Nemzet, 1884. november (3. évfolyam, 780-808. szám)
1884-11-01 / 780. szám
Melléklet a »Nemzet« 780. (302.) novemberi számához. A főrendiház reformjához. A nagy reformkérdés, mely ez idő szerint foglalkoztatja a magyar közvéleményt, nem mai keletű közéletünkben. Ha nem is megyünk vissza azon fejtegetésekre, melyek a főrendek táblája reformjának szükségét már a magyar Parlamentarismus létrejötte előtt hangoztatták, mióta a magyar parlamentáris alkotmány létrejött, vagyis 1848 óta egymást érték a tervek, kezdeményezések, nézetnyilvánítások e tárgyban. Mielőtt a parlamentben sor kerülne a reform tárgyalására, mi nem véltünk hálátlan dolgot cselekedni, midőn összegyűjtöttük közéletünk és publicistikánk egynémely vezéralakjának nyilatkozatait e tárgyban, hogy azokkal megismertessük olvasóközönségünket, mely — ha emlékezik is általánosságban egyes állásfoglalások jelszavaira e tárgyban — nem veheti érdek nélkül e részletes fejtegetéseket, melyek tárgyuknál s szerzőiknél fogva egyformán kiváló jelentőségűek. E közleményeket mindaddig folytatni fogjuk, amig a rendelkezésünkre álló anyagot ki nem merítettük, s a hazai nyilatkozatok után — melyek teljessé tételére nézve fölkérjük lapunk minden barátját, hogy az előttünk ismert ily tárgyú fejtegetésekre az illető forrás megnevezésével minket figyelmeztessenek — a hazai nyilatkozatok után alkalmat veszünk magunknak egy pár külföldi nyilatkozatot is (elsősorban a Trefort Ágost által kiadott három kitűnő beszédet) megismertetni olvasóinkkal. A már is rendelkezésünkre álló nagy anyagból először báró Kemény Zsigmond három czikkét szemeljük ki. E czikkek Keménynek ugyszólva publicisticai hattyúdalát képezték s a »Pesti Napló« 1870. áprilisi számaiban jelentek meg. B. Kemény Zsigmond a főrendiház reformjáról. — 1870. — I. A tapasztalás mutatja egyfelől azt, hogy az ember, ha saját bölcseségétől át is van hatva, a fontosabb s kivált a veszélyesebb esetekben nem mer pusztán a saját értelmére támaszkodni. A ki a csalhatatlanságot léte saját critériumának tekinti is, a válságos perczekben tanácsot kér és oktatást nyer oly egyénektől, kik kevesebb elfogulatlansággal birhatnak, mert a fenforgó kérdésnek vagy érdeknek nemcsak egyik, hanem másik oldalát is higgadtan észlelhetik. A dalai Lama, kit alkalmasint száz millió ember vall csalhatatlan istennek, viszontagságos napjaiban nemcsak a rabszolgának, hanem az utált párjának is tanácsára szorul. Az ember főleg azért lett az állatoknál magasabb lénynyé, mert tanácsot kérhetett társaitól. Ezen rövid megjegyzés után az elém tűzött tárgyra térve, megvallom, hogy nekem bizonyos ellenszenvem van oly politikai szervezések iránt, melyek nem tűrnek el az előkészületek és osztályok megvitatása után egyéb tárgyalást. Sőt olyan országgyűléstől sem reméllenék elfogulatlanságot,mely kettős kamarával,vagy annak kellő helyetteseivel nem bir. Nem vagyok tehát barátja az egy kamarai rendszernek , s bár megvallom, hogy amellett is lehet a szabadságot és a rendet némileg együttartani, kétségkivüli, hogy már ezáltal természeti cokesiojuk gyengült és zivataros időben hamar szétmálhatik. Én tehát felső és alsóház nélkül képzelhetek ugyan fényes vitákat, nagy emotiók között elfogadott határozatokat, törvényeket, eljárásokat, de nem fojthatom el keblemben azon félelmet, hogy válságok fognak kitörni. S azért vagyok barátja a két kamara rendszernek. De viszont nem vagyok barátja annak is, hogy az államérdekeknek csak egy ága, a társadalmi helyzetnek csak egy töredéke magát úgy viselhesse, mintha kiválólag ő volna a conservatív érdekeknek depositáriusa. A két kamara rendszernek alapeszméje nem kiválólag conservatio, hanem azon törekvés, hogy alapos vizsgálat, s kölcsönös engedékenység vezérelje a megoldásokat, s e megoldásokra mind az erélyes akarat, mind a tapintatos bölcseség kielégítőleg befolyhasson. Itt az a feladat, hogy mind az erély, mind a tapasztalás együtt keresse fel a középutat, mely czélra vezet. Másik vonalban áll az a kívánalom, hogy a conservatiónak elég tér adalék, valamint a haladásnak is. Tagadom azonban