Nemzet, 1885. május (4. évfolyam, 956-985. szám)
1885-05-30 / 984. szám
SzERKESSJiTCsra'. Jpersncssiek tsre, Athenaeum-építjje.t» !• emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztöséghez intézendő. Bementetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Így mint előfizik a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 984 (147) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1885. Szombat, május 30. IIJARD-HIVATAT, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..................................................... 2 frt. 3 hónapra .. .. ...................... .................. 6 » 6 hónapra ..................................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. gasaagsrsgsjij':ij. ■ itje,zi.m .- ,v. :■ »'«* : IV. évi folyam. Budapest, május 29 Az alkotmányos élet visszaállításával, közművelődési intézeteink bizonyos fokig vesztettek egykori jelentőségükből. Amíg a nemzeti élet minden érvelése csak bennük lüktetett, szükségkép átalánosabb és melegebb volt az érdeklődés, mely feléjük fordult, fontosabb és egyetemesebb a feladat, mely rájuk hárult. Az elevenebb politikai életnek e kétségtelen hátránya csak kevéssé érintette a magyar tudományos académiát. Gyülhelye maradt ez ezután is az ország legelismertebb tudósainak, óhajtott czélja minden fiatal tehetségnek s a nagy közönség lanhadatlan érdeklődése ezentúl is szakadatlanul nyilvánult ama folytonos adakozásokban és hagyományozásokban, amelyek academiánkat a művelt világ egyik leggazdagabb közművelődési intézetévé tették. Eötvös és Csengery idejéig az academia úgyszólván semmit sem vesztett a nemzet amaz osztatlan érdeklődéséből, melynek keletkezését és fejlődését köszönheti. E két nagy jelesünk elhunytával azonban kétségtelen, hogy bizonyos elbágyadás állott be és pedig főleg magában az academia szellemi életében, Lónyay nagy érdemeit e nemzeti intézetünk körül senki sem becsülheti eléggé. Amit különösen az academia pénzügyeinek rendezése körül tett, mindig biztosítani fogja számára az utókor elismerését. Életének utolsó szakában a szerencsétől egykor tenyerén hordozott és később hűtlenül elhagyott férfi azonban nem volt többé az a nagy munkakedv és terhetlen erő, mely őt emelkedő pályáján jellemezte. Egészsége sem kedvezett már oly mértékben. Az academia elnöksége pedig egy fárasztó és terhes tiszt, mely edzett idegzetű és ép erejű embert követel. Eötvös és Csengery azonfelül úgyszólván szellemi központjai voltak az academiának életük minden szakában. Bokros teendőik, óriási elfoglaltságuk daczára mindig találtak időt, ha az intézet érdekeiről volt szó. A legnagyobb figyelemmel és odaadással kísérték minden mozzanatát és a legéberebb és lankadatlanabb befolyást gyakorolták úgy a tagok megválasztásánál, mint a szellemi teendők kijelölésénél és előmozdításánál. Halálokat kellett hogy sajnosan megérezze az acedemia még akkor is, ha Lónyay ifjúi erejének és tettvágyának teljes birtokában áll. Ily körülmények közt az academia elnöki tisztje kétszeres fontosságot nyert. Hazánk ez elsőrangú tudományos testülete ma sem szegényebb jeles erőkben, mint korábban, sőt bátran mondhatjuk, hogy korunkban, midőn az általános színvonal kétségtelenül magasabb lett, mindig gyarapszik azok száma is, kik ez intézetnek díszét és fényét emelni képesek. Ami azonban ma hiányzott, az egy erős öntudatos vezető, ki a számban és erőben meggyarapodott különböző tudományos tényezőket a leghatályosabban érvényesítse, megjelölve a czélokat, melyeknek szolgálatában mindenik a legtöbb hasznot hajthatja az összeségnek, és kiszabva azon korlátokat, amelyen belül az egyes osztályok a leggyümölcsözőbben művelhetik saját tudományukat, anélkül, hogy