Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)
1885-01-01 / 838. szám
A művelődés történelmének minden lapján megtalálhatni az individuum nevét a maga egész hatalmasságában. Ott ragyog először elénk a hellén világnézetből. Az ókorban egyetlen nép nem ismerte el annyira az egyén ősjogát, mint a görög s egyetlen nép sem töltötte be oly fényesen világtörténelmi hivatását mint a görög. A fölösleges békéktól ment egyéniség a demokrata Athénből árasztotta szét a műveltség, jellem, hazafiasság és a moralitás leghatalmasabb fénysugarait a régi és az új világra. Solon, Miltiades és Perikies neve most is átragyog a görög költők, művészek a tudósok és katonák környezetében, egy egész ezer év sötétségén. Nincsen ehez fogható ragyogás sehol a történelemben. És az a hatalmas műveltség, mely a görög világnézeten és az egyén tiszteletén alapult, nem birt elenyészni és nem fog elenyészni soha, mert őserőből származott. A Chaeroneánál aláhanyatlott nap végső sugarait fölfogta a római köztársaság erős szelleme s megtartotta 700 esztendeig. A nagy örökség még a népvándorlásban sem birt elveszni s lassan kint termékeny tőkévé változott át a keresztény egyház hatalmában. Az egyéni keresztény kultúra ujjáébredése volt a görög szellemnek, melyről a reformátió törölte le később a hierarchicus rozsdát. Kevés volt 2500 év és kevés lesz mégegyszer annyi, hogy az individuum eme hatalmas öröksége eltékozoltassék. Mert voltak és vannak szaporodásai is. Galilei makacs fölkiáltása »eppur si muove« az ő korában megmérhetetlen kincsesel gazdagította az egyén világtörténelmi örökségét. Az egyéni jogok proclamálása 1789-ben csak kivette a becses hagyomány legnagyobb részét az egyház elgyöngült kezéből. A XIX. század hivatása pedig az, hogy az egyén ősjogait végképpen visszaadja eredeti örököseinek s a művelődés történelmét meggazdagítsa olyan vívmányokkal, amilyeneket a görög világ óta nem láttunk sehol. A democratikus szellem mindenkor az egyén megbecsüléséből keletkezett. De vannak az egyéniség elvének ellenségei is. A nemzetiség eszméje nem az. Az individuum könnyen kibékül a nemzetiség fogalmával. Csak védelmet és szabadságot keres. Ha megtalálta az erőt, mely őt magához vonzza, odatelepül és lassan beleolvad. Föltéve, hogy nem taszíttatik el. A műveltségben megtalálja a maga érdekét s a szabadságban a fejlődés lehetőségét, legyen az bármely nemzet szabadsága. Míg Róma fegyverrel amalgamizálta az itáliai törzseket, ki nem fogyott a háborúkból. Népek hullottak el a légiók csapásai alatt. Ellenben a római polgárjog kiterjesztése Itáliára s a municipiumokra, hallatlan területek romanizálását vonta maga után. Az itáliai jogegyenlőség kihirdetése nagyobb beolvasztó erővel hatott, mint az emberirtó háborúk végtelen sora. Akkor minden út Rómába vezetett. Nagy államok keletkeztek azóta erőszak által is, de nem maradtak meg, hacsak a műveltség és szabadság által nem. Az angol nép még ma is gyarapodik külső csatlakozás által. Pedig Anglia nem katonai hatalom. Gyarmataiban az angol szabadság és az angol műveltség által amalgamizál, nem egyszer legképtelenebb elemeket. Az amerikai Uniót az egyén szabadságának föltétlen biztosítása növelte hatalommá, melynek gazdagsága máris fejfájást okoz az óvilágnak. De sem Anglia, sem Amerika társadalma nem ismer fajharczot és vallásos gyűlölséget. Nem kényszeríti az egyént még arra sem, hogy a társadalmi conventiókat föltétlenül tisztelje. A nagy Stuart Mill azt szeretné legjobban, ha egyátalán nem volnának társadalmi conventiók s az individuum csak akkor esnék korlátolás alá, ha azáltal mások valamely bajtól kiméltetnének meg. Bajtól és nem apró kelletlenségektől. Többet nyer az emberiség azáltal — úgymond, — ha megtűri, hogy mindenki saját tetszése szerint éljen, mint ha arra kényszeríti az egyest, hogy mások tetszéséhez alkalmazza életmódját. Mert az individuumnak ősi ellensége a kényszer. Elsősorban az a kényszer, mely lelkiismeretéhez nyúl és saját belső lényegét támadja meg. A vallás, a hit, a lelkiismeret üldözése a legőrültebb eredményekre vezet. A történelemnek vannak már erre symbolicus szavai is. Nero, Loyola, szent Bertalan éje, Húsz, a harmincz éves háború, meg a többi. A különbség csak annyi, hogy a nagy nemzetek a leölt vagy kiüldözött individuumokat idők folytán helyrepótolhatják. Mindössze csak a műveltség sznk meg. A vallásharczok alatt az emberiség nem haladt sehol. Ellenben a kisebb nemzetek türelmetlensége végzetes volt és marad mindig. A kis nemzetek