Nemzet, 1885. május (4. évfolyam, 956-985. szám)

1885-05-22 / 977. szám

Az Országos panoráma a főbejárat közelében, balra, nyitva van reggeli 8 órától esti 7 óráig és ekkortól kezdve 11 óráig villanyos világítás mellett. Belépti díj 30 kr. A hazai gépcsarnokban a gépek d. e. 9—12-ig és d. u. 3—5 óráig vannak működésben. A külföldi gépcsarnokban hasonlóképen d. e. 9 — 12. és d. u. 3—5 óráig működnek a gépek. A Vörös­kereszt-egyleti pavilonjában a látogató közönségnek szakszerű felvilágosítással szolgálnak, és pedig: min­den csütörtökön d. u. 4-től fél 6 óra között dr. Janny Gyula, erzsébetkórházi igazgató ; minden hétfőn dél­után 4-től fél 6 óra között dr. Farkas László, erzsé­bet kórházi főorvos. A Cottage-kórházban reggeli 8 órától esti 8 óráig felváltva szol­gálatot tart és a közönség rendelkezésére áll egy kiállí­tási rendőr­ orvos. A kiállítás területén. Délután fél 5 órakor . Az iparcsarnokban az Országh Sándor és fia által kiállított nagy orgonán, Sveida Rezső karnagy szabad fantáziát fog játszani. Délután 5 órakor. Az iparcsarnok előtt lévő zenepavillonban a gróf Jellacsics 69. számú gyalogezred zenekarának hangversenye, Leibold K. karmester vezetése alatt. Műsor : 1. Bevezetés. 2. A »Tutti in maschera«, czimű opera nyitánya Pedrottitól. 3. »Lustschwärmer«, ke­ringő Strausstól. 4. Diadalmi induló a »Der Wald bei Hermannstadt« cz. operából Westmayertől. 5. »Marsch- Polka« Massaktól. 6. »Einst und Jetzt«, egyveleg Kasch­­tetől. Este 7 órakor: Ciarlone Giannina és Virginia hárfaművésznők hangversenye a kiállítási zenecsarnok­ban Wittmann Natália k. a. és Bahnert József úr szí­ves közreműködése mellett. Műsor : 1. Godefroid. La dans des Silphes. Etude caracteristique, hárfára. Ciar­lone Giannina k. a. 2. Meyerbeer. Anna a »Profétá«-ból, Wittmann k. a. 3. Ciarlone. Ábránd »Aida«-ból 2 hár­fára, Ciarlone Giannina és Virginia k. a.-ok. 4. Liszt. Hussita-dal, Bahnert József ur. 5. Ciarlone V. Estasi- Pensiero melenconico, hárfára, Ciarlone Virginia k. a. 6. a) Schubert. Der Tod und das Mädchen . b) Seitz. Die Sühnung, Wittmann k. a. 7. Thomas, Faust (Gounod) kettős 2 hárfára, Ciarlone Giannina és Virginia k. a.­­ok. — Jegyek kaphatók : a kiállítási pénztárnál, nem­különben Waltersdorf és Stein tudakozódó irodájában és a kiállítási területen levő dohány­tőzsdékben.­­ A hangversenynek ama t. ez. látogatói, kik akkor érkez­nek, midőn az előadás már kezdetét vette, tisztelettel kéretnek a csarnokba való belépést addig késleltetni, mig a megkezdett darab véget ért Este 7 és fél órakor . A Dobos-féle vendéglő előtt levő zene­pavillonban a gr. Jellacsics 69. sz. gyalogezred zene­karának nagy katonai hangversenye, Leibold Károly karnagy vezetése alatt. Műsor : 1. »Das Erwachen des Löwen«, ábránd Kowskitól. 2. Tipegő-mazurka Mayer­­től. 3. Salon darab Eilenbergtől. 4. Visszavonulás Massaktól. 5. »Je länger, je lieber«, gyorspolka Lei­­boldtól. 6. Rákóczy-induló. Czigányok játszanak a kiállítás területén. A szegedi csárdában: Ónodi Kálmán szegedi zenekara 3 órától délután. A deb­­reczeni csárdában : Balogh András kecskeméti zenekara 4 órától délután. A hódmező­vásárhelyi csárdában: Flóra Jancsi hódmező­vásárhelyi zenekara 3 órától dél­után. Pohl Károly vendéglőjében : Radics V. zenekara egész nap. Szidon vendéglőjében : Balog Károly zene­kara. egész nap. Klemens vendéglőjében : Arany Ferkó és Járosi zenekara délután 3 órától. A bosnyák kávé­­házban és bazárban egy szabadkai tambura-zenekar ad hangversenyt. A fővárosi középítési bizottság ülése d. u. 5 órakor az uj vá­rosház szakosztályi üléstermében. A magyar dalcsarnokban (dohány-utcza 4. sz.) előadás d. u. 4 és este 8 órakor. Mezey-féle dalcsarnok a régi polgári lövőházban. A m. kir. technológiai iparmúzeum gyüjteménytára és gépcsar­noka, vásár- és ünnepnapokon d. e. 9 — 12-ig, a többi napokon d. e. 9 — 1-ig és 3 —5-ig. Academiai könyvtár d. u. 3—7-ig. Egyetemi könyvtár d. u. 4—8-ig. Állatkert nyitva egész nap. Margitszigetre hajó indul félóránkint. A szigeten czigányzene. KÖZGAZDASÁG Közlemén­yfl ]A J.c — A magyar szesztermelék oríj,n°B egyesülete f. évi május hó 23-án délelőtt 11 óraB"­­dapesten (a Köztelken, üllői-ut 25. sz.) t­artja J.^(jslf.ijitó köz­gyűlését. A közgyűlés tárgyai: 1. E TM ^'Jelentés az egyesület 1884. évi működéséről. 2. u­tóválaszt­­mány jelentése az egyesület 1884. év 51 .­.támadásá­­ról. 3. Az 1885. évre előirányzott igazgató­választmány által megállapított egy költség­vetés bemutatása. 4. Az elnökség igazgató­választmánynak az 1885—1888. év ma való megválasztása. 