Nemzet, 1884. szeptember (3. évfolyam, 720-748. szám)

1884-09-09 / 727. szám

nápolyt az oroszok ellen és ezért Gladstonet le akarja járatni az angol közvélemény előtt, hogy Salisbury lépjen a helyére. És harmadszor Bismarck gyűlölné Gladstonet, kinek neve az egész világon a szabadság ügyével áll kapcsolatban. Bismarck eszméi ellenben a népszabadsággal ellentétben állnak. Az a gondolat, hogy Németország mindenáron meg akarja szerezni az angol szövetséget, teljesen ízetlen. Ha bekövetkeznék az a kimondhatatlan sze­rencsétlenség, hogy még egyszer kénytelenek volnánk Francziaország ellen harc­olni és megfoghatatlan ostobaságból szövetségesei volnánk Angliának, akkor Anglia Tunisban, a Kongon, Annámban és Tonking­­ban s ki tudja még hol hatalmába kerítené a franczia birtokokat, aztán pedig nekünk, szövetségeseinek, azt tanácsolná barátságosan, hogy adjuk vissza Elsasst és Lotharingiát, hogy mostantól fogva béke lehessen. A békekötés utáni naptól fogva a két­­liberális nem­zete entente cordialeja pompásabban fel­virá­goznék, mint valaha s hatását abban mutatná, hogy Francziaország mindent elkövetne, hogy Német­ország fejlődését Anglia érdekében megakaszsza és zavarja. A másik ok még kevésbbé geniálisan van ki­gondolva. Bismarcknak szüksége volna az angolokra Konstantinápoly megvédésére ? Azt már rég mond­tuk, hogy mióta Oroszország alapot teremtett magá­nak Közép-Ázsiában India ellen, Indiát már nem­csak Konstantinápolyban kell megvédeni. Ennyiben tehát Konstantinápolynak már nincs meg a régi fon­tossága, ámbár még nem vált jelentéktelenné. Mert minden angol csapatszállító hajóraj, amely a Suez­­csatornán át akarna menni, a Dardanellákból kitörő hadihajók által szétromboltathatnék. De a ravaszul számító kere­skedő úgy gondolkozik, hogyha az oro­szoknak azt mondja, hogy Anglia nem áll többé Kon­­stantinápolynál, akkor el lesz hárítva a veszély Indiáról és Konstantinápoly védelme mások vállára hárul. De az aztán már túlságba vitt ravaszság, azt mondani, az oroszoknak, hogy Németország Konstan­tinápoly elé akar minket állítani. Az oroszok Kon­­stantinápolyra irányuló tervei e pillanatban nagyon is a messzeségbe tűntek. Ha hirtelen felélednének, Németországnak nincs oka csak a kis ujját is meg­mozdítani. Egy következő czikkben a »Post« Gladstone szabadelvűségét veszi bírálat alá és bizony kemény igazságokat mond arról, hogy ő sem az az ember már, akinek neve az egész világon a szabadság ügyé­vel állna kapcsolatban. London, szept. 6. (Háború a kőszénért.) A »Standard« vezérczikke bírálat alá veszi a fran­­cziák China elleni vállalatának kereskedelmi hatását és ezt írja: Azt megítélni, hogy kifizeti-e magát ez a vállalat, a francziák dolga. De a mi feladatunk ku­tatni, hogy mit akarhat voltakép Francziaország. A kulcsot tán abban találhatjuk, hogy Francziaor­szág tengerészete növelését czélozza, a­mely gyarmatai kiterjesztését feltételezi. Azt köny­­nyű felfogni, hogy Tonking birtoka előtt a franczia hajóraj függésben volt az an­gol semlegességtől, mert nem volt kő­szene, a modern tengerészet ezen főkel­­­­é­k­e. Egy hajóraj kikötők nélkül, melyekbe befut­hat, kőszenet felvenni, ki van téve annak, hogy kiböj­­tölik pusztán az által, hogy a tengereken megtánczol­­tatják, mig kőszene elfogy. A pánczélos hajóknak úgy is igen kis terük van kőszénfelvételre s azokat gyakran újra meg kell tölteni; s minden nem­zetnek, mely tengeri hatalom akar len­ni, függetlenné kell magát tenni kő­szén tekintetében. Francziaország tehát ok­szerűn cselekszik, midőn kőszéntelepek szerzésére gon­dol. De ez kötelességünkké teszi, hogy kőszéntelepeink védelmére gondoljunk s ezért tán szükséges lesz hajó­••«•j v»ul».ivC uO i vluli Budapest, szept. 