Nemzet, 1883. december (2. évfolyam, 450-478. szám)

1883-12-03 / 452. szám

Szerkesztéség : Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét­­illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................................. 2 frfc 3 hónapra ................................................... g­­ 6 hónapra ................................................... ^2 } Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként .......... \ » Egyes szám 4 kr. 452. (332.) szám. Budapest, 1883. Hétfő, deczember 3. II. évi folyam. Budapest, deczember 3. Minden rossznak van valakire nézve jó oldala. A mahdi győzelme is oly rossz, mely­nek nem hiányzik jó hatása Francziaországra. Angliában egyszerre módosította a nézeteket a köztársaságra. Félhivatalosan és hivatalo­san erősítgetik, hogy Francziaország és An­glia közt nincs ellentét. S nem kisebb jelen­tőségű politikus, mint Hartington tegnap vá­lasztói előtt constatálta, hogy a két állam közt a legjobb egyetértés uralkodik. Pedig hát Tonkingban tényleg folyik a háború. A köztársaság katonái chinaiakkal verekesznek. Anglia figyelme egyszerre Afrikára, a Sudánra fordult. Hicks tábornok veresége erkölcsileg Angliát sújtotta. Afrika, sőt az egész világ mohamedánai Anglia vereségének tartják azt. Hogy az álpróféta Egyptomot megtámadja, ennek kevés valószínűsége van. Ha meg is támadná, minden bizonynyal visz­­szavezetnék. Az islámnak nincs többé hódító ereje, mint Mohamed és nagy utódainak ide­jében. Akkor győzelmesen tört elő, mint a futó­tűz hódította meg Elő-Ázsiát és Észak- Afrikát, Elsepert, letiport mindent. Sőt további fejlődésében ellenállhatatlanul vetette magát Európára is. Először megrohanta Spanyolor­szágot s talán onnét történik az izlám inva­­siója, ha Xeres de la Fronteránál meg nem találja gátját. Később azonban a roskatag by­­zanti birodalmat sikerrel árasztotta el, s ha a magyar szikla fel nem tartóztatja, megdönti vala az európai államrendszert, s magát a re­­naissance-civilisatiot. Az islamnak azonban ma már annyi ereje sincs, hogy Egyptomot elragadja akhe­­divetől sa panislamismust,mely magát a szul­tánt és egyptom­i vazallusát eretnekeknek tartja, Kairóban szervezze. Ha az egyptomi véderő fel nem tartóztathatná a mahdit, az angol szuronyok mindenesetre visszavernék. De az angol érdek ennél többet követel. Nem engedheti meg, hogy a Sudánban nagy mohamedán birodalom támadjon, mely a po­litikai és vallási orthodoxismus ürügye alatt, a közvetetlen vagy közvetett török uralommal, s így Angliával ellentétbe helyezkedjék. Az új expeditió már is indul az álpróféta ellen. De ha ez ismét tönkre megy, Anglia kénytelen lesz saját nevében fellépni. Indiai hadseregé­nek egy részét kell az álpróféta ellen vinnie. Csak természetes tehát, hogy Anglia ily körülmények közt, China miatt, nem keres confliktust Francziaországgal. A francziák dol­gát tehát az álpróféta győzelme jóra fordítot­ta. Sőt valószínű, hogy így a tulajdonképp való franczia-chinai háború el lesz kerülhető. Az angol dipomatia ugyanis most már nem fogja biztatni a pekingi udvart a viszály erő­szakolására, mert nem ígérhet támogatást Chinának. Ez pedig bármily óriási birodalom, s bármennyire átalakult a legutóbbi évtized­ben hadi szervezete, nem igen keresi az alkal­mat, hogy egyedül, háttér nélkül, conflictust keressen egy európai nagyhatalommal. Más volna az, ha Francziaország a rá nézve meg­avult helyzetet túlságosan ki akar­ná zsákmányolni, ha hódító hadjáratot kez­dene China ellen. Erről azonban szó sincs. Egy China ellen viselendő háborúnak most egészen más esélyei volnának,­ mint