azt, hogy a kisbirtokos ne lehessen erős conservativ, és a nagybirtokos destructiv. Fájdalom, a világtörténelem azt hirdeti, hogy a hatalmas oligarchák épen annyiszor vetették magukat felforgatási vállalatokra, mint a szegény osztályból támadt néptribunok. Ennélfogva nem osztom azt, hogy a felsőházra főleg azért lenne szükség, mert conservál. Valahányszor csak nagy parliamenti krisisek ütnek ki, a történelem bevallja, hogy a felsőház nem bir stoicismussal mint az alsó s gyakran hamarább veszti el lélekjelenlétét s fogy ki akaraterejéből, mint az alsóház. Maradjunk tehát csak azon elvnél, hogy a két kamararendszer azért szükséges, hogy érettebb tárgyalásokra juthassanak a parlament tagjai oly eszmecserék által, melyek több esélyt nyújtanak a sikerre, mint aminő a szenvedélyek friss összeütközése alatt elérhető lett volna. S ha ily szempontból szervezzük a felsőházat, nem bír az oly sok fontossággal, mint némelyek hiszik. Minden nagyobb közintézmény romjaiban is hagy maga után használható anyagokat, melyeket az építész nem dob el azért, mert a czél, melyre szolgáltak, megszűnt vagy megváltozik. Még a mi felsőházunk is, mely ámbár századok alatt azzal vádoltatott, hogy a nemzet érdekeit és jogos törekvéseit háttérbe nyomta a hatalom iránti túlságos sőt bűnös hódolatból, s a reformok csökönös akadálya volt, időnkint nem egy jelét adta annak, hogy tud önálló is lenni s tudja méltóságának érzetét előtérbe állítani, s a csáboktól, melyek környezték, megóvni. A 48-ai események és a provisorium után a felsőház megint szerephez jutott, de már akkor a múlt példáján tanult, s nemcsak nem akadályoztatta a nemzet törekvését, hanem némelykor azon gáncsra is adott ürügyet, hogy a békés egyetértés kedvéért, nézeteit is véka alá rejte. Tgy látszott, mintha azt hinné, hogy nemcsak a nők, hanem a pairek is akkor a legjobbak, midőn róluk a világ nem beszél. Ezen bunyászkodással határos szerénységből önként következett, hogy tettleg a közvélemény nem hitte többé valódi tényezőknek a főrendeket, s viszont ezen balálláspontnak az volt a következménye, hogy maga a felsőház is teljesen depraeciáltatott, s még a gondolkozó emberek is elkezdők nem hinni, hogy eltöröltetésével csorbát szenvedhetne az alkotmányosság, s a válságok száma és romboló ereje szaporodást nyerne. Ezen hitet pedig szívében hordozza majdnem egész Európa, miután nemcsak a conservatív államok, hanem azok is, kik az eszmék kezdeményezését magukhoz ragadták, többnyire a két kamara-rendszert is alkalmazzák a reformok erősbítésére. S ha összevetjük azon államok számát, melyek a két kamarai rendszerből az egy kamaraiba léptek át, kétségtelen, hogy nem az egy, hanem a két kamarai rendszer nyer folyvást szaporodást, s gyarapodik megtértekben. Mi lehet ennek oka ? A felelet nem nehéz. Kétségkívül áll, hogy a Parlamentarismus kezéből többször esnék ki a gyeplő, s menne át a fejetlenség vagy a kényuralom hatalmába, ha hirtelen elzáratnék az az alkalom, mely a felsőház vagy az alsóház tévedéseit ki tudja egyenlíteni egyedül a türelem és a magábaszállás által, mely mindig többet gyógyíthat higgadt kitartás által, mint amennyit rontanak az elhamarkodás és álszemérem, mely hibáját rendszerint csak akkor ismeri el, midőn következményeit már tartósan érezi. II. Azt mondtam előbbi czikkemben, hogy alig van oly roskadó épület, mely egy új építkezésre semmi használható anyagot ne szolgáltathasson oly pallérnak, ki az anyagszerekkel takarékosan bánik. Azonban, midőn ezen nézetemet a mi felsőházunk reformjára kezdem alkalmazni, döbbenéssel látom, hogy mily kevés a fentartható, mily tömérdek az elhárítandó. A felsőház a karok és rendek czímeit veszi régi megszokásnál fogva igénybe, az excelsi pro-I ceresektől kezdve a főrendiségnek minden titulusait felváltva kergetik a czimzetesek középkori terén. S csak azt az elnevezést nem használja rendszerint, ami azt megilleti, t. i. egyszerűen csak felsőház, valamint a képviselők háza minden sallangok és melléki nevek nélkül egyszerűen csak képviselőház. Minek pompáskodni oly foszlányokkal, melyeket