Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)

1885-09-01 / 1076. szám

geken, "ha őket ezen egységes magyar nemzeti művelt­ségbe befoglaljuk ? Létezik-e tehát atalán önálló nemzeti művelt­ség és tudomány ? Mi a műveltség ? Már­mint valamely nép mű­veltsége. — Az kétségtelenül a nép szellemi kifejlő­dése egészben. Az általa megszerzett szellemű javak­nak, ismereteknek, ügyességeknek, szakképzettségnek összege. Szükséges a műveltség a népélet minden irá­nyában. Nemcsak a pallérozott erkölcsök csínjára, hanem az anyagi haladás minden ágában is. Az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság kifejlesztésére, a nemzeti föld és munka gyümölcsöztetésére. Szükséges az állami és társadalmi élet helyes berendezésére. Egy szóval a béke és még a háború műveinek is meg­felelő előállítására. De foglal az magában még egyebet is. Az nemcsak a közvetlenül alkalmazható isme­retekből és ügyességekből áll, nemcsak a különféle életpályák szakképzettségéből, hanem áll az azok alapját, és egyszersmind koronáját képező — átalá­­nos műveltségből is. — Azaz: bizonyos átalános fo­galmakból, eszmékből, felfogásokból és meggyőződé­sekből , az azok hatása alatt keletkezett, idomult, ne­mesedett érzelmekből, hajlamokból, és szokásokból, és bizonyos, mindezek eredményeként jelentkező lelki fegyelmezettségből, és nemzeti törekvésekből. Ez az átalános műveltség az, mely valameny­­nyi szakműveltség összeredménye, és egyúttal alapja, mely többé-kevésbé áthatja a nép minden rétegét, azt igazán műveltté teszi, és megadja ismereteinek szellemi becsét. Mely gondolkodásmódját, érzelemvi­lágát határozván meg, befolyást gyakorol lelkületére, jellemére, annak méltóságot és nemességet kölcsönöz. És a mely a nép különféle foglalkozású, és érdekű osztályait, alkatrészeit egy közös egészbe fűzvén ösz­­sze, szüli, képezi a nemzeti geniust. A műveltségnek, a civilisatiónak közös jellege mellett, és annak keretében látjuk a művelt népek e saját nemzeti műveltségeit tündökölni. Olyanok azok, mint a prismán átvezetett,A napsugár színképének külön­böző színei, melyek együttesen teszik ki a fehér vilá­gosságot, az emberiség összműveltségét. Van-e már most e nemzeti műveltség létrehozá­sában része a tudománynak, s a tudom, egyete­meknek is ? Mi a tudomány ? — Nem az egyes foglalkozá­sokra alkalmazott szaktudományokat értve, hanem a tudományt magában véve. Az nem egyéb, mint a való igaznak ismerete, a természeti, az emberi és kültermészeti jelenségeknek, legfelsőbb okaikra visszavezetett és szülő okaik e lán­­czolatában és összeköttetésében felfogott ismerete. — Az maga az eszünk által felismerhető és felismert igazság. Ez az igazi tudomány képezi minden szaktudo­mánynak és minden átalános m­űveltségnek is, egye­düli solid alapját, ez kölcsönöz neki biztosságot, ez helyezi az egyszerű ügyesség és idomitás fölé; lehetségessé teszi annak továbbfejlődését és fölemel­vén az embert az örök igazság magaslatára, megkö­­zelítteti vele magát az igazság kutforrását, az Istent. E tudomány intézményes székhelyei, hogy úgy mondjam: műhelyei, az egyetemek. Nem úgy kell ezt érteni, mintha a tudomány másutt nem teremne, mások által nem fejlesztetnék, mint csak az egyetemeken, az azokhoz tartozók által. Nem. A tudomány az összes emberiség szellemi mun­kájából áll elő, valamennyi egyes ember szellemi törekvésének összegéből. De másrészt igaz, hogy a tudományt hivatásszer­űl­eg ápoló, terjesztő, fejlesztő intézetek az iskolák és azok közül kivártképen az egyetemek.­­ Az iskolák mindannyian: népis­kolák, közép- és szakiskolák, alsók és felsőb­bek, amint azok rendszere a kormányzat által fel­­állíttatott, előkészítenek a különféle életpályákra; adnak mindennemű szakműveltséget, és adják e mel­lett a már kiképezett, előállított átalános műveltsé­get is, a nép minden osztályának.­­ Nagyrabecsül­­jük e feladatot, mélyen tiszteljük az ott működő tan­erőket, de az egyetemeknek ennél még magasabb rendeltetésük van, saját hivatásuk, mely azokat a többi iskolák fölé emeli.