Palikao idejében. Szárazföldi után Chinát csak oly nagy hadsereg támadhatná meg, minőt Fran­cziaország nem küldhet Tonkingba. A tenger felőli támadást pedig Anglia mindig meg tudná bénítani, bármennyire el volna foglalva másutt. A francziák, kik az egész tonkingi ügybe úgy rohantak be, mint legtöbb vállalatukba, t. i. könnyelműen és viszonyokkal nem szá­molva, m­itsem óhajtanak inkább, mint hogy becsülettel meneküljenek a bonyodalomból. Ha tehát China engedékenyebb lesz — s most már valószínű, hogy az lesz — a vi­szály kiegyenlítést nyer, s Európát nem fe­nyegeti a veszély, hogy békéjét a legtávo­labbi keletről robbantják fel. Anglia bizonyára eddig sem volt béke­bontó. Hiszen legfőbb kereskedelmi érdekei utalják a békepolitikára. Épp azért minden válság idején, mely közelről, vagy távolról érinti, leginkább Anglia érzi, mily becses a közép-európai békeszövetség. A nagy brit állam ilyenkor különös kérelemmel húzza meg magát e szövetség árnyékában. Glad­stone nem egyszer neheztelt Ausztria-Ma­­gyarországra és Németországra, a­miért e két állam útját vágta régi, s már feledett hóbort­jainak. Most érzi, mily nagy szolgálatot tesz monarchiánk és Németország Angliának a béke teljes és feltétlen biztosítása által. Mennyivel nehezebb volna ma Anglia helyezete, ha az afrikai és a chinai bonyoda­lomhoz Európában még a háború veszélye járulna? A kérelem és a biztosság érzetének melege sugárzik ki Hartington beszédéből, ny messze kihatása van a békeszövetség­nek. Az egész földgömbre kiterjeszti az áldását, de legkivált Európára. Ezért akar­­nak ahhoz csatlakozni sorban a hatalmak, mint csatlakozott már Olaszország. Németország és monarchiánk szövetsége hozzá még oly jól van koncipiálva, hogy új elemeket is felvehet anélkül, hogy ez elemek a két állam közé éket verhetnének. Ausztria- Magyarország és Németország szövetsége a mag, mely szilárdan marad, bármily sors éri a külső borítékot. ORSZÁGGYŰLÉS. Az adójavaslat feletti általános vi­tát folytatta ma a képviselőház, immár har­madik napja. A szélsőbalról Győrffy Géza volt az első szónok, ki a javaslat ellen beszélt, melyet szomorú »karácsonyi ajándék «-nak nevezett. Erősen igyekezett él­telni és humo­rizálni, de sehogy sem csattant az élet; be­széde még a szélbalon is hatástalan maradt. Fekete Lajos tárgyilagos, higgadt be­szédben a javaslat mellett nyilatkozott. Herman Ottó azt fejtegette, hogy a kormány és pártja nem is képes egyáltalán helyreállítni az államh­áztatási egyensúlyt, mert »a vitális tényezőket nem tartja mar­kában,« melyekkel a kibontakozás lehető volna. Természetes, a javaslatot nem fogadta el s a szélbalon megéljenezték a pattogós be­szédet. Prileszky Tádé azok ellenében, kik csak úgy könnyedén,­­ felületes szólamokkal ítélik meg és ítélik el az ország pénzügyi helyzetét, mint ki már 15 éve tagja és elnöke a zárszámadási bizottságnak, kérlelhetetlen számokra hivatkozik s azokat állítja szembe a phrasisoknak. Utal arra, hogy más, ha­talmasabb országokban is van, még­pedig jó­val nagyobb kivándorlás, mint nálunk. Ne csak mindig Magyarország felett jajveszékel­­jenek az ellenzéki szónokok, hanem nézzék meg, mi történik körülöttünk Európaszerte. Élénk tetszés között utal arra, hogy míg az ellenzék szónokai abban tetszelegnek maguk­nak, hogy a pénzügyi helyzetet a lehető leg­sötétebb színekben tüntessék fel, ugyan az alatt a magyar papírok szépen emelkednek. Elfogadja a javaslatot. Somssich Pál, miután pár szóval Pri­­leszkynek felelt, a javaslat ellen nyilatkozott, mivel nálunk az egyenes adók, nevezetesen a földadó, nagyobbak, mint más nyugati