Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)

1883-06-22 / 170. szám

hogy azok kikeresték a bibliából, s azt mondták, hogy ez szükséges. . Friedmann: Kitől hallottad ezt mondani ? Scharf Móricz: Egy paptól hallotta beszélni va­laki, s ez nekem beszélte. Friedmann: Nevezz meg egyet! Más körülmé­nyekre jól emlékeszel, csak egyet nevezz meg. Scharf Móricz: A katholikus pap. Friedmann: Azt szeretném tudni, ki tanított téged ?Scharf Móricz: Orsovszky katholikus tanító. Friedmann: Minő tárgyakat tanultál? Scharf Móricz: Tanultam a 4-ik osztály tan­tárgyait , a nyelvtant, földrajzot, történelmet, termé­szetrajzot, tanultam a magyar olvasást, német olva­sást, latin olvasást, számtant és rajzot. Friedmann: Hát erkölcsi oktatásban részesül­tél-e? . Scharf Móricz: Azt nem tanultunk. Friedmann: Mondd meg, nem lehet, hogy ne tud­jad a tsz parancsolatot, ugye-e tudod ? Scharf Móricz: Tudom. Friedmann: Kitől tanultad ? Scharf Móricz: A zsidó tanítótól. Friedmann : Hát azt tudod, hogy a tízparan­csolatban benne van. Ne ölj ? Scharf Móricz: Tudom. Friedmann: Hát azt is tudod, hogy benne van tiszteld atyádat és anyádat ? Scharf Móricz: Igen. Elnök: Nem vagy kifáradva ? Scharf Móricz: Nem igen. Funták védő. (Nagy nyugtalanság a közönség körében, elnök csönget.) Csak egyetlen egy kérdést kívánok intézni Schvarcz Salamonra vonatkozó­lag. Móricz maga elmondott mindent, a­mit akkor látott, midőn Esztert a pitvarban levetkőztették,­­ de egyet még nem mondott, hogyan folyt a vér, mi­dőn a tányért alája tartották ? Sebesen folyt vagy csak lassan ? Scharf Móricz : Nem folyt sebesen, csak lassan. Elnök: "Vastagon, vagy vékonyan folyt ? Scharf Móricz: Azt nem tudom, nem igen vastagon. Funták : Elég világos volt a pitvarban ! Scharf Móricz: Elég világos volt. Funták: Ha a vért látta folyni midőn megvágták Eszter nyakát, annak nagy ívben kellett kiszékelni. Gondolja meg, ha látott már sertést vagy látott bár­milyen kis állatot leölni, milyen nagyon jött a vér ? Néha egy ölnyire is kibugygyant, ezt látta ? Scharf Móricz: Igen, de az nem ment any­nyira szét. . Schwarz Salamon: Scharf Móricz azt állította, hogy a kérdéses leány fejjel felfelé és lábbal az ajtó felé feküdt, azután azt mondotta, hogy körül állották. Ha a feje arra volt, hogy láthatta, hogy én vágtam el a nyakát. . . Scharf Móricz: Azok, a­kik körülállottak, ké­sőbb jöttek oda. . ... . Szeyffert: Bakó Ignácz tanút kéri megidéztetni, ki Scharf Móriczot kocsis Nagyfaluba vitte. Továbbá minthogy úgy értesült, hogy mióta a fiú letartóztatva van, azon nyilatkozatot tette a gyilkosságra vonatko­zólag, hogy az nem igaz, kéri Barcza Dániel pan­dúrt megidéztetni, ki jelenleg Nyíregyházán van. Elnök: Szükségesnek tartja a vádló tanú beidé­­zését, midőn a fiú most is megmarad vallomása mellett ? Friedmann : Mi e tanút most is úgy tekintjük, mint a­ki kényszer alatt áll, még most is fogva van. Vallomása csak akkor lehet meggyőző, ha minden aggály, mely ezen irányban fenforog, eloszlattatok. De azon aggály nem oszlattatik szét akkor sem, ha a fiú szabadon bocsáttatik. Hiszen látjuk, hogy hitétől eltérítik: megtanítják, hogy apját anyját gyűlölni le­het. Ily körülmények közt, nekünk mindent, a­mi iga­zolni látszik azon nézetet, hogy a gyermek nem sza­badon vall még most sem, hogy még most is azon hiedelemben van, hogy meg fog fenyíttetni, ha más­képp vall. Elnök (Móriczhoz:) Vagy te azon hiedelemben, hogy ha nem vallasz, amint eddig vallottál, akkor meg fognak büntetni ? Scharf Móricz: Nem vagyok. Friedmann : Nem meri mondani ezt sem. Hiába, amíg nem lesz teljesen szabad, addig a