Nemzet, 1885. május (4. évfolyam, 956-985. szám)
1885-05-23 / 978. szám
Szí SRKBSíPres Éa: JTerenoBiért-tere, Athenaeum-építlet, I. emelet« A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HXLDSTÉSEK rgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 978. (141) szám. Budapest, 1885. Szombat, május 23. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..................................................... 2 frt. 3 hónapra ..................................................... 6 * 6 hónapra ..................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. IV. évi folyam. Budapest, május 22. Elismerjük, hogy a magyar ellenzéknek nehéz helyzete van és folytonosan súlyosbodik az, nemcsak belszervezeténél és elemeinél fogva, de az események hatása következtében is. Mert a magyar közvélemény hazafiságát nemcsak foglalkoztatja, de ki is elégíti, úgy a törvényhozás sikeres működése, mint az országos kiállításnak gazdagsága és minden elfogulatlan, külföldi részéről is kivívott átalános sikere. Minthogy pedig annyi hazafisággal és józan észszel mindenkinek kell bírni nálunk, hogy a közvélemény erős phalanxába ne verje a fejét, sőt minthogy pártszempontok alá nem esett a törvényhozás működésének nagy része, mert folyamszabályozások, nyugdíjtörvény, postatakarékpénztár ezen szempontoktól csakugyan messzi esnek, sőt meg volt ígérve az ellenzék részéről, hogy a főrendiház reformját sem fogják pártszempontból tárgyalni, de biz abba csakhamar a legnagyobb szenvedélyességet keverték, mondjuk, minthogy sem a törvényhozás működésének nagy része, sem a kiállítás pártszempontok alá vonhatók sem voltak és a magyar közvélemény egyhangú nyilatkozatához járulván, a külföld egyhangú elismerése is, igen természetes, hogy az ellenzéknek vagy hallgatnia kellett, vagy csatlakoznia az általános megelégedéshez, részben az előbbit tette, némely dolgokkal szemben, részben pedig — elösmeréssel constatáljuk — feltétlenül csatlakozott az elösmeréshez. De ekkor meg észrevette azt, hogy a közönség nemcsak örülni tud, de gondolkozni és emlékezni is. És látva a kiállítás sikerét és abban a közéletünk és közgazdaságunk minden ágában előhaladásunkat, vissza fog emlékezni az ellenzék részéről évek óta hangoztatott tanokra, melyek szerint, a Tiszakormány és az Ausztriával kötött kiegyezés kettős hatása alatt, Magyarországnak csak a koldushoz jutó osztály részül, hogy lehetetlen iparának, mezőgazdaságának fejlődni, a vámközösség és adó, meg közösügyi terhek teszik azt lehetetlenné, hogy e kormányzás és kormányrendszer következtében mindenütt csak hanyatlás és pusztulás következett be és a nemzet — igy volt megjósolva 1876—77-ben — nem fogja e kormányrendszer átkos hatásait túlélhetni. Ha a jó magyar közönség bámulatos józan esze mindezt megtartó és most nemcsak látja, tapasztalja a kiállításon haladásunkat és fejlődésünket; méltán kérdezheti meg az ellenzéki szónokoktól és íróktól, hogy hová lettek azon következmények, melyeket jósoltak és ha a lelkiismeretes vizsgálat — a kiállításon ép úgy mint azonkívül feltárja is még sok téren hátramaradásunkat és bajainkat, de kétségtelenül szembe állítja ama fekete jóslatokkal azt a tényt, hogy egy ipar és mezőgazdasági águnk sem pusztult el, némelyik szenved, de ugyanazon bajokban, amelyeket megtalálunk nemcsak Ausztriában, de a külföldön is majdnem mindenütt és mégsem fogunk ezek ellenében sikeresebb vagy messzibb menő kormányzási és törvényhozási