Nemzet, 1885. október (4. évfolyam, 1106-1136. szám)

1885-10-10 / 1115. szám

Szekes­ztőbív: Ferencsiek­ tere, Athenaeum-épület, L emelet« A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 1115. (278.) szám. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. -...................................... .. 2 frt. 3 hónapra .................................................. 6 > 6 hónapra .............................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 _ _______Reggeli kiadás. Budapest, 1885. Szombat, október 10 IV. évi folyam. Egyes szám 4 kr. Budapest, október 9. A főváros költségvetése minden alka­lommal örvendetes képet tár elé. Most is ör­vendve nézzük a hatalmas számokat, melyek szinte megközelítik egy-egy, az európai suly­­egyént fenyegető keleti állam költségvetésé­nek számait, mert ezek azt bizonyítják, hogy Budapest erősen közeledik ahoz, hogy ará­nyaiban elérje azt, hogy világváros legyen. A csekély hiány, mely a költségvetés vég­eredményében mutatkozik, szintén nem ag­gaszt bennünket, mert a főváros költségveté­seinek az a szerencsés természete volt eddig, hogy a mutatkozott hiányokat s a költségve­tésekben rendesen jelentkezett jövedelmeket, messze túlszárnyalta a jövedelmek természetes emelkedése. Ez képezi a költségvetések fő jellemvonását, s ez mutatja legmeggyőzőbben, hogy az emelkedés, a­melynek fővárosunk neki indult, solid, biztos alapokon nyugszik, melyek biztosítják erős és egészséges fejlődé­sét a jövőben is. Nem c­élunk részletes elemzésébe fogni e költségvetés számainak. Azok megítélése a legutóbbi zárszámadások adatai nélkül úgy sem lenne lehetséges. Csak constatáljuk, hogy az emelkedés minden téren nyilvánvaló s a szerencsés körülményeket, melyek közt fővá­rosunk van, mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a főváros saját vagyona — a ma nem kicsinylendő áldozatok daczára, melye­ket a főváros minden évben hoz — évről­­évre növekedőben van s a legutóbbi zár­számadásokban messze meghaladja az előző becslés számait. Tisztában kell lenni mindenkinek vele, hogy a főváros, e gyors emelkedését első­sor­ban annak a kivételes helyzetnek köszöni, melyet hazánkban minden tekintetben élvez. Egy időben szokás volt izgatás tárgyává tenni az » elhanyagoltatást«, melyben a »je­len regime« a fővárost részesíti. Az or­szág egész intelligentiája, mely ez év fo­lyamán hazája fővárosában megfordult, tanuskodhatik mellette, hogy soha vád ennél alaptalanabbik nem hangzott. Nem elhanyagoltatásról panaszkodhatik a fővá­ros, hanem ellenkezőleg dicsekedhetik vele, hogy soha egy székváros igaz érdekeit kormány helyesebben nem fogta fel s öntu­datosabban nem mozdította elő, mint a mai kormányzat Budapestet. Nem oly gyámolítás volt ez, mint a­minőt a császári kormányzat annak idején Páris érdekében koc­káztatott. Nem a milliók mesterséges elköltetése volt a czél, hogy azután nyomában a terhek túlsá­gos emelkedése járjon; nem városrészek ha­talmi eszközökkel való újjáteremtése, hanem az, hogy megadassák a fővárosnak minden mód az egészséges, természetes alapokon nyugvó, biztos jövőt ígérő fejlődésre. Az ed­digi eredmények mutatják már, hogy e czélt a magyar alkotmányos kormányzat bizto­sította. A főváros szép, szebb mint a minőnek egy generatióval előbb apáink álmodni mer­ték. Vidéki látogatók, kik huszonöt-harmincz évvel ez­előtt, már Széchenyi nagy arányú tevékenysége után, a fővárosban töltötték if­júságukat, Erdély bérczei közül, az alföld pusztáiról, a vidéki élet munkájából fölke­rülve