Nemzet, 1884. november (3. évfolyam, 780-808. szám)
1884-11-22 / 800. szám
SzERKESZTŐlap: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, X. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK így mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 800. (322 . szám. Budapest, 1884. Szombat, november 22. ül. évi folyam. Kiadó-hivatal,: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési du : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ét esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt 8 hónapra 6» 6 hónapra ............. .. .. 12 * Az esti kiadás postai különküldéssért felülfizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. Budapest, november 21. A világrend nem egy könnyen változik A történelem nem vált mától holnapig ellentétes irányt. Az eszmék nem alakulnak rögtönösen át. Erről tesz tanúságot a német trónbeszéd. Nem alaptalanul lehetett feltenni, hogy Németország áttér a nagyban való gyarmatosító politikára. Minden jel erre mutatott. A német közvélemény egy része telítve volt gyarmatosító eszmékkel.Elsass-Lothringiának a német birodalomba való bekebelezése nem volt válságos hatás nélkül a német iparra. A franczia iparnak is e két tartományban volt főereje. Az iparos szellem itt hajtotta legszebb virágait. A német ipar csak concurrenst látott a birodalmi tartományban. Azért épp az iparosoknak Németoszágban kiváló érdekük leendett a gyarmatosító politikának megvalósítása nagyban. A gazdagságnak mily forrásai nyílnak vala meg számukra, ha a német birodalom a tengeren túl piaczokat foglal, s monopóliumot biztosít a német ipar számára, mint monopóliumot élvez a brit ipar az angol gyarmatokon. Az agráriusok ugyanily reményeket tápláltak. Mily könnyen lehetett volna nem egy elméletet megvalósítani, ha a német földmives népnek rendelkezésére áll vala a távol világrészek szűz talaja. Ezért hatolt a német közvéleménybe annyi ábrándos eszme. A Chauvinismus Németországban már arról kezdett beszélni, hogy a német politikának nem lehet sürgősebb és nemzetibb feladata, mint Holland bekebelezése. Hollanddal kap vala Németország először is jelentékeny hajóhadat, nem kevesebb mint 120 hadihajót 542 ágyúval, Kelet-Indiában 131 ezer négyszögkilométer, Nyugat- Indiában 119 ezer négyszögkilométer kiterjedésű gyarmatot, nagyszerű kereskedelmi emporiumokkal, hatalmas gazdasági élettel. Sokan már látták Németországot és Angliát éles antagonismusban, s majdan a világ uralmáért való nyílt küzdelemben. És ha Németország nagyszabású gyarmat-politikát követ, ha csakugyan oly terveket kohol vala, melyeket a chauvinisták neki tulajdonítottak, akkor ez az antagonismus, sőt a küzdelem bekövetkezett volna. Akkor a germán faj két leghatalmasabb képviselőjének szükségképp meg kell vala vívnia a világ uralmáért. Anglia kénytelen tendett védeni a tengerek feletti uralmát s igy életérdekeit a német hatalom ellenében. De minderről szó sincs. A német trónbeszéd kijózanítólag hathat a chauvinistákra. Bismarcknak vannak nagy eszméi, de nincsenek hóbortjai. A cancellárnak van vas keze, de csak komoly tervek megvalósítása czéljából emeli fel azt. Bismarck genieje épp azért páratlan, s tervei épp azért sikerülnek biztosan, mert lehetetlent soha sem akar. Mindig kétségtelen tényezőkkel számol. Ábrándok után soha sem fut, hanem mindig a valóban létesíthetőt tartja szeme előtt. Ez különbözteti meg Bismarckot minden korszak nagy államférfiától. Valamennyit elragadta a siker, Bismarck ellenben megtartotta higgadt ítéletét. Ma oly hidegen számít, mint Sadova és Sedan előtt, holott I. Napoleon a világ meghódításáról álmodott Marengo, Jena és Auszterlitz után, így nem bomlik fel