5. Indítványok. A kf e trendje után az egyesület meghívott vendége ezekor Miksa hallei tanár és dr. Kosutány ’’TtíL.. , gazd. académiai tanár urak szakfelolvasásai következ­tek. A magyar bútoripar védelmére a következő so­rokat vettük: Frankl bécsi butorgyáros az általa Bécsben az orsz. kiállításról tartott felolvasásában a bútoripari csoportról valótlanságokat mondott, me­lyeket én, mint az említett csoport biztosa szó nélkül nem hagyhatok. Ugyanis valótlanság az, hogy a kiál­lított bútorok részben Bécsben készültek, miután én mint csoportbiztos az itteni műhelyeket az ősztől fog­va több ízben megtekintvén, a kiállításra küldendő bútorok készítését ellenőriztem. Valótlanság az is,hogy a főváros kiállítói jobbadán a bpesti bútorkereskedők közül kerültek ki.Az interieuristák közül csupán három van olyan, ki butorkereskedéssel is foglalkozik, azon­ban ezek is részben mint asztalos mesterek, részben mint kárpitosok a megkívánt qualificatiót kimutatván, csakis mint ilyenek tették bejelentésüket s e czimen fogadtattak el. Végre valótlanság az is, mintha a ca­­talogus nem volna kész. A kiállítás megnyitása nap­ján kezemben volt a kész catalogus, így Franki ur té­ves informatio alapján tette ebbeli nyilatkozatát. Franki ur légből kapott állításai ellen hazai iparunk Or­fi érdekében erélyesen tiltakozunk. Tisztelettel E ő­r­y/ Farkas Kálmán. A magyar gyarmatárukereskedők országos szö­vetsége folyó 1885. évi junius hó 4-én délelőtt 10 órakor Budapesten, V., Erzsébet-tér 8. sz. alatt a »Magyar kereskedelmi csarnok« helyiségeiben ren­des évi közgyűlést tart, melyre a szövetségi tagok ezennel meghivatnak. Napirend: 1. Az évi jelentés előterjesztése. 2. A zárszámadás megvizsgálása. 3. A szövetség fenntartása vagy feloszlatása fölötti hatá­rozat. 4. Esetleg az elnökség és tanácstagok válasz­tása. 5. Esetleg az évi költségvetés és az évi díjak megállapítása. 5. Az alapszabályok 20. § a értelmé­ben beterjesztendő indítványok tárgyalása. Budapes­ten, 1885. május 1-én. Az elnökség. Alapszabályok 20. §-a: »A közgyűléseken csak oly indítványok tár­gyalhatók, melyek 14 nappal a közgyűlés határnapja előtt a szövetség-tanácscsal írásban közöltettek; ha azonban a közgyűlés valamely ügyet sürgősnek mond ki, az előleges bejelentés nélkül is tárgyalható.« »A gyümölcsészeti és konyhakertészeti füzetek« czimű szaklap ügyében az összes közgazdasági elő­adókhoz, állandó tudósítókhoz, gazdasági­ és kerté­szeti egyesületekhez, valamint a minisztérium összes mezőgazdasági intézeteihez és közegeihez a földmi­­velés-, ipar- és kereskedelmi miniszter a következő felhívást intézte : V­i 1t­á­s­i Pál, mint az orsz. magyar gazdasági egyesület kiadásában megjelenő »Gyümölcsészeti- és konyhakertészeti füzetek« czímű szaklap szerkesztője, lapjának ajánlása iránt fordul­ván hozzám, tekintettel arra, miszerint e lap egy ná­lunk még igen szerény mértékben felkarolt gazdasági ág előmozdítását czélozza, ezen gondosan és szakava­tottan szerkesztett lapot, gyümölcstermelésünk érde­kében a fent elősorolt közegek és testületek szíves figyelmébe ajánlom. E szaklap havonkint egyszer, az országos magyar gazdasági egyesület kiadásában je­lenik meg, egy-egy színes gyümölcskép és több fekete ábra kíséretében, két-két ív szöveggel, nagy nyolczad­­rét alakban. Az előfizetési ár évenként 4 frt; az előfi­zetési pénzek a Köztelekre (Budapest) küldendők. »Török-Bálint« megállóhely megnyitása a gyorsáruforgalom számára. A budapest-kelenföld­­brucki vonalon fekvő — és eddig csak a személy- és podgyászforgalomra berendezett — »Török-Bálint» megállóhelyi, évi május hó 15-én a gyorsáru-forga­­lom számára is megnyittatott. Közgazdasági táviratok Értéktőzsde. Bécs, május 22. (M­e­g­n­y­i­t­á­s.) Osztrák hitelrészvény 286.75. Osztrák államvasuti részvény —.—. Unió-bank —.—. 1860. sorsjegy —.—. Angol­osztrák bankrészv. —.—.20 frankos arany 9.86Ya. Déli vasutrészvény —.—. Magyar hitelbankrészvény 286.25. 1864. sorjegy —.—. 4 százalékos magyar aranyjáradék 96 70. 5 százalékos papirjáradék —.—. Tramway —.—. Nyomott. Bécs, május 22. (1. E 1 ö t ő z s d e.) Osz­trák hitelrészvények 286.80. Angol-osztrák bank­­részvények —.—. Unió-bankrészvények 77.75. Déli vasúti részv. 128.25. Húsz frankos arany 9.86*/2. Osztrák-magyar államvasuti részv. 296.40. Magyar hitelrészvények 286.—. 4 százalékos magyar arany­járadék 96.80. 5 százalékos magyar papirjáradék 91.77. Török bírod, dohányegyedár, társ. —.—. Magyar jelzáloghitelbank sorsjegyek —.—. — Az irányzat bágyadt. London, május 21. (Zárlati árfolyamok.) Hat százalékos magyar aranyjáradék —.—. 4 százalékos osztrák aranyjáradék 87.—. Angol conszolok 99.01. 20 frankos arany —.—. Amerikai járadék —.—. Olasz járadék —.—. Papirjá­­dék —.—. 4 százalékos magyar aranyjáradék 79.*/1. 4­2 szá­zalékos osztrák ezüstjáradék 67.—. Bécsi váltóár 12.611/,. Ezüst 49.—. Magyar kincstári utalvány —.—.Helyi kamatláb 30 százalék. Bankbevitel ——. font sterling. Bank ki­vitel —.— font sterling. Nyugodt. Par­s, május 21. (Zárlat.) 8 százalékos frannzis évjárulék 8­­.30. Osztrák államvasuti részvények 610.—. Osztrák földhitelrészvények 785.—. 6 százalékos magyar aranyjáradék —.—. Magyar vasúti kölcsön —. Unió-bank­­részvények —.—. 5 százalékos magyar papirjáradék —.—. Magyar országos bankrészvények —.—. 4 és fél százalékos franczia járad. 109.02. Déli vasúti részvények 283.—. Fran­­czia törleszt­hető járadék 81.75. 4 százalékos osztrák aranyjá­radék —.—. Magyar jelzáloghitelbank 445.—. 4 százalékos magyar aranyjáradék 80. —. Magyar leszámítoló és pénzváltó, bankrész­­vények. —.—. Olasz járadék —.—. Török dohány­­egyedár. társ. —.—. Otom­án bankrészvények 530.—. A tőzsde irányzata szilárd. árutőzsde. Páris, május 21. Este. (h­u-üzlet.) Búza folyó háza 23.75,júniusra 23.80, julius— augusztusra 24.60, négy utolsó hóra 25.25. Liszt (9 márkás) folyó hóra 47. —, júniusra 48.