Nemzet, 1885. március (4. évfolyam, 896-926. szám)
1885-03-01 / 896. szám
StaKKaÉnNMAft t ferencalektere, Athenaeum-épület, I. emelet. A. kp szellemi részét Diets minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk a Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tara, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 896. (59) szám. Reggeli kiadás: EbDöffbrittei, Ferencziek-tera, Athenaeum-épület, fildlitht. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 írt 3 hónapra . .. . .. 6 - 6 hónapra .................................................. 12 ̇ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés kávémként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Vasárnap, márczius 1. IV. évi folyam. Budapest, február 28. Csekély többség az alsóházban, nagy vereség a felsőházban — jutott a Gladstone cabinetnek ma ki, a bizalmi kérdés felvetése alkalmával. Még maga a cabinet nem bukott meg, de politikája megbukott teljesen, valószínűleg maga után rántja a kabinetet is. Mert az angol politika, azt hiszszük, nemcsak külügyi, de belügyi tekintetben is, fordulóponthoz érkezett. Az mindenesetre bizonyos, hogy a Gladstone-kabinet természetes iránya, a külpolitika terén, annyira lehetetlenné lett, annyira nagy kárt okozott Anglia hatalmi állásának, hogy nyugalom és bizalom, a békés külföldön az angol politikában helyre nem állhat e kormány alatt, ha az vállalkoznék is, olyan iránynak megkezdésére, mely meg nem felel eddigi politikájának, mert akkor is nemcsak önmagát kellene legyőznie és megaláznia, de egyszersmind le kellene fegyvereznie, váratlan erélylyel és kilátásban alig levő eredményekkel a felzúdult angol közvéleményt és a felbátorított vetélytársakat, valamint tengerentúli népeket, Ázsia közepén ép úgy, mint a Nílus partján. Ha pedig jelentékeny pártváltozás nélkül egy átmenetes minisztérium váltaná fel a Gladstone-kabinetet, ennek kevesebb erőfeszítésébe kerülne ugyan a politika megfordítása, de gyenge lenne az is, a pártok részéről szükséges és tagadhatatlanul nagy áldozatokkal járó támogatás kellő erejének és lelkesedésének hiányában. Kétségtelen az, hogy azon nagy veszélyek, melyeket a Gladstone-kabinet magatartása az angol érdekekre és hatalmi állásra vont, úgy a Nílus partján, mint Közép-Ázsiában Oroszország kétségtelen előnyomulása folytán elkerülhetetlen szükségessé teszik a politika eddigi irányának és taktikájának gyökeres megváltoztatását. És ha csak azon szerény mértékű elhatározás foganatosittatik is, melyet az egyptomi, illetőleg sudáni politikára nézve Goesében formulázott, midőn kimondá, hogy Sudánt megszállni kell Egyptom biztosítása czéljából, akkor is egy nagy erőfeszítést és tetemes költségeket lesz kénytelen Anglia magára vállalni, amitől — eddig — Gladstone kormánya folytonosan visszariadt és talán épen ebből származott folytonos fiascója, Anglia hatalmi állásának folytonos csökkenése és a megoldásra váró érdek és hatalmi kérdések folytonos bonyolódása. A Gladstone kormány ugyanis teljesen megvalósító külügyi politikájában azt a jó régi magyar közmondást, hogy »a tösvény többet költ, a rest többet fárad«. Mert nem akart költeni és ezért nem szervezte az egyptomi kormányzást és elharapódzni engedte a sudani lázadást, mikor aztán Gordont, ennek nem leveretése — mi egyedül czélravezető ilyen tartományban, — de lecsillapítására küldé; ezt sem kellő pénzzel, sem kellő katonaerővel el nem látta és így a lázadás győzött. Gordon, a pénz, a katona és az angol tekintély elveszett. Mindennek jóvátételére most már csak a Goeschen által vázolt politika alkalmas, de erre sok erő, sok pénz kell. így költet a fösvény Gladstone sokkal több vért és pénzt a Nílus partján Angliával, mint amibe került volna bármely feladat, bármely