Nemzet, 1885. október (4. évfolyam, 1106-1136. szám)

1885-10-19 / 1124. szám

jónak látta e czélra 593.000 frtnyi függő kölcsön föl­vételét s most a pénzügyi gazdasági bizottmány föl­­hivatik az erre vonatkozó véleményadásra.­­ A kér­dés fölött hosszú vita fejlett ki, mert a bizottság tag­jainak egy része s ezek közt , a m­a 1 főszámvevő ha­tározottan ellene voltak az albizottság javaslatának, ellenezték új­abb fü­ggő kölcsön felvételét s bevárandónak kívánták a főváros által fölveendő 20 milliós nagy köl­csön létrejött. A függő kölcsön felvétele mellett szóltak Havas Sándor, Fuchs Gusztáv, Popper Armin Bau­mann, Szabó és Viola, a többség azonban a főszám­vevő nézetéhez csatlakozott s igy az iskolák csak majd a 20 milliós kölcsönből fognak fölépittetni.­­ Végül harmadik tárgy gyanánt elővétetett a kiküldött bizott­ság jelentése a főváros h­a­t­á­r ö­v vonalába eső né­mely magántelek megbecsléséről. E szerint a fő­városnak már az idén módjában lesz, hogy két magán­telket visszavásárolhasson. — Az ülés ezzel véget ért. Egyesületek és társulatok. — Az V. kerületi polgári kör új helyisége (Tü­­köri palota) f. hó 21-án szerdán este 8 órakor fog ban­kettel egybekötve ünnepélyesen megnyittatni. A meg­nyitó beszédet a kör tiszteletbeli elnöke, Horváth Bol­dizsár fogja tartani. A résztvenni óhajtó tagok f. hó 20-ig d. u. 2—4 óra között jelentkezhetnek a kör helyiségében. Kiállítási hírek. — A trónörököspár a kiállításon. Rudolf trón­örökös és Stefánia főherczegasszony gr. Bombelles főudvarmester távirati jelentése szerint ma d. u. 5 órakor Görgény-Szt.­Imréről indulva, holnap reggel Budapestre érkeznek. A trónörököspár holnap az egész délelőttet a kiállításon fogja tölteni. Déli 12 órakor reggeli lesz a kiállítás területén. Reggeli után a trónörököspár a magyar államvasutak pályaházába hajtat és onnét d. u. 2 órakor Bécsbe utazik. A trón­örökös pár november első napjaiban ismét visszatér Budapestre és jelen lesz november hó 4-én a kiállítás ünnepélyes bezárásánál. Időjárás október 19. reggeli 7 órakor. Az időjelző-intézet, távirati jelentése:______ Jelek magyarázatai : © = szélcsend; O = tiszta, derült; 0 = 10 felhős; 9 = V= felhős; © = *0 felhős; m = borult; ©j = eső ; * = hóeső; A = jég; = = köd; oo = gőz ; — zivatar, villám. Áttekintése a mai időjárásnak: Európában: A depressió (757—758) Oroszor­szágban, a nagy légnyomás (764—766) a kontinens dél­nyugati részében van. Közép-Európában az idő változó felhőzetű, itt-ott kevés esővel, kisebbedett hőmérséklettel. Hazánkban: Nyugatias, részben északkeleties mérsékelt szelek mellett, a hőmérséklet keveset válto­zott, a légnyomás mindenütt kevéssel kisebb lett. — Az idő változó felhőzetű, helyenkint derűs, északnyugaton itt-ott kevés esővel. Kilátás a jövő időre : Hazánkban:Északnyugaton derűs, délkeleten változó időt várhatni, itt helyenkint esővel. . . . ! c®*, iránya és­­mér­éklet. C*»pa- Felhfi-Állomások , reje O-Mtu­­dék«*» *(t __L ' **»100+ 1 q—1?) 1 fokban I I Arad .... 63 6 NY 191 — # Beszterc­e . . 61 6 — 8.3 — O BeszterczeMnya 6 ' 8 ENY 2 4.2 — (1 Budapest . . . 62.9 NY 1­8­3 — O Csáktornya . . 62.6 ÉK 1 7.2 — 9 Debrec­en . . 61.0 ÉNY 4 8.0 — O Eger .... 63.5 DNY 1 7.7 — O Es­ék .... — — — — Fiume ... 61.2 E 2 11.7 1 — Késő árk . . 60.8 EK 1 4.1 — 0 Keszthely . . 64.0 E 1 10 9 — 9 Kolozsvár . • 6­ 9 DNY 16 6 — 0 Magyaróvár . — ÉNY 1 6.0 — O Akna-Szlatina . 60 7 NY 2 10 6 — 0 Nagy-Enyed . — El 115 — Nagy-S­eben . 61 0 ENY 3 10.8 — Nagyvárad . . 62.1 E 3 7 2 — SP Orsóvá ... 62 9 DNY 2 9 8 — <0 Pancsova . . 63.5 NY 1 11.4 — © Selmeczbánya • 63.4 ENY 5 9 8 — © Sopron ... — —­­ — — Szatmár-Németi 616 NY 3 9.2 — CH Szeged . . . 62­8 NY 3 9.8 — © Sepsi-Szt.-György 62.5 © 9.0 —­­8 Szolnok ... 618 DK 2 12.0 —­­1 Temesvár . . 63.6 NY 2 9.4 — 0 Trencsén .. 61.0 — 84 — 0 Ungvár . . . 60.1 EK 3 9 7 3 # Zágráb ... — EK 1 9 8 — 0 Bécs .... 63.4 D 2 8.0 — O Bregenz ... 644 © 2.6 — O Konstantinápoly — — — — — Desina ... 62 0 @ 180 — © Póla .... 62.0 © 10.9 — 0 Prága .... 62.5 DNY 3 7 3 — @ Sulina .... — — — — — Sersjcvo , . 