—, julius—augusztusra 49.80, négy utolsó hóra (12 márkás) 53.10. — Olaj folyó hóra 65.25, júniusra 65.50, julius—augusztusra 65.75, négy utolsó hóra 67.75. — Szesz folyó hóra 45.—, júniusra 45.50, július—augusztusra 46.50, négy utolsó hóra 47.25. — Szállítási díj Budapest-Páris 85 frank. Irányzat: búza, szesz tartva, liszt szilárd, olaj csendes. New-York, május 21. Finomított kőolaj 70° Abel Test New-Yorkban átvéve 7B/g, finomított kő­olaj 70° Abel Test Philadelphában átvéve 7.1/a, liszt kész szállításra 375.—, szalonna —.—, vörös őszi búza kész szállításra 103.1ja, májusra 103—, június­ra 103. X/*, júliusra 105.— imperialquarterenkint. — Szállítási díj imperialquarterenkint Észak-Ameri­­kából az angol kikötőkbe és az ezekkel e­gy magas­ságban fekvő egyéb szárazföldi kikötőkbe 21/2. — Zsir Wilcox jegyzése —.—. Fairbanks jegyzése —.—. Tengeri kész szállításra 55.— Gyapotho­­zatal —.—. Rohrschach, máj. 21. (G a b o n a ü z l e t.) Han­gulat pang, árak alig tartvák, tiszavidéki magyar búza ára 24,2 frank. Budapesti áru- és értéktőzsde. Május 22. Gabonaüzlet. Búzában a kínálat ma mérsékelt volt, a vételkedv valamivel kedvezőbb, az irányzat ke­véssel kellemesebb, árak szilárdan tartottak, finom búzák közben 5 krral magasabb árakat értek el, el­kelt körülbelül 10,000 mm. Egyéb gabonanemekben a forgalom csekély volt, változatlan árakon. Következő kötések történtek: Búza tiszavidéki: 200 mm. 79 k. 9 frt 45 kr, 1000 mm. 77­8 k. 9 frt 25 kr, 200 mm. 77­3 k. 9 forint 22*/a krajezár, 400 mm. 77­5 k. 9 fo­rint 30 krajezár, 100 mm. 76'5 k. 9 forint 15 kraj­ezár, 100 mm. 76­5 k. 8 forint 80 krajezár, 100 mm. 75 k. 8 forint 80 kr. Pestvidéki: 100 mm. 76’5 k. 9 forint — kr, 200 mm. 76 k. 8 forint 80 kr, 200 mm. 76'5 k. 9 frt 15 kr. Bácskai: 2100 mm. 765 k. 8 forint 15 krajezár. Északmagyarországi 100 mm. 76'3 k. 8 frt 65 krajezár, 100 mm. 74 k. 8 frt 15 kr, 100 mm. 74 k. 8 frt 25 kr. Oláhországi: 100 mm. 76 k. 7 frt 30 krajezár, 100 mm. 75‘5 k. 7 frt 20 krajezár, 2600 mm. 74’4 k. 7 frt 40 kr. Tengeri 700 mm. 6 frt 171/2 kr. Zab: 100 mm. 7 frt 20 kr, 200 mm. 7 frt 271/2 kr. Határidőüzlet. Az üzlet csekély forgalom mel­lett, változatlan szilárd. Eladatott búza őszre 8.86— 8.87 írton tengeri május—júniusra 6.13 írton, jul.— aug.-ra 6.28—6.29 írton. Jegyezünk: Szokványbuza tavaszra —.—.------forinton, szokványbuza őszre 8 86 — 8.88 forinton, tengeri máj. —júniusra 6 13 -- 6.15 forinton. Zab őszre 6.13 — 6.15 forinton. Káposztarepcze aug.—szeptemberre 13®/8 —13.50 forinton. Értéküzlet. (Reggeli tőzsde.) Az afgha­­nistánról jövő hírek alig lehetnek okai a mai nem csekély mérvű árcsökkenésnek és bágyadtságnak, mely a járadékokra inkább, mint a hitelrészvényekre kiterjedt. A tőzsdeadó megszavazása Berlinben azon­ban már alaposabb ok lehet, de melynek szintén nem tulajdonítunk mélyebben beható vagy tartósabb hatást. Jegyezünk: Pj aranyjáradék 97.121/2—96.70—96.821/2. — Papirjáradék 92.10—91.60—91.771/2. Osztrák Hitel­intézeti bankrészvények 287—286.50—286.80. Ma­gyar hitel bankrészvények 287—286.50. Leszámítoló bankrészvények 78.75—79­­. — Osztrákmagyar ál­lamvasuti részvények 296.75. — Jelzálogbank —.—. Közúti vasút —. A zárlatkor Hóra 15 perc­kor a hangulat meglehetős jó volt, de az árak még nem javultak. A déli tőzsdén igen csekély forgalom mutatkozott. A változások minimálisak voltak. Jegyeznek: Uj aranyjáradék 96.70—96.85—96.80. 5 szá­za­lkos m­agy. papirjárad. 91.771la—91.80. Osztrák hitelintézeti bankrészvény 286.90—286.50—286.60. Magyar hitelintézeti bankrészvények 286.25—286— 2861/8. Leszámítoló bankrészvények 79—78.75. Osz­trák-magyar államvasuti részvények 296.25. Jelzálog­­bank 107.25—106.50—106.75. Anglobank —. Unió 78.20. Lombard 128.75. Kőbányai tégla —. Franklin —. Bécsi bizt. —. Nemzetközi vag. —. Közúti vasút —. Sertéshizlaló —. Dräsche —. I. magyar iparbank —.—. Foncsére —.—. Serfőzde —. Ált. m. takp. —. Hungária —.—. Rima-murányi —.—. Újlaki tégla —.—. Bankegylet —. —. Pesti m. ker. bank —.—. Főv. lak. —.—. Athenaeum —.—. Orsz. közp. takp. —.—. Ganz —.—. Schlick —.—. Dräsche —.—. Egyebek tökéletesen elhanyagolva. Dijbiztositások keveset keresve. Arany és valuták drágulva. 20 frankos arany 9.87. A zárlat 1 óra 30 perczkor igen csendes. Jegyezünk: Tij aranyj­árad. 96.80—. Papirjáradék 91 771/2. Osztrák hitelbankrészvények 286.60. — Magyar hi­­telbankrészvény 2861/8. Osztrák-magyar államvasuti részvények 296.25. — Leszámitoló bank 78.75. Jel­zálogbank 106,75. Bankegylet —. Dräsche —.—. A budapesti áru- és értéktőzsde hivatalos jegyzései május 22. A bécsi tőzsde árjegyzései május 21. fc SS fi ,CVk‘*r- miBnfíl» Irány- Ptev Ám Értékpapi­rok ár­kelet f Ér­tékpapírok árketet | Értékpapírok Árkelet | Értékpapírok ér­ketet Értékpapírok Pénz Ár& Értékpapírok [ Pénz Áru ___ÉrMkpapirok Pénz Ára ] 2 __________(3-t tar-m­öny­z at -------------- nóna | ért, 1 ném­. | _______________________e- c t pénz I ára III . _________ p írttól, frt tg gát írttól: írtig ___________ ________ _______________Irt írt —-------------------------------------------------... _ “ ,u4---------- _ a^uid­völgv vT­ st,.— - 7 v*.u. e# la »» »5 «» Alt. illamatstMág. K. fäldh. aorj.............