Budapestre, bámulva állnak­­meg a vá­ros láttára, melyben nem ismerik fel ifjúsá­guk egykori tanyáját. S szivüket büszkeség tölti el, mert a magyar ember szereti a fővá­rost, szerette kezdetleges állapotában, mikor a jövő ígérete volt csak, még inkább ma, mi­kor a főváros jelenje dobogtatja örömteljeseb­­ben a szíveket. S a főváros gazdag. Alig pár évtizeddel ez­előtt, a provisorium kezdetén, Pestnek bi­zonyos vízvédelmi építkezésekre kölcsönt kell­ keresnie. Igen nehéznek tartották akkor egy háromszázezer forintos kölcsön contrahá­­lását. Ma közel százszor akkora a kölcsön, melyet szükségesnek és — ami fő — lehető­nek tartanak, hogy a főváros megfeleljen égető szükségleteinek, melyekkel lakosságá­nak tartozik. A város végén oly értékűek ma a telkek, mint nem is nagyon rég közös köze­pén voltak, s a hatalmas terjedés, mely kifelé irányul, út meg új értékeket teremt úgy az egyeseknek, mint a municipiumnak. S a főváros egészségügy tekintetében is halad. Viszonyai e részben valaha s csak nem rég is, igazán szomorúak voltak. *Ma szemmel látható a haladás e téren is. A­ köz­tisztaság érdekeire áldoznak. Kórházakat emelnek. A humanisticus intézetek egymást érik. Ha meg­teremtik a helyes csatornarendszert s a vég­leges, bő és jó vizet szolgáltató vízvezetéket, hatalmas dolgot cselekesznek ebben az irány­ban is s a jövő nemzedék hálájára teszik ér­demessé a jelen generatiot. De gondoskodni kell közterekről is, nagyobb számban és ter­jedelemben, mint eddig vannak. Kivált a gyermekek számára kellenek tágas, biztos, jó karban tartott, de túlságos szépítgetéssel hasz­nálhatatlanná nem tett játszó­terek. Oly te­rek, melyeken repülhessen a lapda, járhasson a kifutás, hogy idejekorán más élvezetekre ne kapjon kedvet az ifjú kedély s az algym­­nasiumba járó öngyilkosokkal s magukat kiélt érettségtevőkkel ne gyűljön meg azok baja, kik aggódnak a jövő nemzedék erkölcsi ne­velésén. Más alkalommal alkalmat veszünk be­hatón foglalkozni a főváros ügyeivel. Most csak emelkedésén való örömünket s azt con­statáljuk, hogy ezt minden tényező ész­szerű közreműködésének köszönheti. Consta­táljuk, hogy ezt a jó egyetértést fönn kell tartani a jövőre is s akkor a fővárosnak ál­landókká válhatnak azok a szép napjai, me­lyeket az idén megért. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 9. A rüpök hang. Nem nagy szerencsétlenség meghalni. Az élő szervezet kétségbeesetten küzködik a megsemmisülés rémletesen sivár gondolata ellen, mert ez a küzködés a lét maga. Ha a küzdés véget ért,­­ akkor már nincs semmi baj. A természetrajzi ember reszket a haláltól, az etnikai ember előtt van rettenetesebb rém is: a meggyaláztatás. Bölcs és józan ellenvetések légióját hallom. Nem lehet meggyalázni a becsületest. Mások gyalázó bántalmai nem a bántalmazottat, de a bántalmazót szennyezik be. Igen, de csak akkor, ha a megbántott ártatla­nul kiomló vére ott párolog a társadalom előtt, mely különben kegyetlenül tört volna pálczát a szerencsét­len felett. Tarquinius megbecsteleníte Lucretiát. Lu­­cretia megölte magát, tehát Tarquinius a gyalázatos. De ha Lucretia életben maradikkor Tarquinius csak egy ókori Don Juan és Lucretia?.........»Ismerjük az efféle hölgyeket«, mondotta volna Róma és mon­daná a történelem. Becstelenítő bántalommal illeti egy ember a másikat. A megbántott megöleti magát a híres jövő­vel, a­ki meggyalázta. Neje és magzata utána bal. Ez tragikus! És a kiirtott család búl véget ért feje, bár­csak 11-ik rangú pénztári tiszt volt 600 frt évi fize­téssel, békén pihenhet sírjában, mert a világ jól ítél felőle. Gyalázat érte, de vérrel mosta le. S ha nem mosta volna le vérrel? Akkor minden »jóravaló« tár­saságban akadna egy ember, ki a belépő pénztári tiszttől megkérdezné, hogy »ostobasága, vagy szemte­lensége nagyobb-e ?