intézkedésekre találni, mint amelyek nálunk is vagy megtéve vagy előkészítve vannak; másfelől pedig sok oly iparágat találunk, mely évek előtt még nem létezett és a mezőgazdaság több oly mivelési módját, felszerelését meghonosítva és elterjedve; melyekről egykét évtized előtt nálunk még csak a tudósok tudtak valamit. Ebben áll a haladás, ez zárja ki a hanyatlás lehetőségét és cáfolja meg azon jóslatokat, melyekkel a pártszenvedély évtizeden át áltatta a magyar közvéleményt. Annál megrögzöttebb és vakabb tehát ez, ha odáig megy, hol némely hírlapban most keres menedéket, hogy ha meglátja a kiállításon a hízott ökröt, elsír, hogy van odahaza sovány is; ha látja a bámulatos eredményt, mit malomiparunk felmutat, jajgat, hogy a nép mégis fekete kenyeret eszik. És így tovább: a fénypontok mellett nem a természetes árnyoldalakat tünteti fel, de a legbizarabb ellentéteket keresi, csak hogy keserűségét és vádaskodását igazolja. Az ilyennel szemben megszűnik az érvelés, mert bajainkat senki sem tagadta , de ők tagadták évtizedeken át haladásunk létfeltételeinek létezését és így annak lehetőségét, ha most ezt ad oculos demonstrálva látják, nevetségessé teszik magukat, ha úgy tesznek, mint Deák Ferencz anecdotájában a gazda, ki panaszkodott, mert mindenből jó termése volt ugyan — de nem termett mákja. Ha pedig kiszorulva a kiállításról és az ezzel összekötött összes culturális feladatok és eredmények köréből, az ellenzék a törvényhozás és kormánynak ezzel öszszefüggő működése körére menekül vádjaival, elismerjük, hogy itt több sikerrel dolgozhat. De mikor a nemzet alárendeltségét, hanyatlását, Tisza kormányzási és törvényhozási sikertelenségét alaptételnek állítja fel és azt állítja, hogy az ő érdemeit, eredményét csak a »mameluk«-táborban látják, akkor elfeledik, hogy a tábor most nagyon megnőtt; mert nemcsak az egész magyar közvélemény csatlakozott hozzá, de egyszersmeit az osztrák és külföldi is. Mert nincs az alapellenség vagy barát) az az utazó, ki bámulást ne érezne haladásunk, államunk erősbülése és befolyásának emelkedése iránt. Pedig ezeket csak nem »fegyelmezi« Tisza és ezeket nem vádolhatják »szolgalelkűséggel« , mivel minket tisztelnek meg. A művelt világgal szívesen vagyunk egy táborban, Tisza Kálmán államférfim tehetségeinek elismerésében. A NEMZET TÁRCZÁJA. Május 22. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI MÓR. NEGYEDIK KÖTET. 80 Kié legyen Mike-Pércs és az ő filiái ? Megérkezett az electró napja ! Nagy nap ez! A diákok választanak legatlót. Előttük a hosszú nagy lajstrom, a szent eklézsiák nevével, amik szomjúhozzák a friss »igét.« Mert jól esik ám a hívek seregének »odakinn« ha az elsottyadt tiszteletes helyett, a kinek már könyv nélkül tudja minden ember a prédikáczióját (csak ő maga nem) egy olyan tőrül metszett kölyökpapot lát kiemelkedni a kathedrából, aki aztán csengő, dörgő, pattogó szóval harsogtatja el a híres Szoboszlay, vagy a még híresebb Kalmár hatalmas egyházi szónoklatait; nem is olyan alamuszi módon, hogy az egyik kezét leteszi, a másikat felveszi, vagy mind a kettővel megfogja a pulpitust, hogy el ne szaladjon alóla a kathedra, hanem neki ereszti mind a két karját Isten igazában s dobálja tele marokkal, ahogy illik, az áldást, dorgálást és bölcs oktatásokat. Akkor nem aluszik senki, mikor a legátus prédikál. De viszonylagosan a diákság előtt is épen olyan kívánatos ez az ünnepi legálló. Derék egy intézmény az ! A fiatal ember