62.8 © 11.0 — ® A kiállitási kitüntetések. (Folytatás.) XVII. Csoport. Bútoripar és deko­rativ lakberendezés. Kiállitási nagy érem. Adler S. Lipót, Budapest, jó munkáért. Ár­­pádfi Ferencz, asztalos, Kis-Hegyes, jó munkáért. Bereczky György, asztalos, Budapest, jó munkáért. Berger József, asztalos, Budapest, jó munkáért. Bol­­kay Pál, bútor- és épület-asztalos, Rimaszombat, ki­tűnő munka­ és jó ízlésért. Borger Hugo V. és Bor­ger Imre E., asztalos, Nagyszeben, jó munkáért. Breuer Vilmos, Brassó, jó munkáért. Brodnyánszky János, asztalos, Resicza, jó munkáért. Budapesti Il-ik asztalos-egylet (Bene Pál), Budapest, jó munkáért Connert Vilmos, asztalos Nagyszeben, jó munkáért. Debreczeni bútor- és diszitő-iparosok gyűjteményes kiállításában . Harsányi István, asztalos, Debreczen, jó munkáért. Dékán Márton, asztalos, Budapest, kitűnő munka- és jó ízlésért., Krauze Nándor, kárpitos, Bu­dapest jó és szép munkáért. Deutsch Simon, bútor­­gyáros, Budapest, jó ízlés­ és jó munkáért. Demján Ottmár, műasztalos, Pécs, jó munkáért., Dorman B., asztalos, Budapest, jó munkáért. Egri Ágoston, asz­talos, Budapest, jó munkáért. Eigner Ferencz, kárpi­tos, Budapest, jó munkáért. Fischer Rudolf, eszter­gályos, Budapest, jó munka- és jó ízlésért. Foger Károly asztalos, Szatmár-Németi, jó munkáért. Gyön­­gyösy Imre, tekeasztal-készítő, Budapest, jó munkáért. Hoffmann Károly, épület- és bútorasztalos, Pécs, jó munka- és jó ízlésért. Illovszky István, asztalos, Trencsén, jó munkáért. Jikeli Vilmos, asztalos Nagy­szeben, jó munkáért. Kádas Mihály, bútor- és épület­­asztalos, Czegléd, jó munkáért. Kadletz Albert, esztergályos, Budapest, versenyképességért. Karner József, kárpitos, Budapest, jó ízlés és czélszerű javí­tásért. Kegyelemfy József, asztalos, Szeged, jó mun­káért. Kelemen Márton, asztalos, Győr, szép mun­káért. Kincsér János, asztalos,Nagy­ Károly, jó munká­ért. Kitzinger Gyula, asztalos, Resicza, jó és szép munkáért. Kloess József, szobrász, Kolozsvár, jó mun­­káért.Kövendy Károly, Székelykeresztúr, jó munkáért. Kugler Antal, Sopron, jó és szép munkáért. Lindner Manó, butorgyáros, Budapest, kitűnő munkáért. Lit­­teczky Pál, asztalos, Nagy­ Károly, jó és szép munká­ért. Lukácsovits Alajos, asztalos, Monor, jó munká­ért. Mestitz Mihály, butorgyáros, Marosvásárhely, jó munkáért. Mondok György, asztalos, Eger, jó és szép munkáért. Nagy József, műasztalos, Székesfehérvár, jó munkáért. Neuberger testvérek, asztalosok, Jász­berény, jó és szép munkáért. Országh István, aszta­los, Czegléd, jó munkáért. Paál Gergely, bútorgyáros, Budapest, kitűnő munkáért. Palkovics Gyula, műasz­talos, Szombathely, kitűnő munka- és jó ízlésért. Pi­card Henrik, aranyozóáru-készítő, Budapest,­ jó és szép munkáért. Pichl és társa, aranyozok, Teresztye (Trencsénm.) versenyképesség­ és jó munkáért. Reig­­ner János asztalos, Budapest, kitűnő munka­ és jó ízlés­ért. Reimann Mór, asztalos, Kecskemét, jó munkáért. Rosenzweig Gyula, kárpitos, Budapest, jó munkáért. Rottenbücher János, asztalos, Budapest, jó munkáért. Rusz Lajos, asztalos, Alcsuth, jó munkáért. Schiller- Kőszegváry Kornélia, , Budapest, szép munka­ és jó ízlésért. Schmidlin Ágoston, asztalos, Budapest, jó és szép munkáért. Schöberl Róbert, kárpitos, Buda­pest, jó munkáért. Schwarz Vilmos, bútorkereskedő és kárpitos, M.-Sziget, jó munkáért. Schwender János, asztalos, Budapest, kitűnő munkáért. Schwindler Károly, kárpitos, Budapest, jó munkáért. Seifert Henrik és fia, asztalgyárosok, Budapest és Bécs, ki­tűnő munka­ és jó ízlésért. Sieburger és társa, Buda­pest, jó ízlésért. Simonovits Károly, esztergályos, Szeged, jó munkáért. Steinbach Sándor, Budapest, jó munkáért. Stöcker János, Budapest, kitűnő mun­ka- és jó ízlésért. Stollár Ferencz, asztalos, Mohács, szép­ és jó munkáért. Szabó György, asztalos, Buda­pest, jó és szép munka- és jó ízlésért. Szabó István, asztalos, Rév-Komárom, jó és szép munkáért. Szepes­­neky Géza, asztalos, Budapest, szép munka- és hala­dásért. Szloboda János, asztalos, Komárom, jó mun­káért. Sztudinka Gyula, bútorasztalos, Kassa, jó munka- és jó ízlésért. Tábory Sándor, asztalos, Buda­pest, jó munkáért. Thinschmidt Gyula, asztalos, Budapest, jó és szép munkáért. Tóth József, Alsó-Alap, kitűnő munka- és jó ízlésért. Uj­­falvi Lajos, asztalos, Zilah, jó munkáért. Vass László, mű- és szobafestő, Budapest, jó ízlés- és jeles tervezésért. “Wagner Traugott, asztalos, Nagy­szeben, kitűnő munka- és jó ízlésért. Wanicsek Jó­zsef, kárpitos, Budapest, jó munkáért. Walnitschek Béla, asztalos, Budapest, kitűnő és szép munkáért. Weifert Gyula, asztalos, Temesvár, jó munkáért. Weisze Ernő, szobrász, Budapest, szép munka- és jeles tervezésért. Weiszmann Vilmos, asztalos, Buda­pest, kitűnő munka- és jó ízlésért. Werdenstetter Szilárd, Ottóvölgy (Pozsonym.) szép munkáért. Zim­mermann Károly, asztalos, Budapest, jó munkáért. Zimonyi György, asztalos, Budapest, jó­ és szép mun­káért. Kammer Ernő, Budapest, Czélszerü berende­zés­, jó ízlés- és haladásért. Glück Frigyes, Buda­pest, czélszerű berendezés­, jó Ízlés- és haladásért Horvát-slavonországi kiállítók. Budicki János, Zágráb, kitűnő- és szép munkáért. Haecker Frigyes, Zágráb, kitűnő- és szép munká­ért. Hochnetz József, Zágráb, jó munkáért. Ko­­tarski Miklós, Zágráb, jó Ízlésért. Kragova A. Va­rasd, jó munkáért. Metzing József Eszék, jó és szép munkáért. Oblak József Zágráb, jó munkáért. Ott Vilmos Zágráb, jó munkáért. Seremet József Zág­ráb, jó munkáért. 