ellentétbe jöjjenek más nem kevésbbé fontos tudományágak nem kevesebb méltánylást és gondoskodást igénylő érdekeivel. Bármily tisztelettel legyünk is az academia minden egyes tagja és különösen annak legjelesebb erői iránt, talán nem vétünk az igazság ellen, ha azt állítjuk, hogy Eötvös és Csengery halála óta sok helyütt érzik az erős és öntudatos vezetés hiánya, amaz erős és öntudatos közé, mely nem engedi egy tudományág érdekét a másik fölé kerekedni s a mely érvényesül a legfontosabb eszmei mozgalmaktól kezdve a legkisebb személyes kérdésekig. Pedig erre nagy szükség van. Mert végre is emberekkel van dolgunk, akiket a legnemesebb tudomány sem vetkőztethet ki minden hibából, s a kikbe még az éppen általuk művelt tudomány is önthet a tárgyak iránti nemes lelkesedés mellett sok elfogultságot és szűkkeblűséget minden más iránt, mi nem tartozik épen az általuk szeretett ismeretkör keretébe. Azt a sajátságos jelenséget, mit az utóbbi időkben annyiszor tapasztaltunk, hogy egyik esztendőben aránylag fiatal és kezdő emberek előtt is megnyíltak az academia szigorúan őrzött sorompói, míg más években és tegyük hozzá, más tudományokban a legelismertebb tekintélyek sem részesültek az őket megillető elismerésben — csak is azon szelid anarchia magyarázza meg, melynek a vezetésre hivatott nagy jelesek kidőltével, szükségkép be kellett következnie. Az academiában mindig nagy tiszteletben tartott hagyomány, az academia jelenlegi másodelnöke felé irányozta elsősorban a figyelmet. Pauler nagy tudományos érdemeit nem is tagadja senki. Érdeklődését, meleg szeretetét az academiairánt, amelynek következtében még megrongált egészsége és számos teendői mellett is a legnagyobb buzgalommal végezte teendőit, egyetemes műveltségét, mely habár elsősorban a jogtudomány felé vezette, kizárt vala minden egyoldalúságot, szigorú igazságszeretét, és pártatlanságát, mely fölül emelte minden clique szellemen, — mindezen fényes tulajdonait senki sem vonta kétségbe, mert hisz különben nem foglalhatta volna el ezen széket, mely eddig mindig az első elnökség lépcsőjéül szolgált. Jó ideig ép azért nem is volt szóban más, mint ő. Megtámadott egészsége azonban, fájdalom, nem engedhették, hogy barátai tőle ez áldozatot követeljék. Mily elismeréssel viseltetik azonban iránta mindamellett amaz intézet, mely viszont az ő részéről is a legmelegebb odaadással dicsekedhetik, arra a legjobb bizonyság az az egyhangú határozat, melylyel az academia kijelentette, hogy lemondását a másodelnöki tisztről el nem fogadhatja. Midőn az academia vezérférfiai nehéz szívvel meghajoltak a kényszerűség előtt, hogy a másodelnök elnökké választására nem reflectálhatnak, megkönnyítette ez elhatározásukat, hogy az új elnöknek, Trefort Ágostnak személyében oly férfiúval rendelkeztek, ki buzgalmánál, széleskörű ismereteinél és felvilágosodott szelleménél fogva minden tekintetben méltó társa az academia másodelnökének s akinek előrehaladott kora daczára ifjúi törhetetlen tettereje megadja azt a lehetőséget is, hogy nagy képességeit és fényes tulajdonait teljes mértékben érvényesítse. Trefort nem szaktudós, talán nem is tudós a szónak ezékszerű értelmében. Az academia kiváló oszlopai közül leginkább emlékeztet Csengeryre, ki szintén nem szentelte erejét egyetlen egy tudományágnak, de a tudomány iránti meleg szeretetétől vezetve behatolt annak majd minden ágába, s ha főleg a politikai tudományokhoz vonzódott is, egyforma érdeklődéssel és odaadással kísérte az emberi szellem minden nagy problémáját.. Az academia jelenlegi tagjai közt nincs senki, akit szellemének egyetemességét tekintve, Trefort mellé állíthatnánk. Mindenre kiterjedő érdeklődése, fáradhatatlan buzgalma és lankadatlan