Nemzet, 1884. október (3. évfolyam, 749-779. szám)

1884-10-10 / 758. szám

Szerkesztőség : Ferencaiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK igy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 758. (280 ) szám. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Poétán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................... 2 frt. 3 hónapra .......................... 6 > 6 hónapra ........... 12 > Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felü­l­­fizetés havonként 86 ka, negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Budapest, 1884. Péntek, október 10. ül. évi folyam. Budapest, október 9. Felosztanak egy világrészt, mely sok­kal nagyobb, mint Európa. És ebből a renge­teg területből nekünk nem jut egy talpalat­nyi föld sem. A tanácskozásban, melyben e felosztandó világrész dolgait fogják tárgyalni, nem veszünk részt. Nem mintha mellőzve volnánk. £■ Nem udvariatlanság miatt vagy lépé­si szándékból hagyták ki nevünket a meghívtot­­tak listájáról. A berlini conferentián, mely november végén az afrikai kérdések rende­zése czéljából nyílik meg, legjobb barátunk, Németország fogja vinni a vezérszerepet. Ha nem megyünk ezúttal Berlinbe, ennek oka semmi más nem lesz, mint hogy ahol nincs semmi érdekünk, ott nincs is semmi kerese­tünk. Egész Afrikában minket csak Egyp­­tomhoz fűz az érdeknek némi gyenge szála. E conferentián azonban Egyptomról nem, hanem csak a Congo és Niger hajózásáról és arról lesz szó, miként szabad a még uratlan afrikai területeket elfoglalni. A tanácskozásban részt vesz természete­sen Németország, mert bár a legújabb, még­is földesúr Afrikában. A régi földes­urak mind ott lesznek : Francziaország, Anglia, Amerika a nagyobbakból ; Spa­nyolország, Portugália a kisebbekből. De Amerika és Németalföld szintén gyarmatosító, vagy legalább terjeszkedni akaró államok, tehát ők sem maradhatnak el. Belgium nem gyarmatosító állam. Sajátságos tünet, hogy ebbe az országba inkább bevándorlás, mint kivándorlás történik. Lakossága pedig sűrűbb, mint Angliáé. A belga átlag, négyszög kilo­­méterjére 181, míg az angol csak 112. A szo­ros értelemben vett Anglia átlaga 187 ugyan, de viszont Belgiumnak vannak tartományai, hol mint keleti Flandriában, egy négyszög kilo­méteren 288 ember lakik. És a bevándorlás mégis évről-évre pár ezerrel felülmúlja a ki­vándorlást. Vagyis Európa legsűrűbb lakos­ságú államának népessége bevándorlás által is"szaporodik. Belgiumnak tehát nem kellett gyarmatokról gondoskodni, mert lakossága bármily sűrű, oly bőséges segélyforrásokat talál otthon, hogy nem kénytelen kivándo­rolni, mint a német, ír, skót és angol. Belgium mégis képviselve lesz a confe­rentián. Talán azért, mert a belga király kü­lönös érdeklődést tanúsított az afrikai tudo­mányos kutatások iránt. Vagy pedig mert Belgium is elérkezettnek tartja az időt, hogy a most divatossá vált gyarmatpolitika jelsza­vát megpendítse. Elég az hozzá, hogy Bel­gium is képviselve lesz Berlinben, míg sem monarchiánk, sem Olasz és Oroszország ed­dig nem igényeltek helyet és szavazatot a kis nemzetközi csonka­ parlamentben. Nem két­kedünk, hogy mi sem volna könnyebb, mint a föld­osztó conferentia tanácskozásaira be­folynunk. De ha elmaradunk, az sem baj. Sőt attól lehetne tartanunk, ha kedvet kapnánk a legújabb politikai divat jelszavainak elsajátí­tására, mi is bele­bocsátkoznánk a gyarmat­­politikába. Oly nagyhatalomnak, mint Ausztria- Magyarország, bizonyára nem volna szerény­telenség kitűzni zászlaját Afrika