Nemzet, 1885. március (4. évfolyam, 896-926. szám)

1885-03-01 / 896. szám

»milyen és hányféle legyen a magyar nyelvtan ?« Itt leginkább a gymnasiumi utasításokat bírálja s megváltoztatásukat óhajtja. Alig tettünk szert, leg­alább a hivatalos követelményekben, némi állandó­ságra s egy nagyjában kielégítő és egyöntetű tanterv­re, már sokan a saját egyéni nézeteik alapján módo­­sítgatni, foltozgatni szeretnének rajta. A közoktatás­­ügy vezetője ismételve kijelentette, hogy nem enged­ne az olyan kívánságoknak, melyek a tanítás folyto­nosságát és egyöntetűségét már ismét megbolygat­nák. S így bízvást remélhetjük, hogy amaz egyéni né­zetek egyelőre nem veszélyeztetik a gymnasiumi nyelv­­tanítás tervét s az érvényben álló utasításokat, me­lyekkel egészben­ véve megegyez a reáliskolai utasítások tervezete is. A Hunfalvy urnak már kiinduló pontja is hibás. Azzal kezdi, hogy » panasz van a magyar nyelvtanítás sikertelensége miatt«, és azt hiszi, hogy részben a hivatalos utasítás okozta e sikerte­lenségét. Pedig ha Hunfalvy úr tüzetesben nyomozta volna a tényállást, úgy találta volna, hogy a nyelvtanítás sikeressége ma minden esetre nagyobb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Hogy ezzel szem­ben a panaszok mindinkább szaporodnak, az épen örvendetes jel, mert azt bizonyítja, hogy a baj­nak érzése s a javítás vágya mindig szélesebb körbe terjed. Ez határozottan a javulás kezdete, melyet nagy részben épen az utasítások s az újabb nyelvtani mozgal­mak idéztek elő! — Az ellenmondások közül, melyeket Hunfalvy úr VI. szakaszában találunk, csak egyet emelek ki. Egy helyen azt kívánja, hogy az olvasmá­nyok a nyelvtannal egy könyvben legyenek; másutt meg azt óhajtja, hogy a nyelvtan, melyet ő négy év­folyamra akar kiterjeszteni, mind a négy osztály anyagát egy könyvben foglalja össze. Ha ez nem ellen­mondó két kívánság, ha a másodikat nem az elsőről elfeledkezve mondta ki a szerző, akkor csakugyan azt kívánja, hogy négy évre való nyelvtan és olvas­­m­á­n­y egy könyvben egyesüljön! Egyébiránt van e szakaszban néhány javítás, mely a fönálló utasítások mellett is foganatosítható, sőt kívánatos ; p. hogy a grammatikai műszók,nagyjában azonosak legyenek kö­zépiskoláinkban ; hogy a magyar s a latin nyelvet az alsó osztályokban mindig egy ember tanítsa stb. Végre az utolsó szakasz a latin nyelv tanításá­ról szól. Ebben is vannak tarthatatlan nézetek, pld, hogy a mondák és történeti darabok olvasását a gyer­mekre nézve érdektelennek tartja, s e helyett aesopu­­lei meséket és bibliai olvasmányokat kíván; továbbá, hogy a szóragozásnak tők szerinti fölosztásánál jobb­nak tartja a gépies öt declinatiot és négy conjugatiot.­­ De ebben a szakaszban van mégis legtöbb, a­mit helyeselhetünk és követelhetünk, mert javíthatja taní­tásunk módszerét és növelheti sikerét. Ilyen főleg a következő két pont. Legújabb latin nyelvtanaink a latin mon­dattan részleteit szintén az általános mondattani categóriák szerint rendezik el, úgy hogy pld. a geni­­tivus különféle használatait három négy helyen kell tanulni stb. Hunfalvy úr azt véli, a genitivus, vala­mint más alakok használata mindig együtt, egy helyen tárgyalandó. És nézetem szerint csakugyan ez a helyesebb ut. Mert ha nyelvet tanulunk, a kifeje­zéseknek alakjai (a szók és nyelvtani alakok) azok az állandó egységek, melyek emlékezetünkbe vésődnek s melyekhez mint központokhoz kristályosodik a megtanulandó nyelvnek egész eszejárása. Azért a szó és a szóalak az állandó, a jelentés, vagyis amazoknak beszédbeli s mondatbeli szerepe a változó, a­mit ama­zokhoz kötve kell a tanulónak megjegyeznie.­­ De azért a mondattannak az alakok szerint való beren­dezése mégsem olyan okvetetlen szükséges, mint a mon­dottak szerint látszik. Mert a nyelvet utasításaink sze­rint nem szabad a nyelvtani könyvből tanultatnunk, ha­nem magunknak kell tanítanunk az olvasmány elemzése közben. A kézikönyv csak az összefoglalásra, a szabá­lyoknak határozottabb megállapítására való, ez pedig akár így, akár amúgy történik — kivált a tanításnak felsőbb fokán — a dolog lényegén nem sokat vál­toztat. Az anyanyelvre azonban semmikép sem szük­séges az említett módszert alkalmazni. A magyar nyelvet a tíz éves magyar fiú nem tanulja már, hanem nagyrészt tudja. A magyar nyelvtannak tehát főleg az