vallomást nem ismerjük el szabadnak. (Nagy nyugtalanság a hallgatóság körében.) Az engem nem tusíroz, hogy tetszik-e, vagy nem, amit mondok. (Móriczhoz:) Mondd csak meg azt, hogy történt. Elnök: (Móriczhoz) Az anyádba bele­ütötted a kést? Scharf Móricz: Nyilván mérges voltam akkor és oda vágtam. Elnök: Tehát mérges voltál, és a kést oda dob­tad hozzá, vagy csak úgy elhajítani akartad ? Scharf Móricz: (Hallgat). Elnök: Régen volt már ? Scharf Móricz: Két esztendeje. Elnök: Hol érte a kés. Scharf Móricz: Itt! Könyökét mutatja. Elnök: Láttad, hogy vérzett, vagy fájt? Scharf Móricz: Nekem is megvágta ő is. Elnök : Tehát ő azután neked ment, és a kést bevágta ? Scharf Móricz: Nem vágta be, csak felvette és odajött, és megvert. Scharf József: Hol voltam én akkor ? Scharf Móricz: Oda volt Tokajban bort taposni. Scharf József: Mikor volt az ? Scharf Móricz: (Hallgat.) (Nyugtalanság a közönség körében.) Elnök : Tessék csendben lenni. Heumann: Kéri a május 21 és 22 közti éjjelen a Nagy faluban történtekre nézve, Leska Máriának, Recsky csendbiztos akkori cselédjének, Mészáros Júliának, Zdanyek Gergelynek, Árva Júliának és Szilvási Sárának kihallgatását. Elnök: A tárgy­alá­s folytatását hol­napra halasztj­a. Nyíregyháza, jan. 21. (Saját külön tudósítónktól.) A tárgyalás első napján elterjedt hír, hogy Scharf Móricz ellen me­rényletet akartak volna elkövetni, abból szár­mazott, hogy két újságíró nézte a vármegye­ház falát. Emiatt aztán éjjel fölverték Móri­czot, szuronyos csendőröket állítottak oda, akik megóvják őt minden merénylettől vagy elrablási kísérlettől. Emiatt zavarták meg a tárgyalás sorrendjét. A ma kihallgatott tanuk elseje, S­o­l­y­­m­o­s­i Jánosné megmaradt vallomása mellett. Tagadja azt, hogy leánya, mint híresztelték, búskomor lett volna és lehetetlennek nyilvání­totta, hogy leánya áldott állapotban lett vol­na és e miatti szégyenében elölte volna ma­gát. Solymosiné magaviselete sivár, gyakran szájaskodik , mindig daczosan beszél; a vé­dőkkel durván bánik, a tanuknak integet és nem háborittatja magát a törvényszék elnö­kének rendreutasításai által. Huri Andrásné kis, fekete, bőbeszédű, hirtelen természetű öreg asszony. Pattogva felelt, haragszik a sűrű kérdésekért, s utóbb midőn hallgatnia kellett, mindég fölugrált. Rendkívül fontos volt Huriné és Solymosiné vallomásaiknak eltérése abban, hogy Solymo­siné már előbb is kereste Esztert, mielőtt Huriné hírül adhatta, holott Solymosiné úgy beszélte, hogy ő Eszter eltűntét Hurinétől hallotta. Midőn Solymosinétól kérdezték, hon­nan tudta meg tehát leánya vesztét, azt fe­lelte, hogy megálmodta, megsejtette. E pont fölött átsiklottak, de e vallomás fontossága már nem kisebbíthető. Az eszlári tanuk legnagyobb része bizo­nyítja, hogy Móricz öcscse fecsegett a gyil­kosság felől, de ez keresztkérdéseket nem idé­zett elő. Fontos Kohlmayer kereskedő vallomása is, mely szerint az Eszter által vásárolt hol­mik külön-külön voltak papírzsacskókban, te­hát Móricz azokat nem láthatta, hacsak a ken­dőt nem bontotta ki. Több tanú határozottan állítja, hogy vi­lágosságot látott éjjel a templomban, de az időre nézve határozottan nem nyilatkoznak. Két, esetleg döntő tanút várnak, az egyik azt bizonyítaná, hogy Eszter, állítóla­gos eltűntének estéjén, Huriné tehenét itatta, a másik azt látta, hogy Retsky minő erősza­kossággal vallatta Móriczot. Legnagyobb fontossággal bír a mai val­lomások között, hogy Solymosi Zsófia, ki azt mondá, hogy ebéd, vagyis dél elharangozása után látta Esztert, ellenkezik Scharf Mó­ricz állításával, ki tudvalevőleg azt beszéli, hogy Esztert már 11-kor ölték meg. E vallomás örömet okozott a védők között. A mai nap kétségtelenül sok felmentő adatot eredményezett vádlottakra nézve. A közönség folytonosan izgatott a tár­gyalás menetét zavarja, és legnagyobb mér­tékben fel van ingerülve a vádlottak ellen. Nyíregyháza, június 21. »Bud. Corr.