Nemzet, 1883. december (2. évfolyam, 450-478. szám)
1883-12-03 / 452. szám
Szerkesztéség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részétillető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................................. 2 frfc 3 hónapra ................................................... g 6 hónapra ................................................... ^2 } Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként .......... \ » Egyes szám 4 kr. 452. (332.) szám. Budapest, 1883. Hétfő, deczember 3. II. évi folyam. Budapest, deczember 3. Minden rossznak van valakire nézve jó oldala. A mahdi győzelme is oly rossz, melynek nem hiányzik jó hatása Francziaországra. Angliában egyszerre módosította a nézeteket a köztársaságra. Félhivatalosan és hivatalosan erősítgetik, hogy Francziaország és Anglia közt nincs ellentét. S nem kisebb jelentőségű politikus, mint Hartington tegnap választói előtt constatálta, hogy a két állam közt a legjobb egyetértés uralkodik. Pedig hát Tonkingban tényleg folyik a háború. A köztársaság katonái chinaiakkal verekesznek. Anglia figyelme egyszerre Afrikára, a Sudánra fordult. Hicks tábornok veresége erkölcsileg Angliát sújtotta. Afrika, sőt az egész világ mohamedánai Anglia vereségének tartják azt. Hogy az álpróféta Egyptomot megtámadja, ennek kevés valószínűsége van. Ha meg is támadná, minden bizonynyal viszszavezetnék. Az islámnak nincs többé hódító ereje, mint Mohamed és nagy utódainak idejében. Akkor győzelmesen tört elő, mint a futótűz hódította meg Elő-Ázsiát és Észak- Afrikát, Elsepert, letiport mindent. Sőt további fejlődésében ellenállhatatlanul vetette magát Európára is. Először megrohanta Spanyolországot s talán onnét történik az izlám invasiója, ha Xeres de la Fronteránál meg nem találja gátját. Később azonban a roskatag byzanti birodalmat sikerrel árasztotta el, s ha a magyar szikla fel nem tartóztatja, megdönti vala az európai államrendszert, s magát a renaissance-civilisatiot. Az islamnak azonban ma már annyi ereje sincs, hogy Egyptomot elragadja akhedivetől sa panislamismust,mely magát a szultánt és egyptomi vazallusát eretnekeknek tartja, Kairóban szervezze. Ha az egyptomi véderő fel nem tartóztathatná a mahdit, az angol szuronyok mindenesetre visszavernék. De az angol érdek ennél többet követel. Nem engedheti meg, hogy a Sudánban nagy mohamedán birodalom támadjon, mely a politikai és vallási orthodoxismus ürügye alatt, a közvetetlen vagy közvetett török uralommal, s így Angliával ellentétbe helyezkedjék. Az új expeditió már is indul az álpróféta ellen. De ha ez ismét tönkre megy, Anglia kénytelen lesz saját nevében fellépni. Indiai hadseregének egy részét kell az álpróféta ellen vinnie. Csak természetes tehát, hogy Anglia ily körülmények közt, China miatt, nem keres confliktust Francziaországgal. A francziák dolgát tehát az álpróféta győzelme jóra fordította. Sőt valószínű, hogy így a tulajdonképp való franczia-chinai háború el lesz kerülhető. Az angol dipomatia ugyanis most már nem fogja biztatni a pekingi udvart a viszály erőszakolására, mert nem ígérhet támogatást Chinának. Ez pedig bármily óriási birodalom, s bármennyire átalakult a legutóbbi évtizedben hadi szervezete, nem igen keresi az alkalmat, hogy egyedül, háttér nélkül, conflictust keressen egy európai nagyhatalommal. Más volna az, ha Francziaország a rá nézve megavult helyzetet túlságosan ki akarná zsákmányolni, ha hódító hadjáratot kezdene China ellen. Erről azonban szó sincs. Egy China ellen viselendő háborúnak most egészen más esélyei volnának, mint