■., »6 *S »5 10 M. intelbub SCO frt.. 2M.SI 287 25 . . ■­­ : áll* ma A A., A a „ „ 1871. 10«’— 107.- 70« Tiszavidéki v. .. 5»',. 260 — 852 — «W «‘rea.-8­ Mk. k *• 8 at 99 6(1 KgyB, jkr. bkj. 100 fr. M. fuldh. S9év(*r.) 5*, 124.— 1/4 za A. aua«t.resa..tar.SCOI 690. 695. ........... 6 ________________________ — tűcsere» magyar 46.— 50 — ~­­ Budapest fav. Kulos 500 Dunagözh.-társ. 6»., 465.— 46. — 800 Dtraag&k. 'Ara. 6* máj.-nov. 5»/. 82,36 82 60 M- jelvilegb.eora. 6 /., 101.-- U. utwv.estiénCT. Dank 78 60 79 — . « ’ ‘ I ' Htes-M».,»* szilárd franczia............ 75.— 78.— M. arany javad.. .6..„ ------- 1880.................6»/. 99 25 99 75 200 Pesti közúti vasp.. 592 — 694 — 100 ____ Egys. Jár. ezüst. 100 fr a, ‹ Isnferifiánl 86iv -»»t.Jeligli.SOOfrtSo“. 68 - - 60.— ...............’ « Th­ !I n '‘I ^ - olasz................... 65.- 10.- 51. arany tárad.. .4°/ 56 30 97 1', S*»rb. ny*. k. 3* SS -■ 83 60 P. k. vasp. élv. jegy 190.-»95 - *60 ' ’ '* * ' Jan.-Jul. 5«,, 82 70 82 86 *­ »'•«“•O' M. joUéloA ZOOfrt -« . 80 ' ál ' — vörös................... 45.— 50.— „ „ 50000 4»/, Bécs város köles. 123 — 123.55 «J TakarékDenz- goo Rjszakk. vasút. .6*/. 97 85 98 25 Ssrs).1654.260 ft pp. 4». 126 — 126 5 Alföldi op. 200 ft ez. 6». 99 ?5 16.» 25 V*’s-lsr-b.*t»tiar.oO»/l 86 "5 97 — U S it 7« 8 7n ____________________—____________________________. St. papirjárad... 6'/ 31 70 92 - O1..«4.„.v tárak 300 . „ ar. S-', 12S. ~ 124 - „ 1860.500 ft oé. 5»(. 1?8 751189 26 f­ anag5zh.-társ.... .6»/ 21 60 Alt in. uttutie b 200ft „ 76 8 70 s a« 77 6­80 ga M. vasúti k. 120ft, RéSZ«ény»k. Bpesti Hl kerületi 77 — ,a K500 „ , 30. - ISO.76 , 1SS0.100 ft oé.S»/v .39 76.140,60 „ „ -----6»/ UO 60 in 2, '(87tr--nl-eank 600 frt 859 - 861. “ . 73 8 L: t ff l ?? |-*2 0. é. (8« O fc) í»/.. US 60 U7 - !» oÄ«. kőiTM.« 1*9 - rt?T 200 áaVaaWb m 1884 lOOftoé... 171 *<171 7i Junu-driv.SOOÍtez.5»/» 98 60 39 *5 _bank 100 frt,JÓ.. 78 - 78 50 * ___ " go . J.____" _______ iugyenhordi » • 13' 84 “ . M. vasúti k. t20 ftoe’ 200 Ált. m. man. h.-int. —. - - 1005 Pesti hazai eUc . 5800- 26o Magy.-gal. vasút.. 93 50 99,50 „ 188 4. 50 ftoé... 169 60 170 — Erzsébet vp. 100 frt 5«/ 113 60 118 Alt for». U»k 140 Jt 144 50 14, — «1 pestvidéki . „ 71 8 85 8 60 75 8 46 8 60 " »•*! *Ms*. Ham . • . darabokban . .6»/,147 - 147 67 120 Angol-osztrák bank —. —. 800 Egyes. Bpesti fdv.430.­­ & _ 200 . „ II. kib.6* 97 60 98 60 Oomo-Jár. 48 líra.... 43 —1­45 Ford. vp. luOsrt pp. 5», 105 50 106 60 * gr*f. váll. rtc­v. 7 A 8 80 37a 77 8 70 8 85 ---------------------- ----------------------------------------------------e&nari 4 Hamv 100 Bpesti banitogyes. 100 50 101.— 100 M­ált takarékD 68— rdt _ 200 M- nyug- vp------6“/ 97 50 98 50 All.-jav. aál. 120 frt 5” 163—168 50 „ . 100 frt pé. «•/ 02 - - .- , 3 S 4 9 10 keulinagolai «esd« - -.-------zálogi..............................5»/. - _ - 200 Horvátié«., bink --------.- 800 L . M74.klb.6». --------— „ . .. I Fer.-Jt?zs. vp. 200 ft 5» 91 80 92 13 Lvp.200 irt 18S - 183.50 " ' 80 - li 1~ 1 --------------­--------------------------------------------------------------M. 1865. kel. v.áll. ' 100 Iparbank budapest --------^ Különféle vall /000 M. vasut-els. köles és « hír. t«1.. kép. I 'iek-BMcgl 800 frt »•/ 100 SO 101­­ »»frt pp 4«4 435 • fehérnaml ’ 74 gV s'ao 7,-, 81,0 «l».­p«|*DIMt csendes repeze, préselt b.80 6— kStv. (elSbbs.) 5»/, 97 97 5, 80 KOzp. ipart, h.-int. •- ---- 106 ;agut . 149 - gji.. bér czél ar 5»/ 1­8 25 123 85 or«7. államadóStáva. Kás­­Lajos vp. 300 ft 5». 9 80 lOli 80 “““•.Pomo-m.fk.200 ft 1*8 60 174 — * *y _ ' 1 *­­ --------—--------------------- --------------------------------------- M. 1873. kel. v. ar 200 M. ált. hitelb. sz. n 236 25 ft 36 75 w Alt. waggon k. társ sS ' 93 - 1000 ’*? ?* O.ztr.aranyjáradék 4»/ .07 80 108 - lassa-oderb. 200frt 5*. 100 60 101 - '■ »«— «62» . ...: ü itjT 3 kenem.jr*-- SS áy^^ !!.? *?* * : I :;ii:- un«TM. 3úS-te..í5=íí-: u “ua- ________m- íg«, 5 ........... » - — sí - - —. - J füstölt, azonnal. 46 — 41* iv1 i’ó. i"TM*?7'!*“ m óin Kereskedelmi épül -890 - — — 800 Kassa-odb.v. (osztr | M. aranyi ár............. 'g. . a,A _vgZ’S00».‘M.' iia 50 104 — 1».-«n. Lloyd'00fl pp 5b9 570 -OT. észak s síelt 77 8 90 8 ae 7 5 e fi k 40 ________________ I________________ ____ kolertju...........4». 118 50 119 - ton l. m. iparbank.... 149.- - 150 — 810 »1111 • — „t,o,a tth 5t,' tu an i no an­­­n ............P.­ S. 47 97 51 1. éjsz.ny. v. ZOOtte.O»,, 108 50 104 — , / ee „' I ............ I 1­I ingyenhordó lanyha ,, zsák.. 12 2. 18.50 m i’asV ... v.árm.az ur«i. 10a Nemz. wagyon k.. 8 a_. 87. ‘ 1873...........5»/ 122 50 123 — otto kib. 1874. .. .3». 190 - - iS8 »lla inv. 200 frl........... 296 76 297 t. s. hordó és „ szerbiai hordózr -______ “sva^igás akra „v, , 86 Pesti építő­tára.................... 100 Ti.»«v. vasút ..5 , j,, _ 108,. Déli vp. 600 frank. . 3»/ Hl 75 150 2b ‘1*11'■ « (500 fre. 128 75 12»;­«4, 100 kigr zsákokban , „ zsák.. 12.25 12.50 dé»krl ' 6r ma 75 i­n 75 Sin «10*1­7 ~ “ 100 Rimam.­tart. vasmb 99 b­O Budap. lánczltd 6 / 104.— 104.2.t ,söl­dézBmavált»ág 96 75 98 „ 200 ft ez. v. a. 5“, 126 50 ------ 1 Iszav vp. .00 frt..... 261 — 252.