az, amit alkotott, míg a történetilem legnagyobb alakjai is többnyire meg- tették művüknek pusztulását, vagyis túlélték iagukat. Bismarck a gyarmatosító politikában sem megy túl a lehetőség és a komoly megfontolás mérvein. Németországra nézve rég elérkezett a gyarmatpolitika szükségessége. Millió és millió német veszett el a német nemzetre nézve az által, hogy a német kivándorlók a legkülönbözőbb világrészekbe mentek s elenyésztek a különböző fajok közt. Most Németország fix pontot jelöl ki a kivándorlás számára. A német nép feleslege itt találhat tért terjeszkedése számára. De azt kívánni, hogy Németország kész gyarmatokat foglaljon az ipar, kereskedelem számára s versenybe rohanjon a világtörténelem legelső gyarmatosító államával: oly feltevés ez, melyet Bismarck sohasem igazolhatott. És ez a politika egyszersmind megboszulná magát. Hátrányos volna elsősorban Németországra, s másodsorban Európára nézve. Soha még gyarmatosítás nem sikerült, melyet az állam kezdett. Példa rá Francziaország. Csak azon népek gyarmatosító politikája mutat fel nagy sikereket, melyeknek kereskedelme és ipara az állam politikája előtt jár, azt vezeti és irányozza. Aktív gyarmatok csak azok, melyeket a társadalom szerez meg az állam számára, különben rá kell azokra fizetni, a politikai complicatiókról nem is szólva. És ha Németország túlságosan belemerült volna a gyarmatpolitikába, Európában nem fejthette volna ki azon erélyt és szilárdságot, melyre az európai béke érdekében okvetlenül szükség van. A tengerentúli hegemónia ábránjáért elvesztette volna az európai hegemóniát, s ennek szükségkép káros következményei leendettek a politikai helyzetre nézve. A trónbeszéd, midőn széttépi a német chauvinisták illuzióit, egyszersmind megnyugtatólag hat a politikai világra. Németországnak az európai szárazföldben van gyökere, nem ütetheti át magát idegen világrészekbe. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 21. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI HÓK. ELSŐ KÖTET. 18 Nincs jobb a jó tanácsadónál! Az már megint nem volt valami gavalléros tempó Decebáltól, hogy ő magát kihúzza a csávából s azzal odébb állt a lőcs árával, a két magával hozott czimborát meg ott hagyta a veszedelemben. Mert jobb lett volna azoknak az állatmutogató oroszlánjának a ketreczébe kerülni, mint egyedül maradni Sára asszonynyal, mikor az hitvesi haragja kitörésének éppen a tetőpontján áll. Ellábolt volna örömest Csányi Laczi a szobából, de Sára asszony megkapta a mentésén a vitézkötést s a falhoz szoritá s úgy kezdé őt saját magával megismertetni, elszámlálva neki minden titulusát, a mit nem a vármegyétől kapott, s e közben a tiz körmét veszedelmes szemkikaparási mozdulatokra igazgatva. — Ti korbely, kártyás, részeges csalafinták! Ti városfüle, falufarka, kószapilák! Ti viszitek minden gonoszba, ti csábítjátok minden istentelenségre az én uramat. Tivornyahősök, csapalulivók, csárdaczégérek! Ti félkézkalmár bojnyikok! Hol hurczoltátok meg az uramat megint. Az urhölgy többesben beszélt, ámbár csak egyet apostropbált, amiből megérthette Bakala Peti, hogy ez a sok szép kinevezés az ő hivatalait illeti; de ő csak mosolyogva veregette a lovagostorával a csizmája szárát, ellenben a kortes czimbora annál jobban meg volt ijedve s a végsőre elszántan esküdött. — Én? Tekintetes asszony! Úgy segélyen nem voltam én semmiféle korcsmában a Decebállal; itt találkoztunk vele a határban. Mi a czimborámmal a generális gyűlésre igyekezünk Tanusvárra. Fusson ki a két szemem, ha csak láttam is Decebált hamarább. Még hogy én részeg ! De itt sülyedjek el a föld alá, ha tegnap dél óta egy csepp bor is lement a torkomon. Dorkó