megoldás határozott kitűzése és következetes keresztülvitele, mert akkor legalább a kitűzött czéltól nem vonatott volna el , sem egy csepp vér, sem egy shilling. Lustasága pedig állott Gladstonenak abban, hogy amit tett, azt is vonakodva és későn tette. Mert a cselekvés, politikai irányával merő ellentétben állott ; igy csak kényszerítve határozta el magát először az egyptomi expeditióra, hol Alexandria bombáztatása után — teljes tétlenségbe esett ; kényszerítve határozta el magát a sudani expeditióra és a nemakarás utáni nyögés mindig meglátszott rajta, így idézte elő a legnagyobb válságot a Nílus partján. Hasonló módon nyitott utat Oroszországnak Heratba , felhagyva Afganistán protectiójával és teljesen elvonva figyelmét Közép-Ázsiáról, míg az oroszok különböző ártatlan czimeken nyomultak előre és rövid időn Heratra teszik kezüket ; Így engedte Afrika partjait, német, olasz, franczia által úgy elfoglalni, hogy a felszabadulóban levő fokföldi tartományokon kívül, angol fenhatóságnak már nem lehet Afrikában helye ; és az utóbb említett tartomány is — lesz Angliának hajószén rakodó stallója, de nem birtoka. Igen, mert Gladstone a modern és democrata, szabadelvű politikusok minden nagy erényét egyesíti ugyan magában, jól ismeri a tőkeképzés, társadalmi fejlődés, culturális haladás, birtokdemokratizálás, egyház- és tanügyi politika minden szabadelvű követelményeit és hogy mindezekben a kérdésekben neki halhatatlan nagy érdemei vannak, azokról Anglia legújabb történetének több fényes lapja fog tanúságot tenni. De az is kétségtelen, hogy meg van benne egyszersmind a demokrata szűkkeblűsége, a nemzetgazda kizárólagos takarékossági hajlama, a humanista béke- és emberszeretete, az idealista előszeretete minden népszabadítási törekvések iránt, ha mindjárt azok vandalizmusra vagy idegen hatalmi érdekek érvényesülésére vezetnek is. Epen ezért latra vet és pénzre vált fel mindent, és akkor bizony a nagy politikát és hatalmi érdekek védelmét ki kell dobni az állam hajójából, mert bár ezeket sokszor nem lehet megtakarítások és lefegyverzések által elérni. A modern politikai iskolák egy félszázad óta állanak azon alapon, melyen Gladstone csak újabban kezd a democratia is érzékkel bírni a hatalmi és érdekpolitika iránt, bizonyítja a franczia és német gyarmatosítás, de ezt már Gladstone nem sajátíta el. Ezért bukott meg politikája. A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 28. A KIS KIRÁLYOK. Hegén, öt kötetben. Irta: JÓKAI MÓR. HARMADIK KÖTET. 54 Ez elég akadály. — Azt pedig jó lesz megtanulnod. Az európai mivelt népek élő nyelve nyitja meg előttünk a világot, a nélkül itt maradunk a szurdikban. — Tanulni fogom. — Tehát most csakugyan Debreczenbe akarsz eljutni ? Nem beszéllek le róla, az igen jó iskola, bár egy kissé »vaskalapos«. Gyalog indultál neki ? — »Apostolok lovain.« — Milyen alkalmas véletlen! Épen most indul a kasznárom Debreczenbe, a sertésvásárra. Azzal együtt utazhatok Ő egyedül megy. Igen derék, joviális ur. Adalbert gróf csak úgy negyedrész tekintettel vizsgálta a fiú arczát: mit árul el erre a szóra ? — Ha örömöt, akkor a gyöngeség jele,ha dölyföl, akkor az az ostobaság hírnöke. Családjának ősellensége kínálja őt azzal, hogy mikor az apai háztól szökve szökik, akkor a saját hintáján elviteti a végezélig. Mit mond erre ? Manó nem engedett a szivébe látni. — Igen megköszönöm a gróf szives ajánlatát, de nem foghatom el. Megmondom az okát. Van egy jó pajtásom, aki eddig tanított arra a kevésre, amit felszedtem, s vele beszéltünk össze, hogy a collegiumba megyünk. Két különböző utat választottunk az eltávozásra, hogy együtt ne üldözhessenek bennünket. Szavunkat adtuk egymásnak, hogy a hortobágyi csárdában találkozunk össze, s a melyikünk hamarább