valamely uratlan pontján. De mit csinálnánk mi az efféle gyarmattal ? Nép­feleslegünk nincs , inkább beván­dorlókra volna szükségünk. Kereskedelmünk pedig nagyon is kisszerű, csekély vállalko­zási szellemű arra, hogy az államnak segít­sen tengerentúli gyarmatokat foglalni. Még az osztrák kereskedelem is gyámoltalan ily szerephez, annál inkább a magyar. Kereske­delmi irodáink nem szegélyezik be a barbár világrészek partvidékeit, mint, a britről nem is szólva, akár a németalföldi vagy portugál kereskedelem üzletei. A boltosok és rőfös kereskedők nem hó­dítottak nekünk Indiát, mint Angliának. A gyarmatosításra mi kevésbbé vagyunk képe­sek a francziáknál is. A mi gyarmataink még inkább csak katonai telepek volnának, mint a franczia gyarmatok. Zászlónkat nem támo­gatná egy mindinkább növekvő, a hazából kivándorolt népesség, hanem csak a szurony. Arra pedig nincs pénzünk, hogy messze, a távol tengerpartokon is költekezzünk. Fran­­cziaországnak,már Tonking­ előtt,csak gyarmat­igazgatása 30—35 millióba került évenként, a hadi vállalatok költségeiről nem is szólva. Még sokkal többe fog kerülni ezután. A gyarmatosító népeket tisztelhetjük, vagy bámulhatjuk, enthusiasmusunk foka szerint, de példájukat nem utánozhatjuk. Még arra sincs pénzünk, hogy a tengeren túl csak akkora területet foglaljunk, melyet de­portálás helye gyanánt használhatnánk go­nosztevők számára. Nekünk tehát óvakodnunk kell attól, hogy a most divatos gyarmatosító politika el ne ragadjon bennünket. Ha tehát óvatossági szempontból nem megyünk Berlinbe, helye­sen teszszük. Ha ellenben biztosnak érezzük magunkat, hogy az új divatnak egyelőre nem hódolunk, akkor elmehetünk Berlinbe. Végre sem tudhatjuk, mit hoz a távol jövő. Valami­kor talán nekünk is szabad, sőt szükséges lesz gyarmatpolitikát csinálni s igy nem feltétle­nül felesleges, hogy oly szabályok megalko­tásában részt vegyünk, melyeknek valamikor hasznukat vehetjük. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 9. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI KÓR. ELSŐ KÖTET. 2 Nagyon jól ismerem én azt a vármegyét, — kezdé Adalbert gróf. Nyughatatlan egy nemzet. Már a régi időkben extra törvényeket kellett hozni a számukra az országgyűlésen, sőt egyszer azt határozták el az ország rendei, hogy az egész népséget szétosztják a többi vármegyék közt, s helyükbe oroszokat telepíte­nek le Marmarosból, Beregből. Nem használt semmit. A kitelepített nép menten visszatért, s a lehozott rusznyák már tíz esztendő múlva épen olyan vad szyty­­tyává alakult­ak­, mint az előbbiek. A földben kell lenni a varázsnak. Az egész valami emlékeztetés az ázsiai pusztákra: csupa legelő. Mindenki nomád éle­tet él és csaknem mindenki nemes ember, jobbágy alig van. Azok a nagy láthatártalan puszták felköltik az emberben az utópiák vágyát; a rengeteg náda­sok daczolnak minden erőhatalommal s menedékül szolgálnak mindenkinek, a kit a törvény keze zaklat. Minden országos zenebona itt szokott megkezdődni s itt pihen el, de soha sem örökre. A kutak vizei iha­tatlanok , azért minden ember bort, pálinkát kényte­len inni. Szolgabiró, vicispán nem parancsol senki­nek, mert a tisztujitáson kidobják az ajtón, s a gene­­ralis gyülésen kidobják az ablakon. Aztán a fő vesze­delme az egész vármegyének azok a nagy hatalmas családok, a kik roppant nagy latifundiumok birtoká­ban, mint valóságos kis királyok grassálnak, s felül­emelik magukat minden törvényes hatalmon. Ilyen kis király Tuhutumban a két Tanusy testvér. — De jó örmény név. — Azt