« A t­i­­s­z­a­e­szlári bűnügyben ma folytatott tanuhallgatás alkalmával, nevezetesen a tárgyalás második részében nagyon érdekes, a vád hatályát eny­hítő természetű mozzanatok merültek föl és a ma ki­hallgatott tanuk vallomásainak nagy jelentő­ség tulajdonítható a per lefolyása tekintetében. Ne­vezetesen özvegy Bátor­inénak és családjának megegyező vallomásai, melyek szerint az özvegy leánya szombaton, a gyilkosság állítóla­gos elkövetésének napján a templomi ájtatos­­ság előtt és után Móricz által Scharfékhoz hivatott, először, hogy tüzet rakjon, később, hogy arra fát tegyen, míg Móricz azt állítja, hogy a szom­bati asszonyt, akkor nem hívta, hanem később az Esztert, valamint az eltűnt Eszter nővérének, Zsó­­finak a vallomása, mely szerint ő Eszterrel a kereskedőtől való visszatérése után is beszélt és hogy ez ebéd után történt,­­ szenzácziót keltettek, de a közönség által, mely egy kompakt antiszemita tömeg­ből áll, melynek tagjai naponkint lármá­­sabbak és nyugtalanabbak lesznek és a tárgyalás menetét terrorizálni akar­ják zúgással fogadtattak. Eszter nővére továbbá kijelentette, hogy midőn gazdája, Rosenberg borral Taubhoz küldötte, Taub szobájából imákat hallott énekelni; benn a szobában nem volt. A metszők tudvalőleg azt állították, hogy Taubnál ebédeltek. A kereskedő, kinél Eszter vásárolt, szintén azt vallja, hogy fél órával ennek eltávozása után ebédelt. Érdekes volt a tanuk meghiteltetésének kérdése is, amennyiben Eszter nővére, mint vérrokon nem hiteltetett meg, Bátoriné 15 éves leánya azonban az államügyész indítványa elenében dr. Heumann védő indítványára meghiteltetett. A mai tárgyalás derültséget keltő epizódját ké­pezte a helybeli városkapitány jelentése, a kis Scharf ellen állítólag elkövetett legutóbbi me­rénylet hírére vonatkozólag. Kiderült, hogy két fiatal budapesti, keresztény vallású hírlapb­a ismételve tu­dakolni akarták Móricz tanítójánál, hogyan viseli magát a fiú és hogyan tanul. A különböző tanúvallo­másból világosan kitűnik, hogy sok tanú azon meg­győződésben van, hogy rituális gyilkosságról van szó, a­mint hogy egyáltalán a per egész lefolyása azon el­döntendő kérdés körül forgónak mutatkozik: vájjon rituális gyilkosság történt-e, vagy nem. Egyéb indokokról éppenséggel szó sincs. Azon­ban ezen fontos tárgyalás komolyságával kevéssé van összhangban, hogy közvetlenül a bírák asztala mö­gött, a tanácskozó szoba nyílt ajtaja mellett, nagy­számú hölgyközönség van jelen a tárgyaláson és a ta­nuk figyelmét elvonják. Nagy figyelemre méltó, hogy Scharf Móricz, a­ki oly határozott ellenszenvvel nyi­latkozott a zsidókról és a zsidóságról, a törvény értel­mében 18. életévének betöltése előtt atyja beleegye­­zése nélkül, melyet bizonyára nem kapott meg, nem térhet a keresztény hitre, eszerint még három teljes évig akarva nem akarva zsidónak kell maradnia. Hogy B­a­r­y vizsgáló­bíró, daczára a védők most már harmadszor történt felszólításának, még mindig megmarad a közönség közt elfoglalt helyén, a­hol a tanuknak el kell haladniuk, annyival is in­kább jellemző, amennyiben az elnök tegnap kijelen­tette, hogy nem zárhatja ki egyiket­ vagy másikat a kö­­­­zönségből, pedig hát egy budapesti hetilap képviselő­jétől határozottan megtagadta a terembe léptetést, s egyedül azon indokolással, hogy az a filoszemita