Palikao idejében. Szárazföldi után Chinát csak oly nagy hadsereg támadhatná meg, minőt Francziaország nem küldhet Tonkingba. A tenger felőli támadást pedig Anglia mindig meg tudná bénítani, bármennyire el volna foglalva másutt. A francziák, kik az egész tonkingi ügybe úgy rohantak be, mint legtöbb vállalatukba, t. i. könnyelműen és viszonyokkal nem számolva, mitsem óhajtanak inkább, mint hogy becsülettel meneküljenek a bonyodalomból. Ha tehát China engedékenyebb lesz — s most már valószínű, hogy az lesz — a viszály kiegyenlítést nyer, s Európát nem fenyegeti a veszély, hogy békéjét a legtávolabbi keletről robbantják fel. Anglia bizonyára eddig sem volt békebontó. Hiszen legfőbb kereskedelmi érdekei utalják a békepolitikára. Épp azért minden válság idején, mely közelről, vagy távolról érinti, leginkább Anglia érzi, mily becses a közép-európai békeszövetség. A nagy brit állam ilyenkor különös kérelemmel húzza meg magát e szövetség árnyékában. Gladstone nem egyszer neheztelt Ausztria-Magyarországra és Németországra, amiért e két állam útját vágta régi, s már feledett hóbortjainak. Most érzi, mily nagy szolgálatot tesz monarchiánk és Németország Angliának a béke teljes és feltétlen biztosítása által. Mennyivel nehezebb volna ma Anglia helyezete, ha az afrikai és a chinai bonyodalomhoz Európában még a háború veszélye járulna? A kérelem és a biztosság érzetének melege sugárzik ki Hartington beszédéből, ny messze kihatása van a békeszövetségnek. Az egész földgömbre kiterjeszti az áldását, de legkivált Európára. Ezért akarnak ahhoz csatlakozni sorban a hatalmak, mint csatlakozott már Olaszország. Németország és monarchiánk szövetsége hozzá még oly jól van koncipiálva, hogy új elemeket is felvehet anélkül, hogy ez elemek a két állam közé éket verhetnének. Ausztria- Magyarország és Németország szövetsége a mag, mely szilárdan marad, bármily sors éri a külső borítékot. ORSZÁGGYŰLÉS. Az adójavaslat feletti általános vitát folytatta ma a képviselőház, immár harmadik napja. A szélsőbalról Győrffy Géza volt az első szónok, ki a javaslat ellen beszélt, melyet szomorú »karácsonyi ajándék «-nak nevezett. Erősen igyekezett éltelni és humorizálni, de sehogy sem csattant az élet; beszéde még a szélbalon is hatástalan maradt. Fekete Lajos tárgyilagos, higgadt beszédben a javaslat mellett nyilatkozott. Herman Ottó azt fejtegette, hogy a kormány és pártja nem is képes egyáltalán helyreállítni az államháztatási egyensúlyt, mert »a vitális tényezőket nem tartja markában,« melyekkel a kibontakozás lehető volna. Természetes, a javaslatot nem fogadta el s a szélbalon megéljenezték a pattogós beszédet. Prileszky Tádé azok ellenében, kik csak úgy könnyedén, felületes szólamokkal ítélik meg és ítélik el az ország pénzügyi helyzetét, mint ki már 15 éve tagja és elnöke a zárszámadási bizottságnak, kérlelhetetlen számokra hivatkozik s azokat állítja szembe a phrasisoknak. Utal arra, hogy más, hatalmasabb országokban is van, mégpedig jóval nagyobb kivándorlás, mint nálunk. Ne csak mindig Magyarország felett jajveszékeljenek az ellenzéki szónokok, hanem nézzék meg, mi történik körülöttünk Európaszerte. Élénk tetszés között utal arra, hogy míg az ellenzék szónokai abban tetszelegnek maguknak, hogy a pénzügyi helyzetet a lehető legsötétebb színekben tüntessék fel, ugyan az alatt a magyar papírok szépen emelkednek. Elfogadja a javaslatot. Somssich Pál, miután pár szóval Prileszkynek felelt, a javaslat ellen nyilatkozott, mivel nálunk az egyenes adók, nevezetesen a földadó, nagyobbak, mint más