Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)
1885-09-07 / 1082. szám
kosokról. Most ugyanezeket ugyanazon lapok hazaellenes tendentiákkal vádolják csak azért, mert hozzánk csatlakoztak. Tisztességes ellenfeleitől reméli, hogy nem tisztességes eszközökkel nem fognak ellene küzdeni, a nem tisztességes ellenfeleknek azt mondja: »mendacem oportet esse memorem.« Beszédje végén szóló buzdítja a pártot, hogy legyen méltó a szabadsághoz. A pártgyűlés ezután szervezkedni kezdett. Pattyánszky Elek bevezető beszédet tartott, melyben szükségesnek látta újból is tiltakozni a hazafiatlan elemekkel való szövetkezés vádja ellen és azt fejtegette, hogy ellenzék nélkül alkotmányos élet nem is képzelhető. A liberalizmust a mérsékelt ellenzéknek vindiálta. E párt kizár magából minden oly képződést, formatiót, mely hazaellenes irányzatnak kedvezne. A pártok beléletében nemzetiségi kérdésnek nem szabad létezni, mert minden nemzetiség egyaránt kiegészítő része hazánknak. Utána Grecsák Károly beszélt, hevesen kikelve a választási viszaélések ellen és tiltakozva az ultrákkal való paczálás vádja ellen. E három mentegetőző beszéddel, melyek nagyon emlékeztettek a »qui s’excuse s’accuse« mondásra. Apponyi nem érte be, panaszkodott, hogy a nem magyar ajkuakat hazafiatlanoknak mondják, csak azért, mert az ellenzékhez csatlakoztak, holott az itteni szabadelvű körök csak azon nem magyar ajkuakkal való pactálás miatt tesznek az ellenzéknek szemrehányást, akik eleve tényekben tanúsították hazafiatlan érzületeiket. E vádat igyekeznek aztán nevekkel és adatokkal is támogatni. Ap po ny i beszéde után felolvastattak a honti ellenzék és Zmaj Jovanovics szerb nationalista költő üdvözlő táviratai, és elhatározták, hogy Horvát Boldizsárhoz a felsőházi reform ügyében tanúsított magatartásáért üdvözlő levelet intéznek. A nyilvános ülés ezzel véget ért. Holnap délelőtt szűkebb körű pártértekezlet lesz. A mai nap vendégei. Az osztrák iparosok. A brünni iparosok, kik már tegnap este óta időznek fővárosunkban, ma reggel a bécs-sechshauseni iparegyesület tagjaival egyesültek. Az utóbbiak számszerint mintegy 200-an reggel 6 órakor az osztrák-magyar államvasút különvonatával, Zelebor Ignácz sechshauseni polgármester vezetése alatt érkeztek Budapestre. Fogadtatásukra az orsz. iparegyesület több igazgatósági tagja jelent meg a perionon. Brünni vendégeinkkel reggel 8 órakor találkoztak az Erzsébet sétatéri kioszkban. Innen testületileg az operaház megtekintésére indultak. Az operaházban Szilágyi Lajos kir. főmérnök fogadta és kalauzolta a vendégeket, s az egész épületet, úgy annak berendezését, a színpad komplicált szerkezetét a legnagyobb érdeklődéssel tekintették meg. Az utóbbit Doroghy Károly főgépész mutatta be. Hasonló érdeklődéssel szemlélték a királyi páholy berendezését is. Az operaházból a Ruscher-féle vendéglőbe mentek át, ahol magyaros villásreggelivel fogadtattak. Itt úgy a fogadó bizottság, valamint a vendégek vezetői toaszokban adtak kifejezést kölcsönös barátság-érzelmeiknek. Tizenegy órakor társaskocsikon a kiállítás területére vonultak. Itt a főbejáratnál Zichy Jenő gr. kiállítási másodelnök a következő üdvözlő beszéddel fogadta őket: Mélyen tisztelt uraim! Volt szerencsém önöket tegnap az orsz. iparegyesület nevében üdvözölni; ugyanazt cselekszem ma az orsz. kiállítás bizottsága nevében. Jövetelüket nem egyedül amaz átalános érdeklődésnek tulajdonítom, melylyel felvirágzó nemzetek iránt viseltetünk; azt hiszem, hogy önök, mint németek, a magyarok iránt különösen érdeklődnek. Ez az érdeklődés, legyenek meggyőződve, kölcsönös ; mi méltányoljuk az önök érdeklődését, hálával viseltetünk érette, és legkedvesebb kötelességünknek ismerjük ezen érdeklődést viszonozni. Magyarország a monarchia másik felének németjeivel mindig rokonszenvezett és számított is reájuk. Az önök látogatása újból felkelti bennem a testvérisülés édes érzetét. Azon számos örvendetes momentum között, melyet kiállításunk nyújt, a jelenlegi kitörölhetetlenül vésődik szívünkbe. Legyenek tehát ismételten és újólag üdvözölve. Éljenek! Szavait szűnni nem akaró »éljen«, és »Hoch« kiáltás követte. A vendégek részéről Habermann József tanár, a brünni iparegyesület alelnöke mondott köszönetet a szíves fogadtatásért: Uraim! Mi, tulajdonkép ma, egy leplezett kép előtt állunk. De korántsem