Nemzet, 1883. október (2. évfolyam, 269-299. szám)
1883-10-18 / 286. szám
Budapest, október 17. Lezajlottak a szegedi ünnepélyességek. De aki azt hiszi, hogy azok csak ünnepélyességek voltak, az nagyon csalódik. A zöld galy, a diadalkapu, a mécsvilág, a zene, az éljen, a fogadás és beszéd olyan külsőségek, melyeknek alkalomszerűsége olyan különböző, hogy azoknak mértékéből egyáltalában semmi politikai következtetést vonni nem lehet. Pedig Szegeden egy nagy politikai demonstrációnak voltunk tanúi, melyben az uralkodó és magyar nemzet, egymással úgyszólván vetélkedve akarták tudtul adni a bel- és külföldnek, hogy egyetértenek, egyre törekesznek és hogy azt a benső kapcsot, mely az alkotmányos korszak minden évében szorosabbra és szorosabbra fűződik a király és nemzet között, csak erősbíti és bensőbbé teszi mindazon mozgalom, mely benn és künn talán ezen egyetértés és benső kapocs meglazítására van irányozva, vagy legalább szándékosan vagy öntudatlanul, arra vezethetne, ha olyan erős ellenállásra nem találna, az érdekeltek által oly teljesen kizárva nem lenne minden befolyásolás, oly czélok érdekében, melyek nemcsak az uralkodó és nemzete közti kapcsot lazítanák meg, de egyszersmind a monarchia helyzetére és alakulási, fejlődési viszonyaira is végzetes hatással lennének. Nem keressük tehát sem a külső díszben és külső zajban, sem a különben igen megható jelenetekben és beszédekben a szegedi ünnepélyességek politikai jelentőségét, mert ezekben inkább kerülve (és pedig helyesen kerülve) mint kifejezve jön a politika. Hanem az alkalomban, mely ez ünnepélyességekre okot szolgáltatott, a viszonyokban, melyek közt azok lefolytak, a helyben, a hol lefolytak és a hangulatban, a melyben lezajlottak. Mert, hogy az utóbbi szemponton kezdjük, csak látni kellett és másképp nem is lehetett teljesen átérezni, a lelkesedésnek azon folyton növekedő áradatát, melylyel az alföld népe körülvette szeretett királyát. Tudjuk, hogy voltak sokan, kik az 1849-iki és későbbi eseményekkel hasonlíták azt öszsze, hogy kifejezésre juttassák az alkotmányos szabadság azon józanító, felmelegítő és minden tényezőre egyaránt felvilágosító hatását, mely már nem a »múltakra való fátyolvetés« képletében is kifejezett megerőltető, bár mindig béna fidessel mondott és elfogadott kötelesség és érzés, hanem a tapasztalás által igazolt, az érintkezés által folyton melegített és mindig nagyobb és nagyobb köröket átható őszinte, igaz lojalitás, mely nem ismer szolgaságot és ezt Szegeden nem is látott senki; de igen erős, önfeláldozó és kölcsönös bizalmon nyugvó ragaszkodást, melyben már nemcsak politikai számítás, de valódi bensőség van. Érzi ezt mindkét fél és annak Szegeden történt imposáns manifestatiója villanyhatását éreztette az egész nemzettel és alighanem felrázta álmukból, legalább rövid időre, azokat is, kik talán egészen ellenkezőről álmodoztak, ha nem számítottak. Természetes, hogy e hatást az esemény színhelye nagy mértékben emelte. Mert a tősgyökeres magyarság közepette,annak minden vidékéről önkéntesen összesereglett nép és értelmiség legbensőbb közreműködésével, nem rendezve, hanem természetszerű lefolyásának átengedve volt az az áradat, mely akár a lelkesedésben, akár a tüntetésben vezetésnek, ösztönzésnek épp oly kevéssé érezte szükségét, mint korlátnak, anélkül, hogy rendetlenségbe vagy kicsapongásba csapna át, hanem méltóságát és öntudatát megtartó mindig és mindenütt. Egy büszke, öntudatos, önérzetes nemzet hódolata volt az, mintegy tüntetve a múltban és most is olykor-olykor felmerülő kételyek vagy ámítások ellen. A viszonyok is olyanok voltak,hogy lényegesen