utazik saját költségen ; apostolok lován ; országot, világot lát, tapasztal, emberekkel ismerkedik meg ; némelyik legálló czélja a szlavóniai kálvinista községek ; oda Kecskemétről megy a legátus. Aztán a legálló eredménye nagy segítség annak a szegény fiúnak, akit hazulról öt garassal eresztettek el, hogy legyen úrrá. Némelyik már a »post festa«ra várt jövedelmet el is költötte előre. A hitközségek súly szerint következnek a lajstromban: némely falu többet ér, mint egy nagy város. Ó-Szőny a legelsők között van, Budapest csak a vége felé kullog (még akkori időben!) A traditiók , a szájhagyományok egész statistikai összeállítást tartanak fenn e tárgyról. Hol milyen konyhát tart a pap ? vannak-e felnőtt leányai ? házas-e a rector ? vagy csak academika promotión van ? Néhol a földes ur pápista, hanem azért nála ebédel a legátus: nagy kanállal s aranyat kap ajándékba. Elmondatik, hogy micsoda bolondságai vannak a főurnak, amiket figyelemben kell tartani. Másutt ellenben a kertek alól kell felmenni a legátusnak a subsidium összegyűjtésekor, mert ha a compossessor meglátja az ablakon át, hogy közeledik a legátus, elszökik előle. Vannak beneficiumokkal járó legátiók. Vannak eloláhosodott falvak, ahol már senki sem tud magyarul, s ahol régi kétgarasosokkal fizetnek, amiket már a delvalvatio alatt kivontak a forgalomból, hanem azért oda is kell menni legátusnak : oda is el kell vinni a szent lélek kettős tüzes nyelveit. A java legátiókat természetesen, a quinquennis és a sexennis diákok válogatják el — calculusuk rendje szerint, ezek az igazi theologusok, a kik már folyvást peregvést tudnak zsidóul; utánuk jönnek gradus szerint a juristák, philosohpusok, phisicusok, a kiktől nem kívántatik több, mint hogy az első két sort el tudják olvasni Mózes Pentateuchjából: »Beresid bori Elohim e thassomáim, sohu vabohu chusef«. — A »bagó«-nak aztán marad az, amit a többiek ott hagytak : a polyvája. De azért azt is elviszik: nem hoz be többet nyolcz bankó forintnál, azt is a perselypénzből adják ki, csupa krajczárban, de nem hagyatik az azért ott. Hát az említett Mike-Pércs épen ebbe a categóriába tartozó legátjó volt. Még hozzá az a rossz hite járt, hogy az öreg pap rendkívül fösvény ember, maga főz, nem tart szakácsnőt; a legátusnak a kostához kell menni (így tisztelték az iskolamestert hajdan) ! S még hozzá van két filiája: (nem a papnak, az még jó volna, hanem a községnek) két fiók egyházközség jobbról is balról is egy óra járásnyira; úgy, hogy a legátusnak, alig tette le a kanalát, már a nyakába kell venni a lábait és kutyagolni a szomszédba, hogy ott legyen a harangszóra, s onnan megint vissza éjszakára Mike-Pércsre; s ott egyúttal énekelni is kell, mert a rektor golyvás, nem énekelhet. Tanussy Manó is »bagó« volt még (első éves philophorus) hanem tudvalevő két rendbeli kitűnőségénél fogva mint kis botos, és artista, huszonnégy emberrel elébb választott, s így még abba a categóriába jutott, ahol egy jó busz forintos legáczióra lehetett szert tenni, neki jutott »Sulymos-háta«, egy magányos helység, bortermő vidék, 400 kálvinista lélek, viális pap, trabális papné, csakhogy addig itatják a legátust, amíg be nem rúg. Hanem beiz a szegény Jancsi pajtásnak már nagyon sovány válogatása maradt, a czimborái belebeszélték Mike Pércset. Mikor aztán beleválasztott, csak akkor világosították fel a sürü hátrányáról az eklézsiájának, de már rajta maradt. Azonban még az electro után következik a cserebere. Egyik is megbánta, amit magának foglalt, a másik is. Azok aztán iparkodnak kiegyenlíteni a dolgaikat, rábeszéléssel, ravaszsággal, vagy ha másképen nem megy, ráfizetéssel. A virement meg van engedve. Akad gazdája mindegyiknek. Csak a szegény Jancsinak a Mike-Pércsét nem akarta senki a magának jutottnál rosszabbnak elismerni. Egész proverbium lett már belőle: »Kinek kell Mike-Pércs, meg a filiái ?