nyugati országokban s igy tovább emelni nem lehet, —és mert a javaslat megtámadja a tőkét. Statisticai adatokat hoz fel a franczia, porosz és magyar földadó összhasonlítása végett, ez utóbbinak rovására. Beszéde további folyamában úgy érvel, hogy akaratlanul bár, mintegy igazolja a socialismust és antisemitismust. Többször hansúlyozta a takarékosságot, mint a kibontakozás hathatós eszközét s védelmébe vette a deákpárti kormányokat némely szemrehányások ellenében. Végül apostrophálta a házat, hogy, mint szóló, az se fogadja el a javaslatot. Midőn Somssich a deákpárti kormányokról, azok működéséről beszélt, Éles enynyit kiáltott közbe: »zákány-dombovári vasút!« Ez oly ingerültségbe hozta Somssichot, hogy visszakiáltott : »Nem becsületes ember az, aki engem ezzel gyanúsít!« A házban e miatt nagy zaj és zugás támadt. Miután előbb Móricz Pál személyes kérdésben reflectált Somssich szavaira, felszólalt Éles is, ki egy igen tapintatos, öntudatos és férfias nyilatkozatban azt mondá, hogy ama vasút nevét nem sértés és gyanusitás czéljából, hanem a végett említette föl, mert ama vasút egyike a legkevésbbé jövedelmezőknek, melyek a Deák-párt idejében létesültek. Követelte Somssichtól sértő kifejezése visszavonását, hivatkozván, rá, hogy ez parlamentáris kötelessége. — Erre aztán Somssich is felszólalt, elvette Élesre vonatkozó nyilatkozatának sértő ését. A szabadelvű párt, sőt általában az egész ház körében Éles helyes magatartása általános méltatásra talált. — Öt percznyi szünet után a szélsőbalról még Ferenczy és Kiss Albert szóltak a javaslat ellen s végül Polónyi intézett interpellátiót Pauler miniszterhez ugyanazon tárgyban, melyben Iványi a múlt szombati ülésben már interpellált. Ezzel az ülés véget ért. Szólásra vannak még felirva: Orbán Balázs, Domahidy István, Prónay Dezső báró és Turgonyi. Az ülés d. e. 10 óra 20 perczkor megnyittatván, hitelesíttetik a legutóbbi ülés jegzőkönyve. Elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát, mely szerint ő cs. és apostoli kir. felsége folyó évi decz. hó 1-én kelt legfelsőbb elhatározásával. Ramberg Herman lovassági tábornokot Horvát-Szlavon-Dalmátországokkal egyesitett királyi biztosságától legkegyelmesebben felmenteni, s egyidejűleg gr. Khuen-Héderváry Károlyt, ez idő szerint Győrmegye főispánját, Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánjává és az ezen országokkal 1881. évben egyesitett volt határővidék királyi biztossává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Tudomásul vétetik. Bemutatja Győrmegye közönségének feliratát, melyben a marhasónak a lehető olcsón való elárusitását elrendeltetni kéri. Győrmegye közönségének felterjesztését, melyben Heves megyének a bukovinai és moldva-oláhországi magyaroknak az állami birtokokra leendő hazatelepitése iránti feliratát pártolja. Győrmegye közönségének feliratát, melyben Torontálmegyének a már betelepített csángók szorult helyzetének javítása s tételüknek biztosítása iránti felterjesztését pártolja. Győr megye községének felterjesztését, melyben Kolozs megyének a közigazgatási tisztviselőknek és családjaiknak magánügyekben vasúton való utazásaik alkalmával az állami tisztviselőkkel egyenlő kedvezményben leendő részesítése iránti feliratát magáévá teszi s pártolja. Győrmegye közönségének felterjesztését, melyben Borsodmegyének a zsidó zugiskolák beszüntetése és a zsidó lelkészi állásoknak betöltése iránti feliratát pártolja. Győrmegye közönségének felterjesztését, melyben Pozsonymegyének a nyilvános gyógybetegápolási és szülházi, valamint a katonai