Nemzet, 1884. október (3. évfolyam, 749-779. szám)
1884-10-10 / 758. szám
Szerkesztőség : Ferencaiek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK igy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 758. (280 ) szám. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Poétán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................... 2 frt. 3 hónapra .......................... 6 > 6 hónapra ........... 12 > Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 86 ka, negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Budapest, 1884. Péntek, október 10. ül. évi folyam. Budapest, október 9. Felosztanak egy világrészt, mely sokkal nagyobb, mint Európa. És ebből a rengeteg területből nekünk nem jut egy talpalatnyi föld sem. A tanácskozásban, melyben e felosztandó világrész dolgait fogják tárgyalni, nem veszünk részt. Nem mintha mellőzve volnánk. £■ Nem udvariatlanság miatt vagy lépési szándékból hagyták ki nevünket a meghívtottak listájáról. A berlini conferentián, mely november végén az afrikai kérdések rendezése czéljából nyílik meg, legjobb barátunk, Németország fogja vinni a vezérszerepet. Ha nem megyünk ezúttal Berlinbe, ennek oka semmi más nem lesz, mint hogy ahol nincs semmi érdekünk, ott nincs is semmi keresetünk. Egész Afrikában minket csak Egyptomhoz fűz az érdeknek némi gyenge szála. E conferentián azonban Egyptomról nem, hanem csak a Congo és Niger hajózásáról és arról lesz szó, miként szabad a még uratlan afrikai területeket elfoglalni. A tanácskozásban részt vesz természetesen Németország, mert bár a legújabb, mégis földesúr Afrikában. A régi földesurak mind ott lesznek : Francziaország, Anglia, Amerika a nagyobbakból ; Spanyolország, Portugália a kisebbekből. De Amerika és Németalföld szintén gyarmatosító, vagy legalább terjeszkedni akaró államok, tehát ők sem maradhatnak el. Belgium nem gyarmatosító állam. Sajátságos tünet, hogy ebbe az országba inkább bevándorlás, mint kivándorlás történik. Lakossága pedig sűrűbb, mint Angliáé. A belga átlag, négyszög kilométerjére 181, míg az angol csak 112. A szoros értelemben vett Anglia átlaga 187 ugyan, de viszont Belgiumnak vannak tartományai, hol mint keleti Flandriában, egy négyszög kilométeren 288 ember lakik. És a bevándorlás mégis évről-évre pár ezerrel felülmúlja a kivándorlást. Vagyis Európa legsűrűbb lakosságú államának népessége bevándorlás által is"szaporodik. Belgiumnak tehát nem kellett gyarmatokról gondoskodni, mert lakossága bármily sűrű, oly bőséges segélyforrásokat talál otthon, hogy nem kénytelen kivándorolni, mint a német, ír, skót és angol. Belgium mégis képviselve lesz a conferentián. Talán azért, mert a belga király különös érdeklődést tanúsított az afrikai tudományos kutatások iránt. Vagy pedig mert Belgium is elérkezettnek tartja az időt, hogy a most divatossá vált gyarmatpolitika jelszavát megpendítse. Elég az hozzá, hogy Belgium is képviselve lesz Berlinben, míg sem monarchiánk, sem Olasz és Oroszország eddig nem igényeltek helyet és szavazatot a kis nemzetközi csonka parlamentben. Nem kétkedünk, hogy mi sem volna könnyebb, mint a földosztó conferentia tanácskozásaira befolynunk. De ha elmaradunk, az sem baj. Sőt attól lehetne tartanunk, ha kedvet kapnánk a legújabb politikai divat jelszavainak elsajátítására, mi is belebocsátkoznánk a gyarmatpolitikába. Oly nagyhatalomnak, mint Ausztria- Magyarország, bizonyára nem volna szerénytelenség kitűzni zászlaját Afrika valamely uratlan