széttépett a vihar és a korszellem, s melyeket, midőn emlegettetni kall a tömeg, még a tartalmatlan és léha beszédben is furfangot, elrejtett terveket, bűnös vágyódást és reactiót képzel vagy kajánságból költ. Tény, hogy a karokat és rendeket semmivé tette 48 , semmivé a jogegyenlőség, semmivé mindazon törvények és intézkedések, melyek ő felségének megkoronáztatása után életbe léptek és midőn a feudalismust leverték, az emberek emlékeztéből is kitörölni igyekeznek azt. Állapítsuk tehát meg azt, hogy ezentúl a mi két kamara-rendszerünk két tényezőjének hivatalos okmányokban más neve ne legyen, mint felsőház, alsóház. Itt is tehát Saulusból Paulust kell újra teremteni egy újjászületési keresztség által. Tegyük most már számba azon anyagokat, melyek a felsőházban még használhatók. Először említenem kell, hogy felsőházunkban van a király szolgálatához tartozó néhány udvari hivatal , valamint így van ez Európa minden monarchiájában. Ezen úgynevezett dignitariusok, úgy gondolom, ezentúl is állandó paireknek megtartandók, a horvát bánt is ide értve. Van továbbá legfölebb egy tucat senioratus és majorátus tulajdonosa együttvéve. Itt meg kell jegyeznem, hogy országunk törvényhozásában mind a majorátus, mind a senioratus idegen, fel nem karolt, sőt inkább népszerűtlen intézmény. A tulajdon szentsége védi ugyan már a létezőket, de nincs semmi valószínűség arra,hogy az ország megengedje új majorátusok és senioratusok alkotását, mégpedig tömegesen és azért, hogy országgyűlésünk majoreskókkal nagyszerűen meggyarapíttassék. Ezen áron nem vásárlunk felsőházi reformot. Nem akarunk mesterségesen sem a birtokok eldarabolásához, sem telhetetlen commassatiójához hozzájárulni. Nem akarunk semmiféle erőszakot a fekvő birtokon, s irtózunk mind a Gradiusoktól, mind a Scipio Nasicáktól. S tiltakozzék is a nemzet minden alkalom ellen, mely a birtok szertelen fixírozása által természetes ellentételként forradalmakra vezethet. Ennélfogva a már birtokban levő majorátusokat tisztelem, mint tulajdont; de nem akarnám a felsőház reformjának ürügye alatt kötöttebbé tenni a birtokot nálunk, mint amilyen most. III. Untig említettem, hogy a feudális rendszer csak nem egész Európában megbukott Ha tehát felsőházunkat polgárosodásunkkal összhangzásba óhajtjuk hozni, akkor törekvésünk csak arra irányulhat, hogy felsőházunk minden elemei szintén összhangzásban tartassanak a parlamentáris kormánynyal, és függetlenségüket megóvhassák. Alkalmaztassuk ezt a felsőház azon elemeire, melyek lényeges szerepet játszanak alkotmányos életünkben. A főispánok eddigelé felsőházi tagok voltak. Hazafiságuk ellen általánosan kifogást emelni nem lehet. De függetlenek-e valódilag ? Nem hivatalnokai-e a kormánynak ? S nem kevesebbé óvhatnák-e meg ezentúl is függetlenségüket, mint a régi kormány alatt, mely egészen decentralizált volt, a a fejetlenséget majdnem uralkodó rendszerré emelte ? Valóban a mostani főispánok épen a parlamentáris és felelős kormányzat által csak hivatalnokokká degradáltatnak, és leültetik róluk a dignitást a pontos és lelkiismeretes hivatalnokoskodás kedvéért. Mondtuk, hogy a clerus, mint olyan, mint testület nem lehet felsőházi tag. De a clerus kétségkívül nagy összletével bir a tapasztalásnak, bir vagyonnal, tekintélylyel s partiotismussal. Hazánk sok vallásu ország ; vallásos gyűlölködésre azonban nem hajlandó, s minden felekezetnek voltak időnkint ragyogó érdemű főpásztorai, kik nagy bölcseségek, nagy alapítványaik, s tündöklő erényeik által díszt hoztak hazánkra. Igazságos ennél fogva, hogy az állam bizonyos előzékenységgel és lojalitással gondoskodjék a kitűnőségek között az egyházi nagyságok iránt is, s kétkedni nem lehet, hogy ha a felsőház reformja eldönttetik: azon padokon, amelyeken eddig ültek, szintén fognak főpapok ülni, de nem a karok és rendek védszárnyai alatt, hanem élethosszáig őfelsége kinevezéséből. Tagjai lesznek a felsőháznak azok is, kik miniszteri tárczát viseltek , továbbá az államtanácsnak, mely minden nehézségek daczára is létesülni fog, elnöke i s a főszámvevőszék elnöke. A felsőház