelenté, hogy »csak akkor fog felelni, ha a nagyságos elnök úr kérdezi.« Több ízben ellenmondásokba is keveredett, de ilyenkor kitérően, vagy egyáltalán nem felelt. Hanem nem jött zavarba annál is kevésbbé, miután a védők ily ellenmondások után nem igen faggatták. Azt azonban Eötvös védőügyvéd jegyzőkönybe vetette, mikor a fiú azt felelte, hogy ő Báthorinéval ma beszélt és bizton tudja, hogy ez nem állíthatott bizonyos dolgot. Általános megütközést keltett, hogy Szalay Károly is bele akart szólni az apa és fiú közti dramatikus szóváltásba. De az elnök ezen hívatlan beavatkozást erélyesen visszautasította. Nagy feltűnést okozott még Scharf Móricznak azon kijelentése, mely szerint ő »nagy katholikus papoktól hallotta, hogy a zsidóknak a keresztény vérvételre szükségük van.« Ezen kijelentés behatása alatt ért véget a mai tárgyalás. A város teljesen nyugodt, noha bizonyos egyének nagyon hallhatólag és láthatólag folytatják az izgatást. Több, a védelemre nézve fontos tanút fognak még beidézni. Nyíregyháza, juius 20. (»Bud. Corr.«) A mai folytatólagos tárgyalás, telve érdekfeszítő és izgalmas drámai jelenetekkel, daczára Scharf Móricz terhelő tanú több órai kihallgatásának és szembesítésének, kevés világosságot hozott a szomorú ügyre. Csupán az az egy lett kétségtelenné, hogy alig van még oly lelketlen és szívtelen, habár szellemileg nagyon kifejlett gyermek, mint amilyen a kis Móricz. Daczára a számos apró ellenmondásnak és föl nem világosított pontoknak, mint pl. hogy miért nem ütött zajt, midőn az Eszter lemészárlását látta vagy hogy délben, midőn a templomot bezárta, a melybe egy óra hosszat kíváncsian nézett a kulcslyukon át, miért nem nézett utána, mi történt a hullával és annak vérével, amiket vallomása szerint a zsidók ott hagytak, a fiú képes volt ellenállani a kérdések harmadfél órai kereszttüzének, anélkül, hogy zavarodottnak mutatkozott volna és a kellemetlen kérdések elől óvatosan, egyszerűen azon megjegyzéssel térve ki, azt nem tudja, vagy nem akarja megmondani. Szerfölött kínos benyomást tett a közönségre, amely elejétől végig feszült figyelemmel kisérte a tárgyalás menetét és csak itt-ott kisérte megjegyzésekkel az államügyész vagy a védők egyes váratlan kérdését, a fiúnak gyakran durva magaviselete atyja és az összes vádlottak irányában, amidőn atyja és a többi vádlott egyes kérdésére ismételten ezeket válaszolta: Halgasson! maga a börtönbe való! magának nem felelek! sőt atyja egy egyenes kérdésére megjegyezte, hogy nem akar felőle semmit se tudni, nem akar zsidó lenni, majd el lesz ő jól látva, hogy mikép, ahoz az apjának és a többinek semmi köze. Atyja azon kérdésére, hogy nem fogja-e sajnálni, ha hamis vallomása következtében atyját és ezt a sok öreg embert itt, künn a vásártéren fel fogják akasztani, azt felelte, hogy ezzel nem törődik. — Az elnök által megkérdeztetvén, egyenesen kijelentette, hogy atyját és mostoha anyját, mely utóbbi atyját elfogulttá tette irányában, mindenkor gyűlölte. A keresztkérdéseket, melyek közt különösen az államügyészei nagyfontosságúak voltak, valamint a védők és néhány vádlott kérdéseit, melyek Móriczhoz intéztettek, ma legnagyobb részt kimerítették, és új kérdések csupán különös esetekben lesznek hozzá intézendők, a midőn a kis vádló minden esetre újból elővezettetik. Egyelőre még a várnagy gondozása alatt marad. Holnap folytatják a többi tanú kihallgatását. Özvegy Solymosi Jánosnénak, mint magánpanaszosnak a képviselőjét, Szalay Károlyt a törvényszék odabocsátotta a tárgyaláshoz, de nem engedte meg neki a szólást, midőn a legfontosabb, legizgatóbb