érkezik, a másikat ott bevárja s igy megyünk együtt a collegiumba. Már most ha én kocsin mennék a Hortobágyig, ugyan mit csinálnék annyi éjen-napon keresztül abban a pusztában, meg a csárdájában, amíg a pajtásom gyalog odáig jut ? Ha pedig nem maradnék ott, hanem egyenesen bemennék Debreczenbe, akkor megcsalnám a jó barátomat, s az hiába várna rám az összebeszélés helyén. Hát azért csak gyalog kell nekem az utamat folytatnom. A kifogást egészen correctnek ismerte el a gróf, — volt benne ész is, meg szív is. S ezzel szépen ki lett kerülve mind a gyáva elfogadás, mind a goromba elutasítás. Adalbert gróf azonban még is gondolt ki valamit. Az ő kezei messze elérnek. Ezt a szökevény fiút nem fogja a hálójából kiereszteni többé. Tenni fog róla, hogy az az apai házhoz vissza ne kerüljön többé. E közben eljutottak a kastély verandájáig. Ott volt fölteritve a reggelihez, halmozva minden ínycsiklandó falánkság. A gróf a tiszttartójáért küldött. Az alatt lejöttek az emeletből a gróf urfiak. (A grófnő még nem kelt föl.) A jó Gil Blast a másik kettőnek úgy kellett erővel kihozni karjánál fogva. JA két szélső nevetett, a középső ungorkodott. — Hagyjatok neki békét! monda a gróf. Gyere ide fiam. Nincs mit szégyenlened a dolgon; nem leány volt, akivel az este megbirkóztál, hanem fiú, hozzád illő lovag és gentleman; a mi kedves öcsénk, anyánk után osztályos rokonunk,Janussy Emanuel. Öleljétek meg egymást. Erre aztán egyszerre megváltozott a társaság hangulatja. »Egy a mi társaságunkból! Hisz akkor »csau!« Egy álcrázott gentleman! aki tourt csinál gyalog, s útközben kalandokat keres. Ezt sorba kell ölelni valamennyinek«. Albino jajgatott is egy kicsit: »héj ! héj! ne olyan nagyon! én nem akarok veled birkózni.« Most aztán egészen helyre volt állítva Gil Blasnak a becsülete, azt a kék nefelejtset ott a szeme alatt büszkén mutogathatja, hiszen az egy athletai assautnak a tanújele. Manót odaültették maguk közé az asztalhoz. Hát az bizony másodszor is megreggelizett. Mire nem képes egy kezdő diáknak a gyomra. A közben el kellett neki mesélni a Styx szigeten szerzett élményeit, amik nagyon mulatságosaknak találtattak. Különösen hálás közönségre talált az a része az előadásnak, ahol a vadmacskát leírta. Ilyen közelről senki sem látta a leányt. Mikor azokról a nagy szemeiről beszélt, Gil Bias csak úgy méregette a magáét, mintha azokat is akkorára szeretné kitágítani. Most már igazán éhes kezdett rá lenni.— Abbul pedig nem eszel, fiacskám! dörmögé a gróf s az időközben megérkezett tiszttartónak kiadta az utasítást, s beküldte vele a szobájába, aztán maga is odaült a családi asztalhoz.) Látta, hogy a vendégét nem szükség kínálni. Hozzálát, amit kedve szerint talál. Ki tudja, lesz-e ma ebédje valahol? Csak egygyel kínálták hiába: borral. Az nem kellett neki. Gil Bias pedig ugyancsak hozzálátott a sherryhez. — Hát te mért nem iszol bort ? — Azért, mert mindig azt láttam, hogy mikor valaki bort iszik, egészen más ember lesz belőle, mint az előtt volt, én pedig szeretek az maradni, aki vagyok. Hanem hát málnavízzel is lehet Bruderschaftot inni ! Ez alatt a tiszttartó elkészült az utalványnyal. Adalbert gróf felkörte az asztalról Manót s beleitta a szobájába. — Itt van az utalvány tízezer ezüst forintra, Sáromberkiné számára. — Ennyit adok neki a vityillójáért. — Elképzelheted, hogy ez nagyon jól meg van fizetve. A szállásadó asszonyod azért az egy éjszakai, nem igen nyugodalmas kvártélyért elég jól van megjutalmazva. Vidd el neki. A kastély hátulsó ajtaján bocsátalak ki, hogy ezek a szeleburdik ne tudják meg eltávozásodat. Amint te ezt az írást átadod a vénasszonynak , az rögtön a térde közé kapja a seprűjét, a nyakába a bagolyszemü porontyát s úgy elrepül innen, hopp hírével, hogy senki se