nénő, onnan a benyíló ajtóból nagyot fohászkodott, kezeit összecsapva. — Óh a pokolra való! Hogy nem fél, hogy mindjárt elnyeli a föld. — Hagyd el, czimbora! szólt közbelépve Bakala Peti. Nem megyünk itt a hazugsággal semmire. Sohse esküdözz, hiszen nem a törvényszék előtt állsz most. Meg kell itt az igazat mondanunk. Szárah nagysám! mille pardon! Kisztihand. A szép asszony nagyon szerette, ha a nevét a zsíros szájú nemzeti Cssára helyett a finomhangzású idegen »Szárah«-nak ejtették ki, ha hozzátették a »nagysám« affixumot, ha idegen nyelvű mondásokat intéztek hozzá, s ha kezet csókoltak neki Ezt mind megkapta, annálfogva annyira csillapodott, hogy engedett most is szóhoz jutni. — Én elmondok mindent úgy igazán, ahogy történt. Szólt Bakala Peti, egész biztossággal. Most már a kíváncsiság is fel volt ébresztve. — Halljuk. Szólt Sára asszony, s leült az asztal mellé, de senkit sem kínált, hogy »tessék helyet foglalni.« — Igen is, Szárad nagysám, úgy van. Mi bizony éjfélig ott mulattunk az öreg napnál. — Gyere ide Dorkó! mondá az urhölgy. Ide gyere a hátam mögé! (Hej, ha én azt tudom, hogy az a vén banya ott leskelődik ! sohajta fel keservesen Csányi Laczi.) — Hát hogyan mulattak az urak ? vallatá szigorú tekintettel az előtte álló delinquenst az úrnő. — Hát hiszen azt már valószínűleg mind elreferálta Dorothea asszonyság Szárad nagyságnak apróra, s nekem odáig nincs mit hozzátennem. Úgy volt biz az mind. Dorbézolás, kártyázás, istentelenkedés. Ez mind igaz. Még az is igaz, hogy Belizár a legtisztelettelenebbül viselte magát Szárah nagyság irányában. — Tudok mindent! Minden szót tudok! — Hanem azt már nem mondta el a hű cseléd, a mi ezután következett, mert akkor már a bakterek elhajtottak a piaczról minden embert. — No hát mi történt ? — Az, hogy a mi Decebálunk nem tűrte el azt, hogy az ő imádott nejét még az édesapjának a fia is dehonestálja , de torkon ragadta és úgy a földhöz sujtó Belizár uramat, hogy ott terült el eszméletlenül, mint a béka. Csányi Laczi sietett lódítani. — De úgy összetörte, lelkem! hogy vérbenfagyban vitték el lepedőbe takarva. Soha se lesz abból többet ember. — • No czimbora, csak ne hazudj hozzá semmit ! — Hát megnémuljak ? mi ? — Most ne hazudj. Sára asszonynak egy perezre felderült az arcza, de azután megint csak ránczbaszedte a homlokát. — Szép volna, ha úgy volna , de mesebeszéd! Hiszi a bolond! (»No hát érdemes az embernek igazat mondani ? mikor azt sem hiszik el ! »fermed fel a vén kortes.) Bakala Peti a csarapéja zsebébe nyúlt, s előhúzott valamit. — Hát ezt elhiszi-e Szárah nagyság, hogy igaz ? Az a valami volt a Decebál bőrerszénye, amiben az aranyai voltak. — Tessék kibontani és megszámlálni. Itt van az egész ára az eladott tulkoknak, azon módon, ahogy a bécsi kereskedő kifizette. Mikor dulakodásra került a sor a két dalia között, én, látva, hogy az asztalt mingyárt összetörik, siettem a veszélyben forgó pénzes erszényét Decebálnak biztos helyre tenni, nehogy a sok tolvaj között szőrén-lábán elszármazzék. íme átadom Szárad nagysádnak tisztelettel. Azt azonban elhallgatá Bakala Peti, hogy mi történt azzal a határpénzzel, amit Decebál az öcscsétől elnyert a kártyán ? Hát az, az ilyen dulakodásban a »cassa nemonis«a senki pénztára.) Ez már csakugyan nagyon enyhítő körülmény volt. — Tessék leülni Bakala úr! Ide a hotelbe (Sára asszony szeretett idegen szókat használni, ahol szerét tehette, s neki »hotel« vagy »fauteuil« a peu prés mindegy volt.) Ő maga pedig a kanapén foglalt helyet. — Eredj Dorkó! Adj Csunyi úrnak az ebédlőben egy kis domitoriumot. Hallottad, hogy ma még nem fruszukolt. (Oh a pokolra szülött, hisz most kelt fel