orszá­gokban s igy tovább emelni nem lehet, —és mert a javaslat megtámadja a tőkét. Statisti­cai adatokat hoz fel a franczia, porosz és ma­gyar földadó összhasonlítása végett, ez utób­binak rovására. Beszéde további folyamában úgy érvel, hogy akaratlanul bár, mintegy igazolja a socialismust és antisemitismust. Többször hansúlyozta a takarékosságot, mint a kibontakozás hathatós eszközét s védelmé­be vette a deákpárti kormányokat némely szemrehányások ellenében. Végül apostro­­phálta a házat, hogy, mint szóló, az se fogadja el a javaslatot. Midőn Somssich a deákpárti kormá­nyokról, azok működéséről beszélt, Éles eny­­nyit kiáltott közbe: »z­á­k­á­n­y-d­ombovári vasút!« Ez oly ingerültségbe hozta Soms­­sichot, hogy visszakiáltott : »Nem be­csületes ember az, aki engem ez­zel gyanúsít!« A házb­an e miatt nagy zaj és zugás támadt.­­ Miután előbb Móricz Pál személyes kérdésben reflectált Somssich sza­vaira, felszólalt Éles is, ki egy igen tapintatos, öntudatos és férfias nyilatkozatban azt mondá, hogy ama vasút nevét nem sértés és gyanusitás czéljából, hanem a végett említette föl, mert ama vasút egyike a legkevésbbé jövedelme­zőknek, melyek a Deák-párt idejében létesül­tek. Követelte Somssichtól sértő kifejezése visszavonását, hivatkozván, rá, hogy ez par­lamentáris kötelessége. — Erre aztán Somssich is felszólalt, elvette Élesre vonatkozó nyilatko­zatának sértő ését. A szabadelvű párt, sőt általában az egész ház körében Éles helyes magatartása általános méltatásra talált. — Öt percznyi szünet után a szélsőbalról még Ferenczy és Kiss Albert szóltak a javas­lat ellen s végül Polónyi intézett inter­­pellátiót Pauler miniszterhez ugyanazon tárgyban, melyben Iványi a múlt szombati ülésben már interpellált. Ezzel az ülés véget ért. Szólásra vannak még felirva: Orbán Ba­lázs, Domahidy István, Prónay Dezső­ báró és Turgonyi. Az ülés d. e. 10 óra 20 perczkor megnyittatván, hitelesíttetik a legutóbbi ülés jegző­könyve. Elnök bemutatja a miniszterelnök átiratát, mely szerint ő cs. és apostoli kir. felsége folyó évi decz. hó 1-én kelt legfelsőbb elhatározásával­­. Ramberg Her­man lovassági tábornokot Horvát-Szlavon-Dalmátor­­szágokkal egyesitett királyi biztosságától legkegyel­mesebben felmenteni, s egyidejűleg gr. Khuen-Héder­­váry Károlyt, ez idő szerint Győrmegye főispánját, Horvát-Szlavon-Dalmátországok bánjává és az ezen országokkal 1881. évben egyesitett volt határővidék királyi biztossává legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott. Tudomásul vétetik. Bemutatja Győrmegye közönségének feliratát, melyben a marhasónak a lehető olcsón való elárusi­­tását elrendeltetni kéri. Győrmegye közönségének felterjesztését, melyben Heves megyének a bukovinai és moldva-oláhországi magyaroknak az állami birto­kokra leendő hazatelepitése iránti feliratát pártolja. Győrmegye közönségének feliratát, melyben Torontálmegyének a már betelepített csángók szorult helyzetének javítása s tételüknek biztosítása iránti felterjesztését pártolja. Győr megye köz­ségének felterjesztését, mely­ben Kolozs megyének a közigazgatási tisztviselőknek és családjaiknak magánügyekben vasúton való uta­zásaik alkalmával az állami tisztviselőkkel egyenlő kedvezményben leendő részesítése iránti feliratát ma­gáévá teszi s pártolja. Győrmegye közönségének felterjesztését, mely­ben Borsodmegyének a zsidó zugiskolák beszünte­tése és a zsidó lelkészi állásoknak betöltése iránti fel­iratát pártolja. Győrmegye közönségének felterjesztését, mely­ben Pozsonymegyének a nyilvános gyógybetegápolási és szülházi, valamint a katonai beszállásolási költsé­geknek