­­ A tudományegyetemek­nek ugyanis kettős a hivatásuk; az egyik­ tanítóikat a facultások pályáira kiképezni, a mint azt más fel­sőbb szakiskolák is teszik; a másik azonban magá­nak a tudománynak ápolása, fejlesztése, eltekintve annak közvetlen hasznavehetőségétől a gyakorlati életben. Az magának az igazságnak, saját magáért, felfedezése, feltárása. A tudományegyetemeknek ezen, az életpályák­ra közvetlenül meddőnek látszó magasztos hivatását jól jellemzi a német költő egy történeti regével a tűz­ről. — Az emberiség őskorában, úgymond, mi­kor a tűz előállítása szerfelett nehéz, de maga a tűz mégis elsőrendű szükség volt, létezett az emberek egy osztálya, mely egyebet sem tett, mint hogy a középponton, a tűz székhelyén, ápolta a tüzet. Oda sereglettek a mindennemű foglalkozású emberek és ki-ki a a maga czéljaira vitt onnan tüzet, iparára, gazdaságára, háztartására, a­mit szükségelt. A­kik azt ápolták, közvetlenül nem szolgáltak egy különös érde­ket sem, de az egyetemes erő, a tűz használását lehet­ségessé tették minden emberi foglalkozás, érdek és czél számára. Ez örök szent tűz a tudomány, melynek azután alkalmazása van valamennyi emberi szükség­let kielégítésére. S a tudományt előállítja ugyan, mint mondom, az összes emberiség; valamennyi egyes ember szel­lemi munkája; az emberi szellem ezer helyütt, ezer irányban folyton működvén annak kifejlesztésén ; de e munkának igazi intézményes székhelyei mégis az egyetemek. De lehet-e a tudomány maga is nemzeti ? és kell-e annak többé-kevésbé olyannak lennie? Azaz létezik és szükséges-e nemzeti tudomány? Az igaz­ság egy és ugyanaz az összes emberiségnél, s tehát annak kifejezése a tudomány is. A miért ellenmondás­nak látszik különös nemzeti tudományról szólani. — Mégis lehet! — Mégis létezik nemzeti tudomány! — Mert noha az igazság egy és ugyanaz, az arra vezető utak különfélék, s magának a tudománynak tételei számosak. A természet, az ember, a társadalom törvé­nyeinek felismerése töredékesen történik. Az egyes nemzetek már most saját viszonyaikhoz képest, saját nemzeti genius szerint, más-más oldalát tekintik, ra­gadják meg a közös feladatnak, azt törekszenek meg­világítani, megoldani; a maguk módján, saját felfo­gással és irányzattal, különös tehetséggel és hajlam­mal annak eme vagy ama részére. S a nemzetek össz­munkájából előáll azután az emberiség tudomá­nya, a kétségen kívül helyezett tudományos kincs, mely a természeti, kivált exact tudományokban el­veszítve minden nemzeti jelleget, teljesen objectívvá, hogy úgy mondjam egészen tisztává lesz, míg a többi, jelesen társadalmi tudományokban, többé-ke­vésbé megtartja szülőföldének izét, nemzeti geniusá­­nak vonásait. Szólunk ily értelemben franczia, német, angol tudományról. A­mi alatt nem annyira a franczia, né­met, angol nemzet ismereteinek összegét értjük, mint inkább a franczia, német, angol nemzet saját felfogását, e nemzetek geniusának szellemi munkáját, s e munka gyümölcsét, eredményét. És kérdezzük tovább: szükségese ily nem­zeti tudomány a nemzeti műveltség előállítására ? Bátran felelhetjük, hogy igen. — Mert ha a tudomány a műveltségnek egyedüli solid bázisa, úgy nemzeti műveltséget idegen tudományra felépíteni alig lehet. — Mivel nem képezi, és nem képezheti a nemzeti saját felfogásnak, és gondolkodásmódnak megfelelő alapját. Egy önálló nemzet mindig fog különbözni má­­­­soktól gondolkodás­módja, s érzelemvilágára nézve. Mindig lesz abban egy különös, többé-kevésbé­ kifej­lődött, individuális szellemi világ. De ha tudománya s nem saját nemzeti, az e szellem életével nem homo­­’­gén, nem illik össze, noha hivatva volna ez utóbbi­­­­nak alapját képe**i. — S azért ez ingadozó, oda nem­­ illő alapon a nép-szellem kifejlődése nem lehet teljes;­­ szellemi kiképzése tökéletlen marad, és ami ennél is­­ még rosszabb talán, a nemzet különböző részeiben­­ nem lesz ugyanaz, nem egységes. A műveltség, a tudo­­­­mány nem forrasztja azokat össze, hanem elválasztja. Azért oly nemzetnél, mint a mienk, mely több, megkülönböztetendő és szellemileg csak laza összefüg­gésben levő alkatrészből áll, mely még csak az egy­­gyé képződés stádiumában van : — ily egységes nem­zeti műveltségnek, s az annak alapját képező tudo­mánynak képződése csakugyan szükséges. — A miért­­ a nálunk újabb időben sokat hangoztatott kívánság­­ eredeti tudományos munkálkodás után, nem a nemzeti­­ hiúságnak, hanem egy igaz és nagy fontosságú nemzeti szükségletnek a kifejezése. De miből áll e nemzeti tudomány ? és hogyan hozható létre ? A más nemzetek által kifejtett, az emberiség közkincsét képező, hogy úgy mondjam, a kész tudo­­­­mány elsajátítása nem az.