Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)

1883-06-13 / 161. szám

Budapest, junius 12. A­kik távol vannak, azoknak nincs iga­zuk. A­kik oda hagyják a küzdtért, azok meg vannak verve. A Parlamentarismus szempont­jából nincs igaza Bennigsennek, mikor po­rosz országgyűlési és német birodalmi kép­viselői mandátumát letette. Ha a kormányt pártja cserben hagyja, beadja lemondását. De micsoda Parlamenta­rismus volna az, ha a bukott miniszterek egyszersmind kilépnének a parlamentből ? Nincs egyetlen nevesebb férfia a Parlamenta­rismus történetének, ki összeütközésbe nem jutott volna saját pártjával, s ha ezek minden confliktus után siettek volna menekülni a po­litikai küzdtérről, ugyan mivé lett volna a Parlamentarismus? Ha valaki híres ember, pártvezér, országos tekintély, annál kevésbbé szabad kor­olánkodnia, és akár az etruskok­­hoz, akár falusi magányába menekülnie. Leg­­kevésbbé, ha eszmét képvisel. Bennigsen pedig híres ember, pártve­zér, országos tekinély volt. Eszmét képviselt. Neve zászló volt. Múltja politikai programja. Nincs senki Németországban, a kinek nevé­hez a liberalismus annyi nemes traditiója fű­ződnék. Azon liberalismusé, mely nem rom­bol, hanem épít, nem provokál, hanem békít, nem forgat fel, hanem fentart, nem czibálja előre idő előtt a fejlődést, hanem nehéz na­pokban megóv a visszaesésektől. Szóval a mely liberalismus valódi szabadelvűség és nem radicalismus. A mely a haladás termé­szetes vezetője, fokmérője és nem roham. A mely a béke és nem a háború. Ezt a liberalismust képviselte Bennig­sen Németországban. Képviselte Bismarck­nak elvekre nem tekintő vaskezű politikája és a fortschind­erek radicalismusa közti átmérő közepén. Az ő eszméi s politikája képezték az ütközőt, mely a szélsőségek összecsapását enyhítette. Igaz, hogy mikor a szélsőségek harczolnak, heves rohamban zúdulnak egy­más ellen, akkor a mérsékeltek szenvednek legtöbbet. Az üllő és a kalapács közé jutnak. De nagy, hazafias szolgálatot tesznek. Nem hiában áldozzák fel magukat. Meg­mentik az eszmék folytonosságát, fentartják a liberalismus hagyományait, így áldozta fel magát a franczia restauratió idején a reactió és a radicalismus közé szorult kis mérsékelt csoport. De megmentette a liberalismust. Győzött úgy a visszalépés, mint a radicalismus felett. Hova fejlődik vala a franczia közszel­lem, ha a reactió és radicalismus harc­teré­­ről elmenekül Roger Collard, Guizot, Thiers, s X. Károly és a torlaszok jelszavai egyedül hangzottak volna? Nem leendett szabad elmenekülnie Ben­nigsennek sem a porosz és a német parla­mentáris harcz küzdteréről. Igaz, hogy sem a porosz országgyűlés, sem a német birodalmi gyűlés nem valódi parlament. De talán in­kább azzá lesz, ha a parlamentarismusnak legkitűnőbb német képviselője félre­vonul? Igaz, hogy Bennigsen legújabban kétszeres vereséget szenvedett. Felültette, s azután csúffá tette a kanczellár. Az egyházpolitikai kérdésben pedig cserben hagyta pártja. Ő egyezkedni akart, a liberálisok nem. De Bennigsen visszavonulása következ­tében Bismarck tán válogatósabb lesz eszkö­zeiben, talán kevésbbé éles modorában? És talán a liberálisok megjavulnak, okosab­bakká, tapintatosabbakká lesznek ? Bizonyára nem. A porosz és a német parlamentáris vi­szonyok egy cseppet sem változnak kedve­zőbbekké, sőt Bennigsen kilépése következté­ben határozottan rosszabbakká lesznek. Bismarck eljárása sérthette, pártjának magatartása elkeseríthette Bennigsent. De mandátumának letételére egyik körülmény sem ok. A sértett önérzetnek lehetett volna