heti­lap a nyíregyházi törvényszéket megtámadta. Nagy feltűnést keltett az öreg Solymosiné­­nak megjegyzése, melyre Huriné vallomá­sai által indíttatott, hogy ő ugyanis mindjárt dél­­után a Tisza partjához ment,még mielőtt tudta voln­a, hogy leánya hiányzik, csu­pán egy sej­telem által ösztönöztetve. A mai tanuhallgatás azon benyomást hagyta hátra, hogy Eszter 12 óra felé még hazamenőben volt. Holnap folytatják a tanuk kihallgatását. (Folytatás esti lapunkhoz­) (Eredeti távirat.) Nyíregyháza, június 21. Huriné kihallgatása végén a törvényszék a vé­dők indítványára megidéztetni határozza Hata- r­o­v­s­z­k­y András kocsist arra nézve, hogy virág­szombatján estve, ki itatta meg Huriné tehenét; to­vábbá Frenkel Sámuelt arra, hogy azon nap dél­utánján ő Hurinéval a faluban találkozván, Huriné Eszter eltűnése iránt vele beszédbe bocsátkozott-e, vagy nem; Jakab Andrásnét pedig azon körül­ményre, hogy ez Hegedüsnével egy holttest körül el­járt volna. Huriné ugyanis azt állítja, hogy ő évek óta nem tudott halottat megnézni. Székely Miksa (Hurinéhoz): Öt forintot ígért maga Eszternek a béréből ? Huriné: Igenis. Székely: Mikor ígérte ? Huriné : Nem ígértem, hanem úgy el volt ké­szítve és kínáltam vele az anyját, de azt felelte, hogy hadd legyen, majd jövő csütörtökön, ha elereszti Esz­tert Tisza-Lökre. Székely: Arra feleljen kérem, hogy mikor volt ez ? Russy biró: Előtte való napon volt? Huriné: Nem előtte való napon, mert csütörtö­kön voltam eladni Tokajban vásáron, abból elkészí­tettem a pénzt, akkor volt, mikor Tokajból hazajöt­tem, délután. Székely: Délután ? Jól van. Scharf József: Instálom a teke­tszéket, méltóz­­tassék megkérdezni Huri Andrásnét, hogy azután való kedden, ápril 4-én hol volt ? Elnök: Tudja-e Huri Andrásné, hogy a szom­batra következő keddi napon hol volt ? Scharf József: Nekünk akkor húsvétunk volt! Hári Andrásné: Tudom bizony. Elindultam, de hogy várjon szerdán vagy kedden, arra nem em­lékszem. Elnök: Nem tudja? Tanú : Nem tudom melyik napon volt, csak azt tudom, hogy akkor el akartam indulni. Elmentem, mert szegény férjemnek enni valója nem volt; miután pedig az izraelitáknak ünnepük volt és olyankor ő nem mehet el a tanyáról, nem is igen járt haza, csak szombaton este és vasárnap, s hétfőn este megint ki­ment. Elmentem azon tanyára, melyet említett, hogy majd kenyeret viszek utána, mert elfogyott a kenyere. Két kis árva volt a háznál, magukra hagytam és az után jutott eszembe, hogy a ruhámat künn hagytam reggel száradni és nem parancsoltam a kis árvákra, hogy zárják el az ajtót. Visszafordulok, hogy meg­mondjam a kis árváknak, hogy zárják be az ajtót. Akkor oda jött egy asszony. Székely védő: Mondja meg a nevét az asz­­szonynak. Tanú: Gulyás Julcsa. Azt mondta nekem: »Jó, hogy beszélhetek Julcsa nénémmel. Üvegesné nálunk volt, hogy ma Tokajban volt, s három nagyfalui asz­­szonynyal beszélt, hogy vasárnap vitték a gyer­meket két lengyel zsidó szekeren. — Én azt mond­tam, hogy menjen el az üvegesnéhez, nekem már vissza nem lehet térnem, majd ha visszajövök, utána­játok. Azután hétfőn, mert a gyermeket nem látta senki, kérdezősködtem, nem tudott róla senki sem­mit. Én nekem ebbe belenyugodnom nem lehetett, mert nem lehetett, hogy nyugodt kebellel vagy lélek­kel megnyugodhattam volna, elmentem a mezőre, azt mondtam a férjemnek, hogy képzeld, mert mindig kérdezősködtem a gyermek után, hogy hol van, nem tudtunk róla semmit is, te nem is képzeled, hogy hol van a gyermek, kérdtem, hogy mit tegyek, mert hát h­ába, nem tudom, próbálatlan parasztcseléd vagyok. Azt mondta férjem, hogy Üvegesné menjen el a