3. Versenyen kívül álló kiállítók. Bernstein I. K. kárpitos, Budapest. Csepreghy János műasztalos, Budapest. Garai Ármin, Budapest, Kohn Jakab és József fabutorgyárosok Budapest, Kozilek J. kárpitos Budapest, Kramer Samu cs. és kir. udv. butorgyáros Budapest, Taussig József és társa aranyozó és mintázó Budapest, Thonet test­vérek fabutorgyárosok, Nagy-Ugrócz, Müller József kárpitos, Budapest. Gróf Zichy Jenő, Budapest. Thék Endre, Budapest. Scholz Róbert, Budapest. Regina József, Koprivnica. 4. Közreműködési érem. Bernthaller Adolf, üzletvezető, Budapest, jeles vezetésért. (Buda­pesti II. asztalos-egylet, [Bene Pál].) Szikora András, kárpitos, Budapest, kitűnő munkáért. (Csepreghy Já­nos.) Biró Antal, asztalosmester, Budapest, jó mun­káért. (Drobnics György.) Hintz Alajos, mázolósegéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Drobnics György.) Török József, mázolósegéd, Budapest, jeles közremű­ködésért. (Drobnics György.) Schlezák Imre, ara­nyozósegéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Drob­nics György.) Hodnik János, kárpitos, művezető, Budapest, jeles közreműködésért. (Kramer Samu.) Hirschmann Henrik, díszítő, Budapest, jó ízlésért. (Kramer Samu.) Köllő Miklós, szobrász, Medgyes­­falva, jeles tervezésért és kiváló szobrászmunkáért. (Gróf Lázár Jenő.) Bucsy Benjamin, asztalos, Med­­gyesfalva, jeles közreműködésért. (Gróf Lázár Jenő.) Hauke Frigyes asztalos Medgyesfalva, jeles közremű­ködésért. (Gróf Lázár Jenő.) Horváth Gábor aszta­lossegéd Maros-Vásár­hely, jó munkáért. (Mestitz Mihály.) Werdenstätter Szilárd tanár Budapest, jeles tervezésért. (Morzsányi József.) Pardavy Gyula asz­talos művezető Budapest, jeles művezetésért. (Mor­zsányi József.) Melko György asztalosmester Buda­pest, jó munkáért. (Taussig József.) Butler Ignácz mintázó Budapest, szép munkáért. (Taussig József.) Burghard Gusztáv aranyozó, művezető, Budapest, jó üzletvezetésért. (Taussig József.) Knyaszkó György kárpitdiszitő Budapest, jó ízlésért. (Müller József.) Jergens János szobrász Budapest, kitűnő szobrász­munkáért. (Gróf Zichy Jenő.) Schikedanz Albert Bu­dapest, kitűnő tervezésért. (Gróf Zichy Jenő.) Barth Izabella himzőnő Budapest, jó ízlésért. (Gróf Zichy Jenő.) Garai Lujza varrónő Budapest, szép munká­ért. (Garai Ármin.) Bartsch Sámuel műfestő Buda­pest, jó ízlésért. Scholz Róbert.) Steinhäusser Já­nos műfestő Budapest, jó ízlésért. (Scholcz Róbert.) Ullmann Gyula, műfestő, Budapest, jó ízlésért. (Scholcz Róbert.) Larsen Lőrincz, rajzoló, Budapest, jeles tervezésért. (Scholcz Róbert.) Viola Jakab, raj­zoló, Budapest, jeles tervezésért. (Thék Endre.) Gross Károly, rajzoló, Budapest, jeles tervezésért. (Thék Endre.) Jurabek Samu, asztalos művezető, Budapest, jeles vezetésért. (Thék Endre.) Gombos József, aszta­lossegéd, Budapest, jó munkásságért. (Thék Endre.) Györgyi Géza, építész, Budapest, jó ízlésért. (Szabó György.) Sonnenthal Mór, üzletvezető, Budapest, jó vezetésért. (Deutsch Simon.) XVIII. Csoport. Arany- és ezüstműves­­czikkek, ékszerek, diszmóipar és apró­áruk. Kiállítási nagy érem. Bendl Antal, arany verő, Budapest, versenyképesség­ és jó mun­káért. Breitner testvérek, ékszerész, Budapest, ver­senyképességért ezüst- és zománcz-árukban, jó mun­káért vésnöki czikkekben. Brill testvérek, Budapest, új iparág meghonosítása­, jó ízlés- és iparművészeti haladásért. Dembitz Mihály, fülbevaló-gyáros, Buda­pest, jó munkáért. Diamant Manó, aranygyűrű-gyá­ros, Budapest, verseny- és kivitelképességért és új ta­lálmányért. Eckstein Károly, aranyverő, Budapest, új iparág meghonosítása­ és versenyképességért. Gigante A., Fiume, versenyképesség-, kitűnő munka- és hala­dásért. Goldschmidt Lajos, arany- és ezüst­műves, Brassó, jó munka-, jó ízlés- és haladásért. Janits