aggódunk a miatt, ami pár pillanat múlva élénkbe tárul. Előre meg vagyunk győződve, hogy csak tökéletest és teljest fogunk látni. Az orsz. iparegyesület és az ön előzékenysége, kegyelmes úr, elég biztosítást nyújtanak arra, hogy rövid ittlétünk után kedves emlékekkel fogunk otthonunkba távozni. Ezek az emlékek csak emelni fogják, ha ez ugyan még lehetséges, a szép Magyarország iránt táplált rokonszenvünket. Ez pedig a közös jövő érdekén lendít. Kérem tehát a jelenlevőket, hogy ama rokonszenvünkről háromszoros éljenzéssel tegyenek bizonyságot. Éljenek a magyarok, éljen a kiállítás bizottsága és éljen annak egyik lelkes vezérférfia, Zichy Jenő gróf! (Éljenzés.) Utána Zelebor Ignácz sechshauseni polgármester és képviselő a következőkben mondott ismételt köszönetet a fogadtatásért: Uraim! Eljöttünk megtekinteni a magyar ipart azon a magas niveaun, melyre a vállvetett munka s a hazafias lelkesedés emelte. E felvirágzáson szivünkből örvendünk. Habár különböző nyelven beszélünk is, érzelmeink egyek és ugyanazok. Köszönet önöknek a szives barátságért és fogadtatásért. Az éljenzés lecsillapultával vendégeink Zichy Jenő gróf vezetése alatt az iparcsarnokba vonultak, s ennek megtekintése után apróbb csoportokra szakadoztak a kiállítás megtekintése végett. A vendégek tiszteletére délután 5 órakor a kiállítási Dobos-féle vendéglőben díszebéd volt. Az ebéden 300-nál többen vettek részt. Az első toastot Száh Károly főpolgármester mondta, a harmadik fogásnál. Poharát a magyar királyra emelte, arra a királyra, a ki az iparnak legfőbb védnöke és maecenása, ki összes testvérnépei boldogságában és szeretetében, valamint a tudomány, művészet és az ipar felvirágoztatásban, szóval a szellemi és az anyagi jólét előmozdításában keresi uralkodói magasztos hivatásának egyik legfőbb fejedelmi feladatát.« Éltette továbbá az uralkodó családját is. Szavait állva hallgatták végig. A toastot perczekig tartó »éljen«, »hoch« és »wacker« kiáltás követte. A második toastot Zichy Jenő gr. mondta. Országos kiállításunkkal nem csak culturális, hanem politikai haladást is lát elérve, amennyiben a kiállítás a monarchia népeit, mint a jelen al- halommal is örömmel tapasztaljuk, közelebb hozza egymáshoz. A kiállítás iránt támadt érdeklődést abból magyarázza, hogy mindazoknak, kik kiállításunkat meglátogatják, közös jelszava a haladás. Ez hozta önöket is körünkbe, t, uraim! — végzi a szónok — s az érdeklődésért fogadják őszinte köszönetünket. Kívánom, hogy virágozzék az önök egylete.« Vendégeink a toastot zajosan ’megtapsolták s megéljenezték. Ezután Gerlóczy Károly a főváros nevében szintén a vendégeket köszöntötte föl. Dr. Habermann József, a brünni iparegylet alelnöke és polytechnicumi tanár, felköszöntőjében elragadtatással szólt a kiállításról és az országos kiállítási bizottságot, Zichy Jenő grófot és a magyar orsz. iparegyesületet éltette. Utána Faik Zsigmond kért szót és Bohrerre és Habermannra, a brünni iparegylet elnökeire emelte poharát. Dr. Wieser lovag ügyvéd, Magyarország fővárosát, Budapestet, Heinisch Nándor a kiállítás elnökségét, Falk Zs. lovag dr. Naszkét, a brünni iparegylet titkárát, dr. Naszke pedig Gelléri Mórt, kiállításunk titkárát éltette. Ebéd alatt, kezdettől végezetig, a legvidámabb kedély hangulat uralkodott. Vendégeink elragadtatással szóltak, mindarról, amit a mai nap folyamán csak megtekinthettek. A lakoma este 6/47 órakor ért véget. A bécsi fogadósok és vendéglősök. A bécsi vendéglősök ma reggel a Hangi-féle kioszkban reggelire gyűltek össze. A reggeli végeztével, d. e. 9 órakor 45 kocsin az Andrássy uton végig Gundel János, a helybeli vendéglős ipartársulat elnökének vezetése alatt a kiállításra hajtattak, ahol Zichy Jenő gr. kiállítási másodelnök a következő beszéddel fogadta őket: »Az a meleg rokonszenv, melyet Bécs kiállításunk iránt feltüntet, nem annyira a mi érdemünk, mint inkább azon kedves vendégeinké, kik az önök köréből minket már előbb meglátogattak s azután hazatérve szerény érdemeinket meghaladó elismeréssel halmozták el kiállításunkat. Nem vagyok eléggé képes az újabb látogatásért köszönetet mondani , a mivel a meleg érdeklődést viszonozhatjuk, mindössze azon őszinte törekvésünk, hogy itt időzésüket kellemessé és emlékezetessé óhajtjuk tenni. Szívem mélyéből üdvözlöm önöket. Éljenek! Az éljenzéssel megszakított beszédre a vendégek nevében Winninger G. József a bécsi vendéglős-egyesület elnöke felelt. »Uraim! Régi vágyunk megtekinteni az önök kiállítását, azt a kiállítást, melynek Európa oly elismeréssel adózott. A vágy megtestesült, íme itt vagyunk. Rövid idő múlva szemünk elé tárul mindaz, ami oly előnyös színben tüntette fel a magyarok kulturális haladását, ipari és mezőgazdasági fejlődését Európa előtt. És mi őszinte szívből kívánjuk: nevelje az isten Magyarország dicsőségét, váljék az elért eredmény javára a közös hazának ! Éljenek!