befolytak a nemzeti ünnep tüntetésszerűségének emelésére vagy jobban mondva provocatiójára és hatásának ez irányban várható eredményére is. Mert tagadhatatlan az, hogy egyfelől az antisemita, másfelől a horvát mozgalmak egyenesen a magyar állam és nemzet ereje, tekintélye ellen voltak irányozva, amiből természetesen, idegen ellenségeink éles fegyvereket készültek kovácsolni, fajunk államfentartó és cultúra iránti érzéke és ereje iránt. Sőt a monarchia szervezetének és a magyar állami kapcsolatnak is hadat látszik szenni az utóbb jelzett mozgalom túlhajtásaiban. Ezekkel szemben alig lehet fényesebb és csattanósabb cáfolatot képzelni, mint bemutatni a nagy világnak egyfelől azt, hogy milyen rövid idő alatt tudja a magyar faj, a legspeciálisabb magyar rónán, hol a culturának sok akadálya van, a cultura erős góczpontját, egészen maga erejéből megteremteni és fejlődésének minden tényezőjével felszerelni; másfelől azt, hogy milyen feltétlen bizalommal támaszkodik a fejedelem e nemzetre és mily teljes önzetlenséggel érzi át és teljesíti ezt mindazon kötelességeket, melyeket egy nemzetnek, uralkodója irányában teljesíteni kell vagy átérezni egyáltalában lehet. És mert éppen »ab urbe condita« nem latolhatjuk ezen ősrégi érzelmet, de ennek alkalmából is oly impozansan nyilvánult az ; bizonyára ennek jelentőségét is ki lehet és ki kell emelnünk, hogy az ünnepélyességek jelentőségét és tovább tartó hatását híven jelezzük. Különös súlyt kell egyébiránt arra is fektetnünk, hogy Szegeden az alföld népe mutatja be magát, mint városépítő. A ki részei ellen épít Francziaország erődöt a Genf cantonnal határos Vuaehe hegyen? Bizonyára nem Svájcz ellen. Az Alpesek köztársasága többé még reménybeli zsákmányolás tárgyát sem képezi a francziákra nézve. Valaki ellen az erőd mégis épül, valakit illetnek azon katonai mozgalmak, melyeket Francziaország Észak-Savoyában végrehajt. Ez a valaki pedig senki más nem lehet, mint Olaszország. III. Napóleon azon világos czélzattal annectálta Nizzát és Savoyát, hogy az Alpesek átjáróit kezében tartsa, azon átjárókat, melyeken a legtöbb betörés ment végbe Itália ellen. De viszont ugyanezen átjárókon be lehet törni Francziaországba is. A rómaiaknak katonai útjuk vezetett ezeken át legrégibb gyarmatvárosukba, Massiliába. A francziák második császára ugyanazon pillanatban, mikor a magentai és a solferinoi csatákat megnyerve nagggyá tette Piemontot, előre látta azon eshetőséget, hogy Piemontból, az ő ellentörekvései daczára, lehet egységes és hatalmas Olaszország. És hogy ez az Olaszország ellensége lehet Francziaországnak. S ekkor Francziaország Nizza és Savoya birtokában könnyen megrohanhatja Olaszországot, ennek támadása előtt pedig nagy akadályok tornyosodnak. Ezt jelenti Nizza és Savoya Francziaország kezében. S amikor a franczia kormány Észak-Savoyát erődíti, ez azt jelenti, hogy Francziaország elérkezettnek tartja azon időt, mikor az alpesi tartományoknak rá nézve kiváló katonai értéke van. A béke fenmaradásában mi erősen hiszünk. Nincs semmi ok annak megzavarására. A katonai utakat és védműveket nem a háborúk előestéjén építik. Francziaország a tuniszi és egyptomi ügyek alkalmából azt tapasztalta, hogy közte és Olaszország közt ellentétek vannak. Mikor pedig Olaszország közeledett az osztrák-magyar-német szövetséghez, Francziaország, bár kétségkívül tévesen, azt hitte, hogy Itália e szövetségbe belevitte antagonismusát, így nyer magyarázatot Felső-Szavoya erődítése. Ebben a tényben azonban semmi különös nem volna. Minden független államnak joga van ott épiteni erődöket saját területén, ahol neki tetszik. Ebbe