pontján. De mit csinálnánk mi az efféle gyarmattal ? Népfeleslegünk nincs , inkább bevándorlókra volna szükségünk. Kereskedelmünk pedig nagyon is kisszerű, csekély vállalkozási szellemű arra, hogy az államnak segítsen tengerentúli gyarmatokat foglalni. Még az osztrák kereskedelem is gyámoltalan ily szerephez, annál inkább a magyar. Kereskedelmi irodáink nem szegélyezik be a barbár világrészek partvidékeit, mint, a britről nem is szólva, akár a németalföldi vagy portugál kereskedelem üzletei. A boltosok és rőfös kereskedők nem hódítottak nekünk Indiát, mint Angliának. A gyarmatosításra mi kevésbbé vagyunk képesek a francziáknál is. A mi gyarmataink még inkább csak katonai telepek volnának, mint a franczia gyarmatok. Zászlónkat nem támogatná egy mindinkább növekvő, a hazából kivándorolt népesség, hanem csak a szurony. Arra pedig nincs pénzünk, hogy messze, a távol tengerpartokon is költekezzünk. Francziaországnak,már Tonking előtt,csak gyarmatigazgatása 30—35 millióba került évenként, a hadi vállalatok költségeiről nem is szólva. Még sokkal többe fog kerülni ezután. A gyarmatosító népeket tisztelhetjük, vagy bámulhatjuk, enthusiasmusunk foka szerint, de példájukat nem utánozhatjuk. Még arra sincs pénzünk, hogy a tengeren túl csak akkora területet foglaljunk, melyet deportálás helye gyanánt használhatnánk gonosztevők számára. Nekünk tehát óvakodnunk kell attól, hogy a most divatos gyarmatosító politika el ne ragadjon bennünket. Ha tehát óvatossági szempontból nem megyünk Berlinbe, helyesen teszszük. Ha ellenben biztosnak érezzük magunkat, hogy az új divatnak egyelőre nem hódolunk, akkor elmehetünk Berlinbe. Végre sem tudhatjuk, mit hoz a távol jövő. Valamikor talán nekünk is szabad, sőt szükséges lesz gyarmatpolitikát csinálni s igy nem feltétlenül felesleges, hogy oly szabályok megalkotásában részt vegyünk, melyeknek valamikor hasznukat vehetjük. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 9. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI KÓR. ELSŐ KÖTET. 2 Nagyon jól ismerem én azt a vármegyét, — kezdé Adalbert gróf. Nyughatatlan egy nemzet. Már a régi időkben extra törvényeket kellett hozni a számukra az országgyűlésen, sőt egyszer azt határozták el az ország rendei, hogy az egész népséget szétosztják a többi vármegyék közt, s helyükbe oroszokat telepítenek le Marmarosból, Beregből. Nem használt semmit. A kitelepített nép menten visszatért, s a lehozott rusznyák már tíz esztendő múlva épen olyan vad szytytyává alakultak, mint az előbbiek. A földben kell lenni a varázsnak. Az egész valami emlékeztetés az ázsiai pusztákra: csupa legelő. Mindenki nomád életet él és csaknem mindenki nemes ember, jobbágy alig van. Azok a nagy láthatártalan puszták felköltik az emberben az utópiák vágyát; a rengeteg nádasok daczolnak minden erőhatalommal s menedékül szolgálnak mindenkinek, a kit a törvény keze zaklat. Minden országos zenebona itt szokott megkezdődni s itt pihen el, de soha sem örökre. A kutak vizei ihatatlanok , azért minden ember bort, pálinkát kénytelen inni. Szolgabiró, vicispán nem parancsol senkinek, mert a tisztujitáson kidobják az ajtón, s a generalis gyülésen kidobják az ablakon. Aztán a fő veszedelme az egész vármegyének azok a nagy hatalmas családok, a kik roppant nagy latifundiumok birtokában, mint valóságos kis királyok grassálnak, s felülemelik magukat minden törvényes hatalmon. Ilyen kis király Tuhutumban a két Tanusy testvér. — De jó örmény név. — Azt ne