tagjaivá fognának ő felsége által kineveztetni a polgári és katonai hírességek. A magyar akadémia elnöke, a szépművészek élén álló kapacitások, az irodalom és szónoklat kiváltságai, a tudományok vezérférfiai, kik a felfedezések terén megfelelő eredményeket vívtak ki, kik tágjták az ismeretek körét, kik a humanisticus irányban bazájok jóltevői között foglalnak helyet. Ide számítjuk még a nagy industria matadorjait és a mezőgazdaság legfőbb tekintélyeit is együtt szeretnék találni a a felsőházban , úgy szintén korunk kiválóbb jog- és természettudósait is. Ezen kinevezések által a pairré emeltek rovata nézetünk szerint legalább is harmadát tenné a felsőházi tagoknak. Térjünk már át a czímzetes mágnásokra. A czimzetes mágnásoknak nem kellett épen semmi qualificatióval birni a teljeskoruságon kívül. A kasztokban egy különös kaszt volt, mely leginkább a Lipótkeresztesek és némely más osztrák rendjelek tulajdonosainak ivadékaiból, kik magyar nemességre jutottak, recrutiroztatott. Ezen czimes bárók és grófok ivadékai, részint acclimatisáltattak s közöttünk derék magyarokká lettek G roeolski Uv&Stuik és a Tróosi urdgyarok között bizonyos szellemi és anyagi érintkezések által némileg hatottak polgárisodásunk fejlesztésére , részint végül befolyással bírtak irodalmunk és anyai nyelvünk becsültetésére. Ezen a czímen kívül semmi qualificatióval nem bíró elem, ha jól számítok, legalább is kilenczszázra rúg. Ez már csakugyan sok egy elemnek a felsőházban. S aztán nincs senki érdekében, hogy tekintélyét nyomjuk le a felsőháznak betolulása által oly tömegnek, mely tiszteletet érdemel ugyan, de maga e sokaság által is alkalmatlan volna s gyengítené a sikert.. Az angol parlament is volt egy alkalommal azon helyzetben, hogy aránylag elhalmoztatott skót képviselőkkel s ekkor reductiók történtek s azon helyiségeknek száma, melyek képviselettel bírtak, megcsökkent. A tapasztalás azonban azt mutatta, hogy ezen gyérítés inkább erősbödés volt. Óhajtanám tehát a közönség elébe ezt a kérdést terjeszteni: vájjon nem volna-e jobb, vájjon nem volna-e czélszerű a czimes regalistáknak számát egyötödre leszállítani? A leszállítást pedig én így gondolnám : írassék össze az országgyűlés meghagyásából mindazok neve, kik pusztán csak czimeiknél fogva voltak eddigelé a felsőház tagjai. Az összeírás, mihelyt elkészült, verifikáltassék, s midőn minden kifogáson kívül áll, terjesztessék az országgyűlés elé. Ekkor az országgyűlés titkos szavazással választ a bejegyzett egész tömegéből százötven egyént s ezek fogják a felsőház valódi zömét alkotni; s vagy ha ezen hozzávetésben tévedek is, minden esetben jelentékeny erejét fognák képviselni, mert egyesül bennök a választás népszerű eszméje és többnyire a politikai helyzetnek kiválósága. Még csak egy megjegyzésem van: A pozsonyi országgyűlések legújabbik korszakában súrlódások folytak a karok és rendek közt a kezdeményezés joga felett. Az alsótábla tagadta, hogy a felsőháznak is lehessen kezdeményezési joga. Zarka János személynök ezen kérdést az alsó tábla részére döntötte el. Ezen egyszerű döntvény pihentette a vita tárgyát , de valószínű, hogy a főrendek sürgetni fogják a kezdeményezést maguk számára is. Megvallom, miután parlamentáris kormánynyal bírunk, nem játszhatik nagy szerepet az a kérdés, hogy önállólag indítványozhat-e a felsőház, vagy csak az alsóházból fogadhat el tárgyalási anyagokat. Óhajtanám ugyan, hogy elégednének főuraink azon pályakörben, melyben most mozognak, de ha mégis az indítványozás viszketegsége csakugyan nyugtalanítaná őket is, akkor ebben meg lehetne állapodni, hogy a budgetet nem tárgyalhatják, hanem csak vagy egészen elvethetik vagy elfogadhatják vita nélkül. Ezen megoldásnak azonban az a gyönge oldala van, hogy uj pairek csoportos kinevezésére vezethet. Czélszerű volna tehát nem vetni be reformjainkba ily kanóczot, s a kezdeményezési jogot ott hagyni, ahol most van — megdönthetlenül A NEMZET TÁRCZÁJA. Okt. 31. Horvátországon át Szerbiába. — Úti levél. — Ha az ember Belgrádba utazik, nem szükséges a legrövidebb s kényelmes utat