Alajos, vésnök, Budapest, jó munkáért. Jekelius Henrik, Brassó, jó munkáért. Kádelburger Mihály, ékszerész- és aranyműves, Budapest, jó munkáért. Klassohn Antal, vésnök, Budapest, kitűnő munkáért. Kostyánszky Róbert, aranyműves, Lőcse, jó ízlésért. Krausz D. és Náderer, ékszerészek, Budapest, jó íz­lés­ és jó munkáért. Krausz D., aranyműves, Buda­pest, versenyképesség- és haladásért. Kuzman Vaszi­­lyev, ezü­stműves, Nagy­ Kikinda, jó munkáért. Link Fülöp, aranyműves, Budapest, jó munkáért, ezüst sod­ronyművekben. Rubin Adolf, I. magy. aranyláncz­­gyára, Budapest, versenyképesség- és haladásért. Schober Ferencz, aratok-készítő, Budapest, kitűnő munkáért. Stenger és Kleischmann, aranygyűrű-gyá­rosok, Budapest, versenyképesség-, kivitelképesség- és kitűnő munkáért. Umlauf Adolf aranyműves, Lőcse, jó munkáért. Adler Fülöp és fia, Budapest, jó ízlésért. Adler és Ungar, Budapest jó munkáért. Bakin Bálint kefekötő, Temesvár, jó munkáért. Binder József, esz­tergályos, Nagy-Szeben, jó ízlésért. Boskovitz Sámuel, pipagyáros, Pápa, versenyképesség és kivitelképes­ségért. Özv. Feigenbaum Rozália, pipagyárosnő, Bu­dapest, jó munkáért. Beldsberg Zsigmond, ezelőtt Stiller K., jájtékpipa- és borostyánkőfaragó, Budapest, jó munkáért. Frank János, Budapest, jó ízlésért. Grosz Rezső, bőrdíszműves, Budapest, jó munkáért. Heller F., pipagyáros, Budapest, verseny- és kivitel­képességért. Hirschner Gáspár, ezelőtt Schmidt Jó­zsef, pipagyáros, Selmeczbánya, jó munkáért. Hofer József, esztergályos, borostyánkő (Vas megye), jó izlés­ és jó munkáért. Höltzl József, esztergályos, Komá­rom, jó munkáért. Keresztény Imre és fia, kefekötők, Kolozsvár, jó munkáért. Kresz József, esztergályos, M. Sziget, jó munkáért. Kuszmann Teréz, Késmárk, új iparág meghonosításáért. Martiny Henrik, tajték­­pipa-faragó, Budapest, jó ízlés- és iparművészeti ha­ladásért. Maugsch Nándor, játékszergyára, Bártfa, versenyképesség- és kivitelképességért. Mayer Pé­ter, kőcsiszoló, Dobsina, jó munkáért. Mihalik Ist­ván, pipagyáros, Selmeczbánya, jó munkáért. Mo­ser József, ékszertok-készítő, Budapest, jó íz­lés-, jó munka- és versenyképességért. Neustadt Adolf, esernyő­­ készítő, Budapest, jó munkáért. Özv. Novotny Ignáczné, pipagyáros, Selmeczbánya, jó munkáért. Oberbauer A., Budapest, versenyképesség- és jó munkáért. Oltóssy Pál és fiai, pipaszár-gyárosok, Esztergom, nagyban termelés- és kivitelképességért. Payer János, kefekötő, Budapest, jó munkáért. Pesen­­dorfer Ferencz, játékkereskedő, Budapest, szép mun­káért. Pohl József, Honig Mihály fia utóda, pipagyá­ros, Selmeczbánya, verseny- és kivitelképességért. Ranzenberger testvérek, esernyő­gyárosok, Budapest, jó ízlésért. Ruck Gyula, esztergályos, Nagy-Szeben, jó munkáért. Schelborn Péter, Munkács, új iparág meghonosításáért. Schlesinger Lipót, pipagyáros, Pápa, kivitelképességért. Ifj. Sir Nándor, diszmó ke­reskedő, Miskolcz, szép munkáért. Schmidt Ludmilla, pipagyáros, Selmeczbánya, jó munkáért. Spiro Etelka, tajtékpipafaragó, Budapest, szép munkáért. Stiasny E. fia, pipagyáros, Körmöczbánya, kivitelképességért. Szepessy Lajos, márványgyáros, Zsobok, új iparág meghonosításáért. Takács G. Vendel, selmeczi pipa-és pipaszár-gyáros, Zólyom, verseny- és kivitelképességért. Toch József, pipagyáros, Pápa, kivitelképességért. Ifj. Trogmayer Károly, kefekötő, Sopron, jó munkáért. Weck Adolf, pipakupak-gyáros, Budapest, jó mun­káért. Weiss L. és fia, tajtékpipa-gyárosok, Budapest, jó munkáért. Zachar Károly, pipakészítő, Selmecz­bánya, jó munkáért. Zipser és társa, Budapest, jó munkáért. Debreczeni ékszer- és apróáru-iparosok gyűjteményes kiállítása. Résztvevők: Knoll Pál, kefegyáros, Debreczen, versenyképességért. Szepessy és Kerekes, díszműáru-kereskedők, Debreczen, jó munkáért. Szőllössy György, aranyműves, Debreczen, jó munkáért. K. Tóth Sámuel, esztergályos, Debre­czen, jó munkáért. Horvát-slavonországi kiállítók. Bauer József, Zágráb, új iparág meghonosítása­, jó ízlés­ és kitűnő munkáért. Bulvan és Pecak, Zágráb, iparművészeti haladás­ és jó ízlésért. Hartig Já­nos, Zágráb, jó munkáért. Klak­ Stefánia, Zágráb, jó ízlésért. Kovachc József, Zágráb, jó munkáért. Löwy Sámuel, Zágráb, iparművészeti haladás­ és jó munkáért. Margethc Pál, Zimony, jó munkáért. Pe­sch­ek Jakab, Zágráb, jó ízlésért. Radkovics József, Zágráb, jó munkáért. Zacharias Ferencz, Eszék, jó munkáért. 