hallja ebben az országban többet a hírüket. Az én fiacskám, meg a két bolond nagybátyja csak hadd készítsenek uj furfangos revanche terveket a jövő éjjelre. Mehetnek már a hidon keresztül s ott találják az eresz alattm a nagyszemű baglyot, meg a vedlett anyját. A gróf maga vezette a mellékfolyosón keresztül Manót az istállók felé nyiló ajtóig s aztán megmagyarázta neki, hogy merre juthat kerülő után a posványi lakházhoz, hogy a verandán ülők meg ne lássák. Azok vígan csörditék össze a kupiczáikat a gránát villogásu curagaóval. »Éljen a kis vadmacska! Por ever!« (Folytatása következik.) Victor Hugo ünnepe, Páris, febr. 26. Victor Hugo összes művei illustrált nemzeti díszkiadásának kiadói, a nagy költő 83-ik születésnapja alkalmából tegnap este a hotel Continental-ban lakomát rendeztek, mely igen fényesen sikerült. Több mint kétszáz vendég jelent meg, köztük Adamné aszszony, a Seine-département profetje, a párisi községtanács elnöke, Kampffen, a képzőművészeti ügyek igazgatója, Houssaye Arséne, az írók társaságának elnöke, Philipp Jourde, a sajtó syndicatusának elnöke, Lecomte de l’Isle, Auguste Vacquerie, Paul Meurice, Palguiére, Dalou, Cabanel, Bodin, továbbá Bitt és Gailhard, az opera igazgatói, Poréi, az Odeon igazgatója, számos művész, akik közreműködnek a díszkiadásban és az összes párisi nagy lapok képviselői. Az étlapot Leloir Maurice egy rajza díszítette, mely két nőt ábrázol, amint koszorút és pálmaágat tartva kezükben, Victor Hugo mellszobra felé repülnek. A szobor alak nem igen hasonlít ugyan Victor Hugóra, de a két nőalak igen csinos. A csemegénél Richard az egyik kiadó, nagy tetszéssel fogadott felköszöntőt mondott, melyben köszönetet mondott azoknak, akik a nagy mű munkatársainak vállalkoztak. Ezután Victor Hugó felé fordult , üdvözölte őt, mint legmagasabb megtestesülését a modern Francziaországnak, »mely megelőzi és előre hirdeti a jövő világát«, és átadott neki egy emlékérmet és a nemzeti diszkiadás első füzetének diszkötésű példányát, a következő szavakat intézve hozzá: »Négy év múlva, huszonöt kötet be lesz fejezve; akkor — miként 1789-iki elődeink — az ön vezetése alatt elmegyünk a Marsmezőre egy új szövetségi ünnepre, hogy azon az oltáron letegyük az ön művét és Francziaország iránti hódolatunkat.« Poubelle, Szajna megye préfet-je a következő felköszöntőt mondta: »Mester! Igen nagy megtiszteltetés rám nézve, Victor Hugó egészségére poharat emelni. Az ön neve, mester, mindent megmond. Magába foglalja mindazt, ami Francziaországban ötven év óta lelkesedést keltett, büszkeséget okozott, dicsőséget hozott, vagy fájdalmat idézett elő. Köszönettel tartozunk önnek, hogy közénk jött. Eszünkbe juttatja egész világát az emlékeknek, melyeket meg fogunk őrizni és magunkkal viszünk. Poharat emelek Viktor Hugóra!« Boné, a községtanács elnöke így szólt: »Eegedelmet kérek, hogy én is poharat emelhessek dicső mesterünkre. Büszke vagyok, midőn ezt teszem, mert nem pusztán a magam gondolatát fejezem ki, hanem elsősorban kifejezem azt, amit érez egész Páris, amely bámulja és tiszteli legnagyobb költőjét, Victor Hugót. Houssaye Arséne költeményt olvasott fel és nagy hatást keltett, nevezetesen a következő sorral: Il fit le siècle grand des grandeurs de son nom. (Nagggyá tette a századot nevének nagyságaival.) Philippe Jourde, a sajtó syndicatusának nevében Victor Hugóra, mint hírlapíróra emelt poharat, arra emlékeztetett, hogy a dicső költő 17 éves korában két fivérével együtt lapot alapított, a »Conservateur Littéraire«-t, melyet majdnem egymaga írt tele. Később sugalmazója volt az 1848-as »Événement«-nak és mindenha mint természetes jogot követelte a gondolkozás és irás szabadságát. M o u n e t-S u 11 y, akinek épen akkor hozták el a diszkiadás első