Nemzet, 1884. október (3. évfolyam, 749-779. szám)
1884-10-19 / 767. szám
Szerkesztőké® 2 ferencziek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. ▲ lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 767. (289 ) szám. KHSO-Stífa Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 fkrt. 3 hónapra .......................... 6 - 6 hónapra ........................ .. .. 12 * Az esti kiadás postai különküldéseért felüdlfizetés havonként 35 kr. negyedévenként 1 * Reggeli kiadás. Budapest, 1884. Vasárnap, október 19. D1. évi folyam. Egyes szám 4 kr. Budapest, október 18. A felvilágosodás századának nevezik a XVIII. századot. S valóban, ha van valami, ami e nagy eseményekben gazdag századot előzőitől megkülönbözteti, az a kíméletlen és szünetelést nem ismerő harcz az előítélet minden alakja ellen, melynek diadalakép üdvözlő az emberiség a szabadság, egyenlőség és testvériség nagy eszméit. Századunkat már ifjúságában a haladás századának nevezték. A gőz, a villany s a természet ezernyi titkos erőinek felhasználása a tudomány és gazdaság érdekében, a régi társadalom gyökeres átalakításával biztattak már az első tizedekben. A múlt század csak a jogviszonyokat forgatta fel. A viszonyok új rendjének azonban még hiányzott szilárd talaja. E változás egy újabb rendkívüli súlyt kölcsönözött a gazdasági életnek, mert a világ ösztönszerűleg érezni kezdé, hogy minden haladásnak, a szabadság minden nagy vívmányának további fejlesztése vagy csak megőrzése is attól függ, hogy az alsóbb osztályok jogaik mellé azon gazdasági feltételeket is megszerezhessék, melyek nélkül a jog nem hatalom. Sokan csak a gazdasági viszonyokra fektetett nagy súlyt látták, de nem értették meg a súly benső okát és igazolását, és az anyagiság korának nevezték el századunkat. Minden érv nélkül nem is szűkölködött e felfogás. Az idegfeszítő munka érzéketlenebbé teszi századunkat a csendesebb érvek iránt. A realizmus alapvonása nemcsak a tudománynak, de a művészetnek és költészetnek is, és a legérzékibb múzsák a zene, a festészet és mindenek felett a színház aratják a legfényesebb vagy legalább leglármásabb diadalokat. Nagy átalakulások soha nem mennek végbe nagy fájdalmak nélkül. A gazdasági szabadságnak, a korlátlan versenynek is mutatkoztak árnyoldalai és korunk haladásának ellenei büszkén mutattak az industrialismus gyapontjain fellépő tömegnyomorra. A reactionak, a múlt hagyományának és előítéleteinek hívei nem is készek az önzés századának nevezni el korunkat, melyben a gyöngébb kizsákmányolása az erősebb részéről kegyetlenségben és kiszámított ridegségében messze felülhaladja a rabszolgaság vagy jobbágyság legsötétebb idejét. Soha vád nem volt ily alaptalan. A közlekedés, majd a sajtó, az anyagi és értelmi megismerés és érintkezés e két nagy szerszáma nagyobb nyilvánosságot adott minden eseménynek. Bajok, melyek eddig a homályban ismeretlenül és megjáratlanul szedték áldozataikat, most feltárultak a világ előtt egész nagyságukban. A mi látkörünk szélesbedett, a mi láterőnk növekedett, nem a szenvedés és nyomor, mely oly régi mint az élet és régibb mint az öröm. A sajtó és közlekedés azonban nemcsak ismertebbekké tette az emberi élet minden árnyoldalát, hanem szélesebb köröket vonva a közvéleménynek és mélyebb alapot adva a közérzületnek, fogékonyabbá is tette az embert felebarátai szenvedése iránt. S e részben éppen az annyit rágalmazott gazdasági szellem tette a legnagyobb szolgálatokat. Az irgalom és könyörület műveit ismerte mindenkor, de igazi kifejtésüket mégis csak a jelennek, a modern időknek s a modern eszméknek köszönhetik. Csak amióta a munka és értelmiség képezik