3. Versenyen kívül álló kiállítók. Bachruck A., arany-, ezüst- és ékszeráru-gyáros, Bu­dapest. Egger S. és társa és Egger testvérek, a vörös­­vágás-dobniki opálbánya bérlői, Budapest. Granich­­städten testvérek, cs. és kir. udvari ékszerészek, Bu­dapest. Hauda Frigyes, vésnök, Budapest. Ifj. Herpka Károly, iparművészeti tanoda tanára, Budapest. Huber János, ékszerész, Budapest. Latzkó test­vérek, arany- és ezüst­művesek, Budapest. Spitzer Miksa, arany- és ékszer-fülbevaló gyáros, Budapest. Blaschke János, ostor- és borgyáros, Budapest. Ernhoffer A. czég (Sendlein János) Pozsony. Grüne­­berg Károly, kefekötőgyár és gőzfavágó, Pozsony. Kartschocke János, kefekötő, Budapest. 4. Közreműködési érem. Taffinger Adolf, ékszerész munkás, Budapest. Jeles munka- és jó ízlésért, (Bachruch A. ékszergyáros.) Lejd­e Károly, ezüstmű­ves, Budapest, jeles munka- és jó ízlésért (Bachruch A. ékszerárusnál.) Breitner L., munka­vezető, Budapest, jeles vezetésért. (Egger L. és társa és Egger testvérek). Dvorzsák Ferencz, művésnök, Budapest, jó munkáért. (Ifj. Herpka Károly iparmű­vészeti tanodai tanár.) Bartsch Gyula, ezüstműves, Budapest, jó munkáért. (Huber János ékszerész.) Szombathy Kálmán, ékszerész és aranyműves-segéd, Budapest, jeles vezetésért (Spitzer Miksa.) Fürlinger Mátyás, ékszer-monteur munkás, Budapest, jó munka- és jó ízlésért. (Grünstein Henrik.) Netzasek Hugó, ékszermunkás, Budapest, jó munka- és jó ízlésért. (Grünstein Herik.) Junker Lajos munkavezető, Po­zsony, műhely jó vezetésért. (Grüneberg Károly.) Pichler János, munkavezető, Pozsony, műhely jó vezetésért. (Grüneberg Károly. XIX. Csoport. Sokszorosító­ mű ipar­ágak. Kiállítási nagy érem. Aigner Lajos, könyvárus és kiadó, Budapest, versenyképességért. Angermayer Károly, nyomdatulajdonos, Pozsony, jó ízlésért Bába Sándor, Szeged, jó munkáért. Beránek J., kőnyomdász, Temesvár, jó munkáért. Birkholcz és Vajda, Budapest, versenyképesség- és haladásért. Brünauer Adolf, könyvnyomdász, Jászberény, jó mun­káért. Buzárovits Gusztáv, könyvnyomdatulajdonos, Esztergom, jó munkáért. Debreczen sz. kir. város könyvnyomdája. (Igazgató Fritsch József), kitűnő munkáért. Götz János és fia Henrik, kőnyomdatu­­lajdonos, Brassó, jó ízlésért. Gross Gusztáv, könyv­­nyomdász és kiadó, Győr, jó munkáért. Heisler J., kő- és könyvnyomdász, Budapest, jó munkáért. Hügel Ottó, könyvnyomdász, Nagyvárad, jó munkáért. Kell­ner és Mohrlüder, kőnyomdászok, Budapest, hala­dásért. Khór és Wein, könyvnyomda-tulajdonosok, Budapest, jó munkáért. Kunossy Vilmos, könyv- és kőnyomdász, Budapest, jó munkáért. Laiszky János, könyvnyomdász, Esztergom, jó munkáért. Légrády testvérek, könyvnyomdászok, Budapest, új iparág meg­honosításáért. Leitner M. L., papírkereskedő és a kato­nai nyomtatványok szállítója Bpest,versenyképességért. Litfass Károly könyvnyomdatulajdonos Sopron, jó munkáért. Macbold Fülöp könyvnyomdász Beszter­­czebánya, jó munkáért. Mehner Vilmos könyvkötő Budapest, jó ízlés- és versenyképességért. Machovich Emil kő- és könyvnyomdász Fiume, jó munkáért. Des­­sauer Miksa Budapest, új iparág meghonosításáért. Pressburg Frigyes kő- és könyvnyomdája, vonalzó intézete és üzleti könyvgyára Budapest, versenyké­pesség­ és jó munkáért. Reiss Tivadar József Lőcse, jó munkáért. Révai testvérek könyvkereskedése Bu­dapest, versenyképességért. Romwalter Károly és fia nyomdatulajdonos Sopron, jó munkáért. Schmidt Jó­zsef kőnyomdász Igló, jó munkáért. Surányi János (ezelőtt Czéh Sándor özv.) Győr, jó munkáért. Wo­­dianer F. könyvnyomdász Budapest, versenyképesség­ért. Asbóth Kamilla fényiróműterme Nagyszeben, szép munka- és versenyképességért. Beszédes Sándor fényképész Esztergom, jó munka- és versenyképes­ségért. Carpasio Victor fényképész Fiume, jó munkáért. Ellinger Ede, m. k. udvari fényképész, Budapest, ki­tűnő munka- és jó ízlésért. Ellinger Illés, fényképész, Budapest, szép munka- és versenyképességért. Fekete Sándor, fényképész, Nagyvárad, kitűnő munka- és jó ízlésért. Gróf Borgách István, Nagy-Szaláncz, kitűnő munka- és jó ízlésért. Goszleth István, fényképész, Budapest, szép munka- és versenyképességért. Kal­már Péter, m. k. udv. fényképész, Budapest, szép munka- és versenyképességért. Knebel Ferencz, fény­képész, Szombathely, szép munka- és versenyképes­ségért. Knirsch Antal, fényképész, Temesvár, jó mun­káért. Kossak József, fényképész, Temesvár, szép munka- és versenyképességért. Letzter és társa, (öz­vegy Lauscherné), fényképész, Szeged, szép munka- és versenyképességért. Lojanek