a feladata, hogy inductiv után bevezesse a tanulót az általános grammatikai fogalmak megértésébe s ezáltal részben csakugyan az általános logikai ka­tegóriákba. A másik, a­mit Hunfalvy úr utolsó szakaszában czélszerű javaslatnak tartok, a latinul beszélés. A­kik ezt elvben ellenzik, azoknak egyetlen akadata az, hogy a növendék olyan fordulatokhoz szokhatik, me­lyek nem egészen Cicero nyelve szerint volnának ké­pezve. Mintha a latin oktatásnak az volna czélja, hogy éppen csak Cicero stílusát tanuljuk el. Még a legnagyobb philologusokra nézve is kereken tagadom, hogy ezt valaha teljesen elérték volna; érettnek nyilvá­nított ifjaink pedig nemhogy a cicerói stílust ismernék, hanem a stílusnak ábécéjét, a latin grammatikát sem is­merik eléggé. De még ha elismerjük is az említett czélt, a dolog úgy áll, hogy a­ki tökéletesen akarja alkalmazni a latin nyelvet, annak előbb tökéletlenül kell alkalmaz­nia: ez minden nyelvtanulásnak szükségképi útja. US""" --1 - ..... lom előtti időkből veszi s valószínűleg legnagyobb részben magyar királyok adományán alapul. A leg­több családnak nemesi levele elveszett és a kiknek még meg van, azok a legnagyobb gonddal őrizik és titokban tartják. A bosnyák nemesség a 19-ik századba áthozta magával azon úrbéri állapotokat, melyekben őket a török foglalás találta. A 19. század eszméi egyrészről, másrészről a törökországi belső bonyodalmak Boszniára nézve tökéletesen tarthatatlan állapotokat eredményeztek ; míg a 30-as években a mohamedán bosnyák nagy urak, fegyveres erővel megrohanták a határőrvidéket és két ízben osztrák generálisokat kellett küldeni a legnagyobb béke idejében, hogy ezen fegyveres be­törőket visszakergessék.­­ Leginkább pedig abban ny­ilvánultak ezen ellentétes állapotok, hogy a keresz­tény parasztok megunván a rabigát és idegen befo­lyások által felizgatva, földesuraik ellen fellázadtak; a keresztény parasztoknak ezen lázadásai török uraik ellen, képezi a boszniai történetet az utolsó 40 évben. Midőn magam 1860-ban Belgrádba jöttem, Szerbiában az öreg Milos Obrenovics uralkodott. Ő szívesen fogadott, magánál lakást adott és egy szer­biai őrnagyot rendelt mellém, aki a múlt keleti há­borúban mint tábornok játszott szerepet. Ez megér­kezésem utáni másnap reggel szobámba jött és azt mondta nekem: »Az öreg Milos parancsolta, hogy méltóságodat itt Szerbiában kalauzoljam, mit tet­szik tehát kívánni, egy vadászatot a rudniki hegye­ken, vagy egy forradalmat Boszniában, méltóztassék csak választani.« Ez illustrálja azon viszonyokat, melyek Bosz­niában léteztek, mert ha nekem a belgrádi Konakban tudtak ígérni egy forradalmat Boszniában, épen úgy tudták ugyanazt ígérni más helyeken is, oly sok gyú­­anyag lévén Boszniában összehalmozva, hogy azt hi­vatott és hívatlan kezek is könnyen lángba borít­hatták. Ezen folytonos lázongó állapot eltartott had­seregünk bevonulásáig, de közbe közbe folytak na­gyobb vagy kisebb harczok. Így 1829-ben, a török urak mind felkerekedtek és az albán pasákkal szö­vetkezve indultak Stambul felé a reformáló szultán ellen. 1861-ben a szultán elküldte Boszniába Omer pasát, aki leverte a föllázadt urakat és a lázongó pa­rasztokat egyaránt és a feudális rendszer helyett, mely ott századokon keresztül fönnmaradt, egy bizonyos nemét a kényszer á fendális rendszernek hozta be, mely abban az egyben volt igazságos az ur és paraszt közti harczban, hogy se az urnak, se a parasztnak nem tetszett. A keresztény lakók már az országon kívül is kerestek menedéket és segítséget. A török urak, kik ellen jobbágyaik fellázadtak és a kiket a központi török hatalom nem istápolt, szintén az ország határain túl kezdtek keresni segítséget és támaszokat. A boszniai belbonyodalmak a legnagyobbak voltak az 1877-iki keleti háború alkalmával, midőn a török kormány Boszniában keresztény újonczokat is akart szedni, akkor kezdődött azon nagyszerű töme­ges kivándorlás, melynek folytán a kivándorlottak tartása az osztrák-magyar birodalomnak 3 millió forintjába került. A jelenlegi viszonyok közt még mindig a régi oligarchák utódai a török úri családok a legfontosabb elemek, befolyásuknál, birtokaiknál és állásuknál fogva. A leggazdagabb családok közül első­sorban említjük a D­z­i­n­i­c­s családot, melynek most élő tagjai: Ibrahim, Sakir, Kozref, Ragib, Ah­med