fedezésére országos alap létesítése tárgyában való feliratát magáévá tevén pártolja. Hontmegye közönségének felterjesztését, mely­ben Sárosmegyének feliratát pártolván, az 1875. évi III. törvényczikk megváltoztatását kéri. A hid, urmesterek és folyam-felvigyázóknak Latinovics Gábor képviselő által beadott kérvényét, melyben nyugdijbani és szálláspénzbeli részesítést esedeznek. Patsch Fülöp alesperesnek a győregyházmegyei mosonyi esperesi kerület megbízásából beterjesztett, Simonyi Iván képviselő által beadott kérvényét az ipartanonczek felszabadítása és vallásfelekezeti ünne­peknek megülése tárgyában. A feliratok és kérvények a kérvényi bizottságot tétetnek át előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett. Kemény Gábor b. közmunka és közlekedésügyi miniszter egy törvényjavaslatot nyújt be indokolá­sával együtt a Tiszának és mellékfolyóinak szabályo­zásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesítéséről, úgy­szintén a vízszabályozó és ármentesítő társulatok igazgatóságának szervezéséről; kéri a törvényjavasla­tot kinyomatni, szétosztani és előzetes tárgyalás végett a közlekedésügyi bizottsághoz utasítani. Ezen kívül bemutat egy jelentést a közlekedésügyi minisztérium­ban 1882-ben előirányzat nélkül eszközölt kiadások­ról. A beadott törvényjavaslat és jelentés ki fog nyo­matni, szét fog oszlatni és előzetes tárgyalás védett a zárszámadási bizottsághoz fog utasíttatni. Hegedűs Sándor a pénzügyi bizottság előadója beterjeszti a pénzügyi bizottság részéről annak jelen­tését az 1884. év első negyedében viselendő közterhek­ről és fedezendő állami kiadásokról. A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és az osztályok mellőzésével fog napirendre kitüzetni. Elnök jelenti a háznak, hogy Polónyi Géza képviselő ugyanazon tárgyban, a­melyben Irányi Dá­niel a múlt szombaton adott be interpellátiót, a mai napon interpellációt szándékozik beadni. Az interpel­­láció az ülés végén fog megtétetni. Következik a napirend, vagyis a földadó, a ház­adó, a tőkekamat és járadékadó, valamint az általános jövedelmi pótadó iránti törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának folytatása. Györfy Géza rossz életekkel kezdi, beszél He­gedűsről és Orfeusról, megjegyzést tesz a pénzügy­­miniszter beszédjére, továbbá Tisza Kálmán 1875. évi nyilatkozatára. Azt mondja, hogy a kormány kabinetkérdéssé tette ezt a javaslatot, pártja pedig érzi, hogy e javaslat lenni vagy nem lenni kérdése reá nézve. E párt tehát sietni is fog megszavazni e javaslatot, a szónok azonban nem szavazhatja meg. Fekete Lajos: A földmivelés érdekeit mindnyá­junknak védelmezni kell, de ez a javaslat nem tá­madja meg ez érdekeket, mert az adóemelés holdankint öt krajcrár lesz csak. Általában lehet sajnálni, hogy az ellenzék oly siralmas és kétségbeejtő hangon be­szél, mikor adóemelésről van szó. A jelen javaslat kedvezményt tartalmaz a földadóra nézve, ő tehát elfogadja a javaslatot. (E sikerült felszólalást reggel egész terjedelmében közöljük. A szerk.) Herman Ottó: Nem volt még eset a magyar parlamentarismus történetében, hogy a túloldali párt értekezletében aggodalmak nyilatkoztak, hogy az or­szág nem bír el több terhet. Ekkor fölemelkedik Ti­sza Kálmán, kabinet-kérdést csinál és azok az urak, a­kik előbb aggodalmukat fejezték ki, azt mondják hogy hajtunk, de nem törünk, éljen Tisza Kálmán, veszszen a haza. Azt emlegeti, hogy a pénzügyminisz­ter fiktív számokon alapuló költségvetéseket terjesz­tett elő. A szónok meddőnek tartja a vitát, mert előre el van határozva az adóemelés. Azt mondták, hogy az adóemelésnél