9. (A czár utazásáról.) Varsóból f. hó 7-iki kelettel a bécsi lapoknak a kö­vetkezőket jelentik : Orosz császár is még aligha uta­zott sajátságosabb viszonyok közt, mint most Sán­dor császár. Az elővigyázati rendszabályok ezúttal még szigorúbbak, mint a moszkvai koronázáskor vol­tak. Két nap óta gondos házkutatásokat tartanak mindazon utczákban, melyeken a czár itt időzése alatt végig vonul. Kétszeres motozást tartanak. Előbb a rendőrség kutat át minden házat, azután a csendőrség, mely mellé egy-egy műszaki tiszt van kirendelve. A padlásokat és pinczéket elzáratta a rendőrség s azoknak utcz­ára nyíló ablakait beszögeztette desz­kákkal. Tegnap délelőtt katonák körülvették a katholikus székesegyházat, mely egyik falával a királyi palotához támaszkodik s kikutatták az egész templomot. Találtak egy régi összekötő folyosót melyen át egykor a szász királyok jártak a székesegy­ J .ajLUi.JWK¥~‘». .1 ... I . orvosok és természetvizsgálók nagygyűlése tette ne­vezetessé. Debreczen ezelőtt népességre nézve második vá­rosa volt az országnak, ma már nem az. De megma­radt, leggazdagabb s legmagyarabb városnak, melynek 52,748 lakosa közül csak 1802 idegen anyanyelvű. Bárki legyen a vivát a holnapi restauration, annyi tény, hogy országos hazafiai szempontból is igen fon­tos az, hogy a »Kálvinista Róma« tanácsa oly férfi­akból álljon, kik az alföld ezen metropolisának anyagi és szellemi erőit a nemzeti vagyonosodás s a köz­művelődés javára minél gyümölcsözőbbé tenni képesek. SUHOGÓ. AZ IDEÁL. Jules de Grlou­wet regénye. ELSŐ RÉSZ. A lovag és a gyermek. Júliusi nap áraszta szét sugarait Chavagnes rendkívül terjedelmes parkja felett. A tisztás aljából tekintve, a vidéknek fenséges jellege volt. Egész tá­vol, a magaslaton, fák közepett, a kastély emelkedett ki, csillogó fényben úszó hosszú ablaksoraival. Alatta hármas fokozattal lépcsőzetesen emelkedő előtér ve­zetett le a sokszínű tarka növénykosarakig s virág­ágyakig, melyeknek görbületei benyúltak egészen a tömör hársfa sétányok soraiba. Különben a talaj mindenfelé művészies arányban hullámzott, és a messze kiterjedő színes pázsitok kellemes enyhe ellentétet képeztek a közeli fenyvesek ridegségével. Százados tölgyek csoportjai, vadgalambok kedvencz tanyája, lengették sűrü lombjaikat, s a bárso­nyos pázsitot egészen a völgy könnyed lejtőjéig beláthatta a szem. Különben a magaslatoktól egészen a mély útig homokos utak kötötték össze fehér szalag­ként a zöld lombokat s pázsitot. A réteken, melyek a tisztás körtől egészen az erdőség nyílásáig terjedtek, sarló még nem érinté a mezei virágokat. Egy fa­l­ka dámvad tanyázott ott Itt egy öreg him hallgatódzott, egyenes agancsát hegyezve; amott a többiek heverész­­tek, ajkaikkal a friss fűben legelészve, s a párjaikat követő nőstények egy fűzfa kérgéhez dörzsölték pety­­tyes lágyékukat. A fű közt kiemelkedő káka és k­is víz közellé­­tét sejtették,és sokkal alantabb az Ouze vize folydogált vízi rózsa koszorúja alatt szunnyadozva. Túl rajta a sűrü erdőség árnyas sötét sorai látszottak s a szellő fuvallata kellemes illatát hozta át a jerikói loncznak. Az élet lágy lehellete lengett a föld felett, tá­voli morajjal s a szöcskék énekével vegyitveAz árnyas fák lombjain pedig a fecskék kecses enyelgő röpde­­sései voltak láthatók. A réteket elválasztó út közepén, nem messze egy pataktól, mely halántékosan ereszkedik le Ouze felé, d Artannes Henrik gróf ült egy falóczán magas platánok lombjai alatt. Fejét félig hátra vetve s egyik kezével a lóczára támaszkodva, hanyagul le­lógó lábakkal, követett tekintetével egy kis leány­kát, ki keresztül-kasul szaladgált a magas fűben és százszorszépet szedett. Képzelni sem lehet kecseseb­bet, e virágokat arató gyermeknél. Kisded, karcsú termetű volt gyermekes taglejtéssel, s élénk mozgé­konysága minden összhangot nélkülözött; de oly für­ge, eleven volt s oly üde örömmel ugrándozott s any­­nyi fesztelenséggel kaczagott, midőn kurta ruhájába tövisek akadtak, mintha fényében a tavasz összes babája összpontosult volna. Fejlődésben levő zsenge arczvonásai szépséget ígértek, mély és egyszersmind behízelgő nyájas tekintete, szelíd s meglepő kifejezést kölcsönöztek arczának; hirtelen el-elcsillapuló, ki­csapongó élénksége megfontolási hajlamot és a phy­sical mozgás iránti előszeretetet sejtettek egyszerre természetében. Pompás szőke haj fénylett ki a széles szalmakalap alól, és sűrű hullámokban omlott vál­­laira. Nyakát lehajtva, s kinyújtott