a vacsorától.) Ezzel aztán csak ketten maradtak. Bakala Peti ura kezdett lenni a positiónak. — Mert lássa, Szárah nagysám, ha én minden mulatságaiba olyan hiven követem a Decebált, hát ez nem másért történik, mint törhetlen baráti hűségből. Én őrködöm fölötte, mint egy mentor. Ismerem a természetét, tudom, hogy olyankor nem vigyáz magára; a sok tolvaj mind kirabolná, ha én ott nem volnék. No hát nem igaz-e, amit mondok ? »Geldspricht« azt mondja a német. Sára asszony ledobta a pénzes erszényt az asztalra, s érzékeny kezdett lenni. — Lássa Bakala barátom, és én nem bánom akármit mond a német, de én jobb szeretném, ha e helyett az erszény helyett az én uramnak a szivét nyertem volna vissza. — A szivét ? Arra megesküszöm, hogy az a nagysádé volt és lesz örökkön örökké. Sára asszony baziliszk szemekkel tekinte a kedves barátomra. (Folytatása következik.) BELPOLE. Budapest, nov. 21. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, f. hó 22-én, szombaton d. e. 11 órakor ülést tart. Budapest, nov. 21. (A közös és osztrákminiszterek elutazása.) Kálnoky gr., Byandt-B.heidt gr. és Dunajewsky miniszterek és Beck altábornagy ma reggel — Taffe gr. pedig, ki ma délelőtt Tisza Kálmán miniszterelnökkel hosszabb ideig értekezett, délután a futárvonattal utazott vissza Bécsbe. Budapest, nov. 21. (A főrendiház reformja.) A tárgyalás, mely a főrendiház reformjára vonatkozó javaslat körül a képviselőház bizottságában kifejlődött, minden tekintetben méltó a figyelemre. Hosszú idő óta ez lévén ismét az első ügy, melynek tárgyalásában szorosan vett és aktuális közjogi kérdések képezik a vita anyagát, az erős érdeklődés, mely az alkotmányjogi kérdések iránt a magyar közéletben mindig nyilatkozott, párosulva a vitában részt vevők erős tárgyi meretével, szempont-jaik emelkedett színvonalával, gondolatgazdagságá-i val és tárgyilagosságával: a bizottság két napos vitáját egyikévé tette az érdekesebb és jelentősebb parlamenti előkészítő vitáknak. A nézeteltérések nem vonatkoztak a kormány által kezdeményezett reform szükségének kétségbevonására; a reform szükségét elismerte mindenki s nagy eltérést a véleményekben jóformán csak az az irányzat képviselt, mely a született törvényhozók mellé a kinevezett tagokon kívül a megyék választottait is be akarta hozni a felsőházba. A különböző szempontokat, melyekből e nézetet több oldalról támogatták, itt nem részletezzük ; constatálunk annyit, hogy a kormánypártról is voltak e nézetnek tekintélyes szószólói, (például gróf Csáky László és Dacsó Pál), mig másrészt a megyei életnek több oly sokat tapasztalt érdemes vezérférfia, mint Szontágh Pál és Vizsolyi Gusztáv, ellene nyilatkozott annak. A mai vita igen nagy figyelem és érdeklődés közt folyt le s a miniszterelnök ismételt felszólalásai csak úgy, mint a többi szóvivők fejtegetései a legnagyobb tetszéssel fogadtattak. Végül Láng Lajos előadó fejtette ki álláspontját a kinevezés és választás kérdésében s e fejtegetések is nagy figyelemre és tetszésre találtak. A bizottság a javaslatot átalánosságban elfogadta; a választás kérdésében való döntés a részletes tárgyalásra maradt, de alig szenved kétséget, hogy a javaslat eredeti szövegén e tekintetben nem történik változás. Az ülésről az »Országgyűlési Értesítő« a következő tudósítást közli: A főrendiháznak mint felsőháznak szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött képviselőházi 21-es bizottság ma délután 5 órakor Tisza Lajos gr. elnöklete alatt tartott ülésében folytatólagosan tárgyalta a törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Széchenyi Pál gr., Orczy Béla b. és Bedekovich Kálmán miniszterek. Elnök az ülést megnyitván, elsőnek