« Szavait hosszas éljenzés és a Rákóczy-induló követte. Innen vendégeink a vendéglősök pavillonja elé vonultak, ahol a magyar vendéglősök nevében Gundel János, a budapesti vendéglős iparegylet elnöke fogadta. A szíves fogadtatásért Winninger mondott köszönetet. Ezután a vendégek egy része a pavillonba ment, a nagy része pedig a pavilion körül felterített villásreggelihez látott. A villásreggeli végeztével a vendéglősök a kiállítás megtekintése végett apróbb csoportokra oszlottak. Délután a vendégek tiszteletére a Vigadóban rendkívül szépen sikerült díszlakomát adtak budapesti barátaik és collegáik. A lakoma előtt a vendégsereg, mintegy 250 fő, a vendéglátókkal, akik szintén lehettek száznál többen, a kis teremben gyűltek össze s kedélyes sörözgetés mellett várták be a lakoma kezdetét. Fél 5 órakor indult meg a díszebéd. Amint a vendégsereg áthúzódott a nagy terembe, az Albrecht-ezred zenekara rázendítette a Rákóczyt. A menü ezúttal, talán azért, mert a lakomázók fölöttébb szakértő társaság voltak, kifogástalan volt s az egyes fogások teljes elismeréssel találkoztak. Az ebéd alatt a katona-zenekar játéka szórakoztatott s darabjai közül a bécsiek kedvencz dallamait a budapestiek s a magyarokét a bécsiek tapsolták meg a legszivélyesebben. Az első köszöntőt a királyra Gundel János mondotta. Stadler Károly alelnök a bécsieket köszönte föl, Winninger S. József a bécsi ipartársulat alelnöke Budapest főváros fölvirulásáért ivott, dr. Nagy Lajos főv. tanácsnok Budapest nevében üdvözlé a bécsieket, Walter Ferencz az országos kiállítás elnökségét, dr. Schnierer a bécsieket élteté, Steib Ferencz a pesti ipartársulat fölvirulásáért ivott, Glück Frigyes a sajtó jelen volt képviselőire emelte poharát, s még számtalan, nem vad, de jókedvű köszöntő hangzott el, a roppant teremben, a mintegy 400 főnyi társaság zajongása között azonban alig megérthető. Ebéd után az egész társaság áthúzódott fekete kávéra az éttermekbe, s ott besötétülésig maradt együtt a legderűsebb hangulatban. Megjegyzendőnek tartjuk, hogy a kitűnő minőségű borokat, valamint a tetszésben részesült pezsgőket maguk a kiállítók ajánlották föl a lakomára. A krakói és lembergi községtanács. Lengyel vendégeink útja, a határtól kezdve egész Budapestig valódi diadalút volt. A merre csak haladtak : városok és falvak lakói egyaránt tüntetőleg adtak kifejezést lelkesedésüknek. A nagyobb állomásokon lobogók alatt vonultak ki a lakosok a pályaudvarhoz , szónoklatok tartattak, czigányzene és dalárda üdvözölte a vendégeket. A kisebb helyeken pedig legalább is megéljenezték őket a várakozók, kik több helyt az egész környékből sereglettek össze. Az általános lelkesedés oly mérveket öltött, hogy a vendégek sokszor könyekig érzékenyültek el. Még a robogó vonaton is folyvást éljenzés zúgott feléjök : a szembe jövő vonatokról, a mezőkön és utakon összesereglett nép ajkáról. Mit a vendégek »Niech zyjam Wenjszy« (Éljen Magyarország!) vagy éljen kiáltással viszonoztak. A sok fogadtatás folytán a vonat folyvást késett úgy, hogy a fővárosba majdnem három órával később érkeztek be a jelzett időnél. Krakóból mintegy százan jöttek, köztük több hölgy. A vendégek csaknem kivétel nélkül tekintélyes egyének: közigazgatási és bírósági főbb hivatalnokok, ügyvédek, írók, orvosok, tanárok, papok, gyárosok, stb. Köztük van a krakói egyetem rektora is. A lembergi vendégek összesen 270-en vannak, s köztük sok, feltűnően szép fiatal hölgy. A krakóiak közt van egy magyar születésű iparos, továbbá egy nyugalmazott vámhivatalnok, ki ezelőtt még sohasem volt Magyarországon, s nyelvünket mégis teljesen jól beszéli. A derék öreg úr neve: Wágner József. A két alpolgármester rokonszenves külsejű alak, úgyszintén a többi vendégek is, kiknek majdnem mindegyike oly előkelő és megnyerő