más kifejezése, az aggodalomnak más nyilat­kozata. Akinek neve zászló, annak helyén kell maradni, habár a harczban sebet kapott. Aki vezér, annak nem szabad megfutamodnia, ha­bár mellőle mindenki elszalad. Aki eszmét képvisel, annak ki kell tartania, habár egye­dül áll. Ha a zászló elbukott, elveszett a csata. Ha a vezér indítja a futást, megszalad az egész harczi sor. Bennigsen lemondása a né­met mérsékelt liberalismus lemondása. A liberális pártot kiharangozták a porosz or­­szággyűlésen és a német birodalmi gyűlésen. Bennigsen nem volt a német elvlovagló li­berálisok fajából. Nem gyűlölte Bismarckot rendszerből. Hiszen bizalmi embere volt. Át­értette, hogy Bismarck önkénykedő politiká­jának nagy nemzeti alapja van. Hogy a vas­kezű cancellár nem elvből kormányoz vas­kézzel. Conservativismus, clericalismus, libe­ralismus, radicalismus rá nézve puszta szavak, melyek mit sem nyomnak politikájának mér­legén. Ő kormányozni akar, mindenáron meg akarja szilárdítani a német egységet. E czélra jónak tart minden eszközt. Ha a liberálisokka­ kormányozhat, kormányoz vala ezekkel mindvégig. De ezek felmondták a szolgálatot, a kanczellár eldobta kezéből őket, mint a megunt játékszert. Másokkal tett kísérletet. A conservativekkel csinál most a liberalismussal ellentétes politikát. A szabad­elvűség nagy válságba került Németország­ban. A visszalépő irányzat onnét terjed to­vább Európában. A kavargó eszmeáramlat onnét tört be Ausztriába és hozzánk. Agrá­riusainkat Németországnak köszönjük. Hasz­talan tiltakozunk a német szellem befolyása ellen. Semmi sem bizonyítja jobban, hogy a germán szellem befolyása alatt állunk, mint éppen az agrárius irányzat. Az európai áram­latok Németországon át jönnek hozzánk. Az eszmék széljárásának ez az útja felénk. Bennigsen tehát úgy a német, mint áta­­lában az európai liberalizmus ügyének ártott, midőn visszalépett. Igaz, hogy a német szelle­met meg nem állíthatta volna visszaforduló útján. De mérsékelte volna a hátrafelé rohanó ár erejét. Bismarckot fel nem tartóztathatta volna nagy német czélokat és nem politikai elveket követő politikájának ösvényén. De a reactió merevségét az ő békítő szelleme eny­híthette volna, így szolgálhat vala a német és az európai liberalismus ügyének. Nem tette, félre vonult. Visszalépése a német liberalis­mus legnagyobb csapása, melyet ez az utóbbi évtizedekben szenvedett. A szélsőségek most ütköző nélkül csaphatnak össze, hogy a ro­ham hatása annál rombolóbb legyen. S ami el fog tiportatni, az a német liberalismus lesz. A theoriákat űző német professorok meg nem fogják menteni. A jövő mégis a szabadelvűségé, még Né­metországban is. Ha egyelőre félre is van tol­va, sőt megsemmisülni látszik, a hatalom váro­mányosa mégis a liberalismus. Bismarck fogja restaurálni, mihelyt német nemzeti politikája czéljaira jut, vagy a liberalismus alkalmaz­kodni fog e czélokhoz. De ha ez évekkel ké­sőbb következik be, ha a visszalépő irány erőszakosabb lesz, ezért a történelem előtt vi­selni fogja a felelősségnek őt megillető há­nyadát Bennigsen Rudolf. Budapest, június 12. Diplomata, politikus, üzletember, a szél­rózsa minden irányában, szét megy pihenni; még az igazságszolgáltatás is szünetelni fog, bizonyos tekintetben; csak a közigazgatás képezi azt az örökmozdonyt, melynek szünete nincs. Ezért legnehezebb ennek a reformja, ezért legnagyobb a felelőssége, leghálátlanabb a szerepe, és ezért részesül legkevesebb elis­­merésben. Mert nem lehet bemutatni azt az állapotot, a­mikor nem működik, és kilesni azt a pillanatot, midőn