mondja nekik valaki, mert megölik érte. Ők egyenesen a hirhedett Thorizóba vezértől származtatják le a családjukat, akit, mint krónikáink írják, Szent István királyunk, a pogány oltárok újra felállítása miatt, feleségével együtt elevenen elsiroltatott. Az ethymologia szerint ez a hosszú név két szó. »Thonus« annyit jelent, mint »Tanus« a hozzá ragasztott »aba« pedig csak hibásan leirt »aba« ami ősapát jelent. Ezzel a Tanusyak nagyra is vannak. S minthogy az ősük az első honfoglalás vezérei közé tartozott, nagyobbra tartják magukat a királynál. — Többen vannak ? — Két testvér. A család sohasem szaporodott el, mindig egy kézen maradt az óriási birtok. Ha voltak is hajdanában nagyobb számmal, a háborús világban elhullottak. Most először lett kétfelé osztva a nagy Tanusy dominium. — S meg tudtak az osztályon egyezni a testvérek ? — Dehogy tudtak. Hiszen már az apjuk idejében, gyermekkoruk óta veszekedő társakul nőttek fel. Most csak ezt folytatják nagyban. Nincs az az injuria, nincs az az actus minoris és majoris potentiae, amit egymáson el ne követtek volna. Ami csak rég elavult kihágást emleget a Tripartitum, azt ők mind felelevenítik egymás ellen, tizenkét prókátor nem győzi végezni a tabuláris pőreiket, a kerületi táblán s a királyi táblán s egy vármegye gyűlés sem múlik el, hogy mind a ketten fiscalis actiót ne kapjanak. — Hisz ez nagyon kedvező körülmény, így az egyik testvért kellene valahogy megnyerni s aztán azzal megtöretni a másiknak a hatalmát. — Csakhogy ezeknek az ellenségeskedése nem abból áll ám, hogy az egyik a Kubinszky, a másik a pecsovics párton álljon, az ő politikai dulakodásuk nem olyan természetű, mint más rendes eszü embereké, hogy az egyik a kormánypárton, a másik az ellenzék pártján állva, mérkőznének egymással. Ezeknek a harcza egymást fölülmúlni a refractáriusságban. Ha a bátya előáll egy vakmerő indítványnyal, az öcs egyszerre készen van egy még dühösebbel, így licitálják fel egymást egész a holdig. Aztán mind a kettőnek van megfelelő tábora, jól berendezett táborkarral: a leghíresebb verekedők, bicskások az ő szolgálatukban állanak. Maga a megye székvárosa, Tanusvár, mely az ő nevüket viseli, úgy oszlik meg kettőjük között, hogy a földmivelő gentry, aztán a szekeres gazdák, meg a sertéshizlalók, a birkások mind a bátya pártján tömörülnek; mig a democratia, a csizmadiák, a gubások, meg a gelencsérek, a kik között sok a nemes ember, az öcs zászlóit követik s egymást viszonozva »mezitlábas pártnak« és »plundrás pártnak« csúfolják ; saját maguk magukat pedig úgy nevezik, hogy »sasok« és »daruk« s büszkék a czimüekre. — Ezek tehát nem ellenfelek, hanem versenytársak , ami sokkal rosszabb. Ha egyszer Tanasy Decebálnak eszébe jut, hogy proclamáltassa magát Pannónia és Dácia királyának (amihez documentumokban őrzött igényei vannak), hát bizonyos, hogy Tanusy Belizár, az öcscse, abban az órában ki fogja kiáltani Magyarországon a respublicát. — De furcsa keresztneveket válogatott nekik az édes mamájuk. — Kétféle anyjuk volt. Az öreg Tanusy Balambérnak az első felesége oláhországi gazdag bojárleány volt, akivel két milliót kapott készpénzben; egyenesen Mihály vajdától származott le a családja. Ennek a kedvéért lett az elsőszülött Decebálnak keresztelve. Ez az asszony, a gyermeke születése után egy esztendőre, igen rejtelmes körülmények közt, meghalálozott, Balambér úr pedig, még a hat hetet sem várva be, másodszor megnősült, s ezúttal egy szép fiatal bárónőt vett el