ne mondja nekik valaki, mert megölik érte. Ők egyenesen a hirhedett Thorizóba vezértől származtatják le a családjukat, a­kit, mint króni­káink írják, Szent­ István királyunk, a pogány oltárok újra felállítása miatt, feleségével együtt elevenen el­­siroltatott. Az ethymologia szerint ez a hosszú név két szó. »Thonus« annyit jelent, mint »Tanus« a hozzá ragasztott »aba« pedig csak hibásan leirt »aba« ami ősapát jelent. Ezzel a Tanusyak nagyra is vannak. S minthogy az ősük az első honfoglalás vezérei közé tartozott, nagyobbra tartják magukat a királynál. — Többen vannak ? — Két testvér. A család sohasem szaporodott el, mindig egy kézen maradt az óriási birtok. Ha voltak is hajdanában nagyobb számmal, a háborús világban elhullottak. Most először lett kétfelé osztva a nagy Tanusy dominium. — S meg tudtak az osztályon egyezni a test­vérek ? — Dehogy tudtak. Hiszen már az apjuk idejé­ben, gyermekkoruk óta veszekedő társakul nőttek fel. Most csak ezt folytatják nagyban. Nincs az az injuria, nincs az az actus minoris és majoris potentiae, a­mit egymáson el ne követtek volna. A­mi csak rég elavult kihágást emleget a Tripartitum, azt ők mind felele­venítik egymás ellen, tizenkét prókátor nem győzi vé­gezni a tabuláris pőreiket, a kerületi táblán s a kirá­lyi táblán s egy vármegye gyűlés sem múlik el, hogy mind a ketten fiscalis actiót ne kapjanak. — Hisz ez nagyon kedvező körülmény, így az egyik testvért kellene valahogy megnyerni s aztán az­zal megtöretni a másiknak a hatalmát. — Csakhogy ezeknek az ellenségeskedése nem abból áll ám, hogy az egyik a Kubinszky, a másik a pecsovics párton álljon, az ő politikai dulakodásuk nem olyan természetű, mint más rendes eszü embe­reké, hogy az egyik a kormánypárton, a másik az el­lenzék pártján állva, mérkőznének egymással. Ezek­nek a harcza egymást fölülmúlni a refractáriussá­gban. Ha a bátya előáll egy vakmerő indítvány­nyal, az öcs egyszerre készen van egy még dühösebbel, így licitálják fel egymást egész a holdig. Aztán mind a kettőnek van megfelelő tábora, jól berendezett tábor­karral: a leghíresebb verekedők, bicskások az ő szolgálatukban állanak. Maga a megye székvárosa, Tanusvár, mely az ő nevüket viseli, úgy oszlik meg kettőjük között, hogy a földmivelő gentry, aztán a szekeres gazdák, meg a sertéshizlalók, a birkások mind a bátya pártján tömörülnek; mig a democratia, a csizmadiák, a gubások, meg a gelencsérek, a kik kö­zött sok a nemes ember, az öcs zászlóit követik s egymást viszonozva »mezitlábas pártnak« és »plund­­rás pártnak« csúfolják ; saját maguk magukat pedig úgy nevezik, hogy »sasok« és »daruk« s büszkék a czimüekre. — Ezek tehát nem ellenfelek, hanem ver­senytársak , a­mi sokkal rosszabb. Ha egyszer Tanasy Decebálnak eszébe jut, hogy proclamáltassa magát Pannónia és Dácia királyának (a­mihez documentu­­mokban őrzött igényei vannak), hát bizonyos, hogy Tanusy Belizár, az öcscse, abban az órában ki fogja kiáltani Magyarországon a respublicát. — De furcsa keresztneveket válogatott nekik az édes mamájuk. — Kétféle anyjuk volt. Az öreg Tanusy Balam­­bérnak az első felesége oláhországi gazdag bojárleány volt, a­kivel két milliót kapott készpénzben; egyenesen Mihály vajdától származott le a családja. Ennek a kedvéért lett az első­szülött Decebálnak keresztelve. Ez az asszony, a gyermeke születése után egy eszten­dőre, igen rejtelmes körülmények közt, meghalálo­­zott, Balambér úr pedig, még a hat hetet sem várva be, másodszor megnősült, s ezúttal egy szép fiatal bárónőt vett el