jegy­­ző úrhoz, és írassa fel nevét annak az asszonynak, és azután menjen Nagyfaluba. Én mentem haza, úgy is cselekedtem, de Üveges Mihályné nem volt otthon, mert Várkonyi úrnál, a falusi rektornál meszelt. Én azután elmentem Bátori Gábornéhoz, mert a két kis árvának kötőre valót készítettem, azt az embert már ott láttam. Mihelyt engem meglátott azt mondta, nekem, hol jár Horiné ? Tudja, mondom, oda voltam most is a pletyka­beszéd után járni, mikorra pedig oda jövök, semmit sem találok. Elbeszéltem, hogy Üveges Mihályné mondta és Gulyás Julcsa is hal­lotta, hogy a gyereket szekéren látták vinni. Scharf József: Ezt a mesét akartam csak hal­lani, hogy a leányt látták, hogy Nagy falun keresztül vitték szekéren.. Elnök: Üvegesné, kire hivatkozás történt, nem is volt Nagyfaluban. Huriné: Azt mondta nekem az az ember, hogy most Huriné, ha szabad volna inni. (Scharf Józsefhez fordul.) Mondja szemembe, hogy nem így volt, hogy nem azt mondta a felesége, hogy volna kit elfogni, hogy valakitől csak várnak, hogy ily szót halljanak, mindjárt írásba tenném, ha szabadna írni, és mihelyt vége lesz az ünnepnek, mindjárt ügyvéd kezébe adom. Én nem bánom, mondtam, ha azt mondják, hogy a zsidóság így, hogy a zsidóság úgy, mert azt sem taní­tómtól, sem papomtól nem hallottam, ezt csak beszé­lik. Mikor azt mondtam, hogy 12 órakor is világosság volt a templomban, azt felelte rá, hogy nekünk met­szőt kell választani, és akkor meg kell tudni, milyen az éneke, a nótája, milyen szava van. Hát én ezt elhittem. Elnök: Éjjeli 12 óra tájról van szó ? Huriné: Igen. Elnök: Mit mond erre Scharf József? Scharf József: Én mondtam, hogy 12 órakor nem volt világosság. Huriné: Azt mondta, hogy akkor éjszaka pró­bálták a templomban milyen szava, milyen éneke van a metszőnek. Scharff József: Nem igaz. Elnök: Scharf! Ismerte-e maga Esztert? Scharf József: Én nem ismertem. Huriné: Hogy ne ismerné, Scharfné is ismeri, hiszen Eszter több ideig Papp Albertnél lakott közel Scharf lakásához. Scharf József : Én még az anyját mertem. Solymosi Jánosné: Az nem igaz, azt kikérem. Nem volt olyan gyermekem, a­kit maga nem ismert volna. Huriné : Hiszen ismeretesek a falusiak egymás­sal, egyik a másiknak a malaczát is ismeri. Scharf József: Én a szomszédságukban soha sem laktam. Elnök: Van-e további észrevétele az asszony ezen előadására ? Scharf József: Én csak tudni akartam, ismeri-e azon mesét, melyet beszélt Bátori Gáborné, mikor a pitvarban ültünk. Eötvös Károly: Csak egy kérdést kívánok in­tézni. Huriné jól emlékszik-e arra, hogy Scharf Jó­zsef magának azt mondta, hogy éjfélkor is világítás volt a templomban ? Huriné: Nem ő mondta, hogy éjfélkor, hanem én mondtam, hogy azért mondják ezt a keresztények, hogy maguknál még 12 órakor is volt világ a tem­plomban. Scharf József: Hát nem én mondtam, hogy 12 órakor is volt világ. Elnök: De úgy felelt rá, hogy megengedte, hogy csakugyan 12 órakor gyertyavilág volt a tem­plomban. Scharf József: Éjfélkor nem lehetett nálunk világosság. Eötvös: Scharf! Megengedte maga Huriné szavaira, hogy éjfélkor is volt világosság a tem­plomban Scharf József: Én nem emlékezem, minek en­gedtem volna meg, mikor biztosan tudom, hogy nem volt. Huriné: Majd kiviláglik, hogy volt. Friedmann ügyvéd: Hát akkor,a­midőn beszélt, volt-e ott, a­ki hallotta ? Huriné: Bátori Gáborék. Friedmann: Jelen voltak azok és hallották? Huriné: Tudom bizonyosan, hogy benn voltak. Friedmann : Hát hol beszéltek? Huriné: A pitvarban voltunk tömegestől, Scharf meg benn volt feleségével, gyermekeivel. Friedmann: Hát akkor nap, mikor Esztert fes­tékért küldte, főztek