ereje valóban őt jelölték ki e fényes, de nehéz állásra. Az elismerés amaz általánossága, mely iránta nemcsak az académiában, hanem a sajtóban is, pártkülönbség nélkül nyilvánult, egyike a legszebb jutalmaknak, melyek a közélet emberét érhetik. És ami ebben ránézve a legmegtisztelőbb, az, hogy e ritka kitüntetést teljesen megérdemli. A tudománynak mélyebb tisztelője, lelkesebb apostola nincs nálánál e hazában. A cultúrának érdekében senki sem szólalt fel határozottabban és hatásosabban, mint épen ő. Mindezek már magában oly sajátságok, melyek az elismerés mellett örömmel is tölthetik be mindnyájunk szívét, kik a tudomány és cultúra nagy hivatása iránt e hazában érzékkel bírunk. Nekünk, kik e lap hasábjain annyiszor emeltük föl szavunkat a modern eszmék érdekében, még egy különös elégtételünk is van e választásban. Mert a modern eszmék ismét Trefortban találták legbátrabb harczosukat, ki akkor sem habozott fennen lobogtatni a haladás zászlaját, mikor még jóval többen tetszelegtek maguknak a retrograd eszmék cultusában. Fényes tulajdonokat és agg testben is ifjúi erőt hoz az új elnök kiváltó állásába. A feladat azonban, mely vállaira nehezedik, így is nagy és súlyos. Mi vagyunk azok, kik a legerélyesebben tiltakoznánk az ellen, ha valaki kétségbe akarná vonni, hogy mint minden a hazában, úgy az Academia is sokat haladt az utolsó időben. Magyarország első tudományos testülete ma több jeles erővel dicsekedhetik, mint amennyiről legmerészebb úttörői álmodni mertek. De e kétségtelenül jeles erőknek a helyes irányokat kiszabni és azokba az összhang ama titkos és csodás erejét önteni, amely nélkül minden testületi működés egyoldalú, hahogy nem épen meddő marad: ez a feladat próbára teheti a legedzettebb erőt, a legfényesebb szellemet a legszerencsésebb kezet. Reméljük, hogy az új elnöknek sikerülni fog e feladat, hogy meg tudja tölteni az académia szervezetét a kölcsönös és összevágó működés ama szellemével, mely nélkül igazi üdvös eredmény nem képzelhető. Reméljük, hogy viszszavarázsolja az academia ama fényes korát, mely Eötvös és Csengery dicső neveihez fűződik. Reméljük ezt nemcsak Trefort érdekében, ki ezzel egy újabb hervadhatatlan levelet fűzne nagy érdemei koszorújába, de reméljük a magyar tudomány, a magyar cultúra érdekében, mely e választással még inkább az ő kezeire bízta sorsát és jövendőjét. A NEMZET TÁRCZÁJA. Május 29. Vadászatok Magyarországon. Irta: Rudolf (zzínörokosz) Már régóta szándékomban volt Magyarország különböző érdekes vadászati vidékeivel megismerkedni ; az idei őszután idő és alkalom kínálkozott erre; kis vadásztársaság is akadt, mely lelkesülve a nemes vad után való vágytól, készséggel vállalkozott velem egy rövid, de érdekes expeditióra. Az utazást két irányban állapítottuk meg. Az egyik irányt a két Chotek gróf (Ottó és Rudolf) szíves meghívása folytán Szlavónia és Délmagyarország gyönyörű vadászterületei, a másikat pedig Máramaros még kevésbé ismert szép állami erdőségei képezték. November elsején délelőtt sógorommal, Lipót bajor herczeggel, a toscánai nagyherczeggel, Bombelles gróffal indultunk el a gödöllői állomástól és déli 12 órakor érkeztünk a Dunagőzhajózási társaság budapesti kikötőjéhez. Az első utunk rövid tartamúra kibérelt »Mária Valéria« nevű gőzhajó fedélzetén ott találtuk Wilczek János grófot és Pausinger Ferencz festőt. E szerint az úti társaság az első irány felé teljes számban együtt volt és járművünk néhány percz múlva útnak indult. Néhány vadászon kívül magunkkal vittük meg Hodek praeperátor fiát, a ki már első dunai utazásomon 1878-ban is velem volt. Igen lakályos hajónkon csakhamar otthonosan berendezkedtünk és rövid reggelizés után a fedélzetre mentünk