Sziléziából, ez ajándékozta meg a ki­sebbik fiúval, a­kit Belizárnak kereszteltek. A két fivér között alig van két év korkülönbség s mind a kettőt a férfiúi délczegség eszményképének tartják, sőt mivel egymáshoz nagyon hasonlítanak, gyakran összetévesztik őket, a­mi azoknak a testvéri dühét csak annál jobban neveli egymás ellen. — Mégis azon kellene kezdeni, hogy egyiket a kettő közül megszerezzük magunknak. — Csaknem lehetetlen feladat. Pénzzel, gaz­dagsággal nem lehet rájuk hatni. Jövedelmüket most sem tudják elkölteni, ha meg akarnák duplázni, csak azt kellene tenniök, hogy ne engedjék ellopni felét a szolgáik által, s ez sokkal kevesebb fáradsággal járna, mint hogy maga álljon be az ember más szolgájának. Az i­gazi főúri fényűzést nem ismerik. Arra büszkék, hogy minden bútoruk kétszáz esztendős. Ambitióik pedig olyan régiókban kalandoznak, a­hol azokat a kormány utól nem érheti. A bátya arról a paizsról ál­modik, a­min a hét vezér Árpádot a vállára emelte, az öcs meg Brutusra játszsza magát. — Lehet azért ebből még valami. Minden em­bernek van a feje hátulján egy szál tarkaszínű haja, ha azt megtalálják, annálfogva el lehet őt vezetni akárhová. Csak az a feladat, ezt a tarka szál hajat megtalálni. — Nincs a két testvér között valami asz­­szonyféle ? — Az ifjabbik nőtelen s köztudomás szerint nem csapong a fantáziája magasabbra a paraszt me­nyecskéknél, czigánylányoknál. Ennek a szive szenve­délymentes. Nála az asszonyféle csak olyan minden­napi kenyér. A bátya már szenvedélyesebb. Van fele­sége, s ő annak a rabja. Semmiféle urat nem ismer a földön, csak ezt az egy zsarnokot. És ehez az asszony­hoz úgy jutott, hogy az előbb egy­­birkásának a fele­sége volt. Tizenhat esztendősnél több nem lehetett, mikor elszerette. Akkor aztán elválasztotta a férjétől. — Törvényesen . — Az erdélyi consistorium előtt, tehát protes­táns felfogás szerint törvényesen, annak tizennégy esztendeje, az asszony lehet most harmincz esztendős. Most is csodálatos szépség. Csupa temperamentum. A­hogy mondják nálunk, tetőtől talpig szív. — Eszes-e ? — Hát erre nehéz határozott feleletet adni. Mert először is sem írni, sem olvasni nem tud. — Parasztnő ? — Nem az. Köznemesi családból való. Hanem egy olyan faluban laktak a szülei, a­hol nem volt iskola. — Hát a­mióta férjhez ment, nem tudta meg­tanulni. — Akkor meg már derogált neki az ábéczét bökdösni az ujjával. Hát csak úgy maradt. Tehát a tudománya aequale zero. A mellett babonás és egy­­ügyü. Nem ül tanácsot mással, mint a kuruzsló vén banyákkal: ezek a belső titkos tanácsosai. — Hanem aztán van neki annyi természetes esze és furfangja, hogy nem csak a gazdatisztjeit tudja kordában tar­tani, s daczára annak, hogy a számokat nem ismeri, mégis mindent számba tud venni tőlük, hanem még arra is kiterjed az esze, hogy a legnagyobb cselszövé­­nyeket elbogozza az egész vármegyében, úgy látszik, hogy van valami kielégíthetetlen ambitiója, mint szo­kott az olyan nőknek lenni, a­kik alacsony sorsból emelkedtek magas rangba, s folyvást azon tépelőd­­nek, hogy a világ nem tiszteli őket eléggé. — Ez már hasonlít ahhoz a bizonyos haj­szálhoz. — Az egész asszony élénken emlékeztet azokra a szultána validékra, a­kik a Yildiz-köskből kormá­nyozták az ozmán birodalmat, s ha megharagudtak, a mi hamarább a kezükbe akadt, chinai porczellán edény vagy nagyvezér feje, azt törték össze. — S szereti az urát ? — úgy, a­hogy csak vademberek szoktak sze­retni. — Hát a férje öcsésével hogy van? — A »kisebbik urát« (igy hívják a magyar