Sziléziából, ez ajándékozta meg a kisebbik fiúval, akit Belizárnak kereszteltek. A két fivér között alig van két év korkülönbség s mind a kettőt a férfiúi délczegség eszményképének tartják, sőt mivel egymáshoz nagyon hasonlítanak, gyakran összetévesztik őket, ami azoknak a testvéri dühét csak annál jobban neveli egymás ellen. — Mégis azon kellene kezdeni, hogy egyiket a kettő közül megszerezzük magunknak. — Csaknem lehetetlen feladat. Pénzzel, gazdagsággal nem lehet rájuk hatni. Jövedelmüket most sem tudják elkölteni, ha meg akarnák duplázni, csak azt kellene tenniök, hogy ne engedjék ellopni felét a szolgáik által, s ez sokkal kevesebb fáradsággal járna, mint hogy maga álljon be az ember más szolgájának. Az igazi főúri fényűzést nem ismerik. Arra büszkék, hogy minden bútoruk kétszáz esztendős. Ambitióik pedig olyan régiókban kalandoznak, ahol azokat a kormány utól nem érheti. A bátya arról a paizsról álmodik, amin a hét vezér Árpádot a vállára emelte, az öcs meg Brutusra játszsza magát. — Lehet azért ebből még valami. Minden embernek van a feje hátulján egy szál tarkaszínű haja, ha azt megtalálják, annálfogva el lehet őt vezetni akárhová. Csak az a feladat, ezt a tarka szál hajat megtalálni. — Nincs a két testvér között valami aszszonyféle ? — Az ifjabbik nőtelen s köztudomás szerint nem csapong a fantáziája magasabbra a paraszt menyecskéknél, czigánylányoknál. Ennek a szive szenvedélymentes. Nála az asszonyféle csak olyan mindennapi kenyér. A bátya már szenvedélyesebb. Van felesége, s ő annak a rabja. Semmiféle urat nem ismer a földön, csak ezt az egy zsarnokot. És ehez az asszonyhoz úgy jutott, hogy az előbb egybirkásának a felesége volt. Tizenhat esztendősnél több nem lehetett, mikor elszerette. Akkor aztán elválasztotta a férjétől. — Törvényesen . — Az erdélyi consistorium előtt, tehát protestáns felfogás szerint törvényesen, annak tizennégy esztendeje, az asszony lehet most harmincz esztendős. Most is csodálatos szépség. Csupa temperamentum. Ahogy mondják nálunk, tetőtől talpig szív. — Eszes-e ? — Hát erre nehéz határozott feleletet adni. Mert először is sem írni, sem olvasni nem tud. — Parasztnő ? — Nem az. Köznemesi családból való. Hanem egy olyan faluban laktak a szülei, ahol nem volt iskola. — Hát amióta férjhez ment, nem tudta megtanulni. — Akkor meg már derogált neki az ábéczét bökdösni az ujjával. Hát csak úgy maradt. Tehát a tudománya aequale zero. A mellett babonás és együgyü. Nem ül tanácsot mással, mint a kuruzsló vén banyákkal: ezek a belső titkos tanácsosai. — Hanem aztán van neki annyi természetes esze és furfangja, hogy nem csak a gazdatisztjeit tudja kordában tartani, s daczára annak, hogy a számokat nem ismeri, mégis mindent számba tud venni tőlük, hanem még arra is kiterjed az esze, hogy a legnagyobb cselszövényeket elbogozza az egész vármegyében, úgy látszik, hogy van valami kielégíthetetlen ambitiója, mint szokott az olyan nőknek lenni, akik alacsony sorsból emelkedtek magas rangba, s folyvást azon tépelődnek, hogy a világ nem tiszteli őket eléggé. — Ez már hasonlít ahhoz a bizonyos hajszálhoz. — Az egész asszony élénken emlékeztet azokra a szultána validékra, akik a Yildiz-köskből kormányozták az ozmán birodalmat, s ha megharagudtak, a mi hamarább a kezükbe akadt, chinai porczellán edény vagy nagyvezér feje, azt törték össze. — S szereti az urát ? — úgy, ahogy csak vademberek szoktak szeretni. — Hát a férje öcsésével hogy van? — A »kisebbik urát« (igy hívják a magyar aszszonyok a férjük öcscsét) ezt úgy gyűlöli, ahogy csak a civilizált világban tudnak gyűlölni az asszonyok. — Van-e gyermeke ? — Van egy tizenhárom esztendős leánya. — Az sem ér semmit. (Folytat*«« következik.) Budapest, október 9. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter közgazdasági haladásunknak egyik legrégibb bajnoka ; egyike azon keveseknek, kik a modern Magyarország alakulásakor — neki megadatott a szerencse, hogy abban is részt vegyen — tisztult fölfogással bírtak a közgazdaság fejlődésének föltételei felől. Csak vissza kell emlékeznünk a negyvenes évek közgazdasági mozgalmaira, hogy méltányoljuk azt a tevékenységet, melyet széles körű és komoly tanulmányai alapján a gazdasági eszmék tisztázása és irányítása körül kifejtett. Ezt az időt egy emberöltő választja el tőlünk, de az érdemekben gazdag államférfin hű maradt ifjúsága eszméihez. Ifjúsága ideálja volt a hatalmas, mert művelt és gazdag magyar állam. Ennek az ideálnak megvalósítására fordította élete java részét ; a nemzeti művelődés összes ágaiban szemlélhetjük működésének elévülhetlen jeleit; egy ember erejét szinte meghaladó módon vitte előre közművelődésünk ügyét. E mellett azonban nem feledkezett meg arról, hogy a hatalmas Magyarországnak népe műveltségén kívül még egy tényezője van: a gazdagság. Rég letűntek azok az idők, midőn a nyers anyagi erő, mely népeket igázott le és zsákmányolt ki, a nemzeteket vagyonosokká és hatalmasakká tette. Az ilyen jólét múló alapokon nyugodott, el kellett múlnia. A természet kedvezése sem tett egy népet sem vagyonossá; a természet adhat mindent bőven, nemzetünknek adott is, de nem nyújt semmit önként. Érteni kell a kincsek kizsákmányolásához, amit csak intelligens munka tehet. Az intelligens, a korral haladó munka megteremtése, ez minden gyakorlatias művelődés czélja, ez specializer az iparfejlesztés egyik legnehezebb feladata, mert intelligens munkásosztály létezése egyik előfeltétele az ipar fejlődésének. Trefort Ágoston a közgazdasági fejlődés szempontjából a legnagyobb elismerést érdemli, hogy a nemzet fegyelmét időről-időre felhívja az iparfejlesztés nagyfontosságú kérdéseire. E kérdéseket soha sem lehet eléggé fejtegetni, azoknak soha sem szabadna a nyilvános tárgyalás napirendjéről lekerülni. Ezzel függ össze az is, a mire alábbi nyílt levelében hívja föl gróf Széchenyi Pál földmivelés-, ipar és kereskedelmi miniszter és a közönség figyelmét. Az intelligens ipari munka kellő jutalma az, a mit a közoktatásügyi miniszter hangoztat. Nem az első eset az, hogy Trefort Ágoston e kérdéssel a nyilvánosság előtt foglalkozik, de nagy az a közöny, melyet meg kell törnie. Amíg az intelligens ipari munkást kellő jutalmazásban nem részesítjük, addig a hazai műipar — mindenütt az ipar virága — nem vehet nagyobb lendületet, mert az a közöny, melylyel hazai műiparosaink találkoznak, az a lenézés, amelyben a belföldön készült műipari tárgyakat az éppen vagyonosabb rétegeiben külföldieskedő társadalom részesíti, kivándorlásra készüt legjobb és legképzettebb munkásainkat. Ez a théma majdnem kimeríthetlen, sokat tudnak erről mindazok beszélni, kik közelebbről ismerik a hazai műipar — bizonyos iparágakban a külföldivel tökéletesen egy fokon álló — kézműipar viszonyait. Trefort Ágoston a legjobb utat választó e közöny legyőzésére és nem kételkedünk, hogy ha egyesülve mindazokkal, kik vele együtt érzik ennek nagy fontosságát, örökké ifjú tetterejét az ügynek szenteli, rövid