János, fényképész, Nagyvárad, jó munka- és versenyképességért. Mai és társa, fényképészek, Budapest, kitűnő munka-és jó ízlésért. Möller Lajos, fényképész, Budapest (előbb Esztergom), jó munkáért. Ravasz Imre, fényképész, Arad, jó munka- és versenyképességért. Stern Miksa, fényképész, Trencsén, jó munkáért. Szinay Ist­ván, fényképész és műlapkiadó, Miskolcz, jó munkáért. Weinwurm Antal, fényképész, Buda­pest. Új iparág meghonosítása­ és szép munkáért. Wietz V. Nagyszombat, jó munka- és versenyképes­ségért. Zambori Károly fényképész Fiume, szép mun­ka- és versenyképességért. Zelesny Károly Bécs, szép munka- és versenyképességért. Zureich Károly Mis­­kolcz, jó munka- és versenyképességért. Lederer Ká­roly Pozsony, szép munka- és versenyképességért. Lengyel Lipót Budapest, jó munkáért. Seefeblner J. L. cs. és kir. udv. papír- és rajzszerkereskedő, »Phö­nix« lapgyáros Budapest, czélszerű javításért. Horvát-Szlavonországi kiállítók. Albrecht C. Zágráb, jó munkáért. Granitz Ignácz Zágráb, jó munkáért. Hartmann Lipót akadémiai könyvkereskedés (Kugli és Deutsch) Zágráb, jó mun­káért. Hoffmann Gyula Zágráb, kitűnő munka- és jó ízlésért. Kassner Ármin Zágráb, kitűnő munka­ és jó ízlésért. Laubner Károly Eszék, jó munkáért. Mucnjak és Senftleben Zágráb, jó munkáért. Pfeiffer Gyula Eszék, jó ízlés- és kitűnő munkáért. Rech­­nitzer János, Mitrovicza, jó munkáért. Standl János, Zágráb, jó munkáért. Zsupán Ferencz, egye­temi könyvkereskedés (Albrecht és Friedler), Zágráb jó munkáért. 3. Versenyen kívül álló kiállítók. Deutsch M.-féle műintézet, Budapest. Grill Károly, cs. és kir. udv. könyvárus, Budapest. Jókai Mór, orsz. képviselő és író, Budapest. M. kir. államnyomda igaz­gatósága, Budapest. M. kir. orsz. tébolyda igazgató­sága, Budapest. Pesti könyvnyomda-részvénytársaság Budapest. Klösz György, fényképész, Budapest. Kol­ler Károly tanár, cs. és kir. udv. fényképész, Budapest. Kozmata Ferencz, cs. és kir. udv. fényképész, Budapest. Rupprecht Mily m. kir. udv. fényképész, Sopron. Stre­­liszky N., fényképész, Budapest. Eindrich Lajos, cs. és kir. udv. czim- és czimerfestő, Budapest. Knopp és Steiner, czimtáblagyárosok, Budapest. Horvát-Szla­­vonország statistikai hivatala, Zágráb. Narodne No­­vine nyomdája, Zágráb. 4. Közreműködői érem. Müller Ágost, művezető, jeles közreműködésért. (Khór és Wein.) Kunossy Frigyes, művezető, jeles közreműködésért. (Kunossy Vilmos.) Marasztoni József, festő, jeles közreműködésért. (Légrády testvérek.) Stelzle Károly, kőnyomdász, jeles közreműködésért. (Légrády testvé­rek.) Bonyhády Antal, üzletvezető, jeles közreműkö­désért. (Pesti könyvnyomda-részvény-társaság.) Bau­­rek József, művezető, jeles közreműködésért. (Pesti könyvnyomda-részvény-társaság.) Meszl Gusztáv, szedő, jeles közreműködésért. (Pesti könyvnyomda­­részvény-társaság .) Bauer Ferencz, gépmester, jeles közreműködésért. (Pesti könyvnyomda-rész­vény-társaság.) Stöcklin Nándor, metteur, Jeles közreműködésért. (Pesti könyvnyomda-részvény-tár­saság.) Wodianer Arthur, vezető, jeles közreműkö­désért. (Wodianer E.) Leidinger János, gépmester, jeles közreműködésért. »Narodne Novine« nyomdája Zágráb.) Scheibler százados, Fiume, népismei jeles csoportképekért. (Zambori Károly.) Knebel Jenő, Szombathely, jeles közreműködésért. (Knebel Fe­rencz.) Strelisky Lipót, üzletvezető, Budapest. Jeles közreműködésért. (Streliszky Lipót.) Marton Miklós, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Streliszky Lipót.) Fikus István, Budapest, jeles tájképfelvéte­lekért. (Klösz György.) Meistner Ede, Budapest, je­les reproductiókért. (Klösz György.) Richter József, Budapest, jó cinkográfiákért. (Klösz György.) Kop­­lanek Gusztáv, Budapest, jó photolitográfiákért. (Klösz György.) Forc­é Roman, Budapest, jeles ügy­vezetésért. (Koller Károly.) Gálfy István, Budapest, jó ízlésért. (Koller Károly.) Wünsche Emil, Buda­pest, jeles vizfestményekért. (Koller Károly.)Ernk An­tal, Budapest, jeles közreműködésért. (Kozmata Fe­rencz.) Geisler Jenő, Budapest, jeles közreműködésért. (Kozmata Ferencz.) Szvacsina Gyula, Budapest, je­les közreműködésért. (Kozmata Ferencz.) Ruprecht Ida, Sopron, jeles­ közreműködésért. (Ruprecht Mi­hály.) Rud­ai Ágost, Budapest, jeles vezetésért. (Weinwurm Antal.) Eisenhut Lujza, Zágráb, kiváló közreműködésért. (Standl János.) Kimer Vilmos, ve­gyész, Budapest, kiváló közreműködésért. (Seefeblner I. L.) Keglovich Emil Szegeden, jeles közreműkö­désért. (Letzter és társa.) XX. Csoport. Zenészet. 2. Kiállítási nagy érem. Appel Ignácz, hangszerkészítő, Buda­pest, czélszerű javítás- és szép munkáért. Bosnyák János, asztalos, jó munkáért. Brükner Nándor, hang­szerkészítő, Budapest, czélszerű javítás- és jó mun­káért. Csuport József, zongorakészítő, Budapest, ha­ladás-, versenyképesség-, fontos javítás- és jó mun­káért. »Harmonia« magyar zeneművészek részvény­társulata, Budapest, verseny- és kivitelképesség-, nagybantermelés-, jó ízlés- és jó munkáért. Hevesi Balázs, zongorakészítő, Budapest, haladás-, verseny­­képesség-, fontos javítás- és jó munkáért. Hromadka József és fia, orgonakészítők, Temesvár, haladás-, versenyképesség- és kitűnő munkáért. Kluzsinszky Ágoston, zongorakészítő, Budapest, haladás- és jó munkáért. Lédeczy Sándor, zongorakészítő, Buda­pest, haladás-, versenyképesség-, jó ízlés- és kitűnő munkáért. Nagy József, orgona- és harmonium-ké­­szítő, Brassó, fontos javítás- és jó munkáért. Neumann István, Arad, jó munkáért. Pilát Pál, hegedűkészítő, Budapest, kitűnő munka- és versenyképességért. Placht testvérek, hangszergyárosok, Budapest, ver­senyképesség- és szép munkáért. Rózsavölgyi és társa, cs. és kir. üdv. zeneműkereskedők, Bu­dapest, haladás-, jó ízlés-, verseny- és kivitel­képességért. Sovánka Sándor, harmonium- és orgona­­készitő, Beszterczebánya, versenyképesség-, jó-és szép munkáért. Stowasser J­ános, cs. és kir. szab. hangszer­­gyáros, Budapest, versenyképesség- és jó munkáért. Süket Lajos, asztalos és hangszerkészítő, Szeged, jó munkáért. Szvigulinsky János, zongorakészítő, Buda­pest, jó munkáért. Táborszky és Porsch, Budapest, haladás-, jó ízlés-, verseny- és kivitelképességért. Unger Miklós és fia, orgonakészítők, Mágocs, jó mun­káért. Végh B. Károly, zongorakészítő, Budapest, fon­tos javítás- és jó munkáért. Horvát-szlavonországi kiállító. Heferer Mihály, Zágráb, versenyképesség-, fontos ja­vítás- és jó munkáért. 3. Versenyen kívül álló kiállító. Schunda Venczel József, cs. és kir. szab. udv. hang­szergyáros, Budapest. 4. Közreműködői érem, Ifj. Országh Sándor, Budapest, jeles közreműködésért. (Országh Sándor orgonakészítő.) Stain­dl János, segéd, Buda­pest, jeles közreműködésért. (Schunda Venczel.) Pli­­verics Miksa, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Schunda Venczel.) Haueis János, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Schunda Venczel.) Hörl Ala­jos, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Schunda V. J.) Schunda József, segéd, Budapest, jeles közre­működésért. (Schunda V. J.) Spaht Antal, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Schunda V. J.) Müller József, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Sehunda V. J.) Kaimer Ferencz, mester, Budapest, jeles közreműködésért. (Placht testvérek.) Holzmann Lajos, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Lé­deczy Sándor.) Básthy Mihály, segéd, Budapest, je­les közreműködésért (Lédeczy Sándor), Czerny Ven­czel, segéd, Budapest, jeles közreműködésért (Sto­wasser János), Seik Ferencz, segéd, Budapest, jeles közreműködésért. (Stowasser János.) (Folytatjuk.) KÖZGAZDASÁG. Az idei kendertermelés és a magyar kender-és lentermelés. Félreismerhetlen tény, hogy a magyar mezőgaz­dákat csak részben a rosz szokások, de részben a kér­­lelhetlen körülmények is késztetik a túlnyomó ga­bona­termelésre. Ez évben örvendetes kibontakozási lendület kezdődött, a kereskedelmi növények terme­lésében. Azonban az ezen irányú józan törekvés, a czél elérése előtt ismét kudarc­ot vallott, mert noha az ez évi len és kendertermesztés átalában mennyisé­gileg és minőségileg sikerültnek mondható, azonban a kikészítés folyton hanyatló természete az egész sikert tönkre tette. A legnagyobb kendertermő helyeken az áztatás különben is a legvétkesebb módon sárban történik, de egyébkor legalább volt a gazdáknak annyi vizük, hogy a­kik akarták, némileg kimoshatták kende­rüket. Ez idén a bácskai áztató mocsaraknak alig van annyi vizük, hogy a fele termést meg lehessen bennök fülleszteni. A szűk vizű mocsarakban kimosásról szó sem lehet. Ehez a nyomorúságos helyzethez járul még azon bűnös törekvés,­ hogy a legtöbb termelő szándékosan bele hagyja száradni a sarat és szeme­tet a kender rostok közé a sulyszaporulatra számit­­ván, a mi ellen hatóságilag intézkedni annál inkább helyén volna, mert az ilyen emberek önhasznukat nem ismerve, a piacz becsületét