általában nem lettek nagyokká soha, hacsak a műveltség és a szabadság által nem. A lelkiismeret üldözői üldözik mind a kettőt. Az elsőben a beolvasztó erőt ölik meg, a másodikban végképen világgá lökik az egyént. A fajok küzdelménél sincs különben. A fajhoz tartozás természeti tulajdonság, mely csakis a műveltség és szabadság védelme alatt képes áthasonulni. A türelmetlenség üldözheti, az erőszak kiirthatja, de be nem olvaszthatja soha. Ellenben nemzeteket ismerünk, melyek a hatalommá alakulás nehéz problémáját a fajok, nemzetiségek és vallások különfélesége daczára megoldották. Jellemük, sajátságuk, erkölcsük, sőt még nyelvük is a beolvasztott néptöredékek compositiójából keletkezett az államalkotó faj és nemzet fensőbbsége mellett. És ezek azért mégis, vagy talán épen azért, szabad, művelt és hatalmas nemzetek, amilyen az angol és franczia. Meg kell tehát értenünk, hogy az egyéniségnek társadalmi souverainitása van, melyet nem lehet megtámadni az alakuló társadalmi test világos veszedelme nélkül. A műveltség és valódi szabadság alkotó erejét korlátozó törvényekkel, társadalmi zsarnoksággal, sem akármiféle erőszakkal pótolni nem lehet. Pedig a germán műveltség peripheriájába eső Közép-Európában s főképen Magyarországon most lassú, de nem kevésbbé emésztő társadalmi forradalom folyik az egyén souverainitása ellen. Az individuum értéke, főképen minálunk, nagyon megcsökkent. A társadalom parányainak hatásköre, a divatba jött nézetek, conventiók és hallgatag megállapodások terhe alatt napról-napra összébb szoríttatik. Az egyén testében és lelkében lakó teremtő erő merev előzményekhez és biablonokhoz pányváztatik. Sok dolog van már, amire gondolni nem lehet, még több, amit kimondani nem szabad és legtöbb aminek, megtevésétől föltétlenül tartózkodni kell. A társadalmi terrorismus ott ül az individuum nyakán s ha beszél vagy cselekszik, logikáját vagy kezét külső megkívántatóságok és követelések szerint irányozza. Egyébként az , emberek] nem mérlegeltetnek individuális értékük szerint. A becsületesség, a jellem, a tehetség, az érdem és a személyes tekintély könnyebb, mint a származás, a név, a modor és a családi connexio. A társadalmi forradalomnak tehát már vívmányai és alkotásai is vannak. És jegyezzük meg, hogy mindezen alkotások az egyéntől elhódított területen kezdenek fölépülni. Igaz, ma még csak a társadalmi nézetek és kényszerítő szokások hevenyészett sánczai vannak ott fölépítve, de az előrenyomuló osztályhatalom a törvényalkotást is igénybe fogja venni, ha teheti, hogy erődítéseit amennyire tőle telik, visszavehetetlenné tegye. Különben eddigi műveltségünk, melynek belső nemzeti összefüggése még alig van, az osztályharcz romboló eredményeit feltartóztatni nem fogja. Sohasem érhette az a magyar társadalmat rosszabb időben, mint a mostani. Az általános műveltségtől fejlettebb viszonyok között nem lehetne sokat várni a sanyargatott egyén javára. A dolgok rendje épen megfordítva áll. A műveltség és haladás az individuum kifejlett szabadságából táplálkozik, tehát nem oka, hanem eredménye az egyéni szabadságnak. Következőleg, ha az egyén társadalmi becsülete és szabadsága valamely ország területén meghanyatlott, a műveltség azonnal megsínyli s a társadalmi bomlás arányai szerint száll lefelé. Az egyén souverainitása megtörvén, megtörik vele a kultúra összetartó varázsa is. A forgalom megcsappanhat, a hitel kiapadhat, az irodalom eliszaposodhat s a közpalotákból lehetnek magánlakások. Az egykori Velencze társadalmának ragyogó palotáiról foszladozik még ma is a márványékités s e szárnyas oroszlán a tengerparti városokban unottan tekint bele a semmibe. A társadalmak hanyatlását a vasút, a gőzgép, a távirda, a tudomány, a könyv, a hírlap föl nem tartóztatja. Ha egyszer a lelkiismeret belső és a jog külső kötelékei bomladoznak, a tántorgó individuum kiejti kezéből a kalapácsot, a vésőt, az ecsetet, a tollat s az egymástól elidegenedő emberek nem fognak együtt palotákat építeni. De meg fog tágulni minden, ami a nemzet ellenállási erejét alkotja. Bomladozni fog minden, ami emberi lélekből született. QUINTUS: A gyalári vashegy. Irta: Téglás Gábor. Hunyadmegye nyugati szélét természetes bástyafalként egy délről éjszakra vonuló hatalmas lánczolat, a Ruszka Pojana szegi be, külső arczulatával a Krassó Szörény megyébe nyomuló rónaságra tekintve ki, s azt számos hegyi patak mellett egy jelentékenyebb folyóval, a Begával gazdagítva. E hegység mindkét lejtőjén terjedelmes vasércztelepek