kezekkel válo­gatta össze százszorszépeit, és folyton csevegett ve­lük, méregette a szárak hosszúságát, s ha szebbeknek találta a távolabb levőket, oda futott, majd bosszan­kodott, hogy ujjai zöldesek lettek majd egész komo­lyan meghajolt, hogy felszaporodott virágcsokrát job­ban elbírja. Artannes Henrik mosolylyal ajkán kísérte te­kintetével a kis leányka minden egyes mozdulatát. Artannes 36 éves, középtermetű, izmos, erős testal­katú férfi volt. Semmi elpuhultság benne. A mester­kélt élet utószó nem rontotta meg második fiatalsá­gát. Sajátságos, megfoghatlan egyéni tulajdonságok által különbözött másoktól. Vonásai szabálytalanok voltak, de semmi közönséges nem volt bennük, maga­tartása minden mesterkéltséget nélkülözött; öltözéke habár gondozott, távol volt a keresettségtől s el­árulta, hogy tart magára, de megveti a szabálysze­rűséget. Rövidre nyírott haja szabadon hagyta homlo­kát, sima ajkat és állat s a divat szerint fesztelen, ki­borotvált szakállt viselt. Kissé ivezett szája körül finom és pajzán mosoly játszadozott; tekintete éber, minden keménység nélküli, nyugodt és rendületlen volt, s oly férfit sejtetett, ki lát és gondolkozik. A platánok bejáratánál, a fasor szélén, egy kö­zépkorú, feketébe öltözött nő ült, feszes merevségben egy tábori széken. — Heléne! szólalt meg egyszerre ez a száraz egyéniség erős rajnavidéki kiejtéssel. A kis leányka, aki a virágszedés közben éne­kelt, nem hallotta. — Messague kisasszony ! kiáltott most a férfi baráti enyelgéssel, elég a zenéből. Nevelőnőd szólít. A gyermek elhallgatott s figyelni kezdett A gyászba öltözött nő ekkor újra kezdé: —■ Heléne! a kastélyban 3 órát üt az óra, ozsonnálni kell menni. — Köszönöm kisasszony, felelte a leányka hí­zelgő hangon, épen nem vagyok éhes; engedje bevé­­geznem csokromat, óh kérem. — De a maquisné a pontosságot lelkünkre kötötte. Artannes illendőbb állásba helyezte magát, s tiszteletteljesen hajlott a nevelőnőhöz. — Mindent magamra vállalok Henner kisasz­­szony, mondá, engedje őt játszani. A szabad lég töb­bet használ neki, mint unokanővérem süteményei. Különben is ma az én búcsúünnepem van, miként tudja. Futkoss kedvedre kicsikém, engemet fognak ki­szidni érted. A fekete ruhás nő ellenvetés nélkü hajlott meg. S hímezesét abba­hagyva, lyukakat kezdett fúrni napernyője hegyével a homokban. Heléne azonban virágokkal megrakodva, las­san közeledett. A szirmok minden mozdulatnál finom orrát érinték, miközben ő kedves kaczagással ismé­telgető : — Nini, hogy csiklandoznak a százszorszépek! Először egész büszkén csodáltatta meg csokrát Hen­ner kisasszonynyal, azután a gróf felé fordulva, mondá: — Kedves öreg barátom, nem segítenél egy ko­szorút kötni ? Magam soha el nem készülök vele. — Én meg kis leányom, nem értek hozzá! — Az nem igaz, hisz te mindenhez értesz. — No lám! ki hitte volna, hogy még hízelegni is tudj! — Én nem hízelkedem. De lássa Henrik bácsi mit ér az, ha velem sétál s a mellett magamban enged mulatni ? — Bravo! A kis Helene már úgy okoskodik mint egy igazi nagy kisasszony, érvei nem közönsége­sek, és egy csapással képtelenné tesz a feleletre. — Jól van jól. Azért még­is fogadni merek, hogy segítségemre lesz. A gyermek egy dombra keveredett le, és a pla­tánhoz támaszkodva rendezgetni kezdte virágait. Tár­sa hasonlóan leereszkedett a fűbe a padjáról, melléje ült és egész komolysággal kezdte egymásba fonni a hosszú szárakat. De jó akarata keveset ért; a szirmo­kat megfordítva erősítette meg, letépte virágját és összekeverte. Heléne csak nézte s tapsolni kelett. — Ő se tudja, még ő se! Oh milyen furcsa! — Annyi tény, hogy sohase készülök el vele. Hátha a virágokat felfelé illeszteném egymáshoz ? Mit gondolsz — Henner kisasszony van kegyednek ezérnája ? Igen ? Akkor mentve vagyok. Ne zavartassa magát kérem. Dobja ide a gombolyagot, majd el­kapom. A nevelőnő hozzákészült a mozdulathoz, de ha­bozott s az eljárást alkalmasint nagyon is meghittnek találván, felkelt a fonállal kezében. Ekkor Artannes is fölemelkedett hirtelen, hogy megelőzze. E gyors mozdulatban egy vasszékbe ütötte könyökét. J­o­ch