beszállásolási költségeknek fedezésére országos alap létesítése tárgyában való feliratát magáévá tevén pártolja. Hontmegye közönségének felterjesztését, melyben Sárosmegyének feliratát pártolván, az 1875. évi III. törvényczikk megváltoztatását kéri. A hid, urmesterek és folyam-felvigyázóknak Latinovics Gábor képviselő által beadott kérvényét, melyben nyugdijbani és szálláspénzbeli részesítést esedeznek. Patsch Fülöp alesperesnek a győregyházmegyei mosonyi esperesi kerület megbízásából beterjesztett, Simonyi Iván képviselő által beadott kérvényét az ipartanonczek felszabadítása és vallásfelekezeti ünnepeknek megülése tárgyában. A feliratok és kérvények a kérvényi bizottságot tétetnek át előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Kemény Gábor b. közmunka és közlekedésügyi miniszter egy törvényjavaslatot nyújt be indokolásával együtt a Tiszának és mellékfolyóinak szabályozásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesítéséről, úgyszintén a vízszabályozó és ármentesítő társulatok igazgatóságának szervezéséről; kéri a törvényjavaslatot kinyomatni, szétosztani és előzetes tárgyalás végett a közlekedésügyi bizottsághoz utasítani. Ezen kívül bemutat egy jelentést a közlekedésügyi minisztériumban 1882-ben előirányzat nélkül eszközölt kiadásokról. A beadott törvényjavaslat és jelentés ki fog nyomatni, szét fog oszlatni és előzetes tárgyalás védett a zárszámadási bizottsághoz fog utasíttatni. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a pénzügyi bizottság részéről annak jelentését az 1884. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról. A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és az osztályok mellőzésével fog napirendre kitüzetni. Elnök jelenti a háznak, hogy Polónyi Géza képviselő ugyanazon tárgyban, amelyben Irányi Dániel a múlt szombaton adott be interpellátiót, a mai napon interpellációt szándékozik beadni. Az interpelláció az ülés végén fog megtétetni. Következik a napirend, vagyis a földadó, a házadó, a tőkekamat és járadékadó, valamint az általános jövedelmi pótadó iránti törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Györfy Géza rossz életekkel kezdi, beszél Hegedűsről és Orfeusról, megjegyzést tesz a pénzügyminiszter beszédjére, továbbá Tisza Kálmán 1875. évi nyilatkozatára. Azt mondja, hogy a kormány kabinetkérdéssé tette ezt a javaslatot, pártja pedig érzi, hogy e javaslat lenni vagy nem lenni kérdése reá nézve. E párt tehát sietni is fog megszavazni e javaslatot, a szónok azonban nem szavazhatja meg. Fekete Lajos: A földmivelés érdekeit mindnyájunknak védelmezni kell, de ez a javaslat nem támadja meg ez érdekeket, mert az adóemelés holdankint öt krajcrár lesz csak. Általában lehet sajnálni, hogy az ellenzék oly siralmas és kétségbeejtő hangon beszél, mikor adóemelésről van szó. A jelen javaslat kedvezményt tartalmaz a földadóra nézve, ő tehát elfogadja a javaslatot. (E sikerült felszólalást reggel egész terjedelmében közöljük. A szerk.) Herman Ottó: Nem volt még eset a magyar parlamentarismus történetében, hogy a túloldali párt értekezletében aggodalmak nyilatkoztak, hogy az ország nem bír el több terhet. Ekkor fölemelkedik Tisza Kálmán, kabinet-kérdést csinál és azok az urak, akik előbb aggodalmukat fejezték ki, azt mondják hogy hajtunk, de nem törünk, éljen Tisza Kálmán, veszszen a haza. Azt emlegeti, hogy a pénzügyminiszter fiktív számokon alapuló költségvetéseket terjesztett elő. A szónok meddőnek tartja a vitát, mert előre el van határozva az adóemelés. Azt mondták, hogy az adóemelésnél nem a nemzet