— „ v g. Irány. ,.., ,--------------------—--------------------—---------------------------- 1“,,, ............ ,* 102 7.-t 103 7., .00 Becsi elstjar. b. int 200.— 2-5 500 S.­tar­. köszénb. .. 131 ■ 1S3 100 Kösz.éstéglagy.6 ,. —.— —.— • - ... 50 117 Ciszav vn 1000 frt 5°/ 106 50 — Bécsi Trafitway 170 frt 212 50 213 — Taboam S y • J b«- -------------- BxUvhU H. foldteberiaen.V 10(W HHso m. ált. bizt. t 3185- 3175 Schlick vascut___ 233 234. 100 Lloyd-épület .. .5“ 97.26 97.7­­.* 118 70 119 — M­­eal'v^200 frtez 5*!' 99 25 95 75 Magy.-gal. vp. 200 frt.. 175 25 175 75 » * kém j^lo frti ^ ingyen hordó lanyha szlavóniai áj.. 16.5017.— M földtehérm köt* lf* ~ '°S ir!1! ®'0!aeléve pesti 10.­­ 71 50 75.- Serfözöde sz. n___ 884._S98._ 200 Barcs-pakraczi vas­m. - - • “** m­ éjsz.-kel.v.800ft 5*/ 07 40 97 71 Magy.-éjszakkel. vp. . 772,75 173 26 ----------------------------------------------------------------------z____a'1 netto tara bánsági új.........15.-1«.- isot^ zár-kr.1'5»/' 101 60 m­‚1 6 -SS W1‘f! iW ~ 800 Sertéshizlalá......... 255.­ 258— Maná n­­anrsiaav dl Fildtohorra. kHv. M. nyug.vp. 200 frt &•/. 99 10 99.4 M-nyug. vp. 200 frt... 166 25 166 75 ------------------------------------- -----------------------------------------M fbTdtX-t kül Pannon,a vlssb. int­­.- 875. 00 Spodiumscsontl.gy 155— 185... Magan-«OMJ így | Csehország...............b»/„ 106.50 M. M. beruh. kölcsön.. .SS - 123 40 1 Iparvéll. részvények. rozs............. é - lány. 70-72 7« 7». m­/l ~ “»-gy min. szer horvátországi b’1. 01—­­M _ « vízmalmok. go Szálloda-r.-társ. .. 106 _ 107._ Osztr. hitelintézet. 175 50 176 50 caUozia..................’05»/„ 102 - 102.50 Innerbergi 200 frt ____­árpa.............. „ 1 takam „ «0-6 fi L 6 35 “ szerbiai................­­.-------.— M faldtehenu h»t ' * 500 Concord»a-m­alom. 585 - 590 - 290 Szegedi szeszfinom.------ . Bu­davarosi sorsjegy 46- 47.- Morvaország..............6»­. 105.*9­­ .— W Mrt­. Prágai yartpar 200frt . a n ............. „ 7 ég. vasó . «2-6,s 6 99 190 ------------------------ ----------------------------------—------------- erdélyi 6V 101 -- tol 7* 500 Kisd bpesti malom 1240 - 1260 *00 Tégla- és mészég.. 165. 157._ Keglevich „ . 19. —1­80.- yUsó-Ausztria.........5»/„ 105.75 -------HitelsorBj. 100 frt.......... 175 ?0 176 — Kima-mur. vasfin ' 93 94 _ ·•• » ............. . ' sörWzti. - «1 —15- 1_ — «nh»c» . magyarja------ 15.5« 16.60 M úrbéri vi!*s -k8t 200 Erzsébet-malom ... 251 — S53 — V150 Török dohényegy. t. 9'— 91. _ Pálöy . • 39 50 40 60 Horvát.Szlavonov»7.5*/t 102 — 104.­­ Olary 40 frt pp............. 42 75 43 *» Sklitó-tart kiSÁ 100 frt — — * i ' — „ 3.1-41 6..­, 7 40, burok nélkül S3!,falu szerbiai............................ (Kiosztás) 5»/ 047 s­or 500 Henger-malom .... ,99.— 595.— 160 Disztéglagyár kGb. »77 — 878 — 5 Vöröskereszt „ . 9. —1­9 2» Erdély.......................6»/, tOl 85 tol 75 OSzb.­társ. 100 frt pp. H4 50 115.50 Bécsi fe„*v 190 fr| __ _ a «»"«ért ...» UJ bánsági 76 H 12,, 6 25 --------.---------------------------------------------------------------------Horvát-szlav. "föld 180 Lujza-malom .... 272 --174 Záraalevelek 10 Oszt.vörösker.sorsj 14 75 15 26 Tamesi bánság.........5*/. 102 -•. 101. -■ Insbrucki 20 frt oe.... 18.76 19.75 Pe,ti vagaonk.V.-t.SOf. U‘_ * 4 . máad­anv. „ 73 6 .5 6^20 I - magyar, fehér.. ~.____válts, kíitv... 5«/„__________________ 200 Moln. csebtdk­m.. ISO — 433­­ . klsore. 1867.6»/. lOlA0 W* 6« Keglevloh 10 frt.......... 19­­­20 -« köles............. — Hamtíjsir — magyar kakas_________ SzSIH dézsmavált k ' ' 1090 Pannonia-malom .. 1030 - lüóö— M. fmdh. tilt. p.5/»•,» 101.7S 108,75 Pénznemek. Magyarország...........5»/, 103 *5 103 ',6 Krakkói lotto-kölcsön. 17 80 18 80 "­/Váltóárt. 3 hé. é kap. repeze 6 .... „élni _ .-j­ngyen Unió I - házi, kék.........---------------(100 frt). 96 50 97 6“ 300 Viktoria-m. sz. n.... 343 - Si6 - ugyanaz..........5.., 101.S5 10l 75 Cs. k. arany (vert).. 5.83 - 5.86- / kisorB. 1867. 50/ 108 - 103 50 Laibachi 80 frt............... 23 — 24.- tmsterd. 100 h. frt 3 103 SO 103.40 báns.repcz3­0 ... J­uct­oTaIV - tu­k­lal -______ kitest U *« KS-Mftafáil rát » .........4»A»/. W.95 ».7* (ker.). 5 78- 5 80 Unda városi 40 frt.... 46 50 47 - Brüssel 100 frank 3 ------­- - erdélyi................. -------(6) h. (10­1 frU 5«­ Illatok' M­ielzálUniT'“kKi' tor 6° 102^ Osatr.­m. 8 frtos ar 9 88- 9 90- «1 Mát nyilv. külcsín Pilffy 40 frt.................. 80 76 40 25 Német bankok.........4 80 95 61 15 ----------------------- --------— --------------------------------------ügyes 40 iöTM. .. .40. 9220,5250 200 „Adria“ m. t. b. t... - —. .,­* 96­,„ 89_' S0 frankos arany.. 9.89 - 9.90­ Danaszab. arj. lOOftS*/. 114 I- 115 25 Osztr. vörös­kereszt .. 14 60 15. IV London 10 sl...... .8 124 60 125 05 ■jts8gji!liyjii«»,^.,~a»«ii!OT „ , _ . - fehér la . ________ , „ febr.-aug 82.»01 »* 59 200 Alföld-fiumei v. 5«/c 163 25 183 75 ifavanaznv kill 4»/* 1()0 60 101 — 80 mi­k................... 12.16 12 20 Pestv. köles. 1871.. .6*/ •107.— Magy. vörös-kereszt ... 3 70 9 • Marseille ,100 frank 3 —-----­. Boris il (term. ' • ’ ez kam 1 100 Arad-canidi vasat__________ Ugyanaz ny.k­öl.4/, '/'.SO 101. Török arany-lira .