« A Jancsi majd búnak eresztette a fejét a nagy megbánástól. — No hát ha senki sem akar veled cserélni, cserélek én! Monda Tanussy Manó. Eleinte nevettek rajta, azt gondolták, tréfál. — Jancsi komolyan elutasította az ajánlatot. Jó pajtások nem fogadhatnak el egymástól ily áldozatot. Hanem aztán Manó olyan okot hozott fel, amely egészen bevált. Ő neki ellensége a bor, ott pedig, ahová ő választott, keményen kell nyakalni: ez az oka, a mért odaengedi akárkinek cserébe. A valóságos oka pedig az volt a cserének, hogy amióta hazulról megszöktek, az egész telet-nyarat folyvást ugyanabban az egy ruhában húzták ki, ami akkor velük jött. A Jancsié már akkor is ócska volt, azóta nagyon megadta magát az időknek az új ruháját, tudjuk, hogy Manónak engedte, s az még állta elég jól. Ezért kellett a Jancsinak átengedni a nagyobb »dácziával« járó eklézsiát, annak nagyobb szüksége volt rá. Különben Manó a legkeményebb nélkülözésekhez edzette magát: csikorgó télben is a puszta téglapadlón hált, a feje alatt egy hasáb fával vánkos helyett , s egyszer fogadásból megtette, hogy négy napig nem evett semmit. Kiállta vitézül. A nagy vállalathoz (mert nem csekély dolog az!) nem kellett egyéb, mint egy pár prédikácziót leírni, azután meg valamelyik öreg diáktól, aki termetre hasonló, elkérni kölcsön a viseltes tógáját, amit az természetes, hogy odaad szó nélkül; rég gyakorlatban él már ott a socialismus, egész a communismusig: amelyik diáknak hazulról laetum nuntium *) érkezik, az valamennyi szobatársé; s ha egynek van egy ünneplő kabátja, azt valamennyi viseli. — Jön még hozzá egy vászon kuffer: másként »batyu«, amibe egy ing, a tóga és egy pár csizma (ha van) megfér: a prédikácziót zsebre nyomják, persze egy árva szót sem tudnak még akkor belőle, mikor neki indulnak ; de hát arra való a hosszú út, az ember előveszi a nagy séta alatt s bemagolja peripatetbe. Manónak annyival könnyebb volt a batyuja, hogy nem volt több annál az egy pár csizmájánál, amit a lábán viselt, hanem az drága csizma volt: oda volt rejtve a talpába az a bizonyos száz forintos bankó, amihez nem szabad hozzányúlni. A vándordiákot emelgette a büszkeség, mikor arra gondolt, hogy ő most száz forintos bankóban gázol! Akkor azonban magát csalta meg, amikor azt hitte, hogy majd ő az után tanulja meg a prédikácziót , mert amint a szép zöld mezőre kiért, ami akkor ékeskedett a tavasz egész pompájában a pacsirták éneklése mellett, a méhek zsongásánál, elfelejtette minden apostoli küldetését. Reggel azzal biztatta magát, hogy majd délután , akkor megint nem akarózott neki a »keresztyén atyámfiai! először!