Nemzet, 1884. augusztus (3. évfolyam, 689-719. szám)
1884-08-02 / 690. szám
hivatal igazgatósága mint a bécsi rendőrség ismételten csak azt a következtetést vonja ki, hogy a 30.000 ftos láda kicserélése nem Bécsben történt. Újból megerősítik, hogy a két hivatalban az átadás szabályszerűen történt s különösen kiemelik, hogy a ládák az átadás után a postaépületben kiváló gondos őrizet alatt tartottak. A közös pénzügyminisztériumtól a főposta márkafeladó osztályáig kis kocsikon egészen a nagy postakocsiig vitték a küldeményeket s csak miután pontosan megmérették, tették hivatalos ellenőrzés mellett a kocsiba. A hivatalos személyiségek véleménye szerint tehát teljesen ki van zárva annak lehetősége, hogy a magyar kir. államvasúti mozgópostára való szállításig a küldemények közül egy több mint 24 kilogrammos ládát kicserélhettek volna. — Nagy por. Berlinből a következőket írják: Az általános, ismeretes »Bleichröder J.« czég tulajdonosai, a két Bleichrőder keresk. tanácsos és Schwabach Lipót kereskedelmi tanácsos ellen tegnapelőtt vádat emeltek a bélyegtörvény áthágása czímén. Az államügyész a »vádlottakat« egyenként 60 márkányi pénzbírságra indítványozta ítélni, mire a törvényszék kijelenté, hogy csak aug. 5-ikén fogja ítéletét kimondani. Ebből eléggé látható, hogy az egész ügy anynyira jelentéktelen, hogy azt csakis a Németországban dívó árulkodó rendszer magyarázhatja meg. — A sibériai pestis, mint Szt-Pétervárról jelentik, igen aggasztó mérveket ölt Oroszországban. A Radnikovski, Grasovetzi és Wolazotzki kerületek több volosztjában elpusztult majdnem az egész lóállomány. Novgorod, Grusino és Gravski Zloboda környékén embereket is ragad el a pestis és Luga kerületben (szt-pétervári kormányzóság) egy hét alatt 35 ember kapta meg a pestist és ezek közül tíz ember meghalt. Hogy minő pusztításokat visz végbe a pestis, azt elképzelhetjük, ha megtudjuk, hogy Tomsk, kormányzóságban a folyó év első hat hónapja alatt 60,000 háziállat lett a pestis áldozata. — Párisban elfogott anarchisták. A párisi rendőrség a Rue-Saint-Jaques-on egy Roziéres nevű özvegyasszonyt három fiával együtt elfogott, miután a házmotozásnál vető bombákat fedeztek fel. A Roziéres testvérek az anarchista párthoz tartoztak. — Nápoli fogházak. Érdekes részletet ír le a »Daily News« levelezője a nápolyi San-Franciscofogházról, melynek nincsen külső fala, s igy a szomszédos házakból a foglyokat nemcsak hogy láthatják, de beszélgethetnek is velök. Egy szűk utczában van a fogház, s ez utczából a foglyoknak reszelőt és kést a legkényelmesebben juttathatnak barátaik vagy bűntársaik. Maguk az egyes cellák alacsonyak, sötétek, piszkosak s rossz levegővel bírnak és oly szűk feljáróról nyílnak, melyet nappal is világítani kell. A Vicaria-fogházban nyolczszáz fogoly van, nagyobbrészt tolvajok; a San-Lazarro-fogházban 700 rab van s itt igen kevés egyes börtön lévén, nagyobbrészt egy közös teremben vannak összezsúfolva a rabok, kik a közönséggel szintén szabadon érintkezhetnek. A közönséges bűnösök sötét piszkos börtönbe záratnak s az ártatlanok is, kiket még ki sem hallgattak, igen gyakran összezáratnak az elítélt bűnösökkel. A csalás új módját találták ki a nápolyi tolvajok. A város közelében lévő villákba ugyanis hamisított táviratokat visznek, melyek teljesen azonosaknak látszanak az igaziakkal, s miután a táviró állomástól a villákig vitele egy táviratnak egy lírába kerül, gondolhatni, hogy a tolvajok ily módon szép öszszegre tehettek szert, amíg végre most a rendőrség rájött a csalásra. — Verekedés az ügető versenytéren. A bécsi ügetőversenytéren a Rottunda háta mögött tegnap este 6 óra felé körülbelül húsz ember volt, nagyobbrészt lókereskedők és lótulajdonosok, kik a közelgő ügetőversenyek trainingjét nézték. Ezek között volt az amerikai sportsman Gidding is, ki »Bay-Dill«-jének Tom Mac-Phee traineur általi vezettetését nézte. Weisz Lajos lókereskedő erre odament Giddinghez s kérdezte Ray Dill árát. Gidding gorombán felelt neki vissza, hogy előbb fizesse meg tartozását s azután kérdezősködjék egy ló ára iránt. Erre czivakodás fejlődött ki, mire Gidding oda hívta kocsiját