füzetét, felolvasta az abban foglalt első ódát, melynek czíme: »A költő a forradalmakban«. Az óda 1821. márczius havában kelt. A költő akkor 19 éves volt. A vendégek, amint meghallották e fiatalkori verseket, melyekben már nyilvánulni kezd a lángész és megnézték a szép aggastyánt, ki fehér keretbe foglalt viruló arczával, merengve nézett végig a lelkes vendégseregen, melytől elkülönített dicsőségének nagysága — önkénytelenül arra gondoltak, hogy ezen kiindulási pontból mily fényes pályára lépett a költő és mennyi hallhatatlan művet teremtett hatvanhárom éven át. Victor Hugo, mélyen meghatva ezen tüntetések által, köszönetet mondott két mondatban, melyeket állva hallgattak meg: »Uraim! — így szólt — Csak néhány szót akarok szólni, mert sokkal jobban vagyok meghatva semhogy hosszasan beszélhetnék. Önök mindnyájan, akik engem hallgatnak és akik a franczia gondolatot képviselik, fogadják köszönetemet.« E szavakat hosszas taps és tetszészaj követte. Victor Hugo azután, Edmond Adamné asszonynak nyújtva karját, a salonba ment; ott néhány perczig időzött és azután, a vendégek lelkes ovatiói közepette távozott, unokája, Georges, kíséretében. Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva. n . V . S. Gróf Keglevich István (ki ma is jelesen beszélt) az általános vita alkalmával felemlítette, igen mulatságosan, hogy a miniszterelnök egy tactial nagy hibát követett el, midőn a felsőház szervezése iránti javaslatba nem vette be a választási módozatot is. Mert ha ez benne van, akkor a mérsékelt ellenzék vezérszellemei kétségtelenül úgy bántak volna vele, mint a politikai erkölcsök és a felsőházi függetlenség megrontására célzó kormánykísérlettel, és érveltek volna hatalmasan a kinevezés egyedül alkotmányos, demokrata és üdvös volta mellett. Ezen ékes és pompás támadásokra aztán a miniszterelnök kijelenthette volna, hogy a felhozott indokok hordere előtt megadja magát s a választási módozatot elejti. És megmaradt volna kifogástalanul a kinevezési módozat, amint azt a javaslat tervezi. Midőn gróf Keglevich István ilyen képecskében mutatá be a »mérsékelt« ellenzéki eljárás természetét, sokan voltak kik csak egy elmés ötlet gyanánt élvezték azt. Pedig valóságot vázolt, nemcsak szellemesen de komolyan is. Megjött erre a bizonyíték a mai ülésben. A bizottsági szövegezés 9-ik §-a szerint ugyanis a horvát- szlavón országokbeli főrendekre vonatkozólag különböző kategóriák állíttatván fel, Teleszky István indítványt tett, hogy a censust kimutatni képes főrendek egyformán élvezzék szavazati jogukat minden vitában és kérdés felett, akár hol fekszik birtokuk a magyar korona országainak területén. Ismeretes, hogy a törvényjavaslatot letárgyalta a szabadelvűpárt köre, részletesen is, teljesen már egy hete. És nem titok az sem, hogy pártunk tagjai az értekezlet határozataihoz alkalmazkodnak a fontos módosítások megtétele vagy elhagyása iránt. És végül tudva lehet a tény is, miszerint a kormánypárt nem határoz fontos indítványok felett a kormány nézetének meghallgatása nélkül és illetőleg óhajtása ellen. Mindebből önként kiderül, hogy a horvát szlavónországi főrendekre vonatkozó javaslatot a szabadelvű pártkör megvitatta, a kormányelnök helyeselte és a képviselőházban indítványozni Teleszky István lett megbízva. Úgy látszik azonban, hogy a mérsékelt ellenzékiek egészen elmerültek a bizottsági szövegezés 9-ik szakaszának tanulmányozásában s nem gondoltak egyébre, mint a kormány nemzetellenes czéljainak kiolvasására és hirdetésére. A mai komikus mérgelődésekből ugyanis teljesen jogosult a sejtelem, hogy »nagy beszédek« voltak elkészülve, hetedhét országra szóló rögtönzések betanulva. Majdnem hallani véljük, miként törekszik Tisza Kálmán a magyar állameszme hatalmi egysége ellen egy újabb