« És újra véreznie kellett egynek. Katonatiszt volt s a legvérlázítóbb, legmeggyalázóbb bántalom érte : arczul verték. Mit volt tennie — keresztül lövette magát. Nem békült, nem fogadott el bocsánatkérést. Elszántan, az ütéstől égő arczczal oda ment a bar­­riere elé, a halál torkába. A perczben, mikor véresen összeroskadt — de csak a perczben — lehullott róla a gyalázat s lön hős és áldozat. S ha a por után nem tárja ki keblét kegyetlen ellenének? Akkor neve gyáva lesz, letépik kardbojtját s egy szó hangzik fe­léje mindenütt: »takarodj­ál!« Ő nem a bántalom botránkoztatja meg a társa­dalmat, hanem a vér! Ha meggy­aláztatok az csak a te bajod egyedül. Legyen öntudatod tiszta, gondolko­zásod nemes, szived jó — azért gyalázatos vagy. Ca­­sinók kigolyóznak, tisztikarok kilöknek, gentlema­nek megtagadják tőled a kézszoritást. De üss, vagy áttess magadon halálos sebet, vérezzél és vergődjél pokoli kínokban egy erdő gyökeres, kemény talaján, — akkor és csak akkor mocsoktalan újra becsületed és csak akkor volt a bántalom, melyet elszenvedtél, gálád. Mert a gyalázatban élés rosszabb, mint a halál, a meggy­alázottak kitárják keblüket a golyóknak. A legrosszabbon már túl vannak,­­ nem veszthetnek többé sokat. Párbajt párbaj követ. Egyiknek tragikus vége még reszketteti az idegeket s már ismét egy dördülés, ismét egy áldozat. És mindenütt igy van az, ahol a párbaj mint társadalmi institutio tényleg létezik ? Nem. — Francziaországban vívnak néha a po­litikusok és journalisták. Egy-egy polémiát spádéval fejeznek be, — semmi több. Németországban a diákok »paukol«-nak, csupa barátságból, nagy ritkán baj is esik. A többi országok lapjaiban hiába keresünk duel­­lum-bireket; ha találunk olyat, az bizonyosan a mi dicsőségünket hirdeti, mert a magyar »lovagias« mér­kőzéseket a műveit nyugat sajtója csodálkozó gúny­­nyal ugyan, de mint nem érdektelen izgalmakat ren­desen tudomásul veszi. Nálunk, igenis csupán nálunk áll a társadalom egy része folytonosan hadilábon. Nincs nap párbaj nélkül s nincs év, melyet ne 4—5 halálos párbajjal zárnánk le. S miért van ez igy ? A bennünket oly végtelenül jellemző nemzeti hiúság kész a felelettel. »A lovagias, heves magyar, ki nem tűr stb. stb.« .... igy hangzik a büszke, de izetlen és mit sem mondó felelet. Nem a magyar lovagiasság oka a sok párbajnak, — ó nem ! Oka igenis az a durva, az a bántó, az az éles — mondjuk ki a valódi szót — az alapok­­b­a­n­­, mely daczára európai színvonalon álló tudo­mányos intézeteinknek, daczára palotasorainknak, daczára vasutainknak, daczára fényes irodalmunknak és még fényesebb cylinderünknek s daczára a civili­­sátió és humanismus ezer külső jelének: a monok­linak, az angol pantalonnak s a két giráns által for­­gatmányozott váltónak, — társadalmunkban még mindig — vagy tán épen most — uralkodik. Nálunk sokkal többször sértik meg az emberek egymást mint másutt. A más személye, becsülete csodá­latosan csekély becsben tartatik. Egy boldogtalan és hitvány tévedés azt hitette el társadalmunkkal, hogy a magyar­ossággal bizonyos hetyke, féktelen há­­nyavetiség is együtt jár. A legnagyobb szittya virtus, a bátorság fölösleges vadóczokat hajt, s az álta­lános emberi tisztesség által megkövetelt mérséklet