bé­gek, bírják Banjaluka városát, ott laknak és 1500 kmet házföldet birnak. (Egy kmet ház 40—50 du­­rumból áll, egy durum 919 □ méter, tehát hold sze­rint számítva egy kmet ház mintegy 8 hold.) Ezen Dzinics család a traditió szerint régi nemes és valaha Szokolácz várá­t Raguza mellett bírta. A másik gazdag család a Gradassevics, ebből él­nek Mohamed, Hassán, Emin, Reuf, Bekir, Ibrahim, bégek. Laknak Gradasácz várában 1200 kmet. házat birnak és a török foglalás előtti időkből nemesek. A harmadik gazdag család Kopsic, ebből Oz­mán és Mehemed bégek élnek, Kopsic várában lak­nak, mely igen régi és nevezetes. Birtokuk 1000 kmet. házon felül terjed. Ős boszniai nemes család. A régi történeti boszniai családokat még a kö­vetkezők képviselik: A Brankovich családból: Zeinir, Mohamed, Mustaj, Ali, Ah­med bégek; Rovaniában laknak Ro­gaticza mellett, 20 kmet, házat birnak; a traditió őket a szerb vajdák utódainak tekinti. A Kulenovicsok, Kulin bán utódjai; e család nagyon sok tagból áll, mindössze birnak mintegy 200 kmt. házat; ősi lakhelyük Klucs vára volt, most laknak Serajevóban,­­ Petrovácz­ban, Dolnivakovban és Jezeróban. A híres Osztoics királyi házból élnek: Ah­­med, Abdul, Selam, Muharem, Mah­mud, Halil bé­gek, jelenlegi lakhelyük Serajevo, ősi lakhelyük Osz­­toiczi Perjenicza mellett, 50 kmet házat birnak. Szin­tén az Osztoics családból eredt a Turhania család több élő taggal. Ezen kívül nevezetes családok: A Sulejmanpasics, ez a leg­virágzóbb családok egyike, előbbi neve Despotovics volt, e család 6­7 kormányzót adott Boszniának, körülbelül 100 kmet házat birnak. A következő 5 család: Duratija, Idriz­­begovics, Harailics, Smailbegovics, Zaimbegovics szintén ebből eredt. Megemlítendő még a hat Kapetanovics család, ezeknek neve onnan származik, mert elődjeik vala­mely vár parancsnokjai, kapitányai voltak, így vál­toztatták a Dubica, Kozarac vár parancsnokjai ne­vüket Kapetanovics-ra. Vranduk vár kapitányainak utódja Hadzi Ozmán Derventben lakik és 200 kmet házat bír. A Lubusak vár grófjainak ős lakhelye Vi­­tina és Lubusak vára, 500 kmet házzal birnak és a Kapetanovics név mellett Lubusak és Vitnnczki elő­­neveket használnak, ősi nemesek­ a török előtti időkből. Fadilpasich-család 700 kmet házzal bir, egyik tagja jelenleg serajevói polgármester. Filippovics, ősi nemesi család, — a török fog­lalás idejében 3 testvér közül egy mohamedán lett, a másik kettő kivándorolt. Nagyon elterjedt család a Csengich-család is. A Tuzlich-család Tuzlát bírja, ott is lakik; a traditio szerint őse Buda várából jött volna Bosz­niába. A Velagich-család a legrégibb bosnyák vára­kat bírja: Blagájt és Sadvarjét, ősi nemesi család, mely a traditio szerint még az Árpád-házi királyok­tól nyerte nemességét. Nekem alkalmam volt ezen bégek egyikét sze­mélyesen meglátogatni, ki a Drina mellett Zvornik várához közel lakott. Lóháton mentem hozzá francis­­kanus barátok és szerbiai zsandárok kíséretében. A bég — kivel hivatalos dolgaim voltak — török szo­kás szerint a legnagyobb előzékenységgel fogadott várában, mely hasonlított azon lakokhoz, melyekben elődeink két század előtt laktak. A vár udvara tele volt tövissel és gordonnal, melyek közt csak keskeny ösvényen lehetett közlekedni a melléképületekkel. A vár szobái török divánokkal és szőnyegekkel voltak bútorozva — más bútort nem ismernek. Az étkezés is egészen törökös , piláf, fekete kávé és a legjobb gyü­mölcsök szolgáltattak fel túlnyomólag. Az istállóban 30—40 ló állott egy lakásban, melyeket senki sem tisztogatott. Cselédet sokat láttam, kik bocskorban vagy mezítláb jártak. Egy földszinti bolthajtásos kam­rában tartogatták a puskaport és görög dinnyét. A háziúr sólyom-vadászatot rendezett a kedvemért, a melyre talán negyvenen kimentünk lóháton ; a sólyom megfogta ugyan az elbocsátott galambot, de azzal együtt elrepült az erdőbe. A boszniai nemesség a legkiváltságosabb állás­ban volt napjainkig, legtovább tartotta fenn a feudá­lis rendszert, ennek természetes következménye, hogy a bosnyák nemes a legaristocraticusabb hajlamoktól van áthatva. Egész az utolsó időkig sok várost, falut és alattvalót bírtak; régi majdnem elpusztult várak­ban laknak, igen nagy, de az európai tisztaságot nél­külöző udvartartást visznek. Fanaticus muzulmánok, látóhatárukon túl alig ismernek