idő alatt is szép eredményeket mutathat fel. A műipar megalkotásának feltételei lényegesen mások, mint a nagy tömegtermelő iparágaké. A műipar nem nagy tőkét, hanem fejlett ízlésű és biztos technikájú munkát igényel és mint ilyennek csak a kisiparra lehet támaszkodnia. Ennek előfeltételeit teljes mértékben lírjuk, ha valahol, úgy itt lehet a fejlesztés szót legsajátosabb értelmében használni. Erre a czélra a legjobb szolgálatot teheti az a társadalmi mozgalom, melynek initiálásával egy biztos sikert ígérő lépést tett a közoktatási miniszter. A levél, melyet Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter gróf Széchenyi Pál földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszterhez intézett, következőleg hangzik: »Hosszú ideje már — mert 1838. decz. 22-én volt — hogy én a »Társalkodó«-ban a művészet érdekében egy czikket tettem közzé. E czikk igy kezdődik : »Hőslelkü hadvezérek s derék statusférfiak nem árasztanak és Görögország történetére több fényt, mint ama lángelméjü művészek, kiknek lélekemelő szüleményei minden időre remek példányokul fognak szolgálni.« . E tónusban megy tovább — s ebből látni, hogy e czikk írója igen fiatal ember lehetett, s igaz is, mert én akkor 22-ik évemet még nem töltöm be. De a felszólalás az iró fiatalsága s a phrasisok daczára kedvező talajra talált. Mert e felszólalás folytán 1839-iki február 3-án megjelenhetett már a Pesten felállítandó művészeti egyesület programmja tiz név aláírásával, u. m. Dessewffy Aurél gr., Eckstein Frigyes, Eötvös József b., Grimm Vincze, Jósika Miklós b., Lukács Móricz, Prónay István b., Rupp János, Serényi László gr., és Trefort Ágoston. E programm nem maradott papiroson s életbe lépett az első pesti művészeti egyesület. Bármennyire gyenge volt annak kezdete, de az adta az új korban a képzőművészeteknek hazánkban az első lendületet. Ezen reminiscentiák bátorítanak fel jelen felszólalásra a művészeti ipar érdekében. A művészeti ipar középen áll a képzőművészet s a kézmű közt — dolgozik nemcsak a phantásra s a kedély számára, hanem a mindennapi élet szükséges kielégítésére, — mert idetartozik az edény s üveg, a bútorzat, az építészet dekorativ része és sok egyéb — s igy a művészeti ipar a közgazdaság egyik tényezője. Örvendetes, hogy a művészeti ipar hazánkban ma már nem oly parlag tér, mint a minő a képzőművészet volt 1838-ban. Van művészeti iparmúzeumunk, van művészeti ipariskolánk, vannak kitűnő gyárosaink, iparosaink s műhelyeink, s a gyakorlati téren minden törekvés a kereskedelmi miniszter részéről támaszt talál, mint azt a Testőri-vállalat s a herendi gyár legjobban tanúsítják. Csakhogy a létezőt tovább is kell fejleszteni s pedig többféle irányban. Mindenekelőtt a közönség tudomására kell hozni, mi létezik s mi történik e téren, serkenteni kell a productiót minőség s mennyiség tekintetében; és végre, ami gyakorlati szempontból a fődolog, szoktatni kell a közönséget, hogy itthon vásároljon és tegyen megrendeléseket s rokonszenvezzen a hazai készítménynyel; mert ha rossz szokásunknál maradunk s mindent rendszeressen lenézünk, ami itthon készül, úgy Magyarországnak nem lesz soha művészeti ipara s ipara általában. Hogy kell e czélt elérni — arra nekem nincs kész recipém — s nem is lehet arra nézve egy embernek magának sem kellő ismerete s tapasztalása, sem elég befolyása. Itt a czélt csak különböző társadalmi erők szövetkezése érheti el. Én tehát felkérem mindazont. férfiakat, kik a művészeti ipar jelentőségét