felszólal Ivánka Imre: Ha tabula rasa állana előttünk, akkor értené az országtanácsot. Most azonban nem arról van szó, mit tart valaki legjobbnak, hanem arról, hogy az adott viszonyok közt mit lehet legcélszerűbben keresztülvinni. A tárgyalás alatt levő javaslatnak nem minden pontját osztja, de azért elfogadja azt. A születési jogot illetőleg azt tartja, hogy egy ilyen ingadozó alap, mint az a javaslatban van, hogy egyszer valaki tagja a főrendiháznak, máskor nem, nem helyes, hanem inkább menjünk át a majorátusok elvére. A főrendiházban a majorátusok életbeléptetését kívánná, mely e jogot megörökíti az illető egyénnél. Az egyházi állásra nézve azon kérdés felett , hogy egyáltalán van-e helye az egyházi állásnak a felsőházban, nem akar vitát provokálni. Ha az aspirációknak helyt adunk, oda jutunk, hogy 60—70 egyházi férfi lesz tag a felsőházban, mit nem tartana szerencsés megoldásnak. Nem érti, hogy a kinevezés ellen miért tört lándzsát Apponyi gr.? Hiszen nem minden jelenlegi főrendiházi tag Mária Terézia uralkodása óta kapta meg e jogot. A bizonyos rendjelekkel járó bárói, grófi czim megszüntetését szóló helyesnek tartja. A jog egy természetű az előbb ily után szerzett joggal. Éppen ezért nem érti, miért tartja Apponyi gr. olyan borzasztónak, hogy jeles férfiak kinevezés útján kerüljenek a felsőházba. Áttérve Szilágyi Dezső indítványára, megjegyzi szónok, hogy akkor, ha ez elfogadtatnék, a nemzetiségi és gentry eszme is korlátozva volna. A nemzetiségi vidéken, ha a kisebb városokat beolvasztják a vidékre, ott a magyarság kisebbséget találna. E szempontból gyengébb Szilágyi álláspontja Iványiénál. A középbirtokosság ügyére nézve is belekeveri Szilágyi indítványa a polgári elemet is, ami nem mozdítja elő a kívánt czélt. Miután azonban nem választatik a felsőház, mire nézve szóló szeretett volna propositiót tenni, de mert ez az adott helyzetben keresztül nem vihető, szóló a javaslat indokolását magáévá teszi s elfogadja azt. Az elnevezést illetőleg szerinte a »felsőház« elnevezés sértő az u. n. »alsóház «-zal szemben. A képviselőház nem alárendeltje a főrendiháznak s ezért a régi elnevezést pártolja. Szontágh Pál: A felsőház reorganisatiója választás és kinevezés által alig lehetséges. Szóló nem habozik kijelenteni, hogy határozottan a kinevezés hive. Ismeri a vármegyét, abban nevekedett, abban »bizott meg«, de nem szerelmes bele egy cseppet sem. Ne higgyék, — úgymond szóló — hogy a vármegyék a cincinnátusokat vagy a tudósokat fogják a felsőházba beválasztatni. A kimaradt főispá-nők volnának beválasztva, majd azon született törvényhozók, kik nem fizetik a 3000 fitos adót. Ez utóbbi osztálynak nagy számát nem látná szívesen a felsőházban. Ezek gátoltak meg minden haladást. Szívesen elismeri, sőt hiszi, hogy nehéz volna 130 kitűnő férfit találni. De ha ilyen ötöt nevez ki a kormány, a tollforgatók által csinált közvélemény még ezeket is megtámadná. Hadd csúfolkodjanak e tollforgatók! Eszébe jut a molnár és a szamár ismert meséje. Ezen tollforgatóknak és a közvéleménynek soha senki sem fog tudni eleget tenni. Különben átalánosságban elfogadja a törvényjavaslatot. Ferencz József unitárius püspök : Igyekezett szóló magát tájékozni az angol második kamara reformját is illetőleg. A mozgalom ott a felsőház eltörlésére irányult eleinte. Nem hiszi, hogy Anglia lenne az első, mely el akarná törölni a felsőházat. Nálunk a vita tárgytalan. Maradt tehát szólónak csak a hazai állapot tanulmányozása. Az olvasott összes javaslatok közt a kormány által benyújtott javaslat nyugtatta meg leginkább, bár ez sem bir absolut tökélylyel. Soron is mondta, hogy én az atheneieknek nem