valamit ebédre ? Huriné: Semmit se, egész estig csak egy kis tejet adtam a két kis gyermeknek, mert minden lom­mal, zajjal voltunk. Friedmann: Ebédre hát nem főztek? Huriné: Nem. Friedmann: Hát mikor Eszter elment festékért, milyen kendő volt a kezében ? Huriné: Fekete fehér virágokkal. Friedmann: Hát azt nem mondta-e Eszternek, hogy siessen ? Huriné: Nem mondtam, mert tudtam, hogy nem szokott laffogni. A jegest is kérem, teke­tszék, csak annyi volt neki megfuttatni, hogy nem is álmod­tam, már itt volt. Friedmann : Az előbb valamit mondott. Szeret­ném tudni, honnan tudta, hogy a dadai hulla három hónapos volt, miután azt mondja, hogy azért nem nézte meg a dadai hullát, mert az 3 hónapos volt. Huriné: Három hónapja, hogy Eszter elveszett. Friedmann : Azért nem következik, hogy három hónapos volt a hulla. Huriné : Három hónapja, hogy elveszett, három hónapig volt a vízben az a test, a­kit kifogtak. Friedmann : De honnan tudta, hogy 3 hónapig volt a vízben ? Huriné: Hiszen a vízből vették ki. Három hó­napig nem láttam a gyermeket, hát én azt hiszem, hogy ott volt mindig. Következik L­á­n­c­z­y Gáborné, született Kasai Teréz kihallgatása. Az általános kérdésekre előadja, hogy Vencsellőn született, 23 éves, róm. kath. férjes, egy gyermek anyja, férje gazdálkodik Tisza- Eszláron. Elnök figyelmezteti a tanút, hogy csak a tiszta igazságot vallja őszintén, minden félelem nélkül. Azután kérdi, emlékszik-e múlt évi ápril 1-én mi történt ? . Tanú­ erre előadja, hogy reggel 9—10 óra közt átment Hári Andrásnéhoz, a­ki átellenében la­kott. Tanú meszelni akart, de elfelejtett pénteken festéket hozatni, és mivel szombat volt és csak maga volt, átment Hurinéhoz, a­ki épen olyan festékkel fes­tette ki a pitvarát, mint ő. Kérdezte, hogy nem ma­radt-e neki egy kis festéke ? De nem volt. Ekkor tanú azt mondta, jó volna, ha valakit el lehetne küldeni. Eszter erre azt felelte: várjon Julcsa néni, ha felmo­sogattam, elmegyek. Tanú azt mondta, jól van eredj, és azután haza ment. Elnök: Midőn átment Hurinéhoz, nem találta őt haragosnak, vagy Esztert elkeseredve? Tanú: Nem, semmit sem vettem észre. Elnök: Hát azelőtt tapasztalta-e, hogy Huriné keményen bánt Eszterrel ? Tanú: Soha sem.­­ Elnök: Hürriét milyennek ismeri? Haragos, mérges ? Tanú: Nem ismerem ilyennek, tudom, hogy az után is a­kit talál, ha nem ismeri is, szépen szól vele: hol volt ? Elnök: De odahaza, háznépeivel cselédjeivel, hogy bánik ? Tanú: Cselédjeivel is mindig jól bánik, néha mondják is, hogy a szolgálókat elrontja. Elnök : Maga a pénzt azután kinek adta ? Tanú: Eszternek. Elnök : Hol adta át neki ? Tanú : Mikor Huriné átkiáltott hozzám, hogy vigyem át, mert Eszter már megy, vettem egy kraj­­czárt, akkor már Eszter a Csordás Gáborné kapujá­ban áll és én oda mentem, hogy hozzon nekem is egy krajczárért gáliczkövet. Elnök: Mikor értesült, hogy Eszter nem jött vissza ? Tanú : Csak később, óránk nincs, de úgy dél­tájban vagy ebéd után. Elnök : Kitől tudta meg ? Tanú: Magától Hurinétól, épen mentem volna hozzá, mikor ől jött Ó-Falu felől, azt kérdeztem: Nincs Eszter ? Ő azt felelte, nincs, keresni volt, mert nem nyughatott rajta, hogy hol van. Én nem vettem semmibe, azt feleltem: lehet, hogy elkésett, vissza bementem házamba, és dolgomhoz láttam, mivel ap­­jukom is beteges volt akkor. Elnök: Nem említette Horiné, hogy Zsófival találkozott ? Tanú : Mondotta azután, de akkor nem. Elnök : És Zsófi mit mondott? Tanú : Mondotta, hogy jött hazafelé, látták az iskolás gyermekek is, én ennél többet nem tudok. Ak­kor 12 óra felé volt. Heumann ügyvéd: Ez a maguk húsvétja