társadalmunk nagy része előtt szégyen számba jő. A rüpök hang harsog a Kárpátoktól az Adriáig. Szavak, melyek békességben élő, civilizált nem­zeteknél csöndesen szunnyadnak a vastag szótárak­ban, hogy csak egy-egy nagyobb társadalmi, vagy po­litikai forrongás zajára ébredjenek föl, — nálunk bántó vijogással röpködnek folyton a légben. Parlamentünk aránylag nyugodt. A zágrábival alig állja ki az összehasonlítást. És mégis a mi nyu­godt parlamentünkben nem ritkán hallani a mások becsületét beszennyező szavak egész özönét. Egy főren­dinek egyszer félmillió ember »in solidum« volt becs­telen s szavára »éljen« zúgott. Képviselőnk nem egy van, ki a »honárulás«, »hitszegés«, »megvesztegetés« szavakat csak enyhébb hangulatában, keményebb, azaz »rüpökebb« kifejezések hián használja. Sajtónk a »rüpök hang« valóságos első tenorja. A néhány közlöny, mely bizonyos nemesebb, nyugodtabb hangot mindig megőriz, dicséretes; kivétel­képen mered föl a folytonosan szitkozódó, rágalmazó, veszekedő, személyeskedő,egymást sárban hurczoló ki­sebb, nagyobb lapok hempergő elhapjából. A jóravalóbb lapok nagy óvatossággal kerülnek a mennyire lehet minden polémiát, tudva és látva, hogy azok, melyek a magyar sajtóban kezdődnek, leg­többször utczai verekedéssel, jobb esetben párbajjal érnek véget. Vannak közlönyök, melyeknek minden rágalmát és becsületsértését békén és némán kell zseb­­redugni, mert tudva vagyon hogy szerkesztőik végül botra mennek. »Nomina sunt odiosa«, nem kell idéz­nünk ama humoristikus heti lapok czimét, melyek minden heti állandó élete egy-egy »b o t o z á s«, »p o­­f o­z­á s« vagy legalább egy »kutyakorbács« igé­­rés. S mig a jobbérzésü ember undorodva háborodik fel a »r­ü­p­ő k h­a­n­g« e harsogásától, addig a fővá­rosi sajtó által adott hangon buzgón zeng tovább a vidék. Kisvárosi pletykák, családi viszonyok és sze­rencsétlenségek tálaltatnak föl hétről-hétre a »vi­dék« számos hírlapjában gyönge stylussal, de annál erősebb szavakkal. Hogy az ellenpárt kortesének, a patikáriusnak felesége hány szeretőt tart, s hogy a polgármester — ki a közpénzekből ennyit és ennyit »lopott« el — köztük van-e, — azt az olvasó né­mely vidék közlönyéből könnyen megtudhatja. Ha még arra is kiváncsiak vagyunk, ki és ki által tartsa magát »felpof­o­z­o­t­t«-nak, akkor csak a »nyi­latkozatok« rovatot — mely hasábokra terjed — kell olvasnunk. S amint sajtónk egy nem csekély része i­, tár­sadalmunk egy nem kisebb része úgy beszél. Nem­régiben, egy véres párbaj-per folytán, nyil­vánossá lett, micsoda hangon érintkezik egymással a fővárosi »j­eunesse dorée.« Ifjak,kik a tudomány és műveltség bő forrásaiból annyit menthettek, a mennyi az emberi elmét, szivet és ízlést a lehető leg­nemesebbé teheti, hitvány semmiség miatt halálos bántalmakkal illetik egymást. Egy legmagasabb tudo­mányos rang­fokkal bíró orvos, oly mértéktelen sza­vakkal áll boszut jó pajtásának alkalmatlankodá­sáért, hogy elképzelhetlen ezután, vájjon mit mond­hatna többet egy írni és olvasni nem tudó kocsis. Egy még újabb párbaj a szilajság még riasztóbb példáját tárta elénk. Itt már nem volt elég a szó, itt már egy pornak is kellett csattania a végből, hogy egy fölingerült magyar ifjúnak gondolatai teljesen kifejezésre jussanak. Ar­ipekbang, a Baczur Gazsi-korbeli bar­­barismus e maradványa, a­mely különösen a szenve­délyes faji reactió fölébredése óta növekvőben van, — egyremásra üti a legkínosabb sebeket a mások becsü­letén. A becsületen ejtett seb uj sebet kivon,— sebet a testen, mely