választani. A zimonyi gyorsvonat helyett Bécsbe megyünk, és pedig Uj- Szőnyön át, onnan nekiváltunk Zágrábnak, végignézzük a zsiózó Starjevicsistákat és Sziszeken át leevezünk Belgrádba. Éppen négy nap kell hozzá, de legalább utaztunk. A Száva vidéke nagyon érdekes, amennyiben nem látunk semmit. Annál több alkalom van az utasokban gyönyörködni. Minden folyónak megvan a maga törzsközönsége, annak pedig a különleges szokása. A Volgán például napirenden van a sikeres udvarlás, a Dunán politizálni szokás, állomásról állomásra majd összevész, majd kibékül a soknyelvű utazó sereg. A Tiszán esznek, s még többet isznak, a Száván alusznak a a hazafiak, amit hajlandó vagyok a felentem érdekes vidéknek róni fel. A Dunán urak utaznak, a Tiszán emberek, a Száván katonák. Boszniába utazó tisztek bánatosan panaszkodnak a serhiányról, nyalka huszárok teljesen felüdülve Lipikről igyekeznek hazafelé, bakák és cserepárok szomorúan nézdegélik a távolról fényes, közelről piszkos minareteket. A partokon fáradt gebék vontatnak bárkákat, melyekben minden alszik, még a hagyma is, mert egymásután hullanak a Szávába. Az állomásoknál déli és nem déli szerb menyecskék várják különféle érzelmekkel hazatérő férjeiket, kik szorgalmasan ferbliznek a hajón, még a csecsemők sapkácskáin is ott fityeg: a zsivó Szarcsevics felirat. Különös vonása a Szávavidéknek, hogy itt már a fináncz is ember számba megyen, sőt akad olyan is, aki büszke Ezt nálunk nem hiszi senki, pedig úgy van. Nagy bajunk, hogy határainkon nem magyar elemek uralkodnak, a Száva és Alduna mentén ritkán Lakik magyar szó. Örvendenünk kell a kétfejű sasnak, mert lesz az a béke galambja a monarchia határán. Erről csak hazánk ethnographiai hátránya tehet, mert büszke czimerünk négy folyója mellé csak az egyik, a Tisza igazán a mienk. A granicsárság hamar megkedvelte a piros-fehér kék lobogót s a mi százados fennállásának, törvénytelen létének ránk nézve egyetlen üdvös eredménye, hogy törhetetlenül ragaszkodik dynastiánkhoz. Jól tudja ezt Szarcsevics hada, mert mig, mint politikai párt illetlenkedik a királyi hatalommal szemben, kortesczélokra a császár nevét használja. Bámulatos, mily hiszékeny a horvát paraszt. Ha Goszpodin X., aki jó szónok, elmondja, hogy megszünteti az adót, s a magyar krvopilaczokat (vérszopó) nettó két hónap alatt Ázsiába küldi, azt menten elhiszik. Minthogy ehhez X. ur megválasztatása szükséges, rá szavaznak. A hivatalnok hiába beszél, alig hallgatnak rá, még jó, hogy meg nem verik. Verekedés dolgában igazán testvérek vagyunk a horvátokkal. A hivatalnokok tehetetlenségének jórészt az az oka, hogy az autonóm Horvátország első kötelességének tartotta a kinevezési rendszert tenni a választás helyére. Bizony egy báni zakón nem szünteti meg egyszerre a nép vérében meggyökeredzett eszméket. A maga hivatalnokának szót fogadott, a kinevezett poelzsupánnak nincs meg az a politikai érzéke, ami a választott tisztviselőnél jobbára megvan. Ez nem hymnus a választás mellett, de tény. A kinevezett tisztviselő végrehajt mindent, amit parancsolnak neki, hogy a nő az a parancsoló dolga. A szerb nem olyan hiszékeny, mint a horvát, kereskedő nép lévén, tudja, hogy a vevőnek a portékát meg is kell fizetni, márpedig az agitátorok jobbára hozamra dolgoznak. A szerb utópistában több a meggyőződés, vad és ábrándozó ez is, mint a nagyhorvát, ki flottákról ábrándozik este és Macedóniáig száguld álmában, de reális politikusnak szivósabb, ügyesebb a szerb. Az adót a szerb paraszt sem fizeti szívesen, ha lehet rászed, de mégis fizet. Azt, hogy adót nem kell fizetni, nem hiteted el vele, szeretné ugyan, de tudja, hogy az nem lehet. Az adófizetést a török tudta megértetni alattvalóival. Csak a bosnyákot kell nézni. Fizet az, mustrának is beillenék. Mikor 1882-ben a herczegovinai kerületek fellázadtak, nappal fizették az adójukat, azután elővették a puskát és mentek lázadni. Tudják ők azt jól, hogy a szultánnak, vagy czárnak, de fizetni kell. Igaz, majd elfeledők, hogy Belgrádba igyekszünk.Már látszik is a Száva hídja.Kötelességünk volna elragadtatva