szervezetében vagy közegeiben reformot létesíteni lehet, sőt csak­nem lehetetlen azt is bebizonyítani, hogy mi­lyen mértékben fejlődik és milyen befolyást gyakorol az ország viszonyainak consolida­­tiójára és fejlődésére. Ezért nemcsak nálunk, hanem másutt is általánosan bevett szokás a közigazgatást és főleg a rendőrséget korholni. Ha az ember összeállítaná a napilapok véleményét, főleg az utóbbira vonatkozólag, meggyőződhetnék arról, hogy a világ minden nemzetének, min­den nyelven azt hirdetik, hogy az ő rendőr­sége a »legrosszabb.« Ezt a mondást úgyszól­ván szereotapoztatni lehetne, hogy meggyőz­zünk mindenkit, miszerint ez sem olyan ere­deti mondás és új felfedezés, hogy azt csak a mi állapotainkból merítettnek lehetne te­kinteni. Csak közelebbről is, mikor Párisban fé­nyes nappal rabolták ki a Palais Royal egyik ékszerész boltját, az »ismeretlen« tettesek, vagy mikor pékek boltját törte fel a tömeg és »rendőrt látni« nem lehetett; vagy Bécs­­ben a nappal elkövetett betörések és rablá­sok leírása mindig azzal a mondattal van fűszerezve, melyet nálunk is alkalmaznak, főleg a fővárosban, valahányszor valami sze­rencsétlenség vagy rémtett történik. Igaz, hogy másutt kíméletesebbek az elnevezések­ben, és a rablókkal, zsebmetszőkkel és csirke­fogókkal egy polczra és egyenlő elnevezés alá nem helyezik a rendőrséget, a­mi ennek morális erejét és tekintélyét bizonyára sem önmaga, sem mások előtt nem igen emeli; de hát azt is meg kell adni, hogy éppen olyan következetes makacssággal tagadnak meg rendőrségünktől minden elismerést, midőn arra alkalmat szolgáltat, így senkinek sem jut most már eszébe, hogy a Majláth-féle gyilkosság tényezőit, 12 óra alatt megjelölte és az első biztos nyo­mon haladva, kézre is keltte, hogy a Lan­­dauer-féle betörés tetteseit, igaz, hosszú idő alatt, kinyomozta. Sőt ellenkezőleg, mert Span­­gát egy időre épp úgy elszalaszta, mint a bé­csi rendőrség, azt megvezérczikkezték , de kézrekerítését csak akkor énekelték volna meg, ha­­ a bécsiek vagy triesztiek eszkö­zölték volna, természetesen olyan formán, hogy a számlát a mi rendőrségünk becsülete fizette volna meg. Igaz, hogy éppen közelebbről is, egy saj­nos megvesztegethetési eset, árnyat vetett rendőrségünkre. De elő szokott ez fordulni másutt is, csakhogy sehol sem szokás az egész szervezet és személyzet becsületének rovására írni egyesek bűnét, melylyel min­den társadalmi és hivatali testületnél talál­kozni szoktunk. Eszünk ágában sincs, akár specializer a fővárosi rendőrséget, akár egész közigazgatá­sunkat teljesen jónak és hibátlannak mon­dani ; hiányait, hibáit ismerjük, és ha elfogu­latlanul, tárgyilagosan kimutatva, bizonyítva vannak azok, származzanak bár a szervezetből vagy az egyénektől, bizonyára nem mi len­nénk az utolsók, kik e hibák előtt szemet nem hunyva, az orvoslást követelnék. De éppen a legpr­egnánsabb esetképpen és talán a nehéz helyzeténél fogva is legtöbb hibát elkövető fővárosi rendőrséggel szemben is divattá lett részrehajlásra akartunk rámutatni, mert meg vagyunk győződve, hogy ez nemhogy elő­mozdítaná a javulást és jóvátenné a mulasz­tásokat, amit az alapos és igazságos kritikától mindig várni lehetett, hanem az illetőknél még bizonyos fásultságot és levertséget idéz elő, mely a hibákat és mulasztásokat csak súlyosbítja és megörökíti. Másfelől pedig, ezzel kapcsolatban, azt akartuk kiemelni, hogy ezen a téren a legne­hezebb a reform, sőt csak a javítás is. Mert rendszert változtatni a közigazgatásban vég­telen nehéz, a rendőrségnél pedig nem is