Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)

1885-01-01 / 838. szám

tal feltételezett különbségekkel, előbb tűzött ki Saját országa határán túl fekvő politikai czé­­lokat monarchiánknak, majd Francziaország­­nak, előbb-utóbb be fog állani Németországra nézve is; az a gondolat, hogy Németország ma holnap szintén kénytelen lesz saját hatá­rain túl­menő politikai vállalatokba bocsát­kozni, még csak föltevéskép sem zavarta meg azok eszmemenetét, kik monarchiánk és Francziaország eljárásában nem tudtak vagy nem akartak mást látni, mint az illető orszá­gok politikai tévedéseit, gyöngülésének for­rásait. Bismarck ismeretes mondása a pome­­rániai katona csontjairól bejárta a világot, s akadtak számosan, kik ez egy mondásból akarták megállapítani korunk egyik legna­gyobb államférfiának politikai magatartását. Hogy Anglia után Németország szolgál­tatja az európai kivándorlók legnagyobb számát, ez a fontos körülmény alig részesült figyelemben. A legtöbb politikus csak a ha­gyományos fogalmakhoz ragaszkodott. Tudta azt, hogy Németország eddig nem gyarmato­sított, miért gondolt volna arra, hogy most fog tengerentúli vállalatokba bocsátkozni ? Hogy a régi Németország és a mai Németor­szág közt óriási különbség van, hogy a­mit az előbbi századokon át elmulasztott, azt az utóbbinak annál inkább kell igyekezni kipó­tolni , hogy az európai nagyhatalommá vált Németország előbb-utóbb ki nem térhet azon feladat elől, hogy népeinek feleslege szá­mára új hazát szerezen s azokat, kik az anyaország kebeléről elszakadni kénytele­nek, azzal továbbra is benső kötelékben tart­sa, mely egyformán előnyére szolgáljon úgy a távozóknak, mint a bennmaradottaknak — minderre ugyan ki gondolt volna! Midőn a német birodalmi ülés meg­nyitása előtt már szállingózni kezdtek a hí­­rek, hogy a cancellár subventionálni akar néhány afrikai hajójáratot az ezen világ­részben levő német telepek érdekében, s a német liberálisok hagyományos szerencsét­­lenségekkel ebben is csak egyes nagykeres­kedő házak kedvezését látták, melynek a nem­zeti közérzület minden sérelme nélkül ellen­szegülhetnek : az európai közvélemény még mindig alig sejtette, hogy e rendszabály csak első lépés egy nagy világtörténelmi actióra. Ha olvasóink visszaemlékeznek azon afrikai térképre, melyet lapunk egyik karácsonyi melléklete közölt, emlékezni fognak arra is, hogy a földrész nyugati oldalának közepe táján egy csomó német kereskedelmi teleppel találkoztak. A­mit a német nemzet szétdarabolt­­sága folytán államilag eddig elmulasztott, azt a német kereskedelem a maga önerejéből már rég pótolni igyekezett. A­mit az anyagi cul­­tura e bátor úttörői szerényebb eszközökkel megkezdettek, azt a világhatalommá fejlődött és a hatalmának öntudatára jutott német ál­lamnak tovább kellett fejleszteni, még akkor is, ha nem oly lángeszű ember állana élén, mint Bismarck herczeg. A kanczellár gyarmatosítási politikája ugyanakkor, midőn mély és maradó szüksé­gességből fakadt, éppen az által nagy ese­ményt is jelez világrészünk politikai életé­ben. A­kinek a legkisebb kételye volt az iránt, hogy Németország, mai alakjában és mai államférfiai alatt, a béke legtermészete­sebb támasza, az a gyarmatosítási politiká­ban találhatja meg a leghatározottabb c­áfo­­latot minden ily föltevésre. S ha elfogadjuk e kiinduláspontot, a­melynek helyességét kifo­gásolni különben is bajos, akkor aztán igen nehéz lesz el nem csodálkozni a felett, hogy akadnak, kik éppen e gyarmatosítási politi­kában látják az újabb kimaradhatatlan bo­nyodalmak csíráit, midőn annak a nézetnek adnak kifejezést, hogy Németország tengeren túli actiója ellentétben áll Anglia érdekeivel, sőt nem is czéloz tulajdonkép másra, mint Gladstone megbuktatására. Hogy az angol conservativek fel fogják használni Németország terjeszkedését