valakit, túlnyomó befolyást gyakorolnak hazájukban úgy, hogy kívülök alig van számbavehető elem , így minden kormánynak fő feladata, ezen elemeket magának megnyerni. Ezúttal csak jelezni akartam, hogy a boszniai nemesség egy különös és Magyarországgal sokszoros összefüggésben lévő történeti fejlődésen ment keresz­tül és hogy a megszállott Bosznia oly tartomány, melyben a magyar régész a kutatásra és tanulmányo­zásra érdemes adatokat találhat, magam részéről re­mélem, hogy egy más alkalommal oly adataim lesznek, melyek talán nagyobb érdeket kelthetnek a tisztelt közönségben. Gróf HUNYADY LÁSZLÓ. Akkor pedig a latin beszéd elleni egyetlen ok elesik. Hadd beszéljen a tanuló eleinte hibásan; a tanár figyelmeztetései s az olvasmány hatása majd meg­javítják lassankint beszédét. Csak arra az egyre kell ügyelnünk, hogy ne modern tárgyakról, hanem min­dig a classicus olvasmány tartalmáról, a régi törté­netről és mythologiáról beszélgessünk, s az Ollen­­dorf-féle könyveket távol tartsuk az iskolától. A latin beszéddel talán megszerezhetjük a serdülő nemze­déknek azt, a­mit a mai felnőttek ifjabbik része oly sajnos hiánykép érez: a latin szókincs ismeretét , a latin olvasás könnyűségét,­­ tehát azt, a­mi nélkül az ókori remekírók eszmegazdagsága soha sem hat­hatna közvetetten termékenyítőleg nemzeti irodal­munkra és műveltségünkre. A toloncz-egy rendezése. (Folytatás és vége.) A tolonczhatóságokról. 12. §. To­­lonczügyben első fokú hatóság a) vármegyékben kis vagy nagy községekben a szolgabiró; b) törvényhatósági joggal felruházott és rende­zett tanácscsal biró városokban a rendőrkapitány vagy a rendőri teendőkkel megbízott tanácsnok ; c) Budapesten a fővárosi rendőrségnek a to­lón­czügygyel megbízott tagja; második fokú hatóság a) a vármegyében az alispán; b) törvényhatósági joggal felruházott városok­ban a tanács; c) Budapesten a főkapitány vagy helyettese; harmadik fokú hatóság a belügyminiszter. 13. §. Ha kis vagy nagy községben találtatik a jelen rendelet 2. §-ában jelzett osztályhoz tartozó, a községben illetőséggel nem bíró egyén vagy csapat, az elfogatást a községi elöljáróság rendeli el, tartozik azonban jelen rendelet 3. §-ában körülírt módon el­járni. Ha a szolgabiró elé való állítás szüksége beáll az a jelen szabályzatban körülirt módon eszközlendő, s a költségek a jelen szabályzat 31. §-a értelmében fel­­számítandók. A tolonczozás rendjéről. 14. §. Min­den toloncz-személyről, mielőtt útnak indíttatnék, a mellékelt minta szerint, egy toloncz-levél állítandó ki, melyet az eltolonczozást első fokban kimondó ha­tóság ir alá és pecséttel lát el. Csak ha egy család szállítandó tova, vétethet­nek annak tagjai a családfő toloncz-levelébe fel. 15. §. A toloncz illetőségét igazoló okmányok, a tőle elvett pénz vagy értéktárgyakkal a toloncz-le­­vélbe bejegyzendők, s ezzel együtt a tolonczkisérő­­nek, vagy ha több van, a tolonczszállítmány vezetőjé­nek vevény mellett átadandók. A toloncz-levél és mellékletei a tolonczczal együtt a legközelebbi to­­lonczállomási községnek átadandók, s attól igazolá­sul bizonyítvány veendő. Ez eljárás állomásról állomásra ismétlendő, mig a toloncz rendeltetése helyére meg nem érkezik. 16. §. A tolonczszállitás általános vagy rész­letes. Az általános havonkint rendszerint négyszer történik az esetről esetre megállapított irányokban s a megállapított tolonczállomásokon át, s ezzel min­den kéznél levő toloncz — mennyiben illetősége meg van állapítva vagy egyébként kétségtelen— egyszerre indíttat­ik útnak. Részletes az, mely tolonczállomást nem képező községből indul ki, vagy mely tolonczállomást képező községből olyanba történik, mely nem az, vagy to­­lonczállomási községbe eszközöltetik ugyan, de külön­leges okoknál fogva a kijelölt időn kívül vagy a kije­lölt iránytól eltérőleg foganatosittatik. 17. §. Elküldés előtt minden egyes toloncz or­vosilag megvizsgálandó. Ha a toloncz elszállítása egészségügyi szem­pontból egyáltalán nem, vagy csak járművön eszkö­zölhető, azt az orvos a tolonczlevélben feljegyzi; ha nincs akadály, a toloncz­levelet egyszerűen látta­­mozza. A szállításnak az orvosi vélemény értelmében kell történnie. 