előtt volt ugy­e ? Tanú: Virágszombaton volt. Heumann: Festett-e maga is himest húsvétra? Tanú: Nem. Heumann : Nem is küldte a leányt el ilyen fes­tékért ? Tanú : Olyanért nem, csak gáliczkövet hozattam. Üveges Mihályné, szül. Tisza-Eszláron, 43 éves, férjes, 4 gyermeke van, napszámosnő, Tisza-Eszlá­­ron lakik. Elnök figyelmezteti, hogy igaz vallomást tegyen továbbá kérdi, volt-e a múlt évi húsvétot megelőző szombaton Hury Andrásnénál ? Tanú: Igenis voltam. .Elnök: Minek? Tanú: Tartottam 10 krral, azt vittem meg. Elnök: Látta ott Solymosi Esztert ? Tanú: Igen. Elnök : Mit tapasztalt Huri Andrásné és Esz­teren ? Tanú: Nem tapasztaltam semmit, bementem, kérdeztem, mit dolgozol Eszter ? »Edényeket moso­gatok« — mondta ő, nem volt rossz kedvű, nem volt semmi baja, Huriné sem volt haragos, benn volt és varrt. Elnök : Mit csinált a leány? Tanú : Odakint láttam, hogy emelgette a teknőt, nem időzhettem soká, hanem jöttem, de azt tudom, hogy azt mondta a leánynak, mert maga sütő teknyő­­je volt Hári Andrásnénak, hogy minek emeled azt a nagy sütő teknőt, mikor az még nekem is elég volna nem ilyen gyermeknek. Miért nem hívtál engem ? Azután elmentem a magam dolgára. Elnök: Tehát nem haragból történt­ az, hanem jó­akaratú figyelmeztetés volt ? Tanú:- Nem haragból, hanem jóaka­­ratú figyelmeztetés volt, hogy miért emel oly nagy tárgyat. Mert az neki Sajnosan esett. Elnök: Ezt akartam tudni. Tehát nem volt sem­mi harag, valamint Eszterben sem volt semmi elked­­vetlenedés ? Tanú: Semmiféle. Elnök: De általában nemcsak akkor, hanem máskor hogy bántak vele ? Tanú : Nem sokáig lakott ott. Szerették a gyer­meket, mert igen jó s gyors volt és Hári Andrásné is igen jó volt hozzá. Már 34 esztendeje ismerem. Igen gyakran megjelenek nála, majd minden héten, csak oly szívesen megyek oda, mintha tulajdon édes­anyámnál volnék. Mindig szívesen fogadott. Elnök : Szóval jó természetű asszonynak ismeri. Tanú: Igen jó természetűnek, már szülei is azok voltak. Elnök: Jól van, álljon félre. Csordás Gáborné megidézett tanura nézve, hogy az az értesítés érkezett, hogy ezen tanú elhalt volna, fel fog olvastatni vallomása. Simon Viktor törvényszéki jegyző olvassa Csor­dás Gábornénak a nyíregyházi törvényszéki vizsgáló­bíró által, 1882. szept. 7-én kivett vallomását, a­mely szerint Eszteren soha sem vette észre,hogy valami baja volna. Sőt inkább mindig örömmel és gyorsan ment Uj-Fa­l­u felé. Hury Andrásné is szerette,és midőn Esz­­tert elküldte Uj-Faluba, Eszter a többi szomszédoktól mindig megkérdezte, hogy várjon van-e valami hozatjai valósok. Hári Andrásnét jó természetű asszonynak ismeri, a­kinek alig van párja. Elnök: Van-e a felolvasott vallomásra valami megjegyzése ? Szeyffert: Nincs. Elővezettetik Sós Andrásné, szül. Farkas Esz­ter. Született Eszláron, 35 éves, reform, vallású, fér­jes, napszámos, ugyancsak Tisza-Eszláron lakik. Elnök : Figyelmezteti, hogy igazság szerint szól­jon a kérdésekre, minthogy eshetőleg esküvel is fogja bizonyítani. Kérdésbe tétetett az, hogy Solymosi Esz­ter a múlt évi április napján történt eltűnése után hallott-e ezen eltűnés körülményeiről. Soós Andrásné: Igen is hallottam, két kis leá­nyomtól hallottam, kevés idő múlva eltűnése után, mert azok libát őriztek a gyepen és azoknak beszélte el a kis zsidó fiú. Elnök: Kinek a fia? Soós Andrásné: Scharf József Samu nevű fia. Ez leányaimnak azt mondta, hogy az ő apja megölte a leányt. Kevés nap múlva én magam is hallottam a kis­fiú szájából, hogy atyus hívta be a magyar leányt, megkötözte, megmosta és elvágta metsző bácsi a nya­kát; a csirkének is elvágta nálunk a