a Glad­stone cabinet vagy annak vezére, vagy csak külügyminisztere ellen, az nem szenved két­séget. Hogy azonban e támadásnak lesz-e si­kere, az más kérdés. A­ki csak némileg is­meri is Anglia történetét, tudja, hogy mindig a liberálisok voltak azok, kik a puszta ha­talmi terjeszkedést ellenezték. Midőn tehát a mai angol kabinet nem lát veszedelmet ab­ban, hogy Németország idegen világrészek­ben foglal, a­nélkül, hogy angol gyarmatokat érintene, ezért a felfogásért és az ebből kö­vetkező eljárásért, saját pártja előtt alig fogja elveszíteni népszerűségét. A nélkül pedig megbuktatni az angol kormányt alig fog si­kerülni. Ha Angliában nem ez iránynak hó­dolna a közvélemény nagyobb része, akkor a jelenlegi kabinet egyptomi politikája bi­zonynyal még végzetesebb volna rá nézve. Pe­dig bár­mennyire is nógatják Gladstonet el­lenfelei és azok a continentális politikusok, kik az angol viszonyokat, nem ismerik, Egyp­­tom elfoglalására, az angol liberálisok éppen nem pártolnak el vezérüktől azért, hogy nem akar új tartományokat hódítani Nagy-Brit­­tania jogara alá. Az a régi felfogás, mely pusztán a nagyság méretei szerint ítéli meg a birodalmak hatalmát, mely kéjelgett ama hangzatos phrasisok hallatán, hogy országá­ban soha sem nyugszik le a nap, s az ebből eredeti régi gyarmatosítási politika elve, mely csak a merő foglalásban látta az állam erejé­nek symbolumát, ez a felfogás, különösen An­gliában rég lejárta magát. S ha másrészt az angol faj folytonos gyarapodása mellett, min­dig újabb és újabb területeket is kénytelen foglalni, földgömbünk még mindig nem oly kicsiny, hogy más népek csak oly telepekre vethetnék szemüket, melyeket angolok tarta­nak elfoglalva. A modern civilisatio nagy eszköze, a gőz és villamosság által tökéletesített közle­kedés nem maradt befolyás nélkül a politikai alakulatokra sem. A­míg régebben csak ki­sebb államok voltak lehetségesek, napjaink­ban mindig tágul az a kör, mely egy állam te­rületét képezi annál is inkább, mert ugyan­akkor, midőn physical határait mindig széle­sebbre vonhatjuk, másrészt újakkal és újak­kal gyarapodnak azon gazdasági és erkölcsi feladatok száma, melyek megvalósítása az ál­lam nagyobb erejét és azzal az erő legegy­szerűbb feltételének a népességnek és terület­nek gyarapodását is követelik. De másrészt épen napjainkban az összefüggésnek az állam egyes alkatrészei közt is sokkal bensőbbnek kell lennie, s puszta külerőszakkal államot fentartani mai napság lehetetlen. A múlt század végén Anglia már a tá­volságnál fogva sem tudta volna fentartani az összeköttetést amerikai gyarmataival, még ha humánusabban és legálisabban bánik is velük. A történelem azonban nem maradt gyümölcsözetlenül. Anglia mai gyarmataiban nyoma sincs amaz elnyomatási és kizsákmá­nyolási törekvéseknek, melyekkel az anya­ország gyűlöletessé vált saját gyermekei előtt, mert édes­anya helyett mostohá­­jukká lön. Ma minden angol gyarmat a legszorosabb kötelékekkel fűződik eredeti ha­zájához, s ha az említett nagy átalakulások következtében mindig szélesebb lesz is Nagy- Brittania hatalmi köre, nem e külső terjede­lemben, de az érdekek által szerzett kapcso-­­­lat bensőségében fekszik­ogy­epeni ereje. Ezért nem bir értéki tóra nézve a puszta terület és er re félem­etes rá nézve semmi verse ... . A ki csak terü­letet jön hóditani, ö zönyös rá nézve, ha nem éppen szive­­m látott közreműködő a civilisatió terjesztésében távoli világrészeken. A ki pedig gyarmataihoz akarna nyúlni, an­nak előbb magukkal a gyarmatokkal kellene elbánnia. Annak a gyarmatosítási politiká­nak azonban, melynek még saját területe la­kóival is harczra kellene szállania, rég lejárt az ideje. Kicsinyes féltékenységek múló érdek­­ellentétek felmerülhetnek e mellett is. Az sem lehetetlen, hogy magában Angliában akad