merényletet követni el a felsőházi szervezet alkalmából is. Szinte előttem áll Szilágyi Dezső, amint eldörgi vádját az alkotmány szellemének settenkedő kijátszása felett s nunc plaudite tekintetet lövell a szélsőbal felé. És látom gr. Apponyi Albertet, a mint a democratia nevében elegáns félkört sétáltat jobb kezével kabátjának baloldali zsebéhez s kihúzza ebből kendőjét ékesen »elementáris« hatású méltatlankodásainak konok ismétléséhez. Majdnem sajnálni lehet, hogy mindezen készülődések kárba vesztek. És én értem a kőszültséget, mely a mai jelenet »mérsékelt« szereplőiből kitört, midőn a bizottsági szöveg 9-ik §-ának mély tanulmányozásából felébredve, maguk előtt találták a Teleszky módosítványát a kormányelnöki hozzájárulással együtt s kénytelenek voltak dörmögni magukban : »oleum et operum perdidtimus — az opera felsült s a »csepp olaj« nem kenhet phrasisokat. Biz ez igy történt és igazolta gr. Keglevich István feltevésének alaposságát, a mérsékelt ellenzékiség természetéről, mely nem azért kap fel valamit (mint felkapta gróf Andrássy Gyula után a választási javaslatot) mert abban látja az egyedüli jót, hanem azért mert a kormány egyebet indítványoz és ez rész mindig. Bősz lett volna a Teleszkyre bízott módosítás is, ha a bizottsági szövegben az áll s »kiszolgáltatja hazánk jogát a horvátoknak«, miut tán hangzott volna vádjuk, azon esetben. Ezen természetük ma annyira vitte őket a gyerekes boszankodásban és nevetséges kötekedésben, hogy még Csanády Sándor is rájuk kiáltott gúnyosan: kanapé processus! Hogy helyes a módosítás azt elismerték dühösen, de mit ér az nekik, ha nem ők proponálták. Ez valódi kijátszás ! Egyébiránt a szélbalnak is volt kellemetlen helyzete t. i. a tegnapi szavazás előtt. »Lenni vagy nem lenni« antisemita: ez volt a szörnyű kérdés, azon pártra nézve, mely magát’ a szabadság egyenlőség, testvériség apostolának mondja. És ezen szörnyű kérdés előtt úgy ijedeztek, mintha korteseik lelkeit látnák, illető kerületeik temetőiből. Miután Madarász József nem akart ismét szelíd védangyal lenni s a házszabályok közt egy kecske- és káposztamentős-t kutatni fel: Helfy Ignácz próbálta meg, mire mehet a Ház szivességével,a bajban vergődők iránt. Hát nem sokra ment,rézint kellett vallani. És ezen színvallásban a »függetlenségi és 48-as párt« részint az antisemitákkal szavazott, nagyobb részint pedig kisuhant a folyosókra. Csak négyen vagy öten szavaztak a szabadelvű haladás nagy táborának híveivel. És annak a pártnak, a teljes felvilágosultság, a legnemesebb humanismus és a legszentebb sóvárgások egyik legtisztább embere — Irányi Dániel az elnöke ! Mondhatom nem irigylendő az állása, midőn hátra néz és mindegyre látja, hogy a civilisationális fejlődés terén mily kevesen követik őt »elvtársai.« BELPÖLD, Budapest,febr. 28. (Regnicolaris bizottság.)Mihelyt a képviselőház a főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalását befejezte, a miniszterelnök , mint a »Bud. Corr.« értesül, indítványt fog tenni egy regnicoláris bizottság kiküldése ügyében. E bizottság, melybe 8 tagot a képviselőház és 4 tagot a főrendiház választ, a horvát tartománygyűlés által kiküldött hasonló bizottsággal együtt május vagy június hóban tárgyalná a horvát részről netán felvetendő kérdéseket. Előbb a bizottságok alig fogják megkezdhetni tárgyalásaikat. Budapest, febr. 28. (A magánjogi törvénykönyv.) Az általános magánjogi törvénykönyv tervezetének megvitatása czéljából összehívott értekezlet ma délután Pauer igazságügyminiszter elnöklete alatt ülést tartott és az öröklési jog tervezetében az V. czím 1. fejezetét, mely az örökség megszerzéséről szól, vette tárgyalás alá. Hosszasabb és majdnem az egész ülés időtartamát igénybevevő vitára adott alkalmat azon elvi kérdés