Tomot. Ez amerikaiasan rögtön neki rohant Weisznak, s kegyetlenül öklözni kezdte. Weisz az ütések súlya alatt végre eszméletlenül rogyott össze s véresen szállittatott lakására, hol rögtön orvosi kezelés alá vették. Állapotát súlyosnak mondják. Giddinget és kocsiját törvényszék elé állítják. — Fővárosi krónika. Öngyilkosság az Erzsébet-téren. Az éjjel fél 2 órakor az Erzsébet-téren egy eddig ismeretlen férfi, forgópisztolylyal agyonlőtte magát. A lövés hallatára oda siető rendőr vérében elterülve, haldokolva találta s míg a kórházba szállította, útközben meg is halt. Egy levelet találtak nála »Leopold« aláírással, apósához intézve, de czim nélkül. Gyermek gyilkosság. A külső stáczióutcza 14. számú ház házmestere mintegy 10 nappal ezelőtt az egyik lakástól az árnyékszékig vezető vényomokat talált, melyeknek eltávolításán fáradozott az ugyanazon lakásban szolgáló cseléd, Bocskó Erzsébet. A házmester figyelmessé tette e körülményre a cseléd gazdáját, ki a leánynak rögtön felmondott s elbocsátotta. A leányt anyja szülőföldjére vitte haza s ezzel a további gyanúnak vége szakadt. Ma reggel azonban a fent említett ház házmestere az egyik kamarában egy kis csecsemő hullájára akadt. Rögtön jelentést tett a rendőrségnél, mely értesíti a kir. ügyészséget. Irodalom, szinház és művészet. — »Szerény Kísérletek« czimen egy kötetnyi elbeszélés jelent meg Győrben, Singer Mihálytól. Van benne hét kisebb-nagyobb darab, egytől egyig csakugyan szerény kísérletek, ami erős critika a szerző tehetségére, mert az előszóban azt írja magáról, hogy »a jövőt szivárvány színében látó ifjúból komoly, a világ árjába sodort férfiú lett«. Pedig nagyon fiatalos dolgozatok ezek. Az olyan »Humoreszkek« mint »Diákot ne szeress« és »Az elszöktetett diák« semmi joggal sem bírnak, hogy a tinta titokzatosságából nyomdafestékre emeljék. A komolyabb tárgyú elbeszélések minden compositió nélküli, köznapi dolgok ilyen és amolyan nevű szereplőkről A »lelencz« czimű elbeszélésben egy fejezet szól azokról, akiknek küszöbére egy csecsemőt tesznek ; a második azokról, akikről később kiderül, hogy innen eredt a lelencz; a harmadik fejezet huszonöt évvel később bemutatja, hogy a lelencz még él és Kálmán a neve ; azután honvéd lesz, Erdélyben megsebesül, s éppen az igazi édesanyjához viszik ápolni, aki azután nagyon boldog, mikor egy ékszerrel ráismer kitett gyermekére. Az ilyen történetekről valóban el lehet mondani, amit a szerző is mond, hogy nem »a valósággal össze nem férő regényhősök mesterkélt bonyodalmú kalandjai«, hanem az ilyen mindig gyanús szabadkozás. A »Rémes éj« czímű »német forrás után szabadon dolgozott« kis elbeszélés meg azt mutatja, hogy a szerző még ott sem tud tűrhetőt találni,ahol ennél jobbak közt bizonyára válogathatott volna. A kötet egész becse nem több, mint a vidéki lapok szépirodalmi közleményeiéltalában. Fájdalom, hogy ez nem criticai mérték. Ára 1 forint 20 krajczár. A »Magyar nép könyvtára« czim alatt füzetes vállalatot indított meg Dömény József. Czélja: jó és hasznos olvasni valókat adni a magyarnépnek, olyanokat, melyekből tanulhat is, ha akar. Évenkint négy füzetke fog megjelenni, s egy évfolyamot 1 frt 20 krjával lehet megrendelni Nagy-Berényben (Somogy). A népet felvilágosító, kedélyét nemesebben foglalkoztató olvasmányokra nagy szükség van. Keletkeznek is sűrűn ilyen vállalatok, de mivel a legtöbbnek az a mellékes czélja,hogy könnyű szerrel írott, innen-onnan szedegetett tartalommal is jó vásárt lehet ütni. Arany János emlékezete Nagy-Szalontán. A július 31-iki esti lapunkban közlötteken kívül még adakoztak. N.