golyótól találva összeroskad a párbaj­­barriere előtt s vonagló kínjaival nemcsak szánalomra és boszura, de gondolkodásra is hívja föl a magyar társadalmat. Ne csak a párbaj ellen egyedül kezdjetek moz­galmat. A párbaj végre is még hosszú időkig egyet­len mentsvára lesz a meggyalázottaknak. Kezdjetek mozgalmat a rüpok hang ellen. Ne tűrjétek el a műveletlen, gonosz bántalmazásokat, se a parlament­­ben, se a sajtóban, se a társaságban. Ne csak a győ­zelmes párbajozó ellen lázadjatok fel, de a brutális sértő ellen is. Ne tartsátok­­ügyes magyar gyerek­nek a lelkiismeretlen kötekedőt, ki minden perczben kész egy szitokra s egy por adására. Szokjatok és szoktassatok mindenkit más becsületének tiszteletére, mérsékletre, civilizált hangra, kevésbé szittya, eny­hébb társadalmi erkölcsökre. ANDRONICUS, BELFÖLD. Budapest, okt. 9. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, i. é. október hó 10-én délelőtt 11 órakor ülést tart. Napirend: A katonai (honvéd) hatóságok által közigazgatási úton hozott kártérítés­ben marasztaló határozatok hatálya és megtámadha­­tása tárgyában beadott törvényjavaslat harmadszori felolvasása és a zárszámadási bizottságba egy tag beválasztása. Budapest, okt. 9. (A főrendiház ülése.) A főrendiház folyó évi október hó 10-én, d. e. 11 óra­kor ülést tart. Napirend. A Francziaországgal kötött hajózási szerződés beczikkelyezéséről szóló törvény­­javaslat érdemleges tárgyalása. Budapest, okt 9. (Gróf Andrássy Gyula és a külügyminisztérium.) A külügyminisz­tériumban állítólag jelentkező válságról szárnyalt híreket már ma reggeli lapunkban volt alkalmunk megc­áfolni. E híreket ma az »Egyetértés« azzal toldta meg, hogy gróf Andrássy Gyulát említette, mint ki gróf Kálnoky utódja lesz, a mi iránt — így szóltak a hírek — Andrássyval már tárgyalások is folynak. A »Pester Lloyd« ma esti lapja föl van hatalmazva, e híreket teljesen alaptalanoknak jelen­teni ki. Budapest, okt. 9. (A tengerészeti költ­­s­é­g­v­e­t­é­s.) Mint a »P. Lloyd«-nak Bécsből jelen­tik, a delegatió elé terjesztendő tengerészeti költség­­vetés, dac­ára annak, hogy a tengerészeti kormány ez idei költségvetését önkényt szorította meg, a közös miniszterértekezleten hozott határozatok következ­tében nevezetes emelkedést fog felmutatni. Mint tel­jesen megbízható forrásból értesül a nevezett lap, a tengerészeti költségvetés költségtöbblete, melyet a tengerészeti kormány eredetileg 600,000 írtban java­solt, utólagosan 800,000 írttal felemeltetett, s így az ez évi összes tengerészeti költségtöbblet 1.400,000 írtra megy. Többek között a minisztertanács a követ­kezőket fogja a delegátió előtt javaslatba hozni: pót­hitelt a »Panther és Leopard« torpedókra, melyek jelenleg Angolországban építés alatt vannak, és me­lyek közül az elsőnek már ez év november havában kell Polába érkezni, azonkívül egy 19 tengeri mért­­földnyi gyorsaságú torpedó-czirkálót, mely a trieszti »Stabilimento Tecnico«-ban fog készíttetni, továbbá a jövő évi haj­ógyakorlatokra a torpedóhajók szaporí­tását 10 naszáddal, a mi által torpedórajunk 80 na­szádra fog emelkedni. z­tTöreLn BéCS, okt. 9. [Eredeti tudósítás.] (A porta és a bulgár viszonyok.) Az önök levelezőjének alkalma volt ma hu­zamosabban beszélgetni a bulgár ügyről egy igen magas állású török diploma­tával. A kérdések és a feleletek körülbelül a következőkből álltak : »Lehetséges-e, hogy a portának ne lett volna tudomása a készü­lőben levő forradalomról, holott a phanar félhivatalos orgánuma, a »Neologos«, három héttel előbb naponkint kimerítő tudósításokat közölt az előkészületekről?