nincs senkinek beleszólása. Igen ám, de az 1815-ki bécsi okmány Savoyának két kerületét, a Chablais és Faucigny grófságokat semlegesekké tette s kijelentette, hogy ezt a területet haderővel csak a svájczi köztársaság szállhatja meg. A közvetlenül érdekelt fél tehát Svájcz, amikor Francziaország az e területen levő Vuaehe hegyen katonai építkezéseket végez. És valóban Svájcz panaszkodik, nem pedig Olaszország. A szövetségi tanács azt írja Párisba, hogy Francziaország adjon felvilágosítást, mert a bécsi szerződés értelmében nemzetközi jogot s különösen Svájcz jogát sérti. Francziaország tagadja ezt. A többi hatalmak várják, mi lesz hát ebből a nemzetközi jogi kérdésből, melyben a kis Svájcz és a nagy Francziaország disputáinak, allegálnak egymással. A kérdésnek valóban erősen jogi oldala van, bármennyire a hatalmi kérdéstől függ minden kérdés, mely a nemzetközi jog területén merül fel. Hogy jogi szempontból kinek van igaza: Svájcznak-e vagy Francziaországnak, ez meglehetősen közönyös volna, ha az utóbbi erősen el volna határozva, miszerint túlteszi magát a jogi scrupulusokon és Európa nem avatkozik, éppen a jog révén, a dologba. De hát mivel a kérdés nagyobb port verhet fel, mintsem egyelőre látszik, érdemes annak jogi oldalára vetni futó tekintetet. Mit mond Svájcz? Azt mondja, az 1815-ki szerződésnek Felső-Szavoya semlegességére vonatkozó rendelkezése fennáll, s ez a rendelkezés kötelezi Francziaországot. Ez azonban tagadja, amit Svájcz allegál. És szerintünk joggal teheti. Hasztalan megy a svájczi szakemberek és politikusok segélyére egyik bécsi lap, kétségkívül elismerésre méltó történelmi és jogi apparátussal; mi ezúttal, mikor a jog kérdéséről van szó, a franczia álláspontot teljesen indokolhatónak tartjuk. Igaz ugyan, hogy Olaszország az engedményokmányban kijelentette, hogy Savoyát az annak északi részére súlyosodó semlegességi teherrel ruházza át Francziaországra; az is igaz, hogy az európai hatalmak soha sem nyilvánították beleegyezésüket a semlegesség letesen ismeri a szegedi építési viszonyokat és tudja, hogy milyen földmives gazdák lesznek ott háziurak, annak repes szíve örömében, a civilisatio ezen valóban hasznos és kétségtelen megtestesülésében. Ez oly mozzanat, melyre elég súlyt nem fektethetünk. Ki lehetne, a politikai mozzanatok vizsgálása alkalmával, terjeszteni figyelmünket azon nagy fordulatra is, melyen a közönség felfogása a Tisza-kormány állása és politikája iránt, éppen az alföldön keresztül ment; eszünkbe juthatna az, hogy Tisza Kálmánt vádolták azzal, hogy a trón és nemzet közé áll és elhidegíti azokat egymástól; elmondhatnék azon támadásokat, melyeknek a szegedi királyi biztosság szervezése miatt kitéve volt, hanem hát mindezek reminiscentiák, melyekkel örömünket most rontani nem akarjuk, és csak figyelmeztetésül, tanulságul említik azokat fel Budapest, október 17. megszüntetésébe; igaz továbbá, hogy Svájcz ismételten követelte a bécsi szerződés ide vonatkozó pontjának elismerését Francziaországtól, de két tény tagadhatatlan, mely halomra dönti a többit, s Francziaország javára esik a mérlegbe. • Ez az, hogy Francziaország soha sem kötelezte magát Észak-Savoya semlegességének fentartására; s hogy a bécsi szerződés tényleg rég megszűnt létezni, s így rég elvesztette kötelező erejét. Európa 1830-tól kezdve egyebet sem tett, mint halomra döntötte ezt a szerződést. Az a térkép, melyet a hatalmak Bécsben készítettek, már rég szerte szét van tépve. Egy csomó állam bukott meg, melyet ez a szerződés teremtett, s egy csomó új állam keletkezett homlokegyenest ellentétben e szerződéssel. De nem csak a területi és