ellenzék, mely a nemzet hiúságát igyek­szik felkelteni a képzelt veszélyek ellen. De ne feledjük az angol nép józanságának ama nagy bizonyítékát, hogy a nemzeti hiúság legyőzésének legfényesebb képviselőjét, a lángeszű Disraelit akkor buktatta meg, mi­kor Európában mindenki azt hitte, hogy most fog hatalma tetőpontjára emelkedni. Anglia nem retten vissza a nagy áldozatok­tól, ha valódi érdekei forognak koc­kán, és ily órákban mindig kész követni azokat, kik, mint az utóbb említett államférfiú, merész kéz­zel tudnak játszani a nemzeti büszkeség húr­jain. De másrészt Anglia sokkal hatalmasabb, semhogy a hatalom látszata kedvéért bár­minő kis áldozatot is kellene hoznia. Bármely oldalról tekintsük tehát, Né­metország politikájának újabb irányát, mi abban az európai békének csak egy újabb zálogát láthatjuk. Németország megtette az utolsó nagy lépést, mely világhatalmi fel­adatából folyik és ezzel midőn egyrészt újabb biztosítékát adja föltétlenül békés szándékai­nak, egyszersmind nagy szolgálatot tesz az emberiség általános érdekeinek, mert új vidé­keket tár föl saját fölös lakossága szorgalmá­nak és azzal az egyetemes európai civilisatió­­nak. S az év, mely a nagy eseményt jelzi Né­metország történetében, épp azért mindig emlékezetes fog maradni a haladás és cultúra minden barátja előtt.­gához térhet mély aléltságából. Az egyik persze költ­séges : ez az aurum. A másikat könnyebben szerez­hetjük meg: ez a szakértelmi vérjavitás. Ha meggyó­gyul — s ez valószínü — biztosítom a nagyérdemű halotti­ bizottságot, hogy föl­ép­ül a pácziens.« És az állami aurummal, s a maga vérjavitó kezelésével, a német doctor — Zimmermann Frigyes ur, dicsértessék az ő neve! — csakugyan talpra állí­totta ezt a veszendőbe ment nagy beteget. Szívműkö­désének dobbanó pörölyétől megreszket körül a föld s kohó tüdejének hatalmas lebétől fehérre olvad a fekete vastörmelék. Forr benne az érez és az emberek munkássága s aczél sinei immáron aranynyá válnak. S nap nap után újabb tagja nő, s óráról-órára izmo­sodik s maholnap meg nem fér ötszáz holdnyi területen. Amoda nyugatra egy kis város: takaros tégla­épületek az elzászi munkásházak rendszerében, egy nappali, egy háló, esetleg három szobával. Ezekkel vele jár a szellőn, jól födött padlás, tágas pincze, hid­­rásos istáló egy tehénke számára, kakasülő külön re­­kesztékkel s mind azzal, ami még egy lakás apró ké­nyelmeihez hozzá tartozik. Előtte jókora kertecske, a melyben a vetemény mellett jut helye a virágnak, gyümölcsfának is. A ház, bizonyos számú évek lefor­gása után, a munkás tulajdonába megy át, oly tör­lesztési részletekben, a melyeket meg sem érez. Abban a diszes épületben van a fogyasztási egyletnek tár­háza, a hol tiszta minőségben s jutányosan szerezheti be ruházatát s élelmi czikkeit. Van iskolája, ahová gyermekeit műveit s alapos tanitó elejébe járathatja ; van temploma, a­hol istenének szolgálhat; kórháza, ahol beteg testét ápolják ; az aprók számára tágas játszótér kínálkozik az izomfejtő tornázás minden esz­közeivel. Azóta keletkezett rajzoló iskolája is, ahol a gyár a maga czéljaira képezteti az ifjú erőket s csatolnak hozzá, vagy talán csatoltak is már, műszer­­tani gyűjteményt is. Az ünnep s a nyugalom óráiban egy saját keblükből keletkezett banda zenélget, amely­nek hangjai mellett parázs tánczra perdül a fiatalabb rész s bujdosik is a pohár, de soha föl nem borul. Nagy gondja van erre az igazgatónak. Szeretik is, mint a jó apát, szigorú, de azért hálásan szorítják meg az ő igazságosan mérő kezét, a­mikor feléjök nyújtja. Csinos épületben van a vegyészeti állomás. Dús fölszerelésében értékesítve a legújabb vívmányok. Ott jár két nap estig egy fiatal tudós; bont, kavar, bűz, olvaszt, szaszt, forraszt, praecipitál s sublimál; a vajd­ahunyadi nyersterményt resz paradicsom