modorral bír, mely mindjárt első pillanatra meggyőz, hogy vendégeink Galiczia legkiválóbbjai közzé tartoznak. Madurovis főfelügyelőn és Langer felügyelőn kívül nagy dicséret illeti meg Grosz Arthur hatvani állomásfőnököt, kinek a rendezés körül kiváló érdemei voltak. Vendégeink Hatvanig külön jöttek. A krakóiak tegnap este érték el a határt s különösen Ruttkán, Zsolnán és Losonczon fényes fogadtatásban részesittettek. Mindhárom helyi beszédekkel is üdvözölték a lengyeleket, kiknek nevében Slachtovszky krakói alpolgármester mondott köszönetet. Hatvanba másfél órai késéssel, reggel 7 óra 57 perczkor robogott be a krakóiakat hozó ruttkai vonat s itt a vendégeket Madurovics államvasúti főfelügyelő vezetése alatt, a budapesti lengyel egyesület tagjai és a főváros részéről Szabó Károly tanácsjegyző fogadták. Az utóbbi a főváros nevében felkérte az alpolgármestert, hogy elszállásolás tekintetében legyen a hatóság vendége. Az indóház előtt álló czigánybanda a lengyelhymnust játsza, s a vendégek a közönség éljenzése közt tértek az indóházba. Itt az e czélra már előre berendezett termekben átöltözködtek, a férfiak nagy része nemzeti díszt öltve fel. Ezután reggelihez ültek, átvették lakásjegyeiket és figyelmesen hallgatták Madurovits beszédét, ki röviden a budapesti viszonyokat ismertette. Reggel 10 órakor a budapesti agg honvédek érkeztek meg, kiknek némelyikét a vendégek közt levő volt 48-as honvédek megölelték. A honvédek üdvözletére Slachtovszky válaszolt. Ugyancsak ő válaszolt az egyetemi ifjúság küldötteinek is, kik 12 óra után érkeztek Hatvanba. Az ifjúság szónoka Bartha Sándor joghallgató volt. A Lembergből jövő vendégek szintén mindenütt élénk ovatióban részesüttettek. Sárospatakon a lengyel hymnussal fogadták, s Rosmanith intézett hozzájuk lengyel nyelven beszédet, melyre Mochnaczky, Lemberg város alpolgármestere válaszolt. Miskolczon a város által megvendégeltettek,úgyszintén Szerencsen is, hol virágokat szórtak eléjük, s a dalárda a lengyel hymnust énekelte. Hosszabb-rövidebb ideig még több helyt kellett fogadniok az üdvözléseket, minek következtében vonatuk 1 /21 óra helyett csak 3 órakor délután ért be Hatvanba. Itt a budapesti lengyel egyesület képviselőin és a főváros küldöttén kívül a már lengyel díszben levő krakóiak, az egyetemi ifjúság küldöttei, az agg honvédek, Gyöngyös, Losoncz és Vácz városok küldöttei és Homonnai hatvani jegyző üdvözölték, kinek vezérlete alatt majdnem az egész város kivonult az indóházhoz. Az üdvözletekre Mocnaczky Ödön alpolgármester következőleg válaszolt : »Ez örömteljes pillanatban, midőn megérkeztünk önök közé, én mint Lemberg városának alelnöke, a páratlanul nagyszerű fogadtatásért mindnyájunk nevében forró köszönetet mondok. Szívem mélyéből örvendek, tapasztalván, hogy önök minket igazán szeretnek és testvéreknek tekintenek. A szeretetnek eme kapcsai azonban csak akkor szilárdulhatnak meg, ha amint most mi önöket meglátogattuk, úgy önök is eljönnének hozzánk. Mi azért jöttünk, hogy szemtanúi legyünk előrehaladásuknak, boldogságuknak. Mert igen boldogoknak kell önöket neveznünk, kik már elérték mindazt, miért legnagyobb honfitársaik szíve fennen dobogott és a legnemesebb lelkek vágyódtak. Mi is törekszünk önök nyomába lépni: a tudomány művelése és becsületes anyagi munka által. Eljöttünk, hogy példát vegyünk önöktől és igy méltók legyünk önökre. — Éljenek a magyarok«! Leírhatatlan lelkesedés követte e szavakat, mely még akkor sem szűnt meg, mikor a vendégek már régen az indóházban voltak. Most a lembergiek siettek díszöltönyüket felvenni, azután pedig ebédhez ültek. A lembergi alpolgármestert szintén felkérte Szabó jegyző, hogy elszállásolás tekintetében a főváros vendége legyen, azután pedig átadta neki a holnapi bankettre szóló jegyeket. Háromnegyed ötkor indult meg azután Hatvanból Langer felügyelő vezetése alatt a külön vonat, mely az összes vendégeket a fővárosba hozta. A czigányok újra rázenditék a lengyel hymnust, a taraczkok durrogtak és a közönség óriási módon éljenzett. Aszódon, Isaszegen, Gödöllőn, Péczelen, stb., szóval mindenütt a merre a vonat haladt, nagy közönség gyűlt az indóházak elé, a vendégeket éljenezve és kendőket lobogtatva. Míg végre fél 7 órakor vendégeink a fővárosba érkeztek. A lengyel vendégek megérkezése délután 4 órára lévén jelezve, óriási