« no majd este felé! Akkor meg épen gyönyörű szép vidékbe került bele: Biharország erdős tájékába. Itt meg már épen nem volt kedve a virágzó iharfák, a barkázó jegenyék helyett a telekrt papirost bámulni. Majd holnap reggel! Hiszen korán virrad. Egyszer kétszer elolvassa, megfogja azt az ő feje. — Jó hely ez, nem tart hosszan a vacsora. Ebben az egyben nem csalódott. Amint megérkezett Mike-Pércsre, könnyű volt a pap lakára rátalálnia: ott volt az a templom mellett. Ajtó, kapu be volt zárva, dörömbözésre ki nem nyílt. Manó aztán nem sokat könyörgött, átugrott a kerítésen, úgy ment be a paphoz. Ott kinn ült az a tornáczon. Öreg alkotmány volt biz az már: egyes egyedül élő lélek a parochián. Az egyházfi hordott neki vizet, ha megkívánta. De ritkán kívánta meg. Ugyanazt a kabátot viselte, a miben mint káplán idejött, s a fején azt a nevezetes föveget, a mit műnyelven »vaskalapnak« neveznek. Füstölt erősen a selmeczi pipából , a mi a földig ért le, előre görbült, török meggyfa pipaszárával. — Hát kend, hogy jött be ide ? szólita meg a betörő látogatót. (Még ő minden diákot per »kend« titulált.) — Az ajtó zárva, a kerítésen másztam be. — úgy is illendő. — Kend a legárus ? (Folytatása következik.) *) Kolbász, sonka, szalonna. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, május 21. (Minisztertanács.) Ma este több óráig tartó minisztertanács volt. A tény észállatkiállítás. Kiváló kézből vesszük a következő czikket: A kiállítás gyönyörű helyiségeit végig járva, önkéntelenül kalapot emelünk hazánk fejlődő ipara előtt, melynek, ha quantitative nem is, de qualitative vannak a külfölddel mindenesetre versenyképes czikkei. S hogy az első szempontra nézve is versenyezhessenek a külföld hasonnemű termékeivel, egyedül tőlünk függ: pártoljuk iparosainkat és azt, amit hasonló árban, hasonló minőségben itthon megkaphatunk, ne keressük határainkon túl. A haladás, melyet nemzetünk az ipar különböző ágaiban felmutat, nem kis örömünkre a gazdasági téren is észlelhető. Az ideiglenes pavillonokban van képviselve az, mit az életerős, igyekvő nemzet e részben felmutathat. Ez a haladás aránylag nagyobb, mint Európa bármely más országában. Állattenyésztésünk két évtizeddel előbb kevés kivétellel nomád volt, melyet ma már rationális tenyésztés váltott fel. Ez utóbbinak köszönhetjük azt az örvendetes haladást, melyet az állattenyésztés terén minőségileg és menynyiségileg tapasztalunk. A hízott állatok kiállítását szemlélve nem tagadhatjuk, hogy a külföldi fajok kiválóbbak a hazai tenyésztésnél, hanem az állatok súlyegyformaságát aligha találhatjuk máshol, mint nálunk. E tekintetben különösen tanulságos Albert főherczegnek nálunk tenyésztett hollandi shorthorn keresztezése. Kézzel fogható példa arra, hogy okszerű kezelés, gondos ápolás és a klíma helyes megválasztása mily fényes eredményt producálhat. Ennek természetesen föltétlen kelléke a nagy szakértelem. Legyen az ápolás még oly gondos is, soha sem pótolhatja a kedvező klímát. Bármily kiváló a faj, ha dús legelőkhöz van szokva, a havason elsatnyul. És viszont ha a havason jó tejet adó állatot a legelőkre viszünk, a tej minősége változik. A fő tehát az, hogy a gazda tisztában legyen a czéllal, melyet el akar érni. A hízott állatok kiállítása igen tanulságos. Okszerűen űzött marhatenyésztésünk versenyképességét tanúsítja ez is. Igaz, nem mutathatunk fel oly disz-, mondhatnék, luxuspéldányokat, mint a külföld, de hát ez az egyoldalú tenyésztés nem is lehet czélja a gazdaközönségnek. A magyar-erdélyi fajmarhák, ha hizlaljuk, nyernek súlyban, illetőleg húsban, hanem egyidejűleg vesztenek igavonó képességükből. Ez rém nagy baj a külföldi gazdákra nézve, mert ők gazdasági czélokra nagy részben a lovakat használják. Hanem nálunk, ahol a gazdasági munkákhoz majdnem kizárólag a marhát alkalmazzák, ezeknek egyoldalú fejlesztése egyátalában nem felel meg a