lennünk, de nem vagyunk vasúti ménökök s inkább a hajóállomást keressük. Belgrád, a Fejérvár gyönyörűen fekszik. Ódon vára,mely inkább haragosan, mint szomorúan hirdeti egykori erősségét,fákkal vegyes háztömegei, lépcsőzetes egymásutánban igen szépen hatnak. Temploma kevés van, azokba sem igen járnak. A felszabadítás nagyot rontott a papság tekintélyén. Azelőtt az elnyomott népnek egyetlen vezére, papja vala, ahoz ragaszkodott, vakon követte szavát, most nem sokat ad rá. A görög keleti egyház csak úgy megérzi a vallásos közönyt, mint a többi. Pedig csak néhány évtizeddel ezelőtt nem úgy volt az. Hazánkban gazdag alapítványok örökítik az egykor oly hatalmas görög-szerb kereskedő dynasták nevét, Szerbiában is élénken érdeklődtek egyházaik iránt, ma már másra fordítják arányaikat. A paraszt ugyan hányja a keresztet, még hisz a boszorkányokban, fél az utolsó ítélettől, de nem sokra becsüli a pópát. Hisz voltakép szerb nemzeti papság nincs. Teljesen híjával vannak a szerb theologiai facultásnak. Aki magasabb theologiai ismereteket akar szerezni Moszkvába megy. Hogy ottan a szent atyák mellett egyéb könyveket is tanulmányoz, példa rá a dynastia gyűlölő volt metropolita. Szerbia új kerületeiben máig is megérzik, hogy papsága jobban szerette a törököt, mostani nemzeti kormányánál. Igaz, hogy a pasa gyaurnak nézte, de a népet nem vette el keze alól, amit a mostani európai kormány bizony megtett. Szerbiában még megérjük azt a különös tüneményt, hogy a nép — ha így halad állami tanítók vezetése mellett — átlag műveltebb lesz a papjánál. A szerb főváros tanulságos képet nyújt, mit tehet erélyes kormány a keleten, ha akar. Milán király nevéhez új aera fűződik. A szerb társadalom teljesen átalakuló félben van. Ez a kis negyedrendű államocska napról-napra emelkedik. S ezt nem phrasiskép mondjuk. Nem is akkor értjük ez ítéletünket, mintha mustra államban lennénk. A német utazók, nélkülözvén a Jó sert s nem tudván a fiákkeresek mind németül, Ázsiában érzik magukat, a jámbor franczia Montferrier meg jól ebédelvén egyes előkelőknél, valóságos Justinianust lát minden szerb torgovezban s Bécs elé helyezi Belgrádot, melynek kövezetén még egy marosvásárhelyi láb is idült köszvényt kapna. Belgrádnak múltját kell ismerni. Hajdan az Al-Duna védvonalának legerősebb pontja, a magyar történet egyik fényes tettének színhelye, azután négyszáz évig török végvár. S ez azután jelent valamit. Az ulema s a vitéz jancsár ugyan rokonszenves és érdekes alakok, de hathatós tényezők arra, hogy fehér városból fekete város legyen. Az Obrenovicsok vaserélyére volt szükség, hogy Belgrád várossá legyen. Társadalmat dynastiák nem teremthetnek,az az idő dolga s előjog...Legföljebb udvart alkothatnak, erre meg a szerb fejedelmeknek idejök s a mi a fő, pénzök sem volt. Szerbiában, csakúgy mint a balkáni államokban általán, a nyugati befolyásnak egy hatalmas ellensége van: az idegennek határtalan gyűlölete. Minden idegen adta, vagy hozta dolog, legyen az az isten áldása is rész, és gyűlöletes. Azért oly mély és határozott az idegenkedés, mert versenyezniük sem lehet a némettel, francziával, angollal. Még munkásnak sem igen válik be a szerb, azon a téren meg az olasz nem tűri a versenyt. Az idegent a szerb — szomszédaival egyetemben — svábának nevezi s csak azért tűri, mert látja, hogy rájuk szorult. S az a mostani szerb politikai áramlat érdeme, hogy a szerbséggel megértette, hogy Európára szüksége van s a nélkül — mint nemzet, mint állam — nem élhet. A páris-konstantinápolyi világvonal kiépítésében hazánk után mindjárt Szerbia követtkezett. Bizony nem szívesen építették, áldozat ez olyan országra, melynek nem mindenütt van országútja, melynek pénzügyei nem állanak fényesen. S mégis meghozta, nem bújt ki kötelezettsége alól, nem vonakodott, mint a bolgár s a török. Ez méltánylást érdemel. Csakhogy ez a vasút még nem minden. Azzal, hogy Nisben kölnivizet lehet kapni, és Belgrádban két nappal előbb olvassák a Figarót, még a cultura nem ver gyökeret. A népet, mely alapjában s viszonyaihoz képest jó, nevelni kell s teljesen