hatalmi viszonyok változtak meg, hanem megváltozott a nagy nemzetközi okmány erkölcsi alapja is. Az autokrata kormányok helyet adtak a parlamentáris kormányoknak, korlátlan hatalmú uralkodók az alkotmányos uralkodóknak. A bécsi okmányra tehát, mint élő jogforrásra hivatkozni felettébb praecarius, bizonyos tekintetben veszélyes lehetne. A modern Európának nem jogforrása többé az. Nem nyom annyit a tényleges viszonyok mérlegén, mint az a papiros, melyre irva van. És habár félszázad viharai vagy békés művei minden részében el sem is látták volna a bécsi okmányt, mely Európát a nagy forradalom özönvizének lefolyása után rendezte, parcellirozta ; ha annak egyes tételei, uj elismerés és szentesítés nélkül is, kötelező erővel bírnának , a jelen kérdésben mégsem lehetne irányadó. Mert megváltozott a kötés lényeges feltétele, tehát megváltozott maga a kötés is. Savoya urat cserélt, s ez a lényeges feltétel lerombolása, tehát egyszersmind Észak-Savoya semlegességének megszűnése. Belgiumot is csak jelen alakjában s jelen birtokviszonyaiban illeti meg a semlegesség, pedig ennek semlegessége fölött erősebb nemzetközi kötés áll ort, mint a bécsi okmány. S mégis, mihelyt Belgiumot meghódítaná, akár Francziaország, akár Németország, s ezt a signatarius hatalmak eltűrnék, a belga semlegesség tényleg, sőt jogilag is véget érne, ha a hatalmak külön egyezményt nem kötnének, s így fönn nem tartanák a neutralitás elvét. Keveset vagy mit sem változtat a dolgon, hogy Francziaország nem fegyverrel hódította el Olaszországtól Savoyát. E tartomány új államtest alkatrésze lett, s mit e tény kapcsán a »Neue Freie Presse« felhoz, hogy a nemzetközi jogot nem szünteti meg az illető hatalmak hallgatása, az vagy nem áll, vagy az érvelő ellen bizonyít. Amikor az államváltoztatás tényleg megszüntette az amúgy is kétes életű nemzetközi jogot, a hatalmaknak diplomatiailag be kellett volna avatkozniok, hogy a megszüntető tény ellenére fentartsák Észak-Savoya semlegességét. Nem tették, hallgattak, s hallgattak Svájcz egyenes felszólalásának daczára, tehát a változott viszonyok természetszerű következményeibe belenyugodtak. Igaz, hogy egy hatalom ténye meg nem szüntetheti a nemzetközileg megállapított jogot, de az is igaz, hogy egy állam, tehát a jelen esetben Svájc, óvása sem védheti meg éppen az illetékes hatalmak által elejtett jogot. Hogy Oroszország a pontusi kérdésben a londoni conferentiára hivatkozott, ezen szintén a bécsi lap által felhozott érv nem vág ide. Oroszország azért hivatkozott a hatalmakra, mert nem akart függőben hagyni önkényes fellépése által felidézett oly kérdést, mely állandó casus bellit képezhetett volna a párisi szerződés valamennyi aláírójára nézve. Ezért kellett kicsikarnia nyilvános szerződésszegéséhez az akkori események által meglepett hatalmak belegyezését. De várjon , ha a jogkérdésben igaza is van Francziaországnak, politikus dolog volna-e az ügy erőszakolása azon esetben is, mikor a hatalmak most végre Svájcz mellé sorakoznának, ez más kérdés. Mihelyt hatalmi kérdéssé lesz akár Francziaország és Svájcz, akár a franczia köztársaság és a nagy államok közt a Vuaehe hegy megerősítése, azonnal alakot változtat a dolog. Ha Francziaországgal csak Svájc fog szemben állni, akkor úgy jogilag, mint tényleg igaza lesz; ellenkező esetben a jogi elméletek legvilágosabb következtetései sem mentik meg a kellemetlenségtől. És azt hiszszük, Francziaországnak módjában van úgy erősíteni meg Savoyát, hogy diplomatiai villongásokra, vagy éppen confliktusokra ne adjon okot. A határőrvidéki külön törvényeknek föntartását, legalább még a jövő évre, ajánlja a pénzügyminiszter költségvetése indokolásában.Tekintettel arra, úgymond a pénzügyminiszter, hogy a földadó az 1881. XL. t.