fel, hogy a vidékeket, melyek mellett gyorsan elhaladtunk, megfigyelhessük. Ismert vidékek mellett siettünk tova, de azért mégis csak más volt itt minden ama pompás tavaszi napokon, mikor a viruló természet teljes pompájában üdvözölte a mi kicsiny, de kedélyes vadász-társaságunkat, mely a kies erdők és sötét hegyek közé tudományos czéllal párosult vidám vadászatra indult. Harmadfél év választ el ettől az időtől; nehéz szürke felhők, leveletlen fák, puszta avar és hideg északkeleti szél léptek a tavasz helyébe, csak a szőke Duna maradt bű magához, nyugodt, mélységes nagyszerűségé*) A »Magyar Salon«, e Fekete József és Hevesi József által kiváló gonddal szerkesztett havi folyóirat júniusi füzetébőlben türelmesen hordva tovább hullámait a távol kelet felé. Önkénytelenül visszavarázsolva éreztem magamat ama két év előtti szép napokba és csak a fedélzeten fujdogáló csipős széláram juttatá könyörületlenül eszembe a valóságot. Gyorsan haladtunk tova, egyik vidék a másikat követte, pusztaság, falu, város, mezők, lombtalan erdők és alacsony dombok egymást váltották fel. A Dunán nem igen volt élet, a vizimadarak seregei más régiókba költöztek és csak sötét varjak és szarkák mutatkoztak a folyam partján. Csak este felé kezdett nyájasabb kép felénk mosolyogni , nagyban hozzájárult ehhez az a körülmény, hogy minél jobban haladtunk délnek, különösen pedig a késő délutáni órákban, mindinkább melegebb kezdett lenni. A kacsák hosszú vonala, nagyrészt tőkeruczák, de kanalas ruezák is,továbbá néhány kisebb kacsa,melyeket a nagy távolság miatt nem lehetett tisztán megkülönböztetni, majd néhány búvár és egy sereg kibicz, melyek mindannyian dél felé indultak téli útjaikra, némi ornithológiai érdekeltséget keltettek. A felhők szűk hasadékain áttörő naptányér pompás alkonyodása, mindnyájunkat megörvendeztetett, kiváltkép pedig Pausinger barátomat. Ama szép alkonyok egyike volt ez, minőt csak a keleti országokban, főleg azonban a szép Magyarország rónáin lehet látni. Ha az ember sokáig tartózkodott nyugatnak mindig egyforma sivár culturszínében, hangulatnélküli örökös szürkeségében, elfogja a vágy, visszatérni az ősi vidékre, hol bámulni lehet az egyetlen nagyszerűt, a természetet, örökké szép jelenségeivel és azzal a színpompával, melyet a kelet kölcsönöz neki; mily nagyszerű, ha a nehezen alácsüngő felhők piros vérszínben ragyognak, a nap aranyfényben nyugszik le a dombok mögött és a narancsszint ibolyaszín választja el a mélykék éjszakától, mely már rejtélyesen ott nyugszik a messze elterülő pusztákon, és a nagy folyam suhogó habjai felett könnyű ködpára pihen. Száz meg száz varjúból alakult rajok indultak a zóna felé éjjeli nyughelyeikre és a vadludak hosszú vonalai az ő szabályzatuk szerint háromszögű menetalakban bánatos kiáltással utaztak dél felé. Mikor a teljes sötétség beállott, Mohácsra értünk, hol megállapodtunk, hogy az élét ott töltsük. E helyről hajnalszürkület előtt távoztunk el; mikor én felébredtem, már teljesen meg volt virradva. Fölsiettem a fedélzetre, hogy az ismert vidékeket nézegessem. Csipős, de szép reggel fogadott, a víz fölött könnyű köd lebegett és a nap eredménytelen kísérleteket tett, hogy a szegény földet megmelegítse. Pausinger festővel néztem a szép képeket, melyek előttünk föltárultak; láttuk valamennyi pompás rónát, a Duna kacskaringós ágait és megcsodáltuk azokat az annyira jellemzetes és sajátságosan vad vidékeket; az erdők és a folyam felett néhány halászsas röpködött nehéz szárnycsattogásokkal, és fenn a levegőben több sólyom és ölyv ringatta magát. A víz felületén sirályok himbálóztak, a hullámok felett pedig egész csapat cormorán úszott halászgatva, vagy pedig sűrűn összetömörülve állottak a