közönség lepte el a pályaház környékét, valamint a kerepesi út torkolatát, hol a közlekedés a nagy tolongás miatt gyakorta megakadt. A gyalogjárókon már kora délutáni órákban úgyszólván egymás hátán állottak az emberek, és csak ügygyel-bajjal lehetett utat nyitani. A pályaház bejáratánál lovas és gyalog rendőrök vasrudakkal cordont vontak, melyen át csak igazolás mellett lehetett keresztül hatolni. A pályaház melletti négyszöget a ferenczvárosi polgári bandérium foglalta el, melynek tagjai festői csikós öltözékben voltak felöltözve, lovaik pedig fel voltak czifrázva. A banderisták száma körülbelül 23 lehetett. Három óra után jöttek a fogadó testületek és bizottságok. Először is az egyetemi ifjúság jött zászlóval és az egyetemi dalárdával élén. Az egyetemi ifjúságot Kocsis Sándor elnökkel 12 tagú rendező bizottság vezette, kik mellükön az egyetem színeit viselő jelvényt viseltek. Ezután következtek a budapesti lengyel egylet nagyszámú és jelentékeny részben hölgyből álló tagjai, Stempsen egyleti elnök vezetése alatt, valamint a budapesti cseh egylet tagjai, az 1848-as honvédek nagy számban és a ferenczvárosi függetlenségi párt testületileg. A rendőrség részéről Géczy kapitány és Egyed fogalmazó jelentek meg. Az indóház előtti téren négy óra tájban már valóságos emberáradat hullámzott fel s alá, alig engedve helyet a közlekedő kocsiknak. A kerepesi út mentén, valamint a Rottenbiller-utcza hosszában is nagy tömeg tolongott, állhatatosan várva a vendégek megérkeztét. Ekkor kezdett hite terjedni a vonatkésésnek, melynek hallatára igen sokan eltávoztak, bár nagy volt azoknak a száma is, kik készek voltak az estét itt is bevárni, hogy minél jobb helyet kapjanak, minél közelebbről láthassák a vendégeket. Amint az est közeledett, úgy növekedett a néptömeg is, és midőn a lámpák kigyúltak, a tágas tér szorongásig telve volt lármázó, zajgó, zsibongó embersokasággal. A kocsiközlekedés fennakadt, s az oda érkező kocsikat a néptömeg egy pillanat alatt megállította s tetejükre telepedve tribünként használta fel azokat. A kiknek már a téren nem jutott hely, azok a Kerepesi utón s a Rottenbiller utczában iparkodtak állást foglalni. Több házat időközben feldíszítettek nemzetiszinű zászlókkal, melyek még fokozták a lelkesedést. Midőn azután a lobogós ingű, nemzetiszin szalagos lovasbanderisták, kik az érkező lengyelek kocsijait megelőzték, feltűntek a láthatáron, tízezer ember tüdejéből jövő éljenkiáltás reszkettette meg a levegőt, melyet a házak ezerszeresen hangoztak vissza, s mely ajakról-ajakra szállva, végigkísérte vendégeinket a Rottenbiller-utcza egész hosszában. A díszruhába öltözött lengyelek könybelábadt szemekkel, meghatva köszöngettek jobbra balra. S valóban a látvány, a villanylámpák kékes fénye által megvilágított, lelkesedő, kendőjét lobogtató, éljenző emberár, meglepő s mámorító hatással volt reánk is, nemcsak lengyel vendégeinkre, kik a fővárost s népét most látják, most tanulják megismerni először. Az egyetemi ifjúság nagy része a pályaházban levő vendéglőben foglalt helyet, honnét azonban a rendőrség vonakodott őket, különösen azokat, kik jelvénynyel nem bírtak, a pályatérre kibocsátani. E körülmény heves confliktust idézett elő a rendőrség és az egyetemi polgárok között, míg végre a rendező bizottság tagjainak közbenjárására, az elzárt ajtó kinyittatott, s innen aztán nagy számban özönlöttek a pályatérre, mely már úgyis zsúfolásig telve volt. Az időközben érkező vonatoknak nagy ügygyel-bajjal lehetett a pályatérre bejutni és valóban a legnagyobb elővigyázatnak köszönhető, hogy az óriási tolongásban szerencsétlenség nem történt. Nagy zavar támadt, midőn kihirdették, hogy a vonat csak két órai késéssel érkezik meg, mire a várakozó közönség távozni készült a perronról. Ezalatt az egyetemi ifjúság körbe állott, középen az egyetemi dalárda foglalt helyet és felváltva magyar és lengyel hymnusokat énekelt. A főváros részéről ott voltak: Ráth Károly főpolgármester és Gerlóczy Károly alpolgármester, továbbá Radocza János, Mérő János, Horváth Lajos, Bobula János, Hűvös József, Komlóssy Ferencz, Eigenhoffer Péter, Scheich Károly stb. A hét órakor megérkezett gyorsvonaton Hatvan felől többen, kik küldöttségileg mentek a vendégek elé, előre ezen érkeztek meg. Háromnegyed órai várakozás után előlépett néhány fehérbe öltözött lengyel