­­ Ismereteket, tudományt­­ igenis szerzünk így , a­mi kétségtelenül szükséges. Emeljük azzal a nemzet tudományosságát, műveltsé­gét, szellemi niveauját, nemcsak az egyes szakpályá­kon, hanem átalán is, —­de ez még nem a nemzeti tudomány. Ha egyesek közülünk részt vesznek más nem­zetek tudományos munkálataiban, az ott felvetett egyes kérdéseket megoldják, s így újabb igazságok felderítésében közreműködnek, akkor egyénileg ere­deti szellemi munkát végeznek ugyan, érdemes dol­got tesznek, maguknak hírt, az emberiségnek hasz­not szereznek és eloszlatják a balhiedelmet nemze­tünk szellemi alárendeltségéről, de munkájuk még mindig nem lesz a nemzeti tudomány. De mi ez tehát? Hogyan áll elő? Belemlítem előbb, mily értelemben, minő kor­látozások között szólhatunk egyáltalán nemzeti tudo­mányról. Az abból áll, hogy a felkutatandó igazságo­kat a mi viszonyaink, a mi állapotainkból, a mi felfo­gásaink és közvetlen szükségleteinkből indulva, a mi­­ hajlamaink, a mi különös tehetségeink, a mi szellemi­­ irányzatunknak megfelelő módon, a mi nemzeti éle­tünkkel mintegy összeköttetésben keressük. Azoknak e részét, oldalát ragadjuk és világítjuk meg. A­nélkül természetesen, hogy az összemberiség szellemi munká­jától elszakadnánk, attól magunkat elszigetelnék. Az ily tudomány azután a legtermékenyítőbben is fog visszahatni a gyakorlati életre. Nehezebb ezt a természettudományokban tenni és megmagyarázni is, könnyebb a társadalmi tudo­mányokban, melyek elméletei inkább viselik magukon­­ eredeti hazájuk jellegét. E tudományok művelésében­­ az eredeti gondolkodással párosult tanulmány első­­ foka, ha az elméleteket a mi életünkből vett példák-­k­kal illustráljuk. Ha a mi viszonyainkon, intézménye­­­­inken mutatjuk ki az abstract szabály concrét, való­s megjelenését. Tovább haladva ez után, észrevehetjük­­ talán, hogy ez elméletek nem illenek mindig teljesen­­ a mi életünk jelenségeire, s hogy tehát ezek befog­lalására, megmagyarázására, amazokon tágítanunk kell,vagy azokat megszorítanunk­­szóval,azokat átalakí­tanunk, kiegészítenünk. S ha már most megfordít­juk az eljárást, akkor a mi nemzeti viszonyainkat, állapotainkat vesszük alapul, s az ezekből induló áta­­lánosítás útján reconstruáljuk az elméletet, úgy, hogy az különösen, és első­sorban a mi helyzetünket és intézményeinket, a mi életünk jelenségeit világítsa meg, és ezek igaz természetét értesse meg velünk. Magától értetődvén, hogy ez eljárásban csak úgy nem szabad szem elől tévesztenünk a már kide­rített átalános igazságokat, mint a­hogy helyesen kell felfognunk és ismernünk saját nemzeti állapotain­kat és viszonyainkat. Az így alakított fogalmak talán kissé szűkek lesznek, nem eléggé abstractok, de e hibán segíthet ki az­által, hogy azokat más nemzetek viszonyain mintegy megmérjük, s ezek befoglalására kibővítjük, kija­vítjuk, így keletkeztek, így fejlődtek jobbadán a társa­dalmi elméletek eddig is. Véghetetlen nehéz munka ez, és talán még ne­hezebben definiálható, de mégis annyira szükséges, nemzeti önállóságunkra annyira nélkülözhetetlen, hogy azzal számolnunk kell, azt mint ezért magunk elé kell tűznünk, és bátorságot éreznünk arra, hogy nem egyszeriben megvalósítsuk ugyan, hanem hogy megvalósítására törekedjünk. De, ha egy egységes­­magyar nemzeti művelt­ségre törekszünk, nem sértjük-e a többi nemzetisége­ket? Nem panaszkodhatnak e azok, hogy be akarjuk őket olvasztani ? Hogy a magyar műveltséget reájuk akarjuk erőltetni, és az övéket, mely talán maga­sabbra van hivatva, vagy már is magasabb, elnyomni azért, hogy szellemileg egységes nemzetet teremt­sünk? A panasz nem jogosult. Mert hiszen nem is beolvasztásról, hanem leg­feljebb összeolvadásról vagyon szó. Nem akarjuk őket beolvasztani, hanem akarunk velük szellemileg összeolvadni. Létezik a magyar nemzet, egy ezredév történe­tében, és­pedig valamennyünk történetében kifejlő­dött állami institutiói alapján, a maga nemzeti nyel­vével és geniusával, mely institutiók, mely nyelv, mely nemzeti genius elegendő arra, hogy a kifejlődés, a továbbképzés sorában a continuitás biztosíttassék. De e nemzet, mely állami tekintetben magában foglal több, nem teljesen, de mégis némileg assimilált alkat­részt, társadalmilag és szellemileg tulajdonkép még nem kész, az még csak a fejlődés, a képződés stádiu­mában van. És midőn a nemzeti műveltség előállítá­sára törekszünk, akkor e czélra valamennyi törzset hívjuk fel, valamennyinek szellemi munkáját veszszük igénybe és valamennyi összmunkájának eredményéről szólunk. Valamint az össznemzetet képezik statistikai­­lag és államilag a nemzetiségek mind együttesen , úgy álljon elő e nemzeti műveltség valamennyijük művelt­sége és munkája összegéből. Nem ragaszkodunk az