gróf ur, hebegte a szegény leány meg­­zavarodottan, ön nagyon is jó, s én miattam — — Megütötted magadat Henrik ? — Egy cseppet sem, nevetett ez utóbbi. — Megérdemelted. Be kellett volna várnod a kisasszonyt, mig ide hozza a gombolyagot — Magad se hiszed, a­mit mondasz. Az nagyon helytelen lett volna. Én tisztelettel tartozom Henner kisasszony iránt, és te is Heléne. A leányka elgondolkozott. Végre egészen sut­togva rebegte: — De Estella testvérem azt állítja, hogy egy nevelőnő nem egyenrangú velünk. — Alkalmasint rosszul értetted. Tudd meg, hogy ellenkezőleg, ő feletted áll. — Ha ez a te véleményed! . . . Először is te szereted a kicsinyeket. — Én szeretek mindekit, a­ki jó.. — Oh különösen a kicsinyeket. És így azért is szaladgálsz mindig utánam játszani. Természetes-e az ? Persze, hogy igen szép tőled. — Azt lehetne hinni, hogy ez tégedet meglep. Nem szoktunk-e mi mindig együtt sétálni. — De hogy nem. Azonban te, aki nagy vagy, miért nem maradsz te a kastélyban a nagyokkal ? Az csak jobban mulattatna. A gróf elnevette magát. — Ugyancsak hízelegsz nekik. Nem leányom; én sokkal szívesebben szaladgálom be a mezőket a te társaságodban. Te olyan vagy, minőnek Isten alko­tott. Mi megértjük egymást. Kedves kérdéseid gyö­nyörködtetnek, természetes vidámságod engem is fel­vidít ; kedves kis fejecskédben egy­ rakás szülemlő esz­mét fedezek fel, és szivedben oly szép, nemes érzelmek csiráját, melyek engemet kiengesztelnek a világgal. De nézd csak: ime itt egy valóságos százszor­szép koszorú, mely köszönet Henner kisasszony fona­­lának­ alakot kezd ölteni. Fogd meg s szorítsd erősen, én majd összekötöm. E szép platánfa tövében játszva a virágokkal, mi valóságos bölcsek vagyunk gyerme­kem. Nem, semmi esetre sem mulathatnék jobban a nagyokkal. — Látod, én is oly elégült vagyok, mikor te jösz. Mindent megjegyzek magamnak, a­mit mon­dasz , és ha már nem vagy itt, elmélkedem felette. De hát a többiek miért gúnyolódnak rajtunk ? Ez az, mi engemet bosszant. Emlékszel-e, mikor a múltkor lapdám a pázsitra esett, azután a nagy eső után? Te hátadra vettél, hogy magam vehessem fel, a nélkül, hogy lábaimat megnedvesítsem. Nos tehát, a­mint te elmentél, úgy kinevettek, hogy én sírtam felette. — Igazán nem volt miért. — Azt mondják, hogy én már nagyon vén van­­gyök az ilyen játékokhoz. S ez talán igaz is; gondold meg csak: már tizennégy és fél éves vagyok! — Ne halgass reájuk. Maradj gyermek a lehe­tő leg tovább, tartsd magad korodhoz. Fejleszd ki tes­tedet, és gyakorold szabadon szellemedet; annál jobban meg fogsz felelni hivatásodnak a hosszú ruhák idejében. Neked valódi tökéletes nővé kell lenned, ér­ted-e? Nem lesz nagyon nehéz kitűnnöd, sajnos, mert az a faj kezd kiveszni. — De ha annyira szeretsz engemet, hát miért dorgálsz még­is olykor ? Azon napokon nem mulatok olyan jól Henrik, mikor »prédikálsz« nekem. — Tudom. De a jó barátok nem csupán kizáró­lag százszor szép koszorúk kötésére vannak hivatva. Mig nem volt jó nevelőnőd, iparkodtalak foglalkoz­tatni. Én azt akarom, hogy egykor elléggé képzett s müvelt ne váljék belőled arra, hogy kényelmü ne légy. — De bátyám azt mondja, hogy a tudomány csak azoknak kell, kik maguk keresik a kenyerüket. (Folytatása következik.) házba. Ezt a folyosót a rendőrség parancsára azon­nal befalazták. Számos család, hogy megszabaduljon a rendőrség zaklatásaitól, bezárta lakásait s elhagyta Varsót. Miután a rendőrség közhírré tette, hogy a varsói kereskedők a czár ittléte alatt felelősek mind­azokért is, a­kik boltjaikban megfordulnak, kereskedők elhatározták, hogy a­míg a czár Varsóban tartózkodik, nem nyitják ki üzleteiket. A Lazienszki-palota és skier­­neviczei ,kastély őrizetét Wielopolski gróf vállalta ma­gára , hogy milyen szigorúan vannak azok elzárva, kitet­szik abból is, hogy egy főrangú műszaki tisztet, kit a pa­loták megvizsgálása czéljából küldöttek ide, nem bocsá­tottak be, mert Wielopolszki gróf nem volt Varsóban. E tiszt csak akkor végezhette föladatát, mikor a gróf hazatért. Tegnap megérkeztek az udvari fogatok és száz rendőr. Ezeknek első