« — »A porta tudta, hogy létezik Bulgária és Kelet-Rumé­lia egyesítésére irányzott mozgalom, tudta azt is, hogy a bolgárok igyekez­nek felizgatni a macedóniai la­kosságot, de annál kevésbé tud­hatta és várhatta a forradalom kitörését ab­ban a pillanatban, midőn az megtörtént, mert Gravril pasa Konstantinápolyban volt és ott azt jelentette, hogy Rum­éliában aránylag minden csöndes és egyelőre semmitől se kell félni; kétségtelen, hogy Gavril pasa j­óhi­sz­e­m­m­e­l tette meg ezt a jelentésemért neki állt volna legnagyobb érdekében meg­akadályozni a forradalom kitörését, és bizo­nyára nem lett volna Konstantinápolyban, ha fenyegető veszélyt sejt, hanem otthon ma­radt volna. A­mi azt illeti, hogy a görög hír­lap tudott-e a dologról, azon nem csodálko­zom. Ruméliában sok a görög, olyanok is le­hettek köztük, a kiknek a keze benne volt a dologban és a kik aztán egyúttal a maguk kormányát is értesítették.« — »Gondolja Ex­­cellentiád, hogy az összes kormányok, va­lamint Sándor herczeg is annyira meg voltak lepetve az események által, a mint mondatik ?« »Legalább az összes kormányok egész ha­tározottsággal igy állítják és Sándor herczeg is azt mondja, hogy a falhoz volt szorítva ; az utóbbit én oly kevéssé tartom lehetetlen­nek, mint azt, hogy a kormányok se tudtak többet a portánál, vagyis tudták, hogy lap­pangó mozgalom létezik, de a forradalom ki­törése váratlanul lepte meg őket.« — »Van más valami kézzelfogható eredménye a nagy­követek értekezletének , meg van állapítva a memorandum szövege és mit tartalmaz ?« — »Erről még nincs hivatalos tudomásom«. — »Igaz-e, hogy a porta hajlandó a bevégzett tényt elismerni, personal-unió alakjában ?« —­­ Erről nincs hivatalos tudomásom, d­e egyéni nézetem az, hogy a porta, a­mely a hatalmakhoz intézett kör jegyzékének alapján áll, ilyen nagyfontosságú elvi elhatározást nem hozhatott, mind­addig, míg a hatalmak, amelyeknek közbenjárását ő maga kérte, nem nyilatkoztak, vagy pedig közben­járásuk eredménytelenségét nem constatálták. A porta addig el nem térhet mostani álláspontjától. De külön­ben is az a hír, hogy a bevégzett tény perso­nal unió alakjában elfogadtatnék, igen homá­lyos, mert az ilyen elfogadás inkább formai­nak látszik és semmi következtetést sem enged a leglényegesebb kér­dések megfejtésére nézve; mi történ­nék pl. abban az esetben a keletruméliai szer­vezési statútummal, mi történnék a porta azon jogával, hogy a Balkánban helyőrsé­get tarthasson és hogy a ruméliai mi­­liczia főparancsnokát és tisztjeit ő nevezze ki? Mindezek főfontosságú kérdések, a­melyek a berlini szerződést aláírt hatalmakat is érdek­lik, ismétlem tehát, nem hiszem, hogy a porta most, mikor a hatalmak köz­be­njárási actiója megindult, an­­nak bármily egyoldalú elhatáro­zással éleibe vágna.« — »Igazak-e a török csapatok jelentékeny mérvben történt mozgósításáról szóló hirek?« — »Nem tud­nám megmondani, vájjon e hirek minden részletben megfelelnek-e a valóságnak, nincse­­nek-e akár enyhítve, akár túlozva, de az igaz, hogy jelentékeny csapatmozdu­latok történnek, mert Törökországnak készen kell lenni mindenre, egyebek közt arra is, hogy a hatalmak által felszólíttassék hogy rendet csináljon.« — »Hogyan állnak a dolgok Macedóniában?« — »Értesüléseim szerint megnyugtatóan, különben a török kormány szemmel kiséri az ottani dolgokat és el van készülve az eshetőségekre. Egyéb­iránt a bolgárok nem oly könnyen lázít­­hatnák fel Macedóniát. Nem kell feledni, hogy ott nemcsak sok muzulmán él, de szá­mos görög és román is, a­kiknek politikai ér-­­dekei a belgászokéval ellentétben állnak«.