-Várad: Stern Jakab 10 frt. Budapest: Starez Ábrahám 10 frt. Kecskemét: Fördős Lajos 2 frt. Tépe: Szele György 3 frt 63 kr. Margitta: Margitta község 10 frt, Csengeri Antal 10 kr, Horváth József 2 frt, Göncz József 2 frt, Horváth István 1 frt, Micskei Dániel 50 kr, Fischer Márton 50 kr, Valaki 50 kr, Kalapostársulat 1 forint, Vegyes ipartársulat 2 forint Csizmadia társulat 1 frt, Fazekas társulat 2 frt, Tőkés Vincze 50 kr, Bindenmaier Károly 1 frt, Fehér Zsigmondné 50 kr, Szeták József 50 kr, Lipeczi Antal 16 kr. Kis-Várad: Dénes János 2 frt. Diószeg: Kaczvinszky 1 frt. Budapest: Tóth József 5 frt. P. Ladány: Kálmán Lajos 1 frt, Vecsey 1 frt, Szűcs János 10 kr, Andorkó Márton 10 kr, Kovács Lajos 10 kr, Almási Kálmán 10 kr, Fehér Sándor 10 kr. Bél-Fenyér: Szabó József 50 kr, Miskolczy Hugó 1 frt, Biró Gábor 1 frt. Debreczen: a debr. r. k. fiúiskola 2 frt 59 kr, a debr. r. k. leányiskola I. osztálya 1 frt 50 kr. Arad: Kölcsei egyesület 20 frt. Budapest: Stern Simon 25 frt. V a r s á n d: Schwarcz Ferencz 20 frt, Schwarcz Ferenczné 5 frt, Sternthál Irma Ella 2 frt, Pável Jutta 1 frt, ifj. Sternthál Adolf 22 frt. Udvari: Takács Sándor 1 frt, Modor Sándor 50 kr, Décsei Lajos 20 kr, Szekrényesi Gábor 20 kr, Földesi István 20 kr, Szőke Sámuel 30 kr, Kántor Elek 50 kr, Vágó János 30 kr, Szondi György 1 frt, Bátori Bálint 50 kr, Dr. Tomm Béla frt, Báróti József 1 frt. C s é f f a: Bölönyi György 1 frt, Molnár Károly 2 frt, Németi Gábor 50 kr, Gyenge Imre 50 kr, Bleuer Jakab 50 kr, Visztor Alajos 50 kr, Toperczel Miklós 1 frt, Fleischer Sándor 1 frt Talpas: Kabdebo Kálmán 3 frt, Angelina Tivadar 1 frt, Kabdebo Károly 1 frt, H.-M.Vásárhely: Szél Sándor 1 frt, Szélné Julia 50 kr, ifj. Szél Sándor 20 kr, Szél Piroska 20 kr, Szél Mariska 10 kr, Egy valaki 20 kr, Török Péter 55 kr, B. G. 24 kr, Égető 25 kr, Tárkán Sz. Mihály 20 kr, Szabó Mihály 1 frt, Juhász Mihály 30 kr, Zaka Pál 30 kr, Keszler József 30 kr, Nagy János 10 kr, Korsós Pál 10 kr, Vas János 20 kr, Sallai István 10 kr, Sanay Lajos 20 kr, Kenéz Vidor 10 kr, Zsoldos István 20 kr, Nagy Mihály 20 kr, Sulyok Vilma 20 kr, Kovács Ferencz 20 kr, Dani János 10 kr, Kovács Anna 10 kr, Mucsi János 20 kr, Dr. Zsoldos Ferencz 10 kr, N. Szabó János 50 kr, Bak Lajos 10 kr, Pércsi Imre 10 kr, Szél Pál János 20 kr, Kovács János 20 kr, Pápai Mihály 10 kr, Szél Sándor 10 kr, Székely Sándor 10 kr. M.-Pe ter d: Dalmi Mihály 50 kr, Bottó József 10 kr, Rezmán Márton 50 kr. M.-Tur: Lukács Dániel 1 frt, Mikes János 1 frt, Veres Mihály 1 frt, ifj. Ádám Imre 1 frt Ipolyságh: Silber Antal 1 frt. Tamás dr: Hladik Károly 2 frt, báró Bors Eleonóra 2 frt, dr. Bors Frigyes 5 frt, Kiss Antalné 20 kr, Nagy József 1 frt, Kövér Endre 1 frt, Sándor József 50 kr, Czinnermann Ábrahám 50 kr, Henger József 1 frt, B.Csaba: Achim András 1 frt, Achim János 1 frt, Achim Jánosné 1 frt, Réthy Béla 50 kr, Hankus Kurea 1 frt, Saiber Károlyné 1 frt, Achim György 50 kr, Achim János 40 kr, Achim Pál 40 kr, Achim Tamás örökösei 1 frt, Achim Mihály 40 kr, Achim János 1 frt, Vrbovszky János 40 kr, Gajdács János 60 kr, Gajdács János 1 frt, Kristoffy Dezső 1 frt, Kovács L. Mihály 1 frt. K.Gyán : Bor Áron 1 frt 60 kr. Gyulavári : Szél Sándor 1 frt. Földes: Bakos Gábor 90 kr. Talpas: Kabdebó Béla 3 frt, Czárán Gergely 2 frt. 1zt.Leó Ártánd kr, Szabó Károly Gy.-Vári Béla 1 frt. N.-Tapolcza : Keviczky Lajos 1 frt. N.-Szalonta:A függetlenségi népkör 20 frt. Beregszász: Lám Vilmos 1 frt, Polchy Mór 1 frt, Gönczy Sándor 1 frt, Buhelyi Ödön 1 frt, Papházy Péter 1 frt, Várad-Velencze: Moskovitz Mór 1 frt, Hacsinger János 40 kr, Cserei Katalin 30 kr, Csorna György 50 kr, Oroszi Józsefné 50 kr, Weisz Móricz 50 kr, N. N. 10 kr, Schönberger Sámuel 50 kr, Rimanóczi Gyuláné 1 frt, Feldmann Mór 30 kr, Feldmann Izidor 40 kr, Deák Imre 30 kr, Dombi József 40 kr, Pap Juliska 30 kr, Horvát János 1 frt, Blend Mór 1 frt, Krajcza Károly 1 frt, N. N. 20 kr, Feldheim Izrael 1 frt, ifj. Novák György 20 kr. Görbéd: Liszt Imre 1 frt, N. N. 20 kr. Vadász: Báró Simonyi Lajos 50 frt. Sarkad: Nagy Lajos 20 kr, Kántor László 1 frt, Kiss Lajos 50 kr, Gajer Géza 50 kr. Sarkad: N. N. 10 kr, N. N. 10 kr, N. N. 10 kr, N. N. 10 kr, N. 10 kr, — 10 kr, n. 10 kr, S. L. 10 kr, N. N. 10 kr. Bihar: Deák Gyula 1 frt, Szőke András 1 frt, Fries Elekné 1 frt, Szőke József 1 frt. Szalonta: Bujovszky Sándor 1 frt, Csaba János 2 frt, Bibó Lambert 3 frt, Kenyeres János 25 forint. H.