hölgy, kezükben csokorral, virágkoszorukkal; az egyetemi ifjúság babérkoszorúval, melynek szilagján »a tud. és műegyetem polgársága kedves lengyel testvéreinknek« fölirás volt. A zsúfolt perronon a rendezőség iparkodott némi szabad helyet hagyni fönn a fogadtatáshoz. Háromnegyed 7-kor berobogott a vonat: az ablakokból lengyel díszbe öltözött férfiak és hölgyek néztek ki. Az éljenzés megreszketteté a léget. Kendőket lobogtatnak, kalappal köszöntgetnek s a vasúti kocsik nagy sora elé tolul az ezernyi sokaság. Az egyetemi ifjúság a babérkoszorúval keresi Mochnaczkyt, de nem tudni, mely cupéban ül; a virágokat feladogatják, az ifjúság a lengyel hymnusba kezd, de minden programm összedől a tömeg lelkesedésének nyomása alatt. A vendégek jó ideig nem bírnak kiszállni. A fogadtatás beszédekkel a perronon lehetetlennek látszik. Végre is az egyik kis váróterembe vittek néhány előkelőséget, és itt Ráth főpolgármester a következő üdvözlő beszédet mondotta el Mocnaczky lembergi alpolgármesterhez intézve magyarul: Uraim! Lelkem mélyéből s legőszintébb hazafias örömmel üdvözlöm önöket, uraim, Budapest, Magyarország fővárosa nevében. Üdvözlöm önöket, mint Lemberg és Krakkó testvérfővárosok képviselőit és Galicziának kedves polgárait. Budapest főváros közönsége lelkesült örömmel vett tudomást az ősi két lengyel főváros és Galiczia polgárainak testvéries rokonszenvéről és azon meleg érdeklődésről, melylyel Magyarország és fővárosának culturális haladása iránt viseltetnek; ugyanazért, midőn önöket a megérkezés perezében üdvözölni szerencsém van, elsősorban hangsúlyozni kívánom épen azon testvéries, azon őszinte rokonszenvet, melylyel Budapest , a testvérfővárosok Lemberg és Krakkó, valamint általában Galiczia polgárai iránt viseltetik. És fokozza örömünket s lelkesedésünket különösen azon fontos ténykörülmény, hogy önöket egy nagy nemzeti ünnep, az országos kiállítás hozta körünkbe, mely hivatva van Magyarország és fővárosának szellemi és anyagi haladásáról az egész művelt világ előtt tanúságot tenni. Legyenek tehát ismételten a legőszintébb örömmel üdvözölve Magyarország fővárosában, mely a mai napot örömünnepnek tekinti. Győződjenek meg hazánk és fővárosunk haladásáról, annak minden iránybani fejlődéséről, valamint a hazafias és becsületes törekvés terén kivívott eredményekről, de egyúttal győződjenek meg azon igaz testvéries érzületről és azon történelmi meleg rokonszenvről is, melyet Budapest főváros közönsége önök iránt és Galiczia összes polgárai iránt kebelében táplál. Kívánom, hogy rövid ittlétük alatt egészen otthonosan érezzék magukat, s ha majd eltávoznak körünkből, az itt töltött órák és napok kedves emlékét mindenkorra megőrizzék. Isten hozta önöket, uraim! Isten hozta Lemberg, Krakkó és Galiczia kedves polgárait. Ezután Stempsen a helybeli lengyel egylet elnöke szólott, szívből éltetve a vendégeket e földön, mely sok lengyelnek második hazája. Erre Slachtovszky krakói polgármester felelt, éltetve a magyar-lengyel testvériséget. Majd Madurovics Zsófia k. a. nyújtott át egy lengyel vers kíséretében gyönyörű csokrot a lembergi alpolgármesternek, az egyetemi ifjak is átadták koszorujukat. Ezalatt pedig oda künn a pályaház csarnokaiban minden érkező díszruhás alakot határtalan lelkesedéssel üdvözöltek. Feltűnést keltettek a nemzeti díszöltönyben jövő két lengyel lánykák. A pályaház előtt sokáig tartott a rendezkedés. De egyre tartott az éljenzés is. Fél 8 körül a ferenczvárosiak bandériuma megnyitva a menetet, az utczákon és tereken feketélő közönség tömött sorai között vonult át a hosszú menet a Rottenbiller-utczán a sugárútra. Az ablakokból, a kerítések tetejéről, ahova ember fér, lelkesedve kiáltja feléjök ezer ajk: »Éljen Lengyelország, éljenek a lengyelek.