-czikk 2. §-ában nyert felhatalmazás értelmében az 1884. évtől kezdve már az uj kataszteri munkálatok alapján fog kivettetni, ugyanazon évtől kezdve a határőrvidéki részekben is, az ott a földadó-szabályozás megtörténtéig érvényben tartott külön adótörvények megszüntetése mellett a magyar adótörvények lennének érvényre emelendők. De miután az országos földadó-bizottság az új kataszteri munkálatokat csak a folyó év szeptember havában állapította meg véglegesen, az év még hátralevő része pedig nem elegendő arra, hogy mindazon előmunkálatok és átmeneti intézkedések, melyek szükségesek arra, hogy a magyar adótörvények a határőrvidéki részekben 1884. évben életbe léptethetők legyenek, a kellő időben megtétethessenek, kénytelen vagyok a határőrvidéki külön adótörvényeket 1884. évre még fentartani, és a magyar adótörvényeknek a határőrvidéki részekben leendő behozatalától egyelőre eltekinteni.« Szegeden teljes sikerrel jön megünnepelve a feltámadás nagyszerű ténye. Ha volt ott egy kétkedő Tamás, az is hívővé lett, midőn a borzalmas sebhelyeken az új élet magasztos lüktetéseit megtapogatá. És nem fordult elő semmi olyan mulasztás, ügyetlenség, vagy baklövés, ami megzavarja néha a legtisztább örvendezést is. Maga az időjárás sem birt rosszalkodni tartósan, csak éppen annyira mutatkozott haragosnak, a mennyiből megérthetni, hogy a küldöttségekhez illetékesen csatlakozott ő is, mert hát nagy része volt az ünnepély létesülésének eredeti, gyászos indokában, így válik tűrhetővé sok ember és sok eset, ha a rosszból, mi lényükben volt s nem is miveleteiken múlt, a derék emberek üdvös tevékenysége által áldásos eredmények keletkeznek. És ezek majdnem mindig keletkezhetnek a legnagyobb bajokból is, csak összetartsanak a jó czélra intézett nemes tényezők és lelkiismeretes képességek. Ilyen jellegű volt azon összetartás, mely az elpusztult Szegedet felépítette romjaiból, bámulatosan rövid idő alatt, meglepő alakban. A király, a parlament, a kormány és a szegediek érzelmeinek munkás egyesülése olyan csodát mivelt, melyre büszkén tekint az egész magyarság, és a kinek vigasztaló, buzdító szavára ilyen csodát mivelt a hazaszeretet tevékenysége: az általános hódolattól környezett király, a nemzet ünnepét egy olyan fejedelmi köszönettel fejezte be, amely Tisza Lajos nemeslevele marad örök időkre. A munka fölszaporodásáról az egyes minisztériumokban érdekes képet nyújtanak az egyes tárcákhoz fűzött költségvetési indokolások. A belügyminisztériumban a miniszter kijelentése szerint a személyszaporításnak minimuma kéretik, midőn 1 tanácsosi, 1 titkári, 1 fogalmazósegédi, továbbá egy számtanácsosi és egy számtiszti új állomás kívántatik. Arra nézve, hogy a belügyminisztériumban csak egy év leforgása alatt is a teendők mily mérvben szaporodnak, fel kell említeni, miszerint 1881-ben beérkezett 64.400, s illetőleg az elnöki hivatal, útlevél-kiadó, számvevőség, alapigazgatóság és levéltár hozzászámításával 111.611 darab, 1882-ben 121.693 darab, tehát 1881-hez képest 1882-ben 10.082 ügydarabbal több érkezett be. S ez, úgymond az indokolás, így lesz ezután is mert az évről-évre nagy számmal alkotott törvények nagy részének végrehajtását a belügyminisztérium eszközli, másrészt alig van törvény, melyben a belügyminisztériumnak közreműködni ne kellene. A személyszaporítás szükségét egyébként maga közrendészetünknek folytonos fejlődése igazolja s e tekintetben elegendő csak a fővárosi rendőrség és a csendőrség folyton szaporodó ügyeit szemügyre