-M.Vásárhely: Miklovicz Bálint 1 frt. K. Mária: Könyves János 2 frt. Pankota: a pankotai ref. egyház 2 frt. Erdőhegy: Dénes István 1 frt. Pató Károly 1 frt. Jónás János 20 kr. Szalonta: a rom. kath. elemi iskola növendékei 2 frt. Sarkad: Osváth Imre 5 frt. Karánsebes: Balás Pál 2 frt, Hoffmann Károly 2 frt, Feneregyer Imre 1 frt, Horváth Győző 1 frt, Ghyczy László 50 kr, Stolcz József 50 kr, Mattusch József 50 kr, Lumnitzer Béla 50 kr, Szarvasy Alajos 50 kr, Lehoczky János 50 kr, Stassner József 50 kr, Ehrenheim 50 kr, Faller József 50 kr, Gyenge Soma 50 kr, Dercsényi Kálmán 50 kr, Raichl Sándor 1 frt, V. Veldin 1 frt, Steindorfer József 50 kr, Szenta Gyula 50 kr, Borosjenő: Téglási Gábor 3 frt, Erdei Mihály 1 frt, Orbán 1 frt, Fekete 50 kr, Grünwald 50 kr, Rónyai 50 kr, Plecs Sámuel 1 frt, ismeretlen 20 kr, Hegyi 1 frt, Barabás 1 frt, ismeretlen 20 kr, Blau 50 kr, Jánosi Lajos 1 frt. Új-Palota: Gábrielli Lajos 1 frt. Szoboszló: Nagy Károly 10 frt, Lengyel Imre 1 frt. K.Pereg: Sondi Imre 50 kr, Igriczi Mihály 40 kr, Bokor József 50 kr, Korka István 30 kr, Korka János 20 kr, dr. Kock Károly 50 kr, Danka János 50 kr, Kiss Mihály 20 kr, Nagy József 30 kr, Peslér János 10 kr, Vörös József 10 kr, Szabó P. Sándor 10 kr. E sz tár: Kovács Dániel 1 frt, Szunyogh Szabolcs 3 frt, N. N. 1 frt. Sarkad: Trajánovics Ágoston 3 frt, Rettyüs István 50 kr, Széfig Károly 50 kr, Leelősy Sándor 2 frt, Leelősy Gábor 20 kr, Leelősy András 20 kr, Fried Vilmos 20 kr, Seres István 20 kr, Kesztyűs János 1 frt, Híró István 20 kr, Lajti Pál 50 kr, Balog Lajos 30 kr, Máté Pál 20 kr, Tóth István 50 kr, egy adakozó 50 kr. Gáborján: Ónodi József 1 frt, Kerekes János 50 kr, Oláh Sándor 20 kr, Szabó András 10 kr, Rada Dávid 10 kr, Gombos Dávid 10 kr, Barta Miklós 10 kr, Harsányi Mihály 10 kr, Gombos János 1 frt, Lukács György 20 kr. Szakacs: Szikszay József 1 frt, Pecze-Sz . 11 ős: Sztarill Ignácz 1 frt, Pap Andrásné 1 frt, Nagy Sándorné 50 kr, N. N. 64 kr, Medzihradszky Frigyes 1 frt, P.Szőllős községe 3 frt 20 kr, Glodiák Ágoston 50 kr, Hk. Újlak község 1 frt, Morocza Lajos 20 kr, Mihályfalva: Szőke János 1 frt, Zichermann Miklós 1 frt, Lang Zsigmond 40 kr, N. N. 40 kr, Bittó Sándor 1 frt, Baum Sámuel 30 kr, K. K. 20 kr, Glück Adolf 50 kr, D. Fráter Gáspár 1 frt, B. 50 kr, Lovasi Sándor 50 kr, Szathmári Gábor 50 kr, Kocsár Sándor 40 kr, Jakab Mihály 40 kr, Deutsch Ignácz 50 kr, Benedek Mátyás 50 kr, Micske István 10 kr, Bóka Ede 1 frt, Feldmann Antal 50 kr. Belényes: Benedek László 1 frt,Ungvári 50 kr, Ismeretlen 40 kr, Boglucz 40 kr, Harsághy 50 Csizmántory 40 kr, Vas Antal 40 kr, Végh János 50 kr, Kernács Antal 40 kr. Budapest: Zóbel Lipót 2 frt. Bárá nd: Ludvig János 2 frt. Gy.-Vári: Ecsedi János 1 frt. K.-Ladány: Körösi János 50 kr, N. N. 25 kr, N. N. 25 kr. N.-Várad: Kubinszky Lajos 2 frt, Virágh Elek 2 frt, Körsy Károly 1 frt, Kovács Béla 1 frt, Erics Elek 1 frt, Csathó László 1 frt, Tapolcsányi Károly 1 frt, Kappa Pál 1 frt, Damkó János 1 frt, Takács Károly 1 frt. A.-M ed gy es: Ferenczy Károly 1 frt. M. -Sziget: Vester István 50 kr, Cseresnyés Gyula 50 kr, Móricz Károly 50 kr, Kánasy Lajos 50 kr, Gaál Sándor 50 kr, Lator Bálint 50 kr, Szarka József 60 kr, id. Kiss József 10 kr, Bujdosó János 10 kr, Szilágyi József 10 kr, Gavallér Sándor 10 kr. Margitta: a margittai olvasó egylet 5 frt, Szathmáry Sándor 50 kr. Ér-Semjén: Ercsey Lajos 50 kr, Incze Ferencz 50 kr, Fráter Árpád 50 kr, Kálmánczhelyi Béla 50 kr, Herpai Péter 25 kr, Kiss Imre 25 kr, Kiss Sándr 50 kr, Bóné József 50 kr, Vass Sándor 10 kr, Sándor Gáspár 50 kr, Várnai János 25 kr, Kiss Imre 10 kr, Bárdos Ödön 50 kr, Róth Ignácz 15 kr, Fischer Ignácz 20 kr, Bányai László 50 kr, Boglucz Sándor 50 kr, Fazekas Imre 40 kr, Budai Béla 20 kr, Bányai Árpád 50 kr, Milián Antal 40 kr, N. N. 20 kr, Ethey János 40 kr, Reizmann Jakab 50 kr, ifj. Kiss Miklós 40 kr, ifj. Ihtbey 40 kr, N. N. 50 kr, T. Kovács Ferencz 20 kr, T. Kovács Géza 10 kr, T. Kovács Béla 10 kr, T. Kovács Antal 10 kr, T. Kovács Gyula 10 kr, Egy valaki 10 kr, Szathmári Ágnes 10 kr, Morvay László 50 kr, Nuszbaum Ignácz 20 kr, Buzintán Tivadar 10 kr, Blenke Julcsa 10 kr, Parobek Antal 10 kr, Valaki 20 kr, Török Endre 30 kr, Tóth Albert 30 kr, Razman Albert 20 kr, Kocsár Sándor 20 kr, Kovács Ferencz 20 kr, Kiss Ignácz 10 kr, Jakab Mihály 20 kr, Lovas Károly 20 kr, Kovács Gábor 10 kr, Kósa Imre 10 kr. N. -Szalonta: n.