nem a nemzet képessége az irányadó, hanem a szükség. A­kik ezt mondják, nem valók az ország kormányzásá­ra. Az előadó az ellenzéktől kívánja a bajból való ki­bontakozásra szolgáló eszközök és módok kimutatá­sát. A kibontakozásnak egyetlen módja van. Nem­csak a magyar nemzet sorsa súlyos. Az utóbbi idők­ben is számos nemzet volt ily állapotban és ezek pél­dát nyújtanak ebben a tekintetben. Említi Észak- Amerikát, Francziaországot. Az utóbbi országban még a pinczérek számláira is bélyeget kellett tenni. (Az előadó felé: »Hiába iparkodik komoly lenni a képviselő úr!« — Hegedűs előadó: »Az is baj, ha ko­moly vagyok, az is baj, ha mosolygok ?« Derültség.) Széll Kálmán arra vállalkozott, hogy a közös ügyek mellett helyreállítsa az egyensúlyt, de Bosnia tönkre tette számítását. Önök nem tartják kezükben a vitális factorokat, mert egyetlen kaiserlicher könig­licher Familienrath tönkre teheti az önök akaratát. A szónok járt az országban és felvilágosítást kért itt-ott, de nem nyerhetett, mert az összeírástól fél a nép. Az ország mostoha sorsára vall, hogy 11,600 ember ván­dorolt ki hazánkból, hogy máshol keressen munkát. Új adókat kérnek önök, a­helyett, hogy eltörölnék a sinecurákat. A népnek boldogságát egy hordó meg­­telésétől teszik függővé, de a hordó a Danaidák hor­dója. A szónok nem hisz kibontakozásban, más ki­bontakozás nem lehet, mint ha megtagadjuk a vitális tényezőket, és hadügyi, pénzügyi tekintetben füg­getlenítjük az országot. Prileszky Tádé: T. ház ! Igaza van az előttem szóló t. képviselőtársam és barátomnak abban, hogy a helyzet komoly megfontolást igényel és mindany­­nyiunknak kötelessége szerény tehetségünkhöz képest mindent elkövetni arra nézve, hogy az országnak ezen súlyos helyzetén segítsünk. Igen helyesen mondta, és azért engedelmet kérek a t. háztól, hogy e kérdésben én is felszólalhassak és elmondjam nézeteimet, a­mire talán némileg jogosítva is vagyok, mert hiszen talán nem kell bizonyítanom, hogy az ország anyagi helyze­tét, súlyos pénzügyi viszonyait jobban e házban aligha ismeri valaki, mint én, és az igen természetes, mert 15 év óta foglalkozom tüzetesen e viszonyokkal és mert a t. ház mindig elismerte annak a helyes voltát, a­mit mondottam. (Nyugtalanság a szélső balon.) Ha tán kételkedni méltóztatik benne, a kételkedésnek nincs jogosultsága. De a­mint elfogadtam azon tételt, melyet Her­man Ottó képviselő úr mondott­a többek között, úgy megvártam volna, hogy állítását, súlyos állítását ada­tokkal igazolni fogja. Herman Ottó képviselő úr azt mondotta, hogy a pénzügyminiszternek eddig beadott minden költ­ségvetési előirányzata fictív. (Felkiáltások a szélső­baloldalon. A zárszámadások igazolják.) No, hát en­gedelmet kérek, hogy mit igazolnak a zárszámadások, azt én már csak tudom! (Elénk derültség a szélső baloldalon. Egy hang : De nem mondja meg!) Hiszen azért álltam fel, hogy elmondjam. Ne méltóztassanak ily közbeszólásokkal élni, engem nem fognak megza­varni, hiába­való. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondják a képviselő urak, hogy a pénzügy­­miniszteri előterjesztés a zárszámadások által meg van hazudtolva. Engedelmet kérek, kereken kimon­dom, hogy ez nem igaz. Méltóztassanak megnézni azon kimutatásokat, melyeket önök egyhangúlag elfo­gadtak és látni fogják abból, hogy nem úgy van. Én, a­kinek hatalmamban állanak a számok legalább is úgy, mint a képviselő uraknak, sok mindenfélét be tudnék bizonyítani azokkal, de nem teszem. (Hall­juk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon) mert a­mit a képvi­selő urak bizonyítanak , arról más formában, más