ismétlődnek, melyek különösen kelet felé ezredéves bányászat alapjául szolgáltak s Vajda-Hunyad és Hátszeg környékének vagyonosodási forrását képezték, míg nyugat és délnyugat felé csupán e században jöttek a vastelepek kiaknázás alá. A csekély tőkével és korlátolt technikai műszerekkel vezetett apró olvasztópestek és völgymenti pörölydék a vaskohászat és industria terén bekövetkezett rohamos újítások nyomása alatt, lassankint elveszítik versenyképességüket s a legközelebbi vidéken sem birták a piaczokat megtartani. Düledező romok lehangoló látványa fogad a Cserna és Demsustyeja, valamint a rumki-patak mellett szomorú tanúságot téve az idők változásáról s a nagyobb értelmiség és vagyoni erő diadalának következményeiről. Ezek is a civilisatio és haladás mártyrjai, de romjaikon épült fel korunk magasfoku industriája s vigasztaló ellenképül ott találják mindjárt az emberi értelem nagyszerű alkotásait, a Puszta Kalánon, Vajda- Hunyadon és Govasdián berendezett vasművekben. Pusztakalán épen a vasterület legkeletibb szárnyát értékesíti, éjjel-nappal telhetetlen mohósággal emésztve kohóiban az egy mértföld távolban fekvő Telek falutól lóvonatú pályán és siklók segélyével ide szállított érczet, saját hengerművein állítva elő azokból egyúttal a gyakorlati czélokra szánt vasfajtákat. Egy nagy pénzerővel rendelkező s a petrozsényi barnaszénbányákat is hatalmában tartó magántársulat (brassói bánya és kohótársulat) vezetőit illeti az elismerés e közhasznú vállalat létesítéséért, mig a hegység szivéhez közelebb nyomuló vasérczek hasznositával ez idő szerint egyedül az állam szerénykedik, melynek Gyalár község határában a szó szoros értelmében egy egész vashegy áll rendelkezésére s tartalékul odább a Ruszka felé még több más vasrétegei várják az értékesítést. A kincstári vasbányászat ősidőkből származó nyomokon indult meg s ezen a helyen működtek Hunyadi János, Mátyás király, valamint a nemzeti fejedelmek bányászai, kik mindannyian nagy súlyt helyeztek e vastelepre, mint ahonnan fél Erdély házi és hadi szükségleteit beszerezte. A Habsburg-dynastia kormányai sem mulaszták el e természeti kincsek kizsákmányolását, sőt éppen III. Károly és Mária Terézia idejéből datálódnak ama kiterjedt vasművek, melyek a környék erdőségeinek kihasználása czéljából igen nagy körben életet vittek be a rengetegek közé. Századunk műszaki vívmányai s a közlekedési eszközök tökéletesedése a külföldi vasárukat lassankint távol vidékünkre is elsegitvén , a kezdetleges vállalatok egymásután kénytelenek valának meghátrálni s egyedül a változott viszonyokhoz alkalmazkodó államkincstárt hagyván a versenytéren. Az állam Govasdián, Vajda-Hunyadtól 16 kilométer távolságra egy magas olvasztóval állítá elő nyers vasát, melynek tisztítását és haszonvasárukká alakítását Szászvárostól eéy órányira Sebeshely és a Báthory-Kinizsi diadala által felszentelt kenyérmező szomszédságában elő Kudzsir eszközölték. Alig pár év előtt az öszszes mivelet Kudzsirra összpontosíttatott, mint ahova a déli Kárpátok erdőségeiből a völgyek és patakok kedvező fejlődése a szükséges szén eljuttatását nagy távolból lehetségessé teszi. Mindez azonban nem volt képes a hihetetlen mérvekben fokozódó vasszükséglet és termelési verseny igényeinek megfelelni s miután ez irányban egyedül az üzem fokozása ígért sikert, évek előtt tervbe vették már a gyalált vasnak V.Hunyadon nagyobb arányokban leendő feldolgozását. A 73-iki krach fergetege a szépen indult terveket itt is elsöpörte s csak legutóbb kerültek azok Kerpely Antal miniszteri tanácsos lelkes pártfogása mellett felszínre. Kerpely A. m. tanácsos és oly jóakaró barátja az említett ipari pangás következtében hanyatlásnak indult Vajdahunyadnak, mint a mily buzgó képviselője az állam érdekeinek s miután e ponton szerencsés összhangzásban azonosult a szép múltú város felvirágoztatása a kincstár javával, európaszerte tekintélynek örvendő szakvéleményével csakhamar kieszközölte kormánykörökben a vajdahunyadi vasművek engedélyezését, így létesült rövid egy év leforgása alatt a vajdahunyadi lovagvár közelében két magas kohó vízi erőre alkalmazott fúvókészülékkel (bár szükség esetére a gőzmotor is készen tartja magát) s kapcsolatban azzal a sodrony pályával, mely hazánkban ez idő szerint egyetlen s működése óta bámulatban részesül. Már a lefolyt nyáron észrevehető vala a tudnivágyók ide özönlése s ez az érdeklődés évről-évre emelkedni fog bizonyosan, mert a megnyílt piski-vajdahunyadi szárnyvonal az utazást