kö­­veteltetik. A siker titka pedig úgy az egész köz­­igazgatásra, mint a rendőrségre nézve, nem annyira a rendszerben, mint a közegek képes­ségében és jellemében van. És ezt egy nap­ról más napra megteremteni vagy újjáalakí­tani nem lehet. Új elemekkel experimentálni pedig könnyen végzetes lenne. Mert úgy a közigazgatási, mint főleg a rendőri működés annyira a gyakorlattól, a hely és emberis­merettől függ, hogy csak a folytonos foglala­tosság képesíti még azokat is, kik a pályára hivatottsággal és előkészülettel lépnek, a ma­gasabb és nehezebb feladatok teljesítésére. Ezért tartjuk helyesnek a reform és ja­vítás tekintetében azt a rendszert, melyet Tisza Kálmán követ, ki intézményekre, épp úgy mint a személyzetre nézve, a fokozatos fejlesztést és javítást tartja legkevesebb koc­­­kázattal járónak,és az alantas közegek képez­­tetésével és előhaladásával akarja a személy­zetben levő hiányokat biztosan kiküszöbölni. Ha e helyett , akár a rendszerben, akár a személyzetben egy nagy felforgatást vett volna czélba, csak azért, mert bizony a mos­tani állapotokkal senki sem lehet teljesen megelégedve , akkor koc­kára tett volna min­dent és valószínűleg keveset nyert volna. Mert új rendszer és új emberek bizonyára éveken át csináltak volna sokkal több kárt, ha még olyan tökéletesek lettek volna is, mint a­mennyi van a fokozatos fejlődés, re­formálás és javítás mellett azonnal ki nem irtható régi hibák vagy hiányokban, melyek akár a rendszerrel, akár az egyénekkel függ­nek össze. Kolozs megyéből írják nekünk: A belügyminisz­térium megyénk közgyűlésének azon határozatát, melylyel az eddig fennállt hét járás helyett nyolczat kívánt rendszeresíteni, nem erősítette meg s újabb megfontolás végett a megyéhez leküldte. Minthogy a megye e határozata megfelelt a bizottság régebbi kí­vánalmainak s az ellen csak a kisebbség remonstrált, mely az uj megyeszervezés alapján Kolozs megyének jutott mintegy 13.000 forintnyi új dotatívemelést a hivatalnokok fizetésének egyszerű jobbítására kívánja fordítani, a­kik ennélfogva a megye ide vonatkozó ha­tározatában jobbára a kisebbség mellett szavaztak is, alig szenved kétséget, hogy a megye többsége előbbi határozatához ragaszkodni fog. A megyék járásainak, az 1883. XV. t. sz. értel­mében való uj beosztásáról, a járási székhelyek, vala­mint a tiszti fizetések és illetmények megállapításáról alkotott szabályrendeletek közül újabban belügy­miniszteri megerősítést nyertek a következők: Sop­ron megyéé, mely az eddigi 7, Bars megyéé, mely az eddigi 5, Szatmár megyéé, mely az eddigi 9, Hajdú megyéé, mely az eddigi 2, Moson megyéé, mely az eddigi 3, Tolna megyéé, mely az eddigi 5, Békés megyéé, mely az eddigi 7, végül T­e­m­e­s megyéé, mely az eddigi 11 járást továbbra is fentar­­totta.­­ A 63 megyei törvényhatóság közül eddigelé 62 már felterj­esztette a szabályrendeletet s az utolsót t. i. Pozsony megyéé is legközelebb várható. Társas­­zégek tagjainak jogosultsága, a virilis bizottsági tagságra. Egy előfordult eset alkalmából, a belügyminiszter kimondotta, hogy a társas czégek tagjai, csak azon esetben bírnak jogosultsággal, a virilista névjegyzékbe való felvételre, ha a czég összes évi adójából a czég egy-egy tagjára egyénenkint eső rész megüti azon összeget, a­mely az illető törvény­­hatóságban a virilis névjegyzékbe való felvételre meg­­kivántatik. — Ebből következik, hogy az egész évi adóösszeg a czég egyik tagjának a virilis névjegy­zékbe való felvételére, habár az felülhaladná is azon összeget, melylyel a névjegyzékbe az utolsó virilis