homokos parton. Mikor a Hulló nevű mocsár mellett elhaladtunk, melynek óriási nádasai mint sárga hullámok himbálóztak a szélben, szép ornithologiai kép tárult föl előttünk. Egy a nádasból magasabban kinyúló vén odvas fa tetején hatalmas sas állott, egy másik pedig nyugodtan repült tova zsákmányért, elsütöttem egy pisztolyt és egyszerre élénk lett a nagy Hulló, úgy látszik, hogy a dél felé vándorló vízi- és mocsárszárnyasoknak itt van a pihenési állomásuk, mert egész rajok emelkedtek föl és szálltak ide s tova a nádas felett. A nagy távolság miatt nem igen lehet a fajokat megkülönböztetni, de a különböző nagyságok után ítélve, többféle válfajokhoz tartozhattak. A Dráva-szögnél elhaladva, csakhamar a szlavóniai magas és meredek partokat láttuk. Nagyrészt cormoránok, melyek úgy látszik, vándorúton voltak, majd a pihenő gémek és halászsasok, végül több királyi sas és nagy impozáns keselyűk szolgáltattak anyagot ornithologiai megfigyelésekre. Déltájban Cerevicbe értünk. A szlavón folyampart meredek szakadékai mentén kertek között fekvő falu két templomával és vakitó fehér házaival, távol a háttérben a mi kedves Fruska-Goránk, a túlsó oldalon a nagy magyar síkság, mindez a viszontlátás kedves örömével töltött el bennünket. Gőzösünk lassan közeledett a parthoz, hol kikötött; mozsárdörgéssel, harangzúgással és zsivnókiáltással fogadott minket a barátságos lakosság. A Fruska-Gora két szeretetreméltó tulajdonosa a fedélzetre jött és a kikötőhely közelében várakozó kocsikhoz vezetett. A nagyszámú lakosság között, melyek élén a polgári honorátiorok állottak, több görög pap, kiknek kolostori erdeit két év előtt sasokra vadászva bebarangoltam, szintén eljött, hogy üdvözöljenek. Élükön az egyik kolostor apátja volt, egy érdemes, barátságos úr, hosszú fehér szakállal. A Fruska-Gora egy második Atkoshegy; tizenkét görög zárda áll rajta, nagy közelgésben egymáshoz a szép, erdős hegység regényes hasadékai között. Néhány percz múlva elindultunk és Cerevicen át a házak között azon a meredek utón, melyet már jól ismertem, az agyagos sárban szinte úszva értünk a fensíkra, mely a folyót az erdők szélső végétől elválasztja. Alig értük el a magaslatot, gyönyörű kilátás nyílt előttünk a hosszan elterülő magyar síkságra és a Dunára, mely mint egy fényes szalag húzódik végig a ligetek és meredek hegyoldalak között; a meszsze távolban Pétervárad vára, előttünk pedig a gyönyörű erdőségek és a Fruska-Gora hegyei. Csakhamar elértük az utat, mely ama pompás erdőhegységek titokteljes magányába vezet; semmi sem változott két év óta; ugyanazon ősi vadon át, beláthatatlan sárpocsolyáival, szakadékos ösvényeivel; a parasztoknak ugyanazon nehéz ökörszekerei és a hegyek közül hazatérő favágók, festői délszláv viseletükben, fejükön a szokott fehér hegyes bőrsapkával; csak a tavasz viruló pompája hiányzott. A bokrok és fákról lehullottak a levelek és a kopár rétekről hiányoztak a virágok és a dal, melyet május hóban itt annyi számtalan vig dalnok szokott hangoztatni. Csak két rekedt holló, néhány varjú a száraz fatetőkön, az egyhangúan fütyörésző pintyőke, több harkály és czink töltik be az erdők szárnyas lakóinak sorát. Rövid idő múlva elértük a vadászházat. Hogy megváltozott itt minden. Az egykori kis vadászkunyhó helyén egy egyemeletes, kényelmesen berendezett, lakályos vadászház emelkedett, svájczi szélben. Kívülről szarvas agancsok díszítik a falakat, a ház belsejében a Fruska-Gorából származó pompás farkas- és vadmacska-bőrök vannak kiterítve. Az első emeleti éttermet igen figyelemreméltó agancsok díszítik a közelfekvő erdőségekből és egy ajtó kivezet az erkélyre, honnan a pompás vidéket bámulni lehet. Szűk völgy ez üde mezőséggel, átszelve