bárkire nagyon megkönnyíté. Csak jöjjenek is minél többen ide, hol a munka diadala s a nemzeti múlt dicső, emlékei egyaránt emelkedett hangulatba hoznak. Én is egy tanuló csapattal zarándokoltam közelebbről a Hunyadiaknak Trefort miniszter úr gondosságából észrevehetőig megújuló várlakához s kegyeletes érzelmekkel végigjárva régi dicsőségünk emez ereklyéjét, aprajára megtekintettük a mai kor szellemét oly pregnánsul kifejező vastelepet is. Filtsch Károly bányatanácsos és Markusz Ferencz kohómérnöknek szakértő magyarázatai a szövevényes vasmű minden részletéről beható tájékoztatást nyújtván, a fürge muzsafiak amúgy diákos könnyűséggel kigyalogoltak a távol vasbányához is. Amit a sodronypálya legtávolban hegyen völgyön átszékelve alig 9 méternyire talál, azt mi jámbor halandók két ennyi távolságban s három majgaslaton keresztül érhettük csak el. De hazánk leg-gyönyörűbb vidékei egyikén vad regényes mészszirtek folyvást váltakozó alakzatai között ugyan ki ven-né észre az utazás fáradalmait s kinek jutna eszébe az óramutató észleléseivel untatni magát. Alig értünk ki a hunyadi rövid szorosból, hol 60 méter magasra vezetik a Zalasd vizét fel s az ellentétes mészsziklák, boroszlán, kőris, fagyai ezerjel, főleg tavasszal, délszaki viránynyal köszöntnek: ott találtuk Zalasd falut a Hunyadi-mondák eme sokat emlegetett egyik színhelyét. Az egykor kincstári birtokot képezett helység később a Barczayakra s azoktól Bánffyakra szállott, mignem legutóbb vásár utján ismét az állam tulajdonába ment át. Vajjon melyik szögletében keressük Both bajnok lakhásának nyomait s a gyűrűs holló jelenete itt vagy Hunyadon adta-e elé magát ? ilyen s hasonló gondolatok űzik egymást az erre utazó agyában. Az itt kifutó patak messzi nyugatra veszi eredetét közel a Ruszkához s partmenti mészkészleteiben sok felderitni valót rejteget még. Negyvenkét személyből álló csapatunk délnyugotra fordulva a Kaczanás mészgerinczre igyekezett fel, hol a sodronypályának V.-Hunyadra és Gyalárra szolgáló ágait mozgató gép nyert elhelyezést. Onnan a zuhatagokkal tovairomló ránki patak mellé lejtve, a patak sűrü kanyarodásait követő kitűnő út szabja meg irányunkat. Nem először intéztem erre lélteimet, de azért most is elragadtatással szemléltem a szédítő magasba sorakozott szirtalakzatokat, melyeknek összevissza tépett, néhol szobrászatilag idomított formái a lombjaitól megfosztott fák és cserjék közül világosan kilátszottak.A bástyatorony, gula, cathedrale alakzatoknak alig van vége hoszsza s ugyancsak volt mit rajzolni annak a pár ifjúnak, kit a l ilkesedés tájképi vázlatok felvételére ragadott, s a kik, a dolomittal váltakozó helyenkint a csillámpala alá sukkanó világos fehér és mészkő féleségek előjövetelét s letelepülési változatait jegyezgetni igyekeztek. Egy fordulónál kis házikó bontakozott ki előttünk, odább gyümölcsfák szorították láttérbe a kőomlás ellen küzködő erdőt s járókelő alakokkal élénkült meg az út. Itt valánk Kaszabányán, mely csak egy része a Govasdia néven fél órai távolságra elszóródott bányaközségnek. Itt van a főmérnöki kényelmes lak, s ugyancsak kellemes meglepetést képező ránk, ugyszólva váratlanul érkezettekre az abban élvezett vendégszeretet és lekötelező fogastatás. Híjáiba Bergleute sind gute Leute s ha a moelern világ újításai a bányászati technicában tarthatlanná tették is a régi rendszert, a szives vendéglátás ősi erénye változatlan épségben áll s a legtávolibbi völgyekben megédesíti az utazást. * Compolti Ágost főmérnök házában nemcsak asztali örömökben részesül a vándor, hanem változatos gazdag kézi könyvtára a szellemnek is üdületül szolgálhat. Kívüle Palóczi Horváth Ödön mérnök családja képviseli az alsó telepen a magyar culturát, s e miveit világlátott család körében töltött rövid mulatásunk épen elég volt a magyar biányászati tisztikar iránt ápolt nagyrabecsülésünk megkétszerezésére. Govasdiától már csak egy rövid óra a gyalári vashegy, hol a dús vasérczek egészen a felszínre bukva épületkő módjára fejthetők.. A kupolad tetőt szorgalmasan kaszálják s a kasza elől itt a vasdarabokat, kell halomba gyűjtögetni. És ez a vaskő nagy gazdagságán felül kitűnő minőségével is párját ritkítja, mert 50—65°/C tiszta vasat szolgáltat s a vas használhatóságát annyira megnehezitő kém és phosphor eljövetelétől meg van kimérve. Tulnyomólag barna vas, azután haematit, vaspát (siderit) törnek elé és mágnes vas, mangán csak mellékesen szerepelnek. Ezt a kitűnő vasat aknázták Erdély legrégibb történelmi