dolguk az volt, hogy elfog­tak harmincz poroszt, kik néhány nap óta itt kóbo­roltak a városban. A jövő héten nagy regatta lesz a Visztulán a czár tiszteletére. A varsói legyei csónakázó egyesületnek, mely vagy ezer tagot számlál, meghagyta a rendőrség, hogy tagjai közül minél többet küldjön a regattára. Skiernevicében nagy arató­ünnep lesz; a czár kife­jezi azt a kívánságát, hogy meg akarja nézni Vila­­novban a régi Szobieszki-kastélyt, mely most Potocz­­ka grófné tulajdona, ki azonnal gondoskodott az ural­kodó­ pár méltó fogadtatásáról. Gurko kormányzó báljára 670 meghívót küldöttek szét. Sándor czár tegnap reggel fél 10 órakor érke­zett nejével Varsóba. Vele jöttek a császárné és a czár gyermekei, továbbá Tolstoj, Voronzos­ Daskof tábornok és Wanovski miniszterek. Giers csak né­hány nap múlva jön és egyenest Skiernevicébe megy. A varsói indóházban a czárt a hatóságok és a varsói polgárságnak jobbára lengyel nemesekből és orosz kereskedőkből álló küldöttsége sóval és kenyér­rel fogadta. Megjelent számos nő is, fényes toilettek­­ben, élükön Gurko főkormányzó neje, ki a czárnak igen szép csokrot adott át. Az üdvözlések után a czári pár behajtatott a városba. A hosszú uton, a Lazienski-palotáig a lakosság sorfalat képezett. Az út két oldalán rendőrök és lovas csendőrök voltak felállítva. A tömeg igen jól viselte magát és hangos hurrah-kkal üdvözölte a császári párt. A császári pár nyitott kocsiban ült és vágtatva hajtatott a görög székesegyházhoz, itt rövid imát tartott. Majd a katholikus templomhoz hajtatott,hol kiszállott, meg­csókolta a szentséget, melyet a lelkész csókra nyújtott; ezután a czári pár ismét kocsiba szállt és a Lazenski­­palotába hajtatott. Féltizenkét órakor kezdődött a mokortoroi me­zőn a katonai szemle. A csapatok tíz harczvonalban állottak. Az elsőben állott a Ferencz-József- és Vil­­mos-ezred s összesen 80,000 ember. A czár kíséretével együtt ellovagolt a csapatok előtt s ez alkalommal a következő sorrendet tartották fenn: elől lovagolt Gurko tábornok, utána ment az udvari fogat hat szürke ló által vonva, e fogatban ült a czár neje s a trónörökös, a fogat mellett lovagolt a czár egy gyönyörű szürke paripán. S ezután következett a nagy­számú katonai kiséret. Az idegen tisztek közül csu­pán Werder tábornok volt jelen. A csapatok előtt való elvágtatás egy teljes órát vett igénybe. Ezután a czárné elhagyta a fogatot s egy külön számára készített sátorba vonult. A czár lován maradt s végig nézte, hogy a csapatok miként vonulnak el előtte. A csapa­tok elvonulása teljes két órát vett igénybe. Végezet­tel a czár az ezredparancsnokoknak köszönetet mon­dott s megdicsérvén a csapatok magaviseletét a La­­zienski-palotába tért vissza. Itt 5 órakor udvari ebéd volt, melyen számos katonatiszt volt jelen. Hazánk és a műszaki tudományok. — Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. — A művelődés eszközeinek a népek életében ma­" *•" írjunk­ hogy a tengődés hínárjába van az a nép lökve, hol nincs a műszaki tudományoknak talaja. Az a nép, mely nem fogékony a haladás eszközei iránt, okvetle­nül az enyészet szemfedője alá kerül. A népek culturfokát méltán hozhatjuk a mű­szaki tudományok állásával és terjedelmével kapcso­latba. Alacsony culturfokon álló népeknél hiába ke­ressük ezen tudományok embereit, míg a magas cul­turfokon állóknál töméntelen számban leljük azokat. Hazánkat bizonyos szomszédok még mindig ázsiai vadságban leledzőnek szeretik feltüntetni. Mint oly népet, mely képtelen a culturhaladásra. Korántsem szándékom ez otromba fölfogást c­áfolgatni; nem szándékom még az sem, hogy elma­radottságunkat — a­mit bizonyára el kell ismernünk — okilag fürkészszem. Nem akarok mást, mint ha­zánk állapotát a műszaki tudományok szempontjából mérlegelni. Hogy legújabb időben hazánkban a műszaki élet mezején egy kis pezsgés vehető észre, ez két­ségkívül örömmel tölt el minden gonad­auin... Biztos jele ez a nemzet vagyonosodásának. Biztos jele, mert oly ágban mutat munkaerő-szaporodást, melynek productív hatása az egész nemzetgaz­daságra hasznos. Értem azt, hogy a­z­űszaki