átalakítani. A szerb általában véve értelmes s a passiv éjszaki szlávval szemben élelmes, találékony faj. Nagy hajlama van a fatalismushoz és babonához, ez múltjának és szerepének öröksége. Inkább kereskedő mint iparos. Természete a végletek között mozog. Vagy példaképe a fukarnak, majd megkölt mint egy czinczár bojár, vagy hajdani magyar parlagi gavallér. A polgárias középutat s rendes egymásutáni böjthöz és ünnephez szokott természete nem kedveli. Dolgozik, mert kell, ha magasabb adóját meg akarja fizetni, mezei gazdálkodása nagyot haladott s a vaseke meghódította Szerbiát. Ebben rejlik jövője is. Az Obrenovics-ház uralkodását nem dusáni traditiók czéltalan s erőt fogyasztó ápolásában keresi, inkább az Antoninusok föld és népmivelő példáját kell követnie. S ez a törekvés meg is látszik az egész országon. Az emberek kezdenek már egyébről is beszélni, mint politikáról. Ezelőtt, sőt sok helyütt most is, nem hallhattál egyebet, minthogy a Mito, Risztó, vagy Glisa urak mikép vélekednek az európai politikáról s némely philologiae professor jártasabb volt az angol trón belső titkaiban, mint a tényleg unalmasabb declmnatiokban. Katona, kereskedő, paraszt mind csak arról beszélt, amit az újságban olvasott, vagy hallott. Egy kis lázadást már fel sem vettek, kicsiny volt a veszély, s nem nagy az esetleges büntetés. Mióta erős a kormány s a nép kezdi elismerni, hogy van vezetője, magatartása is változóban van. Nem igen építhetünk Egyesületek és társulatok. A budapesti korcsolyázó egyesület ma délután 6 órakor tartotta meg rendes évi közgyűlését, Busbach Péter elnöklete alatt a vigadó régi éttermében. Az elnök üdvözölte a szép számban megjelent tagokat s fölkérte a titkárt, hogy terjeszsze elő a választmány jelentését, mely szerint az egyesület 14 évi fenállása óta a fokozatos haladásban az elmúlt év a legmagasabb fokot érte el. Az egyesületnek az elmúlt évben 2224 rendes tagja volt és 579 részvényese. Bejelentette a titkár, hogy az egyesületi tagok számának szaporodásához képest igyekezett az igényeket minden irányban kielégíteni. Az ez évben megtartott részvény sorsolása a 44, 45, 48, 51, 67, 116, 117, 201, 228, 246, 325, 357, 363, 396, 409, 416, 421, 472, 525, 658, 668, 677, 727, 729. számú sorsjegyek huzattak, melyeknek értéke deczember 1-étől kezdve az egyesület irodájában fölvehető. Ezután a pénztárnok terjeszti elő a pénztár állásáról szóló jelentését. Eszerint összes bevétel 16460 frt 61 kr volt, a kiadás pedig 13048 frt és 15 kr, marad tehát 3412 frt 46 kr, melyhez a múlt évi maradványt hozzáadva, van készpénzben 5395 frt 25 kr. Az egyesület tiszta vagyona 56452 frt 65 krt képvisel. Ezután a választásokat ejtették meg. A fővárosi szr. szegény gyermekkert-egyesület a napokban közgyűlést tartott, melyen dr. Orosz Sándort választotta meg egyhangúlag alelnöknek. Az ülés határozata folytán az iskola megnyittatik és figyelmeztetnek » Kvi/Tui-sorsu, ujtsepvek, valláskülömnseg nemű, hogy gyermekeiket, ha ingy cum .... tatásra és ellátásra felvétetni kívánják, mielőbb adják be kérvényüket dr. Orosz alelnök lakásán (Károlykörut 7. sz. alatt) vagy VI. ker. bajós-utcza 4. sz. alatt az egylet helyiségében délelőtt 8—12-ig. — Az »Árvamegyei tanitó-egylet« f. hó 20-án tartotta Námesztón évi közgyűlését Holub János alsókubini áll. polg. is. igazgató elnöklete alatt, melyen az egyletet újjászervezték s több üdvös határozattal biztosították jövőjét; a közi gyűlések munkaprogrammjára kimondották, hogy felváltva minta-tanítások tartandók s a közgyűlésen egy felolvasás tartandó. Örvendetes tényként fölemlitendő, hogy az egész közgyűlésen a tárgyalás kizárólag magyar nyelven folyt. KÖZGAZDASÁG. Közlemények. Vasútvonalak vizsgálata. Kemény Gábor báró közlekedésügyi miniszter tegnapelőtt Tolnay Lajos igazgatósági elnök kíséretében a buda-brucki vonalat, nevezetesen pedig a magyar államvasutak ujszőny-brucki vonalrészét bejárta, hogy a történendő reconstructionális munkálatokról, valamint az egyes, minden tekintetben elégtelennek mutatkozott, állomások már folyamatba vett kibővítéséről személyesen