idejétől folyvást s mégis alig látszik meg felületén annyi századnak kitartó munkája. A legrégibb miveletek apró gödrök alakjában hullámzatossá tevők tetejét, oldalán vájások képviselik a későbbi miveletet s a Borbara és Bánffy aknák az utóbbi századoknak köszönik származásukat. A Bánffy aknába 56 méter tárnával hatolunk be. 30 méter magas pagodaszerü üreg fogadott, melynek méreteit a bányamű-vezető szívességéből társaságunk tündéri világításban látható meg. Nénda csodálat fogta el a népes társulatot, amint az egymásután felgyújtott máglyák fénye fokról-fokra jobban láthatóvá téve az ordusszerű üreget. A Bánffy-akna ez időszerint a legmélyebb 3-ik szirtben fekszik, de alatta kúpszerüleg szélesedve a vastömeg ismeretlen mélységig folytatódik még. A felette levő két szirtben termelt érczet (utóbbi évben 400 ezer mmázsa) goritokkal a legmélyebb niveaura juttatják, honnan a túlnyomó rész ez időszerint az aczélsodronypálya rakodójához jut s csak egy kisebb maradványt viszik át a hatszáz méter alagút segélyével a hegy nyugati oldalára. Ott 140 méter guriton a kocsik tartalmát lezúditják s uj kocsisort állitva össze 2 kilométer egyenesben lóvonatu pálya röpíti a szállítmányt a völgy vállán elé. Itt az előbbi javítás ismétlődik s az említett pályaszakasz párján előbbre jutva még egy újabb pályarész fogad. Végre erről a nadrági patak mellé jut a szállítmány s a torkolatba épült kohóhoz gyűjtik, hol elébb apróra zuzatva adagonkint a magas kemenezébe öntik be. Az ilyen kemenezék tudvalevőleg két alapjukkal egymásra illesztett csonka kúphoz hasonlítnak: felső felük a melegítő, lejtőjük szemtős alsó részük az olvasztó tér, hol 2000—2650° C. hőmérsékletnél a faszénnel, mészhulladékkal vegyített érczek folyó tömeggé olvadnak. Innen előbb a felszínen úszó salakot, meghatározott időközökben magát az érczolvadékot lebocsátják s a tűzsziporkákkal, erős sustorékolással elétörő érczláva messzi riasztja magától a szemlélőt. A felfogás vagy formákban, vagy csak homokkal kibélelt gödrökbe történik, honnan is a kihűlt érczlepényeket az olvasztókba viszik, hol öntött árukat produkálnak, vagy hengerműveken át rúd abroncsvassá, lemezekké dolgozzák fel. Az aczélgyártás — mivel Resicza és Diós-Győr teszik magukat nevezetessé — a govasdiai kohónál nincs behozva s Vajda-Hunyadon csak tervezés alatt áll. A gyalári tető táj rajzi szépségeivel is megérdemli figyelmünket. Tágabb és szebb kilátást az előhegységben nem egyhamar látni. Nemcsak a déli Kárpátoknak élesen kiváló sora látható innen a Retyezat, Parény s a többi szirtes csúcsokkal fel a szászsebesi hegyekig és nem csupán a közvetlen közelünkben nyugatnak vonuló ágazatokat kísérheti el a jó helyismerő, hanem különösen éjszakra meglepő távolságra kibővül a panoráma. Alig pár mérföldnyire a dévai trachyt-hegység domborodik ki mögötte, tátongó mélységgel jelölve a Maros völgyet, hol a kanyargós folyam tükre is fel-felcsillan. Odább éjszakra a nagyági Érczhegység fejült ki hajlásaiból Nagyág házait mutatva fel s még ezeken is túl az Abrudbánya felé határt álló Vulkán hatalmas mésztömzse s az ehhez szegődő Gamaláncz, valamint a Zalatna mögött kimagasló s a rómaiak bányamiveletétől áthatott Korabia mind kivehetők, úgy hogy a Bihar-láncz zárja be arra a látókört. Egész Hunyadmegyén túl, tehát Alsófehér nyugati szögletére átkalandozhat tekintetünk s csak egy pár tó smaragdzöld tükre hiányzik abból, hogy a Rigihez hasonlítsuk a nagykörű kilátást. És a nép, az istenadta nép vajmi keveset látszik törődni a civilisált ember előtt oly elbájoló szép kilátással, sőt meggondolatlan eritok,. ., , bolólag lép fel, úgy hogy a govasan szat^ nélkül nyomorult tengődéssel lakolna tudatlanságáért. A tetők erdőivel a források, csermelyek is eltűntek s a záporok vizét felfogó növénytakaró letarolása miatt, vadvízzé szilajul a legkisebb vizárok is, úgy, hogy mig a fensikok a szárazságtól szenvednek, len a völgyekben egész váratlanul támadó árvizek sepernek el olykor mindent. De különben érzületben legkisebb kifogást sem emelhetünk e hegyvidék, az ugynevezet Erdőhátság lakossága ellen s bár földjük, helyzetük egyaránt szerény viszonyokra utalja őket, itt a lázadás üszke soha tápot nem talált. E csendes elégültség egyébként a kincstári tisztviselők humánus bánásmódját is legjobban illustrálja s azért a politikai érdekből is örvendetesnek találjuk, hogy az állami közegek érintkezése fel a hegység zömébe Gyalártól még 23 kilométer távolságra biztosítva van a Vadu-Dobrinal végződő sodronypálya által, mely gróf Lónyay Menyhért erdőségeinek 25 évre tervezett kihasználása czéljából hatol odáig közegeivel terjesztve a civilisatiót s az állami felsőbbség tudatát. Egy nagy ember felesége.