-szalontai takarékpénztár 30 frt, Ercsey Sándor 200 frt. Aranyos-Maróth: Boronkai Pál 5 frt. Pecze-Szőllős: Mehzidhraszky Etelka 1 frt, többen 2 frt. Szalacs: Zsigó Endre 2 frt. Budapest: Jákobéi József 2 frt. Székelyhid: Raveczky Béla 1 frt, Balázs János 50 kr, Baranyi 50 kr, Pap Lajos 25 kr, Kuthy Gyula 50 kr, Lestyán Károly 25 kr, Rutkay Ferencz 25 kr, Kalló Imre 20 kr, D. Nagy Sándor 20 kr, Bokor István 20 kr. Székelyhid: Kovásznay Marcell 2 frt, Mikáts Sándor 50 kr, Fehér József 50 kr, Véber Sándor 50 kr. N.Szalonta: Kovács István 1 frt, a gymnasium VI. osztály 70 kr, a gymnasium V. osztály 1 frt 90 kr, a gymnasium III. osztály 1 frt 10 kr, a gymnasium IV. osztály 2 frt 84 kr, a gymnasium II. osztály 2 frt 19 kr, Czeglédi István három drb huszas. Eger: Lipcsei Péter 1 frt. Pocsaj: Ritoók István 50 kr, Nemes Ferencz 50 kr, dr. Lengyel 50 kr, Eberhardt József 1 frt, Dávidházy János 1 frt. Jász Apáti: Márton András 20 kr, M. Kovács Péter 20 kr, Márton Ferencz 20 kr, Kovács Antal 30 kr, Kovács János 30 kr, Mocsi Bálint 20 kr, L. Szabó Sámuel 20 kr, Csömör Sándor 20 kr, Gulyás Imre 20 kr, Haman Imre 1 frt, Kis-Marja: Kis Elek 2 frt, Winkler Jakab 50 kr, László Sándor 50 kr, K.-Marja község lakosai 2 frt 9 kr, nyüredi körjegyzőség lakosai 2 frt 35 kr, K.-tamási község lakosai 2 frt 70 kr, B. Félegyháza község lakosai 2 frt 30 kr, Vajda község lakosai 75 kr, J.-Hodos község lakosai 1 forint 22 krajczár, Szalárd község lakosai 1 frt 85 kr, n.tótfalui körjegyzőség lakosai 1 frt, Bogdán szovárhegyi körjegyzőség 1 frt 50 kr, a siteri körjegyzőség 1 frt 55 kr, a csatári körjegyzőség 1 frt 55 kr, dr. Deme Béla 1 forint. Szakáll: Gál Ferencz 1 frt. Sarkad: Márki János 1 frt, Márki Albert 1 forint. Ipolyság: Perőcsén község lakói 3 frt 48 kr, Ipoly-Pásztó község lakói 45 kr, Varsány és Hoshi község lakói 1 frt 80 kr, Füzes-Gyarmath község lakói 3 frt, Pongrácz Lajos 27 kr. B.Csaba: Surányi Imre 1 frt, Szél Imre 1 forint. Debreczen: Balogh Imre 3 frt, Vadon Sándor 1 frt, Goldmann ügyvéd 1 frt, Szilágyi Imre 1 frt, Kálmánczhelyi 1 frt, Róthmann Jakab 1 frt, Czégely Simon 1 frt, dr. Balkányi Miklós 1 frt, Bányay Vincze 1 frt, Bacsó Péter ügyvéd 1 frt, dr. Spitzer 1 frt, Takács Ferencz 1 frt, Mocsay Markus Zita 1 frt, Cseresznyés Sándorné 1 frt, Kovács Gábor 1 frt, Márk ügyvéd 1 frt, dr. Ötvös Lajos 1 frt, Szinay Gyula 1 frt, Hegedűs 1 frt, Sajó György 1 frt, Kola János 1 frt, Kola Jánosné 1 frt, Sorger József 1 frt, Simonffy István 1 frt, Hódy Gyula 1 frt, Ujhely András 1 frt, Lengyel Imre 1 frt, Budaházy Zoltán 1 frt, Simonffy Antal 1 frt, ifj. Balogh Imre 1 frt, Markovics Márton 1 frt, Dömök Béla 1 frt, Sepsy Dezső 1 frt, Szabó Lajos 1 frt, ifj. Fodor István 1 frt, özv. Derzsy Antalné 5 frt, debreczeni takarékpénztár 5 frt, Varga Ferencz 1 frt, Tóth Gyula 3 frt, Simonffy Imre 1 frt, Medve Kálmán 1 frt, Szepesi Gusztáv 1 frt, Majer Emil 1 frt, »István« gőzmalom társulat 5 frt. Budapest: Zirzen Janka 5 frt. N.-Várad: Nemeskey Andor 1 frt. Ny.-Bogát: Mózes András 1 frt. Öcsöd: polgári kör 2 frt, Oláh Antal 1 frt, Dezső Antal 50 kr, Molnár 50 kr. Henczida: Henczida 1 frt, Szunyogh 1 frt, Fülöp András 50 kr. Váncsod: Nagy László 10 kr, Biró Gábor 10 kr, Schwarcz Jakab 10 kr, Tóth Lajos 10 kr, Tőnesné 50 kr, Fónagy Péter 20 kr, N. N. 10 kr, T. Nagy László 6 kr, Olasz László 10, T. J. 10 kr, Grosz Ignácz 20 kr, Varga Lajos 34 kr. Gáborján: Katona János 1 frt, Jenei Péter 50 kr, Jánosi Ottó 1 frt, Breier Ignácz 50 kr, Makra Mihály 1 frt, Olasz Imre 10 kr, Moldován Viktor 20 kr,Jován Lőrincz 10 kr, Braun Adolf 20 kr, Asztalos Sándor 50 kr, egyvalaki 20 kr, Nagy Gábor 20 kr, N. N. 20 kr, N. N. 20 kr, Pap Ede 1 frt, Szántó István István 10 kr, Dürgő Mózes 10 kr, Sárváry István 40 kr, N. N. 10 kr, Farkas László 50 kr, Furta község 2 frt, B.