rontják s a magyar kender értékét tönkre teszik. S mindez Bács megyében a Tü­rr-féle bővizű csatorna mellett történik, a­hol a legjobb áztató viz a medenczék elkészítéséhez előnyösen kínálkozik. Ez ellen hasztalan állította föl a kormány a p. poklai minta­ áztatót, hasztalan készíttetett egyes köz­ségekben ilyeneket. Michels testvérek hasztalan mutatják Német Palánkán az egész világnak az okszerű áztatás szép és gazdag eredményeit; az ez évi bácskai kenderter­més, kiváló jó sajátságai mellett a megszokott résztoz képest is tíz év óta elő nem fordult szokatlan módon van tönkre téve. A tavaszszal 5 frttal ígértünk többet a terme­lőknek a tiszta vízben ázott jól mosott kenderért. P.­Poklán 40 frtot, Michelséknél 32 frtot fizetve sem kaphatni elég kendert, a termelők 24 frtért sem ké­pesek kenderüket elvesztegetni. Gyárunk a múlt évben néhány ezer méter má­zsa bácskai kenderben 20—30 ezer frt áru porrá szá­radt mocsarat és ki nem törött szemetet vásárolt. S minthogy egy műszakilag berendezett gyár mégis tar­tozik a különben nemes rostokat a mocsár és szemét fertőből kitisztítani, ezen műveletet idő, pénz és a géprontás veszteségében hallatlanul meg kellett fizetnünk. Versenytársaink a vakító fehér olasz kenderből dolgoznak, de noha ez 4z­ért nyersen, még­is a számba sem vehető kevés hulladék mellett könnyű megmun­kálása, előnyös földolgozhatása, s a gépekre nézve kevésbé romboló hatása következtében csaknem ol­csóbbnak vehető, mint a 24 fitos bácskai rosszul ké­szült kender. A lentermelés meg épen ott áll hazánkban, a­hol a józan észnek meg kell állani a mi közgazdasági hanyagságunk fölött. Ez idén több gazda, midőn tudomásul vette, hogy Szegeden egy kender beváltó és kikészítő intézet van keletkezőben, az iránt keresett meg, hogy válta­nám be különben fölégetni szándékolt lenkórójukat. P. Varsányról 100 hold termése, T.­Becséről 30 hold­nyit, közel vidékről 45 hold termése lett fölajánlja, a mely 175 hold lenkóra Belgiumban 70 ezer frankért volna eladható, a­mennyit a mag nálunk megközelítő­leg sem hozhatott, minthogy nálunk a len csupán magjáért termeltetik. Ha még ezen lenkóra okszerű­­leg kikészíttethetnék, hihetetlen összeget képviselne; fölfonva, megszőve, hallatlan értékkel bírna. A kézsmárki magyar lenfonoda orosz lent dol­gozik. Mi nem bírjuk lenkórónkat kikészíteni, mert nem értjük. A lentermelést okszerűleg szervezett len­beváltó és kikészítő intézetek emelhetik nagggyá. A kendertermelés körül elkövetett bűnök orvoslására hatósági, ha kell törvényhozási intézkedések sem fö­löslegesek. Mert noha a kenderbeváltó és kikészitő intéze­tek reformálhatják az értelmesebb gazdaközönség körében a kendertermelést, de azon vidékeken, hol a rossz szokások uralkodóvá váltak, hasztalan a zöld asztal mellől bőséges szóárral hatni akarni s a társa­dalmi eszközök a legjobb eszmekörben mozogva, elmé­leti alakban mit sem eredményeznek. A nép önhaszna, egészsége, vagyonossága, jól­léte, a közjó, a nemzeti háztartás érdeke, a hazai fonó, szövő­ipar a nemzetközi forgalomban becsületes jó hírnevünk, a magyar mezőgazdaság reformja egy­aránt megkövetelik, hogy ez irányban határozott lé­pések történjenek. BAKAY NÁNDOR. ~~Közlemények. A pesti hazai első takarékpénztár-egyesület 1885. év szeptember havi pénztári forgalomról követ­kező kimutatást vesszük: I. Bevételek: Be­tétek 2.265.156 frt 16 krajczár, visszafizetett előlegek 29,675 frt 31 kr, kibocsátott pénztárjegyek 2,500 frt­­ kr, visszafizetett készpénz kölcsönök 429,596 frt 48 kr, előlegek és kölcsönök utáni kamatok 211,349 frt 31 kr, kölcsönök törlesztési részletek és kamata 20,781 frt, 25 kr, különféle díjak 4,044 frt 27 kr, adó, bélyeg és illeték 770 frt 77 kr, beváltott váltók 2.968,195 frt 37 kr, váltók kamata 49,127 frt 88 kr, vidéki pénzintézetek váltó- és kamat­számláján 2.483,931 frt 25 kr, fiókpénztáraktól átvett készpénz 605,000 frt — kr, idegen pénztárjegyek 674,850 frt — kr, letétek folyó­számlára 953,170 frt 63 kr, ér­tékpapírok számláján 145,727 frt 91 kr, visszafize­tett kamat és kezelési­ költség 27 frt 46 kr, egyesü­leti házak jövedelem számlája 659 frt 72 kr, kétes követelések számláján — frt — kr, összesen 10.844,563 frt 77 kr, készlet 1885. szeptember hó 1-én 638,045 frt 88 kr, főösszeg 11.482,609 frt 65 krajczár — II. Kiadás: Visszafizetett bevételek 2.303,153 frt 73 kr, betételek utáni kamatok 11,582 frt 43 kr, előlegek 6,800 frt , kr, beváltott pénz-

Next