__________Budap. - 1880. . .6»/. .- Kid.- ttudolflO frt................. 18 50 19 60 Páris.........................3 19 38 49 37 frány- 100 kigr. ára herde „elkt­) ~ 1, “ 1 *........... ~ •— f»n.-m­l. .‘ 4“ 83 70 81- 100 Arad­-kBrösv. vasút -!■- niz^ml^h'6 fis ” lCITs 10«'g5 Oszt. és m­ajy. eztts. Bécs vár.köles. 1867.5»/ 102 60 103 26 Salm 40 frt pp.............. 54 54 26 1Jirioh 100 frank.. .$■/, 49 15 49 2­4*sbara« . . ~0­7T--------r_______________ __ ___' "•'••• • 2.' ' Xgym. adósa. ez. k 3 200 Barea-pakráczi vaa. - Oan-magy. b. 5/« 12 15 102 35 — Németbir.bj.100in 61-61.10 , , dijk. srj. 1874. 123 2» 128 60 Salzburgl 20 frt.......... 22.251 22 75 «vájezi helyek 100 fr. 3 49.15 49.25 - n­yers, min. seer. — ' 23.I fSS SÄ^ ~ ~ L* 7 J S» S‘5 81 Vélték árfolyama az il-AA u.7 .1 Ér« ár,. -------------------------------------------------------------------1------------ - -^1«, csurgatott 13.- 7*. - Oszt! papírján. .5«/* 98 25 98.75 200 tféli vasút. 7.. .5s/. 129 - 129 5« ‘pert! mTer b 102 I 102 50 ^ - (látra). Szerb dijaprajegy......... 38 30 33 30 Triesti vár. XOOsztpp .. 131. 132 — Cs.k. arany................ 5.85 5.S 1 hásp............ tavasz....­­ _ '»nybr. '«'■*' j. ^ adósság 1854 200 Sljazakkeleti vasút. 1 73 — 173 50 * ' ' 51/.S/'101 s0 102 — 4«/. Ném. bkp. lOObk­.m. 61— 6180 7*i.«l«i,al.k 4. , " .. Síemia*!..................... ,2'?? ,2'.u 3 szil. őszre... . 8 84 8 c5 ~ o but t­okUa­­— fi 250 frt p..........4»/, 125 50 ,26 6,­ 200 Erdélyi vasút.. .5»/, 182 — leS — ” ” " " 5,/ 99'“ ag'z,­ 3*/, Amsterd.100boll.fr' IDS 25 103 60 , 10 Záloglevelek. Waldstein 20 frt pp .. 28.75 21 2» 20 markos ............ 12 16 12.2« ?.S­inni 1884. .. ---------------------------~.------------------—------------------ 11 Oszt. a-Mssig 1860 200 OySr-sopron-ebenf «'biuLt ésb 1 ^ lO6'06 101'5 3*/« erüssel »«***»* —------------ Alt.oszt.földb.aj. 40/s*/ 1*3.­­ 123 50 WindiaologiMa 20« pp Sb.75 37 25 Orosz imperial.............. 10.18 10.20 % tonnafl.......... szil. máj.— jun. . 6 10 6 18­­ Vikk# ■, *r,i ............ —-H 343.// 500 frt.............5»,, ,88 76 .39 75 vasút...............5*/. — — —. N.-szeli földb. i. 5'/I 100. — 100.80 S»/, Páris 100 „ .48 85 49 45 50 év. alatt sors. 4Vt'/c y ■•■kok rászványel Török lira arany 1119 11 82 rí rail................. tavasz..... - MB|1................. —ft Oszt. adósság. 3 966. 200 frassa-oderb. v. 4*/. 148­­ ,49.- Ot tin *.«“­, 3»/. Marseille 100 , . Záloglev. sorsj... .8»/ 98-•' ...................... Ur* *— 1119 1182 j­l szil. őszre......... 6 ’8 fi tS ." I.—— - --------------­ Int* frt................5*/,. 140 25 HI 25 200 Magy.-gal. vasút 5» 176-177-- Bnesti közúti vasút tölzó 101’7« 3'/, Svájci piacok 100 fk. 49 15 49 26 Osztr.-m. bank .... .3»/. 102 *0 108 40 Aug.-o. b. 200 ft ez. 60«, 100.- 1W 51 fczttst . ........ —... s B r­ejtCfiO kapola csend, aug.—szept. 13*', ~ 13*/, —« "íní?,... » , u . it Oszt. adósság. 1 664 200 M. nyugati vasút 6»/„ 166 60 167 50 P . , I 3‘/, Zürich lOOfraak .. 49 16 49 26 B, o.tpt. 80 év sor. S'/s»/. JW 50 1M 50 Bécsi bankegyl. 1OO fr 10 .0 108 _ ffiaftrtszelvények .. —­­át , bánáti. ital.—aug.. ’ ‘ f.!‘* ■*. ”** l!ull'lla «»*« ......-• *7.- 37,50 b 1­00 fr­........................ 171 25 17* *5 800 Osztr. áll.-vaaut 5’/.. 29« 50 267 60 Elsfibbségek. 20 , London 10 font atari 124 60 194.80 M. ált. földh. r.-t. 5'/.% 108 50 103.— Osztr. földh. 200 frt 40*/ 831 50 832 50 Német.Mr. bkj......... 61— 61 de ra,cad­.Mut .«OBe-ekazto... 39 39.$!» |f i»,rt.*dea. 1864.50 1 169.50 170 — 200 Poca-barcai v... .5»/, . — —.­­ 200 A földi vasut... 5» 0 99.­ 100.— 6*/,|S«ont peter v.100 m­b —. —.— j, M. földh. sorsj... .6*/a*/* — — —P®8)1 “,,k.® re‘k* t.1“* W­.­­10*,r»• • • • c. Ott i j 100 Maimarosi sóvasut —- .- 2(KI „ „ 1874.5»/. —. — I —5»/,id­asa bnkp. lOOlira —.— | —.— J M. fOItlb. 39 ev.........6»/. 101 96 102 — Osztr.blreliut. 160frt. 237 7S|238 - from ttktfr­...............I 125 1.25 _ L . I I ! - I 1 11-. I- ■■ „■..r:-:_____ ___ _____________________________________________________________________________ _________________________________ __________ .Ii.iii.m is. ■■■ n mi 1 .11......... 1 • • '■ - ------' Felszámolási árfolyamok. Magyar 4 százalékos aranyjáradék . . . —.— Magyar 5 » papírjáradék ... —.— Magyar leszámítoló- és pénzváltóbank . . —.— Magyar jelzálogbank ....................—. — Magyar általános hitelbank .................... 286.— Angol-osztrák bank...................................—.— »Union «­bank . .........................................—.— Tiszai és szegedi kölcsön .........................—.— Osztrák hitelintézet........................ 287.— Államvasut..................................................— Déli vasút..................................................—■— Előfordult kötések. Magyar királyi 4 százalék, aranyjáradék 96.85 — 96.811/*, magyar ált. hitelbank 286.25—286, magyar jelzálogbank II. kib. 106.75— 106.50, magyar leszámitoló bank 787/1—78.65, osz­trák hitelintézet 286.90—286.50, pesti magy. keresk. bank 578, magyar vöröskereszt sorsj. 9.