-Ujfalu község 2 frt, Zsidai László 50 kr, Tamási Géza 50 kr, Habóka József 50 kr, Farkas N. 20 kr, Ehrmann Izrael 20 kr, Réthy Kálmán 50 kr, Tassi György 20 kr, Lévay Albert 50 kr, Steiner József 20 kr, Veánszky János 20 kr, Militzer Jónás 50 kr, Karakas István 20 kr, N. N. 30 kr, Baróthy Béla 50 kr, Pap Pál 20 kr, Pap Sándor 20 kr, Karakas Lajos 50 kr, Karakas Imre 50 kr, Militzer Salamon 10 kr, Militzer Jakab 10 kr, Reményi 10 kr, Pap Gergely 10 kr. Az adakozások kimutatásának vége következik. Árverések a vidéken. Markovits Ábrahám és neje 2336 írtra b. ingatl. aug. 27. N.Károly. Mán Izabella 31,114 írtra b. ingatlan szept. 25. M.-Szigeten. Rubin Vendel 2346 írtra b. ingatl. okt. 23. Zohor. Tohorny István 1310 írtra b. ingatl. szept. 2. Czajla. Győry Sándor 450 írtra b. ingatl. aug. 28. Parasznya. Fürst Adolf 1011 fntra b. ingatl. okt. 1. Czinkota. Pritz Lénárd lefoglalt ingatl. aug. 27. Haraszti. Skopál Jánosné 9300 írtra b. ingatlan aug. 27. Haraszti. "Vajda István 30,000 írtra b. ingatlan szept. 22. R.Szombat. Micsinek József 2305 írtra b. ingatlan szept. 4. Pilla. Botek Károly 2467 forintra b. ingói nov. 4. Bártfa. Varga Antal 2719 írtra b. ingatlan nov. 10. N.Emőke. Keresztes Benedek 2884 írtra b. ingatl. nov. 11. Kecskemét. Missik Jánosné 10,883 írtra b. ingatl. aug. 14. Léván. Sógits Imréné 2751 forintra b. ingatl. nov. 4. Szabadka. Pottyondi Ágoston 1650 írtra b. ingatlan aug. 22. Inota. Keszthelyi Károly és neje 1650 írtra b. ingatlan okt. 9. Bonyhád. Hanuska György 3144 írtra b. ingatl.aug. 11. Mislinán. Pályázatok. Az érsekujvári algimnásiumban latin nyelv tanári áll. aug. 20. A soproni p. v. igazgatóságnál III. oszt. számtiszti áll. 8 hét alatt. Postám, áll. ".Gyimóton (Veszprémmegye), F.-Rajkon (Zalamegye), Napkoron (Szabolcsmegye) 3 hét alatt. ___ n y f a 1 v a : Nyeste István 1 frt. : Több krajczáros adakozásból 58 1 frt 42 kr. Szekér Gyula 2 frt, Megele kísérlet dugába dől. Dömény József vállalatából az első füzet »A tűz-, jég- és életbiztosításnak népszerű ismertetése« (pályadíjat nyert mű) világosan szól tárgyáról és népszerűn, elbeszélés alakjában adja elő. Kívánjuk, hogy kitartás is legyen a vállalathoz. A füzet ára 35 kr. — Az »Ungarische Revue« új füzetének első közleménye gr. Szécsen Antalnak amaz emlékbeszéde, melyet az akadémián Majláth György fölött tartott. Ezt követi Pulszky Ferencznek az archaologiai körökre nézve oly becses művéből »A rézkor Magyarországon« bő kivonat. Hunfalvy Pált pedig egy előbbi közlemény kapcsán »Miként keletkezett az egykori oláh fejedelemség« czím alatt tesz megjegyzéseket. Kolbenheyer Móricz soproni evang. lelkészről, a magyar költészet egyik ismertetőjének elhunytáról a Revue a soproni német lap nekrológját közli. Végül az akadémiai ülésekről s egyéb tudományos testületek működéséről szóló jelentések és könyvészeti rovat fejezi be a füzetet. — Magyarország függetlenségi harcza 1848— 49-ben, Gelich Rikhárd tábornok ama terjedelmes művéből, mely az 1848—49-iki eseményeket, főleg katonai szempontokból írja meg,a 12-ik füzetet bocsátja most közre Aigner Lajos. A Windischgrätz herczegnek Pestre vonulását követő katonai és egyéb intézkedésekről szól, számos és értékes adatokkal. Benne van Havas József és Babarczy proclamátiója, Dembinsky életrajza, a katonai intézetek berendezése Nagyváradon. Egy füzet ára 40 kr. Sport. — Érdekes csónakversenyeket rendezett Nádasdy Ferencz gróf Balaton-Füreden tegnapelőtt. Dijat adott gyermekek csónakversenyére, melyben három csapat vett részt. Este hat és fél órakor a sétány és fürcsiház közti vizen, a közönség nagy éljenzései között következőleg érkezett be a három a versenyző csapat: 1. Hableány gig-je, kormányos Ádám Károly, evezősök gr. Nádasdy Julia és Inkey Józsi. 2. Királyné gig-je, kormányos Külley Elemér, evezősök Szarvasy Imre és gr. Nádasdy Tomi. 3. Jolánta gig-je, kormányos Inkey István, evezősök: Inkey Neszi és Szarvasi Sándor. A versenyző hajók mindegyike között fél hajóhossz távolság volt. Ezután még több sikerült rögtönzött csónakversenyt tartottak, melyek közül Ádám Károly és Külley Elemér szandolin-versenye volt legérdekesebb; első ízben holtversenyben érkeztek és csak is a döntő futásnál az utóbbi győzött egy hajó-orral. — Lóverseny Fertő-Szt.Miklóson. A 2. számú gróf Pejacsevich-féle dragonyos-ezred tisztikara, augusztus 18-án Fertő-Szt.