eldöntése: vájjon az örökség megszerzése ipso jure történjék, vagy pedig ahhoz örökösi nyilatkozat kivántassék-e. Az értekezlet elfogadta a tervezet azon álláspontját, mely szerint az örökség megszerzése kifejezett vagy hallgatag örökösi nyilatkozathoz köttetik. Ezen elvi kérdés megoldása után az értekezlet a részletekbe bocsátkozott. A 370. és 371. §§. megvitatása után az ülés véget ért. Budapest, febr. 28. (Szerb és magyar bíróságok.) Az igazságügyminiszter a következő rendeletet intézte valamennyi ügyvédi kamarához. »A szerb kir. bíróságok a magyar kir. bíróságok által elrendelt végrehajtás foganatosítását a Szerbiával 1881. évi május hó 6-án Bécsben a polgári ügyekben kölcsönösen nyújtandó jogsegély iránt kötött, és az 1882. évi XXXII. t.-czikkbe foglalt államszerződés IX. czikkének 2. pontja alapján gyakran megtagadják, nevezetesen azért, mert a határozatot hozott magyar bíróság a megkeresett szerb bíróságnál érvényes szabályok szerint nem volt illetékes. A most említett szerződési határozmánynál fogva szükségesnek találtam a szerb törvényeknek az illetékességet megállapító rendelkezéseit beszerezni. Ezek közül az ügyvédi kamarákkal tudomás és a kamarai tagokkal leendő tudatás végett közlöm azokat, amelyek a hazai közönséget főleg érdeklik, amelyek alapján t. i. a külföldi bíróságok illetékessége a szerb bíróság által is elismertetik. Ilyen a szerb törvénykezési rendtartás 34. §-ának következő rendelkezése : »A szerződés teljesítésére vagy érvénytelenítésére vagy a szerződésből eredhető károk megtérítésére vonatkozó perekre azon bíróság illetékes, amelynek területén a szerződés teljesítendő, ha a szerződés teljesítésének helye megállapítva nincs, az esetre azon kerület bírósága az illetékes, amelynek területén a szerződés köttetett.« Látható ezekből, hogy a szerb kir. bíróságok a külföldi bíróságok illetékességét főleg azon esetekben ismerik el, amidőn a felek között a külföldi bíróság területéhez tartozó helység van teljesítési helynek megállapítva. Ugyanezen elv irányadó a szerb bíróságra nézve a váltóknál is, és a külföldi bíróságok illetékességét a szerb bíróságok csak akkor ismerik el, ha a váltón fizetési helyül a külföldi bíróság területéhez tartozó helység van feltüntetve. A szerb kereskedelmi törvény 80. §-ának ide vonatkozó 8-ik pontja ekkér szól: »Az idegen váltónak tartalmaznia kell a helyet, hol a váltó fizetendő. Az intézményezett neve mellett előforduló hely, ha magán a váltón külön fizetési hely kijelölve nincsen, fizetési helynek és egyszersmind az intézvényezett lakhelyének is tekintetik.« Feremlítendőnek tartom, hogy a szerb törvények az 1868. LIV. tcz. 35. §-a második bekezdésének megfelelő illetékességi szabályt nem ismerik. Ennek következménye az, hogy a szerb bíróságok a végrehajtás foganatosítását jogosan tagadják meg, oly magyar határozatok alapján, amelyeknél a magyar bíróság illetékességét pusztán arra alapítja, hogy a könyvek az ő hatósága alá tartozó helyen vitetnek (hivatkozott államszerződés IX. czikkének 2. pontja.) 1883. évi október hó 31-én 41,232. sz. alatt kelt rendeletemben, tekintettel az említett államszerződés XIII. és XV. czikkeire, a hazai végrehajtató feleket saját érdekükben figyelmeztettem, hogy a szerb bíróság előtti eljárásnál képviseltetésükről gondoskodjanak. Ezen figyelmeztetést azzal egészítem ki, hogy a képviseltetésükkel megbízott szerb ügyvédet a szükséghez képest esetleg már eleve utasítsák, miszerint a végrehajtás foganatosításának nem indokolt megtagadása esetében a szerb törvényekben engedett jogorvoslattal éljenek, mert az államszerződés 2-ik czikke szerint a két szerződő fél bíróságai nyújtván egymásnak polgári ügyekben a jogsegélyt, a felek panaszszal tulajdonképen csak akkor élhetnek, ha a