számcsoportosítással nem sok fáradságba kerülne be­bizonyítanom, hogy nem áll (Halljuk! Halljuk! a szélső­baloldalon) nemcsak hallani fogják, hanem nyomtatásban is megkapják oly formában, melyhez kétség nem férhet. (Nyugtalanság a szélső­baloldalon.) Te hát! Méltóztassanak megengedni, hogy én, a ki csak olyat mondok, a­mit positive tudok és a­mit alá is írhatok, nem fogok olyat állítani, a­minek alapja nincs; ha én mondok valamit, azt az ország elhiheti s a képviselő uraknak hatalmukban lesz nem közbe­kiáltásokkal, hanem érvekkel alaposan hozzászólni, az előttük fekvő munkát bírálat alá venni; és ha azt fogják találni, hogy nem felel meg a valóságnak, akkor méltóztassanak egyszerűen félrevetni és ne ad­ják rá a sanctiót. (felkiáltások a szélső balon: nem fogjuk tenni, és ha mégis megteszik, akkor ne mél­tóztassanak ellenmondásba jönni vele, mert az nem az én munkám, hanem az önöké. (Nyugtalanság a szélső balon.) Azt mondja a képviselő úr, hogy évek előtt vál­lalkozott a kormány s a kormányt támogató párt arra, hogy az ország pénzügyi helyzetét helyeállítjuk, javítjuk. Igen jól hivatkozott arra a beszédre, amit Széll Kálmán mondott, én is jól ismerem és majd ké­sőbb rájövök. Azt mondá a képviselő úr, hogy mi vállalkoztunk a rendezésre és meg is buktunk vele. Meglehet. Ez felfogás, ízlés dolga. (Derültség.) De azt nem tudom, hogy akár arattunk sikert, akár meg­buktunk, hogyan akarja a képviselő úr 1884-iki ház­tartásunk szükségleteit födözni, ha úgy beszél, amint tévé. Ugy­e ha azt mondja, hogy fizetésképtelenek va­gyunk, hogy tönkre van téve az ország és ecseteli a nagy szigort, melylyel az adók behajtatnak ? No hát azon emberek, akik hivatva vannak nekünk hitelt ad­ni, ha elhiszik azokat, amiket önök mondottak, akkor bizony senki sem ad hitelt nekünk. Krisztinkovics Ede: Bárcsak ne adna senki! (Egy hang balfelől: Bárcsak ne adnának!) Prileszky Tádé: Azt mondja a t. képviselő úr, bárcsak ne adnának. Akkor arra fognám kérni, mél­­tóztassék a pénzügyminiszteri széket elfoglalni és kormányozni. Ha bebizonyítja, hogy hitel nélkül lehetséges, én leszek a legtántoríthatatlanabb híve. (Mozgás balfelől.) Elismerem annak jogosultságát, hogy a­z­ el­lenzék kiaknázza ezt az alkalmat, és éles támadást intéz a kormány és a párt ellen. Ehhez teljes jogo­sultsága van. Sőt tovább megyek, kimondom, hogy meggyőződésem szerint e tárgyban személyes ambitio sem vezet senkit, mert ha keresztül vinné az ellenzék azt, hogy javaslatunk elvettessék, nem tudom, vállal­koznék-e valaki, ki személyes ambitióból a vörös székbe beülne ? (Tetszés a jobboldalon. Ellenmondás balfelől.) Ezt be fogom bizonyítani. Úgy látom, hogy azon­­, képviselő urak, kik számokkal sokat akartak bizonyítani, egy kis téve­désben vannak. Igen csodálkozom, hogy épen Helfy J. képviselőtársam támadta meg azon rendszert, mely a bevételeket és kiadásokat rendes és rendkívüli ro­vatok alatt sorolja elő. Az ő nézete szerint helyesebb volna, ha ez mind együvé foglaltat­nék, s együtt szá­moltatnék el, mert akkor látná az ember, — legalább úgy vettem ki beszédéből, másképp értelme­se volna, — hogy mi a deficit. Az, a­mit a t. képviselő úr kíván, benne van a pénztári kezelésben, úgy, a­mint ő kívánja. De a bevé­tel és kiadás, jövedelem és költség közt óriási különb­ség van. (Felkiáltások balfelől: Az a deficit! Nagy mozgás és derültség balfelől.) Hogyan tudjuk tehát a vagyonmérleg állását, hogyan ismerjük meg helyzetünket ? Nem másképp, mint, hogy ha számba veszszük a jövedelmet és költ­séget. Akkor látni fogjuk, hogy mi marad fedezetlen, s ez a deficit. Ne