ősi, ázsiai példányképekhez, messzi elhagytuk, meghalad­tuk már azokat. Nem be-, hanem összeolvadást óhajtunk, olyat, hogy az egység tágabb keretében mindenik törzs megőrizhesse sajátságait és nyelvét. Nem akarjuk, hogy a nemzetiségek vessék le jeles tulajdonságaikat, hanem hogy azokkal ékesítsék, nemesítsék az össz­nemzetet, a nemzeti geniust. Nem akarjuk, hogy hagyják, dobják el saját, már megszerzett műveltsé­­güket, hanem hogy hozzák be azt a közösbe. Mely ■ közös műveltség, mely nemzeti genius annál inkább fog azután hasonlítani ő reájuk, mentői nagyobb részét alkotja az ő szellemük az egésznek, mentői nagyobb részét képezi az ő hozományuk az összmű­­veltségnek. Nem szállanának ők le az alsóbb foko­zatokhoz, hanem képeznék az egész nemzet legkitű­nőbb részét, valóságos szellemi aristocratiáját. Kitűnik a mondottakból, hogy mily nagy és nehéz, de egyszersmind fontos hivatásuk van e mun­kában egyetemeinknek. — Most annak még csak kezdetének kezdetén vagyunk, azon a ponton, hol óriási feladatunkat felismerve, gyengeségünk érzeté­ben talán visszatántorodnánk, ha a hazafiság köteles­ségérzete nem bátorítana. Törekednünk kötelesség és törekszünk , és pedig mindnyájan, tanárok és tanulók, az »Universitas magistrorum et scholarium«, hogy a nagy nemzeti munkát előbbre vigyük. S habár eleinte nem is mutathatunk fel nagy sikereket, vigasztalhat­juk magunkat a nagy törekvéseket bátorító mondás­sal: »In magnis et voluisse sat est.« — De ko­moly , kitartó és tetterős legyen ez a voluntas! Ily akarattal lendítünk is valamit ; és, ha­bár felületes vizsgáló által észrevétlenül — mégis haladva lépésről lépésre, szemernyit a szemer­nyihez rakva, ez az akaratunk: a mienk, és az önöké, a tanároké, és a tanulóké, és azoké, kik utánunk kö­vetkeznek, megoldja majd a feladatunkat. Azt reménylük, abban leszünk, Isten áldja meg munkánkat, és adja, hogy ez újonnan megnyílt iskolai évben is tehessünk egy lé­pést előre, a nagy nemzeti czél felé. Erdélyrészi magyar közművelődési egyesület. A lapunk tegnapi táviratában közölt tudósítás­hoz kiegészítésül adjuk meg a következőket: P. Szatmáry Károly kifejti, hogy az egyletnek kizárólag a magyar nemzet megerősítése és fen­­tartása lévén czélja, ezt leghathatósabban a gyer­meknevelés terén érheti el. Magyarországon 50—54 százaléka pusztul el 1—6 éves korában a gyerme­keknek s ebben nagy része van annak, hogy a mun­kás, bányász és földmivelő nép munka alatt nem gon­dozhatja gyermekeit. Némely város már tett lépése­ket gyermekmenhelyek felállítására, különösen a csángó magyarok között állítottak fel több ily men­­helyet. Indítványozza, hogy a választ­mány kérje fel az államot, a calvinista­s unitaria felekezeteket, hogy a szünidő alatt engedjék át a népiskolákat gyermekmenhelyek felállítására. (Helyeslés.) Szász Béla csak azzal kívánja megtoldani az indítványt, hogy a többi felekezetek, név szerint a lutheránusok és görög katholikusok is kérettesse­­nek fel. Ugrón Gr. azt javasolja, hogy az összes ily­­anügyi kérdések megvitatás végett a választmányhoz tétesenek át. (Elfogadtatik.) Sándor József titkár melegen ajánlja, hogy az a férfiú, kinek egyedül többet köszönhet a magyar cultura, mint a mennyit a közművelődési egylet tehet, gróf Kun Kocsárd tiszteletbeli elnökké választassák. Átalános élénk éljenzés. Orbán Balázs helyénvalónak látja az egylet czéljainak körvonalazását s hosszabb beszédben ada­tokat sorol fel arra nézve, hogy hol és miben volna helyes a közművelődési egylet működése. Fölemlíti, hogy 5 ezer székely egy csoportban ma is a görög­keleti vallást követi, s a­kik ezelőtt jó hazafiak voltak, most a brassói és balázsfalvi oláh gymnasiumba kül­dik gyermekeiket és szemünk láttára oláhosodnak el. Háromszéken a múlt század végén 900 oláh volt és most vannak 16 ezeren. Hasonló eset Csikban. Mi nem akarunk lenni sem muszkák, a­kik felfalták Bessarábiát és felfalnák Romá­niát, ha mi nem volnánk háta megett, sem po­roszok, a­kik 20 ezerével kergetik ki a lengyeleket s eltiltják anyanyelvüktől, hanem békességben élni a többi nemzetiségekkel, meg akarjuk óvni a mienket. Gr. Bethlen Gábor jelenti, hogy a tárgysorozat ki van merítve; a jegyzőkönyv hitelesítésére Sigmond Dezsőt, Szenkovics Mártont és Gyarmathy Miklóst kéri fel.