—. Idegenek névjegyzéke. Május 22. Holzwart-Frohner szálloda: Br. Pilot L., Bringmann K. , Englender J., Viringer J., Felzinger M., Reichel E., Krausz A., Budaspitz A. Bécs. — Hocheder A. München. — Hamis R., Rozner H. Beszterczek. — Dr. Metske O. Teplitz. — Fellermayer J. Szobb. — Rozenfeld E. Bielitz. — Winterberg F. Prága. — Svarcz B. Szeged. — Rozen­­berger J. Arad. Magyar király szálloda: Pfeiffer S. Máslak. — Bala­­nevich S. Henter. — Steinbarter S. München. — Weber A. Kisszállás. — Bachner J. Szobb. — Fleischer L. Csil­lag-Major. — Dr. Deutsch R. Szolnok. — Steudten P. Augsburg. — Wagner Zs., Fischer D. Bécs. — Walló T. Zólyom — Langer A. Sillein. — Margoni G., Rizzi E., Sohnik R. Rovereto. — Benke B. Ujbuta. Fehér ló szálloda: Ströhmer R. Perucz. — Breithof J. Kassa. — Békeffy Gy. T.­Dob. — Tonka L. Győr. — Németh A. Korcsola. — Nagy B. Em­őd. — Márton Zs. Kompolt. — Szabó K. Csővár. — Mayer F. Szt-Iván. — Sebetzky J. Eperjes. — Kállovitz J. München. — Polako­­vics L. Uj-Verbász. — Keller A. Gyöngyös. — Glazer H. N.­Szeben. — Fischbein J. Szolnok. — Manoilovics J. Szabadka. — Bauer M. Tass. — Kramer A. Bécs. — Singer L. Jánosháza. Erzsébet szálloda: Br. Seckendorf E. Tab. — Gya­­pay K. Bicske. — Szumrák 8., John E. Beszterczek. — Kremmer J. Miskolcz. — Boczko D. Rimabrezo. — Régl J. P.-Szt-Király. — Dr. Korányi J. Szatmár. — Szilárd J. Baa. — Kotócz P. Pozsony. — Halbwirth F. Peszek. — Dr. Paulovits J. Zombor. — Beck D. Csorvás. Aranysas szálloda: Biasini D. Kolozsvár. — Jurenák 8. Szentes. — Gulner Gy. N.­Abony. — Maesz M. Királyi. — Czibur P. Feled. — Hevesy L. Szárnya. — Ági L. Kecskemét. — Lántzky L. Bujánháza. — Zékány J. Ho­­monna. Elekné, Szelevény. — Kováts F. H.-M.­Vásár­­hely. — Czeli T. Sabacz. Pannónia szálloda: Bottka G. Nabrad. — Bernét Z. Vajan. — Dobosy L., Kristo L. H.-M.-Vásárhely. — Sü­veggyártó L. Ottai. — Skublics J. Veszele. — Skublics X. Beszenyő. — Menzlik K. N.-Kikinda. — Ullrich V. Porbe- Inyek. — Pamtenyi J., Busa A. Margita. — Póka I. Egyek. — Gréb M., Riedl H., Bazgha J. Üszög. — Henel K. Vi­­ágos. — Furgly P. Kőkút. Schmidt-Orient szálloda: Biró G. Miskolcz. — Mel­­zer A. S.-Őrs. — Mozaly J. Sopron. — Hemrich L., Dr. Arokay J. Alba. — Plachy G. Szirák. — Kollman Gy. Pál­­fa. — Lulicsek P. Kelecsen. — Vida K. Csurgó. — Frid­­rich K- Kajár. — Lener M., Gutmann Gy., Graf P. Győr. — Szeyber S. N.-Abony. — Dáni J. Szénás. — Altorjai L. Buják. — Sisak G. N.-Kálna. — Weisz M. Kolozsvár. — Balaton 8. Apatin. — Kugler F., Markovics Gy. N.-Várad. — Puhr K. Komárom. — Huber D. Losoncz. Europa szálloda : Rumpelmayer A., Gaertner A., Pollák H. Bécs. — Paul J. Pécs. — Negro A. Ács. — Schnapper B. Frankfurt. Angol királynő szálloda: Pollak A., Gr. Thun-Hohen­­stein, Novák Á., Hafenrichter, Frankl G. Bécs. — Gr. La­­zanszky, Csehovsz. — Hg. Oettingen K. Prága. — Clement Tj. Veszprém. — Corcek F. Kassa. — Palugyai F. Pozsony. — Markovity M. Belgrád. Vadászkíírt szálloda : Gr. Chorinszky, Szemeréd. — Erdőssy Gy. Kalocsa. — Bökönyi Gy. Ludas. — Samassa J. Eger. — Faly J. Bakonfa. — Markovits S. és A. Bihar. — Weprics S. Szabadka. — Csetke B. Nyék. Nemzeti szálloda: Szély D. Bodfa. — Rattan­u F. India. — Drabis E. Bucsán. — Czibulya L. Korpona. — Ciocazanni D. Krajove. — Prager S. Tárkány. — Csiba K. Varsány. — Galba B. Olbó. — Seligmann C. Kapuvár. István főh szálloda: Hebra V. és R., Schmiedt H. Bécs. — Nagy Gy. Gyúró. — Miargelik A. Gmunden. — Reichel G. Teplicz. — Dier E. Mannheim. — Lobjd­a A. Páris. London szálloda: Leway M., Pelleier A. Bécs. — Saltier B. N.-Kanizsa. — Raab A. Rel­sán. Fehér hattyú szálloda: Lustig H. Jászberény. — Stroier M. Oravicza. — Latzin H. Bécs — Norbuth J. Lemberg. — Szerényi J. M -Kövesd. — Beck A. Arad. — Grünwald B. N.-Várad. Kivonat a hivatalos lapból. Május 22. Árverések a fővárosban. Szukovita Ven­­czel 534 írtra b. ingói IV. jbiróságnál jun. 3. Kohn R. 1054 írtra b. ingói VIII. kerepeal-ut 27. sz. máj. 26. Mautner Adolf 470 forintra b. ingói V. fürdő-u. l. sz. máj. 27. Árverések a vidéken. Sárközy Károly 1613 írtra b. ingói aug. 12. Paér. Baranyay József 2734 írtra b. ingói jun. 22. F.­Bükön. Házi Mihály 1307 írtra b. ingói jun. 13. Kisczell. Krim Andrásné 2021 írtra b. in­gatlan jul. 29. Szeged. Ölvedi József lefoglalt ingatl. aug. 28. Szalka. Ring Ferencz és neje 3200 írtra b. ingatl. jun. 1. Nagyfalva. Weisz L. és neje lefogl. ingatlan aug. 9. Sz.­­Erked. Dávid Miksa 4264 írtra b. ingatlan jun. 1. Almá­son. Lengyel Adolf 751 írtra b. ingatl. május 26. Hatvan. Würtsler Mór 9070 forintra b. ingatl. jun. 26. Szerencs. Kobányi Gyula 2178 írtra b. ingadl. jun. 1. Szerencs. Gr. Lázár Mórné 81,145 írtra b. ingadl. aug. 3. M.-Vásárhely. Csődök. Rusz Béla ellen csődb. Horváth Géza, tömegg. Grubits Tivadar, jun. 17. N.-Kikinda. Rozenbaum UjQXimük a kiadótulajapaoa Athenaeuxa u­odafim és nyomdai resavenstárachat könyvnyomdájában, JBuda­pest, barátok­ tere, Athenanum­ épület Lévi ellen csődb. Fazekas László, tömegg. Fleugman Jenő, jun. 30. Nyíregyháza, Desensy és fia ellen csődb. Horváth Géza, tömegg. Koós István jun. 17. N.­Kikinda Müller Janka ellen csődb. Horváth Ferencz, tömegg. Garai Benő, jun. 22. N.-Kanizsa. Weisz Jakab ellen a csőd megszüntet­­tetett. Veszprém. Pályázatok. Postám, áll. D.