18. §. Az eltolonczozás, a­hol csak lehet, vasúton vagy gőzhajón eszközlendő. Ha az eltolonczozandók között többen vannak, kik ugyanazon irányban távolabb vidékre szál­ I­­ítandók, ezekből, ha a jelzett irányban vasút vagy gőzhajó megy, útnak indítás előtt külön csoport képezendő, s ez minden esetre vasúton továbbítandó megszakítás nélkül azon végső tolonczállomásig, med­dig az együttes szállítás eszközölhető. Ily végső át­adási helyekül oly tolonczállomások választandók, melyekben szolgabirói vagy kapitányi hivatal van, s csak ha ilyen igen távol volna, választandó egyszerű tolonc­állomás. A vasúti vagy gőzhajózási állomástól a legkö­zelebbi községig a csendőrség eszközli a nagyobb csoportok kíséretét, e végből a csendőrségi szakasz-­­ parancsnokság a szám és idő megjelölésével idejeko­rán értesítendő. Az együttes átadás megtörténvén, a részletes tolonczszállítást az illetőségi községbe az átvevő köz­ség eszközli. 19. §: Ott, hol a tolonczozás vasúton vagy gőz­hajón nem eszközölhető, az rendszerint gyalog tör­ténik, s csak ha a legközelebbi tolonczállomás három mértföldnél távolabb fekszik, vagy ha azt az orvos rendeli, használható kocsi. 20. §. A toloncz, ha az idő viszontagságainak megfelelő ruházattal — különösen télen, vagy zord időben — nem bír, azzal ellátandó , úgyszintén akkor is, ha azt a szemérem igényei követelik. 21. §. Bilincs csak szükség esetében vagy oly egyéneknél alkalmazható, kiknél az elővigyázat elke­­rülhetlen; veszélyes egyénekre a kisérők különösen figyelmeztetendők s ezen körülmény a tolonczlevélbe is felveendő. Különben a bilincs alkalmazásánál elő­­vigyázati és biztonsági szempontból a m. kir. igazság­ügyminiszternek 1872. évben január hó 26-án 2082. sz. a. az 1871. évi LII. tcz. alapján kiadott rendelete, illetőleg ennek III. czikke szolgál irányadóul (lásd »Rendeletek Tára« 1872. évfolyam 37. szám, 187. és 188. oldal). Elindulás előtt a tolonczok minden szökési kí­sérlettől való tartózkodásra intendők s a szökés ko­moly következményeire (1879. évi XL. tcz. 70. §.) figyelmeztetendők. 22. §. Toloncz kisérőiül csak megbízható, erő­teljes férfiak alkalmazhatók, kiknek száma a kö­rülmények szerint állapítandó meg, s kik fegyverrel látandók el. A lőfegyver használata lehetőleg mellő­zendő. Rendszerint öt tolonczra egy kisérő számítha­tó. Ha egynél több a kisérő, az egyik mindig mint a szállítmány vezetője jelölendő meg, kinek úgy a kisé­rők, mint a tolonczok, engedelmességgel tartoznak. 23. §. A tolonczkiséret, valamint a fuvar kiren­delése a községi elöljáróság kötelessége. Községek, melyek rendes rendőri személyzettel birnak, a kísérő­ket annak soraiból rendelik ki. Budapesten a toloncz-kiséretet a fővárosi ren­dőrség saját őrségi személyzetéből rendeli ki, s a fuvar­­ról is az gondoskodik. A toloncz-kisérők a kirendelt fuvart visszame­­netre is használhatják. 24. §: A tolonczok szállítása — amennyiben az nem vasúton vagy gőzhajón eszközöltetik — csak nap­pal történhetik s állomásról állomásra szakadatlanul folytatandó, kivévén förgeteges időt, midőn menhelyet kereshetnek annak elvonultáig. Gond fordítandó arra is, hogy a megérkezés nappal történhessék. Közutak melletti fogadókba betérni tilos. 25. §. Ha valamely toloncz útközben gyalogo­lásra képtelenné válnék, vagy továbbszállítása általá­ban eszközölhető nem volna, állapotát a legközelebbi orvos megvizsgálja s ennek véleménye irányadó a továbbszállítás kérdésében. Ha orvos csak későn vol­na kapható, úgy hogy annak bevárása a toloncz-állo­­más elérését nappal lehetetlenné tenné, az illető to­loncz a legközelebbi község elöljáróságának az ira­tokkal együtt átadandó, mely azt átvenni, a legköze­lebbi tolonczmenetig őrizni, élelmezni és a szükséghez képest ápolni tartozik, s erről az útnak indító toloncz­­hatóságnak jelentés teendő. 26. §. Oly község, mely toloncz-állomást képez, az általános vagy részletes szállitmánynyal beérkezett tolonczok átvételét nem tagadhatja meg ; ugyanaz áll az illetőségi községre nézve is, az illetőség alapján hoz­­zászállított tolonczokra nézve. 27. §. Ha a toloncz rendeltetési helyére, az ille­tőségi községbe megérkezik, a község előj­áróságának a tolonczlevéllel s egyéb ahhoz tartozó tárgyakkal át­adandó. Ez az átadónak elismervényt ad, az átvételt a toloncz­levélen aláírásával elismeri s azt azon hatóság­nak, mely azt kiállitá, a tolonczkisérők utján, vagy ha ez akadályokba ütköznék, posta útján azonnal vissza­küldi. 