* A tegnap felolvasott titkári jelentésből közöljük a következőket: Ápr. 12-én d. e. 10 órakor oly kép tárult fel a városi redoutban, mint az Unió óta e falak közt nem fordult elő. Erkölcsileg nagy lendület volt ügyünkön Torda-Aranyos megye tanfelügy­előjének, a román Moldován Gergelynek ekkor tett amaz enunciatiója, hogy nemzetére nézve az egyesületben kárt nem, csak hasznot lát s azért szívből csatlakozik. Azóta— tud­juk — szász testvéreinknek is hozzánk csatlakozott egyik jeles fia, orsz. képv. Bausznern Guido ur, ki alapitó lévén, szász testvéreinket a sajtóban nyilvá­nosan a beállásra buzdította, lelkesítette. Hozzánk csatlakozott Nagy- és Kisküküllő megyék lelkes főis­pánja Bethlen Gábor gróf, Kolozsmegye főispánja gróf Eszterházy Kálmán, Dániel Gábor udvarhely­megyei főispán távirati után. Gyarmathy Miklós al­ispán Kolozsmegyének egyszerre 20 birtokosát je­lenté be alapítókul; a nagy­enyedi Bethlen-tanoda örökös tagul jelentkezik. Felolvassák az ülés köz­ben érkezett több mint huszonöt üdvözlő táv­iratot. Bánó József a sárosmegyei, Babusnik Ágost a temesvári, Gerlóczy Károly a budapesti testvér-egyletek elnökei, Szalavszky Gyula a felvi­déki alelnöke kös­zöntik a legkisebb testvért. De ko­ronája lett a közgyűlésnek s jövőnk győzelmi procla­­matiója az az üzenet, melyet Turinból Kossuth Lajos küldött. Az adakozások és a tagok toborzása egymásra foly. Ifj. gr. Teleky Domokos orsz. képviselő ur egy­másután nyeri meg országunk legfényesebb neveit, a legmagasabb és legexponáltabb állások viselőit s rö­vid idő alatt nem kevesebb, mint ezer írttal, eddigi készpénzünk épen felével, gazdagít. Május 17 én Kalocsa bibornok-érseke a főrendi házban fogadja küldöttségünket s ígéri, hogy esz­ménk munkája lesz. Május 21-én megerősítve vissza­érkeznek alapszabályaink. Jun. 12-én egy 100-as bi­zottság alakittatik a közgyűlés ünnepélyének előké­szítésére. Jun. 14-én az a nevezetes dolog történik, hogy ez egyetlen napi bejelentés 5000 írtra rúg. Jun. 23-án Lönhart Ferencz erdélyi r. kath. püspök »ro­­konszenvvel csatlakozik« hozzánk és 500 frtot küld; ugyanez napi kelettel Kalocsa bibornok-érseke 1000 írttal járul a magasztos ügyhöz, melyet »nemcsak hasznosnak, de szükségesnek« jelent ki az ország színe előtt. Jun. 30-án hazai közművelődésünk ismert bajnoka, Tomory Anasztáz Jókai Mórhoz nyílt leve­let intéz a »Nemzet«-ben s a nemzet szivébe találva constatálja, hogy az eddigi eredmény.... lehangoló. Most maga Jókai kézirataiból egy lapot ajánl azoknak, kik értünk legalább két írt adományt kül­denek be. Országszerte tánczvigalmak és mulatságok indulnak meg javunkra. Decz. 27-ike óta tartott a 27-es bizottság 5, az ideigl. választmány 10, a gyűjtőbizottság 5, a rendes bizottság 5, a pénzkezelési bizottság 4, a sajtóbizott­ság 3, a rendező 100-as bizottság és albizottságai leg­alább 30 tanácskozást; volt 2 közgyűlésünk s diseré­­tebb tárgyban munkáltak albizottságok legalább 20- szor. Volt hát közel 100 határozottabb jellegű össze­jövetelünk, azaz szinte minden második napon egy! Mi lett foganatja ? a jelen képében igyekszünk minél tömörebben egy áttekinthető rövid lapra vetíteni. Összesen 200 és 47 napja, hogy Magyarország 16 keleti megyéjére, az e megyében fekvő 2 szab. kir. önálló törvényhatósága és 29 rendezett tanácsú városára nézve egy közművelődési egyesület alakítása tekintetében összejövetelszerűleg először kimondatott a legyen szó. Nyolcz hónapja és 5 napja, hogy az enyésző véreink iránti szeretet tettre indította bennünk a cul­tura győzelemre vezető istenségében való hitet s sza­bad röptöt adott az összes magyarság áldozatkészsé­gébe vetett reménynek. Az 1882-ik év második felében és a következő év elején az egész hazai sajtó élénken foglalkozott az egyesületi alakban nyilatkozó közművelődési mozgal­makkal. Nov. 28-án alakult meg Nyitrán, nagy lelkese­dés közt, a 12 megyére kiterjedő »Felvidéki Közmű­velődési Egyesület« s okt. 2-án történt a »Magyar­ságot és népnevelést Sárosmegyében terjesztő egye­sület« megalakulása. A már korábban alakult »Szé­kely művelődési és közgazdasági egylet« decz. 14-én tartotta évi közgyűlését Budapesten s a közfigyelem előtt munkáltak a fővárosi »Magyar Iskola-egylet«, a »Széchenyi-egylet«, Szathmárt, a pozsonyi »Toldy­­kör«, mely magvául szolgált az 1883. év. decz. 17-én létesült »Pozsonyi magyar közművelődési egyesület­nek«, az aradi és a temesvári »Magyarnyelv-terjesztő- egylet«, nemkülönben mozgalom folyt Máramaros­­ban, Vasban s a mi nem csekély befolyással volt: a hazánkba operáló németországi »Schulverein« 1883. jan. 9-én tartotta nagy zajjal közgyűlését. A fejlődés logicai kapcsolata alapján igy tör­ténik, hogy »Ellenzék« 1882. nov. 29-iki száma a megelőző napon létrejött »Felvidéki Közművelődési Egyesület« ismertetésével kapcsolatban fölveti, miként lépéseket kell tenni egy a felvidékihez hasonló egye­sület megalkotására. A kezdeményezéssel név szerint megkínálja több közéleti férfiunkat, mire a helyi la­pok hozzászólása közben, decz. 6-án, Zongor aláírásá­­val folytatja, hogy központi és fiók-egyleteket kell alapítani. Deczember 28-án a »Magyar Polgárban« Szathmáry György — kinek a hunyadmegyei el­­oláhosodás ellen megelőzőleg kifejtett országos mű­ködése a fenti közművelődési actiók közé a mi ré­szünkről első sorban számítandó — »A magyarosodás« czim alatt 3 czikk közlését kezdi meg s kérdi: nem lehetne s nem kellene e a felvidékinek mintájára egy »Erdélyrészi Közművelődési Egyesület«-et alakítani, melynek székhelye Kolozsvár volna ? Ezenközben deczember 10 én kelt levélben Ra­­faj Károly ur-székeli (Udvarhelym.) birtokos 50 frtot küldvén Bartha Miklós ur kezéhez, évnegyedenként fizetendő összesen 300 írtra kötelezi magát, a mely­­lyel egyesületünk első alapitója lesz s a példa a kö­vetésre megadatik. Deczember 29-dikén az összeg beérkeztét tudatván átvevő ur a »Magyar Polg.«-ral s a »Kolozsvári Közl.«-nyel, mint a kik »gyakrabban beszéltek a culturegyletről«, a lapokat gyűjtések esz­közlésére kéri föl. Gyűl is be pár száz frt, mely összeg takarékpénztárba helyeztetve, az »Ellenzék« szer­kesztője által 329 frt 27 kr értékben 2 évvel később átadatott a jelenlegi bizottságnak. Az újév első felé­ben azonban — fájdalom — az ügy elhallgat. Ez idő után csak 1884. júli 25-én találkozunk ismét az eszmével. A társadalom szervezkedésének kérdése most különben is napirenden volt a B­e­k­s­i­c­s Gusztáv röpiratai hatása alatt. Erre jul. 26-ikán Bartha Miklós országgy. képviselő úr, összegezi a fent tör­ténteket, és felhívta a nemzetet a megalakulásra, el­nökül kérvén Haller polgármestert. A jellem, ki hinni tudott s tenni mert, kinek szivében a szabad­­ságharcz nemzedékének melege agyában az uj mun­kás Magyarország józanságával párosul, dr. Haller Károly, Kolozsvár polgármestere épen 2 évre az első hangok elszünése után, decz. 27-én, karácsony harmad­napjára egy értekezletet hívott össze a városház tanács­termébe, hol lelkes beszédben eljöttnek jelenté ki egy hazai észt közművelődési egyesület megalakításának idejét. Az értekezlet dr. Haller Károly polgármestert azonnal egyhangúlag elnökké, Polcz Rudolfot pedig jegyzővé kiáltván ki, többek hozzászólása után, mely­ben hangsúlyozva jön, hogy agressív munkát nemcsak védelmit követendőnk, a jelenlevőkből 27 tagú előkészítő bizottságra bízatott az előmunkálatok meg­tétele. E bizottság mindjárt jan. 9-én gyűlést tart s kimondja, hogy működését a volt Erdélyre terjeszti ki, megállapítja a czimet: »Erdélyrészi Magyar Köz­művelődési Egyesület«, s alapszabályok kidolgozá­sára, az érdeklődők felhívására, stb. 5 tagú bi­zottságot küld ki. E bizottság munkálatában dr. Felméri Lajosé az oroszlánrész. A bizottság mindjárt jan. 17-én egy névsort állított össze, melyben emlékezetből kiválo­gattatok országrészünkben azon hazafias férfiak, kikre a szent ügyben számítani lehetett, ezekhez fel­hívás küldetett, mely vázolván a czélt, kérte, hogy a márcz. elején megtartandó alakuló gyűlésre minden vidékről legalább 3—4 tagot toborzanak. Ugyanekkor a működési tér anyagi és szellemi hiányait, fogyatkozásait megismerni k­­b. 300 drb rovatos iv küldetett szét az erdélyrészi alispán­okhoz, tanfelügyelőkhöz és bizalmi férfiakhoz, szabatos a­da­­­ tokat kérve be, hogy az ivek törzskönyvvé foglaltatva,­­ s az adatokat a hivatalos állami adatokkal összevetve,­­ híven tájékozzanak, melyek az anyagi, értelmi és er­­­­kölcsi veszélyek — megyénként, járásonként, városon­ként — a mik az elpusztulást okozzák. E közben az alapszabályok elkészítése is előre-­­ haladt, de azok elkészülvén még ki sem hatottak, mi-­j­dőn márczius 8-án »A kolozsvári márcz. 15-iki ál-­­landó bizottság« Deáky Albert tagtárs ur elnöklete­­ alatt egyhangú lelkesedéssel kimondá, hogy 500 frt-­­ tal az egyesület első örökös tagja akar lenni. Már­­­­czius 19-én városunk képviselője Hegedűs Sándor­­ küldi be a maga 100 frtját az új kezdeményezés első­­ alapító tagja gyanánt. Márcz. 