asz­­szonyok a férjük öcscsét) ezt úgy gyűlöli, a­hogy csak a civilizált világban tudnak gyűlölni az asszonyok. — Van-e gyermeke ? — Van egy tizenhárom esztendős leánya. — Az sem ér semmit. (Folytat*«« következik.) Budapest, október 9. Trefort Ágoston vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter közgazdasági haladásunknak egyik legrégibb bajnoka ; egyike azon keve­seknek, kik a modern Magyarország alakulá­sakor — neki megadatott a szerencse, hogy abban is részt vegyen — tisztult fölfogással bírtak a közgazdaság fejlődésének föltételei felől. Csak vissza kell emlékeznünk a negyve­nes évek közgazdasági mozgalmaira, hogy méltányoljuk azt a tevékenységet, melyet széles körű és komoly tanulmányai alapján a gazdasági eszmék tisztázása és irányítása körül kifejtett. Ezt az időt egy emberöltő választja el tőlünk, de az érdemekben gazdag államférfin hű maradt ifjúsága eszméihez. Ifjúsága ideálja volt a hatalmas, mert művelt és gazdag ma­gyar állam. Ennek az ideálnak megvalósítá­sára fordította élete java részét ; a nemzeti művelődés összes ágaiban szemlélhetjük mű­ködésének elévülhetlen jeleit; egy ember erejét szinte meghaladó módon vitte előre közművelődésünk ügyét. E mellett azonban nem feledkezett meg arról, hogy a hatalmas Magyarországnak népe műveltségén kívül még egy tényezője van: a gazdagság. Rég letűntek azok az idők, midőn a nyers anyagi erő, mely népeket igázott le és zsákmányolt ki, a nemzeteket vagyonosokká és hatalmasakká tette. Az ilyen jólét múló alapokon nyugodott, el kel­lett múlnia. A természet kedvezése sem tett egy né­pet sem vagyonossá; a természet adhat min­dent bőven, nemzetünknek adott is, de nem nyújt semmit önként. Érteni kell a kincsek kizsákmányolásához, a­mit csak intelligens munka tehet. Az intelligens, a korral haladó munka megteremtése, ez minden gyakorlatias művelődés czélja, ez specializer az iparfejlesz­tés egyik legnehezebb feladata, mert intelli­gens munkásosztály létezése egyik előfelté­­tele az ipar fejlődésének. Trefort Ágoston a közgazdasági fejlődés szempontjából a legnagyobb elismerést ér­demli, hogy a nemzet fegyelmét időről-időre felhívja az iparfejlesztés nagyfontosságú kér­déseire. E kérdéseket soha sem lehet eléggé fejtegetni, azoknak soha sem szabadna a nyil­vános tárgyalás napirendjéről lekerülni. Ezzel függ össze az is, a mire alábbi nyílt levelében hívja föl gróf Széchenyi Pál földmivelés-, ipar és kereskedelmi miniszter és a közönség figyelmét. Az intelligens ipari munka kellő jutalma az, a mit a közok­tatásügyi miniszter hangoztat. Nem az első eset az, hogy Trefort Ágoston e kérdéssel a nyilvánosság előtt foglalkozik, de nagy az a közöny, melyet meg kell törnie. A­míg az intelligens ipari munkást kellő jutalmazásban nem részesítjük, addig a hazai műipar — mindenütt az ipar virága — nem vehet nagyobb lendületet, mert az a közöny, melylyel hazai műiparosaink találkoznak, az a lenézés, a­melyben a belföldön készült mű­­ipari tárgyakat az éppen vagyonosabb réte­geiben külföldieskedő társadalom részesíti, ki­vándorlásra készüt legjobb és legképzettebb munkásainkat. Ez a théma majdnem kimeríthetlen, so­kat tudnak erről mind­azok beszélni, kik kö­zelebbről ismerik a hazai műipar — bizo­nyos iparágakban a külföldivel tökéletesen egy fokon álló — kézműipar viszonyait. Tre­fort Ágoston a legjobb utat választó e kö­zöny legyőzésére és nem kételkedünk, hogy ha egyesülve mind­azokkal, kik vele együtt érzik ennek nagy fontosságát, örökké ifjú tetterejét az ügynek szenteli, rövid idő