munka­erő nemcsak önmagára nézve productiv (mint pl. a papoknál, ügyvédeknél, katonáknál) hanem a mellett hogy önmagára is productiv, emeli a nemzeti vagyont is. A műszaki munka productiv hatása kétszeres. A nemzetgazdaságtan alapján nem nehéz el­dönteni, hogy a tudományos pályák közül a mű­szaki az, mire legnagyobb jövő vár. Ez a pálya az, mely legnagyobb mértékben terjeszkedik a kul­­túrhaladással, nemzeti művelődéssel. Nem nehéz a nemzetgazdaság alapján kijelölni azt sem, hogy a technicusok tömegének kell képezni majdan azt az alapot, melyre egy öntudatos, egy tö­rekvő nemzet életfeladatai súlyosodni fognak. Minden gondolkozó embernek el kell ismernie, hogy közlekedés és ipar nélkül csak tengődő, sőt visz­­szafelé menő állapotok képzelhetők. Az a nemzet, mely nem képes föladatait e téren fölismerni, a tönk­­remenés felé kezéig. Tény, hogy újabb időben nem egy helyütt in­dult meg nálunk mozgalom, vagy legalább fölvette­tett a kérdés, iparállammá tenni Magyarországot. A világverseny hatása már­is érezteti velünk, hogy ütött az iparkérdés halogatásának órája. Tenni kell benne valamit. Sokszor hallottam említeni, hogy Magyar­­ország mezőgazdasági állam,s így fősúly csak a mező­­gazdaságra fektetendő, még az ipar elhanyagolása mellett is. Tanácsoknak is egész halmazát lehetett hallani, melyekben mindenki máskép véli kifürkészhetőnek a vagyonosodás titkát. Soraim czélján túl esik, hogy most e kérdésekre észrevételeket még a legáltalánosabban is tegyek, s nem szándékom a jó tanácsok számát még egygyel szaporítani. Lesz majd alkalmam a nemzeti vagyono­sodás nagy problémájához nekem is hozzászólanom. Felszólalásom csak­is a műszaki tudományok állása, és ennek alapján a hazai technikusság, a hazai mérnöki kar érdekében történik. Magyarországon a közélet akármi csoda ágába tekintünk is, ott minden egyebet fogunk szerepelni látni, csek a mérnököt nem. A mérnök, bár karának nagysága a legte­kintélyesebb, csak eszköz mindenütt, — de maga a közvélemény sem tekinti másnak. Ez a föl­fogás minálunk általános és uralkodó. A mér­nök csak track­ozza a vasutat, megszerkeszti a hidat s épit palotákat; de hogy csak egyetlen mér­nöknek is szavát hallanék akár az országgyűlésben, vagy véleményét valami szóban forgó,­­ sokszor a szakképzettségtől elválaszthatatlan közgazdasági kér­désben , arra ugyan várhatnánk a megőszülésig. Hogy ez az állapot nem természetes, nem egész­séges, azt talán nem lesz szükséges terjedelmesen ma­gyaráznom. Megvilágítani azonban meg akarom a dolgot. Vessünk először egy futó pillantást mérnökeink műveltségi színvonalára. Azon körülménynél fogva, hogy Magyarország közvéleménye nem fogta föl a műszaki tudományok jelentőségét, s így nem is méltányolta s nem méltá­nyolja még ma sem azokat, a műszaki pályákra csak a tengődő existentiák tódulnak még ma is. A legalan­­tasabb foglalkozású egyének gyermekei találnak itt menedékhelyet. Oly elemek, kik már csecsemő koruk­tól fogva vannak odavetve a létért való küzdelmeknek. Kiknek sem alkalmuk, sem idejük, hogy gon­dot fordíthassanak társadalmi műveltségükre. A társadalmi eszmék tana vajmi kevés technicus előtt ismeretes. xopYt­ HZ 61Glö6j S Höl­­külözve egy tágasabb látkört: nem csoda, ha érzékü­ket minden iránt, mi nem ép a szakmájukba vágó, és teljesen elvesztik. Ez az egyik oka, hogy a mérnöki kar nagy tö­mege a közügyek iránt teljesen értéktelen. A másik és lényegesebb ok azonban a reális­kolák, különösen pedig a volt reáliskolák hiányos tanrendszerére vezethető vissza. A kik ama hatosz­­tályú száraz reáliskolák számtannal és mértannal agyontömött, fülledt levegőjéből kikerültek, valóban csoda volt, ha világos észjárásukat — ha volt, — s beszélő képességüket el nem vesztették. Mindenről volt inkább fogalmuk az innen kike­rült ifjaknak, mint a szabatos, érves gondolkozásról, írni épenséggel nem tudtak, de még beszélni sem. Helyesírásról, stylusról szó sem lehetett. Hogy pedig a műegyetemen sem nyerhettek ebben kárpótlást, talán fölösleges megjegyezni. Innen van, hogy a­ki valamennyire számot tevő mérnök társadalmunkban, az