képessége az irányadó, hanem a szükség. Akik ezt mondják, nem valók az ország kormányzására. Az előadó az ellenzéktől kívánja a bajból való kibontakozásra szolgáló eszközök és módok kimutatását. A kibontakozásnak egyetlen módja van. Nemcsak a magyar nemzet sorsa súlyos. Az utóbbi időkben is számos nemzet volt ily állapotban és ezek példát nyújtanak ebben a tekintetben. Említi Észak- Amerikát, Francziaországot. Az utóbbi országban még a pinczérek számláira is bélyeget kellett tenni. (Az előadó felé: »Hiába iparkodik komoly lenni a képviselő úr!« — Hegedűs előadó: »Az is baj, ha komoly vagyok, az is baj, ha mosolygok ?« Derültség.) Széll Kálmán arra vállalkozott, hogy a közös ügyek mellett helyreállítsa az egyensúlyt, de Bosnia tönkre tette számítását. Önök nem tartják kezükben a vitális factorokat, mert egyetlen kaiserlicher königlicher Familienrath tönkre teheti az önök akaratát. A szónok járt az országban és felvilágosítást kért itt-ott, de nem nyerhetett, mert az összeírástól fél a nép. Az ország mostoha sorsára vall, hogy 11,600 ember vándorolt ki hazánkból, hogy máshol keressen munkát. Új adókat kérnek önök, ahelyett, hogy eltörölnék a sinecurákat. A népnek boldogságát egy hordó megtelésétől teszik függővé, de a hordó a Danaidák hordója. A szónok nem hisz kibontakozásban, más kibontakozás nem lehet, mint ha megtagadjuk a vitális tényezőket, és hadügyi, pénzügyi tekintetben függetlenítjük az országot. Prileszky Tádé: T. ház ! Igaza van az előttem szóló t. képviselőtársam és barátomnak abban, hogy a helyzet komoly megfontolást igényel és mindanynyiunknak kötelessége szerény tehetségünkhöz képest mindent elkövetni arra nézve, hogy az országnak ezen súlyos helyzetén segítsünk. Igen helyesen mondta, és azért engedelmet kérek a t. háztól, hogy e kérdésben én is felszólalhassak és elmondjam nézeteimet, amire talán némileg jogosítva is vagyok, mert hiszen talán nem kell bizonyítanom, hogy az ország anyagi helyzetét, súlyos pénzügyi viszonyait jobban e házban aligha ismeri valaki, mint én, és az igen természetes, mert 15 év óta foglalkozom tüzetesen e viszonyokkal és mert a t. ház mindig elismerte annak a helyes voltát, amit mondottam. (Nyugtalanság a szélső balon.) Ha tán kételkedni méltóztatik benne, a kételkedésnek nincs jogosultsága. De amint elfogadtam azon tételt, melyet Herman Ottó képviselő úr mondotta többek között, úgy megvártam volna, hogy állítását, súlyos állítását adatokkal igazolni fogja. Herman Ottó képviselő úr azt mondotta, hogy a pénzügyminiszternek eddig beadott minden költségvetési előirányzata fictív. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon. A zárszámadások igazolják.) No, hát engedelmet kérek, hogy mit igazolnak a zárszámadások, azt én már csak tudom! (Elénk derültség a szélső baloldalon. Egy hang : De nem mondja meg!) Hiszen azért álltam fel, hogy elmondjam. Ne méltóztassanak ily közbeszólásokkal élni, engem nem fognak megzavarni, hiábavaló. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondják a képviselő urak, hogy a pénzügyminiszteri előterjesztés a zárszámadások által meg van hazudtolva. Engedelmet kérek, kereken kimondom, hogy ez nem igaz. Méltóztassanak megnézni azon kimutatásokat, melyeket önök egyhangúlag elfogadtak és látni fogják abból, hogy nem úgy van. Én, akinek hatalmamban állanak a számok legalább is úgy, mint a képviselő uraknak, sok mindenfélét be tudnék bizonyítani azokkal, de nem teszem. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon) mert amit a képviselő urak bizonyítanak , arról más formában, más számcsoportosítással nem sok fáradságba kerülne bebizonyítanom, hogy nem áll (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon) nemcsak hallani fogják, hanem nyomtatásban is megkapják oly formában, melyhez kétség nem férhet. (Nyugtalanság a szélsőbaloldalon.) Te hát! Méltóztassanak megengedni, hogy én, a ki csak olyat mondok, amit positive tudok és amit alá is írhatok, nem fogok olyat állítani, aminek alapja nincs; ha én mondok valamit, azt az ország elhiheti s a képviselő uraknak hatalmukban lesz nem közbekiáltásokkal, hanem érvekkel alaposan hozzászólni, az előttük fekvő munkát bírálat alá venni; és ha azt fogják találni, hogy nem felel meg a valóságnak, akkor méltóztassanak egyszerűen félrevetni és ne adják rá a sanctiót. (felkiáltások a szélső balon: nem fogjuk tenni, és ha mégis megteszik, akkor ne méltóztassanak ellenmondásba jönni vele, mert az nem az én munkám, hanem az önöké. (Nyugtalanság a szélső balon.) Azt mondja a képviselő úr, hogy évek előtt vállalkozott a kormány s a kormányt támogató párt arra, hogy az ország pénzügyi helyzetét helyeállítjuk, javítjuk. Igen jól hivatkozott arra a beszédre, amit Széll Kálmán mondott, én is jól ismerem és majd később rájövök. Azt mondá a képviselő úr, hogy mi vállalkoztunk a rendezésre és meg is buktunk vele. Meglehet. Ez felfogás, ízlés dolga. (Derültség.) De azt nem tudom, hogy akár arattunk sikert, akár megbuktunk, hogyan akarja a képviselő úr 1884-iki háztartásunk szükségleteit födözni, ha úgy beszél, amint tévé. Ugye ha azt mondja, hogy fizetésképtelenek vagyunk, hogy tönkre van téve az ország és ecseteli a nagy szigort, melylyel az adók behajtatnak ? No hát azon emberek, akik hivatva vannak nekünk hitelt adni, ha elhiszik azokat, amiket önök mondottak, akkor bizony senki sem ad hitelt nekünk. Krisztinkovics Ede: Bárcsak ne adna senki! (Egy hang balfelől: Bárcsak ne adnának!) Prileszky Tádé: Azt mondja a t. képviselő úr, bárcsak ne adnának. Akkor arra fognám kérni, méltóztassék a pénzügyminiszteri széket elfoglalni és kormányozni. Ha bebizonyítja, hogy hitel nélkül lehetséges, én leszek a legtántoríthatatlanabb híve. (Mozgás balfelől.) Elismerem annak jogosultságát, hogy az ellenzék kiaknázza ezt az alkalmat, és éles támadást intéz a kormány és a párt ellen. Ehhez teljes jogosultsága van. Sőt tovább megyek, kimondom, hogy meggyőződésem szerint e tárgyban személyes ambitio sem vezet senkit, mert ha keresztül vinné az ellenzék azt, hogy javaslatunk elvettessék, nem tudom, vállalkoznék-e valaki, ki személyes ambitióból a vörös székbe beülne ? (Tetszés a jobboldalon. Ellenmondás balfelől.) Ezt be fogom bizonyítani. Úgy látom, hogy azon, képviselő urak, kik számokkal sokat akartak bizonyítani, egy kis tévedésben vannak. Igen csodálkozom, hogy épen Helfy J. képviselőtársam támadta meg azon rendszert, mely a bevételeket és kiadásokat rendes és rendkívüli rovatok alatt sorolja elő. Az ő nézete szerint helyesebb volna, ha ez mind együvé foglaltatnék, s együtt számoltatnék el, mert akkor látná az ember, — legalább úgy vettem ki beszédéből, másképp értelmese volna, — hogy mi a deficit. Az, amit a t. képviselő úr kíván, benne van a pénztári kezelésben, úgy, amint ő kívánja. De a bevétel és kiadás, jövedelem és költség közt óriási különbség van. (Felkiáltások balfelől: Az a deficit! Nagy mozgás és derültség balfelől.) Hogyan tudjuk tehát a vagyonmérleg állását, hogyan ismerjük meg helyzetünket ? Nem másképp, mint, hogy ha számba veszszük a jövedelmet és költséget. Akkor látni fogjuk, hogy mi marad fedezetlen, s