venni. A csendőrség 1884-ben az egész országban életbe lesz léptetve, s annak folytán a belügyminisztériumban 56 tisztviselőnek a munkássága folyton s kizárólag igénybe lesz véve. A fentebbiekben már előadottakat ki kell még egészíteni azzal, hogy tartassák bármely minisztériumban valamely nagyobb szabású tanácskozás vagy enquéte, ezekben a belügyminisztérium képviselése a legtöbb esetben szükséges s mindig kívánatos, mert ma az administrate által gondozandó érdekek folytonos szaporodásánál fogva a belügyminisztériumnak, mint a par excellence főadministrativ hatóságának közreműködése, csak igen ritkán mellőzhető. A közoktatási minisztériumban a középtanodai oktatásról szóló 1883. évi XXX. t. sz. végrehajtása ugyanis sok uj és fontos teendőt, részben szervezeti munkákat ró a hivatalokra, melyek a személyzetnek egy magasabb ragu tisztviselővel szaporítását és e czélból egy új osztálytanácsosi állomás szervezését teszik szükségessé. E mellett a tanügy folytonos fejlődésével a teendők állandóan szaporodnak és a művészeti, az iparművészeti és iparos-oktatási ügyek oly kiterjedést vesznek, hogy a beérkező ügydarabok száma évről-évre 3—4000-el növekedik. A múlt évtized eleje óta a munkahalmaz fokozatos szaporodása daczára folyton kevesbített és ma már teljességgel elégtelen fogalmazó személyzet létszámának egy titkári állomással gyarapítása tehát mellőzhetlenül szükségesnek mutatkozik, minthogy éppen ezen fokozatban érezhető leginkább a tisztviselők hiánya; az alsóbb fogalmazói személyzet gyakornokok alkalmazásával lévén ideiglenesen pótolható. A tényleges többlet az új rendszeresítések által a közoktatási minisztériumban csak 2700 frtot tenne. Reformok Oroszországban. Péterváron az hírlik, hogy a czár belügyi reformokról szóló és a birodalmi tanács által eléje terjesztett javaslatot szentesített. Az orosz czár és Bulgária. A »Nordd. Alig. Zeitung«-nak azt jelentik Szófiából, hogy a czár Szófiába küldte egyik hadsegédjét, hogy részletes fölvilágosítást szerezzen a tartománygyűlésnek a hadügyminisztériumra vonatkozó határozatának okáról. Ebből azt következtetik, hogy Péterváron nem bíznak Jonin jelentéseiben. Ferry kormányelnök Havreban. A franczia kormányelnök Havreban is tartott beszédet. Ebben is kiváltképpen az intransigenseket ostorozta. Ferry mindenekelőtt Havre város érdekeiről beszélt és megígérte, hogy elő fogja mozdítani e város kereskedelmét, csak azt kívánta, hogy elégedjék meg a város a lassú haladással, amely a tudomány adataira támaszkodik. A miniszterelnök áttért ezután az általános politikára és ezt mondta: »Uraim, mikor megalakítottuk ezt a kormányt, nem szándékoztunk erőtetett többséget szerezni, mi megnyitottuk a többséget; hivatkoztunk mindazokra, akik meg vannak győződve, hogy a köztársaságnak, valamint minden más formának, szüksége van kormányra. Mi valamennyi köztársaságihoz, bármelyik csoporthoz tartozzanak is, így szólunk: önök mindnyájan jöjjenek hozzánk, akik azt hiszik, hogy a köztársaságban is tehet jó szolgálatokat a kormány. Mi nem zártuk be az ajtót senki előtt. De vannak emberek, akik az első naptól kezdve bezárták ezt az ajtót, az utóbbi ülésszak bezárása után e lármás szünet alatt pedig naponként tátongóbb lett az örvény a köztársasági nyitott nagy többség és azok közt, akik elváltak tőle, hogy hallatlan gyalázással és rágalmazással támadásokat intézzenek ellene. (Zajos tetszés. Tartós mozgás.) Ez oly tény, amellyel számolnia kell minden tájékozott embernek és amelyet őszintén meg kell fontolnia. Az országban, nevezetesen a végéhez közeledő szünet alatt terjeszkedtek az intransigensek. Ezt a nevet