oly törvényt adtam, mit legjobbnak gondolni lehet, de amely leginkább elviselhető. E mondást alkalmazza szóló a törvényjavaslatra is. A megkívánt census mérsékli a főrendek kiváltságát. Ez ugyan némileg sérelmes lehet az erdélyiekre nézve. E megszorítást nagyra becsüli. A születés ne is tekintessék egymagában elégségesnek főrendiházi jogra. Szóló bár nem hive az aranyborjú imádásnak, mégis a census által biztosítottnak hiszi azt, hogy ily egyének inkább megfelelnek hivatásuknak. Az egyházi méltóságokra nézve is helyes szabályozást céloz a javaslat. A jogegyenlőséghez egy lépéssel közelebb érünk. Az új egyházi méltóságok nem visznek ugyan a felsőházba gazdagságot és fényt, de visznek hazaszeretetet. A kinevezés ellen tett nyilatkozatok indokai főleg a politikai függés, majd a kormányválság esetén beállható kellemetlen viszony s a nagy szám voltak. Előzetesen nem lehet pálczát törni. Mert ne bírnának a kinevezettek elégséges függetlenséggel ?— Örömmel látja, hogy sokkal kisebb állású emberek is meg tudják tartani függetlenségüket , csak a kinevezésért bizonyára nem fogják áruba bocsátani függetlenségüket az illetők. De megengedve ezt, akkor elesik a másik indok, hogy ők akadályul szolgálnak a bekövetkezett kormányválságnál az új kormánynak. A szolgalelkű akkor is ilyen marad. Végül a nagyszámú kinevezést illetőleg elismeri, hogy kevesen vannak kitűnők, hiszen minden nagy mozgalomban ugyanazon férfiak szerepelnek. De reméli, hogy találunk jeles férfiakat még eleget. A kormány annyit nevez ki, amennyit kap a jelesekből, de a választásnál be kell tölteni a számot. A javaslatot kész örömmel fogadja el. Lükő Géza nincs azon szerencsés helyzetben, hogy örömmel fogadja a javaslatot. A felsőházi új szervezés évszázadokon lehet irányadó. A választási alappal sem ért egyet, mert Csak részben óhajtaná ezt alkalmaztatni. Nem fárasztja a bizottság figyelmét s nem tesz új módosítványt, de kijelenti, hogy a javaslatot nem fogadja el. A részleteknél fog tenni indítványokat. Dacsó Pál a szőnyegen levő törvényjavaslatot elfogadja. Nagyszabású reformok, mihelyt azokat nem lehet a nemzettesthez idomítani, kárt okozhatnak. Kellően kell méltányolni a történelmi hagyományokat. Ezt feltalálja szóló e javaslatban, mely nem confiscálja a történelmi jogokat. A vallás terén is bizonyos jogegyenlőség létesítését látja. Kijelenti, hogy sajnálatára nem ért egyet Szontágh Pállal. Szóló, ha nem is »bízott meg« a megyében, de municipalista a szó teljes értelmében. Még a megyei tisztviselők választását is csak a legvégsőbb szükség esetében fogadná el. Minden olyan eszközt elfogad, ami neveli a középbirtokosságot. Nincs messze az idő, midőn a képviselőház padjain nem a középosztály fiai ülhetnek. A Szilágyi Dezső által megpendített eszközt, mint eszmét helyesnek tartja. Polemizál Szontág Pállal s védi a választás elvét. Szóló nem fél attól — mint Szontágh Pál — hogy régi főispánokat stb. választana a megye. Ez sem lenne baj. A választás elvét elfogadja azon föltétellel, hogy a városok részvétele a választásnál inkább kevesbbit tessék, s hogy illustriussá ez által a kinevezés se legyen, s főleg hogy a magyar állameszme csorbát ne szenvedjen. Nepper Ferencz gyökeresebb reformot szeretett volna. Hiányt lát a javaslatban. A 3000 fitos adóalap helyett a jogosultakra bízná bizonyos számban a választást. Magát a választási alapot sem perkorrestálja egészen. A magyarság túlsúlyának biztosítására a megyebeli virilisek és pedig a kisebbek csoportosulva választatnának. Tisza Kálmán miniszterelnök megvallja, hogy azt akarná kérni, hogy mivel pozitív visszautasítása a javaslatnak csak két bizottsági tag által