pillanatban, amikor az öreg Scharf fiának lelkiismeretéhez akart szólani, fölemelkedett és hangosan megszakította a szembesítést. Friedmann védő ügyvéd ismételt felszólalása daczára, Bary vizsgálóbíró, tegnap a hallgatóság közt elfoglalt helyét ma sem akarta elhagyni. (Lásd folytatását mellékletünkön.) Táviratok. Bécs, június 20. (Eredeti távirat.) A hadsereg rendeletlapjának ma kiadott száma közzéteszi Gerstenbrandt József ezredes, krakói térparancsnok átvételét a nyugállományba; scharnecki Plentzer Gusztáv lovag alezredes, a 13. tábori vadászzászlóalj parancsnokának a 7. hadtest törzskari főnökévé kineveztetését, végre báró Földváry Lajos szolgálaton kívüli őrnagynak a magyar csendőrség tényleges állományába való áthelyezését. BÉCS, jan. 20. A hadügyminisztérium elrendelte, hogy a megszállott területek és déli Dalmatia hadcsapatainak legénységi állománya leszállítása alkalmából az ott tényleg szolgáló tartalékos tisztek egyidejűleg a szolgálaton kívüli állományba visszahelyeztessenek, minek folytán az 1882-ik évben behívott tartalékos tisztek is polgári foglalkozásukhoz visszatérhetnek. Bécs, jun. 20. A Duna Bécsnél emelkedőben van. Csehországból és Morvaországból a folyók állásáról aggodalmat keltő hírek érkeznek. Barcellonnette, jun. 20. F a 1 k e n h a y n gr. osztrák földművelési miniszter tegnap a környék megtekintését folytatta. Este az alprofétnél ebéd volt a miniszter tiszteletére. Az alpréfét Ferencz József királyra emelte poharát, mit a miniszter a franczia köztársaság elnökére mondott pohárköszöntővel viszonzott, köszönetet mondva egyszersmind azon szives fogadtatásért, melyben Francziaországban mindenütt részesült. A miniszter ma Le Riouxt és Courdont fogja megszemlélni. Ezzel a miniszter Francziaországban az erdősítéseknek és az erdei patakok szabályozásának hat nevezetes mintáját tekintendi meg. Páris, jun. 20. (Eredeti távirat) A »Gaulois« jelenti, hogy a portugál királyné és fiának legközelebbi útja fia és Valeria főherczegnő közti házasság tervezésével van összefüggésben. Páris, jun. 20. (Eredeti távirat.) A lapok tiszteletére rendezett lakomán ezt mondta Sputter a képviselőház elnöke: »A nemzetek közt tartós kapcsot képeznek a múlt dicső hagyományai, amelyek közös megpróbáltatásra és kölcsönösen teljesített szolgálatokra emlékeztetnek. Hasonló kapcsot képeznek a jövőbe vetett megingathatlan remények, amelyeknek alapja nemcsak állandó és közös érdekek, hanem oly érzelmek, melyek egyesítik a keleti nemzetet. Mi szeretjük egyesíteni úgy fájdalmainkat mint reményünket.» Piancianihoz az olasz képviselőház elnökéhez fordulva így folytatta Spuller: »Mondja meg ön a parlamentben lévő kollegáinak, hogy mit tapasztalt ön, hogy ugyanazon gondolatok lelkesítnek mindnyájunkat, és a két nemzet democrata képviselőinek mindenféle árnyalata egyetértve remélli a köztársasági Francziaország és Olaszország szoros, tartós és közgazdasági szövetségét.« Pi a n c iani ezt felelte: »Én elfogadom az önkivánságait és át fogom adni az olaszoknak. Legyen bizonyos, hogy az olasz képviselőház épen úgy szereti a szabadságot, mint a franczia és ép oly őszinte barátságot érez Francziaország iránt. Én reméltem, hogy a két nemzet szíves viszonya megmarad. A mi kötelességünk eloszlatni bizonyos gyanút, amely több helyen keletkezett. Francziaország és Olaszország egy családba tartoznak. Garibaldi adta a királynak az erős királyságot, amelyet Mancini reclamált. Olaszország ma kész, Páris, jan. 20. A hadügyminiszter a bizottságban kijelentette, hogy czélszerűségi szempontból beleegyezik a