20-án pedig dr. Bánffy­­ Ádám Válaszúiról lelkes levél kíséretében 1000 frtot­­ juttat a születő egyesületnek! Azonban súlyos megtámadásokon kellett átmen­nünk több oldalról továbbra is. Február 17-én, tehát­­ szintén alapszabályaink megjelenése előtt, Besztercze- Naszód megye törvényhatósága fejezi ki egyhangúlag a megbotránkozását a fölött, hogy a magyar a maga nyelvével már egészen szűk nemzetiségi területekre is betolakodik, s elvárja tisztviselőitől, hogy az egy-­­­let törekvéseit sem közvetlenül, sem közvetve tám­o-­­­gatni nem fogják. Majd márcz. 28-án Szeben megye jön, s »a se-­­ gélyre való felhívást — ki kért segélyt ? — a hivata-­­­los hatalommal való visszaélésre indító felszólításnak­­ nevezvén, különben is sajnálattal fogadja az egyesület működését« — még semmit sem tettünk volt! — s e határozatot a megye három nyelvén kiadva közli az ország összes törvényhatóságaival. Tisztelettel kell meghajolnunk, milyen tisztelt közgyűlés! Tisza Kálmán belügyminiszter úrnak e­­ határozatokra, az elsőre márcz. 29-én, a másodikra ápril 21- én kiadott megsemmisítő leiratai előtt, me­lyekben a magyar kormány elnöke e bizottságoknak ,úgy a köz-, mint az államérdek iránti teljes érzéket­lenségéről és rideg hazafiatlanságáról tanúskodó eme határozatait«, miután a bizottságok »a törvényes kor-­­­mány intézkedéseinek irányzatos és rossz indulatu­k bírálgatásába bocsátkoztak« megsemmisítette, s jövő-­­ re utasította a bizottságokat, hogy hatáskörük ilysze­­rű túllépésétől szigorúan óvakodni törvényszerű köz­j­zélességüknek ismerjék. Még egy hang emelkedett fel ellenünk — ez , már megalakulásunk után — jún. 9-én, Brassó megye­­ törvényhatóságáé. Vigaszul szolgált azonban, hogy­­ immár magából a minisztériumból is volt egy alapitó­­ tagunk, dr. Kemény Gábor közmunka- és közlekedés­­ügyi miniszter úr személyében, s hogy nemsokára­­ máj. 14-én Torda-Aranyos megye közgyűlése helyes­léssel üdvözlő egyesületünket, br. Kemény György fő­ispán ott a gyűlésben alapitó tagul jelentvén ki magát. Ily viszonyok közt haladunk előre. Úgy hatá­­roztatott, hogy ápril 11-én az országrészünk minden vidékéről megérkezett honfitársakkal egy előértekez­­let tartassák, melyben letárgyaltassanak az alapszabá­lyok, megbeszéltessenek a netáni indítványok, hogy másnap már csak az en bloc elfogadás ünnepélyes adtusa maradjon hátra. Ápril 11 én d. u. 3 órakor zsúfolva volt a vá­rosház tanácsterme az összesereglett érdeklődőkkel. Túlnyomó volt a vidéki contingen­s,, a helyiek közül is sokan egyes vidékeket képviseltek. Az alapszabá­lyok megvitatása emelkedett parlamenti modorban folyt le, a vitában különösen N -Enyed és Brassó küldöttjei emelkedvén ki. Április hónapban nyomtatványainkkal, íveink­kel kerestünk föl 100 úrnőt, 120 lapszerkesztőt, 200 orsz. képviselőt, 550 pénzintézetet, 500 casinót s ro­kont, majd bekopogtattunk 250 tanodas igazgatóság­nál s számos magánzót, és kisebb körű foglalkozási ágat kerestünk föl. Erre — a rendszer­bizottság gondos utánjárására, a terület viszonyaihoz alkal­mazkodva — külön-külön leveleket küldtünk az or­szág mind a 63 megyéjéhez (az alispánhoz vagy a fő­jegyzőhöz), a 25 önálló törvényhatóságú és a 13 ren­dezett tanácsú város polgármestereihez, vagy több helyt a polgármester helyett ajánlt nevű vezérférfiu­­hoz. És­pedig a Királyhágón túl arra kérjük a meg­keresetteket, hogy területükről lelkes, nemes szivü oly honleányokat vagy honfitársakat ajánljanak, kik­nek aztán végleg kezükbe tegyük le azon a vidéken ügyünket. Nincs minek — tisztelt közgyűlés! — most vázolni azt a lelkesítő lelkesülést, melylyel a legtöbb oldalról találkozunk, elég jellemzésül annyi, hogy oly megyék területein is, hol közművelődési egyesületek vannak, vagy legalább szükségesek volnának, ré­szünkre aránylagos áldozatok folytak és folynak s ha még 12 megyéből, 6 sz. kir. és 35 rend. tan. várostól választ nem­ kaptunk, annak oka egyfelől a közti idő rövidsége. Mindenesetre azonban érdekes összeállítás fog lenni majd az, mely irattárunkból kitünteti, az öreg autonómia hol hallotta meg leggyorsabban és legmé­lyebben az új idők kulturális csatakiáltását ? ! Az az 500 nagylelkű nő és férfi, kik e kéréseinkre ajánltat­­va már most végső oszlopaink gyanánt esdő szóval fölkérettek, ők a mi táborkarunk. Ha nyugodtabbak leszünk, neveiket egy érczlapba karczolhatjuk tanács­kozásaink elnöki asztala fölé. Az erdélyi részekre nézve választmányok alakí­tására kértünk föl vezérférfiakat. Sok helyt szükség­telen volt a fölkérés , más helyt is azonban s nem a fölkérés volt a szükséges, hanem a megalakuló alkal­mas pillanata. Átalában meghatóan örvendetes a kép. Ideiglenesen legelőször Mikó Árpád alfalvi bir­tokos és járási szolgabiró elnöklete alatt alakult meg még márcz. 