alatt is szép eredményeket mutathat fel. A műipar megalkotásának feltételei lé­nyegesen mások, mint a nagy tömegtermelő iparágaké. A műipar nem nagy tőkét, hanem fejlett ízlésű és biztos technikáj­ú munkát igé­nyel és mint ilyennek csak a kisiparra lehet támaszkodnia. Ennek előfeltételeit teljes mér­tékben lírjuk, ha valahol, úgy itt lehet a fej­lesztés szót legsajátosabb értelmében hasz­nálni. Erre a czélra a legjobb szolgálatot te­heti az a társadalmi mozgalom, melynek ini­tiálásával egy biztos sikert ígérő lépést tett a közoktatási miniszter. A levél, melyet Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter gróf Széchenyi Pál föld­mivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszterhez intézett, következőleg hangzik: »Hosszú ideje már — mert 1838. decz. 22-én volt — hogy én a »Társalkodó«-ban a művészet ér­dekében egy czikket tettem közzé. E czikk igy kez­dődik : »Hőslelkü hadvezérek s derék statusférfiak nem árasztanak és Görögország történetére több fényt, mint ama lángelméjü művészek, kiknek lélekemelő szüleményei minden­ időre remek példányokul fognak szolgálni.« . E tónusban megy tovább — s ebből látni, hogy e czikk írója igen fiatal ember lehetett, s igaz is, mert én akkor 22-ik évemet még nem töltöm be. De a felszólalás az iró fiatalsága s a phrasisok daczára kedvező talajra talált. Mert e felszólalás folytán 1839-iki február 3-án megjelenhetett már a Pesten felállítandó művészeti egyesület programmja tiz név aláírásával, u. m. Dessewffy Aurél gr., Ecks­tein Frigyes, Eötvös József b., Grimm Vincze, Jó­sika Miklós b., Lukács Móricz, Prónay István b., Rupp János, Serényi László gr., és Trefort Ágoston. E programm nem maradott papiroson s életbe lépett az első pesti művészeti egyesület. Bár­mennyire gyenge volt annak kezdete, de az adta az új korban a képző­művészeteknek hazánkban az első lendületet. Ezen reminiscentiák bátorítanak fel jelen felszólalásra a művészeti ipar érdekében. A művészeti ipar középen áll a képzőművészet s a kézmű közt — dolgozik nemcsak a phantásra s a kedély számára, hanem a mindennapi élet szükséges kielégítésére, — mert idetartozik az edény s üveg, a bútorzat, az építészet dekorativ része és sok egyéb — s igy a művészeti ipar a közgazdaság egyik tényezője. Örvendetes, hogy a művészeti ipar hazánkban ma már nem oly parlag tér, mint a minő a képzőmű­vészet volt 1838-ban. Van művészeti iparmúzeumunk, van művészeti ipariskolánk, vannak kitűnő gyárosaink, iparosaink s műhelyeink, s a gyakorlati téren minden törekvés a kereskedelmi miniszter részéről támaszt talál, mint azt a Testőri-vállalat s a herendi gyár leg­jobban tanúsítják. Csakhogy a létezőt tovább is kell fejleszteni s pedig többféle irányban. Mindenekelőtt a közönség tudomására kell hozni, mi létezik s mi történik e téren,­­ serkenteni kell a productiót minőség s mennyiség tekintetében; és végre, a­mi gyakorlati szempontból a fődolog, szoktatni kell a közönséget, hogy itthon vásároljon és tegyen megrendeléseket s rokonszenvezzen a hazai készítménynyel;­­ mert ha rossz szokásunknál mara­dunk s mindent rendszeressen lenézünk, a­mi itthon készül, úgy Magyarországnak nem lesz soha művé­szeti ipara s ipara általában. Hogy kell e czélt elérni — arra nekem nincs kész recipém — s nem is lehet arra nézve egy embernek magának sem kellő ismerete s tapasztalása, sem elég befolyása. Itt a czélt csak különböző társadalmi erők szö­vetkezése érheti el. Én tehát felkérem mindazon­t. férfiakat, kik a művészeti ipar jelentőségét felismerik