fel­vétetett, — de az évi adóösszeg fele kisebb ezen leg­utóbb említett összegnél, — nem adja meg a jogo­sultságot a virilista névjegyzékbe való felvételre. Az alexandriai mészárlás történetéhez. Alexan­driában múlt szombaton végezték ki Szulejmán Daud (Számi) beyt, az általa elpusztított Consulok­ terének romjai közt. Előtte való nap még kísérletet tettek megmentésére néhányan az angol képviselőházban. Lord Churchill azt kívánta, hogy a kor­mány haladék nélkül tegyen lépéseket és halasztassa el az ítélet végrehajtását az alexandriai hadi­törvény­szék által. Az egyptomi alkirály — mondta a szónok — mindent elkövetett, hogy eltegye láb alól ezt az embert, a­ki bebizonyíthatta volna, hogy az alkirály maga volt szerzője az alexandriai mészárlásnak. Lord Dufferint megrémítették azok a bizonyítékok, a­me­lyeket erre nézve eléje terjesztettek, és vonakodott büntetlenséget biztosítani azoknak, a­kik tanúskod­hattak volna e tény mellett. A kormány megígérte, hogy tisztességes pert fognak indítani a vádlottak el­len. Szulejmán Száminak mégsem engedték meg, hogy tanukat hozhasson, okmányokat mutathasson be és kereszt­kérdéseket intézhessen az ellene valló tanuk ellen, az angol kormány köteles tehát pártját fogni ennek az embernek. Sir H. D. Wolff és Sir Stafford North­­cote ugyanezt kívánják a kormánytól. Gladstone kijelenti, hogy a kormány nem kapott oly tudósításokat, a­melyek megerősítenék Churchill adatait; a kormány tehát nem avatkozhatik ebbe az ügybe minden ok nélkül, de ő (Gladstone) megígéri, hogy rögtön megvizsgáltatja ezt az ügyet. Sir Stafford Northcote nincs megelé­gedve ezzel a felelettel és bejelenti, hogy az ülés végén még egyszer föl fog szólalni, mert az elitéltet elnémít­hatják és nem fogja elbeszélni, a­mit el kellene be­szélnie. Northcote csakugyan fölszólalt még egyszer de Szulejman Daudot «elnémították« mielőtt Glad­stone beavatkozhatott volna. A chinai háború-pártról ír a »Temps« és idézi a sang­hai angol lapot, a­mely szerint valóban van Chinában ily párt. Ennek hívei szívesen keverednének háborúba valamely idegen hatalommal, a­minek az az oka, hogy némely mandarinok nem ismerik a saját­erejüket és más hatalmak erejét, továbbá, hogy mada­­rinok dicsőségre vágynak. Így történt, hogy »a he­tedik herczeg« és Czo-Czung-Tang az oro­szok elleni háborúra izgattak annak idejében. L­i- H­u­n­g-C­sang tábornok azonban sokat beszélhetne azon idegenek erejéről, a­kiknek segítségével volt csak képes leverni a lázadást, de ő is hallgatott mindaddig, míg a béke érdekében érvényesíthette befolyását. Ezzel a tábornokkal tárgyal is most T r­i­c­o a franczia követ Sang­haiban. Ha azonban most már elég erőseknek tartják magukat a chinaik valamely jelentékeny ha­talommal való megmérkőzésre, ebben kiváló része van Li­ Hung-Csang egykori harertéri jelentéseinek, a­melyekben kizárólag csapatjai tehetségének és tá­bornokai ügyességének tulajdonítja a lázadók ellen nyert diadalokat; európai szövetségeseiről majdnem soha sem tett említést, sem azon hatalmas támoga­tásról, melyet a szövetséges hatalmak flottája és ka­tonái nyújtottak neki. Li­ Hung-Csang tábornok ezután elég tekinté­lyes összeget fordíttatott a chinai hadsereg felszere­lésére és kitrombitáltatta ágenseivel China borzasztó tengerészeti készülődését A külföldi lapok ezen czik­­kei chinai nyelvre fordíttattak és a chinaiak elhitték, hogy országuk komoly ellenfél kezd lenni és meg­győzték magukat arról, hogy kiköthetnek Franczia­­országgal, Oroszországgal és Japánnal. Azonban maguk a chinaiak sem bíznak