mind a gymnasia­----- - ----Inzokian nem bénítot- t ták meg az ifjúság szellemét. Einnek tulajdonítható aztán, hogy mérnökeink nagy része méltó zavarban van, ha csak egy fogal­mazványt is kell írniok. Magam sem hittem volna,­­ ha épen a tapasztalat nem mutatta volna meg, hogy mily primitív, mily gyermekes szellem lengi azokat a jegyzeteket át, miket a műegyetemen az előadások után ki-ki csinál magának. Az Ítélő te­hetségnek szikrája is alig nyilvánul ezekben. Hogy ily viszonyok mellett senki sem tekinti a mérnökben azt, amit tekinteni kellene, mindenki ter­mészetesnek fogja találni. Messze állunk azon állapottól, hogy mérnöki karunk azt a díszes állást, mi hivatásánál fogva meg­illeti, társadalmunkban kivívja. Nem fog ez addig sikerülni, míg az említett két okban lényeges változás nem áll be. A magyarság zöme, különösen az a tiszta, józan eszű köznemesség teljesen távol tartja magát a mű­szaki pályáktól. Gazdag és befolyásos családok nem küldik gyermekeiket a műegyetemre Az a fiskális fölfogás, mely közéletünkben annyira nyilatkozik, tel­jesen ural még bennünket. Annyira, hogy itt vagy mindenki ügyvéd, vagy ha az nem, akkor legalább is a miniszter akar lenni. Ez nem is fog addig változni, mig ifjú­ságunk ambitióját a műszaki tudományok iránt föl nem keltjük. Mig ez a szellemileg fogékony, de nevelésében s világnézetében egyaránt egyoldalú »uri« osztály meg nem győzetik, hogy egészen máshol kell már boldogulásunk eszközeit keresnünk, mint a­hol azt eddig kerestük. Ott vagyunk, hogy politikai éle­tünk minden ágában a nemzetgazdaságtan nagyszerű elveinek kell érvényesülésre jutniok. A műszaki pálya tisztán kenyérkereseti pályá­nak tekintetik, s nem gondolnak arra, hogy innét csak úgy meg­van a lehetőség — sőt jobban — ál­lamférfivá lenni, mint akármicsoda más pályáról. Nem gondolnak arra, hogy tulajdonképen ez a pálya az,ha honnét ma nap már legtöbb kilátás van a nem­zetnek szolgálatokat tenni. A közlekedés és ipar tere — eltekintve a szak­foglalkozástól — beláthatatlan mezőket nyújt a becs­vágytól ingerelt szellemnek. Nemzeti létünk, hatalmi állásunk elválaszthatatlanok tőlök. Ezekben pedig sokkal productívabb tevékenységet fejthet ki egy szé­les látkörű technicus, mint egy egyoldalú jogász. Ki ne adózna például a legnagyobb elismeréssel Tolnay Lajosnak, ki első volt, ki a vasutak államosításának roppant közgazdasági jelentőségét fölismerte , ki har­­czolt az eszme mellett, s azt tényleg egészen már majdnem ki is vitte ? Mily átalakulásnak nézhetne ipari fejlődésünk elébe, ha az iskola a mérnöki karból is mentül több egyetemes gondolkozású, szakértő, de azért a közér­dekek iránt sem közönyös kitűnőséget adna , ha-Csak így sikerülhetne, hogy országgyűlésünkbe egy, a haladás követelményeivel számot tevő mérnöki kar juthatna be. De a műegyetem szervezetén is kellene némileg változtatni. Gondoskodni kellene róla, hogy a kilépő mérnök államtudományi ismeretek nélkül a műegye­temet ott ne hagyhassa. Hogy mennyire más életnézeteket csöpögtetett a nemzetgazdaságtan kötelezővé tétele technicusaink­­ba már­is, azt csak meg kell mérnökeink értelmesebb részéről kérdezni. PRENOSZIL GÉZA: Táviratok. Páris, szept. 9. Mint a Havas-ügynökség­----1— 6 L vég­ül nyol»írt,14m1r­o Olinvn­gaiba menő haj­ók elől a folyó torkola­tát el akarják zárni, mi ellen a consu­­lok tiltakoznak. New-York, szept. 9. A kőolaj-vásáron támadt izgatottság még nem csillapult. A ter­melő kerületekben üzérkedési czélokból tete­mes eladások történtek. Pittsburgból két je­lentéktelen c­ég bukását jelentik. Hír szerint Olicityben több kőolaj-kereskedő pénzzavarban van. Brüssel, szept. 9. A katholikus hírlapok azt kívánják, hogy vizsgálat indíttas­­s­é­k a tegnapelőtti zavargások tárgyában. A polgármester tegnap hosszasabban értekezett Malou és Jacobs miniszterekkel. A pol­gármester a tanítók szövetkezetének vasár­napra tervezett tüntetését betiltotta. A tegnap elfogott személyeket szabadon bo­csátották. Belgrád, szept. 