-Mács (Esztergom m.), Bidegh (Tolnamegye) 3 hét alatt. A munkácsi adóhi­vatalnál adótiszti áll. jun. 25. A szolnoki adóhivatalnál Hl. oszt. számtiszti áll. 2 hét alatt. A pozsonyi­­biróság­­nál hivatalszolgai áll. jul. 10. A szombathelyi adóhivatal­nál adóvégrehajtói áll. 2 hét alatt. A pozsonyi p. ü. igazgatóságnál számvevői áll. 4 hét alatt. A temesvári p. ü. igazgatóságnál számgyakornoki áll. 4 hét alatt. A sze­gedi p. ü. igazgatóságnál III. oszt. ellenőri áll. 8 hét alatt. A beszterczebányai p. v. igazgatóságnál III. oszt. szám­tiszti áll. 3 hét alatt. A váczi közvetítő intézetnél főfel­ügyelői áll. 8 hét alatt. Halálozások Budapesten. Május 19. Schoon Anna 17 é. vasúti hivatalnok leánya VI. An­­drássy ut tüdőbaj. — Lechnel Rayal Anna 45 é. VI. k. felső erdősor 15 tüdővész. — Friedmann Friedbauer Maria 50 é. bába VI. k. váczi ut 14 tüdőlob. — Sterk Altmann Regina 36 é. hivatalnok neje VI. k. király n. 82 tüdővész. — Gutfreund Ignácz 40 é. kocsmáros VI. k­­zr. kórház veselob. — Delia György 56 é. napszámos VI. k. rózsa u. 7 tüdőlob. — Goldheim Mór 60 é. VI. k. Józsika u. 22 sérv. — Iványi Lajos 52 é. üz­letvezető VI. k. János u. 36 veselob. — Luszt Katalin 25 é. utczaseprő leánya I. k. kör u. 25 őskór. — Schafflmacher Paula 2 é. napszámos leánya II. k. ápolda u. 4 tüdőlob. — Kleeberg Anna 15 é. tanuló II. k. ponty u. 14 agyláb. — Gom­bár János 66 é. zenész VII. k. szegényház agyguta. — Német János 69 ó. kőnyomdász szegényház agykór. — Hadi­ Erzsébet 42 é. napszámos neje VII. k. dohány u. 69 vesedob. — Vadak Ádám 42 é. napszámos VII. k. szövetség u. 8. tüdővész. — Dreschner József 42 é. vasöntő VI. k. Szabolcs u. 20 rögtöni halál. — Striscsák Balázs 50 é. napszámos VI. k. Vörösmarty u. 45 agyguta. — Mercse Sándor 26 é munkás VIII k. prater u. 9 tüdővész. — Kamincz Netti 27 é. szobafestő neje VI. k. n. mező u. 12 vör­heny. — Adelmann György 61 é. tanító I. k. úri u. 4 szivhadós. — Klemens István 7 é. kézműves fia VIII. k. Conti u. 18 roncsoló torokláb. —Lindenmayer Jó­zsef 40 é. majoros VIII. k. Magdolna u. 21 rögtöni halál. — Huth Mihály 33 é. fakereskedő VIII. k. kerepesi ut gümökér. — Meszney Rédey Antonia 45 é. gyármunkás neje VIII. k. óriás u. 4 agyhártyalob. — Misits Reiner Christina 31 é. czipész neje VIII. k. futó u. 18 gümökór. — Wahrmann Gyula 22 é. szabó VIII. k. n. statio u. 19 hashártyalob. — Matyis József 39 é napszámos II. k. sármány u. 12 tüdővész. — Raszdorf Katalin 51 é. napszámosnő I. k. orsz. téb. kimerülés. — Szam­ek Ferencz 45 é. napszámos II. k. János kórház vese­baj. — Wacker Francziska 68 é. napszámosnő II. k. János kórház agykór. — Csámpai Berta 3 é. zenész leánya Vili. k. békés u. 9 tüdőgümő. — Geszner Német Ágnes 43 é. özvegy VIII. k. Kisfaludy u. 10 tüdőgrimő. — Taith Kaltnecker Maria 23 é. majorosné VIII. k. kerepesi ut 29 agyhártyaláb. — Leber Ignácz 40 é. földmüvesnő I. k. orsz. téb. agyvizenyő. — Kon­­rád Gusztáv 20 é. napszámos II. k. János kórház tüdővész. — Bay Takács Teréz 35. é. szabóné útról tüdővész. — Tarátsik Fried Borbála 61 é. napszámosné VIk­. k. kerepesi út 15 tüdő­lob. — Brenner Katalin 45 é. mosónő VI. k. Révay u. 10 üzér­láb. — Buc­ala Albert 58 é. napszámos útról mellhártyalob. Hudak János 47 é. napszámos útról tüdőlégdag. — Tóth Béla 34 é. mészáros VI k. hajtsár ut 65 tüdővész. — Hertl József 26 é. napszámos VIII. k. népszínház u. 24 tüdőlob. — Mózes, Jakab 55 é. gazda útról rák. — Jakubek Scholz Mária 53 é. cseléd Vili. k. József u. 28 májbaj. — Mohácsi János 27 é. kocsis IX. k. remete u. 27 rögtöni halál. — Nofitzer Fekete Anna 66 é. napszámosné III. k. Zsigmond u. 66 kimerülés. — Krontil József 38 é. kőműves VI. k. aradi u. 36 tüdővész. — Csirics János 49 é. alkusz X. k. szívbaj. — Illek Frigyes 45 é. szabó VII. k. Kazinczy u. 2 tüdőlob. — Stricsák Balázs 50 é. napszámos VI. k. Vörösmarty u. 43 tüdővizenyő. — Dreselier József 42 é. vasöntő VI. k. Szabolcs u. 12 tüdővizenyő. Vízállás 1885. május 22. Főszerkesztő: 3"alsai !L£ár. Felelős szerkesztő: "Viss Imre. Méter Méter Névszerinti 6­­ Változik Névszerinti 4-­­ Változik fölött!alatt __ relBtt [alatti Dana Tisza Pozsony 2,52 — apadó M.-Sziget 1,03 — apadó Komárom 2 82 — áradó Beregsz. !------1 — Budapest 3 18­ — » Sárosp. 3.87­ — ! áradó Mohács 3.62-- » Szatmár 2. 11 —­­ áradó Vukovár — I — Tokaj 5.65 —! apadó Újvidék 3.74 — áradó Szeged­­4.72 —­­ áradó Pancsova 2.95'— » Szolnok 5.11 —] » Orsova 3.20 — » K­örös­­ I­­ Dráva B.Gyula 1.02 — áradó Barcs 1.83 — áradó Gyoma 3.68 — apadó Eszék 2.62 » Marói Arad­ó — 1 45 áradó Száva [ !j| Sziszek 6.05 — áradó Bégla­i Miroviteza 4.49 — » Temesvár 0.88 — áradó Nyílt tér. (E rovat alatt közlöiteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség). A svábhegyi vizgyógyintézet megnyittatván, az évad alatt délelőtt a városm­ajosi, délután a svábhegy t_ intézetbirii turroz'kT'toiiTr tienil'c'i'ö*ök­Ui­tnéitclSTt 8-tól lO­lgiiilurtin nap, dtsint&ír^-tölYs sm-Ja ázom hu tTiLüU lével; egyébkor »egedurvo Maim i­dn­ak felvilagositást. **"****"** A svábhegyi n­tézetben'királyliil'tik^s/anTaeH^rsYrdaVmJ« egyes-hideg-, vagy m­eleg-itii­dők, Programm mimlkét. intézetre vonatkozólag- kívánatra megküld­etik. ~ ““‘““EfTi'“ Dr. Vaskovits János igazg.-tulajdon.Budapest, városmajor 64.

Next