telje­sen a sikerben Vong-Csing-Fu a »Chinese Ameri­can« lapban nyilatkozik a franczia-chinai háború esetleges következményeiről és így szól: Ezen há­ború lesz próbaköve azon 200 millió dollár befekteté­sének, melyeket China védekezésre fordított. Ha most is elvezetnék China, örömmel és nyugalommal fog­juk lajtromozni azon kiváló emberek lefejezését, a­kik »a modern javítás« és a »civilizált költségek« élén állottak. Vong-Csing-Fu járt az utóbbi időben Ameri­kában s meggyőződött, hogy miképen telj­esíttetik a chinai hadsereg részére egyik-másik megrendelés, úgy látszik, az idézett megjegyzés is erre vo­natkozik. Cabinet-válság Belgiumban, Brüsselből jun. 8-kikelettel írják a»Po 1. Correspondent«-nek. A Frére-Orban cabinet mély válságban van most, és már combinatiók keringenek az új miniszte­rekről. E helyzetet a sokszor megtámadott válasz­tási rendszer teremtette. Most három osztályra osz­lanak a választók. Az országos képviselőket azok a polgárok választják, a­kik 42 frank, a tartományi tanácsosokat, a­kik 20 frank, a városi tanácsosokat, a­kik 10 frank közvetlen adót fizetnek. Frére-Or­­bán nem akart beleegyezni a választási törvény módosításába, a­mely törvény a képviselők vá­lasztását illetőleg az alkotmányba van foglalva és a senatus és a képviselőház háromnegyed sza­vazat­­ többségével módosítható. Frére - Orbán kü­lönben ellensége az általános szavazati jognak. Frére-Orbán kabinetje, mely ismételve megbukott és újra győzött, azon pressio következtében, melyet a clericalisok a választókra gyakoroltak, kénytelen volt behozni a titkos szavazást. A clericalisok ezután is­mét találtak módot, hogy az ő győzelmükkel végződ­jék a választás, a kormány tehát ismét több törvényt fogadtatott el, a­melyek megcsökkentették a válasz­tók számát. A progressisták, a­kik folyton az alkot­mány módosítását követelték, azzal a javaslattal lép­tek föl, hogy az adó alapján választókon kívül hono­­ratior választók is legyenek, vagyis hogy az Olaszor­szágban nem régen elfogadott törvényhez hasonló javaslatot terjeszszen elő a kormány. A kabinet feje, a­ki jobban ismeri a helyzetet, mint bárki más, vonakodva követte a pogressistákat erre a térre. A progressisták azonban gyűléseket tar­tottak, reform-egyleteket alakítottak, úgy, hogy a balpárt két töredéke közt, a liberálisok és progressis­ták közt még nagyobb lett az eltérés. A kabinet ezenkívül a múlt héten törvényja­vaslatokat terjesztett elő, a­melyek 22 millió új adók kivetését követelik. Ezek a javaslatok heves támadá­sok tárgyai, mert új választók ez adók alapján nem fognak támadni, mert a többi közt a kávé, dohány és szeszes italok vámját is emelni akarja a kormány, a­mely czikkekből a munkás­osztály fogyaszt leg­többet, mert végre a tőzsdei ügyleteket is meg akarja adóztatni A szélsőbal kijelentette, hogy ellenezni fogja ezeket a javaslatokat. A kor­mány a választás módosítása végett is terjesztett elő javaslatot, a­mely az adó alapján választókon kívül honoratioroknak is ad választási jogot, de csak a tar­tományi és városi tanácsosok választására. A szélső­bal elégtelennek nyilvánította a választási rendszer ezen módosítását. Ha a szélsőbal ebben a kérdésben a jobbpárt­tal és a kormány ellen fog szavazni, a kabinet kisebb­ségben marad. Ebben az esetben valószínűleg pro­­gresisták fognak fölszólíttatni a kabinet megalakítá­sára. Minthogy azonban ezeknek nincs többségük sem a parlamentben, sem az országban, elkerü­lhetlen lesz a képviselőház föloszlatása, de valószínű, hogy az új választások ismét a clericalisokat fogják kormányra juttatni. T­áviratok. BéCS, jan. 12. (Eredeti távirat.) Pallavicini őrgrófnak Párisból való visszaté­rése alkalmából megbeszélték ma a Roth­­schild-csoport párisi értekezleteit. Ezek ered­ménye abban foglalható össze, hogy a cso­port érzi a magyar aranyjáradék conversió­­jára nézve elvállalt erkölcsi kötelezettség fontosságát, de nem valószínű, hogy az ope­­ratio legközelebb ismét meg fog kezdődni. (»N. fr. Presse.