használom, amelynek viselésére büszkék az illetők, és amelyre a köztársaság jövőjével törődök nem fordíthatnak elég figyelmet. Ha kérdés intéztetik az országhoz, valamint mi is intéztünk nem régen a főtanácsosok választása alkalmával, akkor a szélsőbalpárti és jobbpárti kisebbségek, amelyek fenyegetik az országot, valódi állapotukban tehetetlen kisebbségeknek bizonyulnak. Ez volt a főtanácsosok legutóbbi választásának nagy eredménye, haszna és tanulsága, és sohasem szabad elfelednünk, a józanság és okos politika ezen nyilatkozását. E hatást nem fogja eltörölni más ellenkező nyilatkozat. Mert e nyilatkozatok elszigeteltek és korlátoltak, mert inkább megtartott, mintsem hódított birtokot képviselnek. E részleges nyilatkozásokkal szemben elveszítse-e tehát hidegvérét a köztársasági párt és a kormány ? Bizonyára nem veszti el, de azért jó, természetes, ha azok, akik szívükön viselik a köztársaság jövőjét, foglalkoznak az intransigens párt e törekvéseivel, nyilatkozásaival és részleges sikereivel. Mely magatartást kell követni a törekvésekkel szemben, amelyek bizonynyal veszedelmesek a köztársaságra nézve, és pedig merem mondani, a legveszedelmesebbek, most egyedül veszedelmesek, mert a monarchista veszedelem nem létezik már. (Ismételt tetszés.) A monarchista veszedelem két sírba temettetett, amelyben nem fog zöldelni a jövő lombja. Ez a veszedelem nem létezik már, de más követi és ezzel szembe kell szállnunk, hogy ellenébe állítsuk az egyetlen gátot: szilárdabb és szilárdabb egyesülését a kormány alkotására képes köztársaságiaknak (Tetszés.) Uraim, ez nem reactionarius politika, ezt ne mondja, ne nyomassa ki, ne sürgönyözze senki. (Derültség.) Ez a köztársaságiak concentrálásának politikája. Mi ugyanis meg vagyunk győződve, velünk együtt igen sok köztársasági, hogy a köztársaság erélyes kormány lehet reactio nélkül, hogy köztársasági kormány lehet olyan kormány, amely kormányoz és egyszersmind előre halad, és hogy nincs ellentét a tekintély és a haladás eszméje közt. Minthogy ezek közé a köztársaságiak közé tartozunk, szabad-e azt fogni reánk, hogy mi maradó kormányt akarunk alakítani ? Nem, uraim, ha pedig mi oly nagyra becsüljük a rendet, ha mi a köztársasági épület alapjának tartjuk, ennek oka az, hogy a rend első és lényeges föltétele a haladásnak. (Általános helyeslés.) A haladás nem zökkenések és ütések eredménye. Nem, hanem lassú fejlődés, jelensége a társadalmi növekedésnek, átalakulásnak, amely előbb az eszmékben nyilvánul, átköltözik az erkölcsökbe, végre a törvényekbe. Íme ez a haladás, és hogy végbe mehessen a társadalmi növekedés e nyugodt jelensége, mindenekelőtt támogató és állandó kormányra van szükség, amely nincs a jövő-menő tömeg mindenféle szeszélyére bízva. Szüksége van rendszerre és állandóságra; különbséget kell tudnia tennie azok közt a reformok közt, amelyekről beszélnek, amelyek átmentek a közszellembe, amelyek eléggé tanulmányoztatak és kivántatnak, szóval azok közt, amelyek érettek, hogy külön választhassa őket a határozatlan formuláktól és csalfa ígéretektől. De mit beszéljünk kormányról, állandóságról, rendszerről ? Az intransigensek nem akarnak róluk tudni, ellenségei mindezeknek (Derültség.) Komány nem kell nekik; előttük mindenki monarchista, aki kormányról beszél; szerintük monarchikus kormány alatt fogunk élni, ameddig egy csepp tekintély lesz ez országban. Kérdem tehát önöktől, uraim, azt tartják-e, hogy monarchiában élnek ? (Nem!) Azt tartják-e, hogy dictatura alatt élnek ? (Nem! Derültség.) Az állandósággal is úgy vagyunk. Az állandóság ellenség az intransigensek előtt. Előttük a köztársaság örökös