28. §. Az illetőségi községnek átadott toloncz, mennyiben munkaképtelen, a szegények iránt fennálló szabályok szerint a községben eltartandó, mennyiben pedig munkaképes, azonban munkakerülő volna, meg­felelő munkára szorítandó, s a község részéről a lehe­tőségig mód és eszköz nyújtandó az illetőnek, hogy rendes és tiszteséges életmódhoz visszatérjen. Arra való igazolvány, hogy ily egyén illetőségi helyén kívül láthasson kenyérkereset után, csak akkor adandó, ha javulásának elegendő jelét adá. Ha ily egyén engedély nélkül távozott illetőségi községéből, a kellő intézkedések azonnal megteendők, hogy orszá­gosan köröztessék. A tolonczok elhelyezéséről, őrize­téről és élelmezéséről. 29. §. Az állomás­községek tartoznak a tolonczok nappali és éjjeli elhe­lyezésére saját, a tapasztalat szerint mutatkozó szük­ségletnek megfelelő, elegendő tágas, biztos helyiséget kiállítani s annak jókarban és tisztántartásáról gon­doskodni. E helyiségek deszka-fekvőhelyekkel látandók el s úgy alkotandók, hogy a tolonczok megszökése — kellő őrizet mellett — lehetetlen legyen. E helyisé­gek megfelelő volta fölött, a fölöttes közigazgatási hatóság őrködik, melynek utasításai pontosan telje­­sítendők. A nappali és éjjeli őrséget az állomási község elöljárósága a szükség szerint állítja ki. Ha egyes törvényhatóságokban czélszerűségi szempontból kívánatosnak mutatkoznék, hogy toloncz­állomást nem képező egyes községekben levők, a ren­des tolonczozási időt megelőzőleg, azonban az elto­­lonczozási határozat meghozatala után, a legköze­lebbi tolonczállomás-községbe kísértessenek, a törvény­­hatóság ezen intézkedést rendeletileg megteheti, úgy azonban hogy ezen esetben az ezt igénylő községek a tolonczállomás helyiségeinek kiállításához és fentar­­tásához hozzájáruljanak, mely hozzájárulás mérvét a törvényhatóság állapítja meg. 30. §. Az élelmezés áll reggel egy adag jól ki­sült egészséges kenyérből, s pedig 15 éven felülieknél 280 gramm (félfont), azon aluliaknál 186 gramm (x/3 font) mennyiségben; délben ugyanannyi kenyér és egy adag egészséges — lehetőleg — főtt étel, melynek mennyisége levesneműeknél 0.53 */* liter (lx/2 meszely), vastag és táplálóbb (főzelék) eledelek­nél egy meszely. Szállítás alkalmával a reggelit az indító, az ebédet az átvevő állomás szolgáltatja. Hosszabb vasúti vagy gőzhajós szállításnál a szabályszerű élelmezésről szintén az indító állomás gondoskodik. A toloncz-költségek megtérítésé­ről. 31. §. A magyar királyi belügyminisztérium a belügyi tárcza terhére a következő tolonczkiadásokat téríti meg: a) a kenyér és meleg étel árát, mely a buda­pesti királyi fenyítő törvényszék foglyainak élelmezé­sénél létező árak szerint egyelőre a következőleg álla­­píttatik meg: a nyári hónapokban a 15 éven felül levő egyéneknél fejenkint 13 kr­, a 15 éven aluliaknál fejenkint 11 kr, a téli hónapokban a 15 éven felül levő egyéneknél fejenkint 15 kr, az azon alul levők­nél fejenkint 13 kr; b) a vasúti, gőzhajói vagy előfogati dijt, mely utóbbi két lóra mértföldenkint 52 krban állapíttatik meg , megjegyeztetvén, hogy egy szekéren nyáron hat, télen négy-öt egyén helyezendő el; c) fűtés és világítási dijt, és­pedig a téli hat hó­napon át naponként és szobánként 14 krt, a nyári hónapokban pedig 7 krt; ezen költségek egyébként évnegyedes átlagokban is állapíthatók meg; d) a kisérő dijt, mely mértföldenként oda és vissza számítva 18 kr; az éjjeli őrök dija szemé­­lyenkint egy éjre 20 kr; e) fekvésre szolgáló alomért személyenkint és éjenkint 1x/2 kr. f) a kiszolgáltatott ruházat árát, mely igazo­landó, s melynél több nem számítható fel, mint a mennyibe az valóban került. Ezen dijakat csak a toloncz-állomási községek számíthatják fel azon tolonczok után, kik tovaszálli­­tás végett átadattak; a saját területükön elfogott to­­lonczokért mit sem számíthatnak fel. Nem toloncz-állomást képező községek, midőn a saját területükön elfogott és helyben saját költsé­gükön tartandó tolonczokat a tolonczhatósághoz kí­sértetik, csak a kísérői és esetleg az előfogati díjat számíthatják fel. Zárhatározatok: 32. §. A tolonczozást elrendelő hatósághoz a 27. §. értelmében visszaér­kező tolonczlevél tüzetesen átvizsgálandó, s a netán tapasztalt hiányok pótlása hivatalos levelezés útján eszközlendő. A visszaérkezett tolonczlevél a 10. §. rendelkezése szerint vezetendő jegyzőkönyvbe beve­zetendő, maga a tolonczlevél pedig szorgosan elhe­lyezendő. 