ez a deficit. Ne méltóztassanak tehát ezen alapelvek ellen érvelni, midőn éppen a t. ház fogadta el, hogy ezen alapokra fektessük a számadásokat. Mi veszedelem van abban, hogy ezen az alapon feküsznek azok ? Hiszen a t. képviselő urak ki tudták belőle számítani a deficitet, s ez világos jele, hogy egy kis tanulmányozással bárki kitudhatja, mi a valódi értéke azon számoknak, melyeket a t. miniszter úr és az előadó úr felhozott. Azt mondják, hogy ezzel a 3 millió írttal voltaképpen nem érünk el semmit, hogy e törvénynek célja nincsen, mert a deficit nagyobb és ezen összeggel csak a rendes kezelés kiadási többletét fedezzük. Ha egyéb czélja nem volna is, van eredménye, mert kölcsön nélkül teremti meg azon összeget, amely szükséges arra, hogy 1884-ben teljesíthessük kötelességünket bezárólag azon kölcsön kamataival, melyet az 1884-iki deficit fedezésére kénytelenek vagyunk felvenni, mert abban csak nem kétkednek, hogy a fenmaradó deficitet a rendkívülieknél fedezni kell. Hogy ha pedig a bevételi többlettel ez nem fedezhető és a budgettel nem restringálhatjuk, nem marad egyébb hátra, mint a kölcsön. Hogy tehát a törvényjavaslatnak célja nem volna, azt felfogni képes nem vagyok. A képviselő urak megtámadták a kormány pénzügyi politikáját. Éhez jogunk van, de én mégis meg fogom kísérteni annak bebizonyítását, hogy a pénzügyminiszternek, a kormánynak és a kormánypártnak van pénzügyi politikája. (Felkiáltások a szélső bal felől. Adósságcsinálás!) és hogy ezen pénzügyi politika az adott viszonyok közt egyedül lehetséges. A kormány pénzügyi politikájának megbírálásánál nem elég a reeriminatiók terére lépni, nem elég a múltból meríteni e politika ellen argumentumokat, mert ez csak annyiban helyes, amennyiben a múlt hibáinak felismerése a jövőben netalán elkövetendő hibáktól óv meg. Nézetem szerint számot kell vetni a helyzettel, mert aki ezt nem méltatja kellő figyelemre, annak politikája nem lesz helyes. Tudnunk kell azt is, hogy mely szükségletek azok, amelyeket elodázni nem lehet. Méltóztassanak megengedni, a központi indóház építése abban nem hagyható, a Tisza szabályozás nincs befejezve. Thaly Kálmán: Hát a Dunáé! Prileszky Tádé: Vasutainkat ki kell építeni, mert csak akkor lehet a kormánynak befolyása a tariftákra és refacttókra, a Dunát , melyet az imént tetszett említeni, szintén nem lehet úgy hagyni, amint van, hanem azt rendbe kell hozni, ami milliókba és milliókba fog kerülni. És ha mindez megvolna is, hátra van még a valuta rendszerének kérdése. Ugyan, lehet-e ezeket a dolgokat a nemzet akaratából kitörölni, és saját erőnkből képesek vagyunk-e ezeket a költségeket előteremteni ? Vagy azt hiszszük, hogy ha ezeket, amiket elősoroltam, rendbe fogjuk hozni, az által az országnak anyagi ereje roppantul fog emelkedni; vagy nem hiszszük; ha nem hiszszük, akkor ne szavazzuk meg. De ha azt hiszszük — amint minden komolyan gondolkodó ember elhiszi és tudja — nem szabad elfelejteni, mire van még szükség. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nekünk óriási összegekre van még szükségünk, és ha ezt akként akarjuk beszerezni, hogy azt mondjuk, hogy nem tudunk fizetni, hogy az ország tönkre van téve, akkor hagyjunk fel vele, mert abban a perecben, amint az országgyűlés többsége ezt kimondja, én nagyon félek, hogy Magyarország milyen sorsra fog jutni és milyen állást fog elfoglalni az európai országok közt. Az adók emelése — és ebben igazat adok Herman képviselő , úrnak — igen kényes kérdés, sőt tovább megyek. Én azt mondom, hogy bizonyos határokon túl hiába emeljük