-Miklóson lóversenyt fog rendezni. Idegenek névjegyzéke. Augusztus 2. Magyar király szálloda: Érti J. Szonja. — Polgár I. F. Gyarmat. — Kempe A., dr. Matsweibald, Schwédorsz. — Varga J. Zágráb. — Frankl M. T.-Kanizsa. — Spitzer M. Komárom. — Popper J. Losoncz. — Fischl L. Siófok. — Schön L. Cservenka. — Glück S. B.-Almás. Aranysas szálloda: Deák M. H.-M.-Vásárhely. — Jakucs G. M.-Tur. — Hlavathy J. Győr. — Skopecz B., Jakab G.-né, Gyöngyös. — Mihálovits Gy. B.-Komlós. — Kibiánszky E. N.-Szénás. — Vaditl K. Losoncz. — Hoffmann M. M.-Keresztur. Erzsébet szálloda: Sibrik A.-né, Vácz. — Laskovszky A. Rippnanov. — Dr. Timon A. Győr. — Thellman J. N.Szeben. — Sárközy M., Bartay M. Kecskemét. — Tarfy G. Nádudvar. — Fülöp B. Oraviczak. — Blau J. Dabas. — Kuntz J. Bécs. Fehér ló szálloda : Szondy J. N.Kálló. — Németh A. Galanta. — Kosztó J. Szt-Tamás. — Bukovics A. Bukovina. — Misik J. Galgócz. — Tanner J. Bécs. — Dukesz W. Komárom. — Németh Zs. Homonna. — Makay J. Félegyháza. — Gruts S. P.Ladány. — Waldner K. Arad. — Bleier M. Süli. — Steiner J. Czegléd. — Debski P. Krakó. — Bauer M. Tass. — Kovács J. Temesvár. Holzwart-Frohner szálloda : Neumann F., Rosenberger M. , Sohus P., Müller L. Bécs. — Szalkay A. M.-Szalka. — Reich S. és neje, Belgrád. — Weinhändler N. Mád. — Euber J. Lemberg. — Reisz S., Boskovits S. Orosháza. — Fenschl K. Debreczen. — Hackl J. N.-Arad. — Rácz S. N. -Várad. — Rothschild E. N.-Palugy. — Houranek J. Krakó. — Menner S. Hamburg. Fehér hattyú szálloda: Politzer A. Dömsöd. — Bleier J. Kakucs. — Schwarz H. Kassa. — Török K. Kolozsvár. — Kecskeméti J. B.-Hunyad. Schmiedt-Orient szálloda: Mr. Brother J. Canterburg. — Dr. Rappe A. Heidelberg. — Dom E. Berlin. — Várady M. Szentes. — Antony A. Gyöngyös. — Pallos M. Zircz. — Meszel G., Stollár Gy. Kassa. — Rátz M. Somberek. — Lindler F. Szolnok. — Halasy F. Gödöllő. — Papp S., Philip A. Kolozsvár. — Putz N. Pomáz. — Staut A., Kohn S., Bauer J., Gastner M. Eger. — Fischer L. Győr. — Berger M. Komárom. Angol királynő szálloda : Dr. Steiger F. Bécs. — Dr. Dabos J. Csorna. — Onczay G. Szegszárd. Nemzeti szálloda : Weisz M. Lugos. — Veith B. Ózd. — Soos K. Komárom. — Muck B. Sz.-Fehérvár. — Rosmayer F. Tolna.- Getzel R. Grogau. — Praitsching F. Bécs. London szálloda: Roman J. Krakó. — Hansel R. Bpest. — Molnár L. Késmárk. — Kislinger J. T.Szeverin. — Eder Gy. E.Kövesd. — Jerabek Gy. Ruskberk. — Oberth Gy. Medgyes. István főh. szálloda: Br. Kemény J.-nő, Kolozsvár. — Németh J. Plume. — Friedmann M. Bécs. — Stäuber G. Salzburg. Budapest szálloda : Weisz Ö. Szt-Péter. — Teuble T. W.Neustadt. — Szabó E. Heves. — Ebenfeld M. Bécs. — Hromoda J. K.Jenő. — Ungar R. Losoncz. Európa szálloda: Br. Lohren G. Wiesbaden. — Br. Osters A. Hannover. — Jablonowszky K. Páris. — Davis J. és E . Walburton V., Craven J., Wilkinsohn J., Sidney M. London. — Mallinckrodt G. Köln. — Lassat M. Bécs. — Smith V. Anglia. — Morel E. Fiume. — Liebmann M. Zürich. — Stoianovici S. Krajova. Hungária szálloda.- Hazay E. Bátorkesz. — Vinczehidy J. N.Kikinda. — Mayne H. London. — Abeles H. Makó. — Rosenfeld M. Debreczen. — Sigl J. Páris. — Freund M. Siófok. — Gottlieb M. Brünn. — Neumann J. Sziszek. — Lázári P. Bécs. Vadászkürt szálloda: Partsetits F. Újvidék. — Gr. Bolza M. Szarvas. — Br. Luzsénszky H. Osgyán. — Szentgyörgyi V.-né. S.-A.-Ujhely. — Pren V., Szeged. — Hoffmann J. Szécsény. — Mikusevits N. Szabadka. — Omaszta Gy., Reguli V. Csaba. — Szentes E. és K. Arad. — Szentiványi Gy. Szentiván. — Jäger D. Temesvár. — Br. Konradheim G. Bécs. — Mayer D. Sz.-Fehérvár. — Galy L. Tokaj. — Veres S. A.-Maróth. — Fürtös Gy. Ráma. — Weninger S.-né, Kalocsa. — Bayer A. Oravicza. — Nukelhauser K. Vukovár. — Trump A., Altman M., Gajer A., Rockenstein A., Riehter A. Bécs. Kivonat a hivatalos lapból. Augusztus 2. Árverések a fővárosban. Rosner R. 1012 forintra b. ingói VII. kertész-utcza 40. sz. aug. 4. Kudacsek György 2147 írtra b. ingói I. Fortunautcza 42. sz. augusztus 27. Színházak: Budapest, szombaton, 1884. augusztus 2-án : Népszínház. Fényes kiállítással : 87-edszer: Utazás a föld körül 80 nap alatt-Látványos szinmű 13 képben, zenével, énekkel, tánczczal. Jules Verne regénye után irta Csepreghy Ferencz. Személyek: Fogy Fileasz Benedek Paszpartu Eöry Fix, rendőr Solymosi Flanagan Erődi Sulliván Magyari Grótyfi Rónai Forszter Komáromi Nanett Tóth I. Konzul Szuezben Sánta Kromárty Prielle Auda herczegnő Rákosi Sz. Ramana, rabnő Pártényiné Vonatvezető Erődi Indus Izsó Indus fiú Pintér Obadiah Komáromi Ciszterpuff, írnoka Újvári Angol tiszt Bónis Indus főnök "V. Kovács Szpidy Rónai Febramin Magyari Az előadásban részt vesz »Poszkó« az úgynevezett »Csodaélefállt.