33. Ha a tolonczlevél kellő időben vissza nem érkezik, az megfelelő módon megsürgetendő, mi vég­ből minden tolonczhatóság minden tolonczozási ha­tározatot pontos nyilvánosságban tart. 34. §. Ha a toloncz letartóztatása ideje alatt betegszik meg, úgy hogy az orvos véleménye szerint útnak nem indítható, lehetőleg köz- vagy magánkór­házban helyezendő el, vagy ha ez nem történhetnék, a toloncz a községben házilag gyógykezelendő. Ily esetekben az orvosnak a toloncz betegségéről és an­nak tartamáról szóló nyilatkozata a felveendő s a to­­lonczszámadáshoz melléklendő jegyzőkönyvhöz csa­tolandó. 35. §. Általában szoros kötelességükké tétetik a tolonczhatóságoknak és közegeiknek, hogy a tolon­czok irányában az éber őrizettel s erélyes eljárással igenis megférő emberséges kíméletet tanúsítsanak. 36. §: A letartóztatás alatt vagy a szállítás közben meghalt toloncz temetése a legegyszerűbben ugyan, de mindenesetre deszka-koporsóban eszközö­lendő. A temetési költségek azon község által előlege­­zendők, melynek területén a toloncz útközben el­halt. Ezen költségekről nyugtákkal felszerelendő számla készítendő, mely az illetőségi községnek az elhalt toloncz esetleges vagyonából, vagy annak hiá­nyában az esetleg létező — fizetésre köteles — roko­noktól leendő beszedés végett megküldendő. Ha ily vagyon vagy fizetni köteles rokon nincs, vagy ha az illetőség meg nem állapítható, a temetési költségek véglegesen az eltemetést eszközlő községet terhelik. 37. §. A telonetszámadások minden törvényható­ság részéről évnegyedenként közvetlenül a belügymi­nisztérium számvevőségéhez küldendők. Ennek mó­dozatai külön rendeletben fognak megállapittatni, addig a tényleg fennálló szabályok irányadók. Budapest, 1885. évi február hóban. Tisza, s. k. HÍREK­ Február 28. — Márczius 15. Az egyetemi olvasókör bizott­sága, mely a márcz. 15-iki ünnepélyeket rendezi, tegnap ülést tartott s a »Talpra magyar!« elszavalá­sára Tukacs Ádám joghallgatót, az alkalmi beszéd tartására Melly Béla, ifj. Szász Károly és legifj. Szász Károly joghallgatókat, az alkalmi költemény előadására Krook Károly joghallgatót jelölte ki, az alkalmi költemény megírására Ábrányi Emilt kérve fel. A Petőfi-téren Rakovszky Géza fog beszédet tartani. — A Táncsics-bizottság márcz. 15 én este a régi polgári lövőházban, Táncsics Mihály sír­emléke javára népünnepélyt rendez, mely hangver­senyből és tánczvigalomból fog állani. — Angelo de Gubernatis gróf ma Markusovszky Lajos és Berzeviczy Albert miniszteri tanácsosok kí­séretében s kalauzolása mellett meglátogatta az egye­temi orvoskari központi épületben elhelyezett intéze­teket és kórodákat. Korányi tanár belgyógyászati és Kovács tanár sebészeti karodáját, továbbá a boncz­­tani intézeteket, a physiologiai és vegytani intézeteket. A központi épületben Balogh dékán, az egyes inté­zetekben azok vezetői, nevezetesen Lenhossék, Jen­­drassik és Than tanárok adták meg a szakszerű ma­gyarázatokat. A beható szemle majdnem négy órát vett igénybe s befejeztével Gubernatis legnagyobb elismerését és tetszését fejezte ki az­­ intézetek tö­kéletes berendezése fölött. A milánói »Societa italiana degli autori« a ma­gyar írói és művészi körhöz De Gubernatis gróf utján a következő levelet intézte : Milánó, febr. 14. 1885. Az olasz Szerzők szövetkezete, mely 1882-ben a szellem termékének védelmére alakult, abban a szerencsés helyzetben van, hogy Angelo de Guber­natis grófot is, a jeles tudóst, tagjai közé számít­hatja ; felhasználja tehát amaz alkalmat, melyet az ő budapesti tartózkodása nyújt, hogy közbenjárásával összeköttetésbe lépjen ama hasonló czélú társasággal, mely a nemes magyar nemzet kebelében alakult, és tovább fejlessze ama testvéries érzületet, mely önkényt folyik a két intézmény egyenlőségéből épúgy, mint a két nemzet egymás iránti rokonszenvéből. Van szerencsénk tehát szövetkezetünk választ­mánya nevében, hírneves díszelnökünk Cantu Cae­sar hozzájárulásával, és említett tagtársunk De Gu­bernatis gróf közvetítésével az önök érdemes társula­tát a legszívélyesebben üdvözölni. Egyúttal van szerencsénk elküldeni szövetkeze­tünk összes aktáit, kezdve annak alapításától egész a mai napig; azt