sziklatömbök között csevegő csermelylyel. Az egész képet meredek erdős hegység foglalja szűk keretbe ;bárhova téved a tekintet, mindenütt csak erdőt lát és az egyetlen emberi alkotás a kedves vadászlak. Miután mindent alaposan megtekintettünk, Chotek Rudolf gróf felszólította sógoromat, a nagyherczeget, Pausingert és engem, látogatnánk meg egy sastelepet, mely közelében van eme ragadozó madarak éjjeli nyughelyének. Több kocsin indultunk a rövid útra, mely mélyebben levezet a völgybe; a ponnyk, nagyrészt bosnyák lovak, az általam már régebben jól ismert Petrovic lovászmester felügyelete alatt jöttek utánunk. Minél mélyebben hatolunk be az erdőhegység labyrinthusába, annál szebb tájképek tárulnak elénk és én csakhamar arra a meggyőződésre jutottam, hogy nemcsak a tavasz, hanem az ősz is valami sajátságos bájjal ruházta fel ezt a pompás vidéket. Az út egy kanyarulatánál, közel a patakhoz, megállottunk. Dolezal kitűnő vadászvezető és Kafka erdész, — két régi ismerősöm, a kikkel két év,előtt ezeket az erdőket területeket bebarangoltam, vezetése mellett ponnykra ülve, folytattuk utunkat egy meredek hegyoldallal határolt szűk völgyszorulat felé ; a lovak szinte belevesztek a lehullott levelek valóságos tengerébe és csak lassan haladhattunk tova a meredek hegyoldal mentén. A pompás bükkerdők még kopaszon is nagyszerű látványt nyújtanak, de még élesebben, mint tavaszszal válnak ki a piros lombozatból az örökzöld déli cserjék, melyek itt már tenyésznek és a melyeknek tenyészeti határvonala néhány órányira éjszak felé már véget ér. Egy még ifjú korának sötét ruháit viselő halászsas csapott fel előttünk és mindjárt a szorulat bejáratánál néhány keselyűt és sast pillantottunk meg a levegőben. Jó negyedóra múlva olyan helyre értünk, hol a völgy kissé kitágul; csöndes erdőgyep, meredek erdőhegység által festőileg körülzárva, tárul föl előttünk. A nagyherczeget és Pausinger festőt a gyep innenső, sógoromat pedig a túlsó oldalára állították fel. Nekem egy meredek hegyoldalon át gyalog kellet kerülőt tennem az erdőn keresztül, a gyep ellenkező oldalára. Ezen az utamon néhány lépésnyi távolságban igen erős tizennégy aggancsos szarvassal találkoztam, mely, minthogy a szél épen kedvező volt, nyugodtan legelészett. A magyar vadászati törvény mentette őt meg a veszedelemtől és igy csak a nemes vad figyelmes szemlélésére szorítkoztam. Az igazi szabad erdőben nevelkedett valódi szarvas volt ez, melynek agancsai oly annyira ki voltak fejlődve, milyent a tulajdonképeni Közép-Európa erdőségeiben, hol a szűk helyre összeszoritott szegény nemesvad hajdani nagyságának nyomorult kísértetévé degenerálódott, nem is igen ismernek. Csak a keleti országokban, hol a pompás nagy erdőket még nem alakították át sétaterekké, találhatni még igazi ne- somogymegyei parasztság helyzete. Válasz ifj. gróf Széchenyi Imre, Somssich Andor és Makfalvay Géza uraknak. III. Befejező közlemény. Irta: Andorka Gyula. Igyekeztem kimutatni, hogy Csurgó vidékén a parasztság nem hanyatlik, hanem tömegében vagyonosodig Első felszólalásom megjelenése óta, számos vidékről kaptam nézetemet megerősítő nyilatkozatot. Tehát nem feltevés azon állításom, hogy egyes családok, tán egyes falvak és kisebb vidékek leszámításával népünk általában gyarapodik. Istené legyen a dicsőség, hogy látszik, mintha megifjednék társadalmunk, az önbizalom nő, a nemzeti önérzet erősbödik. Mi ennek oka?!A szabadság! Az a szabadság, melylyel kezdetben ugyan népünk egyes rétegei nem tudtak élni, vagy azt rosszul használták fel, de mégis utoljára ez lett a megmentő eszköz is. A szabad mozgás, a szabad birtoklás, párosulva a kormány és törvényhozás egyes bölcs és a viszonyokhoz alkalmazott