*) Második és befejező közlemény.) Nem volt többé szó a szellemi egyesülés s munkatársságról. Carlyle asszony hamar észrevette, hogy szerepe nagyon kis térre szorittatott s minden oldalról megcsonkittatott. Carlyle, mint Fraude írja róla, soha legtávolabbról sem gondolta lehetőnek a házasság mindennapi következményét, a gyermekeket. Csak úgy gondolt nejére, mint egy társra, ki megkönnyíti neki s kellemessé teszi az életet. Ennyi volt az egész. Ritkán történik az, hogy az asszonyok hallgatag arassák azt, amit vetettek. Carlyle asszonynak meg volt ez az erénye. Mikor Carlylehez menve, elhatározta, hogy szívvel- lélekkel meg fogja érdemelni a »híres ember neje« elnevezést s azon lesz, hogy férje mind azzal megajándékozza a világot, a mire csak képes lesz, s igyekezni fog, hogy akként segédkezzék neki, miként azt Carlyle értelmezi. Csakhogy ő nem úgy értelmezte azt. Carlyle szerette pipaszó mellett elnézni mint súrolja a pallót felesége, mint a hogy anyjától, nővéreitől látta. A természet rendje szerint valónak tetszett előtte, hogy neje kenyeret süssön neki, mert a pékkenyeret nem szerette s hogy neje czipőit megfoltozza. Mindenik kötelessége szerint: a férfié az ész nemes foglalkozása, az asszonyé a szolgai dolgok. Carlyle asszony elfogadta e munka felosztást zúgolódás nélkül s nem okoskodott. Sőt Renan elődje volt a vigság uralkodásának meghatározásában a világban. »Sok csekély dolog — mondá ő — melyek semmik, ha nevetnek felettök, komoly szellemben bírálva bánattá válnak.« Tehát egy vig ember többet ér egy bus embernél, s előnye van neki az életben ama felett. Epen ezt a theoriát állította fel Renan. Felfegyverkezve e szeretetreméltó philosophiával s az élet regényessége iránti fogékonysággal, jó hittel s szívvel felejtette el ifjúságának kényelmét s jólétét, megtestesítve Carlyle eszméjét a házasság felől. Míg ő a nagyszerű gondolatok rendezésével foglalkozott, neje a durva munkát teljesítette, főzött, mosott, szabó volt, szobafestő, czipész, pék s mindenben tökéletes, a nélkül, hogy »nagy dolgot« csinált volna belőle. Ő neki kellett az összeköttetéseket is megszakítani a világgal. J Eltávolította az alkalmatlankodókat, eligazította a peres dolgokat, s mindenféle megbízásokat elvégzett; elbeszéli valahol, mily botrányt csinált azoknál a szabóknál (angol szabók skót szülött létére gyűlölte az angolokat) mikor férjének egy öltözet ruhát rendelt meg. Mindazáltal óvakodott attól, hogy közönséges foglalkozása által lealacsonyítsa magát. Műveit lelke nem tűrte a durva érintkezést emberekkel vagy tárgyakkal, melyekhez Carlyle lealacsonyította s hosszú ideig rászorította. Egészségét is megtámadta a durva paraszt munka, de azért ő mindig a régi »pacsirta« maradt s férje soha sem hallotta őt panaszkodni, sem durczásnak nem látta. Carlyle »Jegyzeteiben« miket özvegysége alatt irt s melyek lélekmardosásainak őszinte vallomásai által mintegy tisztázzák (rehabilitálják) őt, sokszor visszatér ez áldott természetre, melyet több évi betegség sem volt képes megrontani, vissza-vissza gondol az édes mosolyra, melylyel őt változatlanul fogadta, mikor szokásos 20 percznyi vagy félórai látogatását tette nála. »Mindig volt neki valami vig mondani valója számomra; leginkább csinos kis történetkét, mit eredeti modorával, higgadt átgondoltsággal adott elő. Rossz napjaiban is soha egy szomorító vagy unalmas szót nem ejtett ki; minden szomorú dolgot elhallgatott s kizárólagosan saját magának tartotta meg«. Nem zúgolódott Carlyle asszony, mikor a szegénység, majd a nyomor ütött be hozzájuk néhány hónap múlva házasságuk után. Megesküdött, hogy férje soha sem fog haszonlesésből írni, bármi történjék is s szavának állt, habár tizenöt éven át egyebet nem vacsoráit is pár kanál árpalevesnél. Akkor sem panaszkodott, mikor férje, beteges vadsága befolyása alatt, elhatározta, hogy elhagyja Edinburgot Craigenputtockért, hol Carlyle asszonynak egy atyjától öröklött düledező félen levő házacskája volt, s mely Skócziának hegyei közt a legrondább, legelhagyatottabb helyen állt, mint Fraude mondja. Itt lehetett a legtökéletesebb magányra számítani. A legközelebbi város 16 mérföldre fekszik. Több hónapon keresztül hó borítja a mezőket, s a viharok majdnem lehetetlenné teszik a közlekedést. Ha pedig felolvadt a hó, akkor mindenfelé csak mocsarak látszanak. Carlyle érezte, hogy ez nem egy olyan gyenge mellű s a világhoz szokott nőnek való hely. Barátai is váltig mondták neki; azt is észrevette, hogy már a Craigenputtock név hallatára és összerázkódott neje. De egész naivan magyarázza meg ezen egoismusát: »Soha nem mondta nekem még egy tekintettel sem, hogy ez áldozat lenne az ő részéről. Igazán azt hiszem, nem is bírt erről tudomással. Új-Zeelandba is követett volna engem, ha az rám nézve előnyös lett volna.