8. (Eredeti távirat.) Az a hir, hogy a királyi család ellen utazásuk alatt me­rényletet terveztek, itt az egész városban s az egész országban általános izgatottságot keltett s a hivata­los lap a »Srbske Novine« communiquet tett közzé, melyben a nyugtalanító hirt a valódi tényállás földe­rítése mellett teljesen alaptalannak nyilvánítja. A mai miniszteri tanácsban az idegen államok udvarainál lévő adlatusi állásokra nézve megállapo­dás jött létre s a létszám kitöltése még e hét folya­­mán végbe megy. Hamburg, szept. 9. (Eredeti távirat.) A »Berzenhalle« jelenti Liverpoolon át érkezett tudó­sítás nyomán, hogy a dr. Nachtigal által az Aranyparton fölállított német színekkel befestett ha­tárjelző két oszlopot kidöntötték és föl­darabolták; az egyiket az angol hivatalnok, a másikat egy logo-néger. Ugyane lap jelentése szerint dr. B­u­c­h­n a­r­t, az ideiglenesen kinevezett kormány­zót a négerek insultálták, de ő idején­ még sértetlenül tudott egy német telepre elmenekülni. Berlin, szept. 9. (Eredeti távirat.) Hir szerint a császár a rajnai hadgyakorlatok két szemlenapján 19-ikén és 22-ikén jelen lesz a táborban, míg a «Krzttg.« állítása szerint a császár a hetedik és nyolczadik hadtest­ gyakorlatait e hó 20-ikán és 23-án maga fogja vezetni. E közbe esik a dünzeldorfi ünnepélyek sorozata, melyekre elmenni Bismarck lichulig egópo I. r, jó rnvottsá­gra« 1 mpfft ísérte. A trón­örökös szintén részt vesz a hadgyakorlatokban. Virchow tegnapelőtt Kielben, Richter Elberfeldben tartott politikai szónoklatot. Beszéltek a gyarmatosítási kérdésről. Virchow helyeselte az afrikai törekvéseket a kereskedelmi érdekek védelmé­re, de ott nincs gyarmatosítás, mert a beköltözködést meg nem engedik ; a gyarmatosítást támogatja, mert semmibe sem kerül; az visszavezetne a szabadkeres­kedelemhez. A »Kr­sz Ig.« római távirata szerint a con­­sistoriumot egészségügyi és egyházpolitikai okokból elhalasztották. Boroszló, szept. 9. A sziléziai katholikusok mai gyűlésén mintegy 4000 ember vett részt. A gyűlés a császárra mondott háromszoros »hoch«-hal meg­nyittatván, Blücher elnök üdvözlő beszédet tar­tott, melynek végén háromszoros »hoch«-ot mondott a pápára. A boroszlói érsek táviratilag fejezte ki saj­nálatát, hogy nem vehet részt a gyűlésen. Franz a katholikusok ügyének jelenlegi állásáról és a küszö­bön álló választásoknál tanúsítandó magatartásról referált. Ebenthal, szept. 9. (Futárral Dürnkrutig.) Ma reggel 6 órakor a főhadiszállás és a döntnökök, mi­után Albrecht főherczeg tábornagynál rövid ideig reggeliztek, útra keltek és az egész fővezérlet az országúton a vasútvonal mentében Stillfriedig ment, a­hová külön udvari vonattal ő felsége, a trón­örökös, Milán szerb király kíséreteikkel együtt 6 óra 45 perczkor érkeztek meg s azonnal az itten készen tartott lovakra ülve, az Ebenthal felé vezető út irányában Hirschensprung magaslataira lovagol­tak, hogy innét, a­hol a helyi viszonyok igen kedvező áttekintést nyújtanak, szemmel kisérjék mindkét hadtest előnyomulását. A két hadtest lovassági hadosztályai legutolsó gyakorlataiban kitűnően megállották he­­lyüken Azy.­­pozsok­y íj naítesínen csupán felderítő szolgálattal megbízott lovassága nemcsak feladatát oldotta meg fényesen, hanem az ellenfél lo­vasságának támadó előnyomulását teljesen megaka­dályozta és az 5-ik és 25-ik vadászzászlóalj derék csapataival együttesen a Morva feletti átjárót saját hadteste részére biztosította. Ő Felsége tegnap Bécs­­ben és ma a hadgyakorlatok szinterén ismételten elis­merőleg emlékezett meg a 4. lovassági ezred brilliáns műveletéről,a dragonyosok lassan, de biztosan, az uklá­­nusok valamivel elővigyázatosabban és körültekintőb­ben, de nem kevésbé bátran, a Würtemberg huszárok minden gondolkozás és előkészülgetés nélkül vitézül neki­mentek az előttük teljesen ismeretlen alattomos gázlóknak, részben átgázoltak, részben átúsztak, hogy azután legfőbb haduruk előtt a legszebb rendben lovagoljanak, a Krieshaber testvérek salmhofi bérletén, ahol a hadgyakorlatok ideje alatt egy szá­zad ukránus vendégszerető ellátást nyert — át egész Ober-Weidenig, a­mi mellett daczára, hogy a terep a lovasságra kedvezőtlen alakulata, még a tend

Next