történt, fogadtassák el általánosságban a javaslat. A miniszterelnök kijelenti, hogy a »főrendiház« elnevezést nem lehet fentartani, mert a tagok nem valamennyien főrendek volnának. Mesterségesen majorátusokat teremteni semmi szín alatt nem tartaná helyesnek. Az angol alsóház abban nem lát sérelmet, hogy bizonyos dolgok a felsőházban is legyenek kezdeményezhetők. Azokhoz tartozik szóló, kik a megyék meglevő jogait fenn akarják tartani s a gentry befolyását nem akarják csorbítani. De erre a felsőházi jogosultság nem alkalmas. Ha a gentry befolyását annyira elveszti, hogy mint Dacsó mondá, még az alsóházba sem juthat be, akkor a felsőházba még kevésbbé fog az bejutni. A gentry befolyását tehát nem emeljük a választási alap elfogadásával. A megyék életrevalóságának fejlesztése indokát sem fogadhatja el. Ha 8 évre lesz a választás, minden 8 évben lesz korteskedés egyszer, de a többi évek alatt nem lesz több élet a megyében. Csak egy nagymérvű korteskedés időnkénti behozását érnék el ezáltal. Aztán ha kisebb conflictus támad, akkor vagyoni osztályharcz lesz. Igen — úgymond szóló — meggondolta az ügyet a Szilágyi indítványa után, de most is azt tartja, hogy a választási alap megrontaná a felsőház új és igazi szervezését. Mentül nagyobb mértékben lesz ez érvényesítve, annál veszélyesebb volna. De továbbá minden megyének egyformán adni választási jogot, vagy pedig a kisebbeket csoportosítani, mind hátránynyal jár. A városi elem kirekesztését épen a democratia elvéből nem lehet óhajtani. A Neppel által felvetett eszmét, hogy ne a 3000 fitos adóalap legyen az irányadó, de az összes főrendek vizessenek, nem fogadja el, mert hiszen olyan főrendi is van — s ez nem sértés, csak Szerencsétlenség — ki mint egyszerű tanulatlan kézműves tartja fenn magát. S itt akkor előfordulna épen a kormány részéről a korteskedés. A választási alap behozatalát tehát inkább rontásnak tartja. Végül megjegyzi, hogy azon kérdés, lehet-e találni 130 arra való férfit ha nem less az incompatibilitás igen kiterjesztve — nem lesz nehezen megoldható. E szám csak a legvégső számot jelenti. Kéri a javaslatot elfogadni. Csáky László gr. azon nehéz állásban van, hogy talán egy maga lesz véleményével. Szóló a megye barátja most is. A 48-iki radicális változás ugyan megszüntette helyesen a megyei omnipotentiát, de hazánk soha sem lesz Francziaország, mely csak egy Páriából áll. Ily állapotot nem akar kívánni. A vidéken van és kell lenni nálunk a fősúlynak, mert Magyarország agrárius ország. Áttekintette Európa valamennyi felsőházát. Hiszen Spanyolországban, Dánia és Belgiumban stb. megfér a születési jog a választásival. Más államok, hol nincsenek megyék, keresve kerestek ily eszközt. A megyei bizottságban képviselve van a nagy vagyon és az intelligencia. Ki kellene mondani, mint Észak-Amerika tette, hogy a senatusban minden statusnak egyenlő joga van, úgy ki lehetne azt mondani nálunk is, hogy minden törvényhatóság küld egy tagot élethossziglanra. Ez által képviselve volnának a megyék s ez historicus alap lenne. A gentry, fájdalom, esőben befolyásában. Fel kell azt emelni. Egy ellenvetést nem tud megcáfolni, t. i., hogy választás által nem lesz túl erős a felsőház tekintélyben az alsóházzal szemben ? Ha azonban a választási alap nem fogadtatnék el, akkor indítványozná, hogy ne csak a centrumból, de a vidékről is történjék a kinevezés. Vizsonyi Gusztáv röviden szólalt fel. Elfogadja a javaslatot s nem járul Iványi véleményéhez, sőt Szilágyinak kecsegtető alakban tett indítványához sem. Éppen a függetlenség elvéből nem helyesli ezt. A felsőháznak mindazon tulajdonoknak kell megfelelni, melyek hivatásával járnak, s melye