felismerik s közgazdasági állapotaink javulását szivükön viselik, hogy velünk kezet fogva, társulatot képezzenek a művészeti ipar ápolására, fejlesztésére s előmozdítására. A czélszerű eszközök keresése és érvényesítése — tehát a részletes programm kidolgozása leend az első összejövetelből kiküldendő bizottság teendője. Én hiszem, ha a szerencse kedvez, s mi ügyesen operálunk — meg lesz a siker — s azzal egy nem jelentéktelen lépés közgazdasági állapotaink javulásában. Trefort:« BELFÖLD. Budapest, okt. 9. A főrendiház folyó évi október hó le-én,pénteken délután 1 órakor ülést tart. Budapest, okt. 9. (Kitüntetések.) A »Budapesti Közlöny« legközelebbi száma jelentette, hogy Gyürky Ábrahám nógrádi és Kubicza Pál trencséni főispánok belső titkos tanácsossá neveztettek ki. Közéletünk e két előkelő férfiának kitüntetését bizonyára legteljesebb elismeréssel veszi tudomásul a közvélemény. Mind gróf Gyürky, mind Kubicza Pál régen és közmegelégedésre vezetik a rájuk bízott vármegye közigazgatását, s érdemeik ezen kitüntető elismerése találkozik a közhangulattal is, mely ama megyékben pártkülönbség nélkül részesítette bizalma nyilvánulásaiban a két főispánt mindig. Budapest, okt. 9. (A főrendiház válaszfelirata.) A főrendiház holnapi ülésében bemutatja a válaszfelirati bizottság a válaszfelirati tervezetet, melyet Majthényi László báró szerkesztett. Budapest, okt. 9. (A külügyminiszter Budapesten.) Kálnoky Gusztáv gróf közös külügyminiszter és a külügyminisztérium egyik főtisztviselője a delegátiók összeülése alkalmából f. hó 24-ikén Budapestre érkeznek. Budapest, okt. 9. (Pest megyéből.) Pest megye viriliseinek előlegesen összeállított névjegyzékét tegnapi ülésében igazította ki az igazoló választmány. E névsor szerint Pest megye első virilise Haynad Lajos kalocsai bibornok-érsek, a ki 60,293 frt 49 ki adót fizet s az utolsó Papp Imre nyugalmazott kir. törvényszéki biró Nagykőrösön, kinek adója ügyvédi oklevele alapján kétszer számítva 538 frt 30 krt tesz ki. — Pest megye közegészségügyi bizottsága f. hó 14-én délután 4 órakor a megye székházának kis termében ülést tart, melyen a nagyszámú folyó ügyeket fogják elintézni. Budapest, okt. 9. (A képviselőház bíráló bizottságaiból.) A képviselőház V. bíráló bizottsága tegnap d. e. megalakult s elnökévé Boros Bálintot, jegyzőjévé Krajcsik Ferenczet választotta. A bizottsághoz utasított két kérvény s egy alakilag kifogásolt mandátum (Fackh Károlyé,Apáthy Istváné és Latinovics Jánosé) Krajcsik Ferencz jegyzőnek osztatott ki előadás czéljából. KÜLFÖLD, Budapest, okt. 9. (Stewart ezredes meggyilkoltatása Sudánban.) Távirataink már jelentették, hogy Stewart ezredest, Gordon tábornok hű bajtársát, mikor Berberből visszament Khartumba, a sudániak meggyilkolták. Hajója a Wady-Carna vízesés egy sziklájába ütközött és elsülyedt. Az ezredes, embereivel együtt, a partra menekült és azonnal elküldött egy embert, Ámbukolt és Kitchener őrnagyot értesítette, hogy veszélyben forog; addigra is, míg segélyt kaphatott, elfogadta egy seikh ajánlatát és elvezettette magát a 15 kilométerre eső Meroebe. De mikor odaért, vezetője legyilkolta őt és kíséretét. A franczia lapok egy híre szerint, amely még megerősítésre vár, ez alkalommal meggyilkoltatott Herbin, khartumi franczia alconsul is, aki Stewart ezredes kíséretében volt. A ma érkezett angol lapok nem közölnek bővebb részleteket, csak a hivatalos táviratokból értesültek az esetről. »Times« azonban egy Dongolából