« Roppant sok nélkülözésnek volt itt kitéve Carlyle asszony, mert cselédet sem kapott, ki olyan Isten háta mögötti helyre őt követte volna. Mindent neki kellett elvégezni s valami remek egyszerűséggel írja le, mint tanult kenyeret sütni. »Hozattam egy szakácskönyvet s elhatároztam, hogy kenyeret fogok csinálni. Úgy jött ki a sora, hogy kenyerem akkor menjen a kemenczébe, mikor magamnak is le kellett volna feküdnöm, s egyedül én maradtam ébren e pusztaságban. Egy óra, azután kettő, végre három, még mindig ott voltam megtörve a fáradságtól, szivem elszorulva elhagyatottságom s lealacsonyittatásom által. Én, ki úgy el lettem kényeztetve a családom által, kinek az egész ház kedvét kereste, a kitől soha nem kívántak egyebet, minthogy lelkét művelje, arra voltam kárhoztatva, hogy éjszaka vigyázzak fel kenyeremre — a mi kölönben lehet, nem is sikerül. .. .! Majdnem megőrültem a gondolatok súlya alatt s leborulva az asztalra, keservesen sírni kezdtem. Ekkor jutott eszembe — nem tudom miként — hogy Benvenuto Cellini egész éjjel fenn virrasztott a kemencze mellett, honnan Perseusa került ki s azt kérdeztem magamtól: Elvégre is nagy különbség van-e a Mindenható szeme előtt Perseus szobra s egy kenyér között, ha mindegyik a kötelességet ábrázolja ? Cellini erős akaratának, türelmének 8 feUaW^. . i bér felesége lett volna, ín meriföldre a sütőtől, mimt ezek a nagyszerű tehetségek egy jó kenyér előállításában pontosultak volna össze. Ki sem mondhatom, e gondolat mily vigaszt nyújtott szomorú sorsomban azon évek alatt, miket ez elhagyatott vad helyen töltöttünk, hol három elődeim közül kettő megőrült, egy pedig részeges lett!« A kenyér leírási levél megérdemli egyszerű, bájos természetességénél fogva, hogy Sevigné asszony jó leírási levele mellé soroztassék. Carlyle asszony, kinek igen finom humora volt, szerette néha összehasonlítani regényes leánykori ábrándjait a valóval. Sokszor kigúnyolta a »szegény szerencsétlen Welsh Jane«-t, ki magas helyzetéből s egyetlen leányi elkényeztetéséből Carlyle asszony hivatalába cseppent. Az olvasók talán csodálkozni fognak azon, hogy ily szellemdús asszony miként volt képes annyi sanyaruságot eltűrni a »nagy ember felesége« száraz czím viseléséért. De olvasónőim bizonyára nem csalatkoznak. Eltalálták, hogy a kis »pacsirta« szerelmes lett férjébe ? De, hogy miként tudta e dura külsejű ember nejét úgy elbájolni, az a szív kimagyarázhatatlan rejtélyei közé tartozik. Carlyle tudott ragyogó lenni. S mikor néha fecsegő kedvében volt, a nagy hallgatókhoz hasonlóan oly ékesszólással törtek elő a gondolatok agyából, hogy mintegy elkápráztatta az őt odaadással hallgató nejét. Carlyle »jegyzeteiben« olvassuk, hogy felesége válságai egyike alatt (mert sokszor betegeskedett élete vége felé), három estén át olvasta fel neki a molvitzi csatát, »a mit végre nagy büszkeségemre megértettem s csak erről beszéltem neki félórai látogatásaim alatt. Keveset szólt ugyan, de érdekelni látszott őt munkám.«*) Egy haldokló, ki három conferentián keresztül a molvitzi csata iránt érdeklődik, az egy szerető asszony; a bizonyíték kétségtelen. Carlyle leginkább azáltal nyerte meg neje szívét, hogy szerencsétlen volt. Mikor halálos ágyához hívták, egészen kétségbeesett, hogy neki magának kell a csomagolásra gondolni s még tíz év múlva, neje halála után is, rémülve gondol e csomagolás részleteire. Egyszóval kiállhatatlan volt, de nem mások iránt, mint sok más férfi, hanem elsősorban is maga iránt. Carlyle aszszony jó szíve szánalommal telt el tehetetlen gyámoltalansága iránt. Miután Carlyle elvesztette őt, mardosó lelkiismerete által indíttatva mondá Fraudenak: »Uh, ha csak öt perczig láthatnám, hogy biztosíthatnám őt, mennyire ragaszkodtam hozzá minden időben! De ő azt soha nem tudta! soha nem tudta!