intézkedésével, helyreállította népünket, és az ma fejlődik, erősödik. Szívós, életre való faj a magyar parasztság, erős alapja az állami s nemzeti hatalomnak. Erélyes kormányzatot, de egyúttal szabadságot kíván. Érzi, hogy a szabadság, a szabad birtok tette őt a nemzeti élet tényezőjévé. Káros tünetektől a nép egyes rétegei nem mentvék, de ezek a külföldi népek társadalmához képest elenyésző csekélyek. És népünk gyarapodni, erősbödni fog még inkább, ha a társadalom egyéb rétegei rész befolyást reá nem gyakorolnak. Ott, hol a birtokos osztály (értve a nagyobb birtokokat) a nép között lakik s okszerű gazdálkodást, okos takarékosságot, példás családi életet folytat, — népünk sokkal inkább halad elő minden téren, mint ahol ily elemek távollétében, egyes ámitóknak van kitéve. Azért bezárom soraimat azon reményem kijelentésével, hogy népünk zöme, áthatolva a 70-es évek erisisét, erősödni és gyarapodni fog. BELFÖLD, Budapest, május 29. (Érettségi vizsgálati kormányképviselők.) A felekezeti középiskolák ez idei érettségi vizsgálataihoz a következő kormányképviselők küldettek ki: Dr. Imre Sándor kolozsvári egyet. ny. rendes tanár a hódmezővásárhelyi és debreczeni ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Csiky Kálmán budapesti ev. ref. főgymn. tanár a mármarosszigeti ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Gyulay Pál budapesti egyet. ny. r. tanár a sárospataki és miskolczi ev. ref. gymnasiumhoz. Gönczy Pál miniszt. tanácsos a budapesti ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Török József debreczeni ev. ref. főgymn. tanár a nagykőrösi és kecskeméti ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Salamon Ferencz budapesti egyet. ny. rs. tanár a halasi ev. ref. gymnasiumhoz. Beöthy Zsolt budapesti egyet. tanár a pápai és csurgói ev. ref. főgymnasiumhoz. Dr. Szabó Károly kolozsvári egyet. tanár a nagy-enyedi és szászvárosi ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Szász Béla kolozsvári egyet. ny. rs. tanár a kolozsvári és marosvásárhelyi ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Jenei Viktor kolozsvári egyet. nyilv. rs. tanár a székelyudvarhelyi ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Kolozsvári Sándor kolozsvári egyet, tanár a zilahi ev. ref. gymnasiumhoz. Dr. Medveczky Frigyes budapesti egyet, tanár a budapesti, szarvasi és eperjesi ág. ev. gymnasiumhoz. Dr. Zsilinszky Mihály orsz. képviselő a rozsnyói ág. ev. gymnasiumhoz. Dr. Hunfalvy Pál a m. tud. academia könyvtárnoka a pozsonyi és selmeczbányai ág. ev. főgymnasiumhoz. Dr. Heinrich Gusztáv budapesti egyet. ny. rs. tanár a soproni ág. ev. gymnasiumhoz. Sehol ez Ágost budapesti egyet. tanár a kézsmárki és szepesiglói ág. ev. gymnasiumhoz. Eiischer József nagyszebeni tanker, főigazgató a nagyszebeni, medgyesi, segesvári,beszterczei és brassói ág. ev. gymnasiumhoz. Dr. Berde Áron kolozsvári egyet. ny. és tanár a kolozsvári unitárius gymnasiumhoz. AUSZTRIA, Budapest, máj. 29. (Az osztrák választások.) Ma ejtették meg a választásokat Trieszt első választó területében, továbbá Bukovinában, Görzben és Istriában. Összesen 8 képviselő jutott ma mandátumhoz. Az esti órákban érkezett távirataink szerint a régi képviselők újból megválasztottak, kivéve a czernovitzi kerületben, ahol Tomaszcuk föl se lépett többé s ahol az autonomista Lupus győzött a német szabadelvű párt jelöltje fölött. A következőkben adjuk az érkezett táviratok alapján a választások eredményeit: Trieszt: Az első választó testület Luzzatót, az osztrák párt jelöltjét választotta meg képviselővé, ki pártállására nézve inkább az egyesült baloldal felé hajlik. Ellenfele Stalitz volt, a Coronini club tagja. Görz: A görzi és gradiskai községi választó