czélnak. Nem az teszi tehát a kiállításokat, oly fontos tényezőkké, hogy — úgy fejezzük ki magunkat — szakállatokat produkáljon, amelyek bizonyos irányban tökéletesen ki vannak fejlődve, de a többi tekintetek teljes elhanyagolásával. A külföldi fehérmarha, ha tejelő, akkor semmiesetre sem, vagy legalább ritkán hizlalt és igavonó is; szóval az említett három tulajdonságból a legtöbb esetben csak az egyik van kifejlődve. És így természetes, hogy a szántásra használt állat gyorsabban végzi e munkát, mint a mienk, úgyszintén a húsra nevelt állatok súlyosabbak, a tejelők több tejet adnak, mint a mieink. Hanem a három tulajdonságot egyesítve, a gazdaközönség igényeit kielégítőleg, alig találhatjuk máshol, mint nálunk; e tekintetben — ami nagyon örvendetes tény — ha előbbre nem is, de ott mindenesetre állunk, ahol a külföld. A latifundiumoknál a szaktenyésztés megfelel a czélnak, mert ezek megteremtik maguknak a piaczot, hanem a kis gazdára nézve, akinek nagy befektetésekre tőkéje nincs, azonkívül, ha azt, amit tenyésztett, értékesíteni akarja, gyakran közlekedési akadályokkal is küzdenie kell, egyedül az az irány helyes s körülményeinkhez képest csakis az volt lehetséges, melyben máig haladtunk s a melylyel — a kiállítási impressiókat összegezve — örvendetes eredményt mutatunk fel. A juhkiállításhoz kötött reményeink is valósultak. Legfényesebb eredményt a mezőhegyesi és a kisbéri uradalmi juhok mutatnak fel. Ezzel azonban korántsem akarjuk elvitatni az elismerést, a Poroszországból Salamons Leo által beküldött angol juhoktól, melyek, mint hústermelők, a mieinket felülmúlják. Azonban vegyük tekintetbe azt, hogy ezekből össze-vissza csak egy pár darab küldetett a kiállításra s az a pár darab a legnagyobb valószínűséggel mintahizlaláson ment keresztül, valamint az sem lényegtelen, hogy ezeknél a gyapjú nem jó számításba. Mezőhegyesen tenyésztett merinós juhok között azonban nem tenyésztettek díszpéldányokat a kiállítás számára, hanem amit felküldöttek, az egyenesen a gazdaságból került ki , továbbá ezeknek hústermelése mellett gyapjútermelése is felette fontos. Mindezt elképzelve lehet csak világos fogalmunk hazánk juhtenyésztésének jelenlegi állapotáról és arányáról a külföldihez. Az angol juhok meghonosításával már nálunk is tettek kísérleteket. Ezeknek sikeres tenyésztéséhez elengedhetlen kellék a teljes és lelkiismeretes felügyelő személyzet, nemkülönben a dús legelő és a hizlaló tápszereket bőven termő talaj. E feltételek hiányában, tudva azt, hogy a juhok nagyon hamar degenerálnak, vajmi nehéz a porosz kiállítóéhoz hasonlókat, legalább hasznot hajtólag tenyészteni. Egészen máskép van ez a magyar juhnál. A szívósság, melylyel magát, úgy a mint van, fentartotta, valóban bámulatos s talán kivételes is. Hisz jól ismerjük azt a hiányos tenyésztési módot, mely hazánkban a legtöbb helyen dívik. A bárányokat, még alig hat hetesek,azt máris elválasztják az anyajuhoktól. Egy részét leölik, s a megmaradt kisebb résznek pedig a természetes táplálék hiányában kell tovább fejlődnie. Hová nem fejlődhetnek e faj ily szivósággal, gondos kezelés és szakértő tenyésztés mellett ? Hústermelési képessége ezáltal mindenesetre nagyobb arányokban jelentkeznék. De még a jelenlegi körülmények között is szép jövőnek néz elébe hússuhtenyésztésünk. Európa államaiban a népesedés nagy arányokban halad előre, úgyszintén a depecoratio is. Pedig a hústermelésnek egyik főtényezője a juh. Hamar fejlődik s