« Valóban volt idő, mikor neje éppen az ellenkezőjét gyanította; ez lesz a dráma utolsó felvonása s azonnal elmondjuk, de előbb hadd álljon itt, hogy érezte ő azt, hogy ezen sziklasziv ver, még pedig érte ver. Carlyle néha megírta neki azt, mit nem tudott elmondani, s ő fiókja legrejtettebb mélyében féltékenyen őrizte férje szerelmének e drága zálogait, hogy a rossz napokban erőt merítsen belőle. Carlylehez írt leveleiből a többek közt e sorokat idézzük, melyek követeléseinek szerénységéről tanúskodnak : Tegyen meg minden lehetőt, hogy szegény Goodala iránt (ez volt gyöngéd neve) elnéző s türelmes legyen, mert ő szereti önt s kész mindent megtenni a világon, amit csak kiván, a csillagokat is lehozza, ha parancsolja. De ha a gazda sem egy jó tekintetet nem vet rám, sem egy jó szava nincs számomra, mit tegyek mást, minthogy kétségbeessem s mindenkinek terhére legyek ? Ennél szerényebb s szeretőbb módon nem lehet senkinek magát kifejezni. 1855-ben Carlyle Anglia egyik büszkesége lett. Majd minden nagy művét kiadta. Végre gondolatai megengedték magukat zabolázni s oly különös ragyogó stylussal ruházta fel azokat, hogy a legegyszerűbb olvasót is elragadta, ki legkevésbbé volt képes gondolatai menetét követni. Carlyle asszony, ki mindenek felett a természetes egyszerűséget szerette s kinek pompás irodalmi érzéke volt, nevetve mondá mintegy intőképen: »Nem csudálatos-e az, hogy férjem műveit csak az asszonyok s bolondok tudják tökéletesen élvezni?« A londoni kis ház, hol, Craigenputtockot elhagyva, letelepedtek s melyben Carlyle egész haláláig lakott, az arczátlan kiváncsiak seregének vágyai netovábbja lett, s legkivált az amerikai touristák előtt, kiktől Carlyle asszony legjobban félt, mert legnehezebben lehetett szűrüket kitenni: »tizenötöt számláltam meg két hét alatt, kiket. Russel doctor kivételével, a seprűvel szerettem volna kikergetni.« Welsh asszony halálával vagyoni helyzetük is megjavult. Carlyle természete, modora, az évek által nem nyert, mogorvának született, mogorván halt el, mindig házsártoskodva, káromkodva, veszekedve környezetével, kemény szavakkal sértve s szeszélyes követelésekkel kinozva azt, mig csak nejét, iránta elvakult cselédjét beteggé nem tette e szóáradat s háza a bolondok házához hasonlított. Nem lehet mondani, hogy ez időtájban, Carlyle asszony boldog lett volna, a szó közönséges értelmében. Mint valahol megjegyzi, hiában emlegetik azt a bölcsészek, hogy az ember boldogsága abból áll, ha másokat azzá tehet, a pusztán eltévedt s szomj által gyötört vándor, ki utolsó csepp vizét egy sebesült barátjának adja, érezheti az áldozat nemes elégültségét, és a teljesített kötelességet, de tévedés azt hinni, hogy boldogság lenne vizét meginni látni ; ő közvetlenül tudta ezt, a ki évek óta adta utolsó csepp vizét oda oly embernek, ki soha köszönetet nem mondott neki. Akármi volt is benne különben, megtanulta megelégedni azzal, amivel bírt. Mikor útközben egy vendéglőben csak egy ágy volt kapható, egész természetesnek találta Carlyle aszszony, hogy férje foglalja el azt, épen mint férje azt, hogy neje a divánon háljon. Végre folytonos jó kedélye a legnehezebb megpróbáltatásnak is ellenállt, ami csak híres emberek nejét érheti: a bámuló nők által előidézett próbakövet. Mihelyest valaki az emberi tudományok bármely ágában hírnevet szerez magának, azonnal el lesz árasztva oly asszonynépség által, kiket a gondviselés csak azért látszott teremteni, hogy hiúságukat e hires emberek ismeretsége által kielégíthessék. Énekes vagy költő, kötéltánczos vagy lelkész, zongorista vagy bölcsész, alig tűnik fel a láthatáron, azonnal futnak a szóban levő asszonyok hozzá, mint a ragadozó madarak. Ideje, hajfürtéi, jegyzékei, egész physicai egyénisége az ő meghódított birtokuk. így volt ez már az ókorban is, Orpheus idejében s igy lesz mig a világ világ lesz, daczára a hires emberek nejeinek, kik rossz szemmel nézik a bámuló asszonysereget. Carlyle sem kerülhette el sorsát s olyan természettel, mint ő, valóságos isten csapásának tekintette a sok szellemes és csinos asszony meghívását ebédekre, estélyekre s mindenféle mulatságokra. Carlyle asszonyt bízta meg, hogy őt védelmezze. Titokban Carlyle asszony inkább szerette a férfi bámulókat. Mert ezek néha megjutalmazták az elvesztegetett időt, így egy parafadugó kereskedő egy tucat áthatlan parafa talpat küldött neki, egy másik egy skált, egy harmadik, ki a népből való volt, majd megfojtotta ölelésével mi *) Megjegyzendő, hogy Carlyle, ha valami kérdéssel nem volt tisztában, azt addig olvasta fel feleségének, mig végre meg nem értette tökéletesen. így volt a molvitzi csatával is s erre vonatkozik a fentebbi jegyzete Carlylenak.