az emberiség vezéreszméit, csak amióta az erő és vitézség elvesztették kizárólagos glóriájukat és nimbusukat, csak azóta, hogy a durva erőszak örökébe a csendes de szakadatlan szorgalom lépett, csak azóta lesz az emberi kedély igazán fogékony a mások szenvedése iránt. A modern idők kimagasló humanismusának egy ékesen szóló emléke nyílik meg a főváros határában, midőn e sorok az olvasó kezei közé jutnak. A vörös kereszt hatalmas kórháztelepe a Gellérthegy tövében hangosan bizonyít a mellett, hogy korunk nemcsak az anyagiság, nemcsak az önzés és élvhajhászat iránt bír érzékkel, hanem a szív tisztultabb érzelmei, a lélek nemesebb indulatai, a szánalom, részvét és áldozatkészség magasztos erényei iránt is fogékony. A modern idők ellenségei tanulják meg e kőtábor láttán, hogy korunk igazán a haladás kora, mely midőn egyik kezével gazdagabban osztja a természet és emberi munka kincseit, másik kezével segít kiegyenlíteni azon űrt, melyet gazdag és szegény közt, nem ő teremtett, hanem csak elődeitől vett át örökségképen. Tanulják meg, hogy a mit egykor a legjobbak és leghatalmasabbak csak kis méretekben cselekedhettek, azt korunk democratikus szelleme ma, a király legmagasabb személyétől fogva le a legegyszerűbb polgárig, az ország minden lakosának buzgó közreműködésével, az eddigi méreteket messze túlhaladó nagyságban valósítja meg. A vörös kereszt-egyesületnek ez épületben csak első nagyobb alkotását üdvözölhetjük. S midőn ez első alkalommal oltalmazó kezét legelőször azok fölé terjeszti ki, kik a haza védelmében szorultak honfitársaik gyámolitására, ezzel csak a legszebb világításba helyezi korunknak sokak által gyanúsított cosmopoliticus áramlatát. Mert élő és hirdető tanúságot állít annak, hogy az igazi értelemben vett cosmopolitismus nem ellensége, hanem fejlesztője a hazaszeretetnek. Álljon és gyarapodjék, találjon minél több utánzásra és követésre ez alkotás, mint ékesen szóló hirdetője és terjesztője annak az igazságnak, hogy korunk minden lázas tevékenysége és nehéz munkája daczára, a felebaráti szeretet nagy erényében is a haladás kora. gJ_______■■■"■»■ ............L—. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október. 18. Szüreti mulatság Alcsuthon. »Aztán majd szüretkor én magam készítem el a gulyáshúst!« Ezzel a szóval biztatott fel József főherczeg 5 fensége, mikor legutóbb Alcsuthon voltam a »romano csibakérő sziklariben« dolgában. Nem is felejtkezett meg az ígéretéről, egy patriarchális táviratban meginvitálva a mai szüreti mulatságra : »nagyon jól fogunk ’mulatni.« (Erre pedig ugyan nagy szükségem van, mert a válaszfelirati vita mulatságnak nem igen jó mulatság.) Kilencz óra volt, mikor a vasútról odarepített a négy kisjenői sárkány. Már akkor a két kis főherczeg Holdházy apátkanonokkal együtt indulásra készen várt rám, József herczeg botot is faragott a számomra, hogy könnyebben esséka gyalogolás. László meg előre futott, »ott van már a papa a szőlőben, látja a konyhája füstjét, ide érzik a jó szaga!« Azzal megindult a karaván a közeli szőlőbe. Csányi Pista felcsuthi bandája már messziről rákezdte a Rákóczy-indulót, mikor észrevett bennünket. A gyepes udvaron nagyban folyt már akkor a munka. Az alacsony nádfedelű présház előtt őrölték a mustot, az ökrös szekér ott várt rá a sajttal. A szőlőlugasban egy katonaviselt ember gömbölygetett a tenyerei között nagyszerű tészta-galacsinokat, egy másik ezüstérdemrendes honvéd egy hosszú asztalon aprította szeletekre a kétféle húst; azokat Farkas honvéd alezredes húzogatta nyársra, szalonnával, veres hagymával sorakoztatva, meg más katonák krumplit hámoztak, káposztát aprítottak ; csak maga a főherczeg volt civilben, kék kötény kötve a derekára. Két nagy katlanban égett már a tűz, azok is tábori szokás szerint a partba voltak ásva; mind a kettő fölött egy-egy roppant rézüst fortyogott, az egyikben főtt már a gulyáshus, a másikban meg a »czakumpakk«, egy melléktüzön csendesen sistergett a bakagombóczhoz való hagymás zsír, — mindenkinek tele volt a keze dologgal. »Hát nekem nem lehetne valami hasznomat venni ?« — »Dehogynem, a gulyáshust segíthet keverni, legalább nem lesz kozmás, mint tavaly volt.« S aztán megmagyarázta a főherczeg, hogy mi minden lesz a mai lakomán, így szólt a »szüreti menázsi«, 1884. okt. 16-án. Marhahús paprikás krumplival (No ezt már ismerem), azután »bakagombócz« (Ez tésztából készül, olyan egy fontos golyóformára, szalonnával megspékelik, azután egy óra hosszat főzik bugyborékoló vízben, míg megpuhul, akkor zsírba rakják, ahol újra megkeményedik, hogy lőni lehet vele) azután lesz »czakumpakk«, (ebben van paszuly, burgonya, rizs, káposzta, közbe vegyített bőrös pecsenyedarabokkal, feleresztve rántáslével, paprika a tetejébe), azután jön czigánypecsenye, meg zsiványpecsenye (ezt nyárson fogják sütni: áll marha húsból és sörtvéshúsból), azután kapunk »granatéros marschot« (hát ez mi ? túrós csusza, de túró helyett hagymás krumplival keverve, hol vennék a táborban a túrót?) aztán még jön a »visokai sütemény«, ezt az a horvát honvéd tudja készíteni, akinek ezüst vitézségi rendje van. Mind elkészült ez annak idejére, megérkeztek a kastély tündérei, a magas úrhölgyek, az ilyen gulyáshús illat lecsalogatná még az Olympot is. Hevenyészett asztal lett terítve, a főherczegnőnek átadatott a magyarul irt »menázsi« s arra a honvédek elkezdték körülhordani a hatalmas bográcsokat egymás után s senkinek sem kellett kínálás. A kisebbik professora a főherczegfiaknak kitanult fényképész, oda állított a lakomázó társaság elé egy photograph műhelyt s pillanatnyi fölvétel után megörökíté a lakomázó társaságot, a főherczeget a kanállal a szájában ; én szerencsére nem látszom a pohártól, a miből éppen iszom. Először jóllakott a menázsiból az úri társaság, akkor hozzá ült a honvédfelédség, következtek utánuk a czigányok, még azok sem bírták elfogyasztani, akkor aztán, jól tartották a szedőket. Olyan volt ez, mint a Thábor-hegyi praedicatió. Ebéd után hozzáláttunk a szüreteléshez (így jó az) s egy egészséges séta után én eltűntem Rómer Flóris szobájába (úgy híják azt, ahova bekvártélyoztak) s ott neki ültem regényt írni; — mert hát nemcsak a nagyherczegek parancsolnak velem, hanem a »Kis királyok« is. Ilyen az én szüretem! Észre sem vettem, hogy már vacsorára jár az idő, dehogy voltam éhes. Ha az apát úr fel nem jön értem, a holnapi"tárcza"a»Nemzet«-ben hosszabb lenne. »Várnak már oda lenn!« De azt nem árulta el, hogy mire várnak? Nagy meglepetés volt. Már a tornáczba érkezve, hangzott elém az alföldi népdal, amit a főherczegnő szobájában énekeltek; a chórusban túlnyomó volt a sopronhang, de az elámulás csak akkor fogott el, mikor a terembe beléptem s megláttam az egész társaságot. A főherczegi család ifjú tagjai és az udvarhölgyek mind népies jelmezekbe voltak öltözve. Mária főherczegnő gyöngyös párjával, zsinóros pruszlikban, gyönyörű gömöri parasztleány volt, míg Margit főherczegnő kisjenői oláh fájának volt öltözve, ezüst szövöttes katrinczával, piros mellénykével, ezüst virágokkal hímzett hosszú bő ingujjakkal, karmazsin piros csizmában, a mi mind úgy illett hosszú fonadéku aranyszőke hajához. Zichy Iréné grófnő pompás győrvidéki menyecske volt, míg Boxberg Paula bárónő aranycsipkés főkötőjében, virágos viganójában a mántai pompát képviselte déli alakjával. A két kis főherczeg Bánk bán és Hunyady Lászlót mutatta miniatűrében, — maga pedig József főherczeg igazi eredeti debreczeni csikós ornatusban pompázott, lobogós ingujjakkal, birkaprémes mentéje fél vállára vetve, alatta az ólom pitykékkel kivarrott pruszlik, sallangos küszök a szijj mellé dugva, (megsúgta később, hogy szűzdohány van bele vágva), a gyűrt torkú csizmán hatalmas pergős sarkantyúk, s a vállán keresztül csavarva a kivert nyelű karikás ostor. »Millióm bocsánat! hisz ebben az egész társaságban csak én magam vagyok egyedül a német« — »Azt énekelte a pap: ne nézd uram, hogy ő német!« Majd vacsorához ültünk. Sejtettem, hogy táncz lesz ennek a vége! Ahogy be is következett; vacsora után átment a társaság a tánczterembe. Ott várt már felvont hegedűvel Csányi Pista bandája, s rárántotta a láb alá valót. — Hiszen tánczosnő lett volna szép számmal; de tánczos csak egy volt, a kis József herczeg , a ki ki is tett magáért. Mondok a főherczegnőnek: »eszembe jut most az az operette, a minek a czime »Tiz leány és egy férfi.« »Majd lesz itten több is!« Kiváncsi voltam rá, ki lesz az ? Csak nem a fiatal tisztelendő tanár úr ? Egyszer aztán megperdül a sarkantyú s előáll maga József főherczeg, Mária főherczegnőt párul vezetve s bemutatja azt az igazi huszáros, csikósos magyar tánczot, amilyenre én csak kecskeméti diákkoromból emlékszem, mikor a verbunkosok járták a promenád közepén. Tökéletes alföldi magyar legény volt, mikor abban egyenesre ágaskodik a jó kedv, neki szánja magát, de soha egy pillanatra el nem veszti a komoly béleregségét, nem rugdal, nem toporzékol az, hanem kevélykedik, abban a virtusa, s minden mozdulatával azt mondja: »ki a legény a csárdában?« De gyalog is szívesen eljöttem volna Alcsuthra, csak azért, hogy ezt a tánczot lássam. Egyszer aztán azon vettem észre, hogy magam is benne vagyok a tánczban. Vittek. Még azt mondta a főherczegnő, mikor vége volt, hogy elég jól járom a palotást. — Hjaj! Fenséges asszonyom, nem palotás ez már, hanem csak runás. Denique, megesett. Tudom, hogy ezért az excessusért kereset alá fognak venni idehaza; de hát majd én is azzal védem magamat, amivel a bécsi operaszínházi páholynyitó, aki Milán királynak gyufát nyújtott a foyerban szivargyújtáshoz: hogy »kényszerítő körülmények forogtak fenn.« Éjjel azzal álmodtam, hogy Kecskeméten a jó Siposs bácsiba jogtanárom examinálni akart, hogy »quid juris.« — »Non sum paratus: az éjjel bálban voltam.« — »Tánczoltál ?« — »Omnino.« —»Habes eminentiam.« Aztán mikor felébredek, keresem a fejemen a papillotokat, amikbe a szép dúsfürtü szőke hajam van becsavargatva,azok is mind szerelmes versekből voltak hasogatva.) Hol van az már — Marczi fiam! JÓKAI MÓR. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Rovás. A felirati vita nálunk gyakran volt heves, de nem sülyedt — legszenvedélyesebb rohamaiban sem — az állati dühöngés vad színvonalára, soha eddig, úgy látszik azonban, hogy az antisemitaság meghozta ezen áldást is a magyar nemzet felvilágosultsági hírnevének emelésére. És ezért bizony azon — függetlenségi és mérsékelt — ellenzéki uraknak gratulálhat hazánk, akik kaczérkodtak egy otromba és embertelen mozgalom bárgyú elemeivel és gonosz mesterkedőivel az általános választások előtt. Hogy az illető ellenzékiek mégsem boldogultak, az tény, de hogy kaczérkodásuk felsülése után sem menekülhetnek azon dicsőségtől, melyet az antisemita őrjöngés illetékes képviseletének papi gyarapodásáért tulajdonít nekik a köztudat, az is tény. Tessék most élvezni a vemhes és nem vemhes czigánykodásuk gyönyörűséges eredményeit. A kormánypárt, mely nem várta be a választások kimenetelét, hogy elutasítson magától minden érzelemközösséget az izraeliták üldöztetésének babonáival és hajbászaival: nézheti a bélpoklosság tanainak és tanárainak nyavalyatöréseit egészen egykedvűleg. Neki nem ártanak, semmi köze hozzá. Arról pedig gondoskodni fog, hogy ama »szent elvek« csak azokra nézve maradjanak megfoghatatlanok, akik nem vonulnak ki a parlamenti immunitás köpenyege alól, hanem illető népségükre hagyják a bőrkockáztatással járó gyakorlati alkalmazást. Én tehát nem is bocsátkozom a képviselőház tegnapi és mai groteszk szereplőinek, a Komlósyak és Zimándyak bukfenczező kereszténykedéseinek ismertetésébe. Tegyék azon ellenzékiek, »igazhivők« és főpapok, akiket ama botrányos comoedia legközelebbről, létérdekeikben és mindenképen érint. Mi eretnekek, hitetlenek, kormánypártiak sajnálkozhatunk a parlamenti küzdtér férfias baj vívásainak elhitványulása felett és sóvároghatunk a lelkiismeretlen garázdálkodások korlátozására képesítő új házszabályok felé, de utoljára is az antisemitság összes rokonczátlanságaival és képmutatóival együtt az ellenzékhez tartozik, oppositionális vívmány. Tegyenek hát róla akik megnövelték szent szarvait, noha meggondolhatták volna, hogy elsősorban nekik van sok veszteni valójuk, s hogy a romboló indulatok szikráját legyezgetni nagy könynyelműség. Távol legyen tőlem a catholicus clerus értelmi, műveltségi és hazafisági színvonalának rovására számitni fel, ha némely tagja ezen színvonal alatt fetreng a saját egyéni bárdolatlanságában; de hát nem segíthet a főpapság tekintélye és intézkedése, hogy az ilyen felháborító kivételek se compromittálhassák világhírű jó nevét ? Hiszen én tudok esetet, midőn egy közbecsülésben álló kanonok eltiltva jön attól, hogy képviselőjelölt legyen. Miért ne lehetne hát éreztetni a fennhatóságot olyanok ellenében, kik nem válnak egyházuk díszére, sőt egyenesen ártalmára vannak ? Különben lássák, akiket illlet. Nekünk nem fog fájni az ő fejük, semmi esetben. A képviselőház pedig majd csak gondoskodni fog arról, hogy illendőséghez szokjanak a neveletlen fráterek is. Egyébiránt örvendek a tény felett, hogy az antisemitaságra vonatkozólag nem csak Irányi Dániel csatlakozott a Berzeviczy Albert által mondottakhoz, hanem gróf Apponyi Albert is, így, a felekezeti üldözés és faji gyűlölködés csapatával megtagadott minden nézet- és czélközösséget a ház minden pártja és összes értelmisége. Ez a tény már magában is elegendő lehetne arra, hogy az antisemitaságba tévedt eszes embereket kivezesse az esztelenek és gonoszak orditozásainak köréből. Mert amely csapattal nem akar egy után járni senki a józan emberek közül, annak a csapatnak egész cselekvése csak a hánykolódásig mehet. És ez meddő vállalat. És nem is tarthat soká. Ha az illető nem is, de a közönség belefárad. S az a három évi képviselőség nagyon gyorsan lejár, sőt előbb és oly időben érhet véget, midőn a meguntatkozódások képviselői nem kellenek többé a választóknak s csak mint posthumus torzalakok szerepelhetnek a gunylapok terén és fenmaradt ci chéei között. BELFÖLD, Budapest, okt. 18. (A képviselőház igazságügyi bizottsága.) A képviselőház igazságügyi bizottsága ma délután 5 órakor Apáthy István elnöklete alatt tartott ülésében — melyen a kormány részéről Pauler igazságügyminiszter volt jelen — megválasztotta az előadókat azon 4 törvényjavaslat tárgyában, mely a bizottsághoz utasittatott’ E szerint az 1874: XXXV.t. ez. (kir. közjegyzőkről) módositásáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat előadójává Engelmayer József; — a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877. XX. t. ez. módositását tárgyazójavaslat előadójává, Gál József, — az 1875: XXXVI. t. ez. módosításáról és a járásbíróságok szaporításáról szólójavaslat előadójává Matuska Péter, végre az 1881. 59. t. ez. 101. §-ának módosításáról szóló tvjavaslat előadójává Teleszky István választatott meg. Egyúttal elhatározta a bizottság, hogy a fentebbi törvényjavaslatokat a következő sorrendben veendi tárgyalás alá: először az 1881. tezikkre, azután az 1875., erre az 1877. és végül az 1874. törvényczikkre vonatkozó törvényjavaslatot. Amennyiben időközben a katonai végvidék polgárosításáról szóló törvényjavaslat benyujtatnék, azt az 1874. törvényczikkre vonatkozójavaslatot megelőzőleg fogja tárgyalás alá venni. Ezzel az ülés véget ért. Budapest, okt. 18. (Pestmegye és a magyar nyelv tanítása.) A magyar nyelv sikeres tanításában magukat kitüntetett néptanítók jutalmazására Pestmegye évenként 300 frtnyi összeget szokott megszavazni. Ez összegből, melyet a folyó 1884-ik évre a megye legutóbbi évnegyedes közgyűlésén utalványozott, Tóth József tanfelügyelőnek a megye alispánjával egyetértőleg tett javaslata folytán Hárs József császártöltésü róm. kath. és Brunner Mátyás vadkerti ág. ev. tanítók 50—50 frtnyi jutalomban részesültek. Eberling Laura és Hoffmann Mariska promontori állami iskolai tanítónők, Mussony Gábor és Beró Pál pomázi r. kath. tanítók, továbbá Krátky János csiktarcsai ág. ev. Brocken István pilisi ág. ev. Bazsánt József rátótbi r. kath. és Rubint József nádudvari r. kath. tanitók egyenként 25 — 25 frt. jutalomdijt kaptak. Harminczan pedig az állami nyelv sikeres tanítása körül szerzett érdemeikért erkölcsi jutalomban, a megye közönségének elismerésében részesíttettek. Ezt határozatilag a járási szolgabiróságok kézbesítik a kitüntetett tanítóknak Budapest, okt. 18. (A képviselőház bíráló bizottságaiból.) Az I. bíráló bizottság ma délután 4 órakor Busbach Péter elnöklete alatt ülést tartott, melyben alakszerűség szempontjából tárgyalta az Üchtritz Zsigmond b. és Haller Rezső választása ellen beadott kérvényeket. Jelen voltak: Antal Gyula, Apponyi Albert gróf, Busbach Péter, Csanády Sándor, Darányi Ignácz, Engelmayer József és Andaházy László bizottsági tagok; továbbá Komjáthy Béla, mint az Üchtritz választása ellen beadott kérvénynek s egyszersmind Haller választásának védője, Szivák Imre, mint Üchtritz választásának védője és végre Bunták Sándor a Haller választása ellen beadott kérvény védője. A napirend felvétele előtt Dárday jelenti, hogy L o v r ich ügyvéd, mint a Chorin választása ellen beadott (s tudomás szerint már elutasított) kérvény védője újabb kérvényt intézett a bizottsághoz, melyben előadja, hogy a tárgyalásra szóló idézés nem saját kezéhez, hanem irodájában távolléte alatt kézbesíttetett, de nem olykép, amint ezt a perrendtartás előírja. Ennélfogva kéri, hogy az ügy újból való tárgyalására határnap tűzessék ki. A bizottság némi vita után a kérvényt visszautasította azon indokolással, hogy az ügyben hozott ítélet már kihirdettetett s a képviselőháznak bejelentetett s igy jogorvoslatnak helye nincs. Ezután felvétetett az Üchtritz Zsigmond körmendi választása ellen beadott kérvény. Dárday előadó jelenti, hogy a megtámadott választás védője részéről nyilatkozat adatott be. Olvassa a nyilatkozatot, mely a kérvényt illetőleg számos alaki hiányt sorol fel, amelyek alapján azt viszszautasítandónak tartja. Különösen kiemeli, hogy a kérvény aláíróinak választói jogosultsága nincs igazolva, nincs megállapítva a személyazonosság. A kérvényt nem írta alá a megkívántató 10 választó. A kérvényen ugyan 11 aláírás létezik, de ezek között két oly név van, mely a szavazási lajstromban nem fordul elő. A meghatalmazást szintén ezek írták alá. Komjáthy pótlólag 2 közjegyzői okiratot csatol be, melyekkel a kérdéses 2 aláíró személyazonossága igazoltatik. Szivák szintén nyújt be bizonylatokat, melyek alapján kitüntetni akarja, hogy a személyazonosság nincs megállapítva. Megjegyzi, hogy a kérvény kitételei kellő okadatoló bizonyítékokkal ellátva nincsenek. Becsatolt bizonyítványt annak igazolására, hogy Üchtritz választói jogosultsággal bír, ami a kérvényben kétségbe vonatik. Miután Dárday előadó felolvasta a becsatolt okmányokat, és pontonként megvizsgálta a külkellékeket, a bizottság zárt üléssé alakult s a tanácskozás befejeztével elnök kihirdette a bizottság határozatát, mely szerint a kérvény alaki kellékek hiányából el nem utasítható, miután megfelel a házszabályok 79. §-ában felsorolt kellékeknek s igy az érdemleges tárgyalás alá bocsátható. E tárgyalás határnapjául f. hó 19-ikének d. e. 11 órája tűzetett ki. Következett Haller Rezső kolosi választása ellen beadott kérvény tárgyalása. Antal Gyula előadó bejelenti, hogy Komjáthy védő nyilatkozatot adott be. Erre Komjáthy hosszas beszédben fejtegeti a kérvény elutasítására vonatkozólag a nyilatkozatban felsorolt indokokat. Funák beszéde után a bíráló bizottság viszszavonult tanácskozásra, melyben azon határozatot hozta, hogy a kérvényt alaki tekintetben teljesen helyesnek találta s azt érdemleges tárgyalás alapjául elfogadja. Az ügy tárgyalása f. hó 21-én d. u. 4 órára tűzetett ki. Ezzel az ülés véget ért. Az V. bíráló bizottság ma délután 4 órakor Borosa Bálint elnöklete alatt tartott ülésén alaki szempontokból vizsgálat alá vette Apáthy István a letenyei kerület képviselője ellen beadott kérvényt. Az ülésen a bizottság tagjain kívül jelen voltak Színház, Népszínház : »Az Isten keze«, népszínmű dalokkal, 3 felvonásban, írta Lukácsy Sándor; színre került először október 17-én. Az Isten kezét, melyet a czím felemlít, hiába keresnek Lukácsy Sándor új darabjában; fájdalom! még az alkotó ügyes kezének is csak alig látjuk benne nyomát. Mert egy asszonynak ama téves hiedelmében, hogy leányának kérője az ő saját, leánykorában szült és azóta titokban nevelt fia, és abban, hogy végre kiderül, mennyire tévedt ez az anya, nem láthatjuk az Isten kezét. Az Isten keze nem téved, nem markol félre; az Isten keze, midőn sújt, jól talál ; és akit sújt, azt nem menti meg a csapástól semmi »felvilágosítás.« Nincs olyan holdkóros »Özvegy Szekeres Andrásné« a világon, ki szavaival a megindult nemezist útjában tartóztathatná. Ennek a darabnak éppen egyik nagy hibája az, hogy nincs benne Isten keze, nincs benne bünhödés a hibáért, nincs benne etnikai igazságtétel. Másik nagy hibája constructiójában rejlik, és ennek beigazolására bele kell tekintenünk a darab szegényes és mégis oly kuszált cselekvésébe. Gondos Zsófi asszonynak meg volt a maga fiatalkori regénye. Szeretett, elbukott, és a gyalázat örvényére jutott. Anyja azonban nem engedte a szégyenben egészen elmerülni, hanem fogta az újszülött gyermeket és elvitte egy szegény asszonyhoz, Szekeres Andrásnéhoz, ki éppen akkor gyerekágyban feküdt. Nagy kérelemre és sok pénzért Szekeresné megígérte, hogy a rábízott titkot soha el nem fogja árulni; azt fogja állítani, hogy ikreket szült, és magáéinak vallva a két fiút, fel fogja őket nevelni. Ezen kívül Zsófi anyjának egy sötét színezetű »barátja«, Darázs János, a szegény Szekeresnét bunkós botjával úgy fejbe kallintotta, hogy a szerencsétlen asszony ugyanazon perezben félig megőrült. Maradt ugyan neki még egy kis esze, amennyi éppen elég volt arra, hogy ne ártson