mártás­sá higitva, határozza meg vastartalmát, kivonva, éget­ve, szíva, zúzva annak testét s kifúva, kiűzve belőle lelkének mindennemű gázait. Úgy áll ott a halovány ifjú, mint Faust, exorcisálva az ördögöt, vagy felidéz­ve maga elé, hogy megkérje: vigye magával vissza az ő nyersvasát a pokolba, ahonnan hozta — vagy mérje olcsóbban. És körül térfogható nagy tárházakban a szén­rakodó, a téglavető, a mázsáié s őrházak, az igazga­tóság s művezető lakása, pajták és fészerek s közbül az olvasztó, öntő s hengeritő műhelyek. Ezek egyike a Bessemer aczélgyár. Itt esik meg az a nagyszerű conversio, a vasedzésnek csodálatraméltó folyamata, a midőn a teljes izzó fönségében kifejtett vulkáni dü­höt megzabolázza a kéznek csekély nyomintása. Az ádáz elemet a béke műveinek útjára tereli az emberi ész hatalma; ugyanaz, mely fölfogja a gőzt s igába hajtja; ugyanaz, mely felfogja a nap sugarát, hogy raj öljön, a villámot, hogy írjon vele s gyenge hangját mérföldek távolságára közölje. Ménesek lóereje szol­gáltatja lehét annak a fúvó készüléknek, mely a már olvasztott vas rengő folyadékából tiz orkánnak össze­gyűjtött mérgével sodorja ki a zöld, sárga, kék s pi­ros szinekben elégő salakot és ennek légnemeit, míg el van érve a napvilág absolut fehérsége, hogy még a szürke üvegen át is káprázik a szem, ha bele­te­kint e pokoli játékba, s arczunk bőrét szinte perzseli a rezgő melegség. Hogy a hő erélyét neveljék, sínek elcsapott végeit lódítják bele fűtőnek, melyek alig egy másodpercz alatt elégnek, mint a pozdorja. E forró vihar a magas kürtők száján köpi ki szivárvá­­nyos tüzeit, melyek irizáló rezgésbe vonják a sötétlő eget. Kiíúva rettentő haragját, a roppant kazán visz­­szafordul s megvajúdott méhéből, szikrák csillogó zápora közt, ordítva ontja ki magából a big aczél fehér láváit a süveg­mintákba. Aztán, mint a haldok­ló sárkány, még egyet-kettőt hörög s elpusztult agyag­­bélé csengő cserepekben koppan a vas pallóra. A süvegminták több sorban, gondolom ötösével, vannak egy nagy szekérforma alkotmányon bekerítve. S ahogy az egyik rend mintái megteltek, utána nyo­mul a másik, mig jóllakott valamennyi. Ezt a kábító s szemfényvesztő miveletet tót munkások végzik néhány rövid magyar vezényszóra. Semmi fölösle­ges beszéd. Minden legény tudja a maga kimért fel­adatát s szabatosan végzi. »Állj!« »Tovább!« Mint a jó sorkatona, rendületlenül állja ezt a nagy tüzet. Ezután viszik a vas — helyesebben aczél babát má­sodszor a kohóba. Ezt az eljárást »hűtésnek” neve­zik. Csak most, második izzásában, vált alkalmatossá a nyujtásra. Itt már magyarság dolgozik s a fiuk minden mozzanata egy-egy vitéz huszártempó. Rengeteg ha­rapófogójával bele kapaszkodik az egyik legény, vas talyigára lódítja s négyen az első henger alá tuszkol­ják, mely iszonyú öleléssel kivette a gyermeki formá­jából s »megnevelte.« Még nyilván magához sem tért, már a henger második rendszere alá kerül. Hosszú ívben feszül át ennek is az ölelésén. Kínszenvedésének harmadik ál­lomásán teljesen karcsúvá nyúlik. Lelke, úgy látszik, elröppenőben, tüze hamvadóban, bíbor színe szürkülő­ben. Egy pillanatig ott hever a vaslemezes földön, s hullámzó vonalairól azt vélném, kínjában vergődő tüzes anaconda, mely most haldoklik. Hogy hamar vé­gét vessék, egy kegyetlen munkás öles fogójával végig ránczigálja a csattogó pallón s a körben forgó fűrész alá oda szorítja először a farkát, aztán a fejét, melyet éktelen üvöltéssel s kísértetiesen kékellő sziporkák szó­rása közben harapnak le az iszonyú fogak. Ezek a da­rabok jutnak vissza sütő anyagul a kazánba. Teste hal, szine feketére vál­t és a sin, megszületvén, meghalt. Oda hurczolják többi kinyujtot sin-társaihoz egy nagy gúlába s másnap régi testvérein gurul a fővá­rosba, innen országgá s egy részt már világgá is. Szeretném a minden magasztalásnál ékesebben szóló számokat ide jegyezni, melyek e nagyszerű ha­zai gyártelepnek szokatlanul gyorsan fejlett gyarapo­dását, vasiparunkra döntő befolyását magyaráznák. De járatlan vagyok a négy spécziesben. Csak annyit tudok, hogy e számok tétele vetekedik egy fényes győ­zelemmel, hogy minden összeaadási columna s ama kéklő vasgulák , békés diadalmak oszlopa és halmai. Rég ott ültem már a miskolczi híres szőlők egyik pinczéjének ajtaja előtt, mint vendége az én kedves barátomnak, Lévay Józsefnek. A finom lelkű poéta megelégedéssel hallgatta beszédemet a romjaiból fel­támadt győri gyárról. Gazdag bibliothekája van neki az Avason. Kibontogattuk a legjelesebb autorokat. Ittunk Petőfit, szürcsöltünk Aranyt, közbe égő piros­­ságu egri Vörösmartyt s régi magyar sompányért, pezsgő Csokonayt. A rodostói száműzött panaszainak, ez örök szép ének dalnoka, maga az én édes szavú költő gazdám , a legrégibb, a legzamatosabb nótákra gyújtott rá másodmagával, a miskolczi törvénybiróval, akinek érczes hangjából kitelelne három tenorista s még mindig maradna belőle elég magának is, hogy sziveket derítsen. Nyugat felől ki­kigyult az ételi égbolt opalizáló fényben, a honi gyáripar biztató tüzjeleként. PORZÓ. B­ELPOL­­D. Budapest, decz. 31. (Az egésségtan és az oktatási intézetek.) Igen fontos, és a ma­gyar nép jövőjére nagy fontosságú intézkedés az, melynek foganatosításáról a lapunk mai mellékletén közölt czikkben hírt adunk. Nem kevesebbről van ab­ban szó, mint arról, hogy azon a calamitáson, melyet köz­ös magánéletünkben egésségügyi viszonyaink misem­át képviselnek, az oktatási intézetek útján a leggyakorlatibb módon kívánnak segíteni az illeté­kes tényezők. Mert ha azok az üdvös intenziók, melyek az egésségügyi törvényben foglalvák, csak részben fo­ganatosanak, ebben kevesebb hibája van annak, a­mit rendesen bűnbakul szoktak odaállítani, kevesebb hi­bája van administratív­­nak, a­melyben sem a jóaka­rat, sem a kellő szakédelem nem hiányzik; ebben a fő ok az, hogy köz és magéletünk összes ténye­­z­ő­i­b­e­n, s első­sorban a művelt értelmiségben nincs meg a kellő érdeklődés s kellő avatottság a közegész­ségügy iránt, pedig ily érdeklődés nélkül soha és sehol hatékony egészségügyi administrativ nem fej­lődött ki A kultusminiszter azon intézkedését tehát, hogy gondoskodik az egésségtannak az összes okta­tási intézetekben való gyakorlati előadásáról, mi oly jelentős témnek tartjuk, mely fölér sok sensatiosnak tartott politikai esemény fontosságával. A nemzedék, mely az ily iskolákból kikerül, sokkal jobban meg fogja becsülni tudni az emberéletet, mint az, mely e kér­déssel nem foglalkozott soha, s mely — még műveit rétegeiben is — a közigazgatás beavatkozását az egészségügyi dolgokba mint, csak a legközelebbi jár­ványhitek alkalmából is tapasztalhatók, okadatolatlan alkalmatlankodásnak hajlandó tekinteni. Trefort Ágost e rendelkezéséhez bizonyára csak szerencsét kívánhat mindenki, a ki a magyar nép szaporodását óhajtja. Budapest, decz. 31. (Kitüntetések sta­­t­i­s­z­t­i­k­á­j­a.) Az 1884. év folyamán bezárólag decz. 21-ig­ arany gyapjas renddel lett ki­tüntetve 7 egyén, köztük 3 főherczeg és 1 magyar. A szent­­istván rendből az osztrák-magyar monarchia kötelé­kébe tartozó egyéneknek adományoztatott 1 nagy­kereszt, 3 kis kereszt, ez utóbbi közül kettő magyar honpolgárnak. A Lipótrendből 4 nagykereszt, 3 kö­zép­kereszt, 36 lovagkereszt, ebből magyar honpol­gárnak 8. A vaskoronarendből 9 első osztály, (ebből magyar honpolgárnak 5), másodosztály 18, (ebből magyar honpolgárnak 13) harmadosztály 81 (ebből magyar honpolgárnak 9). A Ferencz­ József rendből nagy kereszt 3, középkereszt 13, lovagkereszt 175, (ebből magyar honpolgárnak 23.) Valóságos belső titkos tanácsosi rangra emeltetett 20 egyén, köztük 9, magyar. Cs. kir. kamarási méltóságot nyert 39 egyén, köztük 15 magyar. Magasabb kitüntetést nyert tehát 1884-ben 412 egyén, ebből magyar honpolgár 75. Budapest, decz. 31. (Laj­str­omok a hono­sításról és expatriálásokról.) A belügy­miniszter a következő leiratot küldte az összes me­gyék alispánjaihoz . Felhívom, hogy a honosításokról és az állam kötelékéből való elbocsátásokról az 1879. L. tcz. 45. §-a értelmében vezetett jegyzékek egyik példányát, az 1885. évi január hó 8-ig hozzám terjeszsze fel. Ezen jegyzékek összeállításánál a következők tartandók szem előtt : 1. A jegyzék rovatai a honosítási és elbocsá­tási okiratok adatai szerint pontosan töltendők ki. 2. A honosítások közé csak azon egyének veen­dők fel, akik honosítási okiratot nyertek, nem tehát egyszersmind azok, a­kik külön rendelettel jelentet­tek ki belföldi községi illetőségű magyar állampol­gároknak. 3) Miután némely törvényhatóság a honosítá­sokat, illetőleg elbocsátásokat annyi külön idén ter­jesztette fel, a­mennyi eset előfordult, figyelmeztetem, hogy a honosítások együttesen és az elbocsátások szintén együttesen mutatandók ki. 4) A honositási jegyzéknek »jegyzet« rovata csak visszhonositásoknál töltendő ki. 5) Az elbocsátási jegyzékeknek 6. rovatában nemcsak az elbocsátási okirat kelte, hanem száma is jegyzendő be. 6. A tényleg bekövetkezett kiköltözés napjának azon egyéneknél, a­kiknek az elbocsátási okirat már külföldön kézbesíttetik, a kézbesítés napja tekintendő, azoknál pedig, a­kik még a belföldön veszik át az okiratot, természetesen csak azon nap, a­melyiken az elbocsátási okirat birtokában az országból kiköltöz­ködnek. 7. Az elbocsátási jegyzék »Jegyzet« czimű rova­tának 1. pontjában felhozott körülményre nézve az 1879. L. tcz. 2. §-a az idézett rovat 2. pontjára nézve a törvény 20. §-a nyújt tájékozást. 8. Az ezen évi jegyzékekbe is csak azon honosí­tási, illetőleg elbocsátási esetek vezetendők be, a­me­lyek a folyó évi január hó 1-től deczember hó 31-éig bezárólag kelt itteni rendeletekkel engedélyeztettek, illetőleg az évből még hátralevő tápokban engedé­lyeztetni fognak. Budapesten, 1884. évi deczember hó 19-én. A miniszter megbízásából: Lukács György, miniszteri tanácsos. Budapest, decz. 31. (Katonai előlépteté­sek statisti­­áj­a.) A közös hadseregben, az 1884. év folyamán, a szolgálatban álló katonai egyé­nek között a következő előlépések történtek : Tábor­szernagy lett 4, köztük 2 czimzetes, altábornagy 23, ezek közt czimzetes 1, vezérőrnagy 35, ezredes 59. Budapest, decz. 31. (Magyarország gyógyhelyei és ásványvizei.) Dr. Chyzer Kornél bemutatta már a kiállítás egészségügyi szak­­bizottságának Magyarország gyógyhelyei és ásvány­vizeiről szóló munkájának első ívét kinyomva, mely a tárgyról általánosságban szól A gyógyhelyek és ásványvizek részletes leírása január közepe táján kerül sajtó alá; ez ideig a fürdő és forrástulajdono­sok, h­a van valami újításuk, azt nevezett szerzővel S. A.-Ujhelyben (Zemplén megye) közölhetik, mire az illetők figyelmét ezennel felhívjuk. Budapest, decz. 31. (A kórházi ápolási díjak és a fővárosi rendőrség.) A belügy­miniszter a következő kör rendeletét intézte a törvény­hatóságokhoz : A budapesti fővárosi rendőrség főkapitánysága jelentést tett hozzám az iránt, hogy a közigazgatási hatóságok gyakran intéznek megkeresést a fővárosi rendőrséghez kórházi ápolási dijak behajtása és egyéb nem rendőri természetű ügyekbeni eljárás iránt. Minthogy a fővárosi rendőrségnek az 1881. évi XXI. törvényczikkben megállapított hatásköre a kórházi ápolási dijak behajtására s más nem rendőri, hanem tisztán közigazgatási teendőkre nem terjed ki, és ezen ügyeknek az arra illetékes közigazgatási hatósághoz a főváros tanácsához áttétele csak fölösleges munka­­szaporítást okoz, felhívom a törvényhatóságot, hogy a közigazgatási hatóságokat figyelmeztesse, miszerint a fővárosi rendőrséget csakis rendőri természetű ügyek­ben keresték meg a a fenten­b­tes ügyekben a megkere­sést az arra illetékes fővárosi tanácshoz intézzék. Bu­dapesten, 1884. évi decz. 23. Tisza, mint nagy pénzzavarban van, kedvezőbb ezen számítási módhoz fognak nyúlni, s nem is fog az ne­hézségekbe ütközni. Ezzel kapcsolatosan a lapok azon hírt keltik, hogy az ismert capitalista, Vanderbiltnek meg­ítélte a bíróság Grant ellenében fenállott 150.000 dollárnyi követelését, melyet tehát Grant bírói ítélet folytán is megfizetni tartozik. Budapest, decz. 31. (Az anarchisták ellen.) Állítólag megbízható helyről Berlinből a »Londoner Allgemeine Correspondenz« a következő — legalább is »kalandosnak« nevezhető — közlést veszi: »Az anarchisták elnyomására, hihetőleg a skierniewiczi találkozás eredményeképen Németország, Ausztria és Oroszország közt megegyezés jött létre. Mint hozzá­teszik, Francziaországtól is kértek ez ügyben tanácsot, s ez is hozzá­járult a megegyezéshez. Főczél a hadseregben és a hajóhadban folyton nö­vekvő nihilista tendentiák elnyomása. I. 1. czikk. A tisztek és katonák lakásainak és étkező helyiségeinek a laktanyákban s azokon kí­vül való szigorú felügyelete. 2. czikk. Pontos vizsgá­lata az érkező és elmenő leveleknek. 3. czikk. Részletes terveket közöl titkos szerek felől, melyek a kivánt felvilágosítás elhelyezése végett alkalmazan­dók s felhivja a figyelmet oly nőkre, kiknek társaságá­ban a gyanúsítottak megfordulnak. A 4. czikk ar­ról szól, hogy mennyire tanácsos jutalmat és kegyelmet ígérni annak, aki koronatanúnak akar fellépni. II. A fenti elvek alkalmazása a tengerészekre, a­mennyiben lehetséges. III. Bizonyos mértékben ki­fejti a nihilisták által íót terveik végrehajtásánál használt eljárást. A két elmúlt hó alatt a javaslatok teljes csend­ben, de mind jobban életbe léptettek, különösen Né­metországon, ahol katonai körökben a katonák podgyá­­szának és magánlakásának átkutatása sok vitára adott okot. Oroszországban, jóllehet ez nem újság, még szi­gorúbbak a kutatások, mint rendesen, míg Ausztriában eddig tényleges rendszabályhoz nem nyúlnak és Francziaországban — hová Svájczot is számíthatom — ez utóbbi három hét alatt gyakran voltak kutatá­sok, de lehetőleg titokban tartották. Az eredmény eddig, ha a felfedezéseket nézzük, igen kiábrándító; itt a rendszabály szükségességét nehezen tűrik. Oroszországban nem szabad ellene szólni és Fran­­cziaország anélkül, hogy értené a kutatás szükségét, elfogadta a dolgot. Arr­ól értesítenek, hogy a vasta­­gabbja még csak­ most jön és már legközelebb jobban kiterjesztik a kutatást. KÜ­LFÖLD. Budapest, decz. 31. (Grant ex el­nök.) Washingtonból írják a »Nordd. Alig. Ztg.«-nak a következőket: Az Egyesült­ Államok elnökének üze­­netében foglalt kezdeményezés folytán a congressus nyugdíjbizottsága javaslatot terjesztett elő, melyben Grant, volt köztársasági elnöknek évi 6000 dol­lár nyugdíj utalványozását indítványozza. De még mielőtt a javaslat tárgyalás alá került volna, Grant egy barátja által kijelentette, hogy semmi szín alatt sem fogadná el a neki szánt nyug­díjat, erre az indítványozó visszavonta a javasla­tot, de megjegyezte, hogy azon összeg megillet­né Grant exelnököt, azon rangjának megfelelőleg, melyet elnöki hivatalába történt belépésekor a had­seregben viselt. Grant azon katonatisztek kategóriá­jába tartozik, a­kik utolsó fizetésük 75°/0-ával nyugdí­­jaztattak. A lapok számításai szerint tekintve, hogy Grantnak utolsó katonai fizetése 10,500 dollár volt, évi 10,125 dollár nyugdíj járna s ha kilépése a had­seregből azon naptól számíttatnék, a­mikor a vezény­letet letette, hogy az elnöki széket elfoglalja, 1869. márcz. 4-től, a 16 évi utólagos fizetés 162.000 dollárt tenne ki együttesen. Valószínű, hogy a Grantra nézve, ki ez idő sze­ T­áviratok. BéCS, decz. 31. (Eredeti távirat.) Egészen bizonyosnak tekinthető most már, hogy az egyptomi ügyek az angol ja­vaslatok alapján meg nem oldha­tók. E megoldást újabb conferentia által akarják megkísérleni; mindeddig nincs eldöntve, hogy e conferentia eszméjének initia­­tíváját Angliának engedik-e át, vagy azt Né­­met-vagy Francziaország fogják megtagadni. BéCS, decz. 31. (Eredeti távirat.) Most már teljesen elhatározottnak tekinthető, hogy az egyptomi ügyek az angol javaslatok alapján nem fognak megoldatni. A megoldást új conferentia fogja megkísérteni. Váljon a meglaivások kezdeményezését Angliának en­gedik-e át, vagy Németország és Franczia­ország veszi-e azt kezébe, még nincs eldöntve. BéCS, decz. 31. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr.« egy római félhivatalos levele védelmezi M a n c­i­n­i külügyminisztert azon gyakran han­goztatott vád ellen, hogy Olaszország kereskedelme és ipara, s általában gazdasági viszonyai azért nem fejlődtek ki rendesen, mert elmulasztották gyarmatok szerzését, és sürgetik az elmulasztottakat pótolni. Bécs, decz. 31. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr.«-nek jelentik Konstantinápolyból, hogy az angol kormány, mely ismét bizonyos c­élzatosság­­gal igyekszik a portával egyetértésre lépni, olyan előterjesztéseket ten legutóbb a portánál, melyeket a szultán meg nem felelőknek talált. A Hir szerint Hassán Fehmit Londonba küldik, hogy a királynőnek ünnepélyesen átnyújtsa a Cherkat rendjelet, ha a királynő hajlandónak mutatkozik ezt a szultánnak valamely magas rendjellel kitüntetésével viszonozni. E tervnek létesülte vagy elmaradása mindenesetre tájékoztatóul fog szolgálni az angol politikai viszo­nyok felől. Bécs, decz. 31. (Eredeti távirat.) A had­sereg rendeleti lapja jelenti, hogy Mayer Sándor vezérőrnagy az I. hegyi dandár parancsnoka és Lamezan-Salins Hugó gróf várakozási ille­tékkel szabadságolt alezredes a 14. sz. huszárezred­ben a nyugállományba helyeztetett s az utóbbi ez al­kalommal az ad honores ezredesi jelleget kapta; je­lenti továbbá, hogy M­e­r­t­a Manó ezredes a vezér­karban, az I. hegyi dandár parancsnokává és G­á­b­o­r Henrik ezredes a 62. sz. gy. ezredben, az 50. sz. gy.­ezred parancsnokává neveztetett ki. Berlin, decz. 31. A »National-Zeitung« értesülése szerint S­­­p­ó­t király azt óhajtaná, hogy atyja ivadékai közül állíttas­sák valaki a Congo-állam élére; a legfőbb kormányzat székhelye Brüssel legyen és az állam ügyeit különféle nemzetiségű sze­mélyekből alkotott tanács vigye. Berlin, decz. 31. A Rajnavidék és Westphalia közgazdasági érdekeinek megvédésére alakult véd­­vámos egyesület a birodalmi gyűlés szabad közgaz­dasági egyesülésének határozatával szemben kijelenti, hogy nem kívánja a vámtarifa változtatását. Mint­hogy a nevezett egyesület lényegileg nemzeti sza­badelvű alapon áll,­­eljárása némileg mértéke Bis­marck viszonyának a conservativ ultramontan szabad egyesüléshez. — Az államtanács jan. 15-én második, kizárólag porosz ügyeknek szentelt ülésszakára jön össze. — A kormány a német tengerentúli bank ala­pításának eszméjét egyelőre elejtette. — Zeckert bankár 40000 márka értékű letétek elsikkasztása miatt elfogatott. Páris, decz. 31. (Eredeti távirat.) A »Pol. Corr.« jelentése: A nyugat-afrikai con­ferentia tárgyalásaiban beállott szünetet arra használják fel, hogy a Francziaország, Por­tugál és a nemzetközi afrikai társaság között létező differenciákat kiegyenlítsék. E tárgya­lás eredménye döntő lehet a franczia megha­talmazottaknak a Congo-medenc­e semlegessé nyilatkoztatása iránti magatartásában. Anél­kül, hogy az afrikai társasággal előzőleg tár­gyalásokat folytattak volna, franczia körök­ben nem akarják abba­hagyni a semlegesség

Next