az adót. (Közbekiáltások: Hol az a határ ?) Hol a határ, megmondom. Megmondotta Helfy képviselő úr szintén azon határokat, melyeket ő mérvadóknak gondol. Én azt mondom, van egy egészen biztos határ, ez pedig az, midőn az adó megtámadja a tőkét. (Közbeszólások a szélsőbal felől: már ott vagyunk!) Midőn ezen határt elértük, akkor komolyan kell gondolkozni a kormánynak arról, hogy ezen adónemeket, melyek odáig vannak felcsigázva, hogy a tőkét kezdik emészteni, leszállítsa. A földadónál, amely a vitának nagy részét képezi, hosszú életemen át egy különös jelenséggel találkoztam, midőn egy jelzáloghitelbank igazgató-tanácsosa voltam. Statistikai adatokkal szolgálhatok; ezer meg ezer kérvény volt ott földbirtokra adandó kölcsön iránt, de egyetlen egy kérvény nem volt, amelyben azt mondták volna, hogy az adókimutatás alapján szavazzuk meg a kölcsönt. Hanem minden kérvényben az volt írva: miután az adó oly csekély, hogy a birtok értékének alapjául nem szolgálhat, kérjük az intézetet új becsű eszközlésre. És akkor ugyanazon urak, akik oly rettenetesen kicsinynek tartották az adót, amint hazajöttek, panaszkodtak, hogy az adó túlságosan nagy. De így vagyunk — ebben én magam is bűnös vagyok — a beruházásokkal is. Elismerem, helyesen cselekedtük, hogy a beruházásokat megszavaztuk, én is megszavaztam, mert azon hiszemben szavaztuk meg, hogy az ország jólétét elő fogják mozdítani. De mikor a fedezetről volt szó, akkor kételyeink voltak és akkor igen sokan a fedezetet nem akarták megszavazni. Ezek oly jelenségek, melyek nem egyszer fordultak elő és melyek, nézetem szerint, az emberi természetben feküsznek, de pénzügyi szempontból egyáltalán bírálat alá sem vonhatók. Véleményem szerint a helyzet csakugyan komoly, hogy ne mondjam válságos. Azt hiszem, a kormánynak első feladata volna és éppen azon a színénél fogva, melynek Krisztinkovich Ede képviselő úr adott kifejezést, hogy a restantiák igen nagyok — mert ha a restantiák igen nagyok, az vagy úgy lehet, hogy az adók per absolutum behajthatatlanok,vagy pedig,hogy a behajtásnál igen sok hibaelnézés történik, tertium non datur. Én azt vártam volna, hogy a képviselő úr azon eszmét, melyet én tökéletesen helyesnek ismerek el, tovább fűzi, de nem tette; hát én azt mondom, hogy a kormánynak első kötelessége szigorúan kipuhatolni azon okokat, miből a hátralékok erednek és minek a következései. És én azt hiszem, hogy akkor rá fogunk jönni azon második nagy hibára, melynek én már 1870-ben kifejezést adtam, és ez az, hogy a pénzügyi administratiónk egyátalában nem olyan, hogy azzal lehetne tovább is kormányozni, így amint most történik. (Helyeslés a bal és a szélső baloldalon). Ez tehát minden tekintetben megváltoztatandó. Amint múltkori beszédemben is mondottam, az adótörvénynek reformálandók, az administratio egyszerűsítendő és a legnagyobb szigorral azon kell lenni a kormánynak, hogy az, ami az államot megilleti, az illetőkön be is hajtassák. Ha joga van, legyen kötelessége is érvényesíteni ezen jogát, de figyelemmel legyen arra, hogy ne oly adófizetőket támadjon meg és ne oly összegekért Budapest, decz. 3. A képviselőhöz illése december 2-án. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Zsilinszky Mihály, Berzeviczy Albert, Duka Tivadar. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Kemény Gábor báró, Orczy Béla báró, Bedekovich Kálmán. Napirend: irományok előterjesztése, a földadó, lázadék, tőkekamat- és járadékadó, valamint az általános jövedelmi pótadó iránti törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása.