Nemzet, 1884. november (3. évfolyam, 780-808. szám)
1884-11-01 / 780. szám
SzEMOESZTÓsAg: Ifsteneziek-tera, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Igy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-ters, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 780. (302) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1884. Szombat, november 1. Ferenc*iek-tere,^A^^^um-épület, földszint __ Előfizetési díj : " ' kiadás egyísttf * Wva reggeli “ ^ 1 hónapra ........ 2frt 3 hónapra ........ .............. 6 > 6 hónapra ........................ 12 > Az esti kiadás postai különkldéséért felülfizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. Dl. évi folyam. Budapest, október 31. Ha a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minisztérium mostani költségvetését hasonlítjuk össze a megelőző évekéivel, a legbiztosabb mértéket találunk — a közlekedési tárcán kívül — azon haladásra, melyet az állami feladatoknak, közgazdasági kérdésekben való kiterjesztésében és sikeres felkarolásában tettünk. Nemcsak a pénzösszegeket, de a teendőket kell venni, és látni fogjuk, hogy most már nemcsak a lótenyésztés fejlesztése és a gazdasági szakoktatás található e minisztérium tárcájában, nemcsak a statistia és marhavész vagy bányakapitányságok képezik annak terhét, de külön intézmény van a földjavításra, a cultormérnökökben, az erdővédelemre és okszerű erdőüzem meghonosítására, az erdőfelügyelőségekben, az iparfejlesztésre, az állami kedvezményekben, a rizstermelés, selyemtermelés, halászat előmozdítására, meg van kétszerezve a nemes lóállomány és tenyészmarha száma, szaporodtak a gazdasági szakiskolák, a nemzetközi forgalomnak új tényezőjét bírjuk a fiumei kikötőben és hajózási összeköttetésekben. Mindez egy pár év előtt még nem létezett, mindez ezen kormány kezdeményezésére létesült, melyről mindennap azt halljuk hirdetni, hogy az ország érdekei iránt érzéke vagy jóakarata nincs, melyről még a legutóbbi viták alkalmával is folytonosan csak azt állíta az ellenzék, hogy az ország nemzetgazdasági érdekeit fel nem ismeri, elhanyagolja. Szeretnék a kérdést megfordítani és azt tudni, várjon költségvetésünk jelen keretében lehet-e megoldani több nagyobb nemzetgazdasági feladatot, mint amennyi most fel van karolva, midőn a kezdeményezés és támogatás az ország annyi ipari és mezőgazdasági feladataira nézve van az állam kezében és midőn ez dominálja az egész ország bel- és külforgalmát, a vasúti és hajózási öszszeköttetések és intézmények által? Sőt talán azt is bátran vitathatjuk, hogy az állami kezdeményezés és működés lehet-e egészségesebb és czélszerűbb alapra fektetve, mint azon feladatokban, melyeket a kormány, részben ennél a tárcánál, részben a közlekedési, közoktatási és pénzügyinél, a gépipar, technológia, rajzoktatás, műfaragászat, új vas- és aczéláruk gyártása tekintetében felkarol ? Tudjuk és látjuk, hogy némely ritka országban és így különösen Németországon (de nem Angliában, Belgiumban, Svájczban, Olaszországban) az állam még merészebb és szélesebb feladatokra is vállalkozik; felkarolja a földjavítás, munkásbiztosítás, ingatlanhitel feladatait is, a takarékpénztári intézményen kívül, melyet közelebbről nálunk is meghonosítanak. De azt is látjuk egyfelől, hogy az ilyen állam az ipari fejlettségnek és vagyonosságnak, de egyszersmind a társadalmi proletariátusnak is oly fokával bír, amilyentől mi még messze vagyunk és amire részben eljutni sem kívánunk ; de másfelől látjuk azt is, hogy ezen a téren még olyan problematikus alapon és oly kétes eredménynyel mozognak még az előrehaladottabb országok is, hogy sokkal czélszerűbb és üdvösebb nekünk, egyfelől megtenni azt, amit kockázat és veszély nélkül megtehetünk, amit erőpazarlás nélkül eredményhez juttathatunk és másfelől várni az ismeretlen feladatok és talajok kutatása és experimentációja tekintetében arra, mig a fentebb elősorolt és már kipróbált, felkarolt feladatokat teljesen megoldjuk és másfelől míg más országok tapasztalatai biztos útmutatást adnak a többi feladatokra nézve is. Annyi mezőgazdasági és iparágban lépett fel már eddig is kezdeményezőleg az állam, hogy sokkal nagyobb hátralékban van feladataira, sőt kötelességeire nézve is, a társadalom nálunk, mint maga az állam. Úgy, hogy inkább panaszkodhatik ez arról, hogy kezdeményezéseit és intézményeit a társadalom kellő módon fel nem használja, mint tehet szemrehányást ez az államnak arra nézve, hogy érdekeit elhanyagolja. Kezdjük pl. a kis házi iparon. Ezeret meghalad azok száma, kik az állami költségen fentartott vagy ezzel támogatott ipartanműhelyekben kiképeztetést nyernek, de azt még nem értük el, hogy egyletek, szövetkezetek ezeknek munkát is adjanak, hogy ha megtanulták a mesterséget, azt az életbe is átvihessék és kenyérkereset forrásává tegyék. Pedig azt csak nem lehet kívánni, hogy az állam tartsa ezeket munkával is, akkor is, mikor már kiképezte őket. Ugyanezt mondhatjuk a gyár- és műipar több ágáról is. Az állam megadja a kiképeztetést, sőt némely nagyérdekű miíipargyárt megment a pusztulástól, de a társadalom még csak fogyasztásával sem támogatja azokat. A mezőgazdaság terén a kultúrmérnöki és lónemesítési intézményeket dicséretesen felkarolta a társadalom, de veszi is hasznát; azonban az erdőszabályozás, a len- és rizstermelés, a kereskedelmi növények termelése és feldolgozása nem halad. Pedig hasznos és lehetséges volna. Nem! Arról nem panaszkodhatunk, hogy most már az állam nálunk elég kezdeményezéssel fel nem lép. Csak vegye hasznát a társadalom , mert ez érdeke és kötelessége. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 31. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI KÓR. ELSŐ KÖTET. 9 Bakala Peti visszajön az urasági terembe, s az ezüst gombos sé abotjával hadonázva, osztogatja a parancsokat. — Azt mondom, Dabajkó, hogy ennek a hóhérnak sem egy szem zabot, sem egy izeze bort ne próbáljon az ur kiadni. Dabajkó uram csendesen visszadörmög. — Talán ez »sem« szokott a zabért megfizetni ? A »sem« szó csavarja az orrát az urfinak, tovább bokázik. De végre megérkezik a két legelső törzsvendég, akikért érdemes ott hagyni az ablakot. Minden vásáron ők a legelsők. A legsolidabb emberek, látszik. Az egyik egy nagy disznókereskedő Ráczországból, a másik egy nagy hentes Debreczenből. Meg van nekik az elévülhetlen helyük ott a kályha és a billiárd közötti zugban, oda le is telepesznek. Legkorábban szoktak jönni, s legkésőbben mennek el innen. Az alatt elmorzsolgatnak egy — hét (nem »két«) czilinder bort, meg harmincz csésze fekete kávét. A rácz kereskedő csibukkal, a debreczeni nagy tajték pipával van ellátva. A rácz folyvást beszél, magyaráz, kiabál, mind a két kezével hadonázva pihenetlen, a magyar pedig hallgat és azt is nagyon lassan teszi. Csak néhanéha nyitja fel a száját egy szóra, de ahoz is gyakorlott fül kell, aki azt megértse. Dabajkó uram már érti. — Ékkocsin! — Ez azt teszi, hogy »kocsmáros úr!« — Mi tetszik ? — Gegyfekt! — Értem belőle, hogy »még egy feketét!« (Az elejét, meg az utolját a mondásnak nem esik jól a kényelmes polgárnak kimondani! Majd meg a palack fenekével kopogtatnak ? — Buamirge! — Ez a tatár szó azt jelenti, hogy »abbul a mérgesbül!« — így iriják a 34-iki bort, a diószegit. Megint egy uj szekér döczög be. Ennek ekhós teteje van, bőr ülése, de rugók nélkül, három ló fogva eléje. Benne ül egy nagy szál magas úriember, a ki ha kinyújtaná a nyakát, kiütné vele az ekhós tetejét, azért is hordja talán a fejét mindig lehajtva. Az arcza goromba redőket vet, mintha rhinoczéros bőrből volna; a bajusza kurtára van rágva (nem vágva, de rágva) a szemei folyvást összehúzva, a szemöldöke lehúzva, az ernyős sipkája az orráig húzva. — Hahaj! döczög magába Dabajkó uram. Meg jött már a »hityimatyimókus.« Lesz ennek most dolga! Ezt a furcsa czimet a nép ajka ragasztotta a most érkezett urnak a nevéhez, a ki igy szokta azt írni »bites mathematicus«. Tudnillik, hogy ő avári megye tiszti mérnöke. Mindenekfelett practicus ember. Már az is mutatja, hogy ő az egyedüli megyei tisztviselő, aki vendéglőbe száll, és nem tart saját házat a székvárosban. Ez így kevesebbe kerül. Ha meg atyafi házához száll az ember, ott nem lehet dolgozni. Pedig Mántay Móricz urat mindennüvé kíséri a dolog: bizonyítják azok a nagy bádog dobozok ott a kasban. Néha reggelig is fenndolgozik, amíg alatta a vendégteremben tivor-nyáznak. De nemcsak a czirkalomhoz ért Mántay úr, hanem mindenben tudós, ami csak a világon tudomány. Ezért rohanja meg egyszerre a szekerét, amint a kapu alatt megáll, annyi ügyefogyott ember, hogy alig tud tőlük leszállni. Két oldalt fogják a köpönyegét, amig a lépcsőn felhalad , nem eresztik el, amig a bajukat meg nem hallgatja. Ő pedig szidja valamennyit, s rázza a nyakáról: »Hát fiscális vagyok én ? Hát doctor vagyok én ? Hát persecutor vagyok én ? Hát római pápa vagyok én ? Ezer menykő! Hát még lakatosmester is legyek én?« — Hanem azért in fine finali még is csak minden embernek ád jó tanácsot, segít a baján, sőt hord magával egész homoeopathiai patikát is, s a kinek valami kórsága van, mingjárt be ád neki belőle, s az vagy meggyógyul tőle, vagy nem gyógyul; harmadik eset nincsen. — Úgy kell neki! Minek tanult olyan sokat! mondja magában Dabajkó uram. — Hát biró uramat mi hozza most ide ? Meglátta az ablakon át, hogy idetart a piaczon keresztül a városbiró egy hajdú kíséretében. Csak azért is kikönyökölt az ablakon. Hitt a biró uram a nevéről: Dabajkó ur! Dabajkó uram! Nem hallotta. Akkor aztán a tenyerével egy jót húzott neki a megfordított frontjára, azt meghallotta. — Dabajkó uram! Itt a királyi komiszárus. — Láttam. Hogy poshadjon meg a maga levében. — De baj van ám. Ő excellentiája úgy rám ijesztett, hogy most is nyilall az oldalomban tőle. Azt parancsolta, hogy minden korcsmát, vendégfogadót be kell zárni éjféli óraütéskor, a vendégeket kilapátolni. Különben mind a kettőnket egymáshoz vasalnak, úgy visznek Aradra. — Hajb! Terrem a lencse! Ez nem jó dolog. — De nem ám. Ha szót nem fogad az ur, kaszárnyát csináltat a vendégfogadójából a királyi komiszárus. — Csak ne hozna hát ide az ördög vendéget. — Már az az úr gondja lesz, hogy hogyan tuszkolja ki őket. De mikor üti a tizenkettőt, üres legyen minden ivószoba, különben jönnek a svalizserek. — Csak tudná hát az ember, hogy mikor van éjféli tizenkét óra ? De a kálvinisták tornya most mingyárt üti, a pápistáké meg csak holnap reggel fogja. — Nézze meg az úr a napórán. — Éjszaka nem látszik. — Tartson élejbe lámpást. — Ugyan ne szedje elő tens biró uram a tavalyi kalendáriomból ezeket az ócska vicczeket. Nem adhatná ide kölcsön a zsebóráját ? — Odaadom biz én szívesen, de már öt hete, hogy nem jár. — Adja csak ide. Itt van már a Móricz. Majd megigazítja. (Úgy egymás közt csak »a Móricz«-nak hitták a honoratiorok az indzsellért. Nem viselte rajta kivül ezt a keresztnevet senki a vármegyében.) — No hát itt van. El ne felejtse, amit mondtam, mert különben mind a kettőnket visznek. Dabajkó uram ott hagyta a vendégeit. (Jöttek már többen is) s szaladt fel a lépcsőn a Nro. 1-be. A Nro. 1 volt a mérnök úr rendes szobája, ha ideszállt. Az annálfogva ki is volt meszelve. Móricz úr éppen akkor lökte ki az ajtón az utolsó ügyes-bajos embert, aki azt panaszolta neki, hogy a szomszéd asszony (a boszorkány) gúzsra kötötte a beleit. — Hozta Isten nálunk, tekintetes indzsellér ur , köszönte be hozzá Dabajkó úr. Ejnye de sok czókmókot tetszett magával hozni ? Hogy nem hagyogat el belőle útközben egyetmást. — Hát annak mestersége van, Dabajkó uram. Tanulja el maga is. Versbe szedem az úti készséget s akkor semmi sem veszhet el a hexameterből: »Kuffer, táska, kalaptok, bunda, fokosbot, esernyő, Pinczetok és puska, pipazsacskó, koszök , a kulcsok. Ugye hogy mind itt van ? — De hát még ezek az izék kimaradtak a versből. — Hja, azok a mesterségemhez való eszközök, azokat úgy sem felejtem el. Hát magának mi baja van ? Kell patkányczédula ? — Nem biza, hanem ihol van ii: ez az óra megállt, aztán pedig meg kell tudnom, hogy mikor lesz éjfél. Hát órás vagyok én ? micsoda ? Rivallt rá mérgesen. Hanem aztán mégis csak kivette a kezéből a vereshagymát, felnyitogatta, belefújt, megrázta azután felhúzta a maga kulcsával. (Nem volt felhúzva az óra.) No, ketyeg már. Elviheti. Várjon még, hadd igazítom az órámhoz. — Köszönöm szépen. — Aztán majd kilencz órakor küldjön fel egy porczio rostélyost, meg egy fél messzely vinkót, addig ne háborgassanak, mert dolgozom. — Pedig lesz lárma ide alant megint. — Dejsz én miattam akár a Józsné trombitáit fújják, azt sem hallom, ha egyszer benne vagyok a munkában. — De jó természet! — Hanem az a sok ügyesbajos nép megint csak háborgatni fogja a tekintetes urat. — Majd segítek én azon. — Nem lehet ám kócscsal bezárni az ajtót — még most sem. Háromszor is elhivattam már a lakatost, hogy nézze meg, de azt mondta, hogy nem lehet ezt megigazítani. Uj zár kellene hozzá. — No majd azt is megigazítom én tüstént, csak most már menjen a vendégeihez, mert seregestől jönnek. Azzal kituszkolta Dabajkó uramat az ajtón. Dabajkó uram mégis csak kiváncsi volt megtudni, hogy miféle ördöngös praktikával fogja kieszközölni az az ezermester, hogy az az ajtó, amiben tizenháromszor elfordul a »kócs« minden siker nélkül — mégis be legyen zárva ? Hát biz ennek úgy adta meg a módját a praktikus ember, hogy felirta krétával kivül az ajtajára: »Itteneg korela vagyon!« Amint aztán jött valaki, meglátta azt az írást az ajtón, utcza kapta a lábait a nyaka közé s szaladt le a grádicson esze nélkül. Dolgozhatott a hityimatyimókus csendesen a maga mappáin,nem törődve vele,ha az alatt fenekestül felfordítják is a vendéglőt, meg Tanusvár székvárosát, meg Tuhutum vármegyét a többi vendég urak. (Folytatása követ,kálik.) ■ — -------- -----—- ' ' ----- - ------------3 Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, október 31. (Versenytarifák az adriai kikötők és Gácsország közötti forgalomban.) Vonatkozással reggeli lapunk mai számában ezen tárgyra nézve hozott közleményünkre, megbízható forrásból nyert értesülés alapján közölhetjük, hogy a magyar kir. és osztrák cs. kir. államvasutak között a legutóbbi időben létrejött egyezmény szerint a szóban levő forgalom eddigi megosztása egyelőre november hó végéig meghosszabbíttatott, mely idő alatt remélhetőleg az új helyzetnek megfelelő új megállapodások fognak létesíttetni. Valóban örvendünk ezen fordulatnak, mely a két állami intézet sikeres közreműködését a jövőre nézve és ez irányban is biztosítja. Budapest, okt. 31. (A szerzői jog védelme.) A szerzői jog védelme tárgyában a svájczi államszövetség kormánya által f. évi szeptember 8-ikára Bernbe összehívott nemzetközi értekezlet eredménye csak most tétetik közzé, mivel ezen értekezlet tagjai megígérték, hogy a határozatokat f. év november 1-ig nem hozzák nyilvánosságra. Sietünk ezen tudósítást közölni. Az értekezleten a következő kormányok képviseltették magukat: a Német birodalom, Ausztria- Magyarország, Belgium, Costa Rica, Francziaország, Nagy-Britannia, Haiti, Németalföld, Svédország, Norvédország és Helvétia kormányai, azonban Nagy- Britannia és Németalföld nem szavaztak. A határozatok részben szótöbbséggel hozattak. Az értekezlet elhatározta, hogy egy Unió létesítését hozza javaslatba s kidolgozta azon egyezmény tervezetét, a mely által ezen Unió létesíttetnék. A tervezet a kormányokkal közöltetni fog s ha kedvező fogadtatásban részesül, jövő évi szeptember hóban újabb értekezlet fog tartatni, melyen az egyezmény remélhetőleg meg fog köttetni. A tervezett egyezmény leglényegesebb határozmányai a következők: Az irodalmi vagy művészeti művek szerzői, akik a szerződő országok valamelyikének honosai, kéziratban levő vagy kiadatlan, továbbá az unió valamelyik országában közzétett műveikre nézve az unió többi országaiban ugyanazon előnyöket élvezendik, amelyekben az illető törvények a honpolgárokat részesítik vagy részesíteni fogják. Ezen előnyök részükre kölcsönösen mégis csak azon időre biztosíttatnak, amíg jogaik saját hazájukban fennállanak. Ezen élvezet alá van vetve azon alakiságok és feltételek teljesítésének, amelyeket a mű eredete országának törvényei vagy ha kézirata, vagy kiadatlan műről van szó azon ország törvényei rendelnek, amelynek szerző honosa. Ezen rendelkezések azon irodalmi vagy művészeti művek kiadóira is alkalmaztatnak, amelyek az unió valamelyik országában tétettek közzé, legyen bár szerzőjük olyan ország honosa, amely nem tagja az uniónak. »Irodalmi vagy művészeti művek« kifejezés alatt értendők a könyvek, röpiratok vagy minden más írott mű; a színművek vagy zenés színművek; a zeneművek szöveggel vagy e nélkül; a rajzművek, festészeti, szobrászati művek, metszetek; a kőnyomatok, illustrációk, térképek ; földrajzi, helyrajzi, építészeti vagy átalában tudományos tervek, vázlatok és domborművek; végre a nyomtatásnak vagy a többszörösítésnek bármely módján közzétett s az irodalom, a tudomány vagy a művészet köréhez tartozó minden alkotás. A szerzők, akik az unió valamelyik országának honosai, az unió minden többi országaiban élvezendik műveik fordításának kizárólagos jogát tíz évig, művüknek általuk engedélyezett fordításának az unió valamelyik országában történt közzétételétől számítva. Szükséges azonban, hogy az engedélyezett fordítás egészben megjelent legyen három év alatt az eredeti mű közzétételétől számítva sat. Mind a közzétett, mind a közzé nem tett színművek vagy zenés színművek nyilvános előadására alkalmaztatnak a 2. czikk határozmányai. A színművek vagy zenés színművek szerzői, kizárólagos fordítási joguk tartama alatt, kölcsönösen védetnek műveik fordításának nem engedélyezett nyilvános előadása ellen. A 2. czikk határozmányai, a közzé nem tett vagy a mű czímlapján vagy elején alkalmazott nyilatkozattal a nyilvános előadástól a szerző által eltiltva közzétett zeneművek nyilvános előadására is alkalmaztatnak. Az egyezmény tervezet 21 czikket tartalmaz. Nem idézett czikkjei nagyobbrészt egyeznek a szerzői jog védelme iránt Francziaország és a német birodalom között 1883. ápril 19-én kötött szerződés határozmányaival s nagy részben a magyar törvény határozmányaival is. Érdekes még a zárjegyzőkönyv tervezetben foglalt két határozmány, mely szerint 1. a zeneszerzői jog bitorlásának nem tekintetik azon hangszerek készítése és árulása, amelyek magánbirtokban levő zenedallamok gépi előadására szolgálnak és 2. a szerződő országok később fognak megegyezni azon részletes határozmányok iránt, amelyek a fényképészeti művek védelmére alkalmasak. Végül az értekezlet azon két óhajtását terjeszti elő: 1. hogy a szerzői jog a szerző életében s halála után legalább 30 évig tartson, 2. hogy amennyire csak lehet, pártolni kellene azon irányzatot, hogy a fordítás joga a többszörösítés jogával teljesen egyenlővé tétessék. Budapest, okt. 3i. (Jl -au0 - meine Zeitung« a magyar költségvetésről.) A müncheni »Alig. Ztg.« mai száma vezérczikket közöl az 1885-iki magyar költségvetésről, s arról rendkívül kedvezőleg nyilatkozik. Czikkéből érdekesnek tartjuk a következőket közölni: »Egy angol írógyen írja le azt a különös hatást, melyet az adók és a kölcsönök gyakorolnak. Ha adókat veszünk be, akkor hatalmas botokkal felfegyverkezve megyünk be egy ember házába, addig ütjük amig megpuhul, s végre a feje tetejére állítjuk, mig csak a pénz zsebéből ki nem hull. Ha kölcsönt veszünk, akkor ugyanaz az ember a saját akaratából jő hozzánk, leteszi pénzét az asztalra s azt mondja, hogy írjuk az ő javára. Az új adóknak a lakosság sohasem örül, de még az uj kölcsönöket sem fogadják különösebb örömmel azok, akik későbben a kölcsönök kamatait kénytelenek megfizetni. Ők tudják már tapasztalásból, hogy a kölcsönkötéssel az adóemelés ideje csak valamivel el van halasztva. Ha tehát az állampénztár kezelője jó, s azt mondja, amit Magyarország pénzügyminisztere, Szapáry gróf mondott, midőn nem rég az 1885-ki költségvetést a magyar képviselőház elé terjesztő, »nem csinálok új adókat, s a pénzpiacz igénybe vételét is a legszűkebbre szorítom«, akkor biztosan számíthat arra, hogy szavait tetszéssel és örömmel fogják fogadni. Bosnitz Jakab 1612-ben írt egy könyvet de aerario, s azt vélte: a fejedelmet a kölcsönök rossz hírbe hozzák. Ez ellen manapság a fejedelmek már meg vannak óva, de a kölcsönök rosz hírben állanak az adófizetők előtt, bárha módjukban volt is azokhoz eléggé hozzá szokni. Kölcsönök és új adók a deficit következményei. Szapáry grófnak az utóbbira semmi szüksége sincs, az előbbire csak investitiók kedvéért, mert végre elkövetkezett annak az ideje, midőn a rendes költségvetés legalább egyensúlylyal bír.« Ezután közölve a budget fontosabb adatait, czikkét így folytatja: »Ha tehát a pénzügyminiszter exposéjának jó benyomást kellett tennie annyiban, amennyiben ez a jelenre és a jövőre vonatkozik, e jó benyomást még fokozták közlései a lefolyt budget periódusról. Beterjesztette ugyanis az 1883-iki zárszámadásokat is; az eredmény nem kevésbbé kielégítő. Előirányozva volt 45 milliónyi deficit, a tényleges pénztári eredmény csak 39 millió, tehát 6 millióval kevesebb. A kimutatott deficitre esik azon javak szaporítása, melyet a magyar állam ez évben létesített: vasutak építése és investitiója 187 millió, államadósságok amortizátiója 137 millió, vasutak segélyezése 112 millió, összesen 43 millió. Last but not least felmutathatta a pénzügyminiszter a rente conversiójának szerencsés befejeztét, amihez a múlt évben még kétely fért. Ezzel az ország melle egy lidércz nyomástól szabadult meg, a hatszázalékos adósság, Magyarország pénzügyi gyöngeségének ez állandó jele, többé nem létezik, s már megmondottuk a múlt évben, midőn itt a magyar költségvetést megbeszéltük, hogy a két százalék ér valamit a fiscus előtt, de megmérhetlen fontosságú az államra nézve, ámbár az sem megvetendő, hogy az állampénztár számára is meg lesz takarítva 2,2 millió aranyban«. Budapest, okt. 31. (Román lapok a Hóra és Kloska ünnepekről.) A brassói »Gazeta Transilvaniei« legutóbbi számában azt írja, hogy Jassyban nagy előkészületeket tesznek a Hóra és Kloska lázadás megünneplésére. A programm a következőleg állíttatott össze: 1. Az egyetem nagy termében Canu Cur felolvasást tart az erdélyi 1784-ik évi lázadásról. 2. Zenekarral kisért nagy fáklyásmenet. 3. Banket. Megemlíti e lap még azt is, hogy e napokban meg fog jelenni »Hora albuma« is. A nagy-szebeni »Observatoriulu« pedig ugyancsak a Hora és Kloska lázadásról azt írja, hogy ez feair faire, hogy a román metropolita, ezen »magyar pandúr« — ahogy a passivista urak szeretik elnevezni — elítéltetik »polgárias készsége« miatt; de Baritiu úr, a nagyszebeni memorandum szerkesztője és az »Observatoriulu« tulajdonosa és felelős szerkesztője, lapjában azt mondja, hogy nem érkezett meg annak az ideje, hogy a román »nemzet« most emeljen szobrot a »hősöknek«, s ezen állítását ily vakmerő módon és izgatásra czélzott fenyegetéssel argumentálja: »A román nép nagyon jól érzi azt, hogy nem most van ideje, hogy látható szobrokat emeljen a halhatatlan hősöknek : Hóra, Kloska és Krisánnak, hanem akkor, amidőn a magyar Plevna után visszanyerendi sérthetetlen jogait és azon szabadságát, amely jogtalanul elraboltatott tőle a dualisticus egyezség által. Addig minden egyes román szívében, népkölteményeiben és legendáiban fogja cultiválni nemzeti hőseinek és azok tetteinek emlékét. Ezt meg nem tilthatja sem Tisza, sem Trefort, csakis azon lehetetlen esetben, hogyha a férfiak kiirtatnak vagy magyarokká átváltoztatnának, és az asszonyoknak levágatnék a nyelvük szájukból, hogy többé sem beszélni, sem énekelni románul nem tudnának. Akkor többé nem kell félni sem Hóra és Kloska szellemeitől, sem egyházi congressusoktól, mint most, mert akkor megszűnnének a románok a világon.« »A magyar kormány Hóra és Kloskától való félelmében követelte a román gör. kel. congressus elnapolását. Mi azonban azt kérdezzük, hogy mit fog tenni a kormány akkor, hogy ha azoknak szelleme csonttá és hússá megtestesülne és 3 millió román nevében visszakövetelik majd az elrablott jogot és szabadságot, de nem a kormánytól, hanem egyenesen az elfelejthetetlen II. József császár dédunokájától, aki mint amaz másodízben megparancsolandja majd a román népnek a rabságból való felszabadítását? Váljon fognak-e akkor is elnapolást kérni Hóra szellemétől való félelmükben?« Alsó-Kubin, okt. 29. (Árva megye közgyűlése). Megyénk ma tartotta évnegyedes őszi közgyűlését a bizottsági tagok élénk részvéte mellett. A közgyűlésen Szmrecsányi Darius főispán elnökölt. A gyűlésnek első és legfontosabb tárgyát a volt megyei árvaszéki elnök, Benczúr János elhalálozása folytán szükségessé vált választások képezték. Az árvaszéki elnökségre pályázott: Lehotsky Miklós árvaszéki ülnök és Klein Ede námesztói ügyvéd, az árvaszéki ülnöki állásért kérelmeztek: Krevá József, Klein Ede, Panyák József. Az elnöki állásra kijelöltettek: Lehotsky Miklós és Klein Ede, az ülnöki székre: Kreva József és Klein Ede. Megválasztottak: árvaszéki elnökül: Lehotsky Miklós,árvaszéki ülnökül pedig Kreva József megyei másod aljegyző, az ekképpen megüresedett megyei aljegyzői állomásra pedig Tholt Viktor megyei igtató. Ezután az elnöklő főispán Kiszely Istvánt és Zmeskáll Györgyöt megyei tiszteletbeli aljegyzőkké kinevezvén, a közgyűlés a megyei folyóügyeket tárgyalta. A közgyűlés végeztével közebédre gyűltek egybe számosan, melyen az első felköszöntőt Porubszky Jenő ország.