­­­­ Ezután még a diplomata megemlítette, hogy az albánok részéről semmiféle politikai moz­galomtól nem kell tartani,mert az ottani chro­nikus felkelések nem politikai természetűek, ső­t a porta fegyveres kézzel megoldandó bo­nyodalmak esetén bizton számolhat az albá­nok erélyes segítségére, a beszélgetésünk vé­get ért. Budapest, október 9. (A franczia válasz­tások.) Hogy mily súlyos veszteségeket szenvedett e köztársasági párt az október 4-iki választásoknál, arra nézve a következő érdekes részleteket említ­jük fel. A republicanus szavazatok száma az 1881-iki eredményekhez képest következőleg csökkent: Ain­­ben 58.000-ről 34.000-re, Ariégeben 37.000-ről 28. ezerre, Bouches du Rhoneban 62.000-ről 53.000-re, Maine et Loireban 54.000-ről 46.000-re, Haute- Marneban 41.000-ről 34.000-re, Oiseban 58.000-ről 47.000- re, Saône-et-Loireban 92.000-ról 75.000-re, Eure-et-Loireban 55.000-ról 40.000-re, Sommeben 78.000- ről 59.000. Másfelől a monarchista szavazatok száma, az 1881-ks eredményekhez képest Nordban 71,000-ről 162,000- re, Mayenneben 18,000-ről 41,000-re, Pas­­de-Calaisban 60,000-ről 100,000-re emelkedett. Egy tudósító meglátogatta­­ a 11 - t, azon pá­risi monarchista jelöltet, ki társai közül legtöbb sza­vazatot nyert, és ez oda nyilatkozott, hogy a conser­­vativek a kamarában a conservativ unió álláspontján fognak maradni és egyik párt sem szándéko­zik felvetni a dynastikus kérdést, a mi­niszterek egymást fogják érni, de egy sem fogja ma­gát tarthatni, az elnökválasztás, mely négy hónap múlva lesz, nagy nehézsé­geket fog okozni és az egész azzal fog vég­ződni, hogy lesz egy­­ Constituante. Ránc, az »Union Républicaine« kiváló publi­cistája oda nyilatkozott, hogy a conservativek sikerét csak pillanatnyi körülmények idézték elő és október 18-án meg fog szűnni »oly okok miatt, melyeket nem jelezhet, de melyeket jól vél ismerni.« Joffrin, a republicanusok munkás jelöltje kijelente, hogy a republicanusok egytől-egyig síkra fognak szállni, ha a köztársaság veszélyeztetve lesz, a győztes monarchistákkal szemben minden lehetséges eszközzel fogják magukat védeni és bizonyos vidéki városok, így pl. Troyes, habozás nélkül fogják kö­vetni a párisiak példáját. A kelet-ruméliai kérdés, Az orosz kormány franczia félhivatalos lapja korainak nyilvánítja azon Sophiából érkezett hírt, hogy a szultán elvben már helybenhagyta Kelet-Ru­­mélia és Bolgárország egyesítését. Sophiából azt a hirt is terjesztették, hogy a czár kegyesen fogadta a bolgár küldöttséget. Ezt a hirt szintén megc­áfolták és orosz részről nyilvánosságra juttatták a sürgönyt, melyet Roj­ander sophiai orosz ügyvivő Giers külügy­minisztertől Sándor fejedelem részére kapott. A sür­göny igy hangzik: »Miután ön kijelentette, hogy a népmozgalom önt magával ragadta és hogy önnek nem volt tudomá­sa a történtekről és nem volt része az eseményekben, kötelességem tudomására juttatni, hogy a czár kor­mánya sajnálja a kalandos politikát, melyre ön­magát ragadtatta, oly politikára, mely csak megbecstele­­nítheti Bolgárország igazi érdekeit. A czár kormá­nya intézkedni fog, hogy ily meglepetések ne ismét­lődjenek.« Egy másik sürgönyben Giers tudatja Rojan­­derrel, hogy »Oroszország erélyes rendszabályokat fog tenni Bolgárország kormányát illetőleg.« Mindez arra mutat, hogy Oroszország vissza akarja nyerni régi befolyását, melyet saját közegeinek

Next