aránylag sok húst termel, ami a nyugati országokban keresett czikk, s ezek aligha fogják vámjaik által a húsfogyasztást megnehezíteni, sőt ellenkezőleg: érdekükben áll a húst olcsóbbá tenni. Különösen juhtenyésztésünk remélhet szép jövőt, amennyiben, mint említettük, a hústermelésre ez a legalkalmasabb. Csak a gazda legyen tisztában czéljával, amennyiben a juhot szintén háromféle módon értékesítheti: a tejét, a gyapját és a húsát. Ha tehát kitűzi a czélt és ismeri az ennek elérésére szolgáló eszközöket és ehhez képest szakszerűleg jár el a tenyésztésnél, a siker elmaradhatlan és állattenyésztésünk jövője biztos. ASISZTEIA, Budapest, máj. 22. (Taaffe miniszterelnök nyilatkozatai.) A »Times« bécsi levelezője közli Taaffe miniszterelnökkel folytatott beszélgetését, amelyről szóló tudósítását a »Pol. Corr« rendelkezésére bocsátotta. Ennek nyomán adjuk az osztrák miniszterelnök nyilatkozatait, ezek valódiságáért természetesen forrásunkra hárítva a felelősséget. Taaffe gr. azon nézetét fejezte ki, hogy az új választások lényegesen fogják erősíteni a többséget, de egyúttal a túlzók, minők Knotz és Schönerer valamint az antisemiták pártját. Ez azonban nem nyugtalanítja őt, miután az ily túlzó politikusokkal egy jó kormány könnyen elbánhat. A miniszterelnök kijelente, hogy az alkotmánypárt alig fog soká fenállani s hogy valószínű, miképj pártalakulások következnek be. A kormány elsősorban oly többséget akar, mely abbeli törekvésében, hogy a nemzetiségi ellentéteket az érdekek kölcsönös kielégítésével kiegyenlítse, legálisan támogatja. A kormánynak főelve a szigorú pártatlanság, kell hogy legyen. A socialistákra és az anarchistákra vonatkozó javaslatok meg fognak újittatni. Azon eszme, hogy Oroszországgal kiadatási szerződés köttessék, főleg Magyarországon találkozik nagy ellenszenvvel, miután itt nem igen bíznak az orosz igazságszolgáltatásban. A miniszter sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy Anglia kormánya és lakossága túl engedékenynek mutatkozik az anarchista összeesküvőkkel szemben. A titkos társulatok, melyek székhelyei London és Genf, a rendszerető kormányoknak megüzenték a harczot. Csakis idevágó politikájának megváltoztatása által remélheti Anglia, hogy az Egyesült Államokat a nemzetközi kötelességek felfogására bírja. KÜLFÖLD, Budapest, máj. 22. ( Oroszország javaslata a braunschweigi trónöröklés kérdésében.) Poroszországnak a szövetségtanácshoz beadott indítványa a braunschweigi trónöröklésre vonatkozólag így hangzik: A birodalmi alkotmány 76. czikke meghatározza, hogy a különféle szövetséges kormányok közt felmerült viszályok, amennyiben nem magánjogi természetűek, az egyik fél kívánságára a szövetségtanács által intézendők el. Az alkotmány szellemében e rendelkezés akkér értelmezendő, hogy nemcsak a fölmerült viszályok tartoznak a szövetségtanács illetékessége alá, hanem hogy az hivatott is az ily viszályok keletkeztét meggátolni, ha ez irányban javaslat létezik. Ebből a szempontból bátorkodik a királyi kormány fölhívni a szövetségtanács figyelmét arra, hogy Poroszország és Braunschweig közt egyenetlenségek támadnának, ha ő királyi fensége a cumberlandi herczeg lenne Braunschweig herczege. Poroszországnak Hannover tartományt illető és a birodalmi alkotmány által biztosított birtokjogát a cumberlandi herczeg a mellékelt tiltakozás bizonysága szerint megtámadta. György király élete végéig Poroszországgal harczban álló uralkodónak tartotta mag