3 ikán a »Gyergyóvidéki fiókegyesület, Gyergyó-Szentmiklós központtal, Gyergyóra és a tör­­gyesi járásra kiterjedőleg. Végleges alakot azonban e fiók csak máj. 13-án nyer, a midőn Kis Antal nyug. honv. ezredes társ­elnökké kiáltatik ki. Jegyző Puskás Lajos: A remetei és ditrói eloláhosodott székelység közvetlen szemlélete folytán indult meg legelőször a gyergyóvidéki székely. Ápr. 7-dikén egyszerre két fiók létesül, a »Kézdivásárhelyi fiók« és a »Bürkösi fiók magyar közművelődési egyesület« , amaz Szőcs József polgár­­mester összehívására, tiszteletbeli elnökké id. Tóth Istvánt, elnökké Molnár Józsást és alelnökké Fejér Károlyt kiáltván ki; ez Kövesden tartott gyűlésén el­nökké K. Horváth Jánost, alelnökké Horváth Istvánt választva meg. A bürkösi fiók gyűléseit községenként, névszerint Bürkös, Kövesd és Ivánfalva közt tartja. A kézdivásárhelyi fiók végleges alakot máj. 30-án nyer, a midőn 3 alapitó, 64 r. és 24 p. tagot számlált. Bereczken még a kézdivásárhelyi előtt történt fiókal­kotási összejövetel. Az ország figyelmét vonja azonban magára máj. 4-én alakult egyik választmányunk. Az a férfiú alakította, ki a legfenyegetettebb ponton, mielőtt a közművelődési egyesületnek még csak álma sem volt, egymaga többet tett és áldozott a nemzeti jelleg föntartásáért, mint mi mindannyian. Gróf Kun Kocsárd elnöklete alatt Szászvároson Déva központtal megalakul a »Hunyadmegyei választmány« 8 oly rendszeres föllépést kezd, mely mindenképen utánzást méltó. Az ősz magyar gróf 7 ivet bocsát ki , s mindeniket 100 írttal maga kezdi meg. Aztán meg­­t tiltja, hogy a központból más ivek bocsáttassanak ki.­­ A »Hunyad« segítségével, gr. Kun Géza társelnök­­i­sége mellett concentrálja az erőket s a megyében, hol­­ a legsiralmasabban állunk, f. hó közepéig 28 alapitót, 269 r. és 87 p. tagot szerez. Hajoljunk meg a gróf eh­et, ki ott őrködik magyarsága fölött a gyógyi csendben, honnan egykor a dicső prot. fejedelem Behth­n Gábor levelezni tudott a Jézus-rendi nagy Pázmány Péterrel a haza­dús sorsa fölött. Május 14-én újra egyszerre két választmányunk alakul. Maros-Ludason gr. Bethlen Géza elnöksége alatt az egyik , Erdővidékén a másik, Bartha Sándor elnök és Révay Pál titkársága alatt. A Háromszék és Udvarhely megyék összeszögelésén levő vidék egylete megalakulásakor már 5 alapitót és 26 rendes tagot számlál. Székhelye Baróth. — Ritka tevékenységű alapitónk, gr. Bethlen Géza, működését néma maros­­ludasival fejezte be, hanem most készül a maros­­tordamegyei vár. megalakítására. Következik máj. 31-én a Gyulafehérvár városi. Elnöke lelkes bajnokunk, Novák Ferencz polgármes­ter, alelnöke Halász Jakab, titkára Issekutz János. Múlt hó végén 4 alapító és 70 r. tag befizetése kül­detett be a központhoz. Kolozson jún. 7-én Zabulik László polgármes­ter elnöklete alatt alakult fiók-választmány. E város­ban, honnan a magyar intelligentia lassanként elván­dorolt, tesznek ki először egyesületi perselyt a tem­plomokba. A valódi magyar főúrnak, az erdélyrészi közvé­lemény kedvenczének, Bethlen Gábor főispánnak el­nökké tételével alakult meg »Nagy-Küküllő megyei« választmányunk jun. 11-kén, a­hol a két titán Zeyk és Petőfi dánesei járnak, Seg­svárt. Már az alakulás­kor volt, 5 alapító, 24 rendes és 31 pártoló tag. Alel­­nök Horváth László tanfelügyelő. Egyszerre áll, színházán munkát s választmányt alakit Deés városa. Jun. 14-kén Fenyő Lajos polgár­­mester elnökké választatik. Buzgó munkásunk itt Ko­vács Sámuel ref. lelkész. Kolozs megyében 3 választmány is alakult ed­dig. Egyik a tekevidéki (központ Teke), másik a türe-kapusvidéki, a harmadik a gyalui. A tekei vá­lasztmány végleges megalakulásakor máj. 22 én 9 alapítót és számos r. tagot számlál, tiszteletbeli el­nökké Gyulai Richárd lovassági századost, elnökké Gyárfás Benedeket kiáltja ki. A türe­ kapusvidéki el­nöke a megye derék főjegyzője, Bónis István. Alaku­lásakor, aug. 9-én, volt 5 alapitó, 35 rendes és 16 pártoló tagja. Létrejöttén sokat fáradoztak Lázár Ádám és Sanda György. Gyaluban főleg Deési Gyula ref. lelkész és jelenleg a választmány elnöke fáradozá­sára aug. 23-án alakult meg a fiók 6 alapítóval és 29 r. taggal. Erzsébetváros és Fogaras megye következnek most. A 3000 lelket alig számláló küküllőmegyei város választmánya, alakulá­skor, melynek érdeme dr. "Wolf Bogdán elnök úré, jul. 5-én 3 alapi­tó, 74

Next