« Még a késő éji órákban is a nép nagy csoportokban jár kel az utczákon s élteti a lengyel vendégeket. Este tiz órakor az Európa dísztermében ismerkedési estély volt, melyen vendégeink közül mintegy 200-an jelentek meg. A lelkesültség igen nagy volt. Mikor bevégezésül a czigányzenekar a Rákóczyt rázendítette, lengyelek és magyarok riadó éljenzésben törtek ki. Az ezután játszott lengyel hymnus hallatára a vendégek mind felálltak, és együtt énekeltek a zenekarral. Felköszöntőket sokan mondtak, így Kanyurszky György egyetemi tanár a vendégekre, Ulsavszky Lajos a nőkre, Welichowaky köszönetet mondva a fogadtatásért Magyarországra, Lukács Gyula képviselő Legyelországra, Glodinsky a budapesti lengyelekre, Walichevics a magyar iparra, Schwatovics gyáros a magyar és lengyel barátságra s Fielonka Magyarországra. A vacsorázók a legderültebb hangulatban éjfélig maradtak együtt. Az országos nyomdászgyűlés. Az országos nyomdászgyűlés ma délelőtt vette kezdetét, az országos iparegyesület újvilág utczai helyiségében. A gyűlésen képviselve voltak úgy a főváros, mint a vidék nyomdászai, oly nagy számban, hogy a tagoknak egy tekintélyes része be sem fért a zsúfolásig telt tárgyalási terembe. A gyűlés egyetlen tárgyát az országos nyomdászegylet megalapítása és alapszabályainak megerősítése képezte. A vidéki nyomdákat a következők képviselték: Pozsonyból Dörner Károly és Raffel Ödön, Kassáról Rósa Viktor és Kemény Béla, Kolozsvárról Gombos Ferencz és Pongrác Antal, Brassóból Merkel János, Pécsről Majorovics, Aradról Rósz Soma, Nagyváradról Salzman Lajos, Temesvárról Treta János és Rammer Gergely, Debreczenből Fries József, Szegedről Fries Jakab. Ezeken kívül vendégekül többen érkeztek Kolozsvárról, Szegzárdról, Szombathelyről sőt Bécsből is, kiknek meg volt engedve, hogy a szavazás joga nélkül, szót emelhessenek. A budapestiekből alakult 11-es bizottságot a következő tagok képezték : Darvas Adolf, Fittinger Károly, Kosovitz Rezső, Láng József, Neuhäusler Vilmos, Nietsch Alajos, Pető Lipót, Ruzitska Gyula, Straub Alajos, Tanay József és Zaka Lajos, így tehát összesen 25 szavazó tag volt jelen. A gyűlés délelőtt 11 órakor Kölcsey »Hymnus «-ának eléneklésével vette kezdetét, melyet a fő-városi nyomdászok énekkara adott elő. Ezután lovag Faik Zsigmond, a congressus elnöke, szép beszéddel üdvözölte az egybegyűlteket. »Nagy örömömre szolgál — úgymond — önöket a mai napon a harmadik országos nyomdászgyűlés alkalmából üdvözölni. A mai gyűlés tárgysorozatát egyetlen egy pont képezi, s ez egy országos nyomdászegylet alapítása és alapszabályainak megvitatása. S ha nekünk sikerül tárgyalásaink által az egyletet létrehozni, úgy háromszoros feladatot fogunk teljesíteni, a.m. először összes kollegáinkat segélyezhetjük ; másodszor a collegialitást, összetartást és összműködést megszilárdíthatjuk; harmadszor alkalmunk lesz a nyomdászokat oly polctra emelni, mely őket munkájuknál és iparkodásuknál fogva méltán megilleti.« Végül azon reményben, hogy mindnyájuk régi óhaja teljesedni fog, az ülést megnyitottnak nyilvánítja. Ezután Fittinger előadó vázolta röviden az egylet eddigi történetét, előadva, hogy az egylet 1861-ben alakult, mint fővárosi könyvnyomdászokat és betűszedőket segélyző egyesület. 1876-ban egyesült az akkor már fennálló önképző egylettel, s most végül országossá kívánják tenni. Bemutatta ezután a 11-es bizottság által készített alapszabály tervezetet, mely szerint az egylet a »Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egylete« czimét viselné s czéljai lennének : az egylet megbetegedett tagjainak segélyezése valamint az elhaltak temetési költségeinek fedözése ; a rokkant tagok segélyezése; az elhalt tagok özvegyeinek, valamint a nőtlen tagok szülőinek segélyezése, ha ezek fiuk halála által egyedüli támaszukat vesztették ; az elhalt tagok árváinak segélyezése, az átutazók útipénzzel való ellátása, valamint munkanélküli tagok segélyezése és a tagok szellemi és szakbeli kiképezése, valamint azok anyagi érdekeinek óvása. Az egylet ez által származó költségei fedezetésére pedig szolgálnának: a beiratási illetékek, valamint a tagok heti járulékai; a nyomdatulajdonosok heti járulékai a rokkantak pénztárához; esetleges bevételek, mint hagyományozások, ajándékok, ünnepélyekből befolyó jövedelmek stb. Az egylet tagjait illetőleg azok lehetnek rendes tagok, és tiszteletbeli tagok. Rendes tag lehet Magyarország minden nyomdahelyén foglalkozó könyvnyomdász vagy betűöntő ; tiszteletbeli tag lehet ama nyomdatulajdonos, ki az egylet tagjai útján reá eső illetéket a rokkantak pénztárába befizetik és azok, kik üdvös cselekmények által a nyomdaipar terén érdemeket szereztek. Az alapszabály tervezet előterjesztése után Pongrácz Antal és Gombos Ferencz, kolozsvári küldöttek indítványa olvastatott fel, kik a 11-es bizottság javaslatának a napirendről való levételét kérik s csak a nyomdászok özvegyeinek és