hiszem, megelégedéssel fogják látni belőlük — kivált évi jelentéseinkből és a legutóbbi berni nemzetközi irodalmi kongresszusra vonatkozó előmunkálatainkból , hogy működésünket minden­ben az a liberális szellem lengi át, melynek tekinteté­ben az olasz törvényhozás folyton lépést tart más nem­zetekkel, megadva politikai jogok élvezetét minden polgárnak, hogy továbbá bennünket is az emberiség solidaritásának amaz érzete lelkesít, melyért senkinek sem kell inkább küzdeni, mint nekünk, kik a szellem munkásai vagyunk! Fogadják szövetkezetünktől ama kézszorítást, melylyel Petőfi Sándor honfitársait üd­­vözlik a Goffredo Mamelo honfitársai, és fogadják egyúttal tőlünk egyenként is legmélyebb tiszteletünk kifejezését. A választmány nevében Túllé Massa­, f­i­n­i elnök, Tito V­i­g­n­o­l­i titkár, S­o­l­d­a­t­i­n­i jegyző. Megemlítjük egyúttal, hogy De Gubernatis gróf a tiszteletére rendezett estély emlékéül meg­küldte arczképét az írói és művészi kör választmá­nyának, valamint Radó Antalnak is, a­kinek a jeles író »Savitri«-jéből eszközölt fordítását az estélyen olvasták fel. Az írói és művészi kör elhatározta, hogy a levelet hasonló barátságos válaszszal viszonozza. — Lámpa Statistica. A fővárosban jelenleg az utczákon 1706 drb egész éjjeli, 716 féléjjeli kőolaj­lámpa, 2544 egész éjjeli és 2685 féléjjeli légszesz­­lámpa s ezenkívül 121 Siemens és Krause-féle igen fényes lámpa ég. Világitási költségre a főváros 1885. évi költségvetésébe 242,800 frt 68 kr van fölvéve. — Az időjárásról a következő hivatalos heti je­lentést adta ki a budapesti központi időjelző állomás : Európában, a közelebb múlt héten, eleinte egy depressió Pétervár felől, Magyarországon keresztül, az Adria felé vonult; utána a szárazabb és hidegebb nagy légnyomások előbb Német-, utóbb Oroszország felől nyomultak a continens közép tája felé s kiter­jedtek annak többi nagy részére is. Izland és Skóczia mellett, északkeletre tartva, egyik depressziót a má­sik váltotta fel. Ezért volt a hét folyamán gyakori csapadék Nagy-Brittániában, a hét elején erélyesebb depressió alatt részben bő havazással. A continensen pedig csak a hét elején egy pár napig valának csapa­dékok, többnyire esők, azután az idő egyre csende­sebb, derültebb és szárazabb lett. Az éjjeli hőmérsék­let Oroszországban közepes fagyos, Németországban a hét elején és vége felé fagypont körül enyhe, Nagy- Brittániában fagyponton felül eleinte hűvös, később melegebb volt. Viharosabb szelek a hét elején észak­nyugaton, a brit szigetek körül voltak. Hazánk­ban, eleinte részben depressió, azután tartós nagy légnyomás alatt, előbb délies, utána északias, végre északnyugati és északkeleties szelek mellett, az idő eleinte többnyire esővel, Pancsorán égi háborúval, nagyban változó, szeles, enyhe, részben meleg volt, utána egyre csendesebb, szárazabb, hidegebb, éjjel többnyire közép fagyos lett. Az időjárási tényezők jelen állásában a jövő hétre ennek elején és vége felé csendesebb, szárazabb és hidegebb, éjjel részben fagyos időt várhatni, mely a hét közepe táján csapadékokkal változó, enyhébb és szelesebb lesz.­­ A lipótvárosi bazilika fölépítésének költsé­geire létesítendő kölcsön kibocsátása tárgyában az országos, a kereskedelmi és a leszámítoló bank egye­sültek és közös javaslatot nyújtottak be. E javaslat megbeszélése végett Trefort miniszter gróf Szapáry miniszterrel egyetértőleg értekezletet hívott össze. Trefort miniszter akadályozva lévén, Forster Gyula miniszteri tanácsosnál volt az értekezlet, melyen a pénzügyminiszteri képviselő báró Pongrácz Emil osztálytanácsos, az országos bank részéről Biedermann igazgató, Posch vezértitkár, a kereskedelmi bank részéről Beck igazgató és a leszámítoló bank képvi­seletében Lánczy igazgató jelentek meg. A kölcsön­­művelet keresztülvitelére a 4.651,290 frtnyi alap leté­tele mellett ajánlkozó bankok javaslata szerint öt millió forint névértékű sorsjegy-kölcsön adatnék ki, mely összegnek fele, vagyis 2.500,000 frtot tíz év alatt évi 250,000 frtos részletekben bocsáttatnék a cultusminiszter rendelkezésére. A bankok a kölcsön­­üzlet javára ugyanazon előnyöket kérik, melyekben a vörös kereszt egylet kölcsöne részesült azon hozzá­adással, hogy a sorsjegyek részükre lehetőleg rövid idő leforgása alatt adassanak át. Az értekezleten

Next