párisi körfal némely ponton lévő megváltoztatásának megvizsgálásába, azonban inkább kész lemondani, mintsem a körfal lerombolásába beleegyezek. A bizottság e felfogásban osztozott, mire az indítvány visszavonatott. Róma, jun. 20. (Eredeti tárat.) Azon akadályokról, amelyek Ferencz József király római látogatásának útjában állanak »a legjobb forrásból« ezt jelenti a »N. fr. Presse«. Mikor Umberto király azon kívánságát nyilvánította, hogy meg akarja látogatni Ferencz József királyt, az utóbbi Budapesten volt és azt felelte távirati uton, hogy a részletek megállapítása végett egy főherczeget fog küldeni Monzába. A bécsi olasz nagykövet azonban rögtön Budapestre küldetett, hogy beszéljen ő felségével és mondja meg neki, hogy az olasz kormány és a király is azt óhajtja, hogy valamely határvárosban vagy Budapesten legyen a találkozás, mert el akarják kerülni egy kellemetlen kérdés fölvetését. Ferencz József király ekkor ismételve kérte, hogy Umberto király Bécsben látogassa meg őt, és azt is megemlítette, hogy ő és Erzsébet királyné az olasz királynéval is szeretnének találkozni, és fényes fogadtatást ígértek nekik. Ilyen rendkívül előzékenységgel szemben az olasz kormány nem vethette föl azt a kérdést, hogy hol fog megtörténni a látogatás viszonzása. Bécsben is érezték, hogy Rómában kell megtörténnie. Minthogy azonban Ferencz József katholikus uralkodó, természetesen tudakozódott a pápa nézete után, de merev és hajlíthatlan tagadásra bukkant. Minden eszközt és egész befolyását fölhasználta, hogy megtörje a Vaticán ellenkezését, és pedig saját jószántából, az olasz kormány kérése nélkül. Az olasz kormány háladatos tehát iránta és olyan uralkodónak tartja, aki számolni tud korával, de azt is belátja az olasz kormány, hogy Ferencz József mint katholikus állam és ház feje nem bánthatja meg a katholikus egyház fejét. Azok a hírek, hogy e miatt kedvetlenség támadt, csak koholmányok, valamint azok is, amelyek szerint a legutóbbi sajnos esetek befolyást gyakorolnak a két udvar viszonyára. Ferencz József király sokkal belátóbb, hogysem fontosságot tulajdonítana oly embereknek, mint Canzio, Pianciani stb., akik szövetséget kötnek Rocheforttal. Zavargó elemek vannak mindenütt; a kérdés csak az, vájjon féken lehet e tartani őket. Pedig Európa meg lehet győződve, hogy Ferencz Józsefkirálynak Rómában, valamint egész Olaszországban, nem kell félnie semmi kellemetlenségtől. Berlin, jan. 20. A szövetség tanács elé terjesztetett azon törvényjavaslat, melynek értelmében a szőllőre, déli gyümölcsökre és faolajra nézve Olaszország által élvezett vámleszállítás Spanyolország kivételével a többi országokra is kiterjesztessék. Berlin, jun. 20. Mint a »Nord. Alig. Ztg.« értesül, a szövetség-tanács egyhangúlag hozta azon határozatot, hogy a polgári államtisztviselők nyugdíjaztatására vonatkozó törvényjavaslatok visszavonussanak. Minthogy nincs kilátás rá, hogy a katonai nyugdíjakra vonatkozó törvényjavaslat elfogadtassák, a polgári tisztviselők nyugdíjazásáról szóló törvényjavaslat elfogadása a katonatiszteknek és a polgári tisztviselőknek egyenlőtlen bánásmódban való részesítését vonná maga után. Boroszló, jan. 20. Az árvíz következtében a közlekedés a conradsthal-fellhammer-königszerti vasútvonalon fönakadt. A Bober Landshutnál és a Neisze Glatznál kiáradt. Glatz déli része víz alatt áll. A vasúti közlekedés szünetel. Trieszt, jun. 20. A király meghagyása folytán ma az angol hajóraj tiszteletére Miramaréban díszebéd rendeztetett, melyre a hatóságok fejei is meghivattak. Haylord rosszulléte következtében az ebéden