izgatás, szakadatlan változás. Ennek a furcsa eszmének semmi kilátása sincs ebben a gyülekezetben, e nagy iparos város tanácsa tagjainak jelenlétében, amely ismeri az állandóság becsét, amelynek nincs szüksége, hogy megérttessék vele, hogy mi lenne Francziaország belső hiteléből és a külföld előtti tekintélyéből ily állapotok közt. Az intransigensek elve abban áll, hogy kijelentik, hogy mindezekre nincs szükségük. Ők a következő egyszerű módon járnak el. Egy programmba beírnak mindent, a mi korunkbeli ember agyában megszülethet, minden kívánatos, kárhozatos és korai dolgot; kivétel nélkül mindezt megígérik, és ime így választatják meg magukat képviselőkké. (Derültség.) Az intransigensek politikai programmja, gondolom, a huszadik vagy huszonegyedik század dictionary umának mutató táblája. Ezzel a politikával szemben, amelyet oly nehéz kielégíteni, amely oly szigorú ítéletet mond a köztéren működő férfiakra, akár a kormány, akár a parlament tagjai, e politikával szemben, uraim, mi szerényen, de határozottsággal azt állítjuk, amelyet eddig követtünk és amelyet, azt hiszem, meg lehet már ítélni gyümölcseiről. Ha jól számítok, az állandósága e politikájának nyolcz hónapos már. Igen hosszú idő ez az intransigensekre nézve. Biztosítom önöket, reánk nézve is , de igen rövid az ügyekre, az országra és Francziaország méltóságára nézve. — Ez a nyolcz hónapi állandóság mégis teremtett valamit.« A miniszterelnök elmondja itt, hogy mit tett a kormány, nevezetesen az igazságszolgáltatás és a közmunkák terén, és így folytatja: »Az eredményeket fogjuk az ország szeme elé tartani. Mi csak ezek által fogjuk védelmeztetni magunkat, ami pedig a rendkívüli izgatást, az intransigensek növekedő mozgalmát illeti, amelynek három hónap óta tanúi vagyunk, engedjék meg uraim, azt mondanom, hogy ez izgatást, e mozgalmat jótéteménynek lehet tartani! Mert ezután világos a kérdés, mert a zászlók ki vannak bontva és senki sem csalódhat színükben. Most választani kell a kormány politikája közt, amelyet a parlament közreműködésével követett, és a másik közt, az intransigens politika közt. E két politika közt választani kell mindazoknak, akik szívükön viselik az ország jövőjét. Középút nincs! hiába törjük fejünket kevert számításon, amely csak formára, mázra hasonlítana rendes kormányhoz, de amely tulajdonképpen intransigentia lenne, amely egyedül a szélső bal engedélyével és támogatásával állhatna meg. Kicsoda támogatná ezt a rövid lejáratú, a szélső pártoknak szolgáló politikát? Van-e komoly ember, aki arról álmodozhatna, azzal kecsegtethetné magát, hogy ura marad a helyzetnek, miután az egész jövőt elejtette?A z áv iratok. Bécs, okt. 17. Rudolf trónörökös és Stefánia trónörökösné ma a Bécs város által rendezett történelmi kiállítást látogatták meg. A fenségek a kiállítást Weiss levéltári igazgató vezetése mellett behatóan megszemlélvén, Schmidt építészeti főtanácsos által vezetve, a városház dísztermét és boltíves nagy udvarát tekintették meg. Bécs, okt. 17. György görög király délben reggelit adott, melyen Kálnoky gr. külügyminiszter, a görög követ, a dán követ s a bukaresti és belgrádi görög követek vettek részt. György király délután fél 4 órakor Gmundenbe utazott, honnan családját hozza el, hogy visszatérjenek Athénbe. Bécs, október 17. A »Pol. Cerr.« Szófiából jelenti, hogy Balabanov külügyi miniszter még e hét folyamában Bécsbe utazik, hogy a vasúti szerződés jóváhagyási okmányát személyesen átadja. Bécsből azután Pétervárra megy, hol a sobranje által elfogadott, az orosz foglalási költségek visszatérítéséről szóló szerződés jóváhagyási okmányát kézbesítendő