méltóztassanak tehát ezen alapelvek ellen érvelni, midőn éppen a t. ház fogadta el, hogy ezen alapokra fektessük a számadásokat. Mi veszedelem van abban, hogy ezen az alapon feküsznek azok ? Hi­szen a t. képviselő urak ki tudták belőle számítani a deficitet, s ez világos jele, hogy egy kis tanulmányo­zással bárki kitudhatja, mi a valódi értéke azon szá­moknak, melyeket a t. miniszter úr és az előadó úr felhozott. Azt mondják, hogy ezzel a 3 millió írttal volta­képpen nem érünk el semmit, hogy e törvénynek c­élja nincsen, mert a deficit nagyobb és ezen összeggel csak a rendes kezelés kiadási többletét fedezzük. Ha egyéb czélja nem volna is, van eredménye, mert kölcsön nélkül teremti meg azon összeget, a­mely szükséges arra, hogy 1884-ben teljesíthessük köteles­ségünket bezárólag azon kölcsön kamataival, melyet az 1884-iki deficit fedezésére kénytelenek vagyunk felvenni, mert abban csak nem kétkednek, hogy a fenmaradó deficitet a rendkívülieknél fedezni kell. Hogy ha pedig a bevételi többlettel ez nem fedezhető és a budgettel nem restringálhatjuk, nem marad egyébb hátra, mint a kölcsön. Hogy tehát a törvény­­javaslatnak c­élja nem volna, azt felfogni képes nem vagyok. A képviselő urak megtámadták a kormány pénzügyi politikáját. Éhez jogunk van, de én mégis meg fogom kísérteni annak bebizonyítását, hogy a pénzügyminiszternek, a kormánynak és a kormány­pártnak van pénzügyi politikája. (Felkiáltások a szélső bal felől. Adósság­csinálás!) és hogy ezen pénzügyi politika az adott viszonyok közt egyedül lehetséges. A kormány pénzügyi politikájának megbírálá­­sánál nem elég a reeriminatiók terére lépni, nem elég a múltból meríteni e politika ellen argumentumokat, mert ez csak annyiban helyes, a­mennyiben a múlt hibáinak felismerése a jövőben netalán elköve­tendő hibáktól óv meg. Nézetem szerint számot kell vetni a helyzettel, mert a­ki ezt nem méltatja kellő figyelemre, annak politikája nem lesz helyes. Tud­nunk kell azt is, hogy mely szükségletek azok, a­me­lyeket elodázni nem lehet. Méltóztassanak megengedni, a központi indóház építése abban nem hagyható, a Tisza szabályozás nincs befejezve. Thaly Kálmán: Hát a Dunáé! Prileszky Tádé: Vasutainkat ki kell építeni, mert csak akkor lehet a kormánynak befolyása a ta­­riftákra és refacttókra, a Dunát , melyet az imént tetszett említeni, szintén nem lehet úgy hagyni, a­mint van, hanem azt rendbe kell hozni, a­mi milliókba és milliókba fog kerülni. És ha mindez megvolna is, hátra van még a valuta rendszerének kérdése. Ugyan, lehet-e ezeket a dolgokat a nemzet akaratából kitö­rölni, és saját erőnkből képesek vagyunk-e ezeket a költségeket előteremteni­ ? Vagy azt hiszszük, hogy ha ezeket, a­miket elő­soroltam, rendbe fogjuk hozni, az által az országnak anyagi ereje roppantul fog emelkedni; vagy nem hiszszük; ha nem hiszszük, akkor ne szavazzuk meg. De ha azt hiszszük — amint minden komolyan gon­dolkodó ember elhiszi és tudja — nem szabad elfelej­teni, mire van még szükség. Nem szabad elfelejte­nünk, hogy nekünk óriási összegekre van még szük­ségünk, és ha ezt akként akarjuk beszerezni, hogy azt mondjuk, hogy nem tudunk fizetni, hogy az ország tönkre van téve, akkor hagyjunk fel vele, mert abban a perecben, amint az országgyűlés többsége ezt ki­mondja, én nagyon félek, hogy Magyarország milyen sorsra fog jutni és milyen állást fog elfoglalni az európai országok közt. Az adók emelése — és ebben igazat adok Her­man képviselő , úrnak — igen kényes kérdés, sőt to­vább megyek. Én azt mondom, hogy bizonyos határo­kon túl hiába emeljük az adót. (Közbekiáltások: Hol az a határ ?) Hol a határ, megmondom. Megmon­dotta Helfy képviselő úr szintén azon határokat, me­lyeket ő mérvadóknak gondol. Én azt mondom, van egy egészen biztos határ, ez pedig az, midőn az adó megtámadja a tőkét. (Közbeszólások a szélsőbal felől: már ott vagyunk!) Midőn ezen határt elértük, akkor komolyan kell gondolkozni a kormánynak arról, hogy ezen adónemeket, melyek odáig vannak felcsigázva, hogy a tőkét kezdik emészteni, leszállítsa. A földadónál, a­mely a vitának nagy részét ké­pezi, hosszú életemen át egy különös jelenséggel talál­koztam, midőn egy jelzáloghitelbank igazgató-taná­csosa voltam. Statistikai adatokkal szolgálhatok; ezer meg ezer kérvény volt ott földbirtokra adandó kölcsön iránt, de egyetlen egy kérvény nem volt, a­melyben azt mondták volna, hogy az adókimutatás alapján szavazzuk meg a kölcsönt. Hanem minden kérvényben az volt írva: miután az adó oly csekély, hogy a birtok értékének alapjául nem szolgálhat, kérjük az intézetet új becsű eszközlésre. És akkor ugyanazon urak, a­kik oly rettenetesen kicsinynek tartották az adót, a­mint haza­jöttek, panaszkodtak, hogy az adó túlságosan nagy. De így vagyunk — ebben én magam is bűnös vagyok — a beruházásokkal is. Elismerem, helyesen cselekedtük, hogy a beruházásokat megszavaztuk, én is megszavaztam, mert azon hiszemben szavaztuk meg, hogy az ország jólétét elő fogják mozdítani. De mikor a fedezetről volt szó, akkor kételyeink voltak és akkor igen sokan a fedezetet nem akarták meg­szavazni. Ezek oly jelenségek, melyek nem egyszer fordultak elő és melyek, nézetem szerint, az emberi természetben feküsznek, de pénzügyi szempontból egyáltalán bírálat alá sem vonhatók. Véleményem szerint a helyzet csakugyan ko­moly, hogy ne mondjam válságos. Azt hiszem, a kor­mánynak első feladata volna és éppen azon a színénél fogva, melynek Krisztinkovich Ede képviselő úr adott kifejezést, hogy a restantiák igen nagyok — mert ha a restantiák igen nagyok, az vagy úgy lehet, hogy az adók per absolutum behajthatatlanok,vagy pedig,hogy a behajtásnál igen sok hibaelnézés történik, tertium non datur. Én azt vártam volna, hogy a képviselő úr azon eszmét, melyet én tökéletesen helyesnek ismerek el, tovább fűzi, de nem tette; hát én azt mondom, hogy a kormánynak első kötelessége szigorúan kipu­hatolni azon okokat, miből a hátralékok erednek és minek a következései. És én azt hiszem, hogy akkor rá fogunk jönni azon második nagy hibára, melynek én már 1870-ben kifejezést adtam, és ez az, hogy a pénzügyi adminis­­tratiónk egyátalában nem olyan, hogy azzal lehetne tovább is kormányozni, így a­mint most történik. (Helyeslés a bal és a szélső baloldalon). Ez tehát minden tekintetben megváltoztatandó. A­mint múlt­kori beszédemben is mondottam, az adótörvénynek re­­formálandók, az administratio egyszerűsítendő és a legnagyobb szigorral azon kell lenni a kormánynak, hogy az, ami az államot megilleti, az illetőkön be is hajtassák. Ha joga van, legyen kötelessége is érvényesí­teni ezen jogát, de figyelemmel legyen arra, hogy ne oly adófizetőket támadjon meg és ne oly összegekért Budapest, decz. 3. A képviselőhöz illése dec­ember 2-án. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Zsilinszky Mihály, Berzeviczy Al­bert, Duka Tivadar. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Szapáry Gyula gr., Pauler Tivadar, Trefort Ágoston, Kemény Gábor báró, Orczy Béla báró, Bedekovich Kálmán. Napirend: irományok előterjesztése, a földadó, lázadék, tőkekamat- és járadék­adó, valamint az álta­lános jövedelmi pótadó iránti törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása.

Next