«) Bécs, jun. 12. A »Wiener Abendpost« alapta­lan koholmánynak nyilvánítja a »Vorstadtzeitung« azon közleményét, mely szerint Ziemialkowski miniszter szerencsét kívánt volna Kaminskinek tar­­tománygyűlési képviselővé történt megválasztatása alkalmából. Bécs, jun. 12. Ma délután zivatar volt, mely többféle pusztítást okozott és melynek Heiligenstadt­­ban egy 13 éves leány esett áldozatul. Páris, jun. 12. A »Temps« szerint a Shangaiban Tricou és Li-Hung-Csang közt folyó tárgyalások kedvező eredménynyel ke­csegtetnek. Páris, jun. 12. A kamara Lavergne azon indítványát, mely szerint az 1882-iki bortermés némely fajainak szeszszel való keverése megenged­tetik, 273 szavazattal 201 ellenében elvetette. Páris, jun. 12. (Er­edeti távirat.) Itt ké­telkednek abban, hogy Európa hajlandó lesz támo­gatni Angliának Örményországra vonatkozó actióját, de a portával is tudatják, hogy közigazgatási refor­mokat főképpen saját érdekében is kell adnia Örmény­­országnak. A tunisi capitulatiók fölött Olaszországgal foly­tatott tárgyalás sikert igér. Páris, jun. 12. A senatus osztályai bizottságot választottak a bírósági személyzetre vonatkozó tör­vényjavaslat tárgyalására. A bizottságnak csak egy tagja pártolja a törvényjavaslatot úgy, a­mint van, ketten egészen ellenzik a reform­terveket, nyolc­an elvileg elfogadják ugyan a refomok létesítését, de a benyújtott törvényjavaslatot jelentékenyen módosí­tani kívánják. Róma, jan. 12. (Eredeti távirat.) Az igaságügyminiszter körrendeletet intézett a felebbezési törvényszékek elnökeihez, a­melyben fölszólítja őket, hogy mondjanak véleményt a Sciarra-téren tüntetők elleni per­ről és a 174. czikk alapján megindított többi perekről, a­mely czikk kiszabja a büntetést azokra, a­kik háború veszedelmének teszik ki az országot. A kormány külön czikket akar be­vetetni a büntető törvénybe, a­mely lehetségessé teszi ily esetekben az állam köz­vetlen actióját. Ludolf gróf e hónap végén megy sza­badságra. Az angol-olasz kereskelmi szerződés a jövő héten fog aláíratni. Róma, június 12. (Eredeti távirat.) A városi tanácsosok választásában 60 jelölt közt oszlot­tak szét a liberálisok szavazatai; a clericalisok több liberálist, köztük állami tisztviselőt és volt forradal­márokat is bevettek a jelöltek közé, és az ő jelöltjeik közül 10 választatott meg. Laibach, jún. 12. A városokban és mezőváro­sokban a tartománygyűlési választásoknál a nemzeti­ségi párt központi választási bizottságának valameny­­nyi jelöltje megválasztatott, kettő kivételével, kikre nézve Gottschee németajkú lakosaival megegyezés jött létre. Potsdam, jun. 12. Vilmos császár, Sándor bolgár fejedelem, a német trónörökös és Vil­mos herczeg társaságában, ma délelőtt a homnstedti mezőn szemlét tartott a testőrezred fölött, melyet a bolgár fejedelem vezetett a császár elé. Berlin, június 12. A képviselőház az egy­házi törvényjavaslatot 21 tagú bizottsághoz utasította és üléseit június 21-ig elnapolta. Berlin, jun. 12. A birodalmi gyűlés az 1884—85. évi költségvetést harmadszori ol­vasás után változatlanul elfogadta, mire Böt­ticher miniszter által császári üzenettel be­­rekesztetett. Berlin, jun. 12. (Eredeti távirat.) A liberális lapok általában a helyzet szomorú jelét lát­ják Bennigsen lemondásában, de meg vannak győ­ződve, hogy Bennigsen nem hagyta ott véglegesen a politikai tért. A secessionisták orgánuma is nagyon sajnálko­zik Bennigsen lemondása fölött. Bennigsen távozása, szerinte azt bizonyítja, hogy Bennigsen lemondott ar­ról a reményről, hogy érintkezésbe jöhessen, vagy érintkezésben maradhasson a kanczellárral. A »Vossische Zeitung« azt írja, hogy Bennig­sen lemondása igen fájdalmasan érintette Bismarck herczeget. Belgrád, június 12. (Eredeti távirat.) A »Szamuprava« közli azokat a sürgönyöket, a­melye­ket Garasanin miniszter váltott a tajcsári kerület főnökével a gamzigrádi lázongást illetőleg. A kerületi főnök ezt jelentette: körül­belül 400 paraszt trombitaszóra összecsoportosult, azután trombitával fel­adatott nekik a csatárlánc­ban való előnyomulásra, tüzelésre és rohamra. Három negyedórás harcz után az átellenben fekvő magaslatra hátráltunk. Svetkovics őrnagy Telem volt. Kérek leg­alább egy zászlóalj rendes katonaságot. Garasanin miniszter kérdezte: »Ki em elég-e két escadron csendőr ? A kerület főnöke ezt felelte: »Nincsenek mind itt, és azt beszélik, hogy cserben fognak hagyni minket.« Garasanin miniszter ekkor ezt mondta: »Várjon a táviróhivatalban, elmegyek a királyhoz.« E sürgönyök a zavargás kezdetről szólnak. A tulajdonképeni harczról nincs még hiteles tudósítás. Az ügy annyiban bevégzettnek látszik, hogy a fegy­verek pihennek. London, jún. 12. (Eredeti távirat.) Hírlik, hogy a chinai kormány titokban ko­molyan készül a háborúra, szaporítja hadi­hajóit és a chinai hajóbirtokosoknak azt ajánlja, hogy hívják haza hajóikat Malakkából és Cochinchinából (Neue freie Presse.) London, jun. 12. San­ Franciscoból kelt jelen­tések szerint a május 20-iki napfogyatkozásra vonat­kozólag a Karolinák szigetén (Csendes óczeán) esz­közölt csillagászati megfigyelések, teljesen sikerültek. Kattaro, jun. 12. A csetinyei hivatalos lap azt írja, hogy az albániai harcrok nagyon véresek voltak és hogy a török csapatok megtörték a klementi és kasztrati törzsek lá­zadását, helyreállították a szultán tekinté­lyét, a­mely a skutarii kormányzók gyönge­­sége következtében megcsökkent az utóbbi időben. Varsó, jun. 12. A »Varieté színház«, mely a nagy színház egy részét képezte,az éjjel leégett. Emberélet nem esett áldozatul. A kárt 100.000 rubelre becsülik. A népszínház tagjai Bécsben. BOOS, jan. 12. A budapesti népszínház tagjai ma a »Peleskei nótárius« czímű bohózatot adták elő. A színház középszerűen volt megtelve. Az előadás jól sikerült, P­á­­­m­a­y Ilka óriási bokrétát kapott. Holnap a »Sárga csikó« kerül színre Blaha Lujza asszonynyal. Kassa, jun. 12. József főherczeg kísére­tével folyó hó 14-én, csütörtökön, Kassára érkezik és a Schalkház-szállodában veszi lakását. A főherczeg a pályaudvaron a szokottnál ünnepélyesebben fog a polgári hatóságok és a közönség részéről fogadtatni. Ő fensége megérkezése estéjén a Schalkház-vendéglő kerthelyiségében díszvacsora lesz, mely alkalommal a katonai zenekar fog játszani. M.-Sziget,jun. 12. (Saját tudósítónktó­l.) Trefort miniszter tiszteletére a megyeház nagytermé­ben rendezett díszes banketten Lónyay János főis­pán a királyért és királyi családért emelt poharat, Mihálka alispán Schönherr esperes, Fankovics vica­­rius Trefort miniszterért, Trefort Lónyay főispánért és Mihálka alispánért emelte poharát, megjegyezvén, hogy Magyarország nemzeti politika által lehet erős

Next