nyakát a metsző. Elnök: Ezen hírt maga is terjesztette a köz­ségben ? Soós Andrásné : Elmondtam az egyiknek, a má­siknak : jajgattunk, sirattuk mindnyájan a kis leányt. Elnök: Különben maga egyébb tudomással nem bir Solymosi Eszter eltűnése felől ? Soós Andrásné: Nem. Szeyffert: Kérdezem, hogy mily korban vannak kis­lányai, hány évesek ? Soós Andrásné: Az egyik 13, a másik 11 éves. Szeyffert: Hát magának nem mondta a kis Samu, csak a gyerekeknek ? Maga nem hallotta ? Soós Andrásné: Magam is hallottam, de a gyerekeknek is beszélte. Szeyffert: Mit beszélt ? Soós Andrásné: Hát atyuska hízta be az útról a magyar leányt, mámi meg­mosta a lábát, metszőbácsi elvágta a nyakát, csirkét is ölt metsző bácsi. I Scharf József: (Szólni akar.) Eötvös Károly: Soós Andrásné! Mikor maga hallott azt a zsidó Samut beszélni, azelőtt mennyi idő­vel veszett el az Eszter ? Soós Andrásné: Nem sok idővel, valami egy hét több nem lehetett. Eötvös: Hát mikor az Orzsi mondta magának, hogy ő is hallotta, pedig ő előbb hallotta. Sós Andrásné: A lányoknak szintén akkor mondta, mikor az én lányomnak. Eötvös : De ők hány nap múlva mondották az után, mikor az Eszter elveszett ? Sós Andrásné: Nem tudhatom, csakhogy ha­mar történt én még előbb hallottam, de az sem sok idővel azután történt. Nem lehetett több­­ hétnél. Eötvös: És megmondta azt maga Solymosi­­nénak ? Sós Andrásné: Meg. Másoknak is. Szomszé­domnak is. Scharf József: Méltóztassék megkérdezni, hogy a feleségemmel volt-e neki valami ügye. Elnök: (Sósnéhoz) találkozott azután az ő fe­leségével ? Sós Andrásné: Csak úgy jártunk egymáshoz, mint azelőtt. Scharf József: Egy libát akart magától venni. Hát mit felelt maga az én feleségemnak arra, hogy egy libát akart magától venni, 40 krajczárért egy kis libát. Sós Andrásné : Máskor is szokott venni tőlünk. Scharf József: De most mit felelt neki? Elnök (Scharfhoz): Mondja meg hát maga, ha tudja, hogy mit felelt. Scharf: Azt mondta a feleségemnek : Szomszéd asszony, minek már magának liba, úgy is kikergetik már a zsidókat, még én is fogom kergetni piszkafával. Soós Andrásné : Hát én azt mondtam ! (Derült­ség a közönség közt.) Scharf József: Hát mondja meg honnan szopta ezt maga, honnan tudta ezt maga ? Soós Andrásné:­ Mondtam, mert úgy tesznek velünk. És ma is azt mondták, hogy fene egye a tes­tüket, most már kimenekülnek, akkor megint tesznek velünk mindent. Elnök: Ő mondta ezt ma? Soós Andrásné: Nem, hanem a többi zsidóság, ott künn. Ő behajtotta egyszer a libámat a sáfárhoz és azért haragszik rám, hogy most tanú vagyok ellene. Szabó Juliánna tanú az általános kérdésekre előadja, hogy eszlári születésű 18 éves róm. kath., hajadon napszámosnő. Az elnök azon figyelmeztetése után, hogy vallomására meg kell esküdni, előadja a kö­vetkezőket: Sós Andrásné kapujában találkozott Tanyi Eszterrel és ez azt mondta : »Julcsa hallottad-e már a kis Samut, mit beszél ? gyere hallgasd meg, megkérdezzük.« Hát bementem, és azt mondom Samu mit beszéltél Sós Andrásnénak ? Azt mondta: Nem mondom, megyek játszani. Azt mondom erre­. Adok czukrot. Ő hát bejött a pitvarba és azt mondta: Hát mondtam, hogy behitta apa a magyar lányt az útról és aztán megmosták a lábát, hátrakötötték a kezét, bedugták a száját és a metsző bácsi elvágta a torkát. Elnök: Hát arról mit mondott a fiú, hogy hova tették ? Tanú: Mondom, lelkem, hová tette apa a ma­gyar leányt ? Nem tudom, nem tudom, azt mondja akkor bezárták az ajtót. Elnök: Nem mondta meg, ki zárta be az ajtót? Tanú : Móriczot nevezte meg. Eötvös: Adott-e czukrot Samunak ? (Folytatását lásd a mellékletünkön.)­­ sem is-

Next