« — A 9-ik képben : »Kókuszdió-táncz.« Kezdete fél 8 órakor. Holnap ugyanez. Fővárosi színkör Budán, a Krisztina városban. Uj jelmezükkel, kettős zenekarral: A koldusdiák. Operette 3 felvonásban. írták Zell F. és Genée. Fordítottak Evva Lajos és Fái J. Béla. Zenéjét szerz. Millöcker Károly. Személyek: Palmaticza Nowalska grófné Gondáné Laura Pajor E. Broniszlava Réthy L. Jau Janiczki Kiss Simon Rímanovszky Németh Ollendorf Borosa Wangenheim Ujj Henriozi Beczkói Schweinitz Deréki A. Rochow Yeszprémi Richthoffen Marczellné Bogumil Balassa Éva, a felesége Szilágyiné kezdete 7 órakor. időjárás augusztus 2. reggeli 7 órakor. Az időjelző-intézet távirati jelentése. Tio- 8*1 I A bánya ’mérséklet Csapa- Felhő- Állomások nyomán ereje i Celsius- I déli*%, zet ”^100 *" (1-12) fokban 1 jelek magtarozatai: @ = szélcsend; o *= tiszta; de© = */* felhős ; = jég ; = köd ;00 rült; © = ‡/. felhős ; 3 = V« felhős ; bruit; •; = eső ; = hóeső ; A. = gőz ; = zivatar, villám. Áttekintése a mai időjárásnak : Európában: A nagy légnyomás (764—765) a continens délnyugati, a depresszió (757—758) annnak északkeleti részében van. Mérsékelt szelekkel az idő Közép-Európatöbbnyire derűs, száraz, nagyobbodó hőmérséklettel. Hazánkban: Többnyire északnyugatias, részben keleties és délnyugati mérsékelt szelek mellett,a meleg nagyobb, a légnyomás kevéssel kisebb lett. Az idő csendes, többnyire derűs, száraz. Helyi zivatar Zágrábban volt. Kilátás a jövő időre: Hazánkban: Többnyire meleg, derűs időt várhatni, helyenkint zivatarokkal félbeszakítva. Vízállás 1884. augusztus 2. Száva Sziszek 1.20 — apadó Béga Miroviteza 3.41— áradó Temesvár 1.16 — áradó Nyílt tér. (E rovat alatt közlöitekért nem vállal vesztőség.) felelősséget a szer-sihskásási legjobb asztali- és üdítőital, kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, gégebajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál. Mattom Henrik, Karlsbad és Budapest | Arad....................j 64.3 DK 3 15.2 — 3 Besztercze . . . | 64.5 E 1 14 4 — © Beszterczebánya . j 62.7 Ł 13.8 — Q Budapest ... 62.4 @ 18.6 — O Csáktornya . . . 62.4 DNY 1 15.8 — Debreczen . . . 62.1 DNY 1 13.1 — Q Eger ..... 63.1 | ENY 4 16.1 — Q Fiume .... 63.7 © 19.8 — ■g Késmárk . . . — — — — — Keszthely . . . 64.1 | ENY 2 16.2 — ® Kolozsvár . . . 64.0 © 11.2 — © Magyar-Óvár . . 68.6 DNY 1 16.4 — Bűd Akna-Szlatina . . 63.4 1 K 2 13.6 — O Nagy-Enyed . . 65.5 DNY 1 14.0 — 3 Nagy-Szeben . . 63.5 ENY 2 13.0 — O Nagyvárad ... — — — — — Orsova .... 64.5 ENY 2 15.6 — £ Pancsova . . . 63.5 DK 1 15.4 — Q Selmeczbánya . . 82.6 EK 4 16.2 — O Sopron .... — © 18.8 — Q Szatmár-Németi . 61.9 K 2154 — © Szeged . . . . 62.5 ENY 1 18.5 — 3 Sepsi-Szt.-György . 61.8 DNY 1 17.4 — © Szolnok .... 61.9 K 1 20.1 — 3 Temesvár . . . 64.0 ENY 2 19.6 — 3 Trencsén . . . 62.2 DK 1 13.0 — 6 Ungvár .... 60.9 E 4 14.4 — O Zágráb .... — NY 1 16.6 £ 11 &9 Bécs................... 63.2 © 16.1 — 0 Bregenz .... 63.9 K 16.8 — 3 Konstantinápoly . 61.4 K 4 22.7 3 © Lesina .... 63.5 © 22.0 — © Pola.................... 63.2 © 21.0 — O Prága.................... 62.9 D 1 16.1 — 3 Sulina .... 62.1 E 2 20.8 — © Szerajevo ... 64.5 © 16.0 — O Méter Méter Névszerint C) Változik Névszerinti C Változik _____________fölött alatt _____________fölött »Utt___________ Duna Tisza Pozsony 3.25 apadó M.-Sziget 9.90 — apadó Komárom 3 42 » Beregsz. — — — Budapest 3 77 » Sárosp. — — — Mohács 5 18 áradó Szatmár — — — Vukovár — Tokaj 3.381 — áradó Újvidék 4 62 áradó Szeged5.371 — » Pancsova 2.971 » Szolnok 3.72 — » Orsova 3 27 » Kőrös Dráva B.Gyula 1.84 — apadó Barcs 1.21,— apadó Gyoma 4.78 — » Eszék 2.28 » Maros Arad 1.80 — átadó