s közgazda­­sági állapotaink javulását szivükön viselik, hogy ve­lünk kezet fogva, társulatot képezzenek a művészeti ipar ápolására, fejlesztésére s előmozdítására. A czél­­szerű eszközök keresése és érvényesítése — tehát a részletes programm kidolgozása leend az első össze­jövetelből kiküldendő bizottság teendője. Én hiszem, ha a szerencse kedvez, s mi ügye­sen operálunk — meg lesz a siker — s azzal egy nem jelentéktelen lépés közgazdasági állapotaink javu­lásában. Trefort:« BELFÖLD. Budapest, okt. 9. A főrendiház folyó évi októ­ber hó le-én,­­pénteken délután 1 órakor ülést tart. Budapest, okt. 9. (Kitüntetések.) A »Bu­dapesti Közlöny« legközelebbi száma jelentette, hogy Gyürky Ábrahám nógrádi és Kubicza Pál trencséni főispánok belső titkos tanácsossá neveztettek ki. Köz­életünk e két előkelő férfiának kitüntetését bizonyára legteljesebb elismeréssel veszi tudomásul a közvéle­mény. Mind gróf Gyürky, mind Kubicza Pál régen és közmegelégedésre vezetik a rájuk bízott vármegye közigazgatását, s érdemeik ezen kitüntető elismerése találkozik a közhangulattal is, mely ama megyékben pártkülönbség nélkül részesítette bizalma nyilvánu­­lásaiban a két főispánt mindig. Budapest, okt. 9. (A főrendiház válasz­­f­e­l­i­r­a­t­a.) A főrendiház holnapi ülésében bemu­tatja a válaszfelirati bizottság a válaszfelirati terve­zetet, melyet Majthényi László báró szerkesztett. Budapest, okt. 9. (A külügyminiszter Budapesten.) Kálnoky Gusztáv gróf közös külügyminiszter és a külügyminisztérium egyik fő­­tisztviselője a delegátiók összeülése alkalmából f. hó 24-ikén Budapestre érkeznek. Budapest, okt. 9. (Pest megyéből.) Pest megye viriliseinek előlegesen összeállított név­jegyzékét tegnapi ülésében igazította ki az igazoló vá­lasztmány. E névsor szerint Pest megye első virilise H­a­y­n­a­­­d Lajos kalocsai bibornok-érsek, a ki 60,293 frt 49 ki adót fizet s az utolsó Papp Imre nyugalmazott kir. törvényszéki biró Nagykőrösön, kinek adója ügyvédi oklevele alapján kétszer szá­mítva 538 frt 30 krt tesz ki. — Pest megye közegész­ségügyi bizottsága f. hó 14-én délután 4 órakor a megye székházának kis termében ülést tart, melyen a nagyszámú folyó ügyeket fogják elintézni. Budapest, okt. 9. (A képviselőház bí­ráló bizottságaiból.) A képviselőház V. bí­ráló bizottsága tegnap d. e. megalakult s elnökévé Boros Bálintot, jegyzőjévé Krajcsik Ferenczet válasz­totta. A bizottsághoz utasított két kérvény s egy alaki­lag kifogásolt mandátum (Fackh Károlyé,Apáthy Ist­váné és Latinovics Jánosé) Krajcsik Ferencz jegyző­nek osztatott ki előadás czéljából. K­Ü­LFÖLD, Budapest, okt. 9. (Stewart ezredes meg­gyilkoltatása Sudánban.) Távirataink már jelentették, hogy Stewart ezredest, Gordon tábornok hű bajtársát, mikor Berberből visszament Khartum­­ba, a sudániak meggyilkolták. Hajója a Wady-Carna vízesés egy sziklájába ütközött és elsülyedt. Az ezre­des, embereivel együtt, a partra menekült és azonnal elküldött egy embert, Ámbukolt és Kitchener őrna­gyot értesítette, hogy veszélyben forog; addigra is, míg segélyt kaphatott, elfogadta egy seikh ajánlatát és elvezettette magát a 15 kilométerre eső Meroebe. De mikor odaért, vezetője legyilkolta őt és kíséretét. A franczia lapok egy híre szerint, a­mely még megerősítésre vár, ez alkalommal meggyilkoltatott Herbin, khartumi franczia alconsul is, aki Stewart ezredes kíséretében volt. A ma érkezett angol lapok nem közölnek bő­vebb részleteket, csak a hivatalos táviratokból érte­sültek az esetről. »Times« azonban egy Dongolából

Next