árváinak segélyezését czélzó egyesület országosítását kérik tárgyaltatni. A külön javaslat főleg azzal van indokolva, hogy a minta-alapszabálynak a vidéki tagokra vonatkozó azon pontja, amely a betegsegélyző osztályra heti 25 krt előirányoz, a vidéki szaktársak legnagyobb része által nem teljesíthető; továbbá hogy a heti kereset csekélysége, szemben a nyújtandó betegsegély magasságával, az országossá tétel által a betegsegélyző osztálynál visszaélésekre adhat alkalmat s végre, mert attól lehet tartani, hogy a magas 25 kros heti illeték mellett sem nyújthatja az orsz. egylet a minta-alapszabályban kilátásba helyezett 1árt segélyt. A javaslat felolvasása után Pongrácz Antal szólalt fel, s ismételten elmondva felsorolt indokait, a javaslatot elfogadásra ajánlja. Fittinger azon észrevételt teszi, hogy a főváros nyomdászai közt is vannak, kik keveset keresnek, és mégis meg tudják fizetni a magas illetéket. A vidékiek is meghozhatják tehát ez áldozatot. Ruzitska Gyula a javaslatban felsorolt számadatok helytelenségére utalt. Gombos cáfolgatja az előtte szólók nézeteit. Végül kijelenti, hogy ha máskép nem lehet, készek volnának a kolozsváriak is elfogadni az egyesületet, de ily alapszabályok mellett előre is kijelentheti, hogy nem ajánlja elfogadásra a külön javaslatot. Darvas Adolf az országos egylet mellett emel szót, mely egyes tagjait megvédeni a principálisok ellenében. Tanay József azt óhajtja, hogy legjobb volna ez ügyben (rokkant, árva és özvegy alap) a többi vidéki küldötteket is kihallgatni, miután lehet, hogy a többi egyletek küldöttei is csupán ez ágat kívánják országosítani. Burer Lajos is e véleményen van, hogy a vidéki tagoknak nagyon sok az 50 kr. heti illeték és meg van róla győződve, hogy az ottani nyomdászok nem egyeznek bele ily magas illeték fizetésére. Fittinger Károly újonnan az országos egylet létrehozását óhajta. Treta (Temesvár) és Rósa Viktor (Kassa) az országos egylet létrehozását kívánják és a kolozsváriak indítványa fölött napirendre térni óhajtanak. Merkel János (Brassó) szintén az országos egyletet kívánja. Frits József (Debreczen) a debreczeniek nevében kijelenti, hogy az országos egylet létesítését az ottani egylet is örömmel óhajtja. Mayer Rezső (Szombathely) a kolozsváriak indítványát egyszerűen kéri levenni a napirendről. Ezután Pongrácz Antal és Gombos Ferencz, mint indítványozók zárszóval éltek s ismételten ajánlják elfogadásra javaslatukat. Egyszersmind kijelentették, hogy indítványukat, miután annak előterjesztésével megbízva vannak, vissza nem vonhatják. A javaslatot ezután 25 szóval kettő ellenében elvetették, s a 11-es bizottság javaslatát fogadták el, azaz a nyomdász-egylet országosítását elvben elhatározták. Következett az alapszabályok részletes tárgyalása. Ruzicska Gyula jegyző pontonként felolvassa az alapszabálytervezetet. Az 1. § elfogadtatott oly módosítással, hogy a 9. pont még a tanonczok önképzését is kitűzi czélul. A 2. szakasz hatodik pontjánál, az egyleti lap kiadására vonatkozólag D ir meier (Pozsony) szólal föl, azt kérdvén, hogy miért van az egyleti laphoz csak 2 oldal német melléklet és 4 oldal magyar ? Azt óhajtja, hogy ez egyenlően legyen ezentúl felosztva. Fittinger felvilágosítást nyújt e tekintetben, s kéri a pont változatlan elfogadását. Merkel János (Brassó) indítványt tesz, hogy a lap fele magyar, fele német legyen. Később azonban, mivel nem tudta, hogy az egyleti laphoz német melléklet is van csatolva, indítványát visszavonja. Raffe (Pozsony) szintén azt óhajtja, hogy a lap dualisticus legyen. Darvas Adolf azt fejtegeti, hogy a fővárosi egylet magyar tagjai három éven át küzdöttek a magyar nyelvű egyleti lap érdekében, nem óhajtaná tehát a lapot újra kétnyelvűvé tenni. Zakó Lajos előadó, az egyleti lap szerkesztője, felvilágosítja a német küldötteket, hogy németül nem ír és nem olvas a fővárosban a szaktársak negyedrésze sem, a vidék kedvéért pedig ez esetben nem lehet kivételt tenni. Az indítvány szavazás alá kerülvén, mellette szavazott 4, ellene pedig 19. Tehát a lap továbbra is magyar marad, s csak ha a szükség kívánja, fog két oldal német melléklet adatni. Az alapszabályok ma tárgyalt többi pontjai csekély módosítással elfogadtattak. A gyűlés délután fél 4 órakor ért véget s a legközelebbi gyűlés f. hó 8-án, kedden délelőtti 9 órára tűzetett ki.