tájékozást nyerjen. Az ujszöngbrucki vonalnak valamennyi állomása szemben a felette felgyarapodott forgalommal nagyon is kurtára készült és a két nagyobb állomás, amelyek elég hosszú vágánnyal bírnak, meg ismét sokkal szűkebbre vezetett, hogy sem a rendes nagy forgalomra kielégítők lehetnének. A reconstruális munkálatok gyors tempóban fognak vezettetni és ez év végéig bizonyosan el is készülnek. A miniszter azután Hieronymi igazgatósági elnök kíséretében Bécsen át Zsolnára utazott s onnét az épülő czacza-reybuschi vasútvonalhoz, amelynek építése már anynyira előrehaladt, hogy a vasút a teherforgalomnak már november elején, a személyforgalomnak pedig november közepén átadható lesz. Az osztrák tartományi bank és a magyar bank igazgatóságai között az utóbbi időben beható tárgyalások történtek, amelyek eredménye — mint a »B. Corr.« írja — az, hogy a két bank között bensőbb viszony állapíttatott meg, ami által az országos banknak és pedig mint teljesen önálló intézetnek és semmi esetre sem mint az osztrák tartományi bank fiókjának — működési képessége kedvező módon fokoztatik. E tárgyalásoknál az országos bank liquidatiója annál kevésbé jött szóba, mert arra épenséggel semmi ok sem forog fenn. Az orsz. gazd. egyesület kertészeti szakosztálya ma délután 4 órakor a köztelken ülést tartott. Jelen voltak: Hajós József elnök, Tóth Vilmos alelnök, Korizmics László egyesületi alelnök, gr. Károlyi Sándor, Somssich Pál, Zichy Antal, Niki Mihály, Dorner Ede, Molnár István, Pethő Miklós, Girókuty Ferencz, Ordódy Lajos előadó, Szabó Ferencz, jegyző dr. Fáy Andor. Elnök megnyitván az ülést, értesíti a szakosztályt, hogy a földmivelési minisztérium felszólítása folytán a múlt szakosztályi ülés egy albizottságot küldött ki, a nagyban való termelésre alkalm a kormányok szívélyes viszonyára, ha a nép ellenünk van, de ebben az esetben gyökeres a változás: a nép megkomolyodott. T. L. A budapesti gyermekkórház és a külföldi gyermekkórházak. (Összehasonlító úti jegyzetek.) Egy évvel ezelőtt feszült érdeklődéssel indultam útra, hogy a külföldi gyermek-gyógyintézeteket tanulmány tárgyává tegyem. Bejárva Német-, Franczia-, Angoloszágban, Svájczban, Belgium-, Hollandia- és Dániában azon intézeteknek nagy részét, melyek beteg gyermekek gondozásával foglalkoznak, nem tartom érdektelennek úti jegyzeteimnek nem szorosan vett szakszerű részéből egyet és mást e helyen elmondani ; nem főleg azért, mert hazai viszonyaink helyes megítélését épen a nagy arányokban kivitt összehasonlítás teszi lehetővé, s mert ez összehasonlítás— a legszigorúbb mérték alkalmazása mellett is — nemcsak viszonylag előnyösen emeli ki a budapesti szegény gyermekkórházat, hanem azt mint egyedüli mintaintézetet jelölheti meg, mely magasan szárnyalja túl Európa hasonló czélú intézeteit. Halhatatlan érdeme ez hazánk ama nagy fiának, kinek hült tetemeit csak nemrég kisértük ki az örök nyugalomra. Bókás ez intézet által emlékoszlopot emelt magának. De méltó büszkesége lehet egyszersmind a társadalomnak is, melynek áldozatkészsége nyújtotta az anyagot, melyből nagy alkotó művét összerakhatta. E két tényező: ügybuzgó orvosok és a társadalom áldozatkészsége hozták létre a gyermek-gyógyintézeteket európaszerte ; egyes tehetős polgárok hagyatékai és összekoldult garasok tették mindenütt lehetővé, hogy szerény hajlékok emeltettek a szenvedő gyermekek részére. Ha végig járjuk a beteg gyermekek e menedékhelyeit, szinte borzadva állunk meg, hogy az államok mennyire hagyják figyelmen kívül e nagy horderejű kérdést. Felnőtt betegek részére fényes paloták építtetnek, hol a tudomány minden vívmányai föltalálhatók és értékesíthetők, de a gyermekek tisztán a társadalom gondjaira, szegényes viskókra vannak utalva, melyeknek hiányos berendezése s az anyagi szükséggel való folytonos küzdés, a legjobb törekvéseknek is korlátot vet. A társadalom sem kellő anyagi, sem morális erővel nem rendelkezik e nagy feladat megoldására; az általa létrehozott és fentartott intézetek enyhítik ugyan a bajt, de távolról sem képesek működésük körét annyira kiszélesít