Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)

1885-01-01 / 838. szám

Felhívás előfizetésre. Az újév beálltával felhívjuk olvasóink figyelmét előfizetésük megújítására s kérjük lapunk barátait s elvtársainkat, hogy a »Nemzet «-et, a szabadelvű párt ez egyedüli magyar napilapját, körükben terjeszteni szíveskedjenek. A »Nemzet« ez évi folyama közölni fogja Jókai Mór regényének, a »Kis királyodnak folytatását s azonfelül is a legkiválóbb érdekű közleményekkel fogja ellátni olvasóit. A Nemzet előfizetési ára: Évnegyedre................................ 6 frt. Félévre............................................12 » Egész évre......................................24 » Az esti lap külön küldéséért havonkint 35 kv, negyedévenkint 1 frttal több. Az előfizetési pénzek a Nemzet kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Nemzet“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, deczember 31. Az idő új hulláma érkezik, félretolva a távozót. Az óriási folyam, melynek nincs kezdete és nincs vége, halad tovább határtalan útján. Az örök Chronos óramutatója ismét fordult egyet előre. Egy pillanat csak az idők végtelenségéhez képest, de az ily pillanatokból születnek a századok. Egy porszem csak a természet homokórájában, de igy keletkeznek az ezered évek. És amint az örök idő fogas kereke ekkér előre mozdul, megőröl minden régit, elavultat. Kegyetlenül belemetsz a podvába, porrá töri a korhadást. Aláfűrészeli a legnagyobb intézményeket, államokat, nemzeteket. Az örök egységben örök változás. Minél tovább fejlődnek a természettudományok, annál világosabban demonstrálható lesz, hogy az összes physicai világ egyetlen egységre redukálható. Csak egy az, ami valóban létezik, a többi pusztán nyilvánulás, alak, módosulás. A fény, delej, villám, hő, mozgás lényegükben azonosak, csak az ugyanazon ok különböző nyilatkozata. Az erkölcsi világban is megvan az egység, de ép úgy, mint a physicalban, számtalan és végtelen a módosulás. E módosulások azonban mind az egységet szolgálják, mely a tökéletesség. Ez egység felé törekszik a titkos rugó működése a változások által. Minden század, vagy ezred év kisebb nagyobb lépcső az idők pyramisának csúcsa felé, hol az ideál lakik. S minél gyorsabb a haladás, annál gyorsabb a változás. A tájék is gyorsabban változik, ha a sebesen robogó vonat ablakából szemléljük. A tizenkilenczedik század pedig a vasút, a kőszén, a gőz százada. Az emberiség már most is igen gyorsan él. A jövő század a villany és a jég százada lesz. A jövő században, vagy épen milleniumban tehát az emberiség még gyorsabban fog élni A múltból könnyű a jövendőre következtetni. A változás alól egyetlen egy intézmény sem vonhatta ki magát, két ezered évet pedig csak egy, a pápaság élt túl. A feudalizmus, melynél pedig társadalmi és politikai intézmény soha sem volt nagyobb, következetesebb, szilárdabb, hat századot nem volt képes betölteni. Egy közönséges tölgy túl tesz rajta. Virágzó kora nem terjedt többre két századnál. A római mintára képezett középkori császárság, bármily világrengető dolgokat vitt véghez, csak ephemer életű volt. Valójában csak egy ember uralkodására terjedt. Pusztán mint egy eszme halavány visszfénye élt a legújabb korig azon óriási intézmény, melynek piedestálja előtt a világ remegett. Az absolut királyság mint organikus intézmény, tehát nem mint egyes uralkodók hatalmi ténye, szintén rövid életű volt még ott is, ahol tényleg létezett. Legtökéletesebb mintája, a franczia régi királyság, alig kétszázadon át tarthatta magát. Az új kor társadalmi és politikai intézményeire hasonló sors vár, azon különbséggel, hogy a gyorsabb haladáshoz képest, léttartamuk rövidebb lesz. A Parlamentarismus (valódi értelmében) még nem ért egy századot, s máris sokak hite inogni kezd benne. Az alkotmányos királyság, a modern korszellem e legtökéletesebb képviselője szintén át fog alakulni. Új alakulásnak néznek elő a társadalmi osztályok. A harmadik rend, a középosztály uralma már is kezd átalakulni a népuralom további lépcsőzetén épp ott, ahol a középosztály uralma már nem mai keltű. Anglia, Francziaország, Belgium, Olaszország legmesszebb haladtak, de az átalakulás ott leghamarabb is be fog következni. Módosulni fognak a gazdasági viszonyok is, sőt ezek módosulása idézi fel a társadalmi és politikai átalakulást. Nálunk ezen kezdeményező átalakulásról még nem lehet szó. Ezer év óta csak utánzók voltunk s kezdeményezők nem is lehettünk. A civilisatió gyűrűjének mi közelebb estünk perifériájához, mint központjához. A nyugati eszmék légáramlatai folytak be ránk s ez nem is lehetett másként. A polgáriasodás, haladás alapeszméje csak egy lehet, mert egység létezik a physikai és erkölcsi világban. A civilisatió örvénye egy központ körül forog. A különféleségek csak a részletekben léteznek s nem a lényegben. A nemzeti individualitások e részletekben nyilatkozhatnak. A magyar nemzet feladata az, hogy a részletekben saját egyéniségét megőrizve, továbbra is fentartsa a nagy nyugati civilisatióval való solidaritását. A mi jelenünk nem lehet egyéb, mint a legnagyobb nyugati népek tegnapja. A haladásnak meg van sorrendje, tér- és időbeli távolsága. De nemzeti létkérdésünk, hogy e tegnap feltételeinek állandóan megfeleljünk. A civilisatió holnapjával nincs dolgunk. Annyiban szerencsések vagyunk, hogy az ismeretlennel küzdenünk nem kell , a sötétben nem szükséges ugranunk. Csakis a már destillált igazságokat s a már létesült, de szintén átmeneti alakulásokat kell elfogadnunk. A nyugati népek példája, gazdasági és politikai viszonyaink összes képe kétségtelenné teszi, hogy polgári középosztálynak nálunk is létesülnie kell, vagy amennyiben ez kezdetleges alakban már létezik, ki kell fejlődnie. E polgári középosztály Angliában, Francziaországban, Belgiumban stb. félszázad óta már kész s a társadalmi és politikai vezérszerep kezében van. Nálunk még csak primitív alakulásában lép fel, de legfőbb érdekünk, hogy kifejlődjék. Nem a nevéért, vagy magáért az osztályért. Az osztályok nem kellenek. A polgári középosztály csak a forma, mely mögött a lényeg rejlik. Azt jelenti, hogy a társadalom zöme az intelligens, productív, vagyonszerző munka alapján alakult meg. Nem kizárólagos cast. Beletartozik mindaz, aki értelmiséggel és a munka szeretetével bír. Az ily értelemben vett polgári középosztály képezi nyugaton az állam és társadalom alapját. Csak ez képes a modern állami és társadalmi élet költségeit viselni. Csak ez felel meg a a modern korszellemnek. Az átalakulás nálunk is be fog következni akár így, akár úgy, mert a nyugati civilisatió perifériája keleti hajlásában már az Uralt érinti. Mi közelebb vagyunk már a központhoz, mint a gyűrűhöz. Csak az a kérdés, ez átalakulással meg tudjuk-e egyeztetni faji érdekeinket. Mi azt hiszszük igen. Mert különben a kérlelhetlen physicai és erkölcsi törvény ítélete teljesednék rajtunk: csak azon tények növekednek és erősödnek, melyek a létért folytatott küzdelemben diadalmaskodnak, s melyek bírnak átalakulási, alkalmazkodási képességgel. A lét karczában vesztesek azok, melyek nem bírnak elég hajlékonysággal az átalakulásra, ha nem is vesznek el közvetlenül, elsatnyulnak, tönkre mennek. A századoknak egy új hulláma érkezik a holnapi nappal. Ismét egy év, ismét egy jel, mely mutatja, hogy az örök inga mozog, mely nem tűr semmi megállást, mozdulatlanságot. A világ, mint az örök lény által folytonos haladásra felhúzott gépezet megy előre. Jaj azoknak, kik iszonyúalkarjai, mindent letaposó kerekei alá kerülnek. Egyesek úgy, mint népek szétmorzsoltak. A magyar nemzet lépést kell, hogy tartson vele. És lépést fog tartani. B. G. A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 31. A vaáli völgyhöz. Elmennék én még egyszer hozzád, Ha újra itt a kikelet. Még egy utolsó tekintet rád. És azután — isten veled ! Szeretnék ott megnézni mindent, A hegyet, völgyet, kis lakot, Hisz nekem ott mind egyenkint szent, Csodás a legkisebb dolog. Majd elmennék ki a csalitba: Úgy van-e ott még mostan is ? Igaz-e az, hogy a patakba Arany-ezüstDör a kavits ! Igaz-e az, hogy medreikben Fölváltva tej, méz folydogál ? És ott a pázsitos ligetben Selyem-bársonyból a fűszál ? Való-e, hogy tündérek járnak A rejtelmes vadonban ott ? Érezni a szivárvány lábak Nyomán a bűvös illatot ? Majd leborulnék a határon, Megállnák úton-útfélen, És megölelném mint barátom, Ki találkoznék ott velem. A kis kertajtót, minden bokrot, A diófát az udvaron, A »Hattyút«, a hüvén komondort, Ki nekem ugranék, tudom, És ott maradna a nyakamban, Belém fogózva hevesen, És zokognánk mindketten, halkan, Szótlan, soká, keservesen. Után fölöttem, megörülve , Én ? —sirdogálva magamon, Hogy elveszítve, semmisülve Örökre a paradicsom. . .. Mert hasztalan köny, ha mit érnek ? Nem az már ez mind, a mi volt; Nekem nem az; nem a tündérek, Az én szivem, az itt a holt! Az ég, az most is oly tündöklő, Mérhetlen arany óczeán. De lelkem tükörén a felhő, Viszfénytelen, bus ingovány. Nem, nem, ne menj, minek ? Oh fáj a Hulló levélnek a tavasz! Tündér-regélő bölcső fája Koporsónak — jobb volna az ? Elmúlt az ifjúság, dicsőség, Az élet ragyogó dele ! Fejed fölött sötétülő ég, Körülted ősz baljós szele. A légen át siró harangszó Fekete hollók raja száll. Szárnyuk verésének hallatszó Ütemje is: halál, halál. . . Olyan nagyot minek kerülnél ? Előtted a sötét rekesz. . . Még egy csuszamlás a gödörnél S mindennek egybe vége lesz. . . VAJDA JÁNOS: Boldog Magyarország. — Újévi köszönte. — I. Mikor végire hajlik az esztendő, elléptetem magam előtt mindazt, ami bút, örömet okozott. S hogy ebben a szemlesorban több a fekete, mint a piros, azt már az élet hozza magával és mutatja a naptár is. Helyesen. A sok ünneptől megcsömörlik a lélek, s ez kellemetlenebb állapot, mint végigszántani az egész esztendőt nehéz napszámban, végig szántani ekevassal, tűvel, diklcssel, harapófogóval vagy ezzel a kis vastollal, amely a papirosomon perczeg, — mert az mindegy. A szántás alatt értem a mindnyájunk kenyérszerző munkáját, amelyet ha ki nem végez, arra szakadjon rá egy háromszázhatvanöt vasárnapos esztendő, hogy irigyelje meg fáradságáért a téglahordót és kőszén lapátolót. Ami but és örömet érzem az évben: szemlét akarok fölötte tartani, vagy — s ez politikusabb — megszerkesztem a mérleget activ és passiv vagyonomról, amit beszereztem o. é. (olymposzi értékben) pengő rímekből, váltó érzékekből, részvét papirosokból, — szóval lelkem hullámzó árfolyamának különbözeteiből a remények hyperspeculatioja s a csüggedés contremineje alatt az élet börzéjén. Sohsem hittem volna: az én bilancziám szép nyereséget mutat. Főleg tátrai emlékeim felhő üzlete, nyári havának ezüst aglója magasra emelkedett. A dobsinai belső glecser jegének, e földalatti menyországnak csillogó kincstárából pedig tömérdeket adtam letétbe a Diamant, Saphirstein és Robinson ismeretes fantázia ezégnek, ahonnan a téli köd homályos napjaiban kiszedek annyit, amennyi a borúlatos jelenben elég, hogy tündöklő fénybe vonjam. Egy régi poétás firmától tudom, hogy mind e kedves dolgokat az ember akkor látja legvilágosabban, amikor a szemét behunyja. Behunyja, székében hátradőlve, ajkai között egy fűszeres szivarral, ott a sötétedő lanyhos szobában, amelynek egyetlen világító forrása a kályha tulipántos rostélyán átpirosló tűz. De a havas Tátra úgy, mint a jeges barlang, vagy többet ér mindennél, mert nem az ember művel vagy kevesebbet. Hideg fönségében ragyog mind a kettő. A költő az ő szárnyas jambusaival könnyen repül fel amannak a tetejébe, s lebeg alá fagyos méhébe a másiknak, hirdetve istent és természetet. Persze, hogy ilyen szállongást csak fiatal poéta követ el, akinek lantja húrjai megereszkednek a prózai élet gőzkörében, lelke megnáthásodik az ide-odasurranó üzlet éles léghuzamában s lehangolja szivét az egymásra csapó anyagi érdekek hámori zaja, a melyben üllő az egyik és pöröly a másik. A gyakorlatiasabb vén költők azonban leszálltak ebbe a forró atmosphaerába. Az egyik, Hood Tamás, rég elzengte már izgató social-democrata énekét a tűről, Coppée sötét dalát a kovácsok strikejáról — megannyi »gyári költészet« — mig egy harmadik, szelidebb voltához képest s azért is, mert a földmivelő Magyarország fia, Arany János, újévi köszöntőjében, didacticus éllel megkülönböztetve a czikket s az értéket, azt kivánja, hogy: »áras legyen a búza, olcsó legyen a kenyér.« Hát arra térek rá, hogy az Aurora rózsás ujjaitól illetett hegyorom sem költőibb mint a házak orma, a melyhez hozzá tapad a kérges emberi kéz melege; hogy akár a füstölgő gyári kürtő is ; hogy az alkony pírja nem rezeg pompásabban, mint az olvasztott érez bíbora; hogy a csattogó kerekek, a bömbölő kazánok, a kavargó párákon átvillanó tűzdárda, a fúvók zúgásának megdöbbentő játéka beválik a leghatalmasabb zivatarnak, csakhogy a jégesőjét izzó kőszéndarabok sistergő kopogása példázza, hogy a buzaszem biztató csírázását ép úgy okozza a hús harmat, mint a munkás homlokáról lepergő verejték, s hogy a kos nyakában lógó buta kolomp csendül olyan kedvesen, mint a toronynak andalító esti harangja. Van egy vonal, amelyben egymásba olvad a barna ipar a fehér művészettel; van egy vonal, a melyben egymásba omlik a kormos gyár s a márvány oltár füstje, s összevegyül a kasza s a rím pengése.* Ez évi emlékeimből egy hatalmas gyár s egy virágzó gazdaság merülnek föl bennem, amint hátra hajolva székembe seregetve szivarom füstjét, szememet, a jobb látás végett, lehunyom. Ama csúcs büszke csodája, ama barlang hűvös meséje korántsem boldogítja úgy szivemet, vagy — tartsa a mertemet — nem jobban, mint a diósgyőri aczélöntő s a kapuvári uradalom. Már nem is virágzó, de gyümaölcsontó iparunk s földművelésünk magas fokát láttam a kettőben. Úristen, magyarok istene! — hiszen már olyat is kellett megérnünk, hogy amerikai szalonna Debreczenben versengett a magyar szalonnával, s a hires bugaczi szénát, kicsiben múlt, hogy ki nem szorította az austráliai. A borunkról is azt mondják, hogy olcsón adjuk el a franczia oenológusnak s drágán váltjuk meg tőle,amidőn bordeauxinak kerül ide vissza; s hogy vágó marháink elszármaznak egész Hamburgba, a honnan mint »kammfleisch«-t küldik hozzánk bádog szelenczében. A vas és kőszén majd szétveti hegyeink gyomrát, s mi a stájer vassal s porosz kőszénnel táplálkozunk. Most meg Indiákkal és Krimeával ijesztgetnek bennünket. Nem az odavaló cholerával, annak oda se! De az indiai búzával, a melynek csirája nagyobb veszedelem nekünk, mint a bacillus és a krimiai kukoriczával,a mely borzasztóbb magánál a Dzsingisz kán csordáinál. Mindezek hegyében meg arról tanakodnak Bécsben,hogyan rekeszszék el előlünk a Dunát, s hogy teljes legyen az átok, a francziák, a mi imádott franczia barátaink, nehéz vámot zúdítanak a gabonánkra. »Honi ipart!« harsogott egyszerre végig az országon a Széchenyi és Kossuth szózata, Trefort bővített kiadásában s az ipargrófnak elöljáró beszédjeivel. Gyári ipart, házi ipart, faragó s szövő iskolákat! — hogy ha jön az ázsiai háza-sáska, meg az uj tatárjárás, elhesegessük házi szöveteinkkel, s agyon kalapálhassuk finoman czizelált fokossal s cloison-morti buzogánynyal, szerte riogassuk magunk csinálta zongorák, hegedűk és trombiták hangjával, földi olajunkkal öntsük nyakon, a saját vasunkból kovácsolt sínekkel üssünk rést az oldalán. A mi buzácskánk, sódarunk marad, azt megeszegetjük magunk, s a mi borocskánk marad, azt megiszogatjuk magunk. Minden legyen hazai, csak a pénz legyen idegen! Jöhet aztán a Rócsing zsidó meg a többi piacra — oda kiáltjuk neki, hogy: »zikezene, zakezene, a vérünkbe nem iszó !” Odáig még jó hajtás, de már útban vagyunk feléje. Vagy tíz éve, hogy először láttam a diósgyőri vasgyárat, amely arról volt nevezetes, hogy akkor nap nyert legtöbbet, amely napon legkevesebbet dolgozott. Az előtte működött vizi hámor példájára, maga is aliedezm feeznew már, pedig épület volt még. A roppant műhelyben hideg tűzhely, kialudt kohó, veszteglő kerék hosszú fokában. Az ezer munkásnak szánt óriási teremben húsz-harmincz ember lajkálkodott, immel-ámmal csinálgatva aranyból a vaskereket. Ott hagyták ősi erejével a hatalmas zugót, mely az ő meddő vizeivel nem lódított munkára még egy kis gyerekjátékmalmot sem, hanem elkeseredésben döntögette a régi erős alkotmányt, ingyen végezve a pusztítás munkáját. S mered ki a vágtató vízből még most is néhány oszlop: ezek is, mint a költő mondja »megdőlhetnek virradóra.« Tolták odébb az újtelepet; oda, ahol alig serkedt viz s közel nem volt egy sziporkányi kőszén-morzsa sem.Hogy a gyár éhen-szomján segítsenek,csináltak neki ételhordónak egy görbe hegyi vasutat s itatónak egy keservesen drága vezetéket. Az Avas nemes boraiból olcsóbban szerezhették volna meg a gőzt. Már akarták hagyni. Hadd menjen a humor nyomán! Vesztében rejlik az egyetlen haszon. Kínosan vergődő beteg, jobb, ha szeretetből agyonütjük. Vittek is ki magukkal egy német doktort, írja meg mindjárt a halotti céduláját, hogy hamarosan el lehessen takarítani. A német doktor körül járta a nagy haldoklót megtapogatta az erét... hm! Aztán ráhajlott a szivére ... hm, hm! Aztán a vállára... hm, hm hm! »Uraim« — mondá a díszes halotti bizottságnak __ »a beteg él. Igaz, hogy alig. De én Orvosi lelkiismeretemmel bele nem egyezhetek abba, hogy elevenen temessük el. Két orvosságot tudok, amitől talán ma a Mai számunktűz egy tv melláhaz van csatolva. Rovás. Az utolsó napjához jutott 1884-ik esztendő nemzetközi eseményeit megnyugvással jegyezhették fel s tarthatják emlékezetükben mindazok, a kik az európai béke tartósságára őszintén közreműködnek. Egyrészről a franczia-német viszonyok lényeges javulása, másrészről az Oroszország és monarchiánk közti feszültség megszűnése olyan tények, melyeket biztosítékul vehetni, hogy a háború csapásaitól megkímélve lesz világrészünk sok időre. Igaz, hogy az Afrika és Ázsia felé özönlő nagyhatalmasságok térfoglalási, gyarmatosítási és piachódítási ambitióinak és érdekeinek surlódó tömegéből Eltekintve az európai helyzettől, hazánk helyzetében a lefolyt év nagy javulás éve gyanánt lett volna emlékezetes, ha nem bénítja azt meg a — világszerte uralkodó — közgazdasági válság s főleg a gabona árhanyatlása, illetőleg eladhatlansága. Ez nagy csapásként nehezedett egész fejlődésünkre, de a nemzet haladása mégsem akadt fenn bármely téren, sőt erőteljes több tekintetben, amiből bizonyos, hogy egészséges alapon és céltudatosan mozog. Az elméletek szerint ez a haladás lassú, én azonban szeretem azért, mert gyakorlati, látható és biztos. Ha mikor lehet, a nemzet érteni fog a gyorsabb menetelhez is. De mit beszélek én bárminő haladásról, midőn némely ítészeink szerint minden roszul megy s Magyarország siet az enyészet felé, mert hát »az uralkodó kormányrendszer« mellett és a »Tisza dictatorság« alatt nem is lehet másként s minden év roszabb. A mi érdekes ellenzékünktől nem lehet követelni, hogy jónak ítéljen bármely esztendőt is, mely alatt hiában sóvárgott a kormányhatalom elnyerésére. Hiszen ő nem azért ellenzék, hogy higgadtan szóljon a dolgoknak nem általa intézett menetéről, hanem azért, hogy vádaskodjék bőszen ok nélkül is. Kivált ha »mérsékelt« czég alatt — a non lucendo — szerepel. És főleg, ha az ilyetén szereplésének eredménye gyanánt — a nemzeti akarat választási küzdterén úgy jár, mint a kistüköri »vitéz németek«, kik felette keservesen elmélkedvén vereségeikről, újból összeszedték minden erejüket s ismét elpáholva lettek borzasztólag. Az igy hangolt és sok bajban szenvedő oppositiótól a lefolyt év csak szörnyülködést, vádaskodást, zúgolódást várhat minden iránt, ami történt. Neki ugyanis állandó veszedelem, folytonos csapás, örökös romlás már maga azon kínos öntudata is, hogy A letűnő év nagy fordulatot jelez az európai politikában. Midőn a berlini congressus odaítélte a bosniai mandátumot, és még inkább midőn legutóbb Francziaország Tonkingban egy újabb irányban és fokozott erélylyel vette fel a gyarmatosítási politikát, egymást érték a bölcsebbnél bölcsebb politikai combinatiók abban a mélyelméjű szellemben, hogy mind a két esetben csak a vascancellár keze dolgozott, ki ravaszul nagy terheket ró szomszédai vállára, hogy ő annál kizárólagosabban és hatalmasabban uralkodhassék az európai politika menetén. Oly erős a jóindulat a legtöbb emberben, hogy nagy államférfit alig tudnak képzelni anélkül, hogy machiavellisticus gondolatokat ne tulajdonítanának neki. Az a körülmény, hogy ránk nézve a Balkán félszigeten s különösen közvetlen határunkon hatalmunk és tekintélyünk érvényesülése és minden idegen befolyás kizárása elengedhetetlen életszükség; az a körülmény, hogy Francziaországra ázsiai állásának feladása egyszerűen lehetetlen; ezek a tekintetek számba sem jöttek. Az ellenzék a Duna és Szajna partjain egyaránt tetszelgett magának abban, hogy saját hazája hivatását és politikai súlyát kisebbítse, ha azzal a vele szemben álló kormányt is sújthatta, és a rokon felfogások örömmel tükrözték vissza kölcsönös elfogultságukat saját hazájuk és egész világrészünk politikai szerepének megítélésében. Az a gondolat, hogy ugyanaz a kikerülhetetlen szükség, mely az események lánczanem bír egyéb lenni, mint ellenzék? Én értem, hogy plata következtében, bizonyos, a viszonyok ál- KiBO-firvlfritter en. estekter«, Athen.aeum é»fl|£$# Előfizetési díj : ostan küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és e#M kiadás együtt s 1 hónapra ^ 4 4* ,1 h m H m ® át* 3 hónapra ^ ® e 6 hónapra .. .. 7 T. 7. 7. 7. ?, T. " 7, ?. 19 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * $ ———Joenosiék-tere, Athenaeum-épület, X. «meist. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el, Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Egyes szám 4 kr. 838. (I.) szám. Budapest, 1885. Csütörtök, január 1. IV. évi folyam. kifejlődhetik egy olyan esetleges szikrais , melytől tűzbe borulhatna az európai continens is ; de ez nem valószínű azért, mert a mostani nevezetes mozgalmak és vállalatok,majdnem egész teljességükben az Anglia tengeri egyedáruságának és colonizálási kiváltságainak megsokallásából és korlátozására eredtek. Anglia pedig éppen az a hatalom, melytől, ha nincs szövetséges társai legkevésbé tarthat az európai béke szilárdsága. A foglalási területek különben is oly óriási mérvűek és annyira határozatlanok, mondhatni mesések,hogy a versenyzők kiegyezkedhetnek könnyen, mert elférnek mind,ha néha tán veszekedni indulnak is. Csak az egy Egyptom képez olyan »fekete pontot«,amelyből bizony keletkezhetik nehéz idő is. Amíg azonban onnan nem kerekedik komoly baj — az angolok és francziák közt — addig az afrikai és ázsiai hadjáratok nem csak nem tekinthetők veszélyeseknek Európa nyugalmára nézve, de sőt ennek egyenesen előnyére szolgálnak, amennyiben a nemzetközi vetélkedérs diarchias tényezőivel végeztetnek távoli, nekiíró feladatokat. A jövő év elé sem kell tehát aggodalmasan nézni, habár a tavaszi vagy nyári háború iránti ismeretes jövendölés nem maradt el némely lapból most; persze a skierniewiczi találkozás gyanúsítása végett, miből hogy mit nyer a közérdek, arról feleljenek az illető látnokok, úgy látszik az ilyen jóslatok nem akarnak megszűnni addig, míg elvégre nem teljesülnek valami részben. Akkor ujjongni fognak: hát nem volt igazunk? mintha nem sültek volna fel évről évre számtalanszor. Neki a legszebbik este Fekete színre van festve . S lehajlik érte az ág is. Siratja őt a madár is. Mert hát ő még azzal sem vigasztalhatja magát, hogy »népszerű«, mint a szélbali Jeremiás. Ellenkezőleg : a nép előtt gyanús azon ellenzékiség, mely miniszterségre vágyik. Igaz, hogy ez balga észjárásnak vehető egy alkotmányos és parlamentáris ország pártéletében, de mégis növeli a »közjogi alapon« kesergő próféták szerencsétlenségét. Egy szóval azoktól, kik olyan politikai helyzetbe juttatták magukat, hogy nem kellenek sem femn, sem sem senkinek, a rémízgetés olybá vehető, mint a létjog indokolásának utolsó menedéke és savanyu vége. Nem is foglalkozom tehát azon necrologokkal, melyek szerint 1884-ben is olyan rosszul ment hazánk dolga, mint a »Tisza-uralom« óta mindig. A lefolyt év működése és alkotásai felett majd csak tisztába jön ítéletével a közérzület, bármit beszéljenek is az ellenzéki jajveszéklés és pompesfunebres hírlapjai, melyeknek temetkezési czikkíróiról fel sem tenné a jámbor olvasó, hogy a szegény haza sorsa felett csüggedező lelkületeik mennyi tomboló vidámságot bírnak magukra erőszakolni Sylvester éjjelén. Reményem